Pesti Napló, 1870. augusztus, esti kiadás (21. évfolyam, 200-206. szám)

1870-08-26 / 201. szám

a franczia nagy hadsereg nem Mainz, ha­­­­nem a Mosel-völgyön át Koblenz-Köln­­ irányában viszi operatióit, Hannoverából a német hadsereg jobb szárnyára vethetik magukat. Minderre azonban azon 25.000 katona, ki eddig kezdetben kiszállt, va­lószínűleg nem elegendő, miután a poro­szok felismerik a veszélyt, mely művele­teiket amaz irányból fenyegeti s nagy hadsereget fognak az északi részek védel­mére fölállítani. Porosz lapok szerint je­lenleg is 27,000 hannover­i porosz kato­na és az ugyanoly erős pomerániai had­test áll Hannoverben. A bajorok már út­ban vannak észak felé s körülbelől két hét múlva ők is csatakészen állhatnak az ellenség elé. Az összes itt álló német csa­patok vezetését a „Kreuz-Zeitung“ szerint Vogel von Falkenstein tábornok veendi át. Ha tehát a francziák itt fontosabb eredményeket akarnak kivívni, úgy az eddig ott partra szállott csapatokat csak egy nagyobb hadtest előhírnökéül kell tekintenünk. A nagy franczia - rajnai hadsereg hadműveleteinek késleltetésére nem kis mértékben befolyással volt a d­é­l-n­é­m­et államok magatartása. Pár­isban ez álla­mok semlegességére biztosan számítottak, s akként készíték el a hadi tervet, hogy a déli államok területei a harcz viharain kívül essenek. A háború kitörésének pil­lanatában azonban a déli államok is Po­roszországhoz csatlakozván, megkímélte­­tések szüksége természetesen elesett. Hír szerint — mi nagyon valószínű — Na­poleon császár megváltoztatá haditervét s hadserege a Pfalzon át — mely Bajoror­szág tulajdona halad előre. Egy franczia hadosztály megszállta Pirmavenzet, Walterbachot s egész Neustadtig haladt, s igy mintegy négy mértföldnyi­­re áll a Rajna jobb partján fekvő Man­­heimtól, mely e háborúban nevezetes szerepet játszani van hivatva. Egy másik hadtest Saarlouisnál átlépte a Saart és észak felé siet. A Rajna tartományban hir szerint már öt csatakész porosz hadtest áll, mely öt nap alatt egyesül s mihelyt el lesz látva eleséggel, a francziákat meg fogja támadni. E vidékről tehát valószínűleg még a jövő hét folyamában komolyabb küzdelmek hírét várhatjuk. Még fontosabbak a déli harc­téren várható események. Hogy a francziák Baden nagyherczegség határán már át­lépték a Rajnát, azt a reggel vett hírek kétségtelenné teszik. Nem ugyan Kehi­nél, melynek hídját a poroszok jégbe rö­­­pítették, hanem valószínűleg Rastadt környékén. Indirecte megerősíti ezt ama magánsürgöny, mely szerint a porosz ko­­ronaherczeg vezetése alatt több hadosz­tály combinált menetben roppant sietség­gel igyekszik a Baden határán a Rajnával párhuzamosan futó Schwartzwald-hegység szorosait megszállani,még mielőtt a fr­a­n­­cziák azokat hatalmukba keríthették volna. A Schwartz­­wald képezi Délnémetország kulcsát,mely­nek megszerzésére mindkét fél nagy erő­­södéseket teend. E vidéken tehát már a legközelebbi napokban na­gyobb összeütközés mindenesetre várható. A porosz kormány mindazon te­rületeket, melyek a háború határaiba es­hetnek, úgymint a Rajnavidéket, Hessent, Nassaut, Schleswig-Holsteint, Pomerániát és a keleti porosz tartományt hadi állapotban levőnek nyilvánította. Kirch­­bach tábornok az ötödik, Goeben tábornok a nyolczadik hadtest parancsno­kává neveztettek ki. A küzdelem már a tengeren is megkezdődött.Malta tájékán egy franczia hajó a „ Christine“­nevű piamburgi kereske­delmi hajót elfogta.Borkam előtt két fran­czia hadihajó jelent meg. A porosz király azon kívánságát,hogy a keleti ten­ger semlegesnek nyilvá­níttassák, Anglia teljesít­­hetlennek mondotta. A bajor képviselőház tegnap bi­zonytalan időre, de azon kikötés mellett, hogy legfölebb 1871. január havában hi­vassák újra össze — elnapoltatok. Az Olaszország és Franczia­­ország közt kezdett alkudozások Róma ügyében hir szerint befejeztettek,állítólag a két hatalom között következő egyez­mény jött létre : Róma városa a pápáé marad, ki fölötte bizonyos souverain jo­gokat is gyakorol. A pápa ezenkivül a souverainek minden tiszteletjogát meg­tartja s Olaszországtól nagy czivillistát kap. Különben e hit megerősítése bevá­randó, jól lakott. A mama megköszönte. Egy negyed óra múlva szomszédom már tudta, hogy a leány neve Irma, ki akarják házasítani,vásárolni jöttek föl stb. A leány arcza olyan boldogságot sugárzó arcz volt. Hogyne ? Házasság előtt volt! Szegény­ke nem tudja még, mi vár reá. A függöny felgördül. Uj bohózat. „A vén baka s az önkénytes“. Elég mulatságos. Hanem az elégületlen szom­széd megint zsémbel : „Csupa hazafias dictió! alig mondanak egy pár vic­czet, máris 48-ról, honvédekről, Damjanicsről pathetizálnak, s éne­kelnek unalmas dalokat, hogy milyen szép és dicső ez a haza. Én, uram! mulatni akarok. A német sängerek mulattatók, a magyarok vagy hazafiaskodnak — a­mi ilyenkor nincs helyén, tehát unalmas, vagy elmésség nélkül sikamlós dolgokat beszélnek. Ezt a német is cselekszi, de egyszersmind megnevettet. Azért aztán megbo­csátom neki a kétértelműséget. A magyar na­gyon komolyan fog fel mindent.“ És uram! hát ön nem hazafi, hát ön nem akarja, hogy magasztosabb érzelmeket ápolja­nak a közönség keblében ? „Mikor kocsmába megyek, szegre akasztom a patriotismust, s nem akarok kegyeletes ünne­peket ülni.“ — Megengedjen uram — ez nem szép öntől. „Ha a magyar társaság virágozni akar, legyen egy pár csinos nője, tarka játékrendje, magyar, német, franczia, olasz, svéd, japáni akrobata, kötéltánczos, énekes, tánczosnő, csepaevő, szó­val mindenféle. Ne törekedjék kizárólag haza­fias és magyar lenni. Csak úgy csődithet be sok embert. Az Új világot sem járnák, ha csupán német volna. Van ott minden. Ez a változatosság szó­rakoztat vacsora közben. Aztán csinosítja ki a helyiséget, legyen kissé fényesebb világítás, modernebb berendezés. Az étel, ital úgyis jó. Akkor majd lesz közönsége.“ — Éj uram, önt semmi sem elégítheti ki. Ne­künk köszönettel kell mindent fogadni, a­mi magyar, akámily alakban nyújtsák. „Ez is a hazafisághoz tartozik .“ kérdé gú­nyosan s felkelve, hirtelen elsietett. Én haraggal tekintek utána. Elbusulva, hazafias lelkesedéssel és komoly hangulatban hagytam el a helyiséget. Ezt kerestem! Argus, Pest, julius 23. A pestvárosi telekkönyvi­ ügyben Bus­bach Péter úrtól a következő sorokat vettük: Mielőtt 1855-ben a telekkönyvek Magyaror­szágban behozattak, Pestnek már létezett telek­könyve, mely részletes szabatossága, helyes­ be­­rendezése által a fővárosi fekvőségek birtovi­­szonyainak meglehetősen kimerítő képét adta, s pontos vezetése, valamint könnyű áttekinthető­sége, szóval: világossága által lényegesen fe­lülmúlta Magyarország minden egyéb hatósá­gainak hasonló institutióját, s azért e telekkönyv 1855-ben az akkori kormány által bár alakilag az újon behozott telekjegyzőkönyvnek formájá­val nem birt, mégis meghagyatott, s immár 15 év óta abban minden bejegyzések a telekkönyvi törvények szerint, jogérvényesen vezettettek be. Ez egész idő alatt soha senkinek, sem bírónak, sem félnek eszébe nem jutott a Pest városi te­lekkönyvek közokirati erejét kétségbe vonni. Megpendíttetett azonban azon eszme, hogy ta­nácsos volna a pestvárosi telekkönyvet is az or­szágban szokásos egyéb telekkönyvek alakjá­ra á­t­i­d­o­m­í­t­a­n­i. Az eszme elfogadtatott, igazi bureaucraticus modorban munkához láttak az igazságügyi minisztérium illető bu­­reaujában. — Neki állottak, elővették a te­lekkönyvi pátenst s annak a telekkönyv me­g­készitése körül előirt eljárási elveit hűségesen lemásolták, s ekkér keletkezett egy mi­niszteri rendelet,mely Pest városának fekvőségei, tulajdonjoga, e fekvőségekre bejegyzett jelzá­logok , egyéb jogok tekintetében egyenesen — tabula rását csinált; felforgatta s kérdéssé tette a törvény alapján jogérvényesen szerzett összes jogokat, melyek a pestvárosi fekvő bir­tokra bárminő vonatkozással vannak: — el­rendelte, hogy a tulajdonos, kinek tulajdonjoga a telekkönyvekbe bevezettetett, s tulajdonát 10—15 év óta nyugalmasan élvezi, köteles le­gyen bárki ellenmondására tulajdonjogát iga­zolni, — hogy rég nevén álló birtokának az uj telekkönyvekben ismét nevére leendő íratása végett fáradtság, időmulasztás és alkalmatlan­ságnak, esetleg talán épen pereskedésnek tegye ki magát; — megkövetelte, miszerint a pesti fekvőségekre jelzálogot szerzett minden hitele­ző tartozzék e jelzálogjog átkeblezésének esz­közlése czéljából követelését igazolni ; sőt meg­engedte, hogy oly követelések is bevezethetők legyenek a teherlapra, és­pedig a követelés ke­­letkeztétől folyó elsőséggel, melyek előbb ott nem léteztek. Köztudomásilag Halmossy Endre úr, az igaz­­ságügyi minisztériumban azon osztály elnöke, mely tkkvi ügyekkel foglalkozik, Halmossy úr nem érte be a fent érintett rendelet által aratott babérokkal, hanem dicsőségét hírlapi czikkek­­kel is tetézni akarván, megtámadja a „P Nap­lóban Pest városa képviselőségét, a miért ez az igazságügyminiszterium ezen telekkönyvi rendelete ellen felterjesztésekkel élt s esetleg kir. biztos leküldésével fenyegetődzik, kir. biz­tossal — a képviselő főtestület felelőssége alatt. Én is azon tagjai közé tartozom Pest városa képviselő testületének kik a kérdéses miniszteri telekkönyvi rendeletet a legnagyobb jogsértésnek és a viszonyok nem ismeréséből eredetiek­nek tekintem, mely­­ellen feliratot in­tézni én is szükségesnek tartottam. Nincs közöm ahhoz, hogy Halmossy úr az igaz­ságügyi minisztérium osztálytanácsosa, miként látja — hogy gyengéd kifejezést használjak — helyes eljárásnak : agitatiót kezdeni egy mu­­nicipium határozata ellen, mikor e határozat és az ő hivatalos működésére vo­natkozik! Ez az ő személyes judiciumának dolga; a közvélemény legfölebb a felett fog ha­tározni, váljon bir­e Halmossy úr érzékkel az iránt, hogy ha Halmossy osztálytanácsosnak egy fonák művét Halmossy a journalista, kir. biztos segélyével akarja elfogadhatóvá tenni: az ily érvelés sem az osztálytanácsost, sem a journa­­listát nem igen helyezi kedvező világításba. De miután Halmossy úr az igazságügyministernek tanácsosa, és ki esetleg főnökét ily értelemben informálhatja, fenyegetődzését nem lehet üres frázisként tekinteni, s azért ám tekintsük, hogy az jogosult-e, vagy sem? Egy elvi kérdést legyen szabad intéznem H. úrhoz: létezik-e a szerinte törvényszerűen szer­zett tulajdon- vagy birtokjog ? s ha létezik, sza­bad-e azt közigazgatási úton "kérdésessé tenni ? Mit felel erre Halmossy úr — azt az előzmények után nem tudhatom, de hogy az, kinek jogérzé­két rögeszmék még nem zavarták meg, határo­zott nemmel fog felelni, erről H. urat biz­tosíthatom. H. ur azt fogja tán mondani, hogy az által, ha az átkeblezéseknél, példának okáért a jelzá­logbirtokos tartozik jelentkezni, és jelzálogának átkeblezését kérni, esetleg igazolni, még nem té­tezik kérdéssé szerzett joga. Eltekintve attól, mi szerint az, ki pénzét azon tudattal adta kölcsön, hogy arra törvényes jelzálogot nyer és a ki — miután a bekeblezés alkalmával minden törvé­nyes feltételnek eleget tett, most jogérvényes bírói határozat alapján jelzálogilag biztosítva­­van, per esetén kívül nem kényszeríthető jogai újbóli igazolására ; ismétlem: eltekintve ezen a törvénynek múlhattan nyújtani szükséges jog­védelmi kellékétől, s feltéve még azt is, hogy a hitelezők nagy tömege, kik a H. ur által köve­telt proc­edúráról értesülnek, habár savanyu ar­­ccal, de mégis alá­vetik magukat ezen kellemet­lenségeknek, képzelheti-e H. ur azon lehetősé­get, miszerint azon több ezer hitelező közül, kik pesti fekvőségekre ama több száz milliót kölcsön adták, akadhatnak oly külföldiek, de tán belföl­diek is, kik ezen bejelentéseket, miután szemé­­lyenként fel nem hivatnak, elmulasztandják, s ennélfogva jelzálogukat­­elvesztik ? Ha H. úr ezen eshetőséget elismeri, akkor ő maga ítélte el a kérdéses rendeletet. Mert a nem jelentkezőnek zálogjoga egyszerűen ki fog töröltetni, — pedig ha a törvényesen szerzett magánjogok megszűn­tek közigazgatási úton érintethetlenek lenni, — akkor vége a jogbiztonságnak, vége különben is precarius hitelünknek. Komoly igazság fek­szik e mondatban: principiis obsta ! Igen kérem H. urat, ne állítsa a Pest városi telekkönyvet ma — 1870-ben — egy színvonal­ra a megyei conscriptionalis viszonyokkal 1855 előtt. Meghiszem, hogy sok nehézséget fog az igazsági minisztériumnak a pesti telekkönyv át­­idomítása okozni­ lehetnek, sőt vannak oly be­­táblázások is a pestvári telekkönyvben, melyek még az 1855-ik év előtti időből valók, melyek jogilag más tekintet alá esnek, mint az 1855 óta keletkezettek, de ezek létezése okul szolgálhat-e az 1855 után eszközölt összes jelzálogok kérdé­sessé tételére, és indokolja-e ez annyi ezer jó­hiszemű hitelező felzaklattását ? Ha két baj közt kell választani, melyik lesz nagyobb, az-e, ha ezen korábbi betáblázások is elfogadtatnak je­lenleg brit elsőségükkel, miután azok ismerésé­vel hiteleztek az illetők, s igy sorozatuk meg­tartásával senkin jogsérelem nem ejtetik, vagy az, ha ezek kedvéért a törvényesen szerzett zá­­logjogok felzavartatnak ? Különben is ezen 1855 előtti betáblázások jelentéktelenek az 1855 utáni bekeblezésekhez képest. Ily tényekkel szemben már most mit kérel­mezett Pest városa ? Azt, változtassák meg a miniszteri rendelet annyiban, hogy a tulajdonos neve a létező telekkönyvből az új telek­jegyző­könyvbe hivatalból vezettessék át,­­ hogy oly követelések, melyek a telekköny­vekbe akár elsőégi, akár jelzálogi jogon beje­gyezve nincsenek, fennálló betáblázások sérel­mére be ne vezettessenek, — és hogy jelzá­logok szintén hivatalból kebeleztes­­senek át; fenhagyatván, miszerint ott, hol idő­közben a tulajdonjog változott, ezt az újabb tulajdonos a reclamationális határidő alatt bejelenthesse, s ott, hol bizonyos még bekeblezve levő terhek meg­szűnte­k, ezek törlését az adós reclamálhas­­sa.­­ Ezek azon lényegesebb elvi kérdések, melyek Pest városa felterjesztésének petitumát illetik, a többiek apróbb, inkább czélszerüségi dolgok. S ezen kérelmeket perkorrestálja H. ur kir. biztossal, ugyanezen kérelmeket, melyek két elsőbbikét az igazságügyminiszter úr eddigelé szintén jogosultaknak elismerte, s a kérdéses rendeletet azok értelmében megváltoztatta, úgy hogy most már csak az utóbbiról van szó, mely­nek jogossága — remény­em, mert máskép nem is lehetséges — Halmossy ur daczára is méltány­lást találand. A kir. biztos tehát Pest városának nem e részbeli oppositiója, hanem azért válnék szük­ségessé, hogy — mégis Halmossy urnak legyen igaza! BUSBACH PÉTER: Lapszemle. A „Pester Lloyd“ tegnapi czikkében tüze­tesebben kifejti egyik vezérczikkünknek azon megjegyzését, hogy nálunk még sokan bizonyos aggodalommal viseltetnek ama befolyást illető­leg, melyet a közös hadsereg eshetőleges na­gyobb győzelmei a belviszonyokra gyakorolhat­nának. A „P. Lt.“ megerősíti, hogy ily aggodal­mak, ha nem is a kiegyezés pártjában, de egye­bütt tagadhatlanul léteznek, s aztán így folytatja: „A gondviselés minket remélhetőleg meg fog at­tól menteni, hogy egyhamar ismét fegyverhez le­gyünk kénytelenek nyúlni,és szívesen elismerjük, hogy a kormány eddig minden lehetőt megtett, hogy a nép óhajainak megfelelőleg, ily csapás­tól minket megmentsen. Kérdés azonban, hogy a viszonyok nem lesznek-e hatalmasabbak, mint az emberek akarata. Mindenesetre azonban hasz­­­nálják fel a legközelebbi időt arra, hogy győ­ződte­ssék meg mind a birodalom, mind Magyar­­ország népeit, hogy (a belügyi politikában) vis­s­szaeséstől nincs mit tartani s hogy a győzelmet, melyet m­i küzdünk ki, nem fogják e­zt e­n­ü­nk felhasználni.“ A „Pester Lloyd“ e czélból leg­előbb is a honvédség kifejlesztését ajánl­ja, miután „e nemzeti hadsereg — ha rendelte­tésének megfelel — nemcsak védője a biroda­lomnak, de biztosítéka egyszersmind Magyaror­szág alkotmánya, függetlensége és szabadsága csonkítatlan fenmaradásának is.“ S aztán van még egy második kérdés, melyet a háborús vi­szonyok sem törülhettek le a napirendről. E­z a vallási szabadság kérdése, melyben a csalatkozhatlansági dogma­ azonnal nyilatkozás­ra kényszerít. Kövesse a kormány itt is tartózko­dás nélkül a korszellem parancsszavát s nyújtsa bizonyságát annak, hogy a militarismus, bureau­­cratismus és ultramontanismus háromságából legalább egyiket határozottan elutasítja magá­tól ; ekkor annál inkább fogják neki elhinni, hogy a másik kettővel való szövetsége is minden időkre a lehetetlenségek országába tar­tozik. iff A „mamelukok“, végzi a„Pester­ Lloyd“,mind­erre talán azt fogják mondani, hogy ily zava­ros időben nem kell szorongatni a kormányt, de a „P. Lt.“ igen helyesen azt hiszi, hogy a jó ta­nács mindig idején van, különösen pedig akkor, ha a viszonyok a kormányt — akarata ellenére is — abba a kényszerállapotba helyezhetik, hogy a nemzet bizalmát és áldozatkészségét egész mértékben, sőt talán még azon túl is, igénybe vegye. A franczia törvényhozó testület a csá­szárnál. A franczia törvényhozó testület tegnap tisz­telgett élén Schneider elnökkel a császár­nál. Az elnök a következő beszédet mondá: Az egész világ Poroszországot fogja felelőssé tenni a háborúért, mely re­ménytelen diadaltól részegülten, s türelmünk, valamint azon óhajunktól bátorítva, hogy Euró­pa békéjét fenntartsuk, bizton létünk ellenármánykodott és becsületünket sér­tegette. A legjobb kivánság fogja Önt a harcz­­térre kisérni. Adja át aggodalom nélkül a kor­mányzóságot a császárnénak. „A nemzet szive Önnel van és vitéz hadseregünk­kel.“ A császár erre következőleg válaszolt: „Nagy megelégedésemre szolgál a hadse­reghez indulásom előestéjén az, hogy önöknek megköszönhetem azon hazafias támogatást, melyet önök kormányom iránt ta­núsítottak. Azon háború jogos, melyet az ország megegyezése és képviselőinek helybenhagyása támogat. Igaza volt önnek, midőn Montesquieu szavára hivatko­zott, mely szerint: „a háború valódi kezdője nem az, a ki azt megszeni, hanem az, ki azt szükségessé teszi.“ Mi mindent elkö­­vetünk a mi tőlünk függött annak elkerülésére, és elmondhatom, hogy az egész nemzet valódi lelkesedése szabja ki határozatainkat. Önökre bízom elutazásommal a császárnét, ki maga köré fogja hívni önöket, ha a viszonyok úgy kívánják. A császárné bátran tudni fogja teljesíteni azon kötelmeket, melyeket helyzete tőle megkíván. — Magammal viszem fia­ma­t, ő a hadsereg közepette megtanul hazá­jának szolgálni. El vagyok határozva erélyesen működni nagy hivatásomban, mely rám bízatott. Bizalmam van fegyvereink sikerében,mert tudom hogy Francziaország talpon áll hátam mögött, s hogy isten védelmezi.“ A császár beszédét tomboló lelkesüléssel fo­gadok. Távozás alkalmával így szólt a császár: „Szeretném önök kezeit egyenként megszoríta­ni uraim, de a köztünk létező egység legvaló­dibb jele a hazaszeretet, mely minket lelkesít.“ Páriából. I. P­á­r­i­s, jul. 18. (Saját levelezőnktől.) (v.) Tegnap este a császár St. Cloudból Pá­riába jött, hol a tuilleriákban miniszteri gyűlés tartatott. A császár elutazása, mely tegnapra volt kitűzve, elhalasztatott, s mint hírlik, innen szer­dán fog megtörténni, s a rendeletek e tekintet­ben már kiadattak. A garde imperial első ezre­dei ma reggel hagyták el Párist, míg a tarta­lék ma este a csatatérre ér. A kaszárnyák majd­nem mind üresek már ; az ablakok nyitva, melyek elé fel vannak rakva a szalmazsákok, a kapuk zárva s még a strázsa is hiányzik. Az ovatiók úgymint az előbbi napokban,most is rendes folyamatban vannak, különösen a vas­pályák körül. A tegnap este, porosz katona kötelezett inak­kal elindult vonatot a porosz kormány fizette és gróf Solms még itt levő porosz consul, egész katonás rendben szállittatá őket vissza hazá­jukba. Ma ismét több német, illetőleg porosz szándé­kozott elutazni, de megtagadtatott nekik a díj­mentes jegy és igy kénytelenek itt maradni, pe­dig az üzletek rendkívül alá hagytak s több gyárból a munkásokat elbocsáták. Tegnap este a rue Faul­ de Temple-ban egy itteni német egylet saját helyiségében Poroszor­­szágot éltette, mely lelkes kiáltásuk a nyitva levő ablakokon át az utczára hangzott. A francziák­­nak sem kellett több, felmentek a német egylet helyiségeibe és elégtételt követeltek, minek kis csetepaté lett a vége, melynek alig sikerült egy pár higgadtabb egyénnek véget vetni. A Magyarország magatartásáról érkező sür­gönyöket igen jól fogadták, bár rokonszenvün­­ket a francziákkal, mely a „Siécle“ sürgö­nyeiben nyilatkozik, a „Liberté“ kevésbbé lát­szik méltányolni, mivel tegnapelőtti számában az 1866-ban a poroszok közt küzdött magyar lé­giót egész egyszerűen rablók csapatának nevezi. Egynehányan az itteni magyarok közül elmen­tünk Détroyat szerkesztőhöz, ki megígérte,hogy lapjának legközelebbi számában elégtételt fog nyújtani neheztelésünkért. Majd meg­látjuk. Tegnap meg későn este megjelent Pietri rend­őr­főnök következő rendelete : „Az utóbbi napokban, a párisi lakoss­á haza­fias lelkesedésének kifejezést, tüntetéseket ren­dezett a nyilvános tereken. Most, midőn hadfiaink a határra sietnek — ezen nemzeti lelkesedés kijelentése után kívána­tos, hogy a főváros visszanyerje megszokott jellegét, hogy kifejezhesse nyugodtsága által azon bizodalmát, mely lakói közt honol. A rendőr­főnök kötelességét gondolja teljesí­teni, midőn felhívja Páris lakosságát, hogy tá­vol tartsa magát minden tüntetéstől, melyeket nem lehet kellemetlenségek nélkül folytatni.“ Ma jelentek meg Páris falain a garde mobi­le, a reservisták és az önkénytesen beállni aka­rókhoz intézett felhívások. A két előbbiek azon­nal, minden időhaladék nélkül beállani kötele­sek, mig az önkénytesek csakis a háború tarta­mára vétetnek föl.Már­is 2.000 önkénytes jelent­kezett. Különös egy nép ez a párisi! Ezelőtt egy két hónappal a köztársaságot és békét, ma a csá­szárt és háborút élteti. Az itteni német lapok, u. m. a „Pariser Zei­tung“ mely nekünk magyaroknak nagy ellensé­günk, és az újabb „Germania“ tegnapi számaik­ban figyelmeztetik az itteni német s különösen a munkáslakosságot, hogy minden érzelem, kije­lentéstől tartózkodjanak. Idézik egyúttal a fran­czia terv.­ez. 11. §-át, mely szerint minden Fran­­cziaországban lakó idegen élvezi mindazon pol­gári jogokat, melyeket hazájában élvez. De ezen engedmények háború idején megszűnnek, és az itt levő egy barátságos hatalom követsé­gének védelme alá helyeztetik, így az itteni porosz alattvalók a spanyol követ, de Orozoga védelme alá helyezvék, de ha politikai tekin­tetben érzelmeiknek nyilvános vagy pláne sértő kifejezést adnak, azonnal kiutasíttatnak Fran­­cziaországból. Azért mondják a nevezett német lapok: mindazon németek,kik a franczia polgári joggal nem bírnak, őrizkedjenek minden tünte­téstől, mert a következményeket csak maguk­nak tulajdoníthatják. Azon hír, mintha az orosz kormány fenyegető állást foglalna el Ausztriát illetőleg, itt levő ha­zánkfiait megdöbbentő, s e­miatt többen haza szándékoznak menni. Lapjaink és leveleink már 3 nap óta nem ér­keztek, s kérdezősködésemre tudtul adák, hogy a posta a rendes időnél 12 órával később érke­zik mától fogva, mivel a levelek Schweiczon át szállíttatnak. Ma Metzből sürgönyök érkeztek, hogy tíz lo­vas porosz katona átszökött volna a franczia táborba. Mondanom sem kell, hogy ezeket most mindenütt „brave prussien“-eknek nevezik. Stassbourg ostromzár alatt van. Kapui esti 9 órakor bezáratnak és reggeli 5 órakor nyittat­­nak ki. A kölni vonat utasai, kik ma reggel érkez­tek meg 8 órai késedelemmel, majdnem szét­szakítanak a vasútnál varró francziáktól, kik uj híreket, tudósításokat vártak, de ezen utasok a késedelem okán kívül, mely rendkivüli szi­gorú podgyász-és útlevél vizsgálat miatt történt, egyebet mondani alig tudtak.. Az előjelekből ítélve,­­Páris ma este vissza­nyeri szokott nyugodtságát. II. Páris,jul. 19. reggel. (Saját levelezőnktől.) (..) A­mint tegnap este előre látható volt, Páris visszanyerte szokott jellegét, sem tüntetés, sem ovatió nem fordult elő. A vasutaknál még ugyan nagy számmal van­nak a bámulók, kik az elutazandó katonák ez­redeit várják,kiket italokkal, sőt — mint tapasz­taltam — csókokkal is jól tartanak , de ez min­den ... Tegnap az itteni hírlapírók tartottak gyűlést, melyben elhatározták: Lazafius aláírást nyitni a sebesültek és ezek netáni árvái segélyezésére. A megválasztott bizottmány elnöke, mint előre lát­ható volt, Girardin Emil lett,ki már néhány nap­pal e bizottság megalakítása előtt 10,000 frankot adott ez emberbaráti czélra. Minden lap meg­­nyitá az adományok felvételére hasábjait,s már­is több, mint 60,000 frank gyűlt egybe egy-két nap lefolyása alatt. A befolyt összegek a „Societé internationale de secours aux blessés de terre et de mers­nak adatnak át, mely már az 1859-diki hadjáratból ismeretes társulat, s már akkor nagy elismerésre tett szert. Irodáját a „Palais de­­lindustrie“-ban ütötte fel, hol adományokat szintén elfogad ; az ide befolyó adományokat a császárné ma reggel 50,000 franknyi adományával nyitotta meg. A­ mai hangulat igen csendes, semmi újabb hir nem érkezett, a sürgönyök egészen el­maradtak s e miatt némi nyughatatlanság ural­kodik, és rendkívüli türelmetlenséggel várjuk az esti lapokat, mivel a reggeliek hosszú és üres levelezéseken kívül egyebet nem tartalmaznak. A távirdaigazgatónak ma egy hirdetése je­lent meg, mely szerint tudatja, hogy minden távirdai összeköttetés Németországgal felfüg­­gesztetett, sőt a keleti határok felé semmi ma­gánsürgöny fel nem vétethetik, és azért előnyö­sebbnek tartja a levelezési módhoz folyamodni, bár ez sem nyújt valami nagy biztosítékot, mi­vel a posta Németországról és Ausztria-Magyar­­országról ma sem érkezett meg, a­mi sokaknak nem kis kellemetlenségeket okoz. A csapatszállítások rendkívüli erélylyel foly­nak. Tegnap nem kevesebb, mint 60,000 ember szállíttatott el a strassbourgi indóházban, mi 55 vonatot vett igénybe. Az e vonalon az utasokat szállító vonatok száma kettőre szállíttatott le a strassburgi és baseli irányokat illetőleg,s szintén kettőre a Páris közelében eső városok­ és helysé­gekre nézve. Annakelőtte 38—45 vonat közle­kedett e vaspálya vonalain naponkint. Tegnap este láttam elszállítani egy nagy csa­pat vértes­ ágyút, és a mitrailleuse új nemű könnyű­ütegeket, melyek gondosan le voltak ta­karva viaszos vászonokkal. Ezen első szállítás Metzbe ment. A mitrailleuseket illetőleg jelent­hetem, hogy ezeket nagy titokban tartják s ha­tása túlhalad minden eddig feltalált öldöklő műszert, s francziák sokat várnak tőle. Mendauban, Páris mellett, hol Napoleon her­­czeg pompás kastélya áll, naponkint próbákat tartanak ez emberölő pokolgéppel, hogy az ille­tő legénységet a kezelésre begyakorolhassák. Tegnapelőtt reggel kíváncsiságból kimentem Mendauba, de nem láthattam semmit sem, mi­vel az egész környék a próba ideje alatt el van zárva. Az itteni ifjú amerikaiak maguk közt légiót szándékoznak alakítani s késznek nyilatkoznak, akkor, midőn minden erő a zászlók alá leend hlva, szolgálatukat Francziaország javára fel­ajánlani. Nem értem e felajánlásnak indokát, különösen a fentebbi feltétel mellett. Az önkénytesek száma­ óriásilag szaporodik. Ma a­ harmadik nap, hogy az önkénytesi iroda megnyílt, s már 10,000­ ember állt be. A had­ügy­miniszter az önkénytesekre nézve következő hirdetést ragasztott ki ma reggel Páris falaira: „Mindazon önkénytesek, kiknek a katonai szolgálatról előleges ismereteik vannak, azonnal a már működő hadtestekhez küldetnek.“ Azok, kik már szolgáltak a hadseregben, visszahelyeztetnek azon ezredekbe vagy hadosz­tályokba, melyekben szolgáltak, az akkor viselt rangfokozatuk megtartása mellett. Napóleon herczeg, ki, mint tudjuk, életének felét utazásban tölti, a napokban érkezik vissza Párisba Scandináv­ norvégiai útjából, hova né­hány hétre Renan tudóssal utazott fel, saját ha­jóján. Ez utazást most Dániával kötendő titkos szövetség tervével hozzák kapcsolatba, mely szerint Dánia hadseregét Francziaország ren­delkezése alá bocsátani, s mely franco-dán csa­pat fővezérségét Napoleon herczeg vállalná el. De, úgy látszik, hogy e terv a Dánia semleges­ségét hirdető újabb hírek szerint — legalább egy időre — megsemmisült. A café chantonokban s minden nyilvános concert-helyiségben meg van engedve a „Mar­seillaise“ éneklése, s ezt, úgyszintén Alfred de Musset „Le Rhin allemand“ czímű költemé­nyét, leirhatlan lelkesedés közt éneklik s sza­valják, számtalanszor ismételtetve a nemzeti költészet ez annyira kedvelt termékeit. Bloisban az „International“ tagjai ellen meg­indított complot-perben folytatatnak a tárgyalá­sok, és, úgy látszik, hogy a tegnapelőtt elter­jedt amnestia-hír, nem volt egyéb kacsánál. Bordeauxban a múlt vasárnap egy lóverseny alkalmával az újonnan épített emelvény összedült s mintegy 1,000 embert rántott le magával. Eddig 12 halottat s 150 sebesültet találtak. Az emelvényt építő mester azonnal elfogatott s a pénztár lefoglaltatott. Folytatás a mellékleten

Next