Pesti Napló, 1871. július (22. évfolyam, 149-174. szám)

1871-07-15 / 161. szám

161. szám. Szombat, julius 15.1871. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek-tere 7. szám földszint. Kiadóhivatal: A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: 22. f­é­l nyam­. Előfizetési feltételek: Hirdetmények dija: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 „ 50 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr-Egy hóra ... 1 „ 85 kr-9 hasábos petitsor egyszeri hír­­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 6 hasábos petitsor 25 njkr. Előfizetési felhívás „PESTI MPLIKa, Előfizetési árak : Egész évre 1871. jul. 1—1872. jun. vég. 22 ft. Fél évre 1871. jul. 1.—decz. vég. lift. Negyed évre 1871. jul. 1.—sept. vég. 5 ft 50 kr. Jul. 1-jével belépő uj előfizetőinknek a lapunkban most közölt regény megjelent részeit kívánatra díjtalanul megküldjük. U.“ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­hiva­tala“ czim alatt az „Athenaeum“-hoz, Pest, ferencziek­ tere,7. sz. alá küldendők. Pest, július 14. „A legközelebb lefolyt választási moz­galmak újabb tanúságot nyújtottak önök­nek az 1848-dik évi választási törvények hiányairól. E hiányokat pótolni s a választás me­netét olykép rendezni, miszerint a válasz­tás szabadsága a pártszenvedélyek kicsa­pongásai ellen megóvassék — szintén egyike a legkomolyabb és a legsürgősebb teendőknek, a­mely önök munkás ke­zeire vár.“ Így nyilatkozik ama trónbeszéd, mely­­lyel 1869. évi ápril 24-én az országgyű­lés összehivatott. Azóta több, mint két év elmúlt, majdnem küszöbén állunk a jelen törvényhozás utolsó, rövid sessiójának, s a választási törvény revisiója még mindig nem lépett ki a szép ígéretek sorából , pedig a mi vélekedésünk szerint a válasz­tási törvény revisiójának a többi nagy reformművet megelőzni, úgyszólván meg­nyitni kellett volna. Hanem jobb későn mint soha, s azért teljesen helyeseljük a „Pester Lloyd“ mai czikkét, melyben figyelmezteti a kor­mányt, hogy most, midőn mint látszik, a jövő sessió munkarendjét állapítja meg, ne felejtkezzék meg a választási törvény­nek oly szükséges revisiójáról sem. A hír­­lapokban ugyan néhány nap óta az a hir kering, hogy a minisztertanács utolsó ülé­seiben komolyan foglalkozott a választási törvény revisiójával. Akár való­s hir, akár nem , a kormányhoz intézett jóaka­­ratú figyelmeztetés nem fölösleges. Ná­lunk a minisztertanács egy-egy ízben sokkal foglalkozik, a­mit később elejt, vagy a­mi a parlamenti munkálatok hal­mazában egyszerre csak elvész, az ember azt sem tudja hová lett. Még ha a minisz­tertanács csakugyan tanácskozásai sor­rendjébe felvette volna a választási tör­vény revisióját, még akkor sem fölösle­ges komolyan figyelmeztetni a kormányt, hogy itt oly feladattal áll szemközt, mely­nek sikeres, ildomos megoldása állami fejlődésünk rendes, szilárd menetének egyik nélkülözhetlen feltétele. Tisztelt kollegánk a „Pester Lloyd” a választási törvény revisiója iránti kíván­ságát tüzetesen indokolja. Majdnem haj­landók vagyunk azt mondani, hogy ez fölösleges munka. Ez azon, fájdalom, még eléggé számos kérdések egyike, melyre csak ujjal kell rámutatni, s mindenki el­ismeri, hogy itt reformra, még­pedig sür­gős reformra van szükségünk. Úgy hisz­­szük, hogy bizonyos mérvig a reform szükségességét még az ellenzék is elis­meri. Mi legalább nem gondolhatjuk, hogy volna az országban közügyekkel, különösen választási ügyekkel foglalko­zott ember, ki kisebb vagy nagyobb mérvig ne tartaná a revisiót elterülhetően szük­ségesnek. Ha az 1848-diki (V.) törvényt tanul­mányozzuk, még­pedig az utolsó ország­gyűlési választások kissé kiáltó világítása mellett : hézagosságra, kétértelműségre, zavarra és ellentmondásra akadunk, bár­merre pillantunk. A törvény szövegezése semmi tekintetben sem állja ki a kritikát. Igen sok szakaszát jobbra-balra lehet ma­gyarázni. Magyarázták is a központi bi­zottságok, úgy a­mint épen kedvök tar­totta, a párt­érdekek követelményei sze­rint. Még csak az a kérdés sincs maigsan tisztába hozva, hogy mi a belügyér, mi a központi választmány joga ? Emlékez­zünk csak vissza a pesti központi választ­mány ellen beadott petitio tárgyalására. A qualificatiót megszabó paragrafusok homályosak, nem szabatosak, nem kor­szerűek, tömérdek visszaélések kütforrá­­sai. Az I. §. azon rendeletét, hogy azok, kik 1848-ban az országos követek válasz­tásába befolytak, vagy befolyhattak, e jog gyakorlatában meghagyatnak, a leg­több megyében, fájdalom, úgy magyaráz­ták, hogy minden nemes — apraja, nagy­ja szavazó. E paragrafusra nézve tehát okvetetlen kimondandó, hogy a törvény nem a nemesi osztályt tette szavazat­képessé, hanem azoktól nem akarta el­vonni a jogot, kik azt már gyakorolták. Az országgyűlés eljárása e tekintetben nem bír adni normatívumot. Itt minden nemesnek adtak szavazati jogot, ott csak azoknak, kik ilyennel már 1848-ban is bírtak, az országgyűlés mindkét eljárást helyeselte. Ez természetesen így nem ma­radhat. A választási qualificatio különféle ne­meiről csak futólag akarunk egyet-mást megérinteni. A királyi és rendezett taná­csú városokban a 300 forintos ház a qua­lificatio. Azt, hogy megér e valamely ház 300 forintot, csak becslés útján lehet meghatározni, de a becslő is mindig párt­ember, és mint ilyen rendesen pártszem­pontból jár el. A jobboldali becslő a 800 forintos házat is 300 forintosnak nézi, ha baloldali emberé és viszont. Ez már így van, ez ellen hiába szabadkozunk. A 300 forintos ház censusát tehát adóval kellene helyettesíteni. A legnagyobb visszaélést szülte mind­eddig a törvény azon kitétele, hogy a folytonosan egy segéddel dolgozó kézmű­vesek szavazók. A segéd alatt egyik me­gyében csak a legényt, másik megyében már az inast is értették. A „folytonos“ szó fogalmát pedig pártszempontok sze­rint határozták meg. Ezt lehetetlen így meghagyni. Ama másik qualificatio, mely szerint a kereskedési teleppel bíró keres­kedő is választó, szintén sok visszaélésre adott alkalmat. Némely megyében min­den szatócsot kereskedőnek vettek, ha nyílt boltban árult, másutt megint csak azokat, kik czégü­ket a törvény értelmé­ben be is jegyeztették. E viszásságon is okvetetlen segitni kell. Az intelligentia plane roszul jár a mos­tani törvénynyel. Egyik megyében az észt nem vették tényezőül s kihagyták a tiszteket, tisztviselőket, hivatalnokokat, habár évi fizetésük bármily magasra rú­gott is, minthogy a törvény földbirtok és tőke jövedelméről beszél. Viszont azok­nak, kik a mások állampapírjaival álltak elő, mint tulajdonukkal, szavazatot ad­tak, minthogy a papír évi kamatja meg­ütötte a 100 frtot. Mindezeket nem azért soroljuk föl, mintha egytől-egyig ki akarnók jelenteni a qualificatióra vonatkozó szakaszok hiá­nyait. Ez egy czikkben teljes lehetetlen munka. Csak egynémely ferdeségekre akarunk utalni, s a legnagyobbakat talán még ki sem emeltük. Bizonyos mérvig egyöntetűséget, határozottságot, minden kétértelműséget kizáró szabatosságot kell követelni a qualificatiót illető pontozatok közül. A­mi pedig az eddigi választási eljárást, a szigorúan vett választási adtust illeti, itt is, a­hová csak tekintünk, reformszük­ségre akadunk. Jelenleg a választók ösz­­szeírása tömérdek időt vesz igénybe, úgy hogy a királyi egybehívó kibocsátása után csak 100—120 nap múlva ülhet össze az országgyűlés legjobb esetben. Mily nagy baj ez, kiváltkép válságos időkben, midőn a három ülésszak lejárta után rögtön össze kell hívni az ország­gyűlést. Az is határozottan baj, hogy az össze­­írási lajstrom három évre szól. A­ki ki­maradt, vagy időközben szerzi meg a qualificatiót, 3 éven át nem gyakorolhatja legfőbb polgári jogát. Állandó névsor kell, mely minden évben kiigazíttassék. Nagy hiány a törvényben a választási procedúra, különösen az, hogy télen, nyáron, éjjel-nappal folytonosan kell sza­vazni, s egy küldöttség előtt. Ez igen sok esetben nem egyéb, mint emberkínzás. A hiányok és bajok egész hosszú soro­zatát fűzhetnők még ide, de azt hiszszük, hogy a jóból ennyi is elég. Mindenki tud­ja úgy is, hogy a revisió szükséges, s azért mi csak azt mondjuk, hogy : ne késsék a kormány a sürgős munkával. Ez oly ügy, melylyel kényes természete folytán nem tanácsos az országgyűlési működést berekeszteni. Ezzel természete­sen nem azt akarjuk mondani, hogy a kormánytól oly revisiót várunk, mely az 1848-diki törvény democraticus alapel­veivel ellenkezzék. Ez eszünk ágában sincs. Oly választási törvény, mely a 48-diki törvénynyel szemben a democra­ticus elv megtagadását jelentené, ma egy­általában képzelhetlen. Mi csak a qualifi­­catió körül akarjuk bedugni a jelenlegi za­varok, félremagyarázások és erőszakosko­dások forrását, s az eljárás körül azon re­formokat kívánjuk, melyek minden egyes választásnál a választási szabadság és rend múlhatlan föltételeiül mutatkoztak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A pesti papnöveldében. (Ipolyi Arnold képgyűjteménye.) A helyeket, a­hol Pesten műgyűjtemények láthatók, könnyen elszámlálhatjuk. A muzeum, Eszterházy-képtár, s az orsz. képzőművészeti társulat csarnokain kivül alig van emlitésre méltó gyűjtemény, s ha akad is egy-egy mű- szerető, ki betekint egyik-másik festőnk mű­termébe, megnézi Engel szobrait, Gyurkovics képeit, gr. Karácsonyi Guido néhány képét, vagy gr. Pejacsevics szobrait, a vidékről Pestre felrándultak tömegének alig fog eszébe jutni, hogy mint egyéb külföldi városban szokás, tu­dakozódjanak Pesten is, hogy mi itt művészi szempontból a látni való. Az igaz, hogy ha ed­dig tudakozódtak volna is, s ha meg is nézték volna mindazt, a­mi látni való, mindez nem sok fáradságukba került volna. Újabb időben azon­ban Pestnek oly magán­gyűjteménye van, mely nagyon is méltó a megtekintésre, s melyet a szí­vélyes tulajdonos a legnagyobb készséggel meg­mutat mindenkinek, a ki a művészet iránt ér­deklődik. Ez Ipolyi Arnold kanonok, s a papnöven­dékek igazgatójának gyűjteménye a pesti sze­mináriumban. Ő egymaga, — pedig épen nem dúsgazdag ember — oly műgyüjteményt létesí­tett, mely sok neves, külföldi magángyüjte­­ménynyel kiállja az összehasonlítást. Éveken át járt-kelt a külföldön, hogy a legkülönbözőbb vi­dékekről kiegészítse gyűjteményét, műszeretete buzgóságát folytonosan ébren tartá, s ha ma vé­gig tekint képei hosszú során, bizonyára leírha­tatlan gyönyörérzettel élvezi fáradozásai s mű-­­­szeretetének eredményeit. Ipolyi műérzéke különben meglátszik az egész papnöveldén. Az ma holnap egész kis műiskola. A műszerető igazgató rajta van, hogy minden új berendezési részlet bizonyos szálegy­­ség és csin bélyegét viselje magán, s a termek új berendezése, melyekben a papnövendékek imáikat végzik, e nemben oly ízlést és műsze­­retetet árulnak el, melyek ritkítják­ párjukat. Vajha minél több ily papunk lenne! A világ bit örömeitől való visszavonulás bizonyára bő kárpótlást talál a tudományok és művészet sze­retőtében, s e nemes érzelmek átszellemítik a kedélyt, megtisztítják minden salaktól a szívet. Ipolyi Arnold, mint említők, saját maga sze­rezte össze és rendezte e képgyűjteményét. Fel­adata az volt, hogy mintegy Museum christianu­­mot állítson össze, s gyűjteményét bizonyos rendszerrel egészítvén ki, az műtörténeti szempontból oly nevezetes, hogy az értékre nézve felülmúl számos más sokkal gazdagabb gyűjteményt. A műveket többnyire egyenként vásárolta össze, kivéve ama képcsoportokat, melyeket Böhm József s Rambouxnak eladásra került gyűjteményeiből sikerült megvennie. S most nézzük e gyűjtemény egyes részleteit, mely szemlében vezérfonalul fog szolgálni a gyűjtemény oly ismertetése, mely a tulajdonos szives előadásán alapszik. A kis képcsarnoknak némileg bevezetésül szolgálnak mindjárt újabb világkorszakunk első ismeretes festészeti emlékeinek másolat példá­nyai, a bemenetnél jobbkézre lévő első falon al­kalmazva , úgymint: a tpompejani és hercula­­numi, azután a katakombai falfestményeknek, majd a bizanti (itt nevez­etesen ravennai) mozaik művészet egyes képeinek Ipolyi által személye­sen, helyben az eredetiről másoltatott, színesen festett és fényképezett példányai. Ezekhez csatlakozik néhány bizanti orosz festészeti mű. Ismeretes, hogy a bizanti fesz­­tészetben az addigi festészeti irány mintegy megkövesülve megállapodott. Ezt követi máig az úgynevezett görög-orosz művészet. Ennek specimenjei azért a legrégibb festészet jellemzé­séhez tartoznak. Köztük egykét hazai adatok­ és históriailag érdekes példány is jellemzi hazánk e nemű festészeti műveit. A következő falon találjuk már a kezdődő és fejlődő középkori új fesztészeti irány nevezetes példányait összeállítva. Néhány darab, mintegy az átmeneti fejlődést jelezve, még ugyan a bizanti görög fölfogásra és technikára emlékeztet. Mint p. u. Margaritone d’Arezzo és Jacopo da Torrita (1200 körül)érdekes feszületi ké­pei, továbbá Mino nagy triptychonja. Képvi­selve van ezekben az úgynevezett „al graeco“ korszak, mely az olasz festészet gyermekéveit képezi. De erre következik már az olasz művé­szet felviruló ifjúságának örökszép kora, melyet Giotto lángelméje alkotott. S itt áll, ezen faltér képei kellő közepén, a nagy mester ritka műveinek egyik ereklyéje; egy alfresco fal­festmény részlet (Paupertas) a hires assisii egy­ház faláról,egykor cavaliere Frondini által levéve s teljesen documentálva, mikép­p hogyan ke­rült ide mostani helyére. Mellette függenek azután iskolája egyes pél­dányai, az úgynevezett Grottesque mes­terek művei: egy szép triptyehon, közepén a trónon ülő B. Szűzzel, mellette védszentek alak­jai, fönn a homlokcsúcsban Atyaisten s a két szárnyban az angyali üdvözlet. Tovább Ste­fano Giottino és Bern­a keresztre feszítése képes, dús, megható jelenetekkel s élénk jól fentartott színezettel. Felebb az O­r­c­a­g­n­a-féle (A­n­d­r­e­a és Bernardo) iskola van képviselve, két ér­dekes votivképpel, nyilván nagyobb triptycho­­nok részletei, a donatorok és czimerek alakjai­val. Majd a s­i­e­n­a­i iskola több műve követ­kezik, első mestereiben képviselve. Egy szóval, az olasz festészeti iskola első fejlődésének majdnem összes legkitűnőbb mes­terei (ha Cimabuet és Simone di Martinot kiveszszük) a XIII-dik század­tól kezdve a XIV-dik század elején túl, itt rendre képviselve láthatók. A következő falkörön a XV. századi további festők művei állanak előttünk. Ezen faltérnek azonban fődisze S p i n e 11 o Aretinonak egy nagy becsű oltárképe, kisebb predellaival együtt. A ker. sz. Jánost és sz. Nemesiust s ezek martyriumait előállító ki­tűnő mű, nagyobbszerü domborművezettel fara­gott eredeti oltárkeretével egykor a florenczi Monte Oliveton, a camalduli congregatio tem­plomának főoltárán állott, melynek számára 1380-ban készült, mint a bevésett s aranyban domborodó feliratok tanúsítják, melyek nem­csak a festőnek, de a keretfaragónak is és az aranyzónak nevét fentartották, kik hasonlón valódi művészek lehettek, mint a fenmaradt részletek mutatják. Ezen oltárkép felső része a sienai képtárban, míg egy másik szárnyoldala Kölnben látható. A festvény épsége és színeze­tének elevensége által is páratlan becsű pél­dánynak mondható, miután máskép is Spinello Aretino e nemű művei a legritkábbak közé tar­toznak. Ugyanezen osztályban van még M­a­s­o­­­i­n­o P­a­n­i­c­a­r­e egy kis műve: Dantet állítva elő, a­mint a sienai köztársaság lobogója átadá­sával Gonfalionerét megtiszteli. E festvény nemcsak mesterét jellemző sajátságai által, de hazai műtörténetünkre nézve azon körülmény­nél fogva is igen érdekes, hogy művésze Maso­­lino, Ozorai Pipo által Magyarországba hiva, ecsetével hazánkban is alkotott nevezetes mű­veket. Ezzel bezáródik a XIV-dik század festőinek sora. Sőt az utóbbival máris a XV-dik századba lépünk. Ezt képviseli a következő falon legelői mindjárt Guidoccio Cozarelli egy na­gyobbszerű műve, eredetileg oltárkép egy sienai asm­alungai templomból, érdekes eredeti oltár­keretével együtt. Rajta olvassuk festője nevét s készülte évszámát. A másik mindjárt mellette F­u­l­i­g­n­o vagy máskép N­i­c­o­l­a­o Alm­­n­ó­n­a­k egy szintén nagyobb s kitűnő becsű műve, névvel s évszámmal jelölve, és sinai sz. Bernardini érdekes tájképi háttérrel előállítva. Egyike kétségtelenül a gyűjtemény legneveze­tesebb képeinek. Mindjárt ez alatt áll tanítványának, a híres Pintoricchionak két érdekes festménye. A következő falköz tovább a XV-dik század végét és részben már a XVI. század elejét állít­ja elő, egy pár érdekes régibb mester 3 művé­vel. Feltűnő közepén egy igen érdekes costu­­mekép, hihetőleg Giovanni Sántító­­, s egy nagyobb élénk színezetű s jól megtartott Krisztus keresztelése Luini iskolájából. Neve­zetesebb ezek mellett Lippo Lippi egy Ma­donnája; fájdalom, hogy a nagy mester ezen bájos kis képe barbár kezek ismételt mázolásai által sokat szenvedett. Ezek során, az utolsó falon összeállítva talál­juk az úgynevezett átmeneti műveket, melyek­ben t. i. egyrészt az ó-olasz és ó-német iskolát hasonlatai, másrészt a szigorúbb régi iskolák­nak, az újabb renaissance sőt barock korba át­menő vonásai észlelhetők. Tanulságos kis pél­datár : minő péld. egy olasz Madonna s mellette Pest, július 14. (A belügyminiszter által) kiküldött, a köztörvényhatóságok szervezkedési munkála­taival foglalkozó bizottság — mint értesülünk — ma tartotta a miniszter elnöklete alatt első ülését, melyben a bizottság a modus proeceden­­di megállapításával foglalkozott. Már eddig négy vármegye küldötte be a belügyminisztériumhoz kész szervezkedési munkálatát. (A minisztertanács­ az utolsó napok üléseiben — mint már említettük — az egész jövő sessió munkatervét megállapította. Többek között a fővárosok rendezéséről szóló törvény­­javaslatot is fölvette tanácskozmányai körébe, s azt — mint értesülünk — minden lényeges mó­dosítás nélkül — úgy, a­mint az enquete tanács­­kozmányaiból kikerült, s a belügyminisztérium­ban szövegeztetett — el is fogadta. Pest, Buda, Ó-Buda és a Margitsziget egyesítése elvben a minisztertanács által szintén elfogadtatott. (A megyerendezéshez.) A belügymi­niszter ur ma 1695. évi. sz. a. a magyarországi és erdélyi főispánok, főkapitányok és főkirály bírákhoz a következő köriratot intézte: A köztörvényhatóságok rendezésére vonatko­zó előmunkálatoknál szorgos figyelmet és a tör­vény szigorú alkalmazását igényli a szervezési munkálat azon része, mely a törvényhatósági bizottság megalakításának alapjául szolgáland. Némely főispánnak hozzám intézett felter­jesztéséből azt tapasztaltam, hogy a törvény al­kalmazása iránt épen e tekintetben eltérő néze­tek merültek fel. Az 1870. XLV. t. ez. 91. §-ának g. betűjét, mely szerint a szervező küldöttség készíti el a legtöbb adót fizetők névsorát, némelyek ugyan­is oda magyarázzák, hogy az idézett t. ez. 23. és 24. §§-aiban foglalt teendőiket már nem ez, hanem a 92-ik §-ban említett igazoló választ­mány teljesíti, mások szerint pedig ugyanezen teendőket is a szervező küldöttség, illetőleg an­nak a legtöbb államadót fizetők névjegyzéké­nek elkészítése végett kirendelt alválasztmánya végzi. Részemről ez utóbbi magyarázatot tartom helyesnek és követendőnek, és pedig következő okokból. Az 1870. 41. t. sz. a már szervezett törvény­­hatóságban a legtöbb adót fizetők névjegyzéké­nek összeállítását és kiigazítását az igazoló vá­lasztmányra bízza, mely eljárásában a törvény 22., 23. és 24. §§-ainak határozatait követi. Az átmeneti intézkedések szerint (91. §) ugyanezen teendők, vagyis a legtöbb adótfizetők névjegyzékének elkészítése a szervező küldött­séget illeti. Ezen kifejezés: „elkészíti a legtöbb adótfize­­tők névjegyzékét“ megfelel a 22., 23. és 24. §§­­okban körülírt teendőknek, mert a legtöbb adótt fizetők névsorát a törvény szerint nem is lehet elkészíteni a nélkül, hogy a 23. és 24. §§-ok egyúttal ne alkalmaztassanak. A legtöbb adót fizető ugyanis a bizottsági tagság elnyerése tekintetéből nem mindig az, ki az adóhivatal kimutatása szerint legtöbbet fizet, hanem az, ki e mellett a 23-ik §. követelményei­ és esetleg kedvezményeinek is megfelel. A­ki tehát a 22-ik §. szerint eljár, ugyanan­nak el kell járnia a 23-ik §. szerint is, és­pedig annál inkább, mert ezen §-ban van előszabva a sorrend megállapítása, mely nélkül a névjegy­zék, tekintettel a 31 § ra, használható sem lenne, a 23-ik §. pedig maga után vonja a 24 ik §-ban körülírt eljárást. A törvény 22-ik §-a tehát a névjegyzék elké­­szítése tekintetében a 23. és 24. §-okkal egy egé­szet képez, melyet külön választani nem lehet; a törvény azon intézkedése is, hogy az elkészített névjegyzék megerősítés végett a 2-ik közgyű­lésnek bemutatandó, a névjegyzék összeállításá­val egybefüggő összes működésre értendő, mert különben egy még azután a 3-ik közgyűlésen megválasztandó igazoló választmány által ki­egészítendő névjegyzék előzetes megerősítésének sem értelme, sem czélja nem lenne. A törvény 92-dik §-ának, mely szerint a 3-ik közgyűlésen az igazoló választmány megválasz­­tatik, nem az a czélja, hogy az igazoló választ­mányt a 23. és 24. §§-ok teendőivel ruházza fel, mert hiszen a jelen átmenetnél e teendőket tőle az előző 91. §. már úgy is elvette, hanem czélja egyedül az, hogy a 37-dik §-ban felsorolt pana­szokat és észrevételeket elintézze. .. . (czim) tehát, mint a szervező küldöttség törvényszerinti elnöke szíves leend­ő küldöttsé­get figyelmeztetni, miként annak feladatához tartozik a legtöbb adót fizetők névjegyzékének elkészítésénél a törvény 22, 23 és 24. §§. szerint eljárni, s e végből kötelessége leend nyilvános ülést tartani s annak napjait kitűzvén, ezt a tör­vényhatóság kebelében azon megjegyzéssel köz­hírré tenni, hogy mindazok, a­kik a törvény 23 §-a kedvezményeit igénybe venni kívánják, szó­val vagy írásban jelentkezzenek. Az egyes választó­kerületek választóinak ösz­­szeállítása iránt szintén eltérnek a nézetek, né­melyek ugyanis ezt nem az országos képviselők választására jogosultak utolsó névjegyzékéből, hanem újabb összeírások — illetőleg kiigazítá­sok — alapján kívánják eszközölni. Erre vonatkozólag kijelentem, miként a vá­lasztók összeírása — a 27-dik §. határozott uta­sítása szerint — csakis az országos képviselők választására jogosultak utolsó, vagyis az 1869-ik év tavaszán készített választók névjegyzékéből történhetik meg. Tapasztalván egyébiránt, miként a válasz­tásra jogosultak névjegyzéke, mely egy pár megyéből hozzám beérkezett, nem egyez meg az 1869-diki választók összeírásának a belügymi­nisztérium levéltárában elhelyezett egyik eredeti példányával, és hogy a felterjesztett névjegyzé­kekben nem volt figyelem az időközben elhal­takra. Szükséges leene tehát ezen névjegyzékek összeállításánál — a törvény szigorú megtartása mellett — nagyobb figyelmet és óvatosságot ki­fejteni, s azokat hozzám az utolsó képviselővá­­lasztási összeírásokkal való gondos összeegyez­tetés után az időközben elhaltak számának ki­mutatása mellett terjeszteni fel, mert lényeges hiányok esetében kénytelen lennék azokat újabb és pontos összeállítás végett visszaküldeni. Fogadja stb. (A törvények közzététele) el­len sok a panasz. Az egyik panasz az, hogy a törvények hivatalos fordítása igen későn tétetik közzé, mi az idegen ajkúakra igen sok bajjal jár. De fontos­ ennél az a panasz, hogy a hir­­lapban nem közöltetik az illető törvények száma, s miután a kormányrendeletekben legtöbbnyire csak a törvények számára tör­ténik hivatkozás, a közönség alig tudhatja, hogy e szám alatt mely törvények értetnek. Ez min-

Next