Pesti Napló, 1870. május (21. évfolyam, 99-123. szám)
1870-05-30 / 122. szám
122. szám erkesztési iroda: hírek tere 7. teám. I. emelet. szellemi részét illető minden esemény a szerkesztőséghez intézendő. Mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Hétfő, május 30.1870. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán: ▼*e.( helybeli) házhoz hordva: Egész évre . . ..2 frt. Félévre..............11 frt Negyed évre ... 550 kr. Két hóra.......... 3 „ 70 kr. Egy hóra .... 185 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 6 hasábos petitsor 25 uj kr. PEST, MÁJUS 30. Olvasóink ismerik ama lépéseket, melyeket Ipa majdnem minden hatalmassága a zsinat ében a római curiánál jön. Ma a hatalmak, fők a csalhatlanság kimondását már fényveszik, diplomatiai küzdelmük eredménytségével szemben a jezsuita győzelem ellen is positív megállapodásra szándékoznak lépni. londoni lap ez ügyben következőket írőként Bécsből írják, a franczia kabinet osztrákot értesíté, hogy a hatalmak általában tett lépések valószínű eredménytelenségi szemben igen óhajtandó lenne,hogy közvetít a pápai csalhatlanság kihirdetése után célir nyilatkozatot tegyenek és a polgári hatalom zavonhatlan határozatát kijelentsék, hogy iskorák bárminemű korlátozását tűrni nem ok Igen óhajtandó, hogy a franczia korty initiatívája a többi hatalmasságoknál is tanulásra találjon, s az együttes cselekvés , a közös veszély várható káros hatásait portálják. franczia parlamentáris ellenzék megújulását a párisi lapok nagy fontosságú elénynek tartják. A Gaulois az eseményről kérkezöt: „ Fontos és régóta várt esemény üt végbe tegnap este: tizenhét Picard Ernő már összegyűlt képviselő alkotmányos baloldalt kitett. Kératzy gróf igen világos és haos beszéde folytán kifejezte, hogy mily szükés a szabadelvű demokratáknak vagy visszaélni vagy a kormány átvételére készen lenmihelyt programjukat teljesen kivihetik. Pird úr nyíltan kijelente, hogy tizenhat társuk nézeteit osztja és kéri hozzájuk csatlakozni, egyetértés teljes volt. Az alkotmányos balolet megalakult, van elnöksége s Steenackers választatott titkárául. Jelen voltak Picard, Jauncel, Lecesne, Riondel, Choiseul, Bartheny, Saint-Hilaire, Keratry, Bethmond, Ramat, Malégieux, Lefèvre-Pontalis, Marmier her- 3g, Juval, Wilson, Steenackers és Gougotmtperraux.“ A Temps szinte hosszú czikkben Sitányolja ez eseményt, melynek tiszteletéreán Picardnál nagy politikai estély volt. A jelen kabinet viszonya az új párthoz is teljesen tisztázva nincs. A legújabb párisi jelek szerint O 11ver nem igen van lemegelégedve. Azt hiszi hogy Picard minden szabadelvű elemet, mely eddig szükségben hozzája csatlakozott, magához fogja von. Különben O 11 ver állása az új cabint megalakulása óta igen kényelmetlenné lett.ajdnem minden lap megtámadja őt s positiót legújabban maga is igen veszélyezettnek rtja. A parlamentben s a sajtóban már azon át is terjesztik, hogy a császár „óhajtja Ilmer bukását mert általa plebiscitum eredményeit vesélyeztetve látja.“ Hogy 0 11 éve maga is tart attól, miszerint az uj ellenzéki párt fő állását még inkább megingatni fogja arról Moniteur következő, Ollivier inspiratiójára került megjegyzése is tanúskodik: „Állítják, hogy a jobb és baloldal között szettség alakult azon kijelentett szándékkal,hogy ministeriumot a plebiscitar központi bizottság érdésénél megbuktassa. Bethmond ur interpelltiója élénk vitára fog alkalmat szolgáltatni, melyben Gambetta úr is részt veend. Természetes, hogy a baloldal a korlátlan egyesületi jogot övetelendi, de elidegenítő az, hogy a aloldal eszközöket nyújt neki ezen fényei érvényre emelésére. E coalitió főszerzői — állítólag — Duvernois Clement és Sauvier le la Motte urak.“ E jegyzék eléggé tanúskodik a cabinet aggályairól. Az olasz viszonyok mindig bonyolultabbakká alakulnak. A köztársasági csapatok első felülése annyira kihozta a pártokat sodrukból, hogy a kormány ma nem képes többé barátait llenségeitől megkülönböztetni. Garibaldi viszonyáról a zavarokhoz a T. Z. következőket ir: „Minél inkább tudomásra jó a csapatok története maguk a részvevők vallomásaiból,annál inkább meggyőződhetni, hogy csak azon párt manőevrei voltak, mely Garibaldi tálikot, ki a jelen pillanatban egy olasz forradalomról hallani sem akar, vzégül használja forradalmi terveihez. Úgy látszik azonban, hogy ez nem sikerült, miután Garibaldi Caprera szigetét elhagyni nem akarja. A kormány mindenesetre két hadihajót küldött elővigyázatul Caprerára s a parancsok megbizatott a tábornokot erőszakkal is megakadályozni, hogy a szárazföldre menjen.“ Egy más általunk is registrált hir ellenben azt mondja, hogy Garibaldi már elhagyta Caprerát s a lázadókhoz csatlakozott. — A nyugalom az ország nagyobb városaiban még mindig megzavartatik. 28-án Paduában ismét mozgalom tört ki és több utczán peterdákat eresztettek föl. — A franczia helyőrséget Rómában szintén szaporítják. Legközelebb két gyalog s egy huszár ezred ment oda. A napokban még egy ziárezredet s vadász zászlóaljat is várnak. A zsinaton folyton szaporodnak a botrányok s a szenvedélyesség igen nagy fokra emelkedett. A nápolyi érsek, Riario, elhagyta a zsinatot. Azon felhívásra, hogy a szent gyűlésbe visszatérjen, azt felelte, hogy nem tér vissza, mert lelkiismerete tiltja neki a tanácskozásokban továbbra is részt venni. Példája utánzásra talál. A chaldäusok patriarchája egy olasz lap szerint a zsinat congregatiójában kijelenté , hogy a keleti egyházak azonnal a csalhatlanság kihirdetése után elszakadnak Rómától. A példát erre, mondá a patriarcha, a chaldäui egyház — és én annak feje — fogom adni. Spanyolországból azt írják, hogy a királyválasztásra vonatkozó törvényt az e czélra kiküldött bizottság elkészíté s legközelebb a cortes elé terjesztendő. A javaslat a többek között következőket tartalmaz : a választás egy héttel előbb köztudomásra hozatik s ez idő alatt nyilvános ülés nem tartatik. Az elnökség minden tagja őrködik a választás felett. Az ülést eredmény elérte nélkül csak háromszori szavazás után lehet berekeszteni. A választásnál absolut többség dönt. Ha kettőnél több jelölt van, a második választásnál csak azon két jelölt fölött szavaznak, ki a legtöbb szavazatot nyerte. A portugál katonai lázadás végbemente után történtekről az A. A. Z-nak következőket írnak Lissabonból : „Mindkét kamra, melyeket valószínűleg augusztus 1-ig berekesztenek, ma (20-án) ülést tartott; a képviselőházban Pero Diaz a felsőházban több pair protestált az államcsíny ellen. A főváros elégedetlen és Saldanha, ki ellenforradalomtól tart, a királyi palotában bált. Mendonca kapitánynak, ki a lázadókra lövetett a polgárság diszkardot akar átnyújtani. A király gyávasága fölött mindenütt boszankodnak, valamint a számos hivatali elbocsátás és kinevezés felett is, mely valóban undort kelt.“ A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Egy úri társaság. Gaboriau E. regénye. X. (Folyt.) Dániel Henrietténél tett legutóbbi látogatásai alkalmával említé, hogy Brévan egykor ismeretségben volt miss Brandon s öveivel. Brévan ,azonban, midőn tudva ezt, Henriettének elmondá terveit s annak titkos indokait, csak őszinteségének adá jelét. Ki tudja, hogy e nélkül nem ébred-e fel Henriettében bizonyos gyanú, midőn látta, hogy a mint Brevan őt elhagyá, hosszabban társalgott Sarah comtesse, s a hosszú, száraz sirkommal , sőt igen bizalmasan beszélgetett mistress Briannal. Most azonban mindez ellenkező hatást tőn reá , így szólt : — Derék szív !. . . Éreztem, barátja iránti odaadásból leküzdi ellenszenvét s közelít amaz emberekhez, akiket megvet! S Brévan e pillanattól kezdve oly vigyázó volt, hogy egész estén át egy szót sem szólt többé Ville-Haudry kisasszonyhoz, sőt gondosan került, hogy közelébe juthasson. Henriette nem ütődött meg ezen, bár természetesen észrevevé. . Szelleme ezer mértföldnyire volt távol e helyről s a fiatal emberek, kik vele tánczoltak, bámulva vették észre szórakozottságát s hogy feleleteiben nincs semmi összefüggés. Henriette nem gondolhatott s nem gondolt másra, mint a zsebében levő levélre, mely — úgy szólva — égető. Mit nem adott volna érte, ha elmenekülhetne e helyről, valahol elolvashatná a levelet ! De a tapasztalás vigyázatra intő, s érezé,hogy nem helyesen cselekednék, ha nem maradna a szalonban, míg az utolsó vendégek is eltávoznak onnan. Így történt, hogy hajnali két óra volt, midőn elbocsátva szobájából Clarisset, bizalmas komornáját, magára maradt szobájában — magára, legalább látszólagosan, mert nem lehetett bizonyosságban a felett, hogy valóban is az volt. Zárt ajtó választa el Sarah grófnő dolgozó szobájától, de nagyon is lehetséges volt,hogy az ajtón valahol titkos rés van, s Henriette, bár egyedül volt, mégis reá függesztve érezé engesztelhetlen ellensége pillantását, mint ama kis madarak, melyeket a bonczolók üveg alá helyeznek, hogy tanulmányozzák utolsó mozdulataikat. Azért el is követett minden elővigyázati rendszabályt s csak miután ágyában volt s behúzta annak függönyeit, merte feltörni a levelet. Dániel erőszakolt elutazásának pillanataiban nem volt annyira öntudatánál, hogy hidegen megfontolja a jövőt s minden eshetőségeit. Kétségbeesésében három nagy lapot írt tele azzal, hogy Henriettet biztosítsa szerelméről s kérje, hogy róla ne felejtkeznék meg , s alig húsz sorba foglalta tanácsait, melyek a legrészletesb s minden apróságra kiterjedő magyarázatot igényelték volna. Összes figyelmeztetései abban központosultak, hogy Henriette fegyverezze fel magát türelem és resignatióval, míg ő visszatér, ne hagyja el az atyai házat, csak a legvégsőbb szükség esetén, és sohasem előbb, semhogy Brevannal nem tanácskozott volna. S mindezt tetézte azzal, hogy a gyöngédség legnagyobb túlzásával Henriettet a leglényegesb körülményekről elfeledő értesíteni. Például azt megírta ugyan, hogy ha a szökés lesz egyedüli mentő eszköze, ő ez eshetőségről is gondoskodott, de ennél egy szóval sem mondva többet, mint lehetett ebből Henriettének következtetnie azt is, hogy Dániel ez eshetőségre Maximéra bízta összes vagyonát, kétháromszáz ezer frankot. Dániel e bizalma Brévanban már annyira Henrietteé is volt, hogy a legkevésbé sem gyanakodott. S midőn elaludt, elhatározásai már megállapítva valának. Megesküdött, hogy minden kínzás iránt érzéketlen marad, hogy bizonyos szoicizmussal tekint a szenvedések elé s hogy holttetemként lesz ellenségei kezében, melynek semmiféle eszközzel sem szerezhetik vissza az érzéket. A legközelebbi hetekben nem volt nehéz szavát megtartani. Talán újabb ármányra készültek , vagy talán beleuntak; — annyi bizonyos, hogy Henriettet elfeledni látszottak. Az étkezésen kivül, melynél különben szintén hallgatag foglalt helyet, nem is törődtek vele, mintha nem is léteznék. Ville-Haudry csakhamar egészen elfeledd ama gyöngédséget, mely elfogá, midőn a tudvalevő éjjelen leánya roszul lett. . Csak is gúnyos, vagy fagyos tekintetet vetett reá, s nem szólt hozzá sohasem. Sarah grófnő mintegy előkészülő visszavonultságot követett, mint az oly személy, ki holmi apró sebeiben egyelőre visszalépett a küzdtérről, de el van tökélve, hogy az első jelre azon ismét megjelenjen. Mistress Brian csak arra nyita fel mindig öszszeszorított ajkát, hogy valami ócsárló megjegyzést tegyen, de mormogásából rendszerint csak ez a szó volt érthető : „Shoking. “ A legszomorúbb volt az, hogy a szolgai és gyáva környezet egészen elsajátíta a ház urainak modorát. Ha Henriette rendelkezésére nem áll bizalmas komornája, Clarisse, inkább önmaga szolgált volna magának, semhogy valamelyikükhez forduljon. Szóval, a palota új család tagjai más modort találtak fel s alkalmaztak, melylyel keseríthessék Henriettet. Csak a tiszteletre méltó sir Tom képezett kivételt, kinek rokonszenves részvéte napról-napra észrevehetőbben nyilvánult. De Brévan figyelmeztetései folytán Henriette kerülte s menekült előle. . S mindez egészben véve igen nyomorúságos élet volt eme fényes palotában, melyben mintegy lebilincselve tartó atyjának zsarnoksága. Nem ismerhető félre, hogy fogoly volt, érezvén minden lépten-nyomon, hogy ha látszólag el is feledték, éber figyelemmel őrködnek körülte. A nagy kapu, melyet előbb sokszor nyitva hagytak, most mindig zárva volt, s ha a kocsiknak megnyiták, a kapus mindig előlépett megnézvén, hogy ki ül a kocsiban. A kert kis ajtaja két óriási lakattal volt bezárva, s valahányszor Henriette sétáiban a kertnek utczai falai felé közelgett, látható, hogy a kertész kémkedő tekintettel figyel lépteire. Tehát nemcsak attól tartottak, hogy elhagyhatja a házat, de attól is, hogy a külvilággal némi érintkezésben lehet.. . őszintén akart eljárni, egy reggel atyjától arra kért engedélyt, hogy a fiatal Champdore herczegnőt láthassa. Ville-Haudry erre ridegen azt felelé, hogy semmi dolga sincs a herczegnőnél; — különben nincs is Párisban, miután férjével egészségi tekintetekből délre utazott. Más alkalommal, február vége felé, midőn épen tavaszia 8 nap volt a szegény gyermek nem fojthatá el vágyát, hogy kissé a szabad levegőre mehessen ki. — Mindennap, én és anyja — felelte atyja — két órán át kocsizunk a borsban, miért nem jön ön velünk? Henriette hallgatott. . . Inkább meghalt volna, sem mint Sarah grófnővel együtt jelenjen meg nyilvános helyen . .. ugyanegy kocsiban......... Hónapok teltek el, s nem tette ki lábát más alkalommal a palotából, mint hogy vasárnaponként a 8 órai misére menjen. Ville-Haudry nem merte megtagadni ezt, de a legkínosb s nagyon megalázó föltételekhez kötötte. Ilyenkor Ernest komornyik kísérte, és pedig azon megbízással, hogy ne engedje szólni senkivel s fogja meg, alkalmazzon erőszakot—ez volt a gróf szava — történjék bármi botrány, ha tőle megfutni akarna. De hasztalan, sikertelenül öreglették a bántalmakat; e vastürelme nem fogyhatott ki. S bátorítás, gyámolitásra nem volt senkije, mint Brévan úr. Hiven a tervhez, melyet kigondolt, oly ügyesen járt el, hogy joga lett ismételni látogatásait, hogy a legjobb lábon állott a szigorú mistress Briannal, s hogy Ville-Haudry ebédre hívta meg. Henriette teljesen elfeledő azon benyomást,melyet reá Brévan az első napon tett. Brévanban oly tiszteletteljes érdekeltséget, annyi gyöngédséget, s oly okos, tapintatos s körültekintő férfiút ismert fel, hogy áldá Dánielt, hogy ily barátot hagyott neki, s úgy számított segélyére, mintha bátyja lett volna. Hisz ő volt az, ki bizonyos estéken, midőn a kétségbeeséshez már közel állott, fülébe suttogó: — Bátorság! . . . Lesznek még szebb napok! Dániel visszatér! (Folyt. köv.) Fest, május 30. (A képviselőház VI. ostálya) tegnap vasárnap tartott ülésében a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását megkezdte. A törvényjavaslatot az ellenzék két tagjának ellenzése után a többség általánosságban részletes tárgyalás alapjául elfogadta, és belemenvén a részletekbe, az I. fejezet az ellenzéki tagok részvéte mellett — úgy mint a többség pártjának megállapodása szerint szerkesztőiért, módosítás nélkül elfogadtatott. (A baloldali kör véleménye a törtörvényhatósági törvényjavaslatról tegnap tétetett közzé a „Hon“-ban s „Ellenőriben. Az öthasábra terjedő munkálat a kormányjavaslatát még általánosságban sem fogadja el, s néhány pontban körülírni akarná, hogy mint gondolja a baloldal a megyékszervezését. A munkálatot reggeli kiadásunkban megjegyzéseinkkel együtt egész terjedelmében fogjuk közölni, s most még csak azt említjük fel, hogy a „közös eljárás“ megállapítása e kérdésben a bal és szélsőbal között nem sikerült, s mindkét párt egymással szintúgy ellentétben áll, mint a kormányjavaslatával. („Új reformpárt.“) Mi tavaly harmadéve a jobboldal egyes tagjainak nem sikerült, t. i. egy reformpárt alakítása, mely létezése súlypontját a közjogi alap elfogadása mellett, a delactio terén bírja, azt most más alakban, s más módon Horn kísérli meg. A „N. Fr. Lloyd“ ban e czélból jelent meg tegnap több hasábra terjedő programmja, melyben ebbeli szándéklatait kifejti, s jelenti egyszersmind, hogy e lap június 1-sejével tulajdonába megy át, s megszűnik baloldali pártközlöny lenni, a minő eddig volt. Horn e programmjában a legkeserűbb szemrehányásokat teszi a jobb és baloldalnak egyaránt. A kormányt tétlenség, szabadelvűtlenségről vádolja, a baloldalt terméketlen negatív irány követéséről, mely minden erejét megbénítja. „A baloldal ellenzékének — úgymond — az 1867-diki kiegyezés elleni küzdelem képezi csomópontját. A kiegyezés sok sajnálatra méltót tartalmaz : majdnem minden párt intelligensebb emberei megegyeznek abban, hogy revissióra szüksége van. De ha ma a baloldal kormányra jutna, az az 1867-ki alkotás rögtöni eltörlésével kezdené-e meg működését ? Azt kellene tennie ha következetes akarna lenni, de érzi, hogy nem teheti ! Ez ellenmondás megbénítja a pártot s majdnem lehetetlené teszi.“ Horn a többi között aztán szemére veti a baloldalnak, hogy nem vevén részt a delegátióban, nem teljesíti törvényhozói kötelességét, s az egész párt irányát azzal jellemzi, „hogy neki meg kellene buktatnia a kormányt, de — nem meri !“ Mindez kétség kívül nem valami új dolog vagy új felfogás , de némi érdeket nyer az áltahogy baloldali férfiú vallja be. — Hoin az illusióiban alakuló pártot „bal középének nevezi ennek létrehozására fogja szentelni publicistikai működését a „N. Freier Lloyd“-ban. (A határőrvidék ügyében.) Bécsi lapokban több részletet találunk ama határőrvidéki küldöttség eredetéről, mely ő Felségének kérvényt akart átnyújtani, de nem fogadtatott el. Nevezetesen a „Tages Presse“ beszéli,hogy e küldöttséget is a reactionárius „katonai“ párttal szövetkezett feudálisok rendelték fel Bécsbe, kik ily s hasonló eszközökkel akarták „foglalkoztatni“Magyarországot, hogy az ne vethesse a latba súlyát a német alkotmánypárt támogatására , pártszámitásai azonban kudarczot vallottak s a határőrvidéki küldöttség, mely máj. 25-ben Bécsben megjelentenem bocsáttatott ő Felsége elé. — Hogy azonban a gyertya még sem maradjon a véka alá rejtve, az átadatni szándékolt kérvényt közrebocsáták s az a „Zukunft“-ban előttünk van. A folyamodók azon kezdik, hogy ők legmélyebb hálával fogadják ő Felsége határozatát, hogy a határőrvidék polgárosittassék; de kérik, hogy ennek valósítása ne történjék egyoldalulag s a határőrvidék befolyása nélkül. A kérvény folyamában hivatkoznak Sziszek határőrvidéki község m. é. sept. 12-diki köriratára s a következő pontokban foglalják kérelmeiket : 1) A horvát-szlavén határőrvidék nyerje vissza képviseleti, tanácskozási és szavazási jogát a horvát országgyűlésen Zágrábban, minővel 1848—1866 birt s ennélfogva kérik, hogy képviselőik a horvát országgyűlésre az 1867-ben ő Felsége elé szentesítésre terjesztett választási rendszabály alapján hivattassanak egybe. 2) Ama reformok minél előbb valósittassanak, melyeket ő Felsége m. é. augusztusban adott feleletében megígért. E reformok azon sorában, mely a határőrvidék anyagi jólétének előmozdítására vonatkozik, az egyik főhelyet a vasútépítés foglalja el, s a kérvény ez ügyre, mely képviselőházunkban és most van tárgyalás alatt, részletesen kiterjeszkedik. Összesen három vonalról van szó: b) eszék-pozsega-pakracz-sziszek; b) eszék-brodujgradiska-sziszeki vonal, a két szárnyvonallal Pozsega és Pakraczra és c) az eszék-nasicze-pozsegai vonal. Az a) vonal mellett a horvát országgyűlés egyik korábbi határozata szól, de a kérvény megjegyzi, hogy e határozat akkor hozatott, midőn a török vasutak építése nem volt elhatározva, s már újabban is 20 képviselő a b) vonal mellett tett indítványt, melyet a pesti kereskedelmi kamra és számos más municipium is pártfogolt. A kérvény aztán a legmelegebben szól a b) pont alatti szávavölgyi vasút mellett, kifejtve, hogy a határőrvidék csakis ebben találhatja megnyugvását. (Itt mellesleg megjegyezzük, hogy ez által is igazolva találjuk a „P. Lloyd“ egyik tegnapi fejtegetését, melyben kimutatja, hogy a képv.ház pénzügyi bizottsága, s most már a központi bizottság által is ajánlott eszék-nasicze-pozsiegai vonal,— mely körül csak egy grófi család érdeklődik — tulajdonképen se a horvát országgyűlésnek, se a katonai határőrvidéknek nem kell, s így mi áldozatot akarunk hozni olyasmiért, amit épen azok nem követelnek, akikért azt ránk disputálják.) Ennek előadása után a kérvény áttér a határőrvidékiek kívánalmára a reformok körül, melyeket a következő pontokban ad elő : 1) Befolyás a határőrvidéki vagyon kezelésére egy választott bizottmány által, s hogy e vagyon jövedelme csakis a határőrvidék művelődési czéljaira fordíttassék.2)Amaz általános elv alkalmazása a határőrvidéken is, hogy a határőrvidéki katonaság ellátása és gyakorlatainak költsége a birodalmi pénztárból fedeztessék. 3) A közös hadügyminisztériumban a határőrvidék osztályának élén egy határőrvidéki tábornok vagy törzstiszt alkalmaztassák, ki (itt a lóláb !) a határőrvidéket közvetlenül őfelségénél képviselte.lődtek azon rendetlenségek, melyekről a múltkor már megemlékeztem. Laboulaye ellen szándékozott újra tüntetést intézni a tanuló ifjúság egyik, épen a „College de France“-et nem igen látogató pártja. És ezúttal valóban sokkal nagyobb számmal gyűltek össze az ellenpárt tagjai és már Chevalier Mihály előadására is betolakodtak úgy, hogy az kénytelen volt megszakítani több ízben előadását, és hamarább végre mint sem a kitűzött idő le telt volna. A terem mondanunk sem kell tömve volt; a nők is nagy számmal jöttek el. Az ellenpártnak tagjai minden áron igyekeztek minél nagyobb számmal a terembe jönni és igy a bemenet közelében egész kétségbe esett harcz fejlődött ki. A lármázó párt, mert komoly párt vagy ifjak elnevezését nem érdemli meg, énekelni kezdé a „Marseillaise-t“,míg később a „Lampion“ dallamain Laboulaye nevét, „au senat“ és „il ne viendra pas-t“ (ő nem fog jönni) énekelte, mire a komolyabb és a felolvasást halgatni kívánó tömeg „á la porte avec la canaille“-t kiáltott. Valóban sajnálatra méltó zavar, mely épen nem válik a hazafiasnak lenni akaró párisi ifjúság becsületére, s mely akkor érte el tetőpontját, midőn a nők tömeges eltávozása jelenté, hogy Laboulaye nem fogja megtartani felolvasását. Ekkor a tüntetni akaró, lármázó és fütyülő tanulók a tanári emelvényre mászkáltak és a táblára gúnyos megjegyzéseket írtak fel krétával, melyek mind Laboulaye ellen voltak intézve. E sajnálatraméltó jelenetek csak akkor végződtek, midőn a két ellenpárt néhány dühösebb embere egymást elpüfölte úgy, hogy alig lehetett őket elválasztani. Jövőre, mint hallom, a rendőrség segélyét fogják igénybe venni, ami már annyival inkább kívánatos, mivel Laboulaye előadásai úgyis későbben kezdődtek meg, mint ahogy kelletett volna, s egy valóban nagy számú hallgatóságnak kell rövidséget szenvedni, egy sokkal kisebb számú párt garázdálkodásai miatt. Nagyon szállongnak a jelenlegi minisztérium megbuktatásáról szóló hírek. A közép bal meg lévén semmisítve, a tiszta bal párt pedig lehetetlen, nem marad más hátra, mint választani az alkotmányos baloldal, melynek jelenlegi vezére Picard Ernő, és a jobboldal közt. Picard, akinek minden újabb dynastikus művelete nyararul-nyomra hasonlít Ollivier Emil múlt tevékenységéhez, — mellett állnak módjárt pártolólag Jerome Dávid, d'Albufera és consortjai. Picard pártja, mely születésének még csak második napját éli, már kész az Ollivier minisztériumot követni, de hogy a jobboldal elfogadja-e oly hamar megsemmisítését a május 15-iki minisztériumnak és egyet értend e, hogy egyedül az új bal foglalja el a tért,az még más kérdés. Mindamellett Picard talán képes lenne egy új minisztériumot alakítani, már ott látjuk körülte de Jauvencel, Le Ceste, Riondel, Choiseul, Barthélemy-Saint-Hilaire , Kératy , Rampont Wilson, Malérieux s a többieket. De alig hihető, hogy bármily értelemben vegyük, Rampont, Malérieux, Wilson urak képesek legyenek a jelenlegi minisztereket pótolni. Picardtól képességeit sem bizonyos tekintélyt nem lehet megtagadni, de megvannak-e benne mindazon kellékek, melyek egy miniszterelnöknek szükségesek ? És ha Picard ugyanazon Paris, május 27. (Saját levelezőnktől.) (v.) Amit előre sejtettem, valóban beteljesült. A „College de Francéiban, ma újra ismét