Pesti Napló, 1870. október (21. évfolyam, 237-263. szám)
1870-10-09 / 245. szám
245. szám. Szerkesztési iroda : Ferencnek tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vasárnap octob 1 9 1870 21. évi folyam. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . 22 frt. Félévre . .... 11 frt. Vegyed évre ... 5 , 50 kr. Két hóra. .... 3 , 70 kr. Egy hóra .... 1 , 85 kr. REGGELI KIADÁS. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 új kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt tér : 6 hasábos petitsor 25 uj kr. Eiőzetési fölhitás „PESTI NAPLÓ« 1870. évi utolsó évnegyedére. Oct. — dec. 10 évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint 30 kr. 9V* Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, a sokkal célszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krba kerül. A „P. Napló“ kiadóhivatala. PEST, OCTOBER 8. A háború alatt a t. olvasóközönségnek a lapok iránt fokozódott igényeit tőlünk telhetőleg igyekeztünk kielégíteni. A háború színhelyéről számos eredeti tudósítást közöltünk, több térképet küldtünk szét, és megszaporítottuk lapunk kiadását. T. olvasóink bizonyára meg vannak győződve, hogy minden hasonló esetben lapunk a közönség iránti rendkívüli kötelmek teljesítésében jövőre is első sorban áll, és természetesnek fogják találni, hogy egyelőre, a változott helyzetnek megfelelőleg, a rendkívüli hétfő reggeli lap kiadását, melylyel harmadfél hónapon át szaporítottuk lapunk számait, ezennel megszüntetjük. Legközelebbi számunk hétfőn d. u. jelen meg. Pest, oct. 8. tt Bécs, oct. 7. Van egy régi közmondás, mely bizonyára jelenleg is minden hirlap-olvasónak sokszor eszébe jutott.Ez a közmondás egyszerűen azt tartja, hogy „a haraszt sem zörög hiába.“ S bizonygassák bármennyit, hogy a magyar ó-conservativekre senki sem gondol, hogy: gr. Beust állása a lehető legconsolidáltabb, a liquid semper haeret, a közvéleményt mindez nem fogja teljesen megnyugtathatni. S a közvéleménynek alighanem sok részben igaza is van. Nem ugyanabban, mintha ott volnánk, hogy a conservativek valami nagy gaudiumot csaphatnának. Vagy mintha arra lehetnénk elkészülve, hogy már holnap megjelenik a k. k. „Wiener Zeitung “-ban a legf. kézirat, mely gróf Beustot, az állam körüli önfeláldozás teljes érdemei elismerésével, saját kérelmére, valami nagy rendjel adományozása mellett, magas állásától felmenti. Nem ; odáig bizonyára nem fejlődött s nem fejlődhetett a dolog, s örülhetünk is ennek, hogy ez igy van. De aki ebből azt is akarná következtetni, hogy a változás egyáltalán lehetetlen, hogy bizonyos körök „légáramlatában“ a lapok ily híreit holmi naiv csodálkozással fogadják, az kétségkívül nagyon tévedne. Nincs bizonyára közülünk senki, aki ama szereppel, melyet birodalmunk a legutóbbi európai bonyodalmak közepette játszott, megelégedhetnék. E szerepnek aligha van más neve, mint az , hogy megalázó. Semlegességünket a viszonyok, a legegyszerűbb számítás mintegy ösztönszerűleg diktálták elénk, de nem sok államférfim tapintatra mutat az, hogy e semlegességgel nem tudtunk magunknak lekenyerezni senkit sem. Ausztria-Magyarország ma az európai koncertben teljesen elszigetelve áll. Úgy vagyunk itt, mint a nyugati civilisatió legelőretoltabb őrállomása, amely felett az orosz hatalom rendőrszeme virraszt. Nem hiszem, hogy e szerepet bárki is akár irigylésre méltó, akár a birodalom nagyhatalmi állásának megfelelőnek találná. A birodalom belviszonyai még vigasztalanabb képet nyújtanak. Míg Magyarország férfiasan, erőteljesen áll szava, s a dualizmus által megteremtett kormányforma mellett: Ausztriában minden úgy recseg-ropog, mintha a teljes felbomlás küszöbén állanánk. Semmi sem illik együvé. Ahány rész, annyifelé a gravitatió. Nem egy német körben hangosan vitatják annak eshetőségét, hogy a nagy Germaniának keblére boruljanak. A feudálisok új keresztes háborúba szeretnék lovalni a birodalmat. A csehek, remonstrálva, pókhálós archivumjaik rég túladott okmányaiból akarják kimagyarázni a legsajátosb jogfolytonosságot. Az igazi osztrák párt pedig vezér nélkül áll, s még kétséges, hogy ily párt most már egyáltalán létezik-e? A dolgok ily állapotában természetes, hogy gróf Beust állását a legkülönbözőbb oldalakról ostromolják. Ő az egyedüli Ausztriában, ki — szerencsétlenségére — elmondhatja: „Az uj aera, az én vagyok !“ Hogy milyen ez az uj aera,azt láthatjuk.Mindenki őt vádolja. A katona, ki a nem talált babérok után sopánkozik, a diplomata, kit mindenütt félszemmel fogadnak, a német, ki tehetlenségre látja kárhoztatva reichsrathját, s a cseh, kit e reichsrathba akarnak kényszeríteni. Az azonban mindenesetre még nagy kérdés, hogy mi, kik a dualismus alapján állunk s kik a grófban őszinte, hátsó gondolat nélküli barátot bírunk, hogy mi is vádolhatjuk-e a grófot ? Nekem úgy látszik, hogy az ily vádakban sok igaztalanság foglaltatik, s meg vagyok győződve, hogy magyar részről nem történt kísérlet, mely gr. Beust állását alterálhatná. A conservativ urak — a szükség ez emberei, kik azonban nem egyszer szükségtelenül is előtérben állanak — is csak bizonyos eshetőségre ajánlották fel szolgálataikat, s nem csalódom, ha azt hiszem, hogy e bizonyos eshetőségek előidézése s elmellőztetése egyes-egyedül a magyar parlament pártcsoportozata s annak mikénti magatartásától függ. S itt van az a lényeges körülmény, melyet különösen is hangsúlyoztatni alkalomszerűnek vélek, s mely jelenlegi soraim tulajdonképeni indokául szolgál. Ellenzéki oldalról nem a legroszabb tréfa volt, hogy Magyarországon holmi reactionárius kísérletet hittek bekövetkezhetőnek. Nem is tekintve ugyanis a fejedelem szavát, bizonyára gyönyörű politika voltna az ausztriai zavarokat tetézni azzal, hogy Magyarországon is hasonló zavarokat keltsenek fel. Ha valaki azt akarná erőnek erejével a döntő körökre rádisputálni, hogy miként tegyék tönkre a birodalmat, ennél egyszerűbb, de biztosabb utat bizonyára nem ajánlhatna azoknak. Hanem ilyesmit Magyarországon kétségkívül senki sem vett komolyan. A háború, a birodalom részéről e háborúban elfoglalt helyzet s az osztrák zavaroknak az a kétségbevonhatlan következménye van, hogy Ausztria-Magya r országnak súlypontja most inkább, mint valaha, a magyar kormány s a magyar parlamentben nyugszik. A belviszályok által szétzaklatott, szétdarabolt Ausztriával szemben a compact Magyarország áll, a közvélemény által felkarolt kormány s annak erős parlamenti többségével. Nem képzelhető, hogy ennek akarata ellenére, ma bármily politikai irány túlsúlyra vergődhessék. Meg vagyok győződve, hogy a magyar ellenzéki oldalon ezt szintúgy tudják, mint a kormánypárt köreiben. De adja jó sorsunk, hogy az előbbeni helyen ne feledjék el azt sem, hogy az ország e kedvező állapotot csakis amaz államjogi alapnak köszönheti, melyen jelenleg oly erősen áll s ne feledjék el, hogy csak azon alkotások szoktak az államéletben tartósak lenni, melyeket az ildommal párosult erő létesít. A ,,Pesti Napló" tárnája. T. T. (Tüzes rajzolat.) Szobámban csendesen szürcsölgetem az esti politikát. Tours, Páris, Berlin, Brüssel! Már torkig vagyunk velők. Az éji csend jól esett ez ágyudörgős, golyószórós táviratok olvasása közt. Áldott semlegesség, milyen csendesek most a pesti utczák, s ezt neked köszönhetjük. Kinézek az utczára. Nyárspolgári nyugalommal könyökölnek az utczasoron végig a házak, minden perczben be-behunyja valamelyik ablakszemeit, s a lebocsátott függönyök mögött már jóval éjfél előtt Morgusnak áldoznak horkoló hekatombákat. Az utczákon csak néha lépeget végig a boltőr, s ritkábban térnek dúdoló garconok, az elköltött vacsora költészetével fejükben hazafelé. Különben minden csendes, mint afféle világvároshoz illik, s ha mégis egy kocsi félénk robajjal az utczán elrohan, a függönyök mögött szendergő polgárság felriad álmából, s buzgó áldásait menesztve a jármű után, megfordul ágyában, keresvén az álom megszakadt fonalát. Egyszerre megélénkül az éji csend. Füttyök ballszanak az utczákon, és csakhamar megkondul a harang. Távolról kocsirobaj, éles sipolás válaszol a harangszóra, mint a förgeteg nyargalnak el ablakom alatt sötét kocsik, melyeken sisakos, kék inges emberek ülnek. Huj — huj ! Kinyitottam az ablakot, éles, száraz szél sepri az utczai port és kergeti a felhőket. Uj kocsi zúg el alattam — versenyt a széllel. Huj — huj! Az éj megnépesült, az alvók fölébredtek, s az egész utczaszeren kitárták az ablakokat, megnézni, mi okozta e szokatlan zajt. Egy vörhenyeges füstoszlop a külvárosok valamelyike fölött mindent elárul. Tűz van ! Honnan jöttek e kísérteties egyének, e láblókkal megrakott furcsa alakú kocsik, melyek érczcsövei a lámpák bágyadt világában fel-fel villannak ? Ott, hol a plebánia-tér közepén azon sz. háromságból készült czukorsütemény áll, mely a köznép hite szerint kőből készült, és azért nem is „czukorpókerei“ hanem monumentum álnév alatt szerepel, e téren áll a városnak egy sarokháza. A ház kapuja felett transparent világításban olvasható: „városi tüzőrség.“ A saroklámpán pedig ez áll: 1 -fő városi tüzőrség. A tüzőrség első- és főállomásán vagyunk. Az utczáról egyenesen egy szobába lépünk, melynek kisugárzó világa s a kihallatszó vidor nevetés belépésre szólít fel. Alig lépünk a szobába, a parancsnok fölkel és mint látogatókat szívesen fogadva, a társaság közé leültet. Ez az önkéntes tűzoltók őrszobája. A szoba ízlésesen van berendezve, mi az egylet két tagja bőkezűségének köszönhető, kik csinos szőnyeggel vonatták be a falakat, viaszkos parkett vászonnal a pallót, az alvásra szolgáló két óriási kerevetet bársonyszőnyeggel látták el, szóval lakályossá, otthonossá tették az önkéntesek „tanyáját.“ Körülnézünk a szobában. A szoba széltében a bútorzat legtekintélyesb két darabja áll kétoldalt azon törökös körevetek, melyeken derék önkénteseink meg-megszakitott álmukat aluszszák. Finom pokróca — paplanba takarózva, teljes tűzoltó öltözékben és készletben álmodoznak itt füstös pinczékről, beszakadó padmalyról, roskadó falakról. A parancsnok ruganyos, vaspamlagja oldalt áll; a szoba berendezését könyves szekrény, mosdókészlet, íróasztal egészítik ki. Most (csak 10 óra van) még nem alszik senki. Az asztal körül a 8 tagból álló őrség egy része kártyázgat —jótékony czélra. Az egylet szabályai tiltják a játékot pénzre s azért sakkot, dominót is tart a hosszú estéken s éjeken itt virasztók számára, hanem ha egy „ártatlan ferbli“ csábjainak a „tüzes“ ifjak nem tudnának ellenállni, az ez egylet az egyéni szabadságot korlátozni nem óhajtja, s csak azon kikötést teszi, hogy ha a pénzt vándorkedv lepi meg, legalább az ő pénztárába sétáljanak a kis lányayak. A kártyázókon kívül egy-kettő olvasgat is, de miután az egylet korlátolt anyagi viszonyai eddig meg nem engedék, hogy a könyvpiaczon, (nem a zöldségpiaczon) nagyobb bevásárlásokat tehessenek — a könyves szekrényt végig olvasták. A parancsnok azon óhajának adott kifejezést, bár találkoznék 1—2 magyar lap, mely a közjónak oly fontos szolgálatot teljesítő egylet számára egy-egy tiszteletpéldányt küldene. Ez kétségkívül köszönettel fogadtatnék az egylet által, s nagy hasznára válnék az önkéntesek azon részének, mely kereskedelmi vagy iparos foglalkozása miatt nappal újságolvasásra nem ér, a különben is szűkebb anyagi viszonyok közt él, semhogy a kávéházi füstöt meg akarná, vagy tudná fizetni. A könyvek fölött egy vöröslapos, üres arany ráma díszült. Az egylet jelszavának hűlt helye. A német jeligét e „magyar“ szobából kitették s magyart mindeddig nem voltak képesek helyébe állítani. Az egylet tagjai között nagyobb mennyiségben található az önfeláldozó buzgalom, mint a poézis s igy még eddig nem akadt Szász Károlyuk, ki egy négy—hat soros csinos rygmust nyélbe ütött volna. Ez fájt nekünk, meg is akartuk magunkat szállatni Apollo által, s meg kisérték a „tűz“ „víz“, „tüzre tüzzel“, „tükre vízzel“ szavakból , kifejezésekből egy lángoló, lelkesítő verseményt teremteni, hanem Apollo isten többszöri idézésre sem jelenvén meg, kénytelenek voltunk őt makacsságért elmarasztalni s egyszersmind parnassusi mászkálásunkat későbbre halasztani. Az egylet iránt jelenleg nagy részvét mutatkozik, mert 144 tagja van, de annál kisebb csengő részvétet tanúsít a közönség, melynek biztossága, nyugalma, jólléte felett az egylet oly általános elismerésben részesült buzgalommal őrködik. Elismerik — nagyon elismerik. Hanem a tárcza diplomatikus begomboltsággal viseltetik iránta. Ez nálunk általános divat. Morális jutalmakat bőven osztogatunk, az öntudat érdemrendjét a közhála nagykeresztjét, csak zsebünkbe ne kelljen nyúlnunk. Morális jutalmak! Nagyon morális város ez a Pest. Az egyletgyűjtéseket szándékozott rendezni, de a város (ő tudja mért!) nem adott rá engedélyt, hanem a helyütt ismeretes gyorsaságával maga vette kezébe a gyűjtést, minek azon fényes eredménye lön, hogy az egylet pénztárában az üresség rémei egymással hajba kaptak. Mért nem engedélyzi a város a gyűjtést ? Az egylet, ha maga kezelné azt, rövid időn okvetlenül tetemes összeget gyűjtene s azon helyzetbe jutna, hogy szükséges beruházásokat is tehetne, holott jelenleg alig képes mindennapi szükségeit fedezni. A pesti embert föl kell rázni álmából. Ily tevékenységre pedig a várost a rágalom sem hiszi alkalmasnak. Az álomszuszi keltsen fel mást! Hanem a város ezt az egész önkénteskedést nem nézi a legjobb szemmel, mintha különösnek találná, hogy találkozik másfélszáz fiatal ember, kik kényelmük, sőt életük biztonságát is kockára teszik és szolgálatukat a város nyakára kötik — semmiért! ———• .................................... Ez az önzetlenség kényelmetlen, gondolja a városi czopf. Hány akadémia égjen le, hogy a városház téri tornyos házból a belátást — mint tiltott árut — ki ne zárják ? Az önkéntes szoba tőszomszédja a városi őrök tanyája. Városi tüzér van 38. Mondd: harmincznyolcz. írd: 38. Fizetésük naponkint egy egész forint. Ezért az 1 írtért kénytelenek éjjel-nappal őrségen lenni, mert az őrség korlátolt száma csak ritkán enged némelyiknek egy szabad délutánt. Ezért az 1 írtért kénytelenek a testüket is kockáztatni s már eddig is többen töltöttek 5—6 hetet a kórházban, mert nem oly jeles tornászok, mint az önkéntesek. Ebből az 1 ftból kénytelenek tűzvész után ruházatukat is megmosatni, mi magában véve 50 krba kerül. Marad tehát ? . . . Tessék substrahálni, egyszerű számítás nagyon. Városi őrtanya három van: a plébánián, a két nyulutczában, s a kerepesi után. A városi őrtanya — német. A falon függő lajstrom, mely az éji őrállás idejének felosztását mutatja, a jelige, az irományok túlnyomó része — német, német, német. Audi gut ! Pesten ez már így szokás. Annál kevesebb átmeneti nehézséggel lesz az „annexio“ összekapcsolva. Dicsértessék Bismarck. Mindörökre, amen. Az őrszobából az istállókba, onnan a raktárba megyünk, hol a lábtok, vizeskocsik és tömlők, szivattyúk, ugróhálók, mentőzsákok vannak felhalmozva. „Kinek’tetszik égőpinczébe leszállni?“—kérdi nevetve a parancsnok, „az kap nagyon szép jelmezt, elmehet benne udvari válra.“ S azzal előszed egy fekete vászonból készült csuklyát, melybe az egész fő belefér, csak a Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva. Pest, oct. 8. (Ez is vasút megnyitás.) A debreczenszatmári vasútvonalon szept. 20-kán és 21 -kén tartatott rendőri próbaútról több tudósítást vettünk, de nem akartuk azokat előbb közölni, míg jól értesült helyeken nem tettünk kérdést a dolog mibenlétéről. Tudakozódásaink folytán azt kell hinnünk, hogy ama tudósítások valók, s az e vasútvonal megnyitásáról keringő hírek oly humbugon alapulnak, mely ritkítja párját. A bizottmány kiküldetése Ivánka Imre főigazgató megkeresése folytán történt, ki e tekintetben, mint állítják, — a vasút mérnökeinek tiltakozása ellenére — a szatmáriak szorongattatásának engedett. A bizottmány elképedve látta, hogy a hidak még teljesen fölszereletlenek, az útvonal nincs bekavicsolva, az őrházak építését alig kezdték meg, sőt a legtöbb helyütt azok semmi nyoma, az állomási épületek nincsenek készen, s a mozdonyoknak vízzel ellátására kutak nincsenek kiásva. S ily állapotban akarták a vasutat megnyitni! A vasút kiépítésére minden esetre még 2—3 hónapi megerőltetett munka szükséges, s miután a megállapított határidő már úgyis rég letelt, e vidék lakóira, kik a várható vasút-megnyitásra számolva rendezték be terményeik eladását, nevesb, kipótolhatlan kár súlyosodik. De hát hogyan merték a vonalrészt hivatalos szemle alá bocsátani, holott végkép használhatlan voltát ismerniök kellett ? Azt mondják, Ivánka úr nyomást akart ezáltal gyakorolni a porosz vasútkirályra , dr. Straussberg arra, hogy jobban siessen a magára vállalt munkálatok teljesítésével. Akármi volt is azonban oka e botrányos munkálat bemutatásának, eredménye csak egy lehet , hogy a magyar kormány és törvényhozás ezentúl szigorúbb és óvatosabb legyen a vasúti engedmények osztogatása, s az állami biztosíték elvállalása körül. Pest, oct. 8. A A német egység megalakulásának műve csak nehéz vajúdások között megy át az előkészület stádiumain. Míg a particularisták, kik a különböző törzseknél figyelemre méltónak egyáltalán nem mondható számban jelentkeznek távol maradtak a küzdtérről, s a szellemek tusája máris rendkívüli mérvet ölte. Észak és dél közvéleménye egyaránt megragadta az eszmét, a democrata és conservativebb pártok kivétel nélkül vitatják azt, s a két árnyalat között, mint e lapok hasábjain nem egyszer volt említeni alkalmunk, mind az egységmű megalkotása, mind annak berendezése ügyében lényeges, komoly küzdelmek magvait magában rejtő nézeteltérés mutatkozik. Kétségtelen, hogy a szellemek ezen harcra sok tekintetben nagyobb és általános hatást gyakoroland Európa jövőjére, mint az értekezletek és alkudozások, melyek a különböző német kormányok között ugyan e kérdésben jelenleg folynak. Bármit erőszakolnak majd a kabinetek a háború végével diadalittas népeikre, állandó élettel az nem bírhat, mihelyt a német nemzet felébredt politikai és társadalmi passivitásából, mely történetének egyik jellemvonását képezi. Németország mindeddig a legvastagabb reactió fészke volt, mert a reactiót — vagy mint mások nevezték: az erős kormányzatot politikai eszköznek tekinté a nemzeti egység megalkotására. Ha az egység létrejött, hihető, hogy a reactió is lejátszotta szerepét s a gazdag és művelt német fajok saját befolyásukat teendik a királyi teljhatalom helyébe az államélet főtényezőjévé. Addig azonban még hosszú az út, de a jelen küzdelmek azt sejtetik, hogy a nemzet politikai tehetségei az egységet fenyegető külveszély alányomása alól fölszabadulva állandó és új életre keltek, s a megmentett hazában tartós szerepet vannak hivatva játszani. E században ez ugyan már kétszer megtörtént. 1815-ben és 1848-ban lett volna alkalma a nemzetnek súlyát és befolyását érvényesíteni,de ez alkalmat mindkétszer oktalanul elmulasztotta. Ily pillanatnyi-e a jelen ébredés is, még kétséges, de mindenesetre kedvező előjelt, érettebb felfogást tanúsít azon körülmény, hogy a nemzet felfogta, miszerint az egységmű megalkotásának módjától függ alkotmányos életének jövendő virágzása. Azért hangsúlyozza a democrata pártok minden árnyalata, hogy egyedül a német öszparliament képezi ama törvényesen hivatott közeget, mely az északi és déli német fajok egyesülését s a szövetség jövendő alkotmányát megalkothatja. E mód nemcsak a legtörvényesebb, a népfelség modern eszméjének leginkább megfelelő hanem legegyszerűbb is. Az öszparliament feleslegessé teszi a végtelenre nyúló alkudozásokat a kormányok közt, feleslegessé teszi továbbá a kilenc érdeklett kamra tárgyalásait,a sok haszontalan és meddő discussiót, mi a czélba vett mű megalkotását legalább is hónapokra elhalasztaná. Hogy a porosz kormány, mint az északnémet szövetség vezetője — az öszparliament iránt különös irtózatot tanúsít, az sekit sem fog meglepni, ki figyelembe veszi,hogy a királyi hatalom oly férfiú kezében van, s uralkodói jogát egyenesen istentől származtatja, és jelen diadalait népjogellenes eszméi győzelmének tekinti. Az azonban meglepő és elszomorító jelenség, hogy e szándékát ama nagy németországi párt is támogatja, mely 1866 előtt a józan demokratikus elvek, a mérsékelt haladás zászlóvivőjekép tiszteltetett a külföld szabadelvű elemei által. E nagy nemzeti szabadelvű párt is az északnémet szövetség kényszerkabátját akarja a déli törzsekre erőszakolni, hogy igy megalkossa amaz alapot,melyből a középkori német császárság új életre kelhet. Mert tagadhatlan, hogy az északnémet alkotmány elfogadásának a déliek által első következménye a belpolitika terén a középkori caesarismus felélesztése volna. Az „istenfélelem és jó erkölcs” országa, amely ma a Hohenzollernek eszményképéül szolgál, nem oly új eszme, mint sokan gondolnák. A caesarismus — nyugati és byzanti formájában egyaránt az istenfélelem és jó erkölcs szavait hangoztatá, maga azonban épp oly kevéssé volt istenfélő, mint jó erkölcsű. Oly „Schlagwort“-ok ezek, melyeken az értelmetlen tömeg elrágódik, míg hatalmát és jogait a zsarnoki kény bitorolja. „Hatalomtelt, korlátlanság !“ ez a modern caesarismus jelszava is, csak hogy „az istenfélelem és jó erkölcs“ tetszetős phrázisába burkolja ezt Ha csak ez megvan, majd megnő az „imperium mundi“ utáni vágy is. Komoly, nagyfontosságú, a nemzeti lét alapjai körül forgó a szellemek ama harcza, melyet jelenleg Németországban vívnak. Eredménye fog hosszú időre irányt adni Európa alkotmányos viszo