Pesti Napló, 1871. február (22. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-25 / 46. szám
Szombat, február 25.1871 16. szám. Szerkesztési iroda: • Ferencziek-tere 7. szám. I. e. ez. T A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. 1 KIADÁS: 22. évi folyam. Hirdetmények dija: Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 írt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 , 50 kr. Két hóra. . . . 3 , 70 kr Egy hóra ... 1 , 85 kr 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkr. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ rá. Egész évre.........................22 frt . kr. Fél évre..............................11 frt — kr. Negyed évre....................5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . 30 kr. ÜSiT" Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem hasznája, s sokkal egyszerűbb is a pénzt potai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krba kerül. A Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, FEBRUÁR 24. Ausztriában a dolgok élesebb jelleget kezdenek ölteni. A kormány bemutatta magát úgy az alsó, mint a felsőházban, s mindkét testületnél a lehető legellenszenvesebb érzületre talált. Az urak házában ez érzületnek Schmerling szokott éles modorában adott kifejezést, s a beszédén átvonuló szellem nem volt egyéb, mint óvástétel a Hohenwarth-minisztérium nyílt és titkos szándéklatai ellen. Nem oly fenyegető még eddig az alsóház magatartása, melyben az alkotmányhű pártnak még nem volt alkalma joga fehéret kimutatni. Amit azonban tehetett, már eddig is megtette. A folyó adók beszedését bizottságilag, nem úgy, mint a kormány kivánta, két bóra, hanem csak egyre szavazta meg. Azonkívül Herbst már egyszer erősen öszszetűzött Hohenwarthtal, ki a választási reform ügyében hozzáintézett kérdésekre elannyira kitérő módon válaszolt, hogy az körülbelől megtagadásnak is megjárhatta. Mindez természetes, s a dolgok állásából folyó eljárás volna ott, hol a parlamentáris gépezet a legnagyobb rendben működik, s nincs olyan ormális helyzet, mint épen Ausztriában. Ha a dolgok úgy állnának, hogy az alkotmányhű pártnak csak azon perezre kell várakoznia, melyben a dolgok rendje szerint megbuktathatja a jelen minisztériumot, amire azután a győzelmes többség minden fönnakadás nélkül kormányra léphet, akkor a jelenleg követett eljárás tökéletesen helyén volna. Akkor a legnagyobb türelemmel lehetne várni, mig Hohenwarth gróf programmjának részleteivel kilép, s ha ezek csakugyan a deczemberi alkotmánynak lényegét és szellemét sértik : a többség él jogával, s a kormányt megbuktatva, az állam kormányzatában elfoglalja az őt megillető jogos helyet. Hanem így állanak-e Ausztriában a viszonyok? Elég erős e az alkotmányhű párt, hogy — a Hohenwarth-minisztérium bukását föltéve — az állam kormányzatát kezébe vegye, s az oly sokat hányatott államhajót biztos révbe terelje ? Bir-e a jelenlegi ellenzék oly programmal, melynek alapján parlamentaritel kormányozhatna ? Nem jelentene-e kormányra lépte most ép úgy mint másfél évvel ezelőtt valóságos parlamenti bomlást, s az imigy létrejövendő állapot nem volna-e még sokkal veszélyesebb, mint az, melyet a Hohenwarth-ministérium megjelenten eredményezett. Most legalább a parlament úgy ,hogy működhetik; tegyük föl az esetet, hogy a jelen kormány holnap megbukik , kívánatos-e, sőt lehetséges-e, hogy a korona a volt polgárminisztérium tagjainak adja át az állam vezetését. A mostani német ellenzék — a mi véleményünk szerint elég erős, hogy Hohenwarth grófot s cryptogam minisztériumát megakadályozza az alkotmány ellen intézett zűrzavaros terveinek kivitelében, de nem elég erős arra, hogy e kormány helyére a kellő perezben egy tökéletesen kész, a parlament többségéről biztos programmal lépjen. E nélkül pedig semmire sem mehet. Minél hevesebb lesz a jelen kormány ellen intézett támadása, minél szenvedélyesebb alakot fog ölteni a pártharcz, annál több bizonyítékot fog nyújtani a jelen kormány nélkülözhetlenségéről. Mert evidens lesz, hogy a parliamentáris gépezet a Hohenwarth-kormány alatt, bármily erős legyen is a pártok küzdelme, szakadatlanul működik, míg fennakad és megáll azon perezben, melyben e kormány lelép, s új minisztérium alkotásáról, s talán egy alkotmányhü minisztérium meghívásáról volna szó. De ezt szemügyre sem véve, kielégitheti-e az osztrák alkotmányhű pártot, hogy annyira mennyire gátolni birja Hohenwarth gróf tervének kivitelét, de azért ő maga nem képes arra, hogy kellő perezben újra kezeibe ragadja az állam vezetését, s így egész politikája csak meddő, minden pozitív tartalmat nélkülöző tagadásra van kárhoztatva ? A jelenlegi ellenzék a Hohenwarth minisztériumnak szemére lobbantja, s e vádat mi is eléggé erősen hangsúlyoztuk, hogy nem parliamentáris jellegű, de csak vallja meg őszintén : az ő ellenzékisége bírja-e ama tökéletesen correct parliamentaris jelleget, mely nélkülözhetlen kellék minden oly ellenzéknek, mely magát kormányképesnek tartja? Az alkotmányhű párt e kérdésre azzal fog válaszolni, hogy az ő programmja az alkotmány, s így ellenzékisége nem lehet nem parliamentáris. Engedjék meg az urak, hogy mi viszont erre azt mondjuk, hogy a legeslegalkotmányosabb programra, ha kivitele az alkotmányt s annak megtestesítését, a parliamentet légbe robbantja, nem egyéb, mint az alkotmányosság s a parliamentarizmus szellemének tagadása. Mindezt csak azért mondjuk, hogy újra figyelmeztessük a jelen osztrák ellenzéket arra, ami a mi ceterum censeónk, valahányszor csak osztrák viszonyokról szólanunk kell. Egyezkedjetek a lengyelekkel : mi sem az alkotmányhű pártra, sem Ausztriára nézve nem látunk más üdvöt. Ha az alkotmányhű párt ■ minden árnyalatának vezérei a lengyelek vezérférfiaival egy közös programm alapján találkoznak, ha e programm alapján a birodalmi tanácsban fölmerülő minden kérdés iránt solidaritást vallnak , akkor a Hohenwarth minisztérium nemcsak teljes tehetetlenségre van kárhoztatva, hanem helyét egyáltalán meg sem tarthatja. S akkor kész az új kormány, melynek talán végre-valahára lesz annyi ereje, hogy fentartsa a biztos, szilárd kerékvágásban mozgó állami életet. Mi mindeddig, valahányszor a németek és lengyelek kiegyezéséről szólottunk, szavainkat az alkotmányhű párthoz intéztük; ma úgy veszszük észre, hogy lengyel részen sem fölösleges a baráti intő szózat. Azon bizottsági ülésben, melyről már fönnebb megemlékeztünk, Zyblikiewicz lengyel képviselő is fölszólalt, mégpedig a Hohenwarth-kormányt támogatva. Mi értjük e magatartást, kiváltkép azon botrányos jelenetek után, melyeket a lembergi resolutio ügyében a Hasner kormány s az akkori birodalmi tanács producált. A lengyelek valószínűleg azt hiszik, hogy a Hohenwarth-minisztérium saját önfentartása czéljából kényszerülve leend a lengyeleknek, ha mást nem, bizonyos közigazgatási engedményeket adni. Értjük e magatartást, de sem indokait nem bírjuk helyeselni, sem a benne nyilvánuló egész politikát. A Hohenwarthkormány programmja halvaszületett — ezt tudniok kellene a máskülönben oly finom politikai érzékű lengyel államférfiaknak. E programmnak kivitelére csak az nyújthat segédkezet, ki általa az általános haosnak, s igy a reactiónak útját akarja egyengetni. Ez nem lehet czélja a lengyeleknek, s igy nem szabad érdekközösséget vallaniok oly minisztériummal, mely tudtával e vagy nem, azt nem feszegetjük — nem egyéb mint a háttérben leskelődő reactió előőrse. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Nemzeti színház. (A nők az alkotmányban, vigj. 3 felvonásban,irta Tóth Kálmán. Először adatott a nemz. színpadon febr. 24.) A kiegyezés nem csak alkotmányos életünket támasztá fel, hanem a hazai vígjátéki irodalomnak is új lendületet adott. A vígjáték nagy társadalmi góczpontok nélkül kicsinyes, szűkkörü alakokban szegény marad. A pesti társas élet, mely a forradalom óta alig lézengett — egyszerre uj mezőkkel gazdagodott s e mezőkön uj növényekkel — le egészen a mákvirágok számtalan fajáig. A felgyűlt képviselők, a hivatalnokok faja magyarosabb jelleget nyomtak a pesti életre, a különféle szakok magyarosodása folytán olyan viszonyokhoz is, melyek eddig merőben idegenek voltak, hozzáfért a nemzeti géniusz. A magyar vígjáték em volt többé kénytelen a vidékre menni, ha magyar akart lenni, nem volt kényszerítve a fővárosnak néhány kizárólag magyar osztályaira szorítkozni. Az emberi balgaság, hiúság az új tereken igen jó anyagot kezde szolgáltatni a gunyornak és a pesti élet elvesztő régibb kis városi jellegét, tágabb látkör, nagyobb mérvű viszonyok kínálkoztak mindenfelől. Vígjátékíróink közül nem egy használta fel e kedvező viszonyokat és legújabban Tóth Kálmán sietett kedélyes gúnyjával a nemzet bolondjainak nyakába cserditeni. Vigjátékának hőse egy nő, Bánfalvyné, ki, hogy a pesti élet kellemeit élvezhesse s leányát itt kedve szerint férjhez adhassa a megtétett békés hajlamú férjét képviselőnek. Az asszony e nagyravágyása szakítja meg az Ilka és Bercsey Vilmos „inzsellér“között keletkezett viszonyt is, mert azon korban, midőn miniszterek,államtitkárok és honvédőrnagyok kaphatók, csak nem mehet egy vagyonos leány ily mérnökféléhez. Bánfalvy megválasztatik nejének ügyes korteskedése folytán s ők Pestre jönnek. Itt azonban a magasb körökbe vágyó Bánfalvyné által holmi Gründer kezébe kerül a jámbor Bánfalvy. E szédelgő Szeley, ki magának egy bárót, névszerint Szlankaményit tart — csalétkül, ki nagy szerepet játszik Pesten és a „Fidulla“ részvénytársaság pénztárából 20,000 frtot használt fel saját czéljaira, mely összeget nem képes megtéríteni. Hogy ne kelljen megszöknie — egy képzeleti patkógyár alapításán fáradozik és annak létesítésére 20,000 frtot igyekszik Bánfalvitól kikapni. Bánfalvy belemegy a hálóba, de Bercsey Vilmos kimenti azzal, hogy ép aláíráskor ráönti a tentát. Ezáltal az egész üzlet halasztást szenved, de Szeley be nem várhatja a holnaputánt, miután a hiányt másnapig pótolnia kellett volna, különben fölfedeztetik. Megszökik. A harmadik felvonást Bánfalvyné terveinek bukása foglalja el. Egy estélyt rendeznek ugyanaznap, melyen a ház esti ülésében Bánfalvy szűz beszédjét tartaná. De B. a beszédben megakad, az estélyre várt miniszterek és pártvezérek el nem jönnek, hanem Bercsey — ki időközben „technikai ismeretei“ miatt — honvédőrnaggyá kineveztetett, megjelenik és megkapja a leányt. Tóth K. színműveit nem jellemzi az eszközök kiválasztásában tanúsított leleményesség, a csómának érdekes bonyolítása,gazdagsága meglepő, hatásos fordulatokban, ő egyszerű tervét igen egyszerűen — majdnem úgy, amint az kínálkozik — dolgozza fel s inkább közérthető humorával, alakjainak kedélyességével, a szövevény világosságával, melyet végül egy-egy színpadi hatással bíró jelenet szokott fűszerezni — ezekkel szokott ő hatni. Magas gunyor, emelkedettebb gondolkodás, sajátságos szellem nem nyilatkozik nála, de az ő gunyora, szelleme és gondolkozása a közönség egy nagy részének tetszését mindig kinyeri. A bírálat Tóth K. egyetlen művén sem talált sok helyeselni valót, szigorú kritikusok túl naivnak tartják múzsáját, de darabjai évek során át megtartják közönségüket s a kritika ellenében épen a színpad igazolja e szinpadilag igen szegényesen dolgozott műveket. Hatásuk titkát előbbi sorainkban megjelöltük. Tóth K. ezen műve sem különbözik a többitől; itt is a régi előnyök a régi hátrányokkal párosulnak — azon egy kivétellel, hogy míg régibb műveiben a hatás a darabon mindvégig növekszik, úgy, hogy az utolsó felvonás egy-egy hatásos jelenetében csattan, ez alkalommal épen megfordítva dolgozott. Első felvonása igen jeles részlet, a cselekvény élénken és érdekesen folytathatólag fokozódik , a bevezetés (expositio) ügyesen adatik elő, a személyek jól mutatják be, az epizódok belevágnak a cselekvénybe, s vele szerves egészet képeznek. Ellenkezője a 2-dik felvonás. Ezt Szeleynek fölötte egyszerűen kiaknázott machinatiója foglalja el. Az epizódok Cseleyné és Borbács látogatásai a cselekvénynyel nem függnek össze, s bátran kimaradhatnának, ha épen e részletek nem képeznék a felvonás egyetlen mulatságos oldalát. A harmadik jobb a másodiknál, de távol áll az elsőtől. Itt már Bánfalvyné bőbeszédűsége unalmassá kezd válni, a szerző — legalább a nyomtatott példányban — sok ismétlésbe esik, s a rendező anja szükségesnek és kívánatosnak mutatkozik. Mindamellett egyes jelenetek, mint pl. Borbács látogatása, Bánfalvyné viselete, mikor a minisztereket várja, kedélyesen rajzolt és nevettető részletek. Alakjai jó s hálás szerepek. A kisasszony ifjúi kelleme néha kissé izetlen jelenség, Bercsey hazafias becsületességét is kis szellemnek kellene támogatnia, hanem annál jobb Bánfalvyné, Borbócs és Cseleyné. Bánfalvy meglehetős. A mű előadásáról lapunk egy más helyén szólunk. Dk. Pest, február 2. A képviselőház mai ülésében hosszasan vitatták a kérdést, hogy váljon a honvédség ellátandó-e műcsapatokkal, s a jobboldal köréből külösen gr. Zichy Nándor s a miniszterelnök igen tüzetesen szóltak az ügyhöz, míg a baloldalról Tisza Kálmán hosszú beszédben csoportosítá mindazt, ami ez ügyben az ellenzék álláspontjából felhozható. A beszédnek alább olvasható kivonata is meggyőzhet arról, hogy ez mindössze nem sok. S valóban úgy látszott,mintha Tisza mai beszéde mintegy kiszámítva lett volna arra, hogy feltüntesse jelen parliamentáris" szónokaink összes hiányait. A tárgyhoz tartozó érveket, szellemes megjegyzést, vagy szikrázó ötletet alig találtunk e beszédben. Annál inkább elterjeszkednek abban holmi lapos általánosságok, az ellenszónok állításainak körülírása, s ami az ízléstelenség nem mindennapi foka : mások életeinek komoly cáfolgatása. Felpezsdülő, fris, verve teljes beszédet egyáltalán hasztalan várunk mai ellenzékünk soraiból, s a tehetségek számarányára elég jellemző vonás, hogy ilyent még inkább hallhatunk a kormánypárt padjairól, melynek pedig a conserválás s védelem munkája jutott, mi zajosb tetszéssel járó szónoklatokra nem épen hálás tér. Ezzel nem akartuk azt is mondani, hogy a miniszterelnök mai beszéde az ilyen szónoklatok közé tartozik. A tárgy komoly volta, az okadatolás bonyolultsága észrevehetőig lohaszta gróf Andrássy szokott ékesszólási élénkségét, a vélt okokra nehezen kaliberű érvekkel felelt, s egészben oly nyugodtan okoskodó, elemző beszédet mondott, minől nem sokat birunk a miniszterelnöktől. Gr. Andrássy ismételve, s a leghatározottabban kijelenté, hogy e kérdésben reá nézve nem közjogi, hanem egyenest czélszerűségi okok a döntők és pontról-pontra igen meggyőzőleg fejtegető az okokat; míg az ellenzéknek, mint látszik,épen nem volt kedve e térre áttenni a vitát, hanem a jelen alkalommal is csakis egyikét azon közjogi támadásainak jelenetezé, melyekkel újra meg újra a kiegyezési mű alapjait akarja megingatni. S ily körülmények között kellett ma Tisza Kálmántól azt a famosus nyilatkozatot hallani, melylyel gr. Andrássynak azt veti szemére, hogy eljárása nem államférfias. Kérdjük: mely eljárás államférfias, az ő,mely meg akarja kötni a nemzet kezét, mig az 1867. XII. t. sz. alapján áll, azt bizonyítgatva, hogy ez alapon közjogi akadályok merülnek fel a honvédség kiegészítésére, vagy az, mely csak azt állítja, hogy jelenleg czélszerűségi okok szólanak a mellett, hogy ilyesmi ne kezdeményeztessék ? Mi különben a dolog érdemét illeti,úgy látszik, hogy gr. Zichy Nándor beszédében nagyon közel járt a szeg feje körül. Nem szenvedhet ugyanis kétséget, hogy amint nincs sehol semmi törvényes rendelkezés, s mely a honvédségnek műszaki csapatokkal való ellátását gátolhatná, úgy kétségen kívüli az is, hogy egészen más szempontból nézi az e kérdést, ki a honvédség actióját csak a közös hadsereggel egyetemben gondolhatja, s másból az, ki a közös hadsereget idegen, hanem ellenséges testületnek tekinti, s az ügy ez oldalait gróf Zichy beszédében igen tüzetesen fejtette ki. Az ellenzék minden áron közjogi vitát akar, s igy magával szemben találja mindazokat, kik a kiegyezés terén állanak. Az ellenzéki indítvány holnap le fog szavaztatni, és pedig le fogja szavazni az egész compact Deákpárt. Ezzel azonban a jobboldal feladatának csak egyik részét oldotta meg. A másik, gyakorlatibb értékű hátra van ; t. i. az, hogy a honvédség a közös hadseregből tüzérséggel csakugyan elláttassék. E tekintetben azonban iparkodnunk kellene, a majdan a honvédséggel egyetemben küzdő ütegeket már béke idején is oly kapcsolatba hozni a honvédhadosztályokkal és hadtestekkel, hogy háború idején egy részt a fegyvernemek közt eleinte súrlódások ne idéztessenek elé s hogy másrészt az öszpontosítás is minél gyorsabban teljesíthető legyen. E kívánságnak igen czélszerűen megfelelő indítványt hallottunk megpendíteni, mely abból állana, hogy Magyarországon szerveztessék anyagi közös seregbeli ugyan, de magyar tüzérezred,ahány hadtestet képez a honvédség. E tüzér-’ ezredek már béke idején is a honvédséggel együtt tarthatnák meg az őszi gyakorlatokat, és háború idején csakis a honvédséget látnák el ütegekkel; a dolog ez oldalára azonban alkalmunk lesz még visszatérni. Lord Palmerston úti naplójából. (Selections from Private Journals of Tours in Prance in 1815 and 1818. By the Eighth on. Viscount Palmerston K. Gr. London B Bentley and son, 1871.) Rövid idővel Sir Henry Bulwer kitűnő életrajzának („Life of Lord Palmerston“) megjelenése után Mr. Cowper-Temple a nagy államférfi iratai közt egy utinaplóra talált, mely 1815 és 18- ban tett franczia utazását, éleményeit, és még inkább azon benyomások leírását tartalmazza, melyet ez ország akkori állapota, emberei — és ziláltsága, lealázottsága reá gyakorolt. Azon éles észlelő s izülőtehetség nyilatkozik az utazók naplójegyzeteiben, mely később az államférfit azzá tette, ami az öreg „Palm“ életében volt : Anglia egyik leggyakorlatibb, legemberismerőbb minisztere, ki a hatalom polczán oly soká tudá magát fentartani, mint a Györgyök nagy premierje. De nem tekintve az író egyéniségét, maga a tárgy is véghetetlen érdekkel bír napjaink történeteinek szemlélőjére. Mi is megalázva látjuk a grande nationt, mint látta 15-ben s a restauratió éveiben Palmerston, mi is óriási küzdelmek zárjelenetében szemléljük a szép Francziaországot, mint szemlélte a brit utazó a napóleoni harcrok lezajlása után, és végre ugyanazon hatalom volt, mely akkor és ma e megtörő szenvedésekkel boritá, akkor is, ma is a napóleoni császárság népét : a német hatalom. Néhány mutatvány talán legsikeresebben fog megismertetni az érdekes könyvvel. Palmerston mint az angol utazók csaknem kivétel nélkül, midőn a kontinensen utaznak, az idegen földön is hazájukkal foglalkoznak, s a külföldi állapotokat örökké angol viszonyokkal viszonyítják, angol mértékkel mérik. Mindjárt az első lap (Havre 1815. aug. 30-án) kissé pessimistice a franczia nép vak tudatlanságát tünteti fel a külföldi intézményekkel és eseményekkel szemben: „Egyike a vámőröknek, ki hajónkra jött, azt beszóló nekünk, hogy csúnya dolog volt ily roszul bánnunk Napóleonnal, hogy többé meg nem lehet bízni az angol nagylelkűségben. Most már világos, hogy Anglia nem szabad ország, hisz miniszterei a két parlament tiltakozásai daczára Sz. Ilona szigetére küldék Bonapartét. Tettetett sajnálkozással beszélt, az egyesült (angol-porosztrák) hatalmak seregeinek sorsáról, mely mindössze csak hatszázezer főnyi volt Francziaország akkora lakossága közepében, s amely mindenesetre egy szál emberig áldozatul fog esni, amint moczczanni mer. Előadta továbbá,hogy általános teljes hitelességgel beszélik, hogy a Lakosereg múlt héten az osztrák-orosz haderő felett nagy győzelmet aratott és száz ágyút foglalt el. Mind e rodomontadok daczára beszédéből mély érzete tűnt ki a nemzeti megaláztatásnak. Cseréljük fel az év keletét, és mintha tavaly, aug. 30-án állanánk szóban egy havrei vámőrrel Más helyütt szintén az alsóbb rétegek egy embere által megismertet a legitimisták hangulatával, melyet a következő sorokban a roueni székesegyház valami vén őrével (suisse) folytatott társalgásában tár elénk: „Az öreg úgy látszik nagyban gyanakodott, hogy az angolok meg akarják tartani az akkor általuk lefoglalt Normandiát, és úgy látszik, hamarjában jólábon akart állani az angol utazókkal. Biztosíta minket, hogy a város (Rouen) kétharmada nagyon óhajtozik utánunk , ő maga pedig mindenek felett: ekkor a város békésen folytathatná velünk kereskedelmét, anélkül, hogy „ces tyrans de la bas“ (a poroszok) fenyegetnék. Csodálatos, mennyire uralkodó ez észjárás az egész Normandiában. Mindig gondunk volt reá, hogy a legkülönbözőbb nemű népséggel érintkezhessünk, és valamennyiek: hivatalszolgák, kocsisok, fodrászok, hajósok és nemzetőrök, mindnyájan azt várták, hogy e tartományt Angliához csatolják, és e tárgyban nem is volt más gondjuk, mint hogy elhitessék velünk, ezt ők mennyire kívánatosnak tartják. Csakugyan bámulatos, minden szabad és független érzület mennyire nyomatott ks az egymásután következő kényuralmak által, melyek alatt a forradalom óta e nép nyögött. Alig lehet valakinél politikai meggyőződést találni. Mindnyájan azt mondják, hogy nekik teljesen közömbös, kiuralkodó, csak biztosítva legyen: la tranquillité.“ „Bármerre mentünk“ — írja lord Palmerston — panaszokat hallottunk a poroszok ellen, kik úgy látszik, durván bántak a lakossággal. Ha az ember azonban részletek után kérdezősködött, egyesek ritka, kivételes kihágásain kívül, a porosz zsarolás, úgy látszik, leginkább súlyos hadi sarcrokra szorítkozott. . . . Azt beszélték nekünk, hogy Normandiában régi példabeszéd, ha valaki akarata ellenére valaki más hasznára dolgozott: „Qu’il travaille pour le roi de Prusse.“ Eddigelé csak az úrbéri szolgalmakra alkalmazták , most sokkal közelebbi értelemben használhatják.“ A következő jegyzetek igen érdekes adalékokat szolgáltatnak a Bonaparte család jellemzéséhez : „Verey-ben ebédeltem Bruce L. Nervins Ment Breton társaságában, ki három éven át a császári rendőrség főnöke volt. Úgy néz ki mint egy tolvaj, vagy orgazda, és a legnevezetesebb oldal szempillantással bír, mit valaha láttam. Néhány érdekes adomát beszélt a Bonaparte családról. Azt mondá, hogy Napóleon családja nagy befolyást gyakorolt, kivált nővérei, kik okos és dicsvágyó nők, s akik gyakran eszközölték ki, hogy oly elhatározásait másítsa meg. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház febr. 24-iki ülése. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Kérvények. Eder István interpellál Csongrád város fagy által szenvedi, lakosainak adóelengedési ügyébe . Az indemnity-törvényjavaslat tárgyaltatik és elfogadtatok.’ ... honvéd-lovasság szaporításáról szóló törvényjavaslat tárgyaltatik.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Bujanovics , Széll , Parcsetics , Jámbor. Kormány részéről jelen vannak : Andrássy, Kerkapoly. A honvédlovasság szaporításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál Vécsey Tamás után, kinek beszédét esti lapunkban ismertettük, szót emel Zichy Nándor, meg van győződve arról, hogy a hadszervezés ügyében a ház az általa három évvel ezelőtt elfogadott alapon kíván maradni, és ettől ily közbevetve napirendre jött módosítvány következtén nem akar eltérni. A közvélemény még nem bír kellő tájékozottsággal e kérdés iránt, e kérdés sikeres eldöntése csak akként érhető el, ha a kérdés lényege minden oldalót felderíttetik. Valahányszor a honvédség kérdése a házban napirendre került, ő mindig abbeli nézetét fejezte ki, hogy ezen intézmény még csak csírájában van ; több szempont sürgeti azt, hogy az intézmény mielőbb kifejtessék. Azonban a haderő, mely jelenleg rendelkezésünkre áll, jelenleg nem