Pesti Napló, 1871. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-01 / 1. szám

1. szám. Vasárnap, január 1.1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Sérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-h­ivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: II/S/ Előfizetési föltételek: Tidékre, postám ▼agy Helyben, házhoz hordva Egész évre . Félé-re . Negyedévre . Két hóra. « Egy héra ! 82 frt. 11 frt. 6 , 60 kr. 8 , 70 kr- i . 86 kr Hirdetmények dija: 8 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 fljkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyirttér ! 6 hasábot petitsor 25 njkr. PEST, DECZEMBER 31. Uj évbe lépünk. Reményeket kössünk-e ehhez, vagy épen aggályokat? Életerős nemzet, mely politikai és tár­sadalmi consistentiája egészséges elemei­vel bír, aggódni nem, csak remélni szo­kott. De hát életerős-e a mi nemzetünk, mely nem a tudatlanság téveszméi, hanem a részakarat támadásai ellen kénytelen még ma is küzdeni, hogy a kebelében létező s egyenlő állampolgári jogosultsággal biró nemzetiségek közt ő az egyedüli s osztha­tatlan politikai nemzet? S életerős-e továbbá a mi nemzetünk, mely feudális intézményeinek századokon át fenállott népjogellenes kötelékéből csak egy pár évtized előtt szabadult fel; a má­sik évtized alatt államiságában erőszako­san megbénitva csak létezett, de politikai jogokat nem gyakorolt; a harmadikban pedig visszanyert szabadsága s államisága alkotmányos biztosítékainak rendezésével és belügyei szervezésével foglalkozott s foglalkozik még máig is ? S lehet-e végre életerősnek mondani nemzetünket, midőn a kebelében létező politikai pártok még mindig nem egymás ellenőrzésére, hanem az erőknek a már nemzeti pactátummal elfogadott közjogi téren való kifejtése helyett gyanúsítások s aprólékos egyéni tusák lejátszására szol­gálnak; midőn az elégületlenség mester­séges szítása és terjesztése által legjobb s legszentebb intézményeink is gyökeret nem verhetnek, s visszaállított alkotmá­nyunknak a kor követelményeihez ido­mított tetőzetét befejezni még mindig le­hetetlen ? ... Közállapotunk e mérlegelése felment a választól. De másfelől constatálni kell azt is, hogy a fentebbi kételyek árnyát bizonyára mérsékli ama százados tapasz­talat, miszerint e nemzet mindig birt­o bír máig is azon egészséges elemekkel, me­lyek az állami organismust szétmállani nem engedik. Minden pártban, mely nálunk e per­­czig létezik, megvan a szabadság kiolt­­hatlan erővel biró közös szeretete ; s kiirt­atlanul megvan a közös gyű­lölet is mindazon irányzatokra, melyek egyéni s állami szabadságunk és függet­lenségünkre nézve veszélyesek ; de meg­van továbbá a kimeríthetlen áldozatkész­ség is ott és mindannyiszor, hol és vala­hányszor a sors a nemzet lételét fenye­getné. Reméljünk-e tehát, vagy aggódjunk ? Lehet és kell is remélnünk, ha szem­ben a külügyi válságnak minden elsat­­nyult nemzetet fenyegető veszélyeivel, legelsőben is belső consistentiánk kellé­keire fordítjuk figyelmünket; ha amaz intézményeket, melyek belső állapo­taink consolidálására úgy közigazgatási, mint törvénykezési részről szükségesek, haladék nélkül léptetjük életbe; ha erőinket, melyekkel alkotmányos utón s a törvény korlátai közt rendelkezünk, az életbe lépett intézmények terén az anyagi s szellemi jólét fejlesztésére fordítjuk, s ha a köztevékenység ilymódú megindí­tása által a nemzet megerősödését eszkö­zöljük. Mert mindaddig, mig javaslatba hozott s­zeállapotaink megszilárdítására czélzó­­ intézményeink tért nem foglalnak s min­den, mi a szellemi haladást s közvagyo­­nosodást mozdíthatná elő, régi, roskadt s elavult intézményeink nyűge alatt szenved: erkölcsi és anyagi oly haladás­ról, mely nemzetközi állásunk és hatal­munknak súlyt és tekintélyt kölcsönöz­zön, szó sem lehet. Jól tudom, hogy az alkotmányos rege­nerate,­ az állami és egyéni jogok alkot­mányos szervezése hosszú idők műve, de az események, melyek Európa legna­gyobb részét csaknem szendergésben lep­ték meg, rohamosan serkentenek az ébre­désre, s csattanós intéssel jelezék szüksé­gét mindazon erők sietős organisatiójá­­nak, melyektől ellentállásunk és nemzeti létünk védelmének sikere függ. És ily viszonyok közt perczig sem ma­radhatunk tétlenül. Minden intézmény, legyen az pénzügyi, közigazgatási, neve­lés- vagy igazságügyi, mely belső álla­potaink alkotmányos szervezetének kap­csául szolgál, egy-egy bástya leszen a támadás hatalma vagy erőszaka ellen, összeségében pedig oly óriási pajzs, mely a sors bárminő ellenséges csapását is dia­dalmasan fogja fel. A belügyi intézmények, a belső szer­vek helyes és minél gyorsabb elrende­zésében és kifejtésében áll, íme, ez új év­ben legközelebbi feladatunk. Mert bár­mily óvatos és bölcs külügyi politikát kövessünk is a hatalmi erők e párviada­lai korszakában , hatalmi állásunk legelső alapját csakis azon erő képezheti, mely belügyi viszonyaink consolidatiójában, s az ebből okvetlenül kiáradó szellemi és anyagi gyarapodásunkban fekszik. A községek, megyék és törvényszékek mind nagy fontossággal szerepelnek a reform alá vett, de még mindig megoldat­lan belügyi szervezetben. S épen ama fontosságoknál fogva, mely­­lyel a közéletre, rend, hitel-­ipar, és ke­reskedelemre, s igy az egyének és az ál­lam erejének gyarapodására nézve bir­­nak, intézendők el mihamarább és min­denekelőtt, nehogy az ellenséges elemek épen szervezetlenségünk Achilles-sarkát figyeljék meg. És ha e bekövetkezett új év már az első hónapokban oldja meg a függő szer­vezeti kérdéseket, ha a törvényhozás ta­nácskozása alatt álló belügyi reform­jaink, nemcsak eszmék, hanem amaz il­­domnál fogva, melyet az európai válság fenyegetése miatt e részben a pártok legális egyetértésétől méltán várunk, mi­előbbi végrehajtás útján gyümölcsöző té­nyekké is válnak, akkor .... remény­ünk és nem aggó­dunk! Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ isii. huszonkettedik évi folyamára. Az újév beállván, kérjük­­. olvasóinkat előfizetésük minél előbbi megújítására. Lapunk ezután is naponkint kétszer jelen meg, s ha az események úgy kívánják, rendkívüli számokat s mellékleteket adunk ki, a­mint a múlt hónapokban ezek által is alkalmunk volt a magyar közönség ama pártolását viszonozni, melyet lapunk iránt tanusít. A „Pesti Napló“ alakja, berendezése az eddigi marad, s ezután is gondunk lesz reá, hogy lapjaink szorosan politikai tartal­mukon kívül az összes társadalmi körök igényeire a kellő tekintettel legyenek. Fölemlíthetjük, hogy közgazdasági rovatunk újabban is tetemesen bővül, esti kiadásunk tárczájába érdekes, szellemdus regényt közlünk, melynek újévig megjelenő részét minden új előfizetőnk díjtalanul kapja. Az előfizetési feltételek az eddigiek, és pedig a reggeli és esti kiadásra­. Egy évre (Jan.- deci.)frt. — Félévre (jan.—jan.) tt frt. - Negyedévre (Jan.—mart.) 5 frt SO kr. Az esti kiadás külön küldéséért felülfizetés havonkint 30 krajczár. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét, mert senki sem használja. Kérjük ennek folytán az előfizetés megtételére a postai utalványokat használni, melyek minden postahiva­talnál díjtalanul kaphatók, s bérmentesítésük 5 krajczárba kerül. Pest, deczember 18. 1870. A „Pesti Napló“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. Pest, deczember 31. (Gr. Andrássy miniszterelnök) bé­csi utazása, mint a „Presse“ jelenti, összefüg­gésben áll amaz utasítások megállapításával, melyeket a magyar-osztrák birodalom képvise­lője a londoni conferentián nyer. Gr. Apponyi a conferentiának a dunagőzhajózásra vonatkozó­lag fog bizonyos előterjesztéseket tenni. Ez elő­terjesztések egyik nevezetes pontja a Vaskapu melletti szűk meder megtágítására vonatkozik, mely intézkedés az összes dunai hajózásra neve­zetes befolyással lenne. (A királyi tábla­ a lefolyt évben sem tu­dott kibontakozni a restantiákból. Az 1869. év­ből 15,000 el nem intézett ügy vitetett át az Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. 1870. évre, és 1871-re, daczára annak, hogy a lefolyt évben a királyi tábla személyzete nagy mérvben szaporittatott, csaknem ugyanannyi ügy megy át elintézetlenül. Oka ennek különö­sen az, hogy az u­j perrendtartás a városi és me­gyei törvényszékek másodfolyamodású­ bírásko­dását teljesen megszüntette, és így a királyi tábla teendői jóval megszaporodtak. A személy­­szaporítás tehát elegendő volt ugyan arra, hogy azon teendők is, melyeket a királyi tábla a többi törvényszékektől átvett, elintéztessenek, de a hátralékok megmaradtak. Ezen hátralékok megszüntetéséről gondoskodni az 1871. évnek lesz feladata. Azon roppant ügyforgalom jellem­zésére, melyet a királyi tábla felmutathat, le­gyen elég itt kiemelnünk, hogy az 1870-ben be­érkezett polgári ügyek száma kerek számban véve 40,000, a büntető ügyeké 13,000, és az úrbérieké 1600, tehát összesen több mint 53.000. Az 1871-ks év kezdetével a királyi táblának egy ősrégi intézménye is kénytelen a mindent nivel­­lírozó reformnak helyet engedni. Nem fog többé kineveztetni „pater juratorum,a­ki eddig a ki­rályi tábla fogalmazói személyzetének, alias „ju­ratusainak“ az egyes birákhoz beosztása iránt intézkedett, teendői a királyi tábla elnökségére mennek át. Utóbbi időben a „pater juratorum“ rendesen dékánnak neveztetett. Az utolsó ezen hivatalban Zlucz Oláh János királyi táblai biró volt. Pest, deczember 31. A lefolyt, év egyre-másra veté fel a „kérdésekéet, melyek az európai nemze­tek politikai életét kisebb-nagyobb mér­tékben nyugtalaníták. Legutóbb az orosz kormány által erőszakosan előtérbe tolt keleti kérdés volt az, mely az apró kér­dések egész seregét­­vetette megoldás és rendezés végett a különböző kabinetek elé. A rumén kérdés, a capitulatiók kér­dése, a Duna-torkolatok szabadságának kérdése stb., mindezek oly ügyek, me­lyek első pillanatra talán alárendelt fon­­tosságúaknak látszanak, de bizonyos es­hetőségek közt komoly veszélyt rejthet­tek méhükben. Ezen eshetőségek közt első helyet fog­lalt el az, vájjon a porosz kormány kész-e a zavarosban halászni akaró, s ezért min­den áron zavart előidéző orosz politikát követni ? Körülbelül bizonyosnak tartatott, hogy a czári kormány minden hadikészü­lődései daczára sem fog politikájának ak­­tívabb jellemet kölcsönözni, ha előbb va­lamelyik nagyhatalom feltétlen támogatá­sát nem biztosította magának. Oroszország politikusai általában igen tanulékonyak, s szívükre vették az 1856 előtti esemé­nyek tanúságait. Hazájukat nem igen fogják többé oly háborúba bonyolítani, melyben az magára hagyatva, elszigetel­ten áll. Szövetségest keresnek tehát, s a világnak nem alaptalan oka volt attól tartani, hogy ezen szövetségest Berlinben megtalálták. Évtizedek óta oly benső vi­szony volt a két kabinet közt, az orosz kormány folyton oly nagy szolgálatokat ten délnyugati szomszédjának, s oly de­monstratív módon mutatta ki a háború folyamában iránta való rokonszenvét, hogy önkénytelenül támadt ama gondo­lat, miszerint az absolutizmusra vágyó német császárság, melynek megalakulása 1866 óta csak pár évi idő kérdésének tar­tatott, szoros szövetségben áll az absolut caesarismussal. Az év, mely Európát a nyomor és gyász özönével árasztotta el, nem búcsú­zik el tőlünk a nélkül, hogy a pickel­­baube és kancsuka szövetkezésétől rette­gő világnak némi megnyugtatást ne ad­jon. A ma több megbízható forrásból ér­kezett hírek megegyezőleg constatálják, hogy a porosz kormány küldötte a lon­doni conferentiához azon utasítást vet­te, miszerint a pontos­­ kérdésben egé­szen Anglia és Osztrák-Magyarország ma­gatartásához alkalmazkodjék. Ez a lon­doni conferentia sikerének — habár tulaj­donképen az eléje teendő kérdésnek csak formális részét fogja megoldani — egy újabb biztosítékát nyeri. Nemcsak az angol államférfiak, hanem egész Európa azt hitte, hogy az egyesült porosz-orosz törekvések­nek sikerülend­ő hatalmak értekezletét egy új, nagy háború szülőhelyévé tenni. Londonban csak tartózkodással fogadták el Bismarck conferentia-indítványát, mert azt hitték, hogy az nem egyéb orosz machinatiónál. Bismarck gróf valószínűleg már előbb megnyugtató nyilatkozatokat ten az an­gol kormánynak, s innen származnak ama hírek, melyeket fentebb registráltunk. Természetesen, ezek sem teszik a porosz­orosz szövetséget a jövőben lehetetlenné, csak azt mutatják, hogy ma még nem lé­tezik az, és egyelőre ez is elég, hogy a vésztjósló sejtelmeket legalább egy időre eloszlassa. Nem egyszer volt alkalmunk kiemelni, hogy Poroszország politikája a semleges hatalmakkal szemben mindaddig a legmérsékeltebb irányú leszen, míg győzelme Francziaországban teljesen biz­tosítva nincs. Bismarck gróf sokkal több államférfim tapintattal bír, mintsem hogy jövendő terveit már akkor sejtetni en­gedné, midőn a véres mű, melyen jelenleg dolgozik és melynek sikerétől Poroszor­szág hatalmi állása függ, befejezve nincs. A mai hírek ezt megerősítik, s e szerint a veszély legalább egyelőre el van hárít­va. A porosz kormány — ha talán titkos egyetértésben áll is az oroszszal — idő­szerűnek látja, hogy ez egyetértés nyil­vános manifestatióját elnapolja. A nyű­götő hatalmakhoz való csatlakozását bizo­nyosan mindenki örömmel fogja üdvö­zölni, mert egy komoly viszályt­ hárít el Európa népeinek fejéről. Ha Poroszország állandóan a nyugati hatalmakhoz csatla­koznék, ha politikáját nem vezérei dicsvá­gyának, hanem saját népei érdekeinek megfelelően tartós és szoros viszonyba hozná Anglia és Ausztria­ Magyarország békés politikájával, oly újévi ajándékot adna Európának, melyért a nemzeteket örök hálára kötelezné. — De remélhet­­jük-e ezt? Oly kérdés, a mely körüli ag­godalmakat az ó-évből átviszszük az újba, s melyre a feleletet nem is várhatjuk más­tól, mint magától Bismarcktól. A confe­rentia azonban, úgy látszik, legalább egyelőre eloszlatja a bizonytalanságot, s mint egykor a párisi újévi beszédet, úgy várjuk most Londonból a hírt, mely egyedül dönt a felett, hogy béke vagy háborúra tarthatunk-e számot e­tegetnünk, minő mérhetlen veszteséget okoz ez nemzeti vagyonosodásunkban. Már az is elég, hogy népességünk kétharmad részét ezen időjá­rás az év egy­negyedén át tétlenségre kárhoz­tatja, hogy a termelők nem képesek őszre biztos szállítási határnapot vállalni, hogy vasutaink a jelen közlekedési viszonyok mellett soha sem le­hetnek jövedelmezőkké s kénytelenek a közadó támogatására szorulni. Ha aztán az időjásban hirtelen változás áll be s az utak járhatókká lesznek, akkor mindenki a vasúti állomásokhoz tódul, melyek természetesen nem képesek né­hány nap alatt meggyőzni azt, mire hetek, sőt hónapok volnának szükségesek; s ilyenkor ismét más calamitás áll be, t. i. a vasúti közlekedés akad meg.­ Tehát nem a vasúti raktárak hiánya, sem a közlekedési eszközök elégtelensége okozza azt, hogy terménykereskedésünk életereje folyton le van kötve; egyesegyedül a jó úthálózat hiánya oka ennek. A pénzt soha sem dobják ki haszontalanab­bá, mint midőn roppant összegeket szánnak út­építésre s ezen utakat nem építik szilárd kőalap­ra. Ezen módon nálunk már hallatlan összesek vesztek a­­ sárba. Építsenek tehát valóságos műutakat étrlst For­­gácsolják el a pénzt hasztalan óvszerekre. Igaz,hogy az országutak a Tisza vidékén vagy a Bánságban többe kerülnek, mint hasonló hosz­­szúságú jól felszerelt másod-, vagy harmadren­dű vasutak, és azért czélszerű lesz ott utak he­lyett könnyebb s olcsóbb rendszerű vasúthálóza­tot építeni, s ezek aztán lehetségessé teendik, hogy olcsó vicinális utak létesüljenek, melyek a községek költségén épülnének és tartatná­nak fenn. 1865-ben az orsz. gazdasági egyesület pártfo­gása alatt kiküldött bizottság behatóan foglalko­zott az „olcsó vasutak“ kérdésével. Az ezen bi­zottság által készített emlékirat dús anyagot tar­talmaz erre nézve, s törvényhozásunk a mai na­pig mégis alig véve eddigelé igénybe. Fogjanak tehát komolyan hozzá az olcsó vas­utak építéséhez. A jelenlegi közlekedési minisz­térium az által, hogy a korruptióra vezető titkos alkudozások rendszerét a lehető legnagyobb nyilvánossággal váltotta fel, igen sokat tett arra nézve, hogy az olcsó vasutak rendszere terjed­jen s azért szivesen mellőzzük a régi bűnök fel­melegítését. Lehet nem annyira a jóakarat, mint a körülmények voltak döntők. De az idő sürget s a­mi ezen irányban történendő, annak gyorsan kell megtörténnie. Azon mérvben és viszonyok szerint, a­melyek közt az engedélyezett vasutak befejezésükhöz közelednek, minden irányban meg kell kezdeni a szükséges vicinális vasutak, mint a fővasutak kiegészítő tagjainak kiépítését is. Az ezért ki­adott tőke néhány év alatt bőven ki lesz pótolva az ezen vasutak által érintett vidékek fokozódott adóképessége által. Ha a vicinális vasutak építését kizárólag földnépünk kezdeményezésének engednők át, ez annyit tenne, mint azokat ad calendas graecas elodázni. Végül még egy megjegyzést koc­káztatunk. E néhány sorral csupán meg akartuk indítani a kérdés vitatását, hogy szakmérnökeink és más szakférfiak a közjó érdekében bővebben foglal­kozzanak vele.* # E sorok sajtó alá kerülése közben a felől értesülünk, hogy mióta a valkány-perjámosi 6 mrtfldnyi vicinális vasút megnyílt, azóta a kö­zeli, kivált Perjámos és Arad közti vagyonos községekben nagy agitatió uralkodik annak Aradig kinyujtása végett, mi által ezen roppant termelő vidék intelligens nagy községeivel hét nagy vasútvonal közt mintegy kapcsot képezne. BELFÖLD: Útépítésünk s a vicinális vasutak. Pest, decz. 31. Jó utak hiánya most már nem csak egyes vi­dékeknek baja, hanem lassan kint országos csa­pássá válik. Ép akkor, midőn a mezei munkának vége s midőn a termelő végre ráérne terményeit a piaczra szállítani, többnyire oly időjárás áll be, mely utainkat jár­atlanokká teszi. Alig kell fej­

Next