Pesti Napló, 1871. július (22. évfolyam, 149-174. szám)
1871-07-15 / 161. szám
161. szám. Szombat, julius 15.1871. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. Kiadóhivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: 22. fél nyam. Előfizetési feltételek: Hirdetmények dija: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 „ 50 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr-Egy hóra ... 1 „ 85 kr-9 hasábos petitsor egyszeri hírdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 njkr. Előfizetési felhívás „PESTI MPLIKa, Előfizetési árak : Egész évre 1871. jul. 1—1872. jun. vég. 22 ft. Fél évre 1871. jul. 1.—decz. vég. lift. Negyed évre 1871. jul. 1.—sept. vég. 5 ft 50 kr. Jul. 1-jével belépő uj előfizetőinknek a lapunkban most közölt regény megjelent részeit kívánatra díjtalanul megküldjük. U.“ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatala“ czim alatt az „Athenaeum“-hoz, Pest, ferencziek tere,7. sz. alá küldendők. Pest, július 14. „A legközelebb lefolyt választási mozgalmak újabb tanúságot nyújtottak önöknek az 1848-dik évi választási törvények hiányairól. E hiányokat pótolni s a választás menetét olykép rendezni, miszerint a választás szabadsága a pártszenvedélyek kicsapongásai ellen megóvassék — szintén egyike a legkomolyabb és a legsürgősebb teendőknek, amely önök munkás kezeire vár.“ Így nyilatkozik ama trónbeszéd, melylyel 1869. évi ápril 24-én az országgyűlés összehivatott. Azóta több, mint két év elmúlt, majdnem küszöbén állunk a jelen törvényhozás utolsó, rövid sessiójának, s a választási törvény revisiója még mindig nem lépett ki a szép ígéretek sorából , pedig a mi vélekedésünk szerint a választási törvény revisiójának a többi nagy reformművet megelőzni, úgyszólván megnyitni kellett volna. Hanem jobb későn mint soha, s azért teljesen helyeseljük a „Pester Lloyd“ mai czikkét, melyben figyelmezteti a kormányt, hogy most, midőn mint látszik, a jövő sessió munkarendjét állapítja meg, ne felejtkezzék meg a választási törvénynek oly szükséges revisiójáról sem. A hírlapokban ugyan néhány nap óta az a hir kering, hogy a minisztertanács utolsó üléseiben komolyan foglalkozott a választási törvény revisiójával. Akár valós hir, akár nem , a kormányhoz intézett jóakaratú figyelmeztetés nem fölösleges. Nálunk a minisztertanács egy-egy ízben sokkal foglalkozik, amit később elejt, vagy ami a parlamenti munkálatok halmazában egyszerre csak elvész, az ember azt sem tudja hová lett. Még ha a minisztertanács csakugyan tanácskozásai sorrendjébe felvette volna a választási törvény revisióját, még akkor sem fölösleges komolyan figyelmeztetni a kormányt, hogy itt oly feladattal áll szemközt, melynek sikeres, ildomos megoldása állami fejlődésünk rendes, szilárd menetének egyik nélkülözhetlen feltétele. Tisztelt kollegánk a „Pester Lloyd” a választási törvény revisiója iránti kívánságát tüzetesen indokolja. Majdnem hajlandók vagyunk azt mondani, hogy ez fölösleges munka. Ez azon, fájdalom, még eléggé számos kérdések egyike, melyre csak ujjal kell rámutatni, s mindenki elismeri, hogy itt reformra, mégpedig sürgős reformra van szükségünk. Úgy hiszszük, hogy bizonyos mérvig a reform szükségességét még az ellenzék is elismeri. Mi legalább nem gondolhatjuk, hogy volna az országban közügyekkel, különösen választási ügyekkel foglalkozott ember, ki kisebb vagy nagyobb mérvig ne tartaná a revisiót elterülhetően szükségesnek. Ha az 1848-diki (V.) törvényt tanulmányozzuk, mégpedig az utolsó országgyűlési választások kissé kiáltó világítása mellett : hézagosságra, kétértelműségre, zavarra és ellentmondásra akadunk, bármerre pillantunk. A törvény szövegezése semmi tekintetben sem állja ki a kritikát. Igen sok szakaszát jobbra-balra lehet magyarázni. Magyarázták is a központi bizottságok, úgy amint épen kedvök tartotta, a pártérdekek követelményei szerint. Még csak az a kérdés sincs maigsan tisztába hozva, hogy mi a belügyér, mi a központi választmány joga ? Emlékezzünk csak vissza a pesti központi választmány ellen beadott petitio tárgyalására. A qualificatiót megszabó paragrafusok homályosak, nem szabatosak, nem korszerűek, tömérdek visszaélések kütforrásai. Az I. §. azon rendeletét, hogy azok, kik 1848-ban az országos követek választásába befolytak, vagy befolyhattak, e jog gyakorlatában meghagyatnak, a legtöbb megyében, fájdalom, úgy magyarázták, hogy minden nemes — apraja, nagyja szavazó. E paragrafusra nézve tehát okvetetlen kimondandó, hogy a törvény nem a nemesi osztályt tette szavazatképessé, hanem azoktól nem akarta elvonni a jogot, kik azt már gyakorolták. Az országgyűlés eljárása e tekintetben nem bír adni normatívumot. Itt minden nemesnek adtak szavazati jogot, ott csak azoknak, kik ilyennel már 1848-ban is bírtak, az országgyűlés mindkét eljárást helyeselte. Ez természetesen így nem maradhat. A választási qualificatio különféle nemeiről csak futólag akarunk egyet-mást megérinteni. A királyi és rendezett tanácsú városokban a 300 forintos ház a qualificatio. Azt, hogy megér e valamely ház 300 forintot, csak becslés útján lehet meghatározni, de a becslő is mindig pártember, és mint ilyen rendesen pártszempontból jár el. A jobboldali becslő a 800 forintos házat is 300 forintosnak nézi, ha baloldali emberé és viszont. Ez már így van, ez ellen hiába szabadkozunk. A 300 forintos ház censusát tehát adóval kellene helyettesíteni. A legnagyobb visszaélést szülte mindeddig a törvény azon kitétele, hogy a folytonosan egy segéddel dolgozó kézművesek szavazók. A segéd alatt egyik megyében csak a legényt, másik megyében már az inast is értették. A „folytonos“ szó fogalmát pedig pártszempontok szerint határozták meg. Ezt lehetetlen így meghagyni. Ama másik qualificatio, mely szerint a kereskedési teleppel bíró kereskedő is választó, szintén sok visszaélésre adott alkalmat. Némely megyében minden szatócsot kereskedőnek vettek, ha nyílt boltban árult, másutt megint csak azokat, kik czégüket a törvény értelmében be is jegyeztették. E viszásságon is okvetetlen segitni kell. Az intelligentia plane roszul jár a mostani törvénynyel. Egyik megyében az észt nem vették tényezőül s kihagyták a tiszteket, tisztviselőket, hivatalnokokat, habár évi fizetésük bármily magasra rúgott is, minthogy a törvény földbirtok és tőke jövedelméről beszél. Viszont azoknak, kik a mások állampapírjaival álltak elő, mint tulajdonukkal, szavazatot adtak, minthogy a papír évi kamatja megütötte a 100 frtot. Mindezeket nem azért soroljuk föl, mintha egytől-egyig ki akarnók jelenteni a qualificatióra vonatkozó szakaszok hiányait. Ez egy czikkben teljes lehetetlen munka. Csak egynémely ferdeségekre akarunk utalni, s a legnagyobbakat talán még ki sem emeltük. Bizonyos mérvig egyöntetűséget, határozottságot, minden kétértelműséget kizáró szabatosságot kell követelni a qualificatiót illető pontozatok közül. Ami pedig az eddigi választási eljárást, a szigorúan vett választási adtust illeti, itt is, ahová csak tekintünk, reformszükségre akadunk. Jelenleg a választók öszszeírása tömérdek időt vesz igénybe, úgy hogy a királyi egybehívó kibocsátása után csak 100—120 nap múlva ülhet össze az országgyűlés legjobb esetben. Mily nagy baj ez, kiváltkép válságos időkben, midőn a három ülésszak lejárta után rögtön össze kell hívni az országgyűlést. Az is határozottan baj, hogy az összeírási lajstrom három évre szól. Aki kimaradt, vagy időközben szerzi meg a qualificatiót, 3 éven át nem gyakorolhatja legfőbb polgári jogát. Állandó névsor kell, mely minden évben kiigazíttassék. Nagy hiány a törvényben a választási procedúra, különösen az, hogy télen, nyáron, éjjel-nappal folytonosan kell szavazni, s egy küldöttség előtt. Ez igen sok esetben nem egyéb, mint emberkínzás. A hiányok és bajok egész hosszú sorozatát fűzhetnők még ide, de azt hiszszük, hogy a jóból ennyi is elég. Mindenki tudja úgy is, hogy a revisió szükséges, s azért mi csak azt mondjuk, hogy : ne késsék a kormány a sürgős munkával. Ez oly ügy, melylyel kényes természete folytán nem tanácsos az országgyűlési működést berekeszteni. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy a kormánytól oly revisiót várunk, mely az 1848-diki törvény democraticus alapelveivel ellenkezzék. Ez eszünk ágában sincs. Oly választási törvény, mely a 48-diki törvénynyel szemben a democraticus elv megtagadását jelentené, ma egyáltalában képzelhetlen. Mi csak a qualificatió körül akarjuk bedugni a jelenlegi zavarok, félremagyarázások és erőszakoskodások forrását, s az eljárás körül azon reformokat kívánjuk, melyek minden egyes választásnál a választási szabadság és rend múlhatlan föltételeiül mutatkoztak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A pesti papnöveldében. (Ipolyi Arnold képgyűjteménye.) A helyeket, ahol Pesten műgyűjtemények láthatók, könnyen elszámlálhatjuk. A muzeum, Eszterházy-képtár, s az orsz. képzőművészeti társulat csarnokain kivül alig van emlitésre méltó gyűjtemény, s ha akad is egy-egy mű- szerető, ki betekint egyik-másik festőnk műtermébe, megnézi Engel szobrait, Gyurkovics képeit, gr. Karácsonyi Guido néhány képét, vagy gr. Pejacsevics szobrait, a vidékről Pestre felrándultak tömegének alig fog eszébe jutni, hogy mint egyéb külföldi városban szokás, tudakozódjanak Pesten is, hogy mi itt művészi szempontból a látni való. Az igaz, hogy ha eddig tudakozódtak volna is, s ha meg is nézték volna mindazt, ami látni való, mindez nem sok fáradságukba került volna. Újabb időben azonban Pestnek oly magángyűjteménye van, mely nagyon is méltó a megtekintésre, s melyet a szívélyes tulajdonos a legnagyobb készséggel megmutat mindenkinek, a ki a művészet iránt érdeklődik. Ez Ipolyi Arnold kanonok, s a papnövendékek igazgatójának gyűjteménye a pesti szemináriumban. Ő egymaga, — pedig épen nem dúsgazdag ember — oly műgyüjteményt létesített, mely sok neves, külföldi magángyüjteménynyel kiállja az összehasonlítást. Éveken át járt-kelt a külföldön, hogy a legkülönbözőbb vidékekről kiegészítse gyűjteményét, műszeretete buzgóságát folytonosan ébren tartá, s ha ma végig tekint képei hosszú során, bizonyára leírhatatlan gyönyörérzettel élvezi fáradozásai s mű-szeretetének eredményeit. Ipolyi műérzéke különben meglátszik az egész papnöveldén. Az ma holnap egész kis műiskola. A műszerető igazgató rajta van, hogy minden új berendezési részlet bizonyos szálegység és csin bélyegét viselje magán, s a termek új berendezése, melyekben a papnövendékek imáikat végzik, e nemben oly ízlést és műszeretetet árulnak el, melyek ritkítják párjukat. Vajha minél több ily papunk lenne! A világ bit örömeitől való visszavonulás bizonyára bő kárpótlást talál a tudományok és művészet szeretőtében, s e nemes érzelmek átszellemítik a kedélyt, megtisztítják minden salaktól a szívet. Ipolyi Arnold, mint említők, saját maga szerezte össze és rendezte e képgyűjteményét. Feladata az volt, hogy mintegy Museum christianumot állítson össze, s gyűjteményét bizonyos rendszerrel egészítvén ki, az műtörténeti szempontból oly nevezetes, hogy az értékre nézve felülmúl számos más sokkal gazdagabb gyűjteményt. A műveket többnyire egyenként vásárolta össze, kivéve ama képcsoportokat, melyeket Böhm József s Rambouxnak eladásra került gyűjteményeiből sikerült megvennie. S most nézzük e gyűjtemény egyes részleteit, mely szemlében vezérfonalul fog szolgálni a gyűjtemény oly ismertetése, mely a tulajdonos szives előadásán alapszik. A kis képcsarnoknak némileg bevezetésül szolgálnak mindjárt újabb világkorszakunk első ismeretes festészeti emlékeinek másolat példányai, a bemenetnél jobbkézre lévő első falon alkalmazva , úgymint: a tpompejani és herculanumi, azután a katakombai falfestményeknek, majd a bizanti (itt nevezetesen ravennai) mozaik művészet egyes képeinek Ipolyi által személyesen, helyben az eredetiről másoltatott, színesen festett és fényképezett példányai. Ezekhez csatlakozik néhány bizanti orosz festészeti mű. Ismeretes, hogy a bizanti fesztészetben az addigi festészeti irány mintegy megkövesülve megállapodott. Ezt követi máig az úgynevezett görög-orosz művészet. Ennek specimenjei azért a legrégibb festészet jellemzéséhez tartoznak. Köztük egykét hazai adatok és históriailag érdekes példány is jellemzi hazánk e nemű festészeti műveit. A következő falon találjuk már a kezdődő és fejlődő középkori új fesztészeti irány nevezetes példányait összeállítva. Néhány darab, mintegy az átmeneti fejlődést jelezve, még ugyan a bizanti görög fölfogásra és technikára emlékeztet. Mint p. u. Margaritone d’Arezzo és Jacopo da Torrita (1200 körül)érdekes feszületi képei, továbbá Mino nagy triptychonja. Képviselve van ezekben az úgynevezett „al graeco“ korszak, mely az olasz festészet gyermekéveit képezi. De erre következik már az olasz művészet felviruló ifjúságának örökszép kora, melyet Giotto lángelméje alkotott. S itt áll, ezen faltér képei kellő közepén, a nagy mester ritka műveinek egyik ereklyéje; egy alfresco falfestmény részlet (Paupertas) a hires assisii egyház faláról,egykor cavaliere Frondini által levéve s teljesen documentálva, miképp hogyan került ide mostani helyére. Mellette függenek azután iskolája egyes példányai, az úgynevezett Grottesque mesterek művei: egy szép triptyehon, közepén a trónon ülő B. Szűzzel, mellette védszentek alakjai, fönn a homlokcsúcsban Atyaisten s a két szárnyban az angyali üdvözlet. Tovább Stefano Giottino és Berna keresztre feszítése képes, dús, megható jelenetekkel s élénk jól fentartott színezettel. Felebb az Orcagna-féle (Andrea és Bernardo) iskola van képviselve, két érdekes votivképpel, nyilván nagyobb triptychonok részletei, a donatorok és czimerek alakjaival. Majd a sienai iskola több műve következik, első mestereiben képviselve. Egy szóval, az olasz festészeti iskola első fejlődésének majdnem összes legkitűnőbb mesterei (ha Cimabuet és Simone di Martinot kiveszszük) a XIII-dik századtól kezdve a XIV-dik század elején túl, itt rendre képviselve láthatók. A következő falkörön a XV. századi további festők művei állanak előttünk. Ezen faltérnek azonban fődisze S p i n e 11 o Aretinonak egy nagy becsű oltárképe, kisebb predellaival együtt. A ker. sz. Jánost és sz. Nemesiust s ezek martyriumait előállító kitűnő mű, nagyobbszerü domborművezettel faragott eredeti oltárkeretével egykor a florenczi Monte Oliveton, a camalduli congregatio templomának főoltárán állott, melynek számára 1380-ban készült, mint a bevésett s aranyban domborodó feliratok tanúsítják, melyek nemcsak a festőnek, de a keretfaragónak is és az aranyzónak nevét fentartották, kik hasonlón valódi művészek lehettek, mint a fenmaradt részletek mutatják. Ezen oltárkép felső része a sienai képtárban, míg egy másik szárnyoldala Kölnben látható. A festvény épsége és színezetének elevensége által is páratlan becsű példánynak mondható, miután máskép is Spinello Aretino e nemű művei a legritkábbak közé tartoznak. Ugyanezen osztályban van még Masoino Panicare egy kis műve: Dantet állítva elő, amint a sienai köztársaság lobogója átadásával Gonfalionerét megtiszteli. E festvény nemcsak mesterét jellemző sajátságai által, de hazai műtörténetünkre nézve azon körülménynél fogva is igen érdekes, hogy művésze Masolino, Ozorai Pipo által Magyarországba hiva, ecsetével hazánkban is alkotott nevezetes műveket. Ezzel bezáródik a XIV-dik század festőinek sora. Sőt az utóbbival máris a XV-dik századba lépünk. Ezt képviseli a következő falon legelői mindjárt Guidoccio Cozarelli egy nagyobbszerű műve, eredetileg oltárkép egy sienai asmalungai templomból, érdekes eredeti oltárkeretével együtt. Rajta olvassuk festője nevét s készülte évszámát. A másik mindjárt mellette Fuligno vagy máskép Nicolao Almnónak egy szintén nagyobb s kitűnő becsű műve, névvel s évszámmal jelölve, és sinai sz. Bernardini érdekes tájképi háttérrel előállítva. Egyike kétségtelenül a gyűjtemény legnevezetesebb képeinek. Mindjárt ez alatt áll tanítványának, a híres Pintoricchionak két érdekes festménye. A következő falköz tovább a XV-dik század végét és részben már a XVI. század elejét állítja elő, egy pár érdekes régibb mester 3 művével. Feltűnő közepén egy igen érdekes costumekép, hihetőleg Giovanni Sántító, s egy nagyobb élénk színezetű s jól megtartott Krisztus keresztelése Luini iskolájából. Nevezetesebb ezek mellett Lippo Lippi egy Madonnája; fájdalom, hogy a nagy mester ezen bájos kis képe barbár kezek ismételt mázolásai által sokat szenvedett. Ezek során, az utolsó falon összeállítva találjuk az úgynevezett átmeneti műveket, melyekben t. i. egyrészt az ó-olasz és ó-német iskolát hasonlatai, másrészt a szigorúbb régi iskoláknak, az újabb renaissance sőt barock korba átmenő vonásai észlelhetők. Tanulságos kis példatár : minő péld. egy olasz Madonna s mellette Pest, július 14. (A belügyminiszter által) kiküldött, a köztörvényhatóságok szervezkedési munkálataival foglalkozó bizottság — mint értesülünk — ma tartotta a miniszter elnöklete alatt első ülését, melyben a bizottság a modus proecedendi megállapításával foglalkozott. Már eddig négy vármegye küldötte be a belügyminisztériumhoz kész szervezkedési munkálatát. (A minisztertanács az utolsó napok üléseiben — mint már említettük — az egész jövő sessió munkatervét megállapította. Többek között a fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslatot is fölvette tanácskozmányai körébe, s azt — mint értesülünk — minden lényeges módosítás nélkül — úgy, amint az enquete tanácskozmányaiból kikerült, s a belügyminisztériumban szövegeztetett — el is fogadta. Pest, Buda, Ó-Buda és a Margitsziget egyesítése elvben a minisztertanács által szintén elfogadtatott. (A megyerendezéshez.) A belügyminiszter ur ma 1695. évi. sz. a. a magyarországi és erdélyi főispánok, főkapitányok és főkirály bírákhoz a következő köriratot intézte: A köztörvényhatóságok rendezésére vonatkozó előmunkálatoknál szorgos figyelmet és a törvény szigorú alkalmazását igényli a szervezési munkálat azon része, mely a törvényhatósági bizottság megalakításának alapjául szolgáland. Némely főispánnak hozzám intézett felterjesztéséből azt tapasztaltam, hogy a törvény alkalmazása iránt épen e tekintetben eltérő nézetek merültek fel. Az 1870. XLV. t. ez. 91. §-ának g. betűjét, mely szerint a szervező küldöttség készíti el a legtöbb adót fizetők névsorát, némelyek ugyanis oda magyarázzák, hogy az idézett t. ez. 23. és 24. §§-aiban foglalt teendőiket már nem ez, hanem a 92-ik §-ban említett igazoló választmány teljesíti, mások szerint pedig ugyanezen teendőket is a szervező küldöttség, illetőleg annak a legtöbb államadót fizetők névjegyzékének elkészítése végett kirendelt alválasztmánya végzi. Részemről ez utóbbi magyarázatot tartom helyesnek és követendőnek, és pedig következő okokból. Az 1870. 41. t. sz. a már szervezett törvényhatóságban a legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállítását és kiigazítását az igazoló választmányra bízza, mely eljárásában a törvény 22., 23. és 24. §§-ainak határozatait követi. Az átmeneti intézkedések szerint (91. §) ugyanezen teendők, vagyis a legtöbb adótfizetők névjegyzékének elkészítése a szervező küldöttséget illeti. Ezen kifejezés: „elkészíti a legtöbb adótfizetők névjegyzékét“ megfelel a 22., 23. és 24. §§okban körülírt teendőknek, mert a legtöbb adótt fizetők névsorát a törvény szerint nem is lehet elkészíteni a nélkül, hogy a 23. és 24. §§-ok egyúttal ne alkalmaztassanak. A legtöbb adót fizető ugyanis a bizottsági tagság elnyerése tekintetéből nem mindig az, ki az adóhivatal kimutatása szerint legtöbbet fizet, hanem az, ki e mellett a 23-ik §. követelményei és esetleg kedvezményeinek is megfelel. Aki tehát a 22-ik §. szerint eljár, ugyanannak el kell járnia a 23-ik §. szerint is, éspedig annál inkább, mert ezen §-ban van előszabva a sorrend megállapítása, mely nélkül a névjegyzék, tekintettel a 31 § ra, használható sem lenne, a 23-ik §. pedig maga után vonja a 24 ik §-ban körülírt eljárást. A törvény 22-ik §-a tehát a névjegyzék elkészítése tekintetében a 23. és 24. §-okkal egy egészet képez, melyet külön választani nem lehet; a törvény azon intézkedése is, hogy az elkészített névjegyzék megerősítés végett a 2-ik közgyűlésnek bemutatandó, a névjegyzék összeállításával egybefüggő összes működésre értendő, mert különben egy még azután a 3-ik közgyűlésen megválasztandó igazoló választmány által kiegészítendő névjegyzék előzetes megerősítésének sem értelme, sem czélja nem lenne. A törvény 92-dik §-ának, mely szerint a 3-ik közgyűlésen az igazoló választmány megválasztatik, nem az a czélja, hogy az igazoló választmányt a 23. és 24. §§-ok teendőivel ruházza fel, mert hiszen a jelen átmenetnél e teendőket tőle az előző 91. §. már úgy is elvette, hanem czélja egyedül az, hogy a 37-dik §-ban felsorolt panaszokat és észrevételeket elintézze. .. . (czim) tehát, mint a szervező küldöttség törvényszerinti elnöke szíves leendő küldöttséget figyelmeztetni, miként annak feladatához tartozik a legtöbb adót fizetők névjegyzékének elkészítésénél a törvény 22, 23 és 24. §§. szerint eljárni, s e végből kötelessége leend nyilvános ülést tartani s annak napjait kitűzvén, ezt a törvényhatóság kebelében azon megjegyzéssel közhírré tenni, hogy mindazok, akik a törvény 23 §-a kedvezményeit igénybe venni kívánják, szóval vagy írásban jelentkezzenek. Az egyes választókerületek választóinak öszszeállítása iránt szintén eltérnek a nézetek, némelyek ugyanis ezt nem az országos képviselők választására jogosultak utolsó névjegyzékéből, hanem újabb összeírások — illetőleg kiigazítások — alapján kívánják eszközölni. Erre vonatkozólag kijelentem, miként a választók összeírása — a 27-dik §. határozott utasítása szerint — csakis az országos képviselők választására jogosultak utolsó, vagyis az 1869-ik év tavaszán készített választók névjegyzékéből történhetik meg. Tapasztalván egyébiránt, miként a választásra jogosultak névjegyzéke, mely egy pár megyéből hozzám beérkezett, nem egyez meg az 1869-diki választók összeírásának a belügyminisztérium levéltárában elhelyezett egyik eredeti példányával, és hogy a felterjesztett névjegyzékekben nem volt figyelem az időközben elhaltakra. Szükséges leene tehát ezen névjegyzékek összeállításánál — a törvény szigorú megtartása mellett — nagyobb figyelmet és óvatosságot kifejteni, s azokat hozzám az utolsó képviselőválasztási összeírásokkal való gondos összeegyeztetés után az időközben elhaltak számának kimutatása mellett terjeszteni fel, mert lényeges hiányok esetében kénytelen lennék azokat újabb és pontos összeállítás végett visszaküldeni. Fogadja stb. (A törvények közzététele) ellen sok a panasz. Az egyik panasz az, hogy a törvények hivatalos fordítása igen későn tétetik közzé, mi az idegen ajkúakra igen sok bajjal jár. De fontos ennél az a panasz, hogy a hirlapban nem közöltetik az illető törvények száma, s miután a kormányrendeletekben legtöbbnyire csak a törvények számára történik hivatkozás, a közönség alig tudhatja, hogy e szám alatt mely törvények értetnek. Ez min-