Pesti Napló, 1871. május (22. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-28 / 123. szám

Vasárnap, május 28. 1871. 123. szám. 22. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . 22 frt Félévre . . . . 11 írt. Negyedévre ... 5 „ 60 kr. Két héra .... 3 , 70 kr-Egy hóra ... 1 „ 85 kr-Hirdetmények dija 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 80 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. Pest, május 27. A cunctator eljárási módját a csataté­ren ma alig követik. Borzalmas catas­­trophák igen rosz­hírű­vé tettek minden „titkos“ tervet, melyet a késedelmezés­i halogatás fedezne. Annál inkább alkal­mazzák azonban ezt az eljárási módot ná­lunk összes belpolitikánkban, s tagadni nem lehet, hogy itt-ott ez az eljárás nem épen a legroszabb. Alkotni ezzel a modorral természete­sen, nem lehet. Új eszmékkel sem fogja ez fermentatióba hozni a közvéleményt. Né­ha-néha azonban igen alkalmas arra hogy kézzelfoghatólag bebizonyuljon némely intézmények tarthatlansága, hogy mint­egy kényszerítse arra az embereket, hogy a létező dolgok roszaságáról meggyőződ­ve, gondolkodjanak javításokról, s ismer­jék el a reform szükségességét. Az egész modorhoz nem kell holmi ál­lamférfim inspiratió magas foka, csak türelem, csak kitartás, s majdnem azt mondhatni, az önlemondás oly mértéke, melyet semmi sem zavarhat meg. A­mi az elősorolt tulajdonokon kívül ehhez még megkívántatnék, azzal is alkalmasint nagy választékban szolgálhat az Andrássy-kor­mány, mely már nem egyszer volt azon kellemes helyzetben, hogy ölbe tett ke­zekkel nézhette : a­mint a jó isten igen practicusan gondoskodik eső és­ napfény­ről, mely a gyümölcsöt, minden emberi hozzávetés nélkül is, megérleli. Úgy látszik, hogy kormány ugyanezt az eljárási módot szándékozik követni továbbra is mindazon dolgokban, melyek az úgynevezett privilegiált köröket ille­tik. A főrendiház reformjára még a leg­csekélyebb előmunkálat sem létetett. A főpapi főispánok kérdése egyelőre „ne nyúlj hozzám“-nak tekintetik. S a­mi az úgynevezett katholikus mozgalmat illeti, a legnagyobb gonddal kutattatnak fel mindazon kerülő utak és módok, melye­ken kóborolva el lehet érni azt, hogy az ember úgy egyenesen szemébe ne tekintsen a kérdéseknek. Nem tartozunk azok közzé, kik az em­lített esetben is ezen eljárási mód felett föltétlenül pálc­át törnek. Bajaink sokfé­lék, a megoldásra váró kérdések sorozata végtelen , s csak helyes eljárás , ha előbb sorra veszszük azon ügyeket, me­lyek legégetőbbek, s a­mennyire az alkot­mány­t a fennálló törvénynyel meg­egyeztethető, újabb válságok minden eshetősége elkerültetik. Nem tagadhatjuk továbbá azt sem, hogy a békés kiegyezés útján létesült kormány már természeté­ben hordja azt a nem tudom mit, mely az akadályok nem átugrását, hanem meg­­kerültetését tünteti fel eléje igen bölcs po­litikai axiómául. Ismételjük, hogy mi mindezt készsége-s sen elismerjük, s nem is tartozunk azok közé, kiknek holmi olcsó liberalismusban kedvük telik, vagy kik a kormánynyal szemben a kákán is csomókeresésben kü­lönös bravourt találnak. De minden do­lognak megvan a maga oka-módja, s azt véljük, hogy a­mit e részben csak a legutóbbi napokban is hallottunk s ol­vastunk, annak is meglehet ugyan a maga oka, de már a módja nagyon is meghalad minden megengedhető módot. Ellenzéki lapok ugyanis egy drasztikus jelenetet beszéltek el, mely Jekelfalussy püspök és a cultusminiszter között végbe­ment volna, s mely jelenetnek éle abból áll, hogy a püspök kijelenté, hogy egy­általán nem veszi tekintetbe a placetumot; a miniszter pedig erre oly zavarba jött, hogy egyáltalán nem tudja, hogy ily re­­nitentiával szemben mihez fogjon. Ez a jelenet vagy igaz, vagy nem, de mindkét esetben ferdeségeket tár elénk. Ha nem igaz s a kormány mind e mai napig nem c­áfoltatta meg, akkor ez is csak újabb bizonyítéka ama helytelen felfogás­nak, hogy a kormány a sajtót egyálta­lán ignorálhatni hiszi, oly felfogásnak, melynek kelletlen következményeit és a kormány már nem egy ízben tapasztal­­ható. Ha pedig igaz — és sok jel arra mutat, hogy az — akkor ebben csak szomorító megerősítését látjuk amaz ag­godalmaknak, melyekkel Pauler minisz­tersége iránt kezdete óta viseltettünk, s mely kelletlen tapasztalat azonban vissza­hat az egész kormányra. A liberalizmus ügyének az egész dolog­hoz semmi köze, a­mint nálunk az ide­vágó kérdések korántsem érték el azt a fokot, hogy e téren szabadelvűség vagy szabadelvűtlenségről szólni lehetne. Mi egyszerűen a törvény fentartását, alkal­mazását és tiszteletét követeljük, s ez kö­telessége mindenkinek, minden alkotmá­nyos kormánynak, bármely szinti politi­kai kokárdát viseljen is különben. A tör­vénynyel kezünkben állunk azok ellen, kik nemzetiségi ábrándok örve alatt akar­ják felforgatni a közbékét, s a törvényt követeljük alkalmazni azok ellen is, kik egy szebb világ poblematikus mennyei kincsei ígérgetésével akarják felforgatni a társadalmi és állami rendet, mely min­ket a nyomorúságok e siralmas völgyé­ben együvé tart. A kormány elismeri a placetum törvé­nyességét, s így követeljük annak szigorú fentartását. Itt minden habozás nem fogja elsimítani az ellentéteket, hanem annál élesebbé teszi azokat. Az étvágy az ily dolgokban is evés között jön meg, s nem kell hinni, hogy bujtogatásokra ná­lunk a tér alkalmatlan. Sőt ép ellenkező­leg , oly hiányos közigazgatási szervezet s a műveltségi foknak nem épen magas foka mellett, mint egyes vidékeken ná­lunk ép úgy tapasztalható, mint egyebütt, nem is mesés összegek kellenek ahhoz, hogy hitüket megtagadott convertiták, vagy a bünfenyitő törvé­székkel összeütközésbe került egyének fellázíthassanak egyes vi­dékeket. Igaz, ott van nálunk a kisegítő eszköz a kir. biztosi intézményben, de alighanem czélszerűbb lesz egyelőre csak a törvényt szigorún alkalmazni, mint ké­sőbb azon kényszerűségbe jutni, hogy a törvényt fel kell függeszteni. A kormány, említett­e tartózkodásában, teljesen hamis feltevésekből is indul ki. A mi t.­ez­ ulramontánjaink egyelőre had­sereg nélküli tábornokok. A derék magyar alsóbb elérés hű kenyeres pajtása a ma­gyar nemzetnek örömben budán, és nem fog attól elválni mai küzdelmeiben sem. Áldása, imái­ és karjával velünk har­­czolt az idegen uralom ellen s ve­lünk fog harczolni most is, ha az ide­gen uralom székhelyét történetesen Ró­mának is hívják, Bécs helyett. Csak mu­tassa a kormány a legkisebb jelt, hogy a törvényes, s a magyar nemzeti álláspon­tot foglalja el az egyházi kérdésekben is, hogy összes eljárásában a gyöngédséget s elnézést inkább követi a gyöngéd, mint az erősek irányában, s nemcsak köte­lességét teljesíté, nemcsak hazafias mun­kát visz végbe, de politikai okokból is he­lyes dolgot végez, mert lehetetlenné teszi, hogy a tábornokoknak hadseregük legyen. Hogy ha a kormány azt hiszi, hogy a késedelmezés­­s tétlenséggel e téren is azt éri el, hogy a­mi a korral ellenkezik, az úgy is magától összerogy s a gyökeres reformra a tér önkényt megnyílik, úgy ez veszedelmessé is válható számítás ugyan, de van benne némi észszerűség. Azt azonban ne higgye soha és semmi körülmény között, hogy azon szellemi mozgalom, mely az egyháziakban világ­szerte tapasztalható, lelohad, vagy ellene ép a mi határainkon vonható vesztegzár. Az emberiség közös­ nagy jellemvonása ez ; vele rokonodtak össze legnemesb tö­rekvéseink, s benne beírja korunk egyik legnagyobb dicsőségét. Az a sok pusztulás, az a sok vér s a szellem munkáinak gaz gyilkolása, mely most „a népek városában“ végbemegy, elénk tárja az anarchia vad szenvedélyei­nek összes iszonyát, s intő például szol­gálhat minden időkre, hogy a műveltebb, vagyonosb és illetékes” körök ne hagy­ják megbizhatlan kezekben a zászlókat, melyekre az emberiség nagy jelszavai vannak írva. De minél tömörebben fog­nak ily körök e zászlók körül csoporto­sodni, annál biztosabban vezetnek azok mindenütt győzelemre; s hogy csak­ugyan arra vezetnek, hogy azokkal da­­czolni igen, de megmérkőzni nem lehet, azt nem tagadhatja senki, ki látja, hogy a műveltséggel és felvilágosodással mint A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Heti tárcza. (Királyi vár­a a magyarság. — A magyar Pesten. — Dunagőzhajózás. — Ma éa holnap. — Margit-szigeti fürdő. — Dölti, a hazafi. — Ybl. — Szellemi szup­­panás.) E sorokat vettük : „Tekintetes Argus ur ! Alólirott e haza távol eső vidékének lakója, kinek a sors kedvező kegyelme e napokban először engedé meg Budapestet láthatni. Megér­kezésem után legelső sétám ős Buda volt, mely­nek néhány rongált falán a haj­dankor felett el akartam álmodozni. Ős Buda és Mátyás király palotája képezték vágyamat, s az uj sikló igen kényelmesen szállított a palota alá. Bejártam azon csarnokokat, melyekben a mi nemeslelkü és lovagias királyunk szokta országunk nagy­jait fogadni, azon kertet, melyben hazánk véd­­asszonya — kinek nevét csak lelkes hódolattal és tiszta kegyelettel említgetik az utolsó kuny­hóban is — időzni szokott. Hogy épen e helyen kelle egy fájdalmas tapasztalást tennem ! Sok­szor boszantott Pesten a magyar nyelv mellőzése feliratokon, s valóban nem is értem jó pesti testvéreim türelmét; mindazáltal alig illető va­lami fájóbban lelkemet, mint annak látása, hogy a magyar király és királyné lakában, azon palotában, hol a legmagasb ajkakon is valahára zengnek anyanyelvünk hangjai, csak ily felírá­sokat olvashatók: „K. k. Schlosshauptman“ vagy „K. k. Hofkeller“ stb. (Még csak nem is k. und k.) És c­s­a­k ily feliratokat! Értem én, hogy ő fel­ségeik alattas közegeik e figyelmetlenségét nem ismerik, de épen azért tartón, kötelességemnek kifejezést adni annak, mily roszul esik a ma­gyar embernek, ha koronás fejdelme lakában külső jeleken észre nem veheti, hogy itt­hon­­ van. Maradok a tekintetes urnák alázatos szolgája N. N.“ Érzékeny vidéki atyafi, ki még meg nem szoktad, hogy magyar hátadon dohányt vágja­nak ! Hisz ez így van rendben, s a te kötelessé­ged ezt eltörni. Úgy van, édes magyarom ! Ha az idegen pinczér nem akar magyarul megta­nulni, nagyon természetes, hogy te tanuld meg az ő nyelvét, mert azért adsz neki jó borravalót, melyet ő elfogadni elég kegyes. Ha a korcsmáros nem tartja szükségesnek zeneelőadását magyarul is a közönség tudomá­sára hozni, azért te szót sem szólsz, hanem el­mégy az ő német mulatságára. Hogy is ne ? Ne gondolja, hogy paraszt vagy, hogy te még né­metül sem tudtál megtanulni, noha ez kötelessé­ged, erre születtél, s Berlinben nevetve elmond­ják rólad: milyen derék faj ez a magyar, erő­szak nem vetkőzhető ki nemzetiségéből, s íme, önkényt hódol egy német pinczérnek, fogadós­nak, vagy azon boltosnak, ki már magyar cze­­get sem akaszt ki, vagy azon dunagőzhajózási társaságnak, mely szemben a király halommal, a magyar akadémia szomszédságában csak ezt bigygyeszti fel: „Dampfschifffahrths-Waaren- Aufgabe.“ Mindezt, mit a cseh Prágában, a lengyel Lem­­bergben, a román Bukarentben, a szerb Belgrád­­ban el nem szives, azt mi, a megadás csuhájába burkolva elnyeljük, s a sajgó bonfisziv sebeit bekötjük türömfű­vel és jaj lapuval. Helyesen, mert ők nagy — nemzetek, te pe­dig Jósak nyomorult hetedfélmilliós nemzetke vagy! Türelmes magyar — derék magyar nép, még te igen sokra viheted, még dicsérő okiratot Állí­tanak ki számodra a műveit Németországban, mert te sokkal tisztességtudóbb nemzet vagy, semhogy a boltba, melyen magyar elég sincs, be se lépj, hol drága pénzedért jó magyar szót sem kapsz, ne vásárolj, ne egyél. A napokban egyik vendéglő igen mulatságos jelenet színhelye volt. Egy derék vidéki ur két leányával leül a rendelni akar ebédet. Magyar hangjaira azonban a mosolygó pinczér csak hi­vatkozással német származására,tudott felelni. A vidéki ur nem felel, felkel s két leányával kife­lé tart. Általános meglepetés. A vendéglős meg­szeppenve hozzásiet. A vendég kijelenti, hogy magyar pinczért óhajt, s azonnal­­ ott terem négy magyar gyerek. Milyen boszorkányi mű­velet! Volna minden, ha követelnéd. Hanem ahhoz te nem értesz,vitézlő magyarom, mert te a harcz­­téren vagy a csárdában tudsz nagyon vitézked­ni, hanem a pinczér, boltos vagy vendéglős szörnyűséges finom műveltsége oly lesújtó ha­tást gyakorol rád, hogy szégyenkezve megla­­pulsz. Ne hidd derék magyarom, hogy kevés bolt vagy vendéglő van Pesten, hol magyarul ne tudnának s csak azért élnek német szóval, mert magad sem követeled ; ne hidd, hogy jogod van nyelvedet kívánnod azoktól, kiknek szolgálatá­ért megfizetsz; ne hidd, hogy mihelyt te makacs vagy, ők engednek; ne hidd, hogy a német nyelv túlkapásait e téren csak te magad idézted elő! Mindezt ne hidd, hanem legyen erős hited, hogy zsellér vagy e városban, melynek ugyan egyet­len jelentősége csak az, hogy a te országod fő­városa, melynek szépítéséhez szabad is áldoz­nod, de hol egyéb kereseted nincsen. Szidd a kormányt, ha valahol még egy posta­bélyeg feledtségből német maradt vagy egy pos­tamester magyarul nem tanult, hanem magad a világért se merészelj nyelveddel élni! Aztán minek is erről szólani ? Ezek apróságok, nevettető cs­ekélységek, nem rajtuk fordul meg az ország sorsa. Persze­ kicsiny hibák soha sem öltek meg nemzetet, csak nagy bakok. (No ne félj, leszsz te meg nagyobbakat is!). S ez a szo­kás nem harapózik tovább, van is eszébe! A mi ma jelenség, holnap nem válhatik t­é­n­y­­n­y­é. A mi ma szokás, holnap nem vál­hatik elvvé. A mi ma ártalmatlan, holnap — ha megszilárdult s változhatlanul meggyöke­rezett — nem válhatik veszélyes­ eszközzé el­lened. Dehogy­­ ki hajt ily agyrémekre ? Csak szemem káprázott, midőn a múlt héten egyik helybeli német zuglapban azt olvasom : ha a magyarnak Pest nem tetszik, úgy, a­mint van, menjen el Kecskemétre vagy Debre­­czenbe! Ugy­e, ez a német civilizátor elmés ember ? Nemcsak arczátlan, hanem mulatságos is. T. magyar közönség! Ha tehát önnek ked­ve van megtartani ezt a csinos fővárost, kérem, hozzon egy igen, de igen nagy áldozatot: le­gyen magyar. S te vidéki, ha felkerülsz, merészelj magyarnak maradni. S te ifjúság s ti nők, kik tüntetni és tündökölni óhaj­­tok, tüntes­setek és tündököljetek — magyar szóval ott, honnan azt le akarják szorítani. „Paris vaut bien une messe,“ mondá Henrik király. S most hajózzunk a Margit-szigetre ! Miután Döl­l, a Margit-sziget alsó végé­nek hazafias korcsmárosa német falraga­szokkal hiv mulatságra, maradjunk el onnan mindaddig, míg a sziget bérlői a jeles honfit rá­venni szívesek lesznek, hogy túlnyomólag ma­gyar közönsége kedvéért, magyarul is hirdesse mulatságait. De a hajó a sziget felső végén is kiköt az új fürdőház mellett, mely a múlt héten nyílt meg, s mi egyenesen oda tarthatunk. A sziget közele­dik bevégzéséhez, s míg orrán a vendéglő oszlop­­csarnoka kandikál Budapestre, a liget lombjából a sziget felső végén a gyönyörű Margit fürdő ragadja el azokat is, kik Yblnek nem vol­tak feltétlen elismerői. Az épület franczia renaissance-modorban nyers téglából s köböl készült. Aranyzott kupolája és kupolaháza, pompás ablakai igen szépek. Néhány lép­csőn menni fel a fürdőbe, melyet igen szép karban tartott gyep­lejtő, virágtartókkal tar­kázva ölel kőröskörül. Egy kis előcsarnokból az impozánsan felsugárzó kupolaházba lépünk, honnan középre s kétoldalt egy-egy folyosó nyúlik el, melyekre a fürdőkamrák szolgálnak. A legfinomabb ízlésre mutat itt minden, falfes­tés, ajtók, kapu, a viz­óra, mely, mint szintén a táviró, minden kamrában van, az ablakok vak­­tükörüvegei, a zuhanyok, a mór és olasz-spanyol díszítésű porczellán-fürdők meglepők, s ha egyet sajnálunk az, hogy a kupolaház zöld oszlopai nem márványozvák, hanem egyszerűen olajjal festvék. A fürdő körül egész gyarmat keletke­zik, melyben a legrövidebb idő alatt szintén meg­nyílik egy­ nagy vendéglő, két kisebb s egy „hotel garni.“ A sziget kerti mivelése pedig már annyiban is nevezetes, mert egyetlen nyil­vános helyünk,a­melyen a mivelés meglátszik. A rom körüli vadon különösen kellemes hatású a kissé túlságosan napos sétányok között, s az ember ide siet, mint Olaszországban a hűvös templomokba­n árnyékot keresni és............ Czupp! Czupp! Mi ez ? A bokor zörög, a padocskán szűz Margit ko­lostorának romjai közt csókolóznak. Bizonyosan apáczák szellemei. Óh szerelem a romok közt, óh! romba dűlő szerelem! Szerelem s múlandóság rokon fogalmak. Szeretni , elfelejteni. A piros pünkösd nemcsak a szerelem ünne­pe, hanem a múlandóságé is. Pünkösdi szere­lem, pünkösdi királyság! Üdvözöljétek tehát a ti ünnepeteket depossedált szerelmesek és áb­rándozó ex-királyok; megjön a ti korotok is, találkozik üres szív és üres trón, mely titeket felfogad. Mert az emberiség soha sem gyógyul ki abból, hogy fejét a szerelem vagy a szolga­ság járma alá hajtsa. Iga kell neki, virágos vagy virágtalan, ha szabadon érzi magát, fel­gyújtja — Párisi, Argus. Mai számunkhoz másfél év melléklet van csatolva, terjed napról-napra a „szent lélek lovag­jainak“ frigye, mint karolja át, mint if­­jítja meg az egész emberiséget! Pest, május 27. (A pestvárosi nagy­körútról és a buda­pesti közlekedési utakon emelendő építkezések adómentes­ségéről) szóló s a pénzügyminiszter által be­adott törvényjavaslat főbb pontjai következők : A közmunkatanács által tervezett körútnak (a 3 bárány­ utczai kiágazással,) egész vonalán az építkezések csak a szabályozási vonalon en­gedhetők meg, az érintett ház és telektulajdono­sok a szükséges részt törvényszerű kártalanítás mellett átengedni tartoznak. Ha telkük annyi­­ra megcsonkíttatnék, hogy egy önálló ház építé­sére elégtelen volna, úgy egész ingatlanságuk kisajátíttatik. Önálló háztelek oly terület, mely legalább 140­0 öl térfogattal bir, e mellett leg­alább 7 öl utczahomlokzattal, vagy ha a hom­lokzat hosszabb, legalább 10 öl mélységgel kell birni. A kisajátításra szükséges összegek fedezé­se végett a fővárosi kölcsönből 1871. évre időn­­kinti részletekben 900,000 frt folyóvá tétetik. A közmunkák tanácsa ezen összeget visszaté­ríti, mihelyt az abból megszerzett s a Duna sza­bályozás folytán nyerendő területet értékesíti. A kisajátítási költségekhez a körút felé hom­lokzattal álló házak s telkek birtokosai ’/* rész­ben járatnak. A hozzájárulási összeg kivetése módozatait a városi hatóság a közmunkatanácscsal és a bel­­ügyminiszériummal egyetértőig állapítja meg. A körút mentében emelendő építmények kö­zül azok, melyek teljesen újból építtetnek, az egész épületre, azok, melyek folytán egy már meglevő épülethez toldás adatik, az új adó tárgy­ra nézve, ha legalább 48 láb magasak és 10 év alatt lakható állapotba helyeztetnek, közadózási tekintetben 1) 15 évig az állami adótól, és a köz­ségi pótadótól mentesek, 2) ezenfelül a 15 év letelte után az építményekért még 15 évig álla­mi adó fejében a házbérjövedelmi adó fizette­tik, még­pedig a tisztajövedelem 10%-ka, a községi pótlék is e jövedelem­adó után fog ki­vettetni. Ezen kedvezmény a Buda­pest területén vég­rehajtott bármely nagyobb szabályozási munkák következtében emelendő házakra is kiterjesz­tetik. A törvényjavaslat indokolásában kiemeli e közút közlekedési s közegészségi előnyeit, az adó­­mentesség megadásának szükséges voltát és annak Bürgős tárgyalására hívja fel a házat. (Az V. osztály) f. é. május 31-én d. e. 4 órakor ülést tart. O­r­d­ó­d­y Pál, elnök. (Az igazolási állandó bizottság) f. é. május 31-kén d. e. 10 órakor ülést tart. Or­­d­ó­d­y Pál, jegyző, semmisüléstől nem kell tartania, mert a jól vezénylett sereg még a túlnyomó ere­jű ellenséget is mérsékletre kényszeríti. „A hadseregek értéke vezéreiknek ér­téke által határoztatik meg,“ ez régi axióma, melyet még azzal toldhatunk meg, hogy a hadvezérek minősége l­e­g­­inkább — nem mondjuk kizárólag — attól a módozattól függ, mely szerint az előléptetés a tisztikarban eszközöltetik. A­hol a tisztek egyedül a tiszti sorrendben léptetnek elő, ott a tudományosságnak, az iparkodásnak nem lévén semmi elő­nye, a tisztek egyedül becses egészségük fentartására fognak gondolni, mert hiszen attól függ jövőjük. „A csontok kitartásá­tól tételeztetik fel a magasabb rang elér­hetése,“ a­mint azt Rostow oly találóan megjegyzi, a vezéri állomások csupa el­öregedett emberekkel lesznek betöltve, kikben szabály szerint — kivételek itt is lehetnek — már nem leljük a fiatalságot jellemző gyors gondolkozást, az egészet helyesen átkaroló átpillantási tehetséget, s kikben az erély már vagy kialudt, vagy makacssággá fajult. Mondom : kivételek akadnak; Radeczky, Bem, stb. tanúskod­nak erről, de a szabály ez, ebben meg­egyezik minden katonai író, erről tanús­kodik az egész hadtörténetem. A sorrendben való előléptetésnek épen ellenkezője az úgynevezett „feltétlen u­g­­ró előléptetés,“ mely szerint a had­úr, vagy az általa meghatározott köze­gek, kényük kedvük szerint azt léptetik elő, a­kit akarnak. Itt megint az emberi természetben alapuló azon hátrány merül fel, hogy a hízelgőbb természetű, a kép­mutatók s elöljáróik körül forgolódó em­berek jutnak gyorsabban magasabb tiszt­ségekre, pedig épen az ily jellemek leg­kevésbé képesek a vezéri helyeket illően betölteni. A közös seregnél ezelőtt e két — egy­aránt rosz ellentét virágzott; következé­seit tapasztalták és siettek is jobb elvekre fektetett előléptetési szabályzat által a bajon segíteni. Honvédelmi minisztériumunk is kidol­gozta már az előléptetését szabályzatot, s ez ügy horderejét teljesen felfogó bizott­ságnak adta át, hogy ez felette vélemény­t mondjon. E lapok is ismertették már a „K. K.“ szerint annak vezérelveit, s nem­rég egy hosszabb tájékoztató czikk­­sorozatot is közöltek róla. A minisztérium a sorban való előlépte­tés mellett a nagyobb képzettségnek még soronkivüli előléptetését is biztosította, s hogy ez utóbbival visszaélések ne történ­hessenek, vizsgálatok eredményéről téte­lezte föl a soronkivüli előléptetést, s hogy egészen tapasztalatlan tisztek ne jöhesse­nek magasabb tisztségekbe, béke idején minden előléptetésnél bizonyos — az alantabbi tisztségekben töltött szolgálati időt követel. A honvéd-előléptetési szabályzatnak tervezete. A hadseregek s azokkal az országok sorsa leginkább a főbb tisztek, a vezérek minőségétől függ. A mely állam gondos­kodik, hogy seregénél a jelentékenyebb parancsnokságok kitűnően kiképzett erő- és erélyteljes férfiakra bízassanak, annak nincs oka a háború koczkáitól irtózni: ellene fordulhat ugyan a sors, de a meg­

Next