Pesti Napló, 1870. október (21. évfolyam, 237-263. szám)

1870-10-09 / 245. szám

245. szám. Szerkesztési iroda : Ferencnek­ tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vasárnap octob 1 9 1870 21. évi folyam. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . 22 frt. Félévre . .... 11 frt. Vegyed évre ... 5 , 50 kr. Két hóra. .... 3 , 70 kr. Egy hóra .... 1 , 85 kr. REGGELI KIADÁS. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt­ tér : 6 hasábos petit­sor 25 uj kr. Eiőzetési fölhitás „PESTI NAPLÓ« 1870. évi utolsó évnegyedére. Oct. — dec. 10 évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különkül­déséért felülfizetés havonkint 30 kr. 9V* Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, a sokkal c­él­­­szerűbb is a pénzt postai utalványozás­sal küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krba kerül. A „P. Napló“ kiadó­hivatala. PEST, OCTOBER 8. A háború alatt a t. olvasó­közönség­nek a lapok iránt fokozódott igényeit tő­­lünk­ telhetőleg igyekeztünk kielégíteni. A háború színhelyéről számos eredeti tudósítást közöltünk, több térképet küld­tünk szét, és megszaporítottuk lapunk ki­adását. T. olvasóink bizonyára meg vannak győződve, hogy minden hasonló esetben lapunk a közönség iránti rendkívüli kö­telmek teljesítésében jövőre is első sorban áll, és természetesnek fogják találni, hogy egyelőre, a változott helyzetnek megfelelőleg, a rendkívüli hétfő reggeli lap kiadását, melylyel harmadfél hóna­pon át szaporítottuk lapunk számait, ezennel megszüntetjük. Legközelebbi számunk hétfőn d. u. je­len meg. Pest, oct. 8. tt Bécs, oct. 7. Van egy régi közmon­dás, mely bizonyára jelenleg is minden hirlap-olvasónak sokszor eszébe jutott.­Ez a közmondás egyszerűen azt tartja, hogy „a haraszt sem zörög hiába.“ S bizony­gassák bármennyit, hogy a magyar ó-conservativekre senki­ sem gondol, hogy: gr. Beust állása a lehető legconsolidáltabb, a liquid semper haeret, a közvéleményt mindez nem fogja teljesen megnyugtat­hatni. S a közvéleménynek alighanem sok rész­ben igaza is van. Nem ugyan­abban, mintha ott volnánk, hogy a conservati­­vek valami nagy gaudiumot csaphatná­nak. Vagy mintha arra lehetnénk elké­szülve, hogy már holnap megjelenik a k. k. „Wiener Zeitung “-ban a legf. kézirat, mely gróf Beustot, az állam körüli önfel­áldozás teljes érdemei elismerésével, saját kérelmére, valami nagy rendjel adomá­nyozása mellett, magas állásától felmenti. Nem ; odáig bizonyára nem fejlődött s nem fejlődhetett a dolog, s örülhetünk is ennek, hogy ez igy van. De aki ebből azt is akarná következtetni, hogy a változás egyáltalán lehetetlen, hogy bizonyos kö­rök „légáramlatában“ a lapok ily híreit holmi naiv csodálkozással fogadják, az kétségkívül nagyon tévedne. Nincs bizonyára közülünk senki, a­ki ama szereppel, melyet birodalmunk a leg­utóbbi európai bonyodalmak közepette játszott, megelégedhetnék. E szerepnek aligha van más neve, mint az , hogy megalázó. Semlegességünket a viszonyok, a legegyszerűbb számítás mintegy ösztön­­szerűleg diktálták elénk, de nem sok ál­lamférfim tapintatra mutat az, hogy e semlegességgel nem tudtunk magunknak lekenyerezni senkit sem. Ausztria-Ma­­gyarország ma az európai koncertben tel­jesen elszigetelve áll. Úgy vagyunk itt, mint a nyugati civilisatió legelőretoltabb őrállomása, a­mely felett az orosz hata­lom rendőrszeme virraszt. Nem hiszem, hogy e szerepet bárki is akár irigylésre méltó, akár a birodalom nagyhatalmi ál­lásának megfelelőnek találná. A birodalom belviszonyai még vigasz­talanabb képet nyújtanak. Míg Magyar­­ország férfiasan, erőteljesen áll szava, s a dualizmus által megteremtett kormány­forma mellett: Ausztriában minden úgy recseg-ropog, mintha a teljes felbomlás küszöbén állanánk. Semmi sem illik együ­vé. A­hány rész, annyifelé a gravitatió. Nem egy német körben hangosan vitatják annak eshetőségét, hogy a nagy Germa­­niának keblére boruljanak. A feudálisok új keresztes háborúba szeretnék lovalni a birodalmat. A csehek, remonstrálva, pók­hálós archivumjaik rég túladott okmá­nyaiból akarják kimagyarázni a legsajá­­tosb jogfolytonosságot. Az igazi osztrák párt pedig vezér nélkül áll, s még két­séges, hogy ily párt most már egyáltalán létezik-e? A dolgok ily állapotában természetes, hogy gróf Beust állását a legkülönbözőbb oldalakról ostromolják. Ő az egyedüli Ausztriában, ki — sze­rencsétlenségére — elmondhatja: „Az uj aera, az én vagyok !“ Hogy milyen ez az uj aera,azt láthatjuk.Mindenki őt vádol­ja. A katona, ki a nem talált babérok után sopánkozik, a diplomata, kit mindenütt félszemmel fogadnak, a német, ki tehet­­lenségre látja kárhoztatva reichsrathját, s a cseh, kit e reichsrathba akarnak kény­szeríteni. Az azonban minden­esetre még nagy kérdés, hogy mi, kik a dualismus alapján állunk s kik a grófban őszinte, hátsó gon­dolat nélküli barátot bírunk, hogy mi is vádolhatjuk-e a grófot ? Nekem úgy lát­szik, hogy az ily vádakban sok igaztalan­­ság foglaltatik, s meg vagyok győződve, hogy magyar részről nem történt kísér­let, mely gr. Beust állását alterálhatná. A conservativ urak — a szükség ez emberei, kik azonban nem egyszer szük­ségtelenül is előtérben állanak — is csak bizonyos eshetőségre ajánlották fel szol­gálataikat, s nem csalódom, ha azt hi­szem, hogy e bizonyos eshetőségek elő­idézése s elmellőztetése egyes-egyedül a magyar parlament pártcsoportozata s annak mikénti magatartásától függ. S itt van az a lényeges körülmény, me­lyet különösen is hangsúlyoztatni alka­lomszerűnek vélek, s mely jelenlegi so­raim tulajdonképeni indokául szolgál. Ellenzéki oldalról nem a legroszabb tréfa volt, hogy Magyarországon holmi re­­actionárius kísérletet hittek bekövetkezhe­­tőnek. Nem is tekintve ugyanis a fejedelem szavát, bizonyára gyönyörű politika volt­­na az ausztriai zavarokat tetézni azzal, hogy Magyarországon is hasonló zavaro­kat keltsenek fel. Ha valaki azt akarná erőnek erejével a döntő körökre rádispu­­tálni, hogy miként tegyék tönkre a biro­dalmat, ennél egyszerűbb, de biztosabb utat bizonyára nem ajánlhatna azoknak. Hanem ilyesmit Magyarországon két­ségkívül senki sem vett komolyan. A hábo­­rú, a birodalom részéről e háborúban elfog­lalt helyzet s az osztrák zavaroknak az a kétségbevonhatlan következménye van, hogy Ausztri­a-M­a­g­y­a r o­r­­szágnak súlypontja most inkább, mint valaha, a m­a­­gyar kormány s a magyar parl­amentben nyugszik. A belviszályok által szétzaklatott, szét­darabolt Ausztriával szemben a compact Magyarország áll, a közvélemény által felkarolt kormány s annak erős parl­a­menti többségével. Nem képzelhető, hogy ennek akarata ellenére, ma bármily po­litikai irány túlsúlyra vergődhessék. Meg vagyok győződve, hogy a magyar ellenzéki oldalon ezt szintúgy tudják, mint a kormánypárt köreiben. De adja jó sorsunk, hogy az előbbeni helyen ne feledjék el azt sem, hogy az ország e ked­vező állapotot csak­is amaz államjogi alapnak köszönheti, melyen jelenleg oly erősen áll s ne feledjék el, hogy csak azon alkotások szoktak az államéletben tartósak lenni, melyeket az ildommal párosult erő létesít. A ,,Pesti Napló" tárnája. T. T. (Tüzes rajzolat.) Szobámban csendesen szürcsölgetem az esti politikát. Tours, Páris, Berlin, Brüssel! Már torkig vagyunk velők. Az éji csend jól esett ez ágyudörgős, golyó­szórós táviratok olvasása közt. Áldott semleges­ség, milyen csendesek most a pesti utczák, s ezt neked köszönhetjük. Kinézek az utczára. Nyárspolgári nyugalom­mal könyökölnek az utczasoron végig a házak, minden perczben be-behunyja valamelyik ablak­szemeit, s a lebocsátott függönyök mögött már jóval éjfél előtt Morgusnak áldoznak horkoló hekatombákat. Az utczákon csak néha lépeget végig a boltőr, s ritkábban térnek dúdoló garco­­nok, az elköltött vacsora költészetével fejükben hazafelé. Különben minden csendes, mint afféle világvároshoz illik, s ha mégis egy kocsi félénk robajjal az utczán elrohan, a függönyök mögött szendergő polgárság felriad álmából, s buzgó áldásait menesztve a jármű után, megfordul ágyában, keresvén az álom megszakadt fonalát. Egyszerre megélénkül az éji csend. Füttyök ballszanak az utczákon, és csakha­mar megkondul a harang. Távolról kocsirobaj, éles sipolás válaszol a harangszóra,­­ mint a förgeteg nyargalnak el ablakom alatt sötét kocsik, melyeken sisakos, kék inges emberek ülnek. Huj — huj ! Kinyitottam az ablakot, éles, száraz szél sepri az utczai port és kergeti a felhőket. Uj kocsi zúg el alattam — versenyt a széllel. Huj — huj! Az éj megnépesült, az alvók fölébredtek, s az egész utczaszeren kitárták az ablakokat, meg­nézni, mi okozta e szokatlan zajt. Egy vörhe­­nyeges füstoszlop a külvárosok valamelyike fö­lött mindent elárul. Tűz van ! Honnan jöttek e kísérteties egyének, e láb­­lókkal megrakott furcsa alakú kocsik, melyek ércz­csövei a lámpák bágyadt világában fel-fel villannak ? Ott, hol a plebánia-tér közepén azon sz. há­romságból készült czukorsütemény áll, mely a köznép hite szerint kőből készült, és azért nem is „czukorpókerei“ hanem monumentum álnév alatt szerepel, e téren áll a városnak egy sa­rokháza. A­ ház kapuja felett transparent világításban olvasható: „városi tüzőrség.“ A saroklámpán pedig ez áll: 1 -fő városi tüzőrség. A tüzőrség első- és főállomásán vagyunk. Az utczáról egyenesen egy szobába lépünk, melynek kisugárzó világa s a kihallatszó vidor nevetés belépésre szólít fel. Alig lépünk a szo­bába, a parancsnok fölkel és mint látogatókat szívesen fogadva, a társaság közé leültet. Ez az önkéntes tűzoltók őrszobája. A szoba ízlésesen van berendezve, mi az egy­let két tagja bőkezűségének köszönhető, kik csinos szőnyeggel vonatták be a falakat, viasz­­kos parkett vászonnal a pallót, az alvásra szol­gáló két óriási kerevetet bársonyszőnyeggel lát­ták el, szóval lakályossá, otthonossá tették az önkéntesek „tanyáját.“ Körülnézünk a szobában. A szoba széltében a bútorzat legtekintélyesb két darabja áll kétoldalt azon törökös köreve­tek, melyeken derék önkénteseink meg-meg­­szakitott álmukat aluszszák. Finom pokróca — paplanba takarózva, teljes tűzoltó öltözékben és készletben álmodoznak itt füstös pinczékről, be­szakadó padmalyról, roskadó falakról. A pa­rancsnok ruganyos, vaspamlagja oldalt áll; a szoba berendezését könyves szekrény, mosdó­készlet, íróasztal egészítik ki. Most (csak 10 óra van) még nem alszik senki. Az asztal körül a 8 tagból álló őrség egy része kártyázgat —jótékony czélra. Az egylet szabályai tiltják a játékot pénzre s azért sakkot, dominót is tart a hosszú esté­ken s éjeken itt virasztók számára, hanem ha egy „ártatlan ferbli“ csábjainak a „tüzes“ ifjak nem tudnának ellenállni, az ez egylet az egyéni szabadságot korlátozni nem óhajtja, s csak azon kikötést teszi, hogy ha a pénzt vándorkedv lepi meg, legalább a­z ő pénztárába sétáljanak a kis lányayak. A kártyázókon kívül egy-kettő olvasgat is, de miután az egylet korlátolt anyagi viszonyai eddig meg nem engedék, hogy a könyvpiaczon, (nem a zöldségpiaczon) nagyobb bevásárlásokat tehessenek — a könyves szekrényt végig olvas­ták. A parancsnok azon óhajának adott ki­fejezést, bár találkoznék 1—2 magyar lap, mely a közjónak oly fontos szolgálatot teljesítő egy­let számára egy-egy tiszteletpéldányt küldene. Ez kétségkívül köszönettel fogadtatnék az egy­let által, s nagy hasznára válnék az önkénte­sek azon részének, mely kereskedelmi vagy iparos foglalkozása miatt nappal újságolvasásra nem ér, a különben is szűkebb anyagi viszonyok közt él, semhogy a kávéházi füstöt meg akarná, vagy tudná fizetni. A könyvek fölött egy vöröslapos, üres arany ráma díszült. Az egylet jelszavának hűlt helye. A német jeligét e „magyar“ szobából kitették s magyart mindeddig nem voltak képesek he­lyébe állítani. Az egylet tagjai között nagyobb mennyiség­ben található az önfeláldozó buzgalom, mint a poézis s igy még eddig nem akadt Szász Káro­­lyuk, ki egy négy—hat soros csinos rygmust nyélbe ütött volna. Ez fájt nekünk, meg is akartuk magunkat szállatni Apollo által, s meg kisérték a „tűz“ „víz“, „tüzre tüzzel“, „tükre vízzel“ szavakból , kifejezésekből egy lángoló, lelkesítő verse­­ményt teremteni, hanem Apollo isten többszöri idézésre sem jelenvén meg, kénytelenek vol­tunk őt makacsságért elmarasztalni s egyszer­smind parnassusi mászkálásunkat későbbre ha­lasztani. Az egylet iránt jelenleg nagy részvét mutat­kozik, mert 144 tagja van, de annál kisebb csengő részvétet tanúsít a közönség, melynek biztossága, nyugalma, jólléte felett az egylet oly általános elismerésben részesült buzgalom­mal őrködik. Elismerik — nagyon elismerik. Hanem a tárcza diplomatikus begomboltság­­gal viseltetik iránta. Ez nálunk általános divat. Morális jutalmakat bőven osztogatunk, az öntudat érdemrendjét a közhála nagykeresztjét, csak zsebünkbe ne kelljen nyúlnunk. Morális jutalmak! Nagyon morális város ez a Pest. Az egylet­gyűjtéseket szándékozott rendezni, de a város (ő tudja mért!) nem adott rá enge­délyt, hanem a helyütt ismeretes gyorsaságával maga vette kezébe a gyűjtést, minek azon fé­nyes eredménye lön, hogy az egylet pénztárá­ban az üresség rémei egymással hajba kaptak. Mért nem engedélyzi a város a gyűjtést ? Az egylet, ha maga kezelné azt, rövid időn okvetlenül tetemes összeget gyűjtene s azon helyzetbe jutna, hogy szükséges beruházásokat is tehetne, holott jelenleg alig képes mindennapi szükségeit fedezni. A pesti embert föl kell rázni álmából. Ily te­vékenységre pedig a várost a rágalom sem hi­szi alkalmasnak. Az álomszuszi keltsen fel mást! Hanem a város ezt az egész önkénteskedést­­ nem nézi a legjobb szemmel, mintha külö­nösnek találná, hogy találkozik másfélszáz fia­tal ember, kik kényelmük, sőt életük biztonsá­gát is koc­kára teszik és szolgálatukat a város nyakára kötik — semmiért! ———• .................................... Ez az önzetlenség kényelmetlen, gondolja a városi czopf. Hány akadémia égjen le, hogy a városház téri tornyos házból a belátást — mint tiltott árut — ki ne zárják ? Az önkéntes szoba tőszomszédja a városi őrök tanyája. Városi tüzér van 38. Mondd: harmincznyolcz. írd: 38. Fizetésük naponkint egy egész forint. Ezért az 1 írtért kénytelenek éjjel-nappal őr­ségen lenni, mert az őrség korlátolt száma csak ritkán enged némelyiknek egy szabad délutánt. Ezért az 1 írtért kénytelenek a testüket is koc­­­káztatni s már eddig is többen töltöttek 5—6 hetet a kórházban, mert nem oly jeles torná­szok, mint az önkéntesek. Ebből az 1 ftból kénytelenek tűzvész után ruházatukat is meg­mosatni, mi magában véve 50 krba kerül. Ma­rad tehát ? . . . Tessék substrahálni, egyszerű számítás nagyon. Városi őrtanya három van: a plébánián, a két nyulutczában, s a kerepesi után. A városi őrtanya — német. A falon függő lajstrom, mely az éji őrállás idejének felosztását mutatja, a jelige, az iromá­nyok túlnyomó része — német, német, német. Audi gut ! Pesten ez már így szokás. Annál kevesebb átmeneti nehézséggel lesz az­­ „annexio“ összekapcsolva. Dicsértessék Bismarck. Mindörökre, amen. Az őrszobából az istállókba, onnan a raktárba megyünk, hol a lábtok, vizeskocsik és tömlők, szivattyúk, ugróhálók, mentőzsákok vannak fel­halmozva. „Kinek’tetszik égőpinczébe leszállni?“—kér­di nevetve a parancsnok, „az kap nagyon szép jelmezt, elmehet benne udvari válra.“ S azzal előszed egy fekete vászonból készült csuklyát, melybe az egész fő belefér, csak a Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva. Pest, oct. 8. (Ez is vasút megnyitás.) A debreczen­­szatmári vasútvonalon szept. 20-kán és 21 -kén tartatott rendőri próba­útról több tudósítást vet­tünk, de nem akartuk azokat előbb közölni, míg jól értesült helyeken nem tettünk kérdést a dolog mibenlétéről. Tudakozódásaink folytán azt kell hinnünk, hogy ama tudósítások valók, s az e vasútvonal megnyitásáról keringő hírek oly humbugon alapulnak, mely ritkítja párját. A bizottmány kiküldetése Ivánka Imre fő­igazgató megkeresése folytán történt, ki e te­kintetben, mint állítják, — a vasút mérnökei­nek tiltakozása ellenére — a szatmáriak szo­­rongattatásának engedett. A bizottmány elképedve látta, hogy a hidak még teljesen fölszereletlenek, az útvonal nincs bekavicsolva, az őrházak építését alig kezdték meg, sőt a legtöbb helyütt azok semmi nyoma, az állomási épületek nincsenek készen, s a moz­donyoknak vízzel ellátására kutak nincsenek kiásva. S ily állapotban akarták a vasutat megnyitni! A vasút kiépítésére minden esetre még 2—3 hónapi megerőltetett munka szükséges, s miután a megállapított határidő már úgyis rég letelt, e vidék lakóira, kik a várható vasút-megnyitásra számolva rendezték be terményeik eladását, ne­­vesb, kipótolhatlan kár súlyosodik. De hát hogyan merték a vonalrészt hivatalos szemle alá bocsátani, holott végkép használhat­­lan voltát ismerniök kellett ? Azt mondják, Ivánka úr nyomást akart ez­által gyakorolni a porosz vasútkirályra , dr. Straussberg arra, hogy jobban siessen a magára vállalt munkálatok teljesítésével. Akármi volt is azonban oka e botrányos mun­kálat bemutatásának, eredménye csak egy le­het , hogy a magyar kormány és törvényhozás ezentúl szigorúbb és óvatosabb legyen a vasúti engedmények osztogatása, s az állami biztosíték elvállalása körül. Pest, oct. 8. A A német egység megalakulásának műve csak nehéz vajúdások között megy át az előkészület stádiumain. Míg a par­­ticularisták, kik a különböző törzseknél figyelemre méltónak egyáltalán nem mondható számban jelentkeznek távol maradtak a küzdtérről, s a szellemek tusája már­is rendkívüli mérvet ölte. Észak és dél közvéleménye egyaránt megragadta az eszmét, a democrata és conservativebb pártok kivétel nélkül vi­tatják azt, s a két árnyalat között, mint e lapok hasábjain nem egyszer volt emlí­teni alkalmunk, mind az egységmű meg­alkotása, mind annak berendezése ügyé­ben lényeges, komoly küzdelmek mag­vait magában rejtő nézet­eltérés mutatko­zik. Kétségtelen, hogy a szellemek ezen harcra sok tekintetben nagyobb és álta­­lános­ hatást gyakoroland Európa jövő­jére, mint az értekezletek és alkudozások, melyek a különböző német kormányok között ugyan e kérdésben jelenleg foly­nak. Bármit erőszakolnak majd a­ kabi­­netek a háború végével diadalittas né­peikre, állandó élettel az nem bírhat, mi­helyt a német nemzet felébredt politikai és társadalmi passivitásából, mely törté­netének egyik jellemvonását képezi. Né­metország mindeddig a legvastagabb re­­actió fészke volt, mert a reactiót — vagy mint mások nevezték: az erős kormány­zatot politikai eszköznek tekinté a nem­zeti egység megalkotására. Ha az egység létrejött, hihető, hogy a reactió is leját­szotta szerepét s a gazdag és művelt né­met fajok saját befolyásukat teendik a királyi teljhatalom helyébe az államélet főtényezőjévé. Addig azonban még hosszú az út, de a jelen küzdelmek azt sejtetik, hogy a nemzet politikai tehetségei az egységet fenyegető külveszély alányomása alól fölszabadulva állandó és új életre keltek, s a megmentett hazában tartós szerepet vannak hivatva játszani. E században ez ugyan már kétszer megtörtént. 1815-ben és 1848-ban lett volna alkalma a nemzet­nek súlyát és befolyását érvényesíteni,de ez alkalmat mindkétszer oktalanul elmu­lasztotta. Ily pillanatnyi-e a jelen ébredés is, még kétséges, de mindenesetre kedve­ző előjelt, érettebb felfogást tanúsít azon körülmény, hogy a nemzet felfogta, mi­szerint az egységmű megalkotásának módjától függ alkotmányos életének jövendő virágzása. Azért hangsúlyozza a democrata pártok minden árnyalata, hogy egyedül a német öszparliament képezi ama törvényesen hi­vatott közeget, mely az északi és déli né­met fajok egyesülését s a szövetség jö­vendő alkotmányát megalkothatja. E mód nemcsak a legtörvényesebb, a népfelség modern eszméjének leginkább megfelelő hanem legegyszerűbb is. Az öszparliament feleslegessé teszi a végtelenre nyúló alku­dozásokat a kormányok közt, feleslegessé teszi továbbá a kilenc­ érdeklett kamra tárgyalásait,­a sok haszontalan és meddő discussiót, mi a czélba vett mű megalko­tását legalább is hónapokra elhalasztaná. Hogy a porosz kormány, mint az északné­­met szövetség vezetője — az öszparliament iránt különös irtózatot tanúsít, az se­kit sem fog meglepni, ki figyelembe veszi,hogy a királyi hatalom oly férfiú kezében van, s uralkodói jogát egyenesen istentől szár­maztatja, és jelen diadalait népjogellenes eszméi győzelmének tekinti. Az azonban meg­lepő és elszomorító jelenség, hogy e szándékát ama nagy németországi párt is támogatja, mely 1866 előtt a józan demo­­kratikus elvek, a mérsékelt haladás zászló­­vivőjekép tisztel­tetett a külföld szabadelvű elemei által. E nagy nemzeti szabadelvű párt is az északnémet szövetség kény­szerkabátját akarja a déli törzsekre erő­szakolni, hogy igy megalkossa amaz ala­pot,melyből a középkori német császárság új életre kelhet. Mert tagadhatlan, hogy az északnémet alkotmány elfogadásának a déliek által első következménye a bel­politika terén a középkori caesarismus felélesztése volna. Az „istenfélelem és jó erkölcs” országa, a­mely ma a Hohenzol­­lern­ek eszményképéül szolgál, nem oly új eszme, mint sokan gondolnák. A cae­sarismus — nyugati és byzanti formájá­ban egyaránt az istenfélelem és jó erkölcs szavait hangoztatá, maga azonban épp oly kevéssé volt istenfélő, mint jó erkölcsű. Oly „Schlagwort“-ok ezek, melyeken az értelmetlen tömeg elrágódik, míg hatal­mát és jogait a zsarnoki kény bitorolja. „Hatalomtelt, korlátlanság !“ ez a modern caesarismus jelszava is, csak hogy „az is­tenfélelem és jó erkölcs“ tetszetős phrázi­­sába burkolja ezt Ha csak ez megvan, majd megnő az „imperium mundi“ utáni vágy is. Komoly, nagyfontosságú, a nemzeti lét alapjai körül forgó a szellemek ama harcza, melyet jelenleg Németországban vívnak. Eredménye fog hosszú időre irányt adni Európa alkotmányos viszo­

Next