Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-25 / 284. szám

284. szám. Péntek, november 25. 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELT KIADÁS: 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 0 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ajku Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 50 kr. Két hóra .... 8 . 70 kr­ Egy hóra . . . 1 „ 85 kr PEST, NOVEMBER 24. A vörös­ könyv előttünk fekszik. Terje­delmes egy okmánytár, mely 159 sürgönyt tartalmaz, s egy általános bevezetés után három főrészre oszlik : a jelen háborúra vonatkozó okmányokra, a keleti ügyekre, s a római kérdésre. Egy toldalék, mely két sürgönyt tartalmaz, Oroszországra és az 1856-diki márczius hó 30-dikán létre­jött párisi szerződésre vonatkozik. Negy­vennégy okmány szól Ausztria-Magyar­­ország magatartásáról a jelen háborúval szemben, 75 a keleti ügyekkel foglalko­zik, és 35 a pápai udvarral folytatott tár­gyalásokat tartalmazza. Külsőleg tehát a közös külügyminisztérium működése elég nagy arányokban nyilatkozik, de most az a kérdés, hogy a sok sürgöny­váltásban egy nyugodt, biztos, czéljairól és eszkö­zeiről tiszta fogalmakkal bíró politika nyi­latkozik-e, vagy nem? Mi ezúttal csak a függő kérdések leg­égetőbbjével foglalkozunk: az Oroszor­szág fellépésére vonatkozó sürgönyökkel. A többi okmány többé-kevésbé a múlté, az Oroszországhoz intézett két sürgöny a közel­jövőnek legkomolyabb kérdését involválja, s azért zsinórmértékül szolgál annak megismerésére, mily álláspontot foglalt el a közös kormány azon ügygyel szemközt, mely ha nem önmagában, de mindenesetre következményeiben a mon­archia életérdekeit érinti. És itt mind­járt a véletlen egy nagyérdekű játékára akarunk utalni. Nem tudjuk, mikor íra­tott a vörös­ könyv általános bevezetése, hanem hogy az egyik fontos pontjában ma már tökéletesen túlhaladt, az kétsé­gen kívüli. A bevezetés a diplomatának már megszokott rózsás jókedvével a mon­archiának jó viszonyait részletezi a többi hatalmakkal szemben. Ezek közt Oroszor­szágról is megemlékezik, mégpedig a kö­vetkező épületes modorban: „Oroszország irányában a közös külügyminiszternek az orosz birodalmi cancellárral történt talál­kozása, de kivált ő fensége Obrecht főher­­czegnek ő cs. és ap. kir. felsége legmaga­sabb elhatározása folytán Varsóba lett ki­küldetése, és ott az orosz czár részéről nyert tiszteletteljes fogadtatása által szintén n­a­­gyobb közeledés fejlődött.“ E közele­dés odáig ment, hogy Beust gróf szüksé­gesnek látta annak kijelentését, hogy ál­tala a belügyek semmi módon sincsenek érintve, és még ugyanazon vörös­ könyv­ben ott szerepelnek Beust grófnak Szent­pétervárra küldött sürgönyei, melyek közeledést csakugyan nem jelentenek. Már most tegyük fel, hogy Oroszországnak bombasürgönye néhány héttel később rö­pítetett volna világgá: nem hinné-e min­denki, hogy keleten minden rendében van, s hogy fölösleges minden aggodalom ? És honnan meríti Beust gróf e megnyug­tatásra való jogosultságot? Néhány nagy ur és kis diplomata személyes találkozá­sából, mely alkalommal az ajkak csak úgy áradoztak a mézes-mázas szavaktól, s egy­­nek-másnak egy csillogó rendjel is jutott bőn óhajtott osztályrészül. És ez már elég arra, hogy a képviseletnek közeledésről beszéljenek! A mi m­­ár Beust gróf két sürgönyét illeti, nem lehet tagadni, hogy azoknak hangja eléggé határozott és erélyes, s a mi az érvelésnek kü­lformáját s a közbe­szórt megjegyzések modorát illeti, feltü­­nőleg erősebb, mint a Granville lordé. Ez legfelötlőbben azon pontban nyilvánul, melyben mindkét kabinet úgyszólván állást foglal az orosz fellépéssel szemben. Míg az angol külügyminiszter itt azon gyenge kifejezéssel él, miszerint az elő­soroltak után lehetetlen, hogy Gorcsakoff herczeg fellépésének sanctioját adja: az osztrák-magyar külügyér sokkal eré­lyesebben nyilatkozik, még­pedig két ízben. Először azt mondja, hogy a szer­ződésben lefektetett kölcsönös kötelezett­ségnek absolut érvénye iránt nem érthet, és nem engedhet meg kételyt, s később e nyilatko­zatát „egyszerű visszauta­sításnak“ nevezi, kijelentve, hogy csakis a pétervári cabinet iránti tekintet­ből bocsátkozik a Gorcsakoff herczeg ál­tal használt érvelés vizsgálatába. A hang erélye még más helyütt is nyi­latkozik, kiválóan pedig az első sürgöny végén. Itt Beust gróf azon kínos saj­­nálatról beszél, melyet Gorcsakoff herczeg sürgönye benne keltett, egyúttal érintve, mily nehéz felelőssé­get vállalt magára e lépése által az orosz kormány. Az orosz fellépés jellem­zését reassumálva, azt mondja a sürgöny, hogy Gorcsakoff herczeg tette benyúm­­­á­s (porte atteinte) egy nemzetközileg létrehozott ténybe, s végül constatálja, hogy ez oly körülmények között történik, a­midőn Európának inkább, mint valaha, szüksége van azon biztosítékokra, melye­ket nyugalmának és jövőjének a szerző­dések szentsége nyújthatnak. Ismételjük, hogy a sürgönyökön — kiváltkép az el­sőn — átvonuló hang határozott, erélyes, de azért szenvedélynélküli és nyugodt. Mindazonáltal nekünk úgy tetszik — legalább eddigi sietős tanulmányaink alapján — hogy a kifejezések külhang­­jától abstrahálva, lényegileg az angol válaszsürgöny Szent-Pétervárott mélyebb és erősebb benyomást fog tenni, mint azt osztrák-magyar. És ezt nem azért hiszszük, mert az egyik választ Angolor­szág külügyére, a másikat az osztrák-ma­gyar monarchiáé küldte, hanem csakis a két okmányt tartva szemünk előtt. Min­denekelőtt felötlő a következő részlet. Az orosz fellépés következményét latolgatva, Granville lord jövő bonyodalmak veszélyeiről beszél, míg ép e fontos pontot illetőleg Beust gróf kissé habozó, túlóvatos, sőt bizonyos tekintetben értel­metlen. Az osztrák-magyar külügyminisz­ter következőleg nyilatkozik : „Mi az orosz kabinet magatartásában nem lá­tunk direct fenyegetést Európa ellen, de egy sajnálatos fenakadás okát, mely veszélyezteti a világrész nyugalmát és biztonságát.“ E pontnak első része gyöngíti a másodikat, a második ellent­mond az elsőnek. Mert nem lát Beust gróf az orosz kabinet fellépésében direct fe­nyegetést Európa ellen, és mi a fenyege­tés, ha nem ily brusque szétszakítása az európailag biztosított nemzetközi jognak? Van még egy más okunk is, melyért Granville lord sürgönyét lényegi­leg erősebbnek tartjuk. Az angol sür­göny is nyitva tartja ugyan a további diplomatiai sü­rgönyváltás ajtaját, kinyi­latkoztatva, miszerint ha Oroszország a hatalmakat a szerződés átvizsgálására szólította volna fel, ezt Angolország a többi hatalmakkal egyetemben meg is tette volna; de Beust gróf ennél sokkal tovább megy, és ez alkalommal ama szerződés felett ítéletet is mond, még pedig olyat, melynél erősebbet Gorcsa­koff herczeg maga sem nyilváníthatott volna. Mintha csak valami orosz emlék­iratot olvasnánk, oly benyomást tesznek ránk Beust gróf szóban levő sorai. Két­szer is elmondja , hogy Oroszágnak követelései érdemükben igazságosak; másodízben egyenesen azon kifejezés­sel él , hogy az 1856-diki szerző­dések Oroszországot a fekete-tengeren oly helyzetbe juttatták, mely egy nagy­hatalomhoz kevéssé méltó. Mi ré­szünkről e tekintetben kissé nagyobb óva­tosságot, nagyobb reservát tartottunk volna ajánlatosnak Angolország is való­színűleg osztja e tekintetben Beust gróf nézeteit, hanem azért hallgatott és nem mondott ítéletet. Ha csakugyan diploma­tiai alkudozásokra, a szerződés annak rendje szerinti revisiójára kerül a dolog, akkor lesz helyén az érdemleges nyilat­kozat, addig kár praeoccupálni a dolgot. Oroszországnak erőszakos föllépése oly irányba terelte az ügyet, melyről nem tudhatni, hogy hol fog végződni, s mily magatartásra fogja kényszeríteni a hatal­makat. Éz ezért kár bármi tekintetben megkötni kezünket. Hanem természetesen Beust gróf követ­kezetes akar maradni önmagához, s ma csakis azt állítja, a­mit állított, 67-ben január elején. Beust grófnak e majdnem négyéves föllépését az orosz kabinet egy újabb sürgöny tárgyává tette, mely még nem jutott napvilágra, és erre felel az osztrák-magyar külügyminiszter második sürgönye. Hisz ki tagadhatja, hogy Beust grófnak igaza van, hogy egészen más az, a­mit ő négy évvel ezelőtt indítványozott, s a­mit Oroszország ma tett, hanem azért az a négy év előtti actió még ma is meg­­termi fanyar gyümölcseit. Az osztrák­magyar cabinet magatartása amaz idő­előtti föllépése által sokkal egyszerűbb, sokkal tisztább volna. Ma bizonyul be, hogy Beust gróf 1867-ben elsiettette a dolgot. Túlbuzgalmában, vagy hogy tevékenységi vágyának eleget tegyen, vagy ut aliquid fecisse videatur, oly irányban enyagírozta a monarchiát, a­hol még most is nyűgként nehezedik reája az akkori buzgalom. És Beust gróf akkor nemcsak lényegileg, ha­nem formailag is hibázott. Föllépett vég­zetes indítványával, még pedig a lehető eclatans modorban, egészen a saját maga nevében, a­nélkül, hogy előbb bizalmas módon megnyerte volna a nyugati hatal­mak hozzájárulását, így természetesen nemcsak hogy kudarczot vallott, hanem egy enquette is könnyítette Oroszország­nak mostani föllépését. Hogy Beust gróf kezdeményezése akkor az orosz kabinet­­nek nem tetszett, ma pedig hivatkozik reája saját politikája igazolásául : hisz ez kétségkívül nagy ellenmondás, de hát Gorcsakoff herczeg consequens, logi­kai politikát akar-e követni, vagy olyat-e, mely terveihez ép illik ? Egészben véve a két sürgöny — a hang komolysága daczára — nem azon benyomást teszi reánk, mintha a helyzet már most is acut volna, vagy legközelebb azzá válhatnék. Sőt Beust gróf a lehetőleg egyengeti azon utat, a melyen az ügy a diplomatiai alkudozások stádiumába te­relhető. E törekvésében — a mi nézetünk szerint — az orosz követelések jellemzésé­ben túlment a szükség­ és óvatosság­ kö­­vetelte határokon. Hogy használni fog - e túlelőzékenysége, az, természetesen , az orosz kabinettől függ. Pest, november 24. (A Deák-párt ma esti értekezleté­nek­ tárgyát két választási kijelölés képezé. Egyik az Anker Hugo lemondásával megürült horvát delegationális tagság­i jegyzőség,melyre a többség Parcsetics Sándort jelölte ki, másik a függő államadósságokat ellenőrző bizottsági tagságra, melyre P­r­i­­­e­s­z­k­y Tádéban öszpon­­tosult a bizalom. (A delegátió bizottságai) kö­vetkezőleg alakultak meg: A hadügyiben elnök : Wenckheim Béla b.; jegyző Bujanovics Sándor. Széll Kálmán, kire előbb esett vala a kijelölés, mint a képviselőház állandó pénzügyi bizottságának jegyzője lévén elfoglalva, nem vállalható el a hadügyi bizottság jegyzőségét, s arról előre lemondott. A pénzügyiben elnök : Szőgyény-Marich László ; jegyző: Zichy Victor gr. A külügyiben: elnök : Szé­chen Antal gr.; jegyző: ifjabb Szőgyény László. A tengerészetiben elnök : Károlyi György gr.; jegyző : Kemény Gábor b. (A képviselőház II. osztálya) f. hó 15-én pénteken délelőtti 10 órakor az irtványok­­ról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatja. Pest, 1870 november 24. Török Sándor osztály­­jegyző. (A III. osztály) f. évi november 25-dik napján d. e. 10 órakor ülést tart. Széll Kálmán, m. k. jegyző. (A képviselőház VI. osztálya) pén­teken, nov. hó 25-én ülést tart. Tárgy: az úr­béri birtokviszonyok rendezéséről szóló törvja­­vaslatnak az erdélyi viszonyokra vonatkozó VIII. fejezete. Hodossy Imre osztályjegyző. (A VIII. osz­t­ály) november 25. d. e. 10 órakor ülést tart; tárgyal: a m. földhitel­intézet­ről szóló 423­­. javaslat tárgyalásának folytatá­sa, azután az arányosításról és tagosításról, az ország erdélyi területének városaiban, szabad, és vegyes községeiben, 356. sz. t. javaslat. Szap­­lonczay József oszt. elnök. A vörös könyv. A é. és Jr. közös külügyminisztérium levelezései. 4. szám. 1869. aug. havától 1870. nov. haváig. BEVEZETÉS. I. A monarchia állása a jelen háborúval szemben. tj . felsége a császár és a király kormánya, a ko­moly európai helyzettel szemben, fokozottabb mérvben érezte annak szükségét, hogy az osz­trák-magyar monarchiának törvényes képvise­lőit a trón körül egybegyűjtse. A külügyminisz­térium ennélfogva kétszeres kötelességének is­meri azt, hogy tevékenysége irányának megítél­­hetése végett a tisztelt orsz. bizottságoknak, va­lamint ezelőtt három izbeni ülésezésük alkalmán val, úgy jelenleg is hites adatokat terjeszszen elő.­­ Működésének különben is jobban van szüksége, mint valaha azon szilárd alapra, me­lyet egyedül az összes birodalom ügyeinek és feladatának megóvására közösen hivatott kép­viselő testületek e részbeni helyeslése képes nyújtani. A külügyminisztérium tehát az általa megho­­nosított gyakorlat mellett, mely szerint az osz­trák-magyar monarchia politikai ügyeinek ve­zetéséről a tiszt. orsz. bizottságok előtt nyilvá­nosan számot adni tartozik, a jelenkor rázkód­­tató eseményeinek közepette is tétovázás nél­kül híven megmarad.­­ A tisztelt orsz. bizott­ságok mindazonáltal méltányolni fogják azt, hogy a minisztérium e közléseinél azon szorosan gondos tartózkodást tanúsítja, melyet egy, az Európát megrendítő küzdelemnél szerencséjére egyenesen, és cselekvőleg nem érdekelt hata­lomnak állása és érdekei követelnek. Igyekezni fog tehát oly közlésektől tartózkodni, melyek a nélkül, hogy határozott gyakorlati értékkel bírnának, csak is a sokáig elfojtott és erre oly hirtelen fellobbant harczi tűznek eredete, s az e miatti felelősség iránt felmerült izgató vitát újabban szítanák.­­­ A győzteseknek magasz­tos érzete és a legyőzötteknek fájdalma egyaránt tekinteteket követel, és a monarchia kebelében nyilvánuló érzelmeknek felel meg az, hogy e te­kinteteknek egyike se tévesztessék szem elől. A folyó év közepéig a keleti eseményeken és a szentszékkel folytatott tárgyalásokon kívül messzebb ható politikai fontosságú ügyek a kül­­ügy­minisztériumot nem foglalkoztatók. Ekkor támadt az európai békére nézve ama veszély, mely ugyanazon pillanatban, a­midőn felismerte­tett, egyszersmind elháríthatlannak is mutat­kozott. Az osztrák-magyar kormány buzgó békesze­­retettől vezéreltetve, valamint három évvel ez­előtt a luxemburgi kérdés eligazításánál, úgy a válság e napjaiban is, más hatalmakkal egyet­­értőleg törekedett ugyan a viszály közvetlen okát elhárítani, de annak mélyebben rejlő okai ez alkalommal minden közvetítő fáradozásoknál erősebbek valának. Így következett be Francziaországnak Po­roszország elleni hadüzenete, a déli német álla­moknak az éjszaknémet hatalomhoz tett csatla­kozása és azon roppant háború, melyben az el­lenfele fölött kivívott szakadatlan győzelmek sora által, a német nemzetnek túlnyomó ereje bebi­zonyult. E monarchia a véres nemzeti harcz alatt a béke áldásait élvezte.­­ Bármily közelről érint­hetnek is azon változások, melyeket a háború és annak következményei Európának politikai helyzetében elő fognak idézni , a cs. és kir. kor­mány abbeli elhatározásában, hogy szigorú sem­leges magatartást követend, még­sem ingadoz­hatott. Mindenki mélyen érezte azt, hogy az osztrák-magyar monarchia akár a Porosz- és N­émetországgal, akár a Francziaországgal való szövetségtől egyaránt döntő okok által van visz­­szatartva, s ennélfogva a közvélemény a biroda­lom mindkét felében csaknem osztatlan egyet­értéssel, a kormány által vallott semlegességi politika mellett nyilatkozott. Ha egyrészt az imént tett megjegyzések által leginkább ismert eseményekre való emlékezte­­tés czéloztatik, úgy másrészt, az alább követ­kező adatok a kormánynak magatartását oly irányban fogják felvilágosítani , mely eddig sokféle vélelem és félremagyarázás tárgyát ké­pezte, de a tényállásnak teljesen megfelelő mél­tánylásra nem talált. A cs. és kir. kormány, az utolsó orsz. bizott­sági tárgyalások befejezése után, kettőzött buz­galommal iparkodott változatlanul szem előtt tartott abbeli feladatát teljesíteni, hogy minde­nütt békés viszonylatokat ápoljon, mely igyeke­zetében a bizottsági tárgyalások alatt tett több­féle megemlítések által újabban megerősíttetett. E törekvések nem maradtak siker nélkül.­­ A berlini kabinettel, közben esett kedvetlen le­velezés után, rövid idő múlva a barátságos vi­szonylatok helyreállittattak, melyek ő kir. fen­sége a porosz korona-herczegnek a cs. é­s kir. udvarnál történt megjelenése, valamint ő cs. fensége Károly Lajos főherczegnek a porosz kir. udvarnál tett viszonlátogatása által,még maga­sab­b jelentőségé­n tüntenek fel. — Oroszország irányában a közös külügyminiszternek, az orosz birodalmi kanczellárral történt, találkozása, de kivált ő fensége Albrecht főherczegnek ő cs. és ap. kir. felsége legmag. elhatározása folytán Varsóba lett kiküldetése, és ott az orosz czár ré­széről nyert tiszteletteljes fogadtatása által szin­tén nagyobb közeledés fejlődött.­­ Azóta nem is zavartattak meg az ily módon közvetített ba­rátságos érintkezések, melyek a birodalom kül­­viszonyainak békés megalakíthatását czélozzák, a nélkül azonban, hogy ez által a belügyek bár­mi módon érintve lennének. De más irányban is mi sem mulasztatott el a bizodalmas egyetértés biztosítására. — E részben kivált,azon kedvező hatás érdemel em­lítést, melyet O cs. és apost. kir. felségének Konstantinápolyban történt megjelenése tett, másrészt a külügy­miniszternek O felsége meg­bízásából eredt florenczi küldetése is alkalmat nyújtott az Olaszországgal különben is fennálló jó viszonynak megszilárdítására.­­ Miután vég­re a Franczia- és Angolországgali viszonylatok már azelőtt is a legkielégítőbbek volának, a mo­narchia azon szerencsés helyzetnek örvendett, hogy mindenfelé teljes megnyugvással lehetett tekintenie. Ekkor merült fel hirtelen, és a békés állapo­tot megrendítőleg a Hohenzollern-féle spanyol trón­jelöltségnek kérdése. Hogy a cs. és kir. kormány a hatástól, mit ezen esemény okozott, meg volt lepetve, az ko­molyan nem fog szemére vettetni, mert bizonyá­ra senki sem tehette fel jogosan, hogy az emlí­tett trón­jelöltségnek felállítása magában véve azon nagy horderejű következményeket vonhat­ta volna maga után, melyeket csak a később fel­tűnt körülményeknek előre nem látott bonyo­­lulása idézett elő. De a cs. és kir. kormány a leghevesebb szem­rehányásoktól bizonyára nem leendett megkí­mélve, ha a kérdéses jelöltségnek igen is már­sokkal előbb tudomására jött felállítása követ­keztében, ellenező módon oly ügybe avatkozik, mely első vonalban egy más és saját érdek­kö­­rétől igen messze eső országot illetett. Hogy a cs. és kir. kormány, a­mint az emlí­tett kérdés által előidézett viszály Franczia­ és Poroszország között fellobbant, azonnal igyeke­zett a vita tárgyának mellőzése végett közvetítő szellemben működni, hogy akkor, midőn a há­ború kitörte után semleges magatartásra határoz­zá el magát,egyszersmind meg vala arról is győ­ződve, hogy a monarchia érdekében és a biro­dalom népeinek közegyetértésével cselekszik, mind ez már fentebb érintetett. Mindemellett meg kell említeni, hogy a cs. és kir. kormány, távol attól, hogy a vele barátságos viszonyban állott franczia kormányt azon reá nézve oly veszélyessé vált hadi vállalatra bízta volna, ellenkezőleg nem késett e kormány előtt intőleg föllépni, nem kecsegtette Francziaorszá­­got segélynyújtási reményekkel, és annak irá­nyában elfoglalt saját állásáról kétségben nem hagyta­ végre, hogy semleges magatartása által elvállalt kötelezettségeihez hűtlen nem lett. A­midőn a háború már kitört, a bécsi kabi­­netnek állsa és feladata csak az lehetett, hogy a többi semleges hatalmakkal lehetőleg teljes egyetértésben a háborúnak további elterjedését meggátolja, és azon pillanatot bevárja, a­mely­ben a semleges hatalmak képesek lehetnének, hogy befolyásuk és erkölcsi tekintélyük által a béke helyreállítását előmozdíthatják. Több semleges hatalom kölcsönösen azon kö­telezettség elvállalása által akart magatartásá­nak szilárdabb alapot szerezni, hogy semleges állásukat nem fogják elhagyni a nélkül, hogy az illető megállapodásban résztvevő felekkel elha­tározásaiknak indokait ne közölnék. — A cs. és kir. kormány ezen egyességhez szívesen csat­­lakozott.­­ De e mellett czélszerűnek tartotta azon kikötést is tenni, hogy az esetben, ha tudta és akarata nélkül a többi szövetkező felek egy­­oldalúlag közvetítő javaslatokkal lépnének fel, ez­által a kormány teljes cselekvési szabadságát visszanyerendené. E követelésénél azon jogos óhajtás által ve­zéreltetett, vajha a kérdéses megállapodás ne maradna a tartózk-­­odás negatív értékére szorítva, hanem a közös békeműködés termékeny jelle­gével is bírhasson — és azon aggodalom, hogy ezenfelül az úgynevezett semlegességi liga inkább a háború meghosszabbítását mint annak megrö­vidítését fogja előmozdítani, az események által nagyon is igazoltatott. Minthogy azonban a netán különváló közve­títési kísérletek ellen irányzott kérdéses tolda­lékot, az érdeklett hatalmak közül jelesen Ang­lia és Oroszország nem tartották czélszerűnek, a bécsi kabinet ahhoz nem ragaszkodott, mivel az e tárgyról szólső diplomatiai levelezés a kor­mányt, a veszélyeztetett érdekek védelmére szükséges szabadságától, e világos kikötés nél­kül sem foszthatta meg. Mindazáltal a kormány mindig szem előtt tar­totta azon czélt, melynek elérését tekintette a semleges hatalmak feladatának. Kellőleg fel­ismervén azt, hogy egyoldalú működése által az említett czélt elő nem mozdíthatná,mivel attól kell­ tartania, hogy ez által az egyik félnek bé­kés kiegyezés iránti hajlamát csökkenti és a másik félnek vég nélküli ellenállását növeli, in­kább csak oda irány­ozó törekvéseit, hogy al­kalmas időben, a­mint a békének helyreállítása Európa minden részeiben mélyen és közösen ér­zett szükségképen nyilvánuland, a nagy­hatal­mak és kivált az erre első vonalban hivatott londoni és pétervári udvarok közvetítésével, egész Európa oly módon nyilatkozzék, hogy a közvélemény által támogatott jóakarata és te­kintetteljes közvetítés folytán a győző mérsék­lete és a legyőzöttnek a sorssal való kibékülése megkönny­íttessék. A cs. és kir. kormány azt hiszi, hogy ez irány­ban nem minden haszon nélkül működött, és ezentúl sem fogja kímélni a fáradságot, hogy igyekezetét hasonló szellemben érvényesít­hesse. A cs. és kir. kabinet nagy­ politikai jogosultsá­got tulajdonított az angol kormány azon tö­rekvésének, mely szerint határozott kezessége­ket akart szerezni arra nézve, hogy a bel­ga királyságnak Európa által biztosított sem­legességét a két szomszéd nagyhatalom között kitört háború ne veszélyeztesse. Az osztrák-ma­gyar kormány, a­nélkül, hogy a monarchiát újabb kötelezettségekkel terhelte volna, azon szerződéseket, melyeket Angolország e végből mindkét hadviselő hatalommal kötött, helyeselte, és az említett czélhoz való hozzájárulását kinyi­latkoztatta. • II. Keleti ügyek. A keleti politika terén, az itt tárgyalt időszak alatt, a béke fentartása érdekében működő kabinetek figyelmét első­sorban azon félreérté­sek vették igénybe, melyek a sultán és az egyptomi khedive közt merültek fel. Az oszt­rák-magyar kormány sikeresen igyekezett ezen nehézségek elhárítására közreműködhetni. Ez iránybani tevékenysége hathatós gyámolitást nyert felséges urunknak Konstantinápolyban és Egyptomban tett útja, és személyes megjelené­sének hatása által. A cattarói kerületben kitört zavarok tartama alatt, melyek ő felsége honatyai szivét mélyen szomoritották, a montenegrói fejedelemnek ma­gatartása, ki határos területét a küzdelemben való minden részvételtől távol tudta tartani, a cs. és k. kormánynak teljes megnyugvására szolgált, és lehetővé tette azt, hogy a hadi mű­veletek szigorúan osztrák területre lettek szo­rítva. A legeltetési jognak élvezete két albániai hegyháton, mely a határos török helységek és a montenegrói szomszéd kerület között számos évek óta vita tárgyát képezte, a múlt évben Miklós fejedelem és a nagyvezír között ismételt levelezésre adott ugyan alkalmat, de az ez­úttal kifejtett jogi érvelések által a vitás feleknek álláspontja közt közeledés létre nem jöhetett. Sőt inkább a hangulat lassan kint oly ingerült jelleget öltött magára, hogy tettleges ellenséges­kedéseknek veszélyétől lehetett tartani. Az oszt­­trák-magyar monarchia mint szomszéd állam az ozmán birodalom háborítatlan békéjének fen­­tartásában közvetlenül érdekelve lévén, a kor­mány a legszorgosabban oda törekedett, hogy békés kiegyezést eszközölhessen, és sikerült is, e czélra egyesülve a többi kabinetekkel, a magas portának beleegyezését arra megnyer­

Next