Pesti Napló, 1871. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-01 / 1. szám
1. szám. Vasárnap, január 1.1871. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Sérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: II/S/ Előfizetési föltételek: Tidékre, postám ▼agy Helyben, házhoz hordva Egész évre . Félé-re . Negyedévre . Két hóra. « Egy héra ! 82 frt. 11 frt. 6 , 60 kr. 8 , 70 kr- i . 86 kr Hirdetmények dija: 8 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 fljkr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyirttér ! 6 hasábot petitsor 25 njkr. PEST, DECZEMBER 31. Uj évbe lépünk. Reményeket kössünk-e ehhez, vagy épen aggályokat? Életerős nemzet, mely politikai és társadalmi consistentiája egészséges elemeivel bír, aggódni nem, csak remélni szokott. De hát életerős-e a mi nemzetünk, mely nem a tudatlanság téveszméi, hanem a részakarat támadásai ellen kénytelen még ma is küzdeni, hogy a kebelében létező s egyenlő állampolgári jogosultsággal biró nemzetiségek közt ő az egyedüli s oszthatatlan politikai nemzet? S életerős-e továbbá a mi nemzetünk, mely feudális intézményeinek századokon át fenállott népjogellenes kötelékéből csak egy pár évtized előtt szabadult fel; a másik évtized alatt államiságában erőszakosan megbénitva csak létezett, de politikai jogokat nem gyakorolt; a harmadikban pedig visszanyert szabadsága s államisága alkotmányos biztosítékainak rendezésével és belügyei szervezésével foglalkozott s foglalkozik még máig is ? S lehet-e végre életerősnek mondani nemzetünket, midőn a kebelében létező politikai pártok még mindig nem egymás ellenőrzésére, hanem az erőknek a már nemzeti pactátummal elfogadott közjogi téren való kifejtése helyett gyanúsítások s aprólékos egyéni tusák lejátszására szolgálnak; midőn az elégületlenség mesterséges szítása és terjesztése által legjobb s legszentebb intézményeink is gyökeret nem verhetnek, s visszaállított alkotmányunknak a kor követelményeihez idomított tetőzetét befejezni még mindig lehetetlen ? ... Közállapotunk e mérlegelése felment a választól. De másfelől constatálni kell azt is, hogy a fentebbi kételyek árnyát bizonyára mérsékli ama százados tapasztalat, miszerint e nemzet mindig birto bír máig is azon egészséges elemekkel, melyek az állami organismust szétmállani nem engedik. Minden pártban, mely nálunk e perczig létezik, megvan a szabadság kiolthatlan erővel biró közös szeretete ; s kiirtatlanul megvan a közös gyűlölet is mindazon irányzatokra, melyek egyéni s állami szabadságunk és függetlenségünkre nézve veszélyesek ; de megvan továbbá a kimeríthetlen áldozatkészség is ott és mindannyiszor, hol és valahányszor a sors a nemzet lételét fenyegetné. Reméljünk-e tehát, vagy aggódjunk ? Lehet és kell is remélnünk, ha szemben a külügyi válságnak minden elsatnyult nemzetet fenyegető veszélyeivel, legelsőben is belső consistentiánk kellékeire fordítjuk figyelmünket; ha amaz intézményeket, melyek belső állapotaink consolidálására úgy közigazgatási, mint törvénykezési részről szükségesek, haladék nélkül léptetjük életbe; ha erőinket, melyekkel alkotmányos utón s a törvény korlátai közt rendelkezünk, az életbe lépett intézmények terén az anyagi s szellemi jólét fejlesztésére fordítjuk, s ha a köztevékenység ilymódú megindítása által a nemzet megerősödését eszközöljük. Mert mindaddig, mig javaslatba hozott szeállapotaink megszilárdítására czélzó intézményeink tért nem foglalnak s minden, mi a szellemi haladást s közvagyonosodást mozdíthatná elő, régi, roskadt s elavult intézményeink nyűge alatt szenved: erkölcsi és anyagi oly haladásról, mely nemzetközi állásunk és hatalmunknak súlyt és tekintélyt kölcsönözzön, szó sem lehet. Jól tudom, hogy az alkotmányos regenerate, az állami és egyéni jogok alkotmányos szervezése hosszú idők műve, de az események, melyek Európa legnagyobb részét csaknem szendergésben lepték meg, rohamosan serkentenek az ébredésre, s csattanós intéssel jelezék szükségét mindazon erők sietős organisatiójának, melyektől ellentállásunk és nemzeti létünk védelmének sikere függ. És ily viszonyok közt perczig sem maradhatunk tétlenül. Minden intézmény, legyen az pénzügyi, közigazgatási, nevelés- vagy igazságügyi, mely belső állapotaink alkotmányos szervezetének kapcsául szolgál, egy-egy bástya leszen a támadás hatalma vagy erőszaka ellen, összeségében pedig oly óriási pajzs, mely a sors bárminő ellenséges csapását is diadalmasan fogja fel. A belügyi intézmények, a belső szervek helyes és minél gyorsabb elrendezésében és kifejtésében áll, íme, ez új évben legközelebbi feladatunk. Mert bármily óvatos és bölcs külügyi politikát kövessünk is a hatalmi erők e párviadalai korszakában , hatalmi állásunk legelső alapját csakis azon erő képezheti, mely belügyi viszonyaink consolidatiójában, s az ebből okvetlenül kiáradó szellemi és anyagi gyarapodásunkban fekszik. A községek, megyék és törvényszékek mind nagy fontossággal szerepelnek a reform alá vett, de még mindig megoldatlan belügyi szervezetben. S épen ama fontosságoknál fogva, melylyel a közéletre, rend, hitel-ipar, és kereskedelemre, s igy az egyének és az állam erejének gyarapodására nézve birnak, intézendők el mihamarább és mindenekelőtt, nehogy az ellenséges elemek épen szervezetlenségünk Achilles-sarkát figyeljék meg. És ha e bekövetkezett új év már az első hónapokban oldja meg a függő szervezeti kérdéseket, ha a törvényhozás tanácskozása alatt álló belügyi reformjaink, nemcsak eszmék, hanem amaz ildomnál fogva, melyet az európai válság fenyegetése miatt e részben a pártok legális egyetértésétől méltán várunk, mielőbbi végrehajtás útján gyümölcsöző tényekké is válnak, akkor .... reményünk és nem aggódunk! Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ isii. huszonkettedik évi folyamára. Az újév beállván, kérjük. olvasóinkat előfizetésük minél előbbi megújítására. Lapunk ezután is naponkint kétszer jelen meg, s ha az események úgy kívánják, rendkívüli számokat s mellékleteket adunk ki, amint a múlt hónapokban ezek által is alkalmunk volt a magyar közönség ama pártolását viszonozni, melyet lapunk iránt tanusít. A „Pesti Napló“ alakja, berendezése az eddigi marad, s ezután is gondunk lesz reá, hogy lapjaink szorosan politikai tartalmukon kívül az összes társadalmi körök igényeire a kellő tekintettel legyenek. Fölemlíthetjük, hogy közgazdasági rovatunk újabban is tetemesen bővül, esti kiadásunk tárczájába érdekes, szellemdus regényt közlünk, melynek újévig megjelenő részét minden új előfizetőnk díjtalanul kapja. Az előfizetési feltételek az eddigiek, és pedig a reggeli és esti kiadásra. Egy évre (Jan.- deci.)frt. — Félévre (jan.—jan.) tt frt. - Negyedévre (Jan.—mart.) 5 frt SO kr. Az esti kiadás külön küldéséért felülfizetés havonkint 30 krajczár. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét, mert senki sem használja. Kérjük ennek folytán az előfizetés megtételére a postai utalványokat használni, melyek minden postahivatalnál díjtalanul kaphatók, s bérmentesítésük 5 krajczárba kerül. Pest, deczember 18. 1870. A „Pesti Napló“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. Pest, deczember 31. (Gr. Andrássy miniszterelnök) bécsi utazása, mint a „Presse“ jelenti, összefüggésben áll amaz utasítások megállapításával, melyeket a magyar-osztrák birodalom képviselője a londoni conferentián nyer. Gr. Apponyi a conferentiának a dunagőzhajózásra vonatkozólag fog bizonyos előterjesztéseket tenni. Ez előterjesztések egyik nevezetes pontja a Vaskapu melletti szűk meder megtágítására vonatkozik, mely intézkedés az összes dunai hajózásra nevezetes befolyással lenne. (A királyi tábla a lefolyt évben sem tudott kibontakozni a restantiákból. Az 1869. évből 15,000 el nem intézett ügy vitetett át az Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. 1870. évre, és 1871-re, daczára annak, hogy a lefolyt évben a királyi tábla személyzete nagy mérvben szaporittatott, csaknem ugyanannyi ügy megy át elintézetlenül. Oka ennek különösen az, hogy az uj perrendtartás a városi és megyei törvényszékek másodfolyamodású bíráskodását teljesen megszüntette, és így a királyi tábla teendői jóval megszaporodtak. A személyszaporítás tehát elegendő volt ugyan arra, hogy azon teendők is, melyeket a királyi tábla a többi törvényszékektől átvett, elintéztessenek, de a hátralékok megmaradtak. Ezen hátralékok megszüntetéséről gondoskodni az 1871. évnek lesz feladata. Azon roppant ügyforgalom jellemzésére, melyet a királyi tábla felmutathat, legyen elég itt kiemelnünk, hogy az 1870-ben beérkezett polgári ügyek száma kerek számban véve 40,000, a büntető ügyeké 13,000, és az úrbérieké 1600, tehát összesen több mint 53.000. Az 1871-ks év kezdetével a királyi táblának egy ősrégi intézménye is kénytelen a mindent nivellírozó reformnak helyet engedni. Nem fog többé kineveztetni „pater juratorum,aki eddig a királyi tábla fogalmazói személyzetének, alias „juratusainak“ az egyes birákhoz beosztása iránt intézkedett, teendői a királyi tábla elnökségére mennek át. Utóbbi időben a „pater juratorum“ rendesen dékánnak neveztetett. Az utolsó ezen hivatalban Zlucz Oláh János királyi táblai biró volt. Pest, deczember 31. A lefolyt, év egyre-másra veté fel a „kérdésekéet, melyek az európai nemzetek politikai életét kisebb-nagyobb mértékben nyugtalaníták. Legutóbb az orosz kormány által erőszakosan előtérbe tolt keleti kérdés volt az, mely az apró kérdések egész seregétvetette megoldás és rendezés végett a különböző kabinetek elé. A rumén kérdés, a capitulatiók kérdése, a Duna-torkolatok szabadságának kérdése stb., mindezek oly ügyek, melyek első pillanatra talán alárendelt fontosságúaknak látszanak, de bizonyos eshetőségek közt komoly veszélyt rejthettek méhükben. Ezen eshetőségek közt első helyet foglalt el az, vájjon a porosz kormány kész-e a zavarosban halászni akaró, s ezért minden áron zavart előidéző orosz politikát követni ? Körülbelül bizonyosnak tartatott, hogy a czári kormány minden hadikészülődései daczára sem fog politikájának aktívabb jellemet kölcsönözni, ha előbb valamelyik nagyhatalom feltétlen támogatását nem biztosította magának. Oroszország politikusai általában igen tanulékonyak, s szívükre vették az 1856 előtti események tanúságait. Hazájukat nem igen fogják többé oly háborúba bonyolítani, melyben az magára hagyatva, elszigetelten áll. Szövetségest keresnek tehát, s a világnak nem alaptalan oka volt attól tartani, hogy ezen szövetségest Berlinben megtalálták. Évtizedek óta oly benső viszony volt a két kabinet közt, az orosz kormány folyton oly nagy szolgálatokat ten délnyugati szomszédjának, s oly demonstratív módon mutatta ki a háború folyamában iránta való rokonszenvét, hogy önkénytelenül támadt ama gondolat, miszerint az absolutizmusra vágyó német császárság, melynek megalakulása 1866 óta csak pár évi idő kérdésének tartatott, szoros szövetségben áll az absolut caesarismussal. Az év, mely Európát a nyomor és gyász özönével árasztotta el, nem búcsúzik el tőlünk a nélkül, hogy a pickelbaube és kancsuka szövetkezésétől rettegő világnak némi megnyugtatást ne adjon. A ma több megbízható forrásból érkezett hírek megegyezőleg constatálják, hogy a porosz kormány küldötte a londoni conferentiához azon utasítást vette, miszerint a pontos kérdésben egészen Anglia és Osztrák-Magyarország magatartásához alkalmazkodjék. Ez a londoni conferentia sikerének — habár tulajdonképen az eléje teendő kérdésnek csak formális részét fogja megoldani — egy újabb biztosítékát nyeri. Nemcsak az angol államférfiak, hanem egész Európa azt hitte, hogy az egyesült porosz-orosz törekvéseknek sikerülendő hatalmak értekezletét egy új, nagy háború szülőhelyévé tenni. Londonban csak tartózkodással fogadták el Bismarck conferentia-indítványát, mert azt hitték, hogy az nem egyéb orosz machinatiónál. Bismarck gróf valószínűleg már előbb megnyugtató nyilatkozatokat ten az angol kormánynak, s innen származnak ama hírek, melyeket fentebb registráltunk. Természetesen, ezek sem teszik a poroszorosz szövetséget a jövőben lehetetlenné, csak azt mutatják, hogy ma még nem létezik az, és egyelőre ez is elég, hogy a vésztjósló sejtelmeket legalább egy időre eloszlassa. Nem egyszer volt alkalmunk kiemelni, hogy Poroszország politikája a semleges hatalmakkal szemben mindaddig a legmérsékeltebb irányú leszen, míg győzelme Francziaországban teljesen biztosítva nincs. Bismarck gróf sokkal több államférfim tapintattal bír, mintsem hogy jövendő terveit már akkor sejtetni engedné, midőn a véres mű, melyen jelenleg dolgozik és melynek sikerétől Poroszország hatalmi állása függ, befejezve nincs. A mai hírek ezt megerősítik, s e szerint a veszély legalább egyelőre el van hárítva. A porosz kormány — ha talán titkos egyetértésben áll is az oroszszal — időszerűnek látja, hogy ez egyetértés nyilvános manifestatióját elnapolja. A nyűgötő hatalmakhoz való csatlakozását bizonyosan mindenki örömmel fogja üdvözölni, mert egy komoly viszályt hárít el Európa népeinek fejéről. Ha Poroszország állandóan a nyugati hatalmakhoz csatlakoznék, ha politikáját nem vezérei dicsvágyának, hanem saját népei érdekeinek megfelelően tartós és szoros viszonyba hozná Anglia és Ausztria Magyarország békés politikájával, oly újévi ajándékot adna Európának, melyért a nemzeteket örök hálára kötelezné. — De remélhetjük-e ezt? Oly kérdés, a mely körüli aggodalmakat az ó-évből átviszszük az újba, s melyre a feleletet nem is várhatjuk mástól, mint magától Bismarcktól. A conferentia azonban, úgy látszik, legalább egyelőre eloszlatja a bizonytalanságot, s mint egykor a párisi újévi beszédet, úgy várjuk most Londonból a hírt, mely egyedül dönt a felett, hogy béke vagy háborúra tarthatunk-e számot etegetnünk, minő mérhetlen veszteséget okoz ez nemzeti vagyonosodásunkban. Már az is elég, hogy népességünk kétharmad részét ezen időjárás az év egynegyedén át tétlenségre kárhoztatja, hogy a termelők nem képesek őszre biztos szállítási határnapot vállalni, hogy vasutaink a jelen közlekedési viszonyok mellett soha sem lehetnek jövedelmezőkké s kénytelenek a közadó támogatására szorulni. Ha aztán az időjásban hirtelen változás áll be s az utak járhatókká lesznek, akkor mindenki a vasúti állomásokhoz tódul, melyek természetesen nem képesek néhány nap alatt meggyőzni azt, mire hetek, sőt hónapok volnának szükségesek; s ilyenkor ismét más calamitás áll be, t. i. a vasúti közlekedés akad meg. Tehát nem a vasúti raktárak hiánya, sem a közlekedési eszközök elégtelensége okozza azt, hogy terménykereskedésünk életereje folyton le van kötve; egyesegyedül a jó úthálózat hiánya oka ennek. A pénzt soha sem dobják ki haszontalanabbá, mint midőn roppant összegeket szánnak útépítésre s ezen utakat nem építik szilárd kőalapra. Ezen módon nálunk már hallatlan összesek vesztek a sárba. Építsenek tehát valóságos műutakat étrlst Forgácsolják el a pénzt hasztalan óvszerekre. Igaz,hogy az országutak a Tisza vidékén vagy a Bánságban többe kerülnek, mint hasonló hoszszúságú jól felszerelt másod-, vagy harmadrendű vasutak, és azért czélszerű lesz ott utak helyett könnyebb s olcsóbb rendszerű vasúthálózatot építeni, s ezek aztán lehetségessé teendik, hogy olcsó vicinális utak létesüljenek, melyek a községek költségén épülnének és tartatnának fenn. 1865-ben az orsz. gazdasági egyesület pártfogása alatt kiküldött bizottság behatóan foglalkozott az „olcsó vasutak“ kérdésével. Az ezen bizottság által készített emlékirat dús anyagot tartalmaz erre nézve, s törvényhozásunk a mai napig mégis alig véve eddigelé igénybe. Fogjanak tehát komolyan hozzá az olcsó vasutak építéséhez. A jelenlegi közlekedési minisztérium az által, hogy a korruptióra vezető titkos alkudozások rendszerét a lehető legnagyobb nyilvánossággal váltotta fel, igen sokat tett arra nézve, hogy az olcsó vasutak rendszere terjedjen s azért szivesen mellőzzük a régi bűnök felmelegítését. Lehet nem annyira a jóakarat, mint a körülmények voltak döntők. De az idő sürget s ami ezen irányban történendő, annak gyorsan kell megtörténnie. Azon mérvben és viszonyok szerint, amelyek közt az engedélyezett vasutak befejezésükhöz közelednek, minden irányban meg kell kezdeni a szükséges vicinális vasutak, mint a fővasutak kiegészítő tagjainak kiépítését is. Az ezért kiadott tőke néhány év alatt bőven ki lesz pótolva az ezen vasutak által érintett vidékek fokozódott adóképessége által. Ha a vicinális vasutak építését kizárólag földnépünk kezdeményezésének engednők át, ez annyit tenne, mint azokat ad calendas graecas elodázni. Végül még egy megjegyzést kockáztatunk. E néhány sorral csupán meg akartuk indítani a kérdés vitatását, hogy szakmérnökeink és más szakférfiak a közjó érdekében bővebben foglalkozzanak vele.* # E sorok sajtó alá kerülése közben a felől értesülünk, hogy mióta a valkány-perjámosi 6 mrtfldnyi vicinális vasút megnyílt, azóta a közeli, kivált Perjámos és Arad közti vagyonos községekben nagy agitatió uralkodik annak Aradig kinyujtása végett, mi által ezen roppant termelő vidék intelligens nagy községeivel hét nagy vasútvonal közt mintegy kapcsot képezne. BELFÖLD: Útépítésünk s a vicinális vasutak. Pest, decz. 31. Jó utak hiánya most már nem csak egyes vidékeknek baja, hanem lassan kint országos csapássá válik. Ép akkor, midőn a mezei munkának vége s midőn a termelő végre ráérne terményeit a piaczra szállítani, többnyire oly időjárás áll be, mely utainkat járatlanokká teszi. Alig kell fej