Pesti Napló, 1870. augusztus, esti kiadás (21. évfolyam, 200-206. szám)

1870-08-26 / 201. szám

201. szám. Péntek, augustus 26.1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E ]«]» szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentettek levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Kiadóhivatal: ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 „ 60 kr. Két hóra .... 3 „ 70 kr. Egy hóra . . 1 „ 86 kr. 21 évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 26 ujkr. PEST, AUGUSTUS 26. A A bécsi hivatalos Abendpost egész gőzerővel dolgozik. Alig múlik el nap, melyen valami dementálni valót nem találunk. Legújabban Chotek gróf pétervári követ haza utazása adott a legkülönfélébb conjecturákra alkalmat. A félhivatalos „W. A.“ tegnapi száma ez ügyben következő közleményt hoz : „Egy helybeli lap azon hírt közli, hogy az osztrák-magyar követ az orosz császári udvarnál, Chotk gróf, ki nehány napot Bécsben töltött, innen diplomatiai küldetéssel Berlinbe ment s onnan a német főhadiszállásra Francziaországba menend, hogy küldetésében eljárjon. Ennek ellenében fel vagyunk hatalmazva kijelenteni, hogyJhotek gróf Csehországba utazott, hogy ottan családját meglátogassa és hogy útjának folytatása Berlinbe, illetőleg a német főhadiszállásra Francziaországba, sem elhatározva, sem általában kilátásba helyezve nincs. Ugyane lap egyik pesti sürgönyében a katonai körökben, Ausztria folytatott hadi készülődéseiről elterjedt híreket registrálja ; az összes tüzérség hadilábra állíttatott stb. Megjegyeztük, hogy e hírek hasonlóan minden alapot nélkülöznek. A franczia kamrának tegnapelőtt igen viharos ülése volt. Kératry gróf védelmező ismert indítványát a honvédelmi bizottság ügyében. A vita közben Jules Favre azt mondá : „Az ország balsorsát a szerencsétlen vezető okozza. Jelentse ki a kamra, hogy csak a dynastia fentartása érdekében küzd-e a nemzet vagy nem ? Erre roppant zaj keletkezett s Buffet kijelenté, hogy mindenek előtt csak egy kérdésre szabad gondolni s ez az ellenség elűzése. Erre Kératzy indítványa 206 szavazattal 41 ellen elvettetett. Napoleon császárról a porosz lapok a legfurcsább dolgokat irák. Abban kivétel nélkül megegyeznek, hogy a császár napja végleg letűnt, hogy Párisban teljesen ignorálják lételét, hogy Bazaine elűzte őt a főhadiszállásból. Palikau pedig nem akarta őt Párisba bocsátani. Egyik bécsi-porosz lap annyira megy őrült közleményeivel, hogy a következő történetet beszéli olvasóinak. A császár azon óhaját üzente meg Palikac grófnak, hogy Párisba tér vissza s a sánczok védelménél fogja halálát keresni. Erre Palikaó azt válaszolta : Párisban nincs számára hely s ha komolyan a halált akarja keresni, Rheims környékén is megtalálhatja azt. Ily bolond gombák tenyésznek a Bismarck lapok atmosphaerájában. Egy Olaszországban megjelenő német lap s a Mailänder Courier — Napoleon herczeg florenczi utazásáról következő közleménynyel kedveskedik olvasóinak. A herczeg azon indítvány tette Victor Emmanuelnek, hogy a franczia-német kérdés eldöntése európai congressusra hozassák. Olaszország ragadja meg ez ügyben a kezdeményezést s képviselje a franczia terület épségét, végre pedig a Bonaparte uralkodóház ellen netalán várható rendszabályokat akadályozza meg. Az olasz kabinet ígéreteket ten ugyan, de határozott kötelezettséget nem vállalt magára. — Mi azt hisszük, hogyha Napóleon császár a herczeget ily missióval bízta meg, úgy bizonyosan nem Olaszországba küldte volna őt. A Csatatérről jövő hírek annyiban igen érdekesek, amennyiben a porosz vezényletben végbemenet vagy kilátásba helyezett változásokról hoznak tudomást. Állítólag Steinmetz tábornok a nmet jobb szárny — első hadsereg — eddigi parancsnoka ez állásától túlsebes eljárása miatt, mely felesleges vérontásra adott okot, megfosztatott hadtest vezetővé neveztetett ki.Hasonló sorsban része ült a koronaherczeg is, ki eddig a német balszárnyat — harmadik hadsereget — vezeté. A főparancsnokságot két hadtest egyszerű parancsnokságával kelle felcserélnie. Steinmetz commandója Vogel von Falkenstein tábornoknak ajánltatott fel, de az collegiális szempontokból visszautasitá azt. A király a roppant és feleseges 18-ki mészárlás miatt, egész magánkívül van. A „Pesti Napló“ tárczája. Kiráry mri társaság; Graboriau E. regénye. XXIX. (Folyt.) — Ugyan kicsoda ön, uram, kérdé Dániel az idegentől. — Ki vagyok! . . kiáltá ez, ki vagyok !... De rögtön elhallgatott, és pereznyi szünet után lecsüggesztett fővel mondá: — Én Antoine Ravinet, műkereskedő vagyok .... A klipper időközben sebesen előre haladt, és feltűnt már Ifvára, melynek körvonalai tisztán rajzolódtak az ég sötét azúrján. — Közeledünk már a kikötőhez, kiáltá Ravinet atya, és nekem vissza kell térnem hajómra... Nem azért, jöttem ki oly messzire, hogy az ön oldala mellett hajózzam be a kikötőbe... Dániel indítványozá neki, hogy menne le az ő kabinjébe, hol rejtve maradhat.. . — Nem, nem, szakaszta félbe Ravinet, ráérünk majd Párisban tanácskozni követendő lépéseink iránt, nekem ma este a vaspályán kell lennem . . . Csak ezt akartam önnek mondani: Henriette nővéremnél van, a Baubourg-Poissonniére utczában ... De őrizkedjék oda jönni . . . Sem Sarah sem Brévan nem tudja, mi lett belőle, ők meg vannak győződve, hogy a Sajnába ugrott, és ez a hit teszi őket biztossá és minket erőssé. Miután önt mindenesetre figyelemmel fogják kísértetni, a legkisebb meggondolatlanság mindent felfedezne előttük . . . — De nekem látnom kell Henriettet, uram. — Az bizonyos, azért gondoskodtam is biztos módról . . A helyett, hogy lakásába szállna, az egyetemi utczában, szálljon a Louvre szállodába. — Nővérem s Henriette kisasszony ott lakást fogadanának, és egy negyedórával megérkezése után, ez iránt nyugodt lehet, fogfelőlük hallani . . . De, Istenem! mily gyorsan közeledünk, épen csak annyi időm van, hogy elsiessek. Dániel kérésére a kapitány elrendelte a mozdulatot, mely lehetségessé téve Ravinet atyának és a matróznak, ki elhozta, veszély nélkül hajójukba visszamenni.... Mikor már benne voltak, Ravinet atya felkiáltott Dánielhez: — Viszonlátásig!... Számoljon reám ! ... Henriette kisasszonynak még ma este sürgönyt küldök. Azon órában, melyben Ravinet atya a Saint Louis fedélzetén Dániellel kezet szorított és ismételve: „a viszontlátásig!“ Párisban, a Faubourg-Poiseoniére utczabeli szerény lakáson két szegény nő ült félelem és remény között, imádkozott és várt: az öreg műárus nővére, özvegy Bertoliné asszony és Ville-Haudry kisasszony. Mikor előtte való nap, ebéd idején Ravinet atya úti táskával kezében megjelent, sietsége oly rendkívüli volt, és annyira meg volt zavarodva, hogy őrültnek nézte volna az ember. Parancsoló hangon kétezer francot kért nővérétől, Henriettel gyorsan bemutató levelet íratott magának Dánielhez, és mint a förgeteg kifordult a szobából és csak ennyit mondott: — Champcey úr meg fog érkezni, vagy talán már meg is érkezett a Saint-Louis nevű kereskedelmi hajón, ezt megmondták nekem a minisztériumban . . . Kell, hogy én először lássam őt. . . A 7 órai gyors vonattal indulok . . . Holnap sürgönyt kaptok. A két nő csak valamivel bővebb felvilágosítást, csak egy megnyugtató szót kért... de nem semmit. Az öreg műárus már a kocsiban lehetett, mikor a nők még mindig néma megdöbbenésben ültek a kandalló mellett,és körökre hajtott fővel találgatásokba merültek. Végre a fali óra, mely hetet ütött, felvette a jeles özvegyet mély merengéséből, mely nála oly szokatlan volt. — Ej, Henriette kisasszony,mondá kissé erőltetett vidámsággal, azért, hogy fivérem elutazott, azt hiszem nem kell éhen halnunk. E szavakkal felállott; egy percz alatt terítve volt az asztal és a két nő leült a szerény ebédhez. Szerény volt, és mégis bő. A két nő oly nyomott hangulatban volt, hogy egyik sem volt képes enni, és ezek mozgatták a kést és villát, hogy egymást ámítsák. Gondolataik akaratuk ellen kirepültek a szobából, jó messzire a kis asztaltól, az utazó után. — Most már elutazott, mormogá Henriette, mikor az óra nyolcat ütött. — Sőt messze lehet felett az öreg nő. De sem az egyik sem a másik nem ismerte a Párisból Marseilbe vezető utat,sem a távolságot, az állomások számát, még a nagy városok neveit ie, melyek mellett a pálya elhaladt. — Egy „útmutatót“ kell szereznünk, kiáltott fel az özvegy. És örvendve e jó ötletén, azonnal sietett a legközelebbi könyvkereskedőhöz és nemsokára visszatért egy sárga füzettel kezében. — Itt mindent megtalálunk kedves gyermekem, mondá. Az útmutatót kettejök közé az asztalra tette és kikereste a lapot, mely a páris-lon-marseillei vasútnak volt szentelve,aztán a vonatot, melylyel Ravinet atyának el kellett indulnia és megolvasták a kilométerek számát, kiszámimították agyorsvonat sebességét és előszámlálták azon állomásokat, melyeknél nem volt megállapodás megjelölve. Azután, mikor az asztal le volt szedve, nem ültek a munkához, hanem minden perezben az órára néztek, azután a könyvhez folyamodtak és mondogatták: —Most Montereanban van, ... Már túl lehet Season, . . . nemsokára Tounerreben lesz. Gyermekes elégtétel volt az, kétségkívül és igen hiú . . . De ki az, ki legalább egyszer életében nem talált kimondhatlan örömet, fájdalmának enyhülést, türelmetlenségének csillapodást abban, hogy egy gondolatban kísérte a szeretett lényt, ki távozott vagy közeledett! .. . Éjfél felé, mor a „gyorsvonat“ Dareeyben állapodik meg, az öreg nő megjegyzi, hogy már későre jár az idő, és hogy talán okosabb lesz, ha lefekszenek. — Tehát álmos ön, asszonyom, kérdéselnette meglepetéssel. — Nem, gyermekem, — de ön . . . — Oh! én nem tudnék aludni ... Ez a hímzés, melyet itt készítünk, sürgős, mondotta ön nekem, miért ne végezunk tehát? — Jó, viraszszunk tehát, — szólt az özvegy helybenhagyólag. Ravinet atya lakonismusa folytán ők ugyan puszta találgatásokra voltak szorítkozva, de azért bizonyosnak tartották , hogy valami váratlan, döntő esemény készül. Milyen leendett az, nem tudták, de jól érezték, hogy Champcey Daniel megérkezése tökéletesen megváltoztathatja, sőt meg is kell változtatnia az egész helyzetet. — Csakhogy valóban meg is fog-e érkezni ? — Ha igen, szólt Henriette, hogyan van, hogy még kevés idővel ezelőtt az ellenkezőt mondták nekem a minisztériumnál ? Azután hogyan van az, hogy kereskedelmi bjón,s Dí-m ő fregattán tér vissza Francziaországba ? Ez azért van, kedvesyermekem, magyarázá az öreg nő, mert ő mgkapta végre az ön leveleit és azok vétele után mindent otthagyott ! . . . Lassan kint azonban , miután kimentettek minden találgatást, elhánytak minden valószínüséget, Henriette elhallgatott. . . Mikor az óra elütötte a negyedfelet, még azt mondta ! — Ah ! — Ravinet úr a lyoni pályaudvaron van ! ... Keze mind nehezebben húzta a pamutfonalat, feje egyik vállától a másikhoz bóbiskolt, szempillái lecsukódtak. Öreg barátje kérte, menne szobájába, és ő most már nem ellenkezett. Tíz óra elmúlt, mikor felébredt és mikor felöltözés után a salonba lépett, özvegy Esrtellené asszony ezen kiáltással üdvözlé, mi elárulta, mennyire foglalkoztatja őt a dolog még mindig: — Fíúreme perezben Marseillebe érkezett. — Ahogy nemsokára sürgöny fog érkezni, mormogá Henriette. De vannak oly körülmények, melyek között a villanyosig ér csigalassággal halad. Két órakor még semmi sem érkezett és a szegény nők már arról kezdék vádolni Ravinet atyát, hogy megfeledkezett róluk,mikor végre megszólalt a csöngetyü . . . Csakugy az a távirdai szolga volt bőrtáskájával . . . (Folyt, köv.) Bécs, augusztus 25. (Saját levelezőnktől.) —1 — Nem kell valami különös jó tehetséggel birni annak előre látására, hogy a birod-tanács legközelebbi ülésszaka — ha az nagy nehezen összekerül — az osztrák minisztérium kebelébe változást tesz szükségessé. Mi engem illet, én nem uigyon irigylem azt a férfiút, kinek a kabinet újjáalkotása jut feladatául. A „jó“ államférfiak sorsa körülbelül fel van használva, a ha a volt miniszterek köre fel is mutathat még néhány nevet, mely felhasználható lenne s nehány férfiút, ki szívesen feláldozná magát az állam megmentéséért, „e készlet“ kiválogatásában kétszeres elővigyázattal kell eljárni és pedig különös tekintettel a külviszonyok teljes átalakulására. A cislajtán minisztériumnak nem szabad holmi e t ap p e-ül szolgálni Poroszországba, és pedig oly kevéssé, amint nem nyugodhatnánk meg abba, ha más hatalom karjaiba szoríttatnánk. De amily valószínű a kabinet újjáalkotása, s bármily kívánatosnak tartják is ezt a mai kormány emberei,és oly alaptalan a mese,melyet egy volt s ma már lehetetlen miniszter iránti tekintetből egy porosz lapban feltálalnak. Aki ma a császári ház egy tagját nevezi meg a präsumptiv miniszterelnöknek, az teljesen félreismeri a helyzetet, s a ki csak némileg be van avatva asszonyokba, teljesen indokolatlannak kell tartania, ha egyszerre a feledhetlen Reichsverweser szeretőire méltó fiát, Meran grófot szerepeltetik e combinatióban. Magyarországra nézve azonban bizonyára legérdekesebb a szerep, melyet az ily combinatiókkal foglalkozó levelezők Andrássy grófnak kijuttatnak. Andrássy grófnak szerintök majd Mephisto, majd a hű Eckhardt, majd Cäsar,majd Catilina szerepe jutta szerint, a mire épen szükségük van. Ily fáradhatlan irányzatos hazugságokkal szemben a valót nem lehet eléggé ismételni. E való pedig egyszerűn az, hogy gr. Beust és Andrássy között, egészen távol attól, hogy egymásban vetélytársakat lássanak, a legjobb, legőszintébb egyetértés áll fenn, melyet ily hazugságok bizonyára nem fognak megzavarni. Gr. Andrássy akárhányszor nyilatkozott már ily értelemben, s Magyarországon jól tudják, hogy mit tartsanak a nemes gróf nyilatkozatairól. A semlegesek közti egyetértés. A bécsi „Warrens Corr.“-ben olvassuk. Tudva van hogy az angol kormány oly tárgyalások közzététele folytán, melyek Belgium kerületi épségét veszélyezettnek mutatták, megtagadta a kezdeményezést, hogy ezen királyság semlegességének és biztonságának új támaszt szerezzen. A hadviselő államok szintúgy, mint a többi európai nagyhatalmak is minden kifogás nélkül hozzájárultak ez illető nyilatkozathoz. De az angol kabinet, hogy a szerencsétlen viszály minden további terjedését megakadályozhassa, nem állapodott meg ezen fáradozásoknál, hanem iparkodott a semlegességpolitika számára általában ezen kívül is becses biztosítékokat szerezni, az által hogy minden többi kormánynyal határozott nyilatkozatokat kezdett váltani ezen politika fenntartását illetőleg. Eddig ezen törekvések sikeresek voltak, és nevezetesen a britt udvarnál levő cs. és kir. követ azonnal tudósíttatott, hogy leghatározottabban nyilatkoztassa ki, miszerint az osztrák politika vezéreszméje a semlegesség és értesítse az angol külügyek államtitkárát, hogy a császári és királyi kormány a legkészségesebben kötelezi magát arra, hogy semmi körülmények közt nem fog kilépni Semleges magatartásából a nélkül, hogy a többi hatalmasságokat eziránt előlegesen értesítené. Igen valószínű, hogy a többi államok is ilyértelmű nyilatkozatokat fognak váltani lord Granvillel Nem lehet félreismerni, hogy az európai hatalmasságok közt ezen az után elért egyetértés új jogosultságot ad azon reménynek, hogy a háború tovább terjedése meg fog akadályoztatni, és hogy mindenesetre eleje fog vétetni annak, hogy a békét szükséglő nemzetek egyes hatalmasságok politikai elhatározásai által meglepetni, és ez által érdekek és várakozásaikban kétszereresen megsértetni fognak. — (? ! Szerk.) A Rajna vidékéről, aug. 22. (Saját levelezőnktől) (k.) Előbbi levelemben a modern hadviselés egyik főtényezőjéről a közlekedési rendszerről szólottam , jelenleg az egészségügyi személyzet szervezéséről kívánok röviden írni, melynek tevékenysége szintén a jelenleg folyó háborúban mutat föl eddig még nem ismert nagymérvű arányokat, de amely véleményem szerint még mind csak kezdete és alapja azon rendszernek, melynek kifejlődését jövőben nem csupán a mindinkább növekvő humanizmus, hanem magának a hadviselésnek sikeressége is fogja múlhatatlanul igényelni. Háborúk valószínűleg lesznek mindig, míg ember lesz. Az örök béke nagyszerű, de kivihetetlen a csak az „isten országában“ létesíthető eszme; minden törekvések e tekintetben, nagy költőnk szavai szerint „megáradott nemes lelkek sziklába vert hullámi“ lesznek. A mellett még az is bebizonyul minden újabb hadfolytatás alkalmával, hogy a háborúk mindinkább rövidtartamúak ugyan, de egyszersmind véresebbek, mióta a fegyverek tökélyesítése s mindennemű öldöklő eszközök kitalálása valóságos mániává vált A jelenben folyó harczok áldozatai most még megközelíthetőleg sem határozhatók meg, de minden jelenség oda mutat, hogy azok szerfölött nagyok lesznek. Egy példát rá. A saarbrükeni csata után a hivatalos harertéri tudósítás határozatlanul ugyan, de mégis megközelítőleg ezerre tette a poroszok veszteségét holtak és sebesültekben. Azóta biztosan tudjuk, hogy csupán halott, mintegy 2000 temettetett el porosz részről a Spicheren hegy között. Ha áll azon előbbi hadjáratokban tapasztalt arány, hogy mintegy öt sebesültre esik egy halott, ebből önkényt következik, hogy ama csata csupán porosz részről körülbelől 10,000 emberbe került, iáz még csak a kezdet kezdete volt. Ily tényekkel szemben nagyon kézzel foghatóvá válik azon igazság, hogy a mai hadviselés lényeges eleme s az emberség nélkülözhetlen követelménye, hogy a hadsereg nagyszámú és katonailag szervezett egészségügyi személyzettel legyen ellátva, mert csak ezáltal lehet megóvni, hogy a sebesülteknek egy nagy része életben megtartassák, sőt hogy alkalmassá tétessék még a további katonai szolgálatokra is. Sok megsebesült vitéz fiú, kapott sebei következtében vérzik el, holott gyors segély talán rövid idő alatt lábra állította volna. Tény pl., hogy szintén a saarbrückeni csatatérről hoztak be oly sebesülteket is, kik két hideg éjszakát töltöttek el kínosan azon helyen, hol a golyó érte őket. Ezt csakis könnyű sebesült állhatta ki, nehezebb seb mellett az ily elhagyatottság rövidebb idő alatt is bizonyosan halált okozott. A porosz hadseregnél az egészségügy is bizonyosan oly kitűnőleg van szervezve, mint alig másutt. Azonban ezen „Sanitäts-Corps“ személyzete teljesen elégtelennek bizonyult volna be a roppant szükséglettel szemben, ha egyes társulatok, sőt mondhatni az összes polgárság a legdicséretesebb készséggel nem sorakozott volna a „vörös kereszt“ alá. Ha a vasúti és távirati személyzetet második, úgy ezen önkénytes egészségügyi csapatokat Poroszország harmadik hadseregének mondhatjuk. A Johannita rend, melynek tagjait fehér sapkásukról, piros kabátjok és magas lovagcsizmáikról megismerhetjük, 25.000 fiatal erőteljes férfit vett fel szolgálatába, kik azonban önkényt, dijazatlanul végzik munkáikat s legfölebb ingyen élelmeztetést és a karjaikon viselt vörös-keresztes fehér szalag mellett egyenlő sapkát kapnak. Ezen kívül tűzoltó társulatok, lövész egyletek, dalegyletek alakultak egészségügyi csapatokká ; a nagyobb városokból egyes társulatok jól felszerelt és egyenruházott csapatokat küldtek el a csatatérekre. Mindezek rövid oktatást is nyertek, hogy miként kell a sebkötelékeket felrakni s egyéb szükséges utasítást, valamint rendesen némely gyógyszereket is hordoznak maguknál. Ezen Személyzet, mely önként ajánlkozott polgári orvosok vezetése alatt áll, s még ezeken kívül a diakonisták végzik azon szomorú és terhes, de egyszersmind emberi és hazafias kötelességeket, melyekre egy sebesültekkel borított csatatér mellett oly roppant szükség van ; ők teljesítik a tábori kórházakban s a sebesültek szállításánál a szolgálatot. S ily tömeges segély talán szükségtelennek is bizonyult be ? Nem, sőt inkább még folyvást hangos felhívások hallatszanak a csataterek közeléből, hogy nagy a hiány a szükséges egészségügyi személyzetben s folyvást sietnek mindenfelől többen-többen. De ezen személyzeten kívül, mely közvetlenül a csatatér közelében foglalkozik, mennyi ápoló kézre van még szükség a távolabb eső kórházakban, melyek napról-napra mindjobban megnépesülne ! A németországi lakosság itt is szép példáját adta áldozatkészségének. Nők és férfiak egyiránt fölvették a vörös keresztet és teljesítik városukban a szükséges szolgálatokat. Nem ritkán láthatni, hogy egyes állomásokon öregebb nőszemélyek veszik le a sebre már rászáradt régibb kötelékeket s újakat raknak föl. Férfiak támogatják a könnyebb sebesülteket, másokat pedig hordágyakon szállítanak be a kórházakba. Ez azonban, mint előbb is mondom, csak csírája egy oly rendszeres szervezetnek, melyet az egészségügy háborúk alkalmával bizonyosan közeljövőben minden művelt államban tapasztalni fog. A háború ma már nem csupán a hadsereg és az uralkodó ügye, hanem az egész nemzeté, s azért szükséges, hogy az áldozatokban mindenki, nagy és kicsiny, gazdag és szegény egyaránt részt vegyen. A gazdag, ha egyébként nem tud használni, áldozzék pénzével, de ez még nagyon kevés, mert az életet és egészséget pénzen nem lehet megváltani, de tényleges, közvetlen segély által igen sokszor meg lehet. E végett szükséges, hogy a harczoló seregmellett legyen egy második hadsereg, mely nem fegyverrel, hanem önfeláldozó tevékenységével lehetőleg enyhítse a harczütötte sebeket s mentse a kifáradt harczosokat azon újabb fáradalmaktól, melyeket sebesült bajtársainak elszállítása és gondozása különben rájuk róna. Anélkül, hogy bővebb és részletes tervet akarnék adni, mire sem katonai sem orvosi szakképzettség föl nem jogosít, egy pár eszmét közlök e tekintetben, mely szép fejlődésnek indult honvéd-hadseregünket illetőleg gyakran fölmerült gondolatomban, mióta az itteni hadi mozgalmak közepette élek. Védképességünk lehető legjobb lábra állításáról gondoskodnunk sem nem időszerűtlen, sem nem korai. Előttünk fekszik a példa, hogy a háborúk mily gyorsan keletkezhetnek, s fájdalom bármennyire óhajtjuk is — nem mi vagyunk azon európai állam, melynek békés fejlődése a legbiztositottabbnak volna mondható s mely a most folyó világesemények eredményében is megnyugtatót látna maga előtt- ily körülmények közt hadseregünk S különösen honvédségünk lehető legjobb szervezését szivünkön hordoznunk nagyon ajánlatos, mert az ebben nyugvó biztos hatalom és erő — c’est la paix! A mi honvédségünk épen nem az, mi a porosz Landwehr. Ez utóbbi mind kiszolgált s a házas és polgári élet földjében meggyökerezett egyénekből áll, kiknek harczképességa — elismerik ők maguk is — nagyon kétes. A mi honvédségünk ellenben, szint úgy, mint a sorkatonaság, fiatal, erőteljes legénységből áll, melynek harczképességét csak nőve azon két évi jutalék, mely a sorhadból fokonként lép át hozzá.