Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)
1870-11-25 / 284. szám
284. szám. Péntek, november 25. 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELT KIADÁS: 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 0 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ajku Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra .... 8 . 70 kr Egy hóra . . . 1 „ 85 kr PEST, NOVEMBER 24. A vörös könyv előttünk fekszik. Terjedelmes egy okmánytár, mely 159 sürgönyt tartalmaz, s egy általános bevezetés után három főrészre oszlik : a jelen háborúra vonatkozó okmányokra, a keleti ügyekre, s a római kérdésre. Egy toldalék, mely két sürgönyt tartalmaz, Oroszországra és az 1856-diki márczius hó 30-dikán létrejött párisi szerződésre vonatkozik. Negyvennégy okmány szól Ausztria-Magyarország magatartásáról a jelen háborúval szemben, 75 a keleti ügyekkel foglalkozik, és 35 a pápai udvarral folytatott tárgyalásokat tartalmazza. Külsőleg tehát a közös külügyminisztérium működése elég nagy arányokban nyilatkozik, de most az a kérdés, hogy a sok sürgönyváltásban egy nyugodt, biztos, czéljairól és eszközeiről tiszta fogalmakkal bíró politika nyilatkozik-e, vagy nem? Mi ezúttal csak a függő kérdések legégetőbbjével foglalkozunk: az Oroszország fellépésére vonatkozó sürgönyökkel. A többi okmány többé-kevésbé a múlté, az Oroszországhoz intézett két sürgöny a közeljövőnek legkomolyabb kérdését involválja, s azért zsinórmértékül szolgál annak megismerésére, mily álláspontot foglalt el a közös kormány azon ügygyel szemközt, mely ha nem önmagában, de mindenesetre következményeiben a monarchia életérdekeit érinti. És itt mindjárt a véletlen egy nagyérdekű játékára akarunk utalni. Nem tudjuk, mikor íratott a vörös könyv általános bevezetése, hanem hogy az egyik fontos pontjában ma már tökéletesen túlhaladt, az kétségen kívüli. A bevezetés a diplomatának már megszokott rózsás jókedvével a monarchiának jó viszonyait részletezi a többi hatalmakkal szemben. Ezek közt Oroszországról is megemlékezik, mégpedig a következő épületes modorban: „Oroszország irányában a közös külügyminiszternek az orosz birodalmi cancellárral történt találkozása, de kivált ő fensége Obrecht főherczegnek ő cs. és ap. kir. felsége legmagasabb elhatározása folytán Varsóba lett kiküldetése, és ott az orosz czár részéről nyert tiszteletteljes fogadtatása által szintén nagyobb közeledés fejlődött.“ E közeledés odáig ment, hogy Beust gróf szükségesnek látta annak kijelentését, hogy általa a belügyek semmi módon sincsenek érintve, és még ugyanazon vörös könyvben ott szerepelnek Beust grófnak Szentpétervárra küldött sürgönyei, melyek közeledést csakugyan nem jelentenek. Már most tegyük fel, hogy Oroszországnak bombasürgönye néhány héttel később röpítetett volna világgá: nem hinné-e mindenki, hogy keleten minden rendében van, s hogy fölösleges minden aggodalom ? És honnan meríti Beust gróf e megnyugtatásra való jogosultságot? Néhány nagy ur és kis diplomata személyes találkozásából, mely alkalommal az ajkak csak úgy áradoztak a mézes-mázas szavaktól, s egynek-másnak egy csillogó rendjel is jutott bőn óhajtott osztályrészül. És ez már elég arra, hogy a képviseletnek közeledésről beszéljenek! A mi már Beust gróf két sürgönyét illeti, nem lehet tagadni, hogy azoknak hangja eléggé határozott és erélyes, s a mi az érvelésnek külformáját s a közbeszórt megjegyzések modorát illeti, feltünőleg erősebb, mint a Granville lordé. Ez legfelötlőbben azon pontban nyilvánul, melyben mindkét kabinet úgyszólván állást foglal az orosz fellépéssel szemben. Míg az angol külügyminiszter itt azon gyenge kifejezéssel él, miszerint az elősoroltak után lehetetlen, hogy Gorcsakoff herczeg fellépésének sanctioját adja: az osztrák-magyar külügyér sokkal erélyesebben nyilatkozik, mégpedig két ízben. Először azt mondja, hogy a szerződésben lefektetett kölcsönös kötelezettségnek absolut érvénye iránt nem érthet, és nem engedhet meg kételyt, s később e nyilatkozatát „egyszerű visszautasításnak“ nevezi, kijelentve, hogy csakis a pétervári cabinet iránti tekintetből bocsátkozik a Gorcsakoff herczeg által használt érvelés vizsgálatába. A hang erélye még más helyütt is nyilatkozik, kiválóan pedig az első sürgöny végén. Itt Beust gróf azon kínos sajnálatról beszél, melyet Gorcsakoff herczeg sürgönye benne keltett, egyúttal érintve, mily nehéz felelősséget vállalt magára e lépése által az orosz kormány. Az orosz fellépés jellemzését reassumálva, azt mondja a sürgöny, hogy Gorcsakoff herczeg tette benyúmás (porte atteinte) egy nemzetközileg létrehozott ténybe, s végül constatálja, hogy ez oly körülmények között történik, amidőn Európának inkább, mint valaha, szüksége van azon biztosítékokra, melyeket nyugalmának és jövőjének a szerződések szentsége nyújthatnak. Ismételjük, hogy a sürgönyökön — kiváltkép az elsőn — átvonuló hang határozott, erélyes, de azért szenvedélynélküli és nyugodt. Mindazonáltal nekünk úgy tetszik — legalább eddigi sietős tanulmányaink alapján — hogy a kifejezések külhangjától abstrahálva, lényegileg az angol válaszsürgöny Szent-Pétervárott mélyebb és erősebb benyomást fog tenni, mint azt osztrák-magyar. És ezt nem azért hiszszük, mert az egyik választ Angolország külügyére, a másikat az osztrák-magyar monarchiáé küldte, hanem csakis a két okmányt tartva szemünk előtt. Mindenekelőtt felötlő a következő részlet. Az orosz fellépés következményét latolgatva, Granville lord jövő bonyodalmak veszélyeiről beszél, míg ép e fontos pontot illetőleg Beust gróf kissé habozó, túlóvatos, sőt bizonyos tekintetben értelmetlen. Az osztrák-magyar külügyminiszter következőleg nyilatkozik : „Mi az orosz kabinet magatartásában nem látunk direct fenyegetést Európa ellen, de egy sajnálatos fenakadás okát, mely veszélyezteti a világrész nyugalmát és biztonságát.“ E pontnak első része gyöngíti a másodikat, a második ellentmond az elsőnek. Mert nem lát Beust gróf az orosz kabinet fellépésében direct fenyegetést Európa ellen, és mi a fenyegetés, ha nem ily brusque szétszakítása az európailag biztosított nemzetközi jognak? Van még egy más okunk is, melyért Granville lord sürgönyét lényegileg erősebbnek tartjuk. Az angol sürgöny is nyitva tartja ugyan a további diplomatiai sürgönyváltás ajtaját, kinyilatkoztatva, miszerint ha Oroszország a hatalmakat a szerződés átvizsgálására szólította volna fel, ezt Angolország a többi hatalmakkal egyetemben meg is tette volna; de Beust gróf ennél sokkal tovább megy, és ez alkalommal ama szerződés felett ítéletet is mond, még pedig olyat, melynél erősebbet Gorcsakoff herczeg maga sem nyilváníthatott volna. Mintha csak valami orosz emlékiratot olvasnánk, oly benyomást tesznek ránk Beust gróf szóban levő sorai. Kétszer is elmondja , hogy Oroszágnak követelései érdemükben igazságosak; másodízben egyenesen azon kifejezéssel él , hogy az 1856-diki szerződések Oroszországot a fekete-tengeren oly helyzetbe juttatták, mely egy nagyhatalomhoz kevéssé méltó. Mi részünkről e tekintetben kissé nagyobb óvatosságot, nagyobb reservát tartottunk volna ajánlatosnak Angolország is valószínűleg osztja e tekintetben Beust gróf nézeteit, hanem azért hallgatott és nem mondott ítéletet. Ha csakugyan diplomatiai alkudozásokra, a szerződés annak rendje szerinti revisiójára kerül a dolog, akkor lesz helyén az érdemleges nyilatkozat, addig kár praeoccupálni a dolgot. Oroszországnak erőszakos föllépése oly irányba terelte az ügyet, melyről nem tudhatni, hogy hol fog végződni, s mily magatartásra fogja kényszeríteni a hatalmakat. Éz ezért kár bármi tekintetben megkötni kezünket. Hanem természetesen Beust gróf következetes akar maradni önmagához, s ma csakis azt állítja, amit állított, 67-ben január elején. Beust grófnak e majdnem négyéves föllépését az orosz kabinet egy újabb sürgöny tárgyává tette, mely még nem jutott napvilágra, és erre felel az osztrák-magyar külügyminiszter második sürgönye. Hisz ki tagadhatja, hogy Beust grófnak igaza van, hogy egészen más az, amit ő négy évvel ezelőtt indítványozott, s amit Oroszország ma tett, hanem azért az a négy év előtti actió még ma is megtermi fanyar gyümölcseit. Az osztrákmagyar cabinet magatartása amaz időelőtti föllépése által sokkal egyszerűbb, sokkal tisztább volna. Ma bizonyul be, hogy Beust gróf 1867-ben elsiettette a dolgot. Túlbuzgalmában, vagy hogy tevékenységi vágyának eleget tegyen, vagy ut aliquid fecisse videatur, oly irányban enyagírozta a monarchiát, ahol még most is nyűgként nehezedik reája az akkori buzgalom. És Beust gróf akkor nemcsak lényegileg, hanem formailag is hibázott. Föllépett végzetes indítványával, még pedig a lehető eclatans modorban, egészen a saját maga nevében, anélkül, hogy előbb bizalmas módon megnyerte volna a nyugati hatalmak hozzájárulását, így természetesen nemcsak hogy kudarczot vallott, hanem egy enquette is könnyítette Oroszországnak mostani föllépését. Hogy Beust gróf kezdeményezése akkor az orosz kabinetnek nem tetszett, ma pedig hivatkozik reája saját politikája igazolásául : hisz ez kétségkívül nagy ellenmondás, de hát Gorcsakoff herczeg consequens, logikai politikát akar-e követni, vagy olyat-e, mely terveihez ép illik ? Egészben véve a két sürgöny — a hang komolysága daczára — nem azon benyomást teszi reánk, mintha a helyzet már most is acut volna, vagy legközelebb azzá válhatnék. Sőt Beust gróf a lehetőleg egyengeti azon utat, a melyen az ügy a diplomatiai alkudozások stádiumába terelhető. E törekvésében — a mi nézetünk szerint — az orosz követelések jellemzésében túlment a szükség és óvatosság követelte határokon. Hogy használni fog - e túlelőzékenysége, az, természetesen , az orosz kabinettől függ. Pest, november 24. (A Deák-párt ma esti értekezletének tárgyát két választási kijelölés képezé. Egyik az Anker Hugo lemondásával megürült horvát delegationális tagsági jegyzőség,melyre a többség Parcsetics Sándort jelölte ki, másik a függő államadósságokat ellenőrző bizottsági tagságra, melyre Prieszky Tádéban öszpontosult a bizalom. (A delegátió bizottságai) következőleg alakultak meg: A hadügyiben elnök : Wenckheim Béla b.; jegyző Bujanovics Sándor. Széll Kálmán, kire előbb esett vala a kijelölés, mint a képviselőház állandó pénzügyi bizottságának jegyzője lévén elfoglalva, nem vállalható el a hadügyi bizottság jegyzőségét, s arról előre lemondott. A pénzügyiben elnök : Szőgyény-Marich László ; jegyző: Zichy Victor gr. A külügyiben: elnök : Széchen Antal gr.; jegyző: ifjabb Szőgyény László. A tengerészetiben elnök : Károlyi György gr.; jegyző : Kemény Gábor b. (A képviselőház II. osztálya) f. hó 15-én pénteken délelőtti 10 órakor az irtványokról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatja. Pest, 1870 november 24. Török Sándor osztályjegyző. (A III. osztály) f. évi november 25-dik napján d. e. 10 órakor ülést tart. Széll Kálmán, m. k. jegyző. (A képviselőház VI. osztálya) pénteken, nov. hó 25-én ülést tart. Tárgy: az úrbéri birtokviszonyok rendezéséről szóló törvjavaslatnak az erdélyi viszonyokra vonatkozó VIII. fejezete. Hodossy Imre osztályjegyző. (A VIII. osztály) november 25. d. e. 10 órakor ülést tart; tárgyal: a m. földhitelintézetről szóló 423. javaslat tárgyalásának folytatása, azután az arányosításról és tagosításról, az ország erdélyi területének városaiban, szabad, és vegyes községeiben, 356. sz. t. javaslat. Szaplonczay József oszt. elnök. A vörös könyv. A é. és Jr. közös külügyminisztérium levelezései. 4. szám. 1869. aug. havától 1870. nov. haváig. BEVEZETÉS. I. A monarchia állása a jelen háborúval szemben. tj . felsége a császár és a király kormánya, a komoly európai helyzettel szemben, fokozottabb mérvben érezte annak szükségét, hogy az osztrák-magyar monarchiának törvényes képviselőit a trón körül egybegyűjtse. A külügyminisztérium ennélfogva kétszeres kötelességének ismeri azt, hogy tevékenysége irányának megítélhetése végett a tisztelt orsz. bizottságoknak, valamint ezelőtt három izbeni ülésezésük alkalmán val, úgy jelenleg is hites adatokat terjeszszen elő. Működésének különben is jobban van szüksége, mint valaha azon szilárd alapra, melyet egyedül az összes birodalom ügyeinek és feladatának megóvására közösen hivatott képviselő testületek e részbeni helyeslése képes nyújtani. A külügyminisztérium tehát az általa meghonosított gyakorlat mellett, mely szerint az osztrák-magyar monarchia politikai ügyeinek vezetéséről a tiszt. orsz. bizottságok előtt nyilvánosan számot adni tartozik, a jelenkor rázkódtató eseményeinek közepette is tétovázás nélkül híven megmarad. A tisztelt orsz. bizottságok mindazonáltal méltányolni fogják azt, hogy a minisztérium e közléseinél azon szorosan gondos tartózkodást tanúsítja, melyet egy, az Európát megrendítő küzdelemnél szerencséjére egyenesen, és cselekvőleg nem érdekelt hatalomnak állása és érdekei követelnek. Igyekezni fog tehát oly közlésektől tartózkodni, melyek a nélkül, hogy határozott gyakorlati értékkel bírnának, csak is a sokáig elfojtott és erre oly hirtelen fellobbant harczi tűznek eredete, s az e miatti felelősség iránt felmerült izgató vitát újabban szítanák. A győzteseknek magasztos érzete és a legyőzötteknek fájdalma egyaránt tekinteteket követel, és a monarchia kebelében nyilvánuló érzelmeknek felel meg az, hogy e tekinteteknek egyike se tévesztessék szem elől. A folyó év közepéig a keleti eseményeken és a szentszékkel folytatott tárgyalásokon kívül messzebb ható politikai fontosságú ügyek a külügyminisztériumot nem foglalkoztatók. Ekkor támadt az európai békére nézve ama veszély, mely ugyanazon pillanatban, amidőn felismertetett, egyszersmind elháríthatlannak is mutatkozott. Az osztrák-magyar kormány buzgó békeszeretettől vezéreltetve, valamint három évvel ezelőtt a luxemburgi kérdés eligazításánál, úgy a válság e napjaiban is, más hatalmakkal egyetértőleg törekedett ugyan a viszály közvetlen okát elhárítani, de annak mélyebben rejlő okai ez alkalommal minden közvetítő fáradozásoknál erősebbek valának. Így következett be Francziaországnak Poroszország elleni hadüzenete, a déli német államoknak az éjszaknémet hatalomhoz tett csatlakozása és azon roppant háború, melyben az ellenfele fölött kivívott szakadatlan győzelmek sora által, a német nemzetnek túlnyomó ereje bebizonyult. E monarchia a véres nemzeti harcz alatt a béke áldásait élvezte. Bármily közelről érinthetnek is azon változások, melyeket a háború és annak következményei Európának politikai helyzetében elő fognak idézni , a cs. és kir. kormány abbeli elhatározásában, hogy szigorú semleges magatartást követend, mégsem ingadozhatott. Mindenki mélyen érezte azt, hogy az osztrák-magyar monarchia akár a Porosz- és Németországgal, akár a Francziaországgal való szövetségtől egyaránt döntő okok által van viszszatartva, s ennélfogva a közvélemény a birodalom mindkét felében csaknem osztatlan egyetértéssel, a kormány által vallott semlegességi politika mellett nyilatkozott. Ha egyrészt az imént tett megjegyzések által leginkább ismert eseményekre való emlékeztetés czéloztatik, úgy másrészt, az alább következő adatok a kormánynak magatartását oly irányban fogják felvilágosítani , mely eddig sokféle vélelem és félremagyarázás tárgyát képezte, de a tényállásnak teljesen megfelelő méltánylásra nem talált. A cs. és kir. kormány, az utolsó orsz. bizottsági tárgyalások befejezése után, kettőzött buzgalommal iparkodott változatlanul szem előtt tartott abbeli feladatát teljesíteni, hogy mindenütt békés viszonylatokat ápoljon, mely igyekezetében a bizottsági tárgyalások alatt tett többféle megemlítések által újabban megerősíttetett. E törekvések nem maradtak siker nélkül. A berlini kabinettel, közben esett kedvetlen levelezés után, rövid idő múlva a barátságos viszonylatok helyreállittattak, melyek ő kir. fensége a porosz korona-herczegnek a cs. és kir. udvarnál történt megjelenése, valamint ő cs. fensége Károly Lajos főherczegnek a porosz kir. udvarnál tett viszonlátogatása által,még magasabb jelentőségén tüntenek fel. — Oroszország irányában a közös külügyminiszternek, az orosz birodalmi kanczellárral történt, találkozása, de kivált ő fensége Albrecht főherczegnek ő cs. és ap. kir. felsége legmag. elhatározása folytán Varsóba lett kiküldetése, és ott az orosz czár részéről nyert tiszteletteljes fogadtatása által szintén nagyobb közeledés fejlődött. Azóta nem is zavartattak meg az ily módon közvetített barátságos érintkezések, melyek a birodalom külviszonyainak békés megalakíthatását czélozzák, a nélkül azonban, hogy ez által a belügyek bármi módon érintve lennének. De más irányban is mi sem mulasztatott el a bizodalmas egyetértés biztosítására. — E részben kivált,azon kedvező hatás érdemel említést, melyet O cs. és apost. kir. felségének Konstantinápolyban történt megjelenése tett, másrészt a külügyminiszternek O felsége megbízásából eredt florenczi küldetése is alkalmat nyújtott az Olaszországgal különben is fennálló jó viszonynak megszilárdítására. Miután végre a Franczia- és Angolországgali viszonylatok már azelőtt is a legkielégítőbbek volának, a monarchia azon szerencsés helyzetnek örvendett, hogy mindenfelé teljes megnyugvással lehetett tekintenie. Ekkor merült fel hirtelen, és a békés állapotot megrendítőleg a Hohenzollern-féle spanyol trónjelöltségnek kérdése. Hogy a cs. és kir. kormány a hatástól, mit ezen esemény okozott, meg volt lepetve, az komolyan nem fog szemére vettetni, mert bizonyára senki sem tehette fel jogosan, hogy az említett trónjelöltségnek felállítása magában véve azon nagy horderejű következményeket vonhatta volna maga után, melyeket csak a később feltűnt körülményeknek előre nem látott bonyolulása idézett elő. De a cs. és kir. kormány a leghevesebb szemrehányásoktól bizonyára nem leendett megkímélve, ha a kérdéses jelöltségnek igen is mársokkal előbb tudomására jött felállítása következtében, ellenező módon oly ügybe avatkozik, mely első vonalban egy más és saját érdekkörétől igen messze eső országot illetett. Hogy a cs. és kir. kormány, amint az említett kérdés által előidézett viszály Franczia és Poroszország között fellobbant, azonnal igyekezett a vita tárgyának mellőzése végett közvetítő szellemben működni, hogy akkor, midőn a háború kitörte után semleges magatartásra határozzá el magát,egyszersmind meg vala arról is győződve, hogy a monarchia érdekében és a birodalom népeinek közegyetértésével cselekszik, mind ez már fentebb érintetett. Mindemellett meg kell említeni, hogy a cs. és kir. kormány, távol attól, hogy a vele barátságos viszonyban állott franczia kormányt azon reá nézve oly veszélyessé vált hadi vállalatra bízta volna, ellenkezőleg nem késett e kormány előtt intőleg föllépni, nem kecsegtette Francziaországot segélynyújtási reményekkel, és annak irányában elfoglalt saját állásáról kétségben nem hagyta végre, hogy semleges magatartása által elvállalt kötelezettségeihez hűtlen nem lett. Amidőn a háború már kitört, a bécsi kabinetnek állsa és feladata csak az lehetett, hogy a többi semleges hatalmakkal lehetőleg teljes egyetértésben a háborúnak további elterjedését meggátolja, és azon pillanatot bevárja, amelyben a semleges hatalmak képesek lehetnének, hogy befolyásuk és erkölcsi tekintélyük által a béke helyreállítását előmozdíthatják. Több semleges hatalom kölcsönösen azon kötelezettség elvállalása által akart magatartásának szilárdabb alapot szerezni, hogy semleges állásukat nem fogják elhagyni a nélkül, hogy az illető megállapodásban résztvevő felekkel elhatározásaiknak indokait ne közölnék. — A cs. és kir. kormány ezen egyességhez szívesen csatlakozott. De e mellett czélszerűnek tartotta azon kikötést is tenni, hogy az esetben, ha tudta és akarata nélkül a többi szövetkező felek egyoldalúlag közvetítő javaslatokkal lépnének fel, ezáltal a kormány teljes cselekvési szabadságát visszanyerendené. E követelésénél azon jogos óhajtás által vezéreltetett, vajha a kérdéses megállapodás ne maradna a tartózk-odás negatív értékére szorítva, hanem a közös békeműködés termékeny jellegével is bírhasson — és azon aggodalom, hogy ezenfelül az úgynevezett semlegességi liga inkább a háború meghosszabbítását mint annak megrövidítését fogja előmozdítani, az események által nagyon is igazoltatott. Minthogy azonban a netán különváló közvetítési kísérletek ellen irányzott kérdéses toldalékot, az érdeklett hatalmak közül jelesen Anglia és Oroszország nem tartották czélszerűnek, a bécsi kabinet ahhoz nem ragaszkodott, mivel az e tárgyról szólső diplomatiai levelezés a kormányt, a veszélyeztetett érdekek védelmére szükséges szabadságától, e világos kikötés nélkül sem foszthatta meg. Mindazáltal a kormány mindig szem előtt tartotta azon czélt, melynek elérését tekintette a semleges hatalmak feladatának. Kellőleg felismervén azt, hogy egyoldalú működése által az említett czélt elő nem mozdíthatná,mivel attól kell tartania, hogy ez által az egyik félnek békés kiegyezés iránti hajlamát csökkenti és a másik félnek vég nélküli ellenállását növeli, inkább csak oda irányozó törekvéseit, hogy alkalmas időben, amint a békének helyreállítása Európa minden részeiben mélyen és közösen érzett szükségképen nyilvánuland, a nagyhatalmak és kivált az erre első vonalban hivatott londoni és pétervári udvarok közvetítésével, egész Európa oly módon nyilatkozzék, hogy a közvélemény által támogatott jóakarata és tekintetteljes közvetítés folytán a győző mérséklete és a legyőzöttnek a sorssal való kibékülése megkönnyíttessék. A cs. és kir. kormány azt hiszi, hogy ez irányban nem minden haszon nélkül működött, és ezentúl sem fogja kímélni a fáradságot, hogy igyekezetét hasonló szellemben érvényesíthesse. A cs. és kir. kabinet nagy politikai jogosultságot tulajdonított az angol kormány azon törekvésének, mely szerint határozott kezességeket akart szerezni arra nézve, hogy a belga királyságnak Európa által biztosított semlegességét a két szomszéd nagyhatalom között kitört háború ne veszélyeztesse. Az osztrák-magyar kormány, anélkül, hogy a monarchiát újabb kötelezettségekkel terhelte volna, azon szerződéseket, melyeket Angolország e végből mindkét hadviselő hatalommal kötött, helyeselte, és az említett czélhoz való hozzájárulását kinyilatkoztatta. • II. Keleti ügyek. A keleti politika terén, az itt tárgyalt időszak alatt, a béke fentartása érdekében működő kabinetek figyelmét elsősorban azon félreértések vették igénybe, melyek a sultán és az egyptomi khedive közt merültek fel. Az osztrák-magyar kormány sikeresen igyekezett ezen nehézségek elhárítására közreműködhetni. Ez iránybani tevékenysége hathatós gyámolitást nyert felséges urunknak Konstantinápolyban és Egyptomban tett útja, és személyes megjelenésének hatása által. A cattarói kerületben kitört zavarok tartama alatt, melyek ő felsége honatyai szivét mélyen szomoritották, a montenegrói fejedelemnek magatartása, ki határos területét a küzdelemben való minden részvételtől távol tudta tartani, a cs. és k. kormánynak teljes megnyugvására szolgált, és lehetővé tette azt, hogy a hadi műveletek szigorúan osztrák területre lettek szorítva. A legeltetési jognak élvezete két albániai hegyháton, mely a határos török helységek és a montenegrói szomszéd kerület között számos évek óta vita tárgyát képezte, a múlt évben Miklós fejedelem és a nagyvezír között ismételt levelezésre adott ugyan alkalmat, de az ezúttal kifejtett jogi érvelések által a vitás feleknek álláspontja közt közeledés létre nem jöhetett. Sőt inkább a hangulat lassan kint oly ingerült jelleget öltött magára, hogy tettleges ellenségeskedéseknek veszélyétől lehetett tartani. Az oszttrák-magyar monarchia mint szomszéd állam az ozmán birodalom háborítatlan békéjének fentartásában közvetlenül érdekelve lévén, a kormány a legszorgosabban oda törekedett, hogy békés kiegyezést eszközölhessen, és sikerült is, e czélra egyesülve a többi kabinetekkel, a magas portának beleegyezését arra megnyer