Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)

1870-09-11 / 217. szám

217. szám. Vasárnap, September 1. 1870. 21. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr. Egy hóra ... 1 ,, 85 kr. REGGELI KIADÁS. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 njkr. A „Pesti Napló“ előfizetési ára: September hóra .... 1 frt 85 kr. Sept. —decemberre (4 hóra) 7­árt 35 kr. Az esti kiadás postai különkül­déséért felülfizetés havonkint 30 kr. A „P. Napló“ kiadó­hivatala. PEST, SEPTEMBER 10. A német sereg elővédcsapatai sept. 8-án Soissons körül jártak. Soissons Páriától 13 V* mértföld, tehát e hó 12-ke körül kezdődhetik Pária megpróbáltatása, mert nincs franczia tábor, mely a németek előhaladását csak némileg is feltartóztat­hatná. Bazaine, ki nem képes szabadulni a Metz körül vont vas- és tű­z­övből s élelmi és lőszerei mennyiségétől függ, mikor lesz kénytelen Mac-Mahon seregé­nek példáját követni! A világtörténelem legnagyobbszerű drámái egyikének előjátéka és első fel­vonása tehát lejátszatott; következik egy kis szünet és kezdődik azután a má­sodik felvonás: a franczia köztársaság fellépése, Páris védelme és a Loire-völgy­­ben képződésben levő seregnek műkö­dése. Addig van időnk az eddigi események indokainak áttekintésére, hogy azokon okulva, mihamarább hasznát vehessük a nyert tanulmányoknak , mert minden­ben, mi háborúra vonatkozik, egyedül az erély veti a sikernek alapját, míg erélyes ellenek és szomszédok mellett az idővesz­tegetés okvetlenül kárt, sokszor végleges megbukást is okoz. Tekintsünk a franczia történelem leg­újabb lapjaira és vizsgáljuk meg e hatal­mas nemzet bukásának okait. Már négy évvel ezelőtt kérdésbe téte­tett Francziaországban : nem lenne-e czélszerűbb a seregnél a szolgálati időt rövidebbre szabni, és az ez által elért meg­megtakar­ítások árán több embert taní­­tan­i a katonai szolgálatra ki ? A franczia sereg élén levő emberek e javaslatot határozottan visszautasíták, és midőn két évig tartó ellenállás után vég­re engedelmességre kényszeríttettek, még­­is kivívták, hogy a legénység öt évet töltsön zászló alatt. Hiába mondták nekik, hogy háborúban 700 ezer csak 2 és fél évig tanított katona is többet ér, mint 400 ezer oly harczos, ki öt évig szolgált, pedig a költség e két esetben egyenlő, ők erre nem hallgat­tak , soldateseát akartak nevelni és ezzel a dynastiát biztosítani — mily ered­ménynyel, azt láttuk. De mint mindenütt, úgy a francziáknál is a szélsőségek érintették egymást. A ren­des seregnél öt évet is keveseltek egy ka­­katona kiképezésére, és a nemzetőröket nem volt s­zabad évenkint 15 napnál tovább gyakoroltatni! A porosz honvédségre tekintve, a fran­czia nemzet sürgősen követelte évek óta ha­sonló intézmény kifejlesztését. A kormány iszonyodott a „fegyverben levő nép“képze­­letétől, és hosszas sürgetés után végre valahára „mozgó nemzetőrség“ c­ime alatt annak szervezése törvényileg meg is hagyatott, a katonai magasabb körök annak életbeléptetését és kifejlesztését mindenféleképen nehez­ítették vagy tel­jesen meg is gátolták. Tizenhat nappal a hadüzenet után keservesen megbánták. Az ország bőkezűen szavazta meg a fegyver- és ló­vásárlásokra szükséges pénzt. A háború kitörése után kisült, hogy sem fegyver, sem ló, sem ruhanemű nincs ele­­gendő.És most a paraszt ruhában elfogott franczia újoncz vagy mozgó­ nemzetőr, a poroszok által, mint útonálló, felakasz­­tatik. A franczia sereg élei tehát hibáztak, midőn először fel nem fogták a hadviselés kifejlődésének szellemét,mely szerint a had­­seregek folytonosan számosabbakká vál­nak és következőleg mindinkább a milit­­rendszer felé szorittatnak. A múlt század­ban még a z­soldosok rendszere uralkodott: kevés, de élethosszig szolgáló katonák. A franczia forradalom hozta be a con­­scriptiót: a seregek nagyobbodtak. Po­roszország fektetett először nagy súlyt „lehetőleg sok ember“ kiképezésére, igen helyesen ítélve, hogy háborúban a három évig tanított harc­os mindenesetre többet ér, mint két olyan, ki 8 éven át szolgált. Ezt a franczia tábornokok nem akarták megérteni. A franczia sereg szervezői hi­báztak továbbá, midőn még a minden ka­tonai akadémiában tanított amaz elvet sem követték, mely szerint minden sereg számára legalább is a kétszeres hadi lét­számra való teljesen haszonvehető fegy­vert kell folytonosan készen tartani. Hála a virement-jognak, kétszer annyi tábor­nok neveztetett ki, mint a­mennyire még akkor is szükség lett volna, ha a sereg csakugyan a papíron rendszeresített hadi létszámmal áll ki, fegyverek azonban nem vásároltattak a hadtudomány igényeinek megfelelő számban! E hibában azonban a túlságosan udva­rias mindent vakon hivő képviselők is bőven osztozkodnak. Több erély, egy commissió kiküldetése, mely nemcsak papírok előmutatásával elégítteti ki magát­­hanem néhány nagyobb fegyvertárban a valóban meglevő fegyverek szá­m és a papíron kimutatottaké közt összehasonlí­tást tesz, s Francziaország ma nem áll oly borzasztó örvény szélén! íme az előjátéknak katonai oldala. Térjünk át a diplomatia működésére.Ez, ha lehetséges,még nyomorultabb. A fran­czia seregnek első felfejlődése nyilván ar­ra mutat, miszerint a franczia kormány olasz, osztrák és dán segítségre és a dél­németek neutralitására számított, mert lehetetlen képzelni, hogy csak egy fran­czia tábornok is oly őrült lehetett volna, hogy azt higyje, miszerint 400 ezer em­berrel 900 ezer német, vagy ha a délné­meteket nem számítjuk, 700 ezer porosz ellen legyen képes diadalmasan harczolni. Lehetséges ugyan ilyesmi, de csak őrült számíthatna arra, csak őrült menne önkényt ily helyzetbe! A tábornokok tehát külsegítségre számítottak; erre mutat a tengeri expeditio számára a főhadszínhely­­től elvont tábor, melynek elküldetése — a­mint azt annak idején hangsúlyoztuk is — a dánok közreműködése nélkül a lehe­tetlenségek közé tartozott. És ki okozta e borzasztó tévedést? A franczia diplomatiának Ügyetlensége. A követül küldött kegyenczek nem voltak képesek az európai hatalmak szándékait kipuhatolni, és nem vették elegendőleg figyelembe a közvéleményt, mely ma már többet nyom, mint az udvaroncz-sereg hajlama. Kezdődött a hadjárat. A franczia sereg­nél hiányzott az egységes vezérlet, hiány­zott a fővezér. Erélytelenség , tapogatózás mihamar megtermette gyümölcseit. Július 18-án kézbesittetett a hadüzenet és aug. 3-án, tehát 16 nappal később,már 500 ezer német lépte át a franczia határt, és 6-án már 700 ezerre emelkedett a né­met harcrosok száma. Míg a németek roppant erélylyel, előre megállapított terv szerint, minden idővesz­tegetést kerülve, megkezdték hadműködé­­süket, addig a francziák feltűnő lassúság­gal szállták csapataikat, s azokat egy 12 mértföldnyi hosszú vonalon szórták szét. Eleintén nem ismertük e két hibának in­dokait. Most már ismerjük. A csapatok szállításának lassúsága leginkább a had­­színhelytől távolabb fekvő vasutak szállí­tó­eszközeinek megkímélésében rejlett. Ez helyén kívüli, lágy szívesség volt. Poroszország összes vasutainak szállí­tóeszközeit igénybe vette, s ezt helyesen is tette, mert a közérdek korántsem szen­ved annyit, ha vasutain néhány napra a forgalom megszüntetik vagy korlátoltatik, különösen , ha a forgalom teljes megszüntetése nem egyszerre valamennyi vonalon, hanem felváltva eszközöltetik, mint a­mennyit szenved, ha az öszponto­­sítás lassúsága miatt serege csatákat ve­szít. A vasúti forgalmi eszközök ki nem elégítő száma különösen érezhetővé vált akkor, midőn az első vesztett ütközetek után e miatt részint nagyobbszerű csapat­mozgalmak nem eszközöltethettek vas­úton, részint roppant mennyiségű had­készletek estek az ellenség kezébe, mert nem voltak mozdonyok, melyek leg­alább a míg vagyonokra rakottakat el­tolták volna. Mac-Mahonnak hadteste aug 11-kén már Metz előtt állhatott, ha onnan 5-én elegendő vonatokat lehetett volna Savern­­re küldeni. Savernben 6-dikáról 7-dikére legalább is 30 vonat indulhatott Metzre, 7-dikéről 8-dikára Saarburgból újra in­dulhatott volna 30 vonat, és a hadtest utóvéde 8-dikán Arricourtnál szállhatott volna vagyonokba. Megjegyzendő, hogy a németek portyázói csak 8-án este ér­keztek Savernehez. De a franczia fővezérlet, megfoghatlan hanyagsággal, nem gondoskodott elegen­dő vasúti forgalmi eszközökről, és nem­csak hogy Mac-Mahon seregének kellett gyalogolni, de még a Metz és Thionville előtt szétszórt hadtestek sem pontosíttat­­hattak össze vasúton, mert a vonatok mind élelemszállítás által voltak igénybe véve. A franczia vezérek egyáltalában nem fektettek elegendő súlyt az „időnyerésre“, pedig minden ettől függ a háborúban. Még gyalogolva is 200 ezer franczia gyűl­hetett volna össze már 10-én a Nied völ­gyében. Ezek ellenében csakis a németek II. serege állott, mely csak 12-ére várhatott segélyt I. seregétől, és csak 13-án a ko­ronaörököstől ! A vasúti forgalmi eszközökben való hiányokon, mindezek daczára, nem segí­tettek, és Bazaine, valamint Mac-Mahon is nem egyszer keservesen érezhették azt. Még nem tudjuk, mi indíthatta Ba­­zaine-t arra,hogy Metznél oly soká veszte­geljen, s hogy végre is oda beszoríttassék ? Nem tudjuk még, kinek juthatott eszébe, Mac-Mahont a belga határszél felé kül­deni, mely a hadászat alapelveivel annyi­ra ellenkezett, hogy midőn e hir hozzánk érkezett, „absurd“-nak mertük nevezni. A nagy hibák elésorolásánál méltó he­lyet kell hagynunk ama téves nézetnek is, melynek alkalmazása aligha­nem „felül­ről“ hagyatott meg, hogy t. i. a jelenlegi fegyverzettel csakis védcsatákat szabad vívni. Ez teljesen ellenkezett a franczia hadvezérek eddigi hadviselési módjával, és természetesen zavarba hozta őket. A gya­nút, hogy ez „felülről“ hagyatott meg, előidézte bennünk a franczia hadügymi­nisztériumhoz igen közel álló „Spectateur Militaire“ ez évi áprilisi füzetének vezér­­czikke, melyben hosszadalmasan bizonyít­­tatik, miszerint ezentúl csakis megerődí­­tett csatatereken kell védcsatákat vívni és támadólag csatába soha sem bo­csátkozni. Leboeuf tábornok elfelejtette, hogy so­ha sem szabad effé­l általános szabályokat kibocsátani. 1859-ben az osztrák sereg főleg tüze­léssel vélt győzhetni, — megveretett; 1866-ban, állítólag, csakis a szurony he­gyével lehetett győzni, — megveretett, így jártak most a francziák is; csupán megerődített csatatereken véltek győzhet­ni ; e miatt hadászati hibákat követtek el, és a folytonosan támadólag fellépő néme­tek által mindig megverettek, mert ezek a taktikát nem emelték a stratégia fölé, mely utóbbinak feladata, fontos pontokon túlszámmal szorítani az ellenséget reá nézve kedvezőtlen irányba. KÁPOLNAI: A „Pesti Napló" tárczája. Heti tárcza. (Tagosítás. — Kiadó országok. — A békebarát. — Az utolsó ügyvéd. — Molnár György és Lear-je.) Kedélyes idők! Európa t­a­g­j­a­i­t. Kinek a melyik parcella a szomszéd fekvősé­­gében megtetszett, kihasítja, csak legyen mivel. Most Poroszország kerekíti ki magát, 1866- ban nem nyújtózhatott ki a Rajnáig Hannovera miatt, 1870-ben éjjeli nyugalma megköveteli Elszászt. 1874-ben — még nem tudni, melyik ol­dalra fog feküdni. Azok a szegény középkori lovagok csak en detail — kicsiben ököljogoskodtak s az újkor történetíróitól viseletükért szörnyű leczkéket kénytelenek eltűrni. Most már nagyban megy minden. Minden határon egy czédula lóg: „Egy tisz­tességes ország egy vagy két nagyhatalmasság számára kiadandó.“ — áll az európai árverés. „Én adok 100,000 emberéletet!“ — kiált az egyik hatalom. — 100,000 emberélet ? Bagatelle. Egy jóféle typhus vagy kolera kisebbik fogára veszi. Én adok 200,000 embert, felel a másik. „Egy csata per 40,000 ember, 200,000 ad 5 csatát. Mi marad aztán magnak? Én vetek a térre „500,000 embert", vágott közbe a harmadik. S a szegény békebarátok kezüket tördelik, hogy a tények ily állása hová viszen, hogy hát mi a kultúra, XIX. század, a művelődés, hala­dás ? Minek írták ők azt a sok szép könyvet és czikket, minek tartottak Genfben gyűlést, hol a korszellem nevében megtiltatott egyetlen csöpp embervért ontani, ha senki sem gondol az ő sza­vukkal. Van egy ilyen békebarátom, kinél múltkor délután fekete kávé közben hosszasan elmél­kedtünk minden lehető conjecturák felett. Az inas nem hozta még be barátom pipáját. — „Mi­lyen idők­ mond a békebarát elkeseredve, mily veszekedés, düh, szenvedély s gyűlölet. Mikor fog az emberiség megnyugodni, mikor fogják a népek egymás hibáit s vágyait türelemmel elviselni. (Pista ! még­sem hozod azt a pipát te­ te lajhár ?) Ha ez igy megy, megeszszük egymást. (Pista! ha nem hozod azt a pipát, a fejedhez vágom ezt az üveget.) Békét uraim ! békét em­berek ! Szeressétek egymást. Oly szépnek kép­zeltem ezt a századot, azt hittem, a civilisátió megalapítá a világbékét. . . (Feleség! ma megint rész a kávé. Csak nem itatod meg velem ezt a kabarékot. Vigyen el az ördög, ha kévéházba nem járok délutánonkint!) Istenem! ha minden ember szívében a béke valódi szeretete laknék, ha mindenki felfogná az olajág áldásait. . . (Megbocsáss barátom! Most jut eszembe, hogy ügyvédem e pillanatban vár. Szomszédommal határvillongás miatt perelek. Átkozott! Ez a per már elnyelte 300 iitomat, de kikeresem az igazságomat, ha addig élek is és tönkre jutta­tom azt a mihaszna pervadászt.) Viszontlátá­sig barátom ! Elmélkedjél! A világbéke az én ideálom."* Én haza siettem s következőket írtam nap­lómba. A világbéke helyreáll, mihelyt nem lesz férj, ki feleségével veszekszik, ur, ki inasát tépázza. A világbéke helyreáll, mihelyt senkinek sem lesz szomszédja. A világbéke helyreáll, mihelyt ügyvéd nem lesz a világon. Az utolsó hadvezér az utolsó prókátorral egy napon fog meghalni. Az utolsó háború az utolsó gyilkossági tár­gyalás napján fog végződni. Az utolsó annexio az utolsó tolvaj­ság reg­gelén. Miután pedig e kilátások csak a távolban kéklenek, éljünk az alkalommal s annektáljunk. A nemz.­színház már megtette, — még Zichy Antal átmeneti igazgatósága alatt, midőn a ma­gyar színészet bolygó zsidóját, Molnárt, a ke­­repesi utón állandóan megtelepítette. Mióta a magyar színészet régi gárdája a szin­­lapon nem szerepel, nemzeti művészetünk ez ága egészen beiszaposodott. A magyar színészet holt viz. A régiek magasabb törekvése beleesett a hét­­köznapiság ez ingoványába s belefult. A holt vizet nem mozgatja semmiféle dagály. Csak néha habzik egyet, mikor a gázsi kerül szóba. A magyar művészek utolsó szereplése a színházi enquéte-on ment végbe. Előadásra ke­rült a közkedvességű darab: „Nagyobb fizetés !“ Ezen kívül évek óta nem történik semmi, legalább semmi fölemlítésre méltó. Azok a nagy aesthetikai tollharczok, melyek hajdan az irodalmi s művészeti köröket foglal­­koztaták, melyek a nagy közönségben is gyak­ran érdekeltséget keltettek s csakugyan mind­két részen a nézetek tisztázására sokat tettek— kiküzdvék, elzugtak. A színészet e vádra azt felelheti: foglalkoz­zék a napi sajtó többet a színházzal s akkor ez intézet is több életjelt fog adni. Nem foglalkozunk-e veletek eleget s ha hall­gatunk, nem gyöngédségből történik-e, mert nincs mivel foglalkoznunk? Vagy elég fontos-e a mostani nemz. színház, mely „Haza,“ „Fer­nande“ s e fajta műveken kívül egyébbel nem képes brillírozni, mely még ezeket is tökéletle­nül, becsebb műveket pedig épen csak azért ad elő, hogy a játékrendben számot tegyenek, hogy az intézet czége meg legyen mentve mondom, eléggé fontos események ezek, hogy a sajtó ve­lük kimerítőbben foglalkozzék ? A mi jó akarat vagy még megmaradt erő ez intézetnél található, az sohasem panaszkodhatott mellőzés miatt. Sőt túlságos elnézéssel és buzdí­tással igyekezünk minden szikrát lángra lob­bantani. Ez a „holt víz“ Pesten. A vidék teng-leng. Igyekszik megélni. E holt vízben mégis lakott egy nyugtalan, turbulens, felforgató szellem. Mintha arról akart volna tanúskodni, hogy a magyar színészetből nem halt ki minden erő és tettvágy s hogy az a nyugdíjazás kilátásával egybekötött pontos fizetségen kívül egyéb czélt is ismer. Ezt a szellemet, ezt az embert jó s rész olda­lairól egész ország ismeri. Neve Molnár György. Sok hibát követett el, sokszor dolgozott meg­állapított czél nélkül, gyakran vesztette kezé­ből az iránytűt, de cselekedett mindig. Néha nyegle volt, de olyankor azt hitte, hogy ez czélja érdekében szükséges. Nem egyszer élt vissza a közönség bizalmá­val vagy jóhiszemével, de a csorbát új eszmék s tervek megvalósítása által áttitte helyre. Semmiséggel boszanta néha nézőit, de több­ször adott Pestnek újat, itt még nem látottat. Semmiből színházat teremtett, adóssággal nyi­totta meg , újoncz­ színészekkel, gyakorlatlan erőkkel, pénz nélkül. S képes volt a főváros figyelmét néha hetekre magához lánczolni, az alsóbb rétegek közönyét felrázni s őket karza­tára és székeire csőditeni, sőt egy időben a do­tált nemz.intézet vetélytársává emelkedni. Az elvetett mag — igaz! nem csírázott ki azzá, a minek remélhettük, de egy eszme általa fogamzott meg a közvéleményben s ez az eszme — kedvező körülmények közt —­ egykor tán testet fog ölteni. Ez eszme : egy második ma­gyar színház szüksége­s volta Pesten! S ez is elég egy ember életének. Akármily korai s elhibázott törekvésnek mondjuk, de be­­csületes munka volt, ezt senki sem tagad­hatja. Ennyit megadunk Molnárnak, sem többet, sem kevesebbet. A pályatörés Bovány jutalmát csak az elfogultság fogja tőle megtagadni. S ennél többet nem fogok felőle mondani. Személyes nagyravágyás volt-e törekvése vagy önzéstelen, önfeláldozó — tisztán a szél­ért ? azt nem keresem, nem kutatom. Vezette legyen akármily indok, ő a magyar színészet e pihenő napjaiban egyetlen volt, ki nem pihent. A szerencsétlen igazgató s vállalkozó azon­ban egykor — s pedig nem régen — még a ma­gyar színészet egyik reménye volt. Ezt tudta mai számunkhoz fél év melléklet csalói tátik. Bécs, September 9. (Saját levelezőnktől.) 1.— A cseh tartománygyűlés többségének felirata sajnos módon kimutatta, hogy a remé­nyek, melyeket a cseh pártvezérek jobb belá­tásához kötöttek, nem teljesedtek. Alig kell önö­ket figyelmeztetnem, hogy a Rieger-féle felirati javaslat nemcsak az ausztriai alkotmány jog­folytonosságát tagadja meg, de még az egész kiegyezést és Magyarország államjogi állását is megtámadja, mert a delegációkról mint közös közegekről, önálló intézményről beszél, holott azok nem egy­ebek,mint a birodalom két felének képviseletei által a közös érdekek tárgyalására kiküldött közegek. Elég az hozzá, a csehek nemcsak teljes érzéketlenséget árulnak el a bi­rodalmi testvérnépek érzelmei iránt, hanem ezen­kívül jókora politikai rövidlátást is tanúsítanak, mert különben be kellene ismerniök, hogy a je­len pillanat a lehető legkevésbé alkalmas arra, hogy a birodalom német népessége iránt elnyo­mási szándékot tanúsítsanak. Talán megváltoz­tatják a csehek nézeteiket, de a kormány most már nem tartóztathatja fel magát általuk, mi­dőn a törvényhozás működésére oly égető szük­ség van. A kísérlet, melyet a csehek és feudáli­sok lojalitásához intézett apellatióval megkísé­reltek, meghiúsult; a világ most már tudja, hogy nem a kormány jóakaratán múlt. Azt nem lehet várni a jelen tartománygyűléstől, hogy a kir. tanács képviselőházába megválasz­­sza a küldötteket. A kormány is elhatározva látszik lenni, hogy tovább már nem halasztja el a birodalmi tanács megnyitását. Utasította Mensdorff grófot, hogy használja fel minden befolyását arra, miszerint a felirati vita mi­előbb véget érjen, a helytartó egyszersmind azzal is megbizatott, hogy tekintve azt, miszerint a cseh pártvezérek oly kifejezéseket használnak, melyek egészen alkalmasak arra, hogy a tartománygyűlés tör­vényessége kétségbe vonassák és annak méltósá­gát megsértsék, adott alkalommal minden ily kifejezés ellen tiltakozzék és a tartománygyű­lés törvényességét hangsúlyozza. Ha Rieger fel­irati javaslata, úgy,a­mint most van, elfogadtatik, akkor a cseh tartománygyűlés feloszlatása lesz rá a válasz. A kormány akkor azon alternatíva előtt áll, hogy vagy közvetlen választásokat rendeljen el, vagy pedig új tartománygyűlést hívjon egybe. Csehország német részeiből ez utóbbit kívánják, mivel bizton reményük, hogy a nagybirtokosok segélyévé sikerülend alkot­mányba többségre szert tenni, míg közvetlen választások esetén a cseh kerületek fognak ugyan választani, de a választottak még sem fognak a birod. tanácsba menni, így a Schmer­­ling féle választási szabály ruganyos készülékét még egyszer igénybe kellene venni és pedig ez egyszer a kormány valószínűleg nem maradhat semleges. A birodalmi tanács megnyitása és a delegatióba való választások azonban ez által nem fognak halasztását szenvedni. A Rajna mellől, szept. 6. (K.) „De fiát megőrültek ezek?“ —M ilyen és hasonló kifakadásokat hallani a német közönség közt a párisi legújabb események hírére. Hogy­ne! —­ hiszen semmi sem jött váratlanabbul az itteni politikusokra nézve, mint azon hír, hogy a franczia nemzet veszi föl a császárság kezéből dicstelenül kihullott kardot. Vol­tak igen is egyes meggondoltabbak, kik a sedani eseményekben még nem látták zárpontját a háborúnak, kik az ellenkező nézetüek ellenében még falragaszokban is ki merték nyilatkoztatni, hogy: „az illu­­minatió ideje még nem jött el, hagyjuk azt a békekötés megtörténtének alkalmá­ra!“ a nagy többség azonban így gondol­kozott : „Napóleon fogva van, most ő mindenre kész lesz ráállani, csak hogy a

Next