Pesti Napló, 1871. november (22. évfolyam, 252-276. szám)

1871-11-21 / 268. szám

268. szám. Kedd november 21.1871 22. évi folyam* Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. 8z ám. I. emelet. L Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőiéibe* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fog*«!Útnak el. Kiadóhivatal: F.rancli.k­t.r. 7. ■■iám földsmint A lap anyagi részét ill.tfc' köil*­­mányek («löfizetési pénz, k'.tolán körüli panaszok, ford.tményak) a kiadó-hivatalbol intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Tidékre, postán­­ vagy h.tyben, házhoz hordhat tyé** érre ... 33 írt. Kétért. .... 11 írt. Negyedévre ... 1 , 60 kr. Két hóra .... 3 , 70 kr­ Egy hóra ... 1 , 85 kr Hirdetmények dija: • hazából petitsor egyszeri hír léteinél 9 njkr. Bélyegdij külön 10 njkr Nyílttéri 6 hasiból petitsor 35 njkr. Előfizetési felhívás „PESTI ÍPSI“ra. Előfizetési árak : Egész évre..........................22 frt. Fél évre...............................l­ft. Negyed évre..........................5 ft 50 kr. ■ff“ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 kiba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó­ hiva­tala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere, 7. sz. alá küldendők. A PESTI NAPLÓ TÁBOZÁJA. Gazdasági népoktatás a hazában 8 külföldön szerzett ta­nulmányok szerint. Molnár Aladártól. IV. A fentebbi czikkemben előadott okok s néze­tek által inditatva, kezdeményeztem 1869. tava­szán a füredi szőlőmives felső népiskolát, s mi­után az létre is jött, a földmi­ves felső népisko­lákra vonatkozó fentebbi tervek­et és javaslato­mat egy emlékiratban még azon évben benyúj­tóm dicsőült le. Eötvös akkor közoktatásügyi és Gorove akkor földmivelési miniszter uraknak. Emlékiratomban kértem, hogy kezdetben 30 ily felső népiskola állíttassák, s azután azon mér­tékben mint tanerőket képeztethetnek,szaporítás­sanak mintegy százra, míg ezen 30 iskola felál­lításának előmunkálatai tartanak: az alatt 25 — 30 tanítójelöltet küldjön ki a kormány, hogy magukat szaktanítókul képezzék ki. B. Eötvös egészen elfogadt az eszmét, s minél előbbi ki­vitelét óhajtotta. Ő is azon nézetben volt, hogy a népnél az életfoglalkozásra szükséges szak­ismereteket csak úgy bírjuk nagyobb tömegek­nél terjeszteni, ha azok tanítását a népisk.­okta­tással kapcsoljuk össze. E mellett azonban még különösen azért tetszett neki e tervezet, mert azt hitte, s biztosan reménytette, hogy a felső népis­koláknál gyakorlati tanfolyamok szervezése a népnél erősebben fel­költeni, s fokozni fogja ál­talában az oktatás iránti érdeklődést s szerete­­tet az által, ha a szülők látandják, mikép gyer­mekeik az iskolában nem csupán oly elméleti is­mereteket tanulnak, melyek értékét ők nem igen tudják méltányolni, hanem oly gyakorlati képzettséget s ügyességeket is szereznek, me­lyek hasznait szemmel láthatják. Gorovo minisz­ter úr hasonlóul kijelente, hogy elvben ő is el­fogadja az eszmét, s felhívta a közoktatásügyi minisztert, hogy a részletes kivitel megállapítá­sáért a két minisztérium által egy vegyes bizott­ság alakíttassék. Ez akkor létre is jött, s a ter­vezet lényege iránt kedvezően is nyilatkozott. A gazdasági szakemberek oda nyilatkoztak, hogy a gazdasági szakoktatásra elégnek tartanak egy­­egy osztályban hetenkint 5 elméleti tanórát, mi­re mi — a cultusminiszter küldöttei — kije­lenték, hogy ennyi adható a többi tantárgyak megszorítása nélkül. Ezek folytán K. Eötvös, azon sokszor kifeje­zett hitben, hogy a közoktatás, s különösen a népnevelés terén teendőkben már nincs időnk a várakozásra és veszteglésre, annyira sürgősnek tartotta az eszme kivitelét, hogy a két miniszté­rium közötti tárgyalások befejezését és a kö­vetkező évi költségvetés tárgyalását be sem vár­va, már az 1870. év nyarán egy felöl póthitel-ja­vaslatban kért az országgyűléstől száz­ezer forin­tot gazdasági felső népiskolák felállítására, más felöl részint kiküldötte által, részint személyes utazásaival egyezségeket kötött, vagy megálla­podásokra jutott oly községekkel s vidékekkel, melyeken a gazdászati oktatást legsürgősebbnek, s általános cultural tekintetben is legfontosabb­nak tartá, p. o. a Székely­földön: Csik-Szeredán Györgyé Sz.-Miklóson, és Szepsi-szt.-Györgyön, a Királyhágón innen pedig Szegeden, Kecske­­méten, Hódmező Vásárhelyen és Czegléden. Ezenfelül az 1871. évben ily iskolát akart léte­síteni : Szentesen, Makón, Dicső-Szt.-Mártonban. (Erdély, Küküllő), Alvinczen (Érd.) és a felföldön 3 helyen.­­ A már megkötött egyezségek és megállapodások szerint mindenütt a község vagy vidék adta volna 1. a szorosan a felső népisko­lai oktatásra szükséges tanítók fizetését, 2. az összes épületeket, 3 a felszerelést részben vagy egészen, 4. a gazdasági telket, s pedig néhol több száz holdat; úgy, hogy a gyakorlati okta­táshoz nem szükséges rész jövedelme szintén a gazdasági oktatás költségeire forditassék. Eze­ken felül p. o. Csikszék kebelebeli 60 növendék számára biztosította az élelmezésüket fedező stipendiumot. Az állam pedig nevezett s fizetett volna mindegyik iskolába 1—2 szaktanítót, továbbá a felszerelésre adott volna bizonyos összeget, s egy pár helyen (p. o. N­.-M.-Vásár­­helyen) a tanulmányi alapnak úgy is kikölcsö­nözni szokott tökeiből, kölcsönzött volna a köz­ségnek b­ztosíték mellett egy összeget. Míg ez előmunkálatok idebent folytak, az alatt az or­­szággyűlés által megszavazott 100 ezer fából 25 ezeren 25 egyént küldött külföldre a gazdasági szaktanítás tanulmányozására, oly czélból, hogy 1871-ik őszére a szaktanítók is kineveztethesse­nek minden ily iskolához,­­mit eszközölhetni annyira reményiért, hogy p. o. Csikszéket felhiv­­a, hogy a szaktanítónak 1871. őszén leendő ki­nevezéséig is a többi tanítókkal a nem gazdasági tanítást kezdje meg, s a ' 60 ösztöndíjas növen­déket vegye fel, mi a szeredai iskolában meg is történt) A még rendelkezés alatt maradt 75 ezer forintból a felszerelések, s egy pár helyen az állam részéről is szükséges építkezés fedeztettek volna, s e czélra p. o. a füredi szőlőmives felső népiskola épülettervét s költségvetését 1870 végén el is készittető. Eötvös halála után, úgy látszik, ez egész ügy függőben maradt. Hogy a jelenlegi cultusminisz­ter úrnak sincsen a gazdasági felső népiskolák ellen semmi principiális kifogása, sőt hogy ő is óhajtja azok létesülését, ezt mutatja azon egy tény, hogy 1872-iki költségvetésében ő is száz­ezer forintot irányzott elő e czélra, még­pedig az indokolásban kijelentett azon nyilatkozattal, hogy „meggyőződésem az, hogy ily intézmény idővel kiszám­ít­atlan hatással lenne a nép ok­szerű gazdálkodásának fejlesztésére s a köz­vagy­onosodás emelésére.“ úgy hallom, hogy a cultus és földmivelési miniszter urak az idén, még a tavaszi hónapokban, ismét alakítottak e czélra egy vegyes bizottságot, mely a kérdést tárgyalta. Mind­e mellett tudtomra sehol sem jönnek létre a tervezett ily földmives felső nép­iskolák, kivéven a már létezett füredit s a Csík­szeredáit, melyben, mint hallom, szaktanító nél­kül megkezdette a szak az oktatását mintegy 70 növendéknek. Szükségesnek láttam a következők teljesebb megérthetéséért ennyit közölni az ügy törté­netéből. Bár az egész tervezet ismeretes lehetett min­denki előtt, ki akár a népnevelés, akár a gazdá­­szati közoktatás iránt érdeklődik s annak moz­zanatait figyelemmel kísérte; s bár tudva lehetett az is, hogy a gondolat többé nemcsak az én je­lentéktelen egyéniségem véleménye vagy óhaj­tása, hanem oly eszme, melyet az ország közok­tatási kormánya egykor magáévá tett s annak nagyobb mérvű kivitelét meg is kezdé s mely már a törvényhozás elé is került; mindamellett senki sem vette magának a fáradságot, hogy azt a sajtó utján, vagy egyéb módon nyilvánosan megbírálja, s akár a nevelés s általános didactica, akár a szaktanítás szempontjából érvekkel, tüze­tesen mutassa ki netaláni hiányait avagy kivi­­hetlenségét. Azonban mégis másod-harmad kézből hallot­tam tervezetemre vonatkozólag némely általá­nosságokban kifejezett aggodalmait s nehézsé­geit oly tekintélyes férfiaknak, kik részint a népneveléssel, részint a gazd. szakoktatással szintén foglalkoznak. Ez aggodalmak és kifogások a következők: 1. A növendékek azon korukban, melyben a felső népiskolába járnak, t. i. 12-ik évük be­töltésétől 16 dik évükig még sem testileg nem elég erősek a gyakorlati oktatáshoz szükséges gazdasági munkák teljesítésére, sem szellemileg nem elég érettek a gazdaságtani ismeretek tanu­lására. 2. A törvény által c­élzott felső népiskolai oktatás megzavarása és rontása nélkül azzal nem kapcsolható össze oly mérvű szakoktatás, hogy az ne csupán játék legyen. 3. A gazdasági tanítást a népiskola után kü­lön szakiskolákban, t­i. a földmives iskolákban kell eszközölni, a növendékeknek 17, vagy leg­alább 17-dik évétől kezdve. Ily földmives isko­lát kell az országban minél többet (p. o. minden megyében egyet) állítani. Legutóbb pedig azon nézetet hallam, hogy 4-et, ám állíttassák gazdasági tanfolyam né­mely felső népiskoláknál, de úgy, hogy a 3 éves tanfolyam bevégzése után egy külön 4-ik évben tartassák a gazdasági szaktanítás. A mily buzgósággal akarok valamely meg­győződéssel igaznak, s nagy horderejűnek tar­tott cultural czél kivitelére minden tőlem telhe­tő s önmagában szabados módot elkövetni; s a mily kész vagyok érte minden áldozatra és küz­delemre, én oly kötelességemnek ismerem bár­mely elfogultságtól gondosan óvakodni, s vi­gyázni, nehogy valamely gondolat valósításáért erőlködjem csak azért, mert tán véletlenül bele­szerettem, holott tárgyilagos megvizsgálás, s kellő körültekintés után az helytelennek vagy épen káros következésűnek bizonyulna be. Minthogy pedig akkor, midőn javaslatomat tettem, a gazdasági szakoktatás terén ige­n ke­vés pozitiv ismeretem volt, s inkább csak a do­log természetéből — s a hazámbeli nép művelt­­ségi viszonyainak és szükségeinek ismeretéből — kiinduló okoskodásom vezetett tervezetemre- Mai számunkhoz fél iv melléklat van cs­atolva. ktí? ^mVrOHnna gr—3—ia—aar.-' Pest, nov. 20. A lefolyt miniszteri változások felett sokféleképen vélekedtek a lapok, s a többi közt akadt egy olyan is, pedig a legte­­kintélyesbek közül, mely Adrássy eltá­vozását körünkből határozottan elitélte. Mi ezzel ellenkezőleg bevalljuk, mikép ezt magasabb politikai tekintetekből nem csak correctnek, hanem Adrássy politikai életében epochalis momentumnak tekint­jük, mely újabb bizonyságát szolgáltat a messzevágó politikai felfogásának. Mi azt hiszszük, hogy ezen esemé­nyekben gazdag napok, melyeknek vál­ságaiban nagy európai kérdések érve­lése jelezi magát, érthetőleg bizonyít­ják a gondos figyelőnek, hogy az euró­pai nagy átalakulások rendszeres mun­kája egy pillanatra sem szünetelt, hogy az még mindig folyamatban van s ama nagy catastrophe, mely a lefolyt évek­ben a világot megrázkódtató — az ava­tottakra nézve — nem váratlan meglepe­tést, hanem kiszámított eredményeket ho­zott. Ama nagy tényezőben pedig, mely­nek hatalmára ez idő szerint az európai nagy érdekek biztonsága fektetve jön, ma mint nemcsak a jelzett rendezés nagy munkájának továbbszövőjét keresi a mé­lyebbre tekintő politikus, hanem egyszer­smind felavatott úttörőjét mindazon nagy világeszméknek, melyeknek szerencsés keresztülvitelével nemcsal­ egyes államok sorsa, hanem a civilizátió egy tetemes ér­deke is összefüggésben van. Az eszme s az irány nem változott, de a szereplők igen! Európa további regenerálásához uj, egészséges tényezők s mérsékelt, életképes elemeknek kell szövetkezni. Elemeknek, melyeket utópiális á­b­r­á­n­d­ok el nem szédítenek, s melyekre a butító f­ana­­tismus ármányainak hatása nincs. A cul­­turfaj, a munka felavatott népe az, melyre nagyrészben e szerep várakozik, hogy megszerezze egy tartós béke áldásait a munka gyümölcsözhetése érdekében. Francziaország mindig nagy volt az esz­mék teremtésében, s bár azokkal a gya­korlati élet előnyére megalkudni soha sem tudott, a nagy eszmék fénye visszaveti reá sugarait, maradjon e dicsőség sajátja a múltból. Ma, az általánosult esz­mék korszakában, a gyakorlat e­m­b­e­rfe­i­é a­z é­l­e­t, mert biztos ered­mény, gyümölcsöző alkotás és állandó béke a feladat. A theoretikus Francziaország, túlságos szabadságszeretetével, legtöbbnyire az anarchia rabszolgaságába került. Tettei­­ben ellentéte saját irányzatának; óriás erejét úgy magára, mint Európa érdekei­nek consolidatiójára nézve legtöbbnyire csaknem gyümölcstelenül pazarolta el. Eszméi érdekében felvette a világot: for­radalmakat csinált,megküzdött Európával, s midőn kifáradt és elalélt, elvesztve erkölcsi tájékozottságát, az ultramonta­­nismus ringató bölcsőjébe dőlt vissza pihenni. Nagy utópiákat keresett s elejtette ma­gát az életet! Annyi vér, annyi áldozat, annyi nyug­talanság s mi az eredmény? A társadalmi betegségek, melyek alá­aknázzák az államok életét, megakasztják a munka és ipar áldásos gyümölcsözését, s megbontván a társadalom régi kötelé­keit , új theóriák alapjára akarják erősza­kolni az életet, melyen a tulajdon fo­galmával elsülyedne minden, maga az állam is. Hova vezet ez ? Mi lehet gyakorlati ér­telme az új internationális törekvéseknek, melyeket senki sem tud forrásaikra vissza­vezetni , de annyit mindenki érez, mikép a jezsuitizmusnak, a világszellem és rend­szeres fejlődés megakasztására, alkalma­sabb fegyver aligha kinálkozhatik. Midőn ily helyzet, ily viszonyok között az európai continens erőben megifjult, egészséges elemei, a társadalmi érdekek tekintetéből tömörülni kezdenek s ezen nyomon az európai regeneratió rohanó fo­lyama küszöbünket veri hullámaival : le­het-e csodálni, ha életképességünk és érde­keink figyelemben részesittetnek s külpo­litikánk kormányrudja mellé — átgondolt tanácsaival s mindig indokolt erélyével — oda állittatik azon férfiú, ki e monar­chia uj viszonyai közt a szédelgésre csá­bitó pillanatokban úgy, mint ma, szilár­dan ragaszkodott azon irányhoz, mely akkor a veszélyt localizálta, m­a egy természetes szövetséges barátságát szerzi meg számunkra? És lehet-e csodálni, ha a részben elhanyagolt házi tűzhely mellé, mely körül sok jóakarat, de ke­vés rendszeresség s még kevesebb siker mutatkozott, oly férfiú állíttatik, kiről el­lenségének is be kell vallani, hogy az el­határozottság és akarat embere; bir a helyzet teljes felfogásával, hogy en­nek ura lehessen, ismeri a rend és rend­szeresség becsét, mi magyar embernél — fájdalom! — oly ritka tulajdon. Vagy tán közömbös lehet-e reánk nézve az, hogy várjon a rendezettség minő stá­diumában lephetnek meg bennünket bi­zonyos események, melyeknek magvai a kor méhében feküsznek, s melyeknek megoldását a politikai szükségesség, az európai művelődés tényezőinek elodáz­­hatlan feladatává téve. Valóban uraim, a­ki az ezen pillanat­ban lefolyt miniszterváltozásnak reánk nézve csupán köznapi jelentőséget tulaj­donít , az vagy palástolni akarja a hely­zetet, vagy elfelejtett a házi politika sö­­vénykerítésén túltekinteni. Hogy ily elő sejtelmek mellett minő fel­fogásunk lehet a baloldal azon magatar­tásáról, mely alkotás, gyarapodás és erő­gyűjtés helyett éveken keresztül majdnem kizárólag meddő vajúdásokra kárhoztatá e nemzetet, azt nem szükség talán hosz­­szasan ecsetelnem, de annyival szüksége­sebb kiemelni azon körülményt, mikép­p gyüm­öl­cstesen harcrok sötét nyomai a közadminisztratió lazult viszonyain is elég­gé észlelhetők. E térről részint megvonta a politika a szükséges erőket, részint párt­tekinteteknek áldozá fel a közügy sikerét. Valóban, a Deák-pártnak is jutott alkalma meggyőződni az iránt, miszerint az or­­szággyűlési többség magában az üdvös­ségre korán sem elég­ szükség, hogy le­gyen az államnak jól ki­rendezett egészsé­ges organismusa, legyen pontos admi­nistrate, rendszeres ügyvitel, mert a te­vékenységet, a munka verejtékét oratiók­­kal illustrálgatni igen, de pótolni nem lehet. És e pont az, mely körül az új minisz­terelnökre kiváló reménynyel és fokozott várakozással tekint a haza. Hogy azonban ennek megfelelhessen : támogatnunk kell, nemcsak szóval, hanem esetleg, mint pél­dául a telepítvényi kérdésnél államrende­­zési s magasabb politikai tekintetekből áldozattal is a nemzet erejének consolida­­tiója, a gyümölcsöző és biztos házi rend érdekében úgy, mint érdekében azon nagy feladatoknak, melyeknek szerencsés meg­oldásától függ súlyúnk, tekintélyünk, jövőnk. SZELESTEY LÁSZLÓ, Fest, nov. 20. (A lengyelek értekezletéről) a bécsi lapoknak is csak kevés jelenteni való­juk van. Az értekezletet dr. Zyblikiewicz, a lengyel klub elnöke hívta össze,­­ azon Gro­­cholski miniszter is részt vett volna, mit azon­ban több helyről tagadnak. Herczeg Sapieha, a galicziai Landesmarschall, ki Bécsben van, a lengyel hazafiak körében szintén megjelent. Az értekezlet Kellersperg missiójára való tekintet­ből hivattatott össze és czélját az képezte volna, hogy a Kellersperg elnöklete alatt alakulandó kormánynyal szemben írja körül a lengyelek álláspontját. Kellersperg küldetése megbukván, az összegyűlt lengyelek egészen más helyzetet találnak, de az csak arra szolgálhat alkalmul, hogy ez új viszonyokkal szemben állapítsák meg eljárásukat. Eddig, az előtanácskozmányo­­kon nem haladtak túl. Általában azt hiszik, hogy ez értekezletekben megvitatják a elfogadják a reichsrath elé terjesztendő kérvényt és újabb resolutiót; s a „P. L.“ egy levele szerint, a len­gyelek megígérték volna Andrássy grófnak, hogy minden körülmény között és feltétlenül részt vesznek a reichsrathban. (Az orosz hadjárat Magyar­­ország ellen.) Egy meg nem bízható belgrádi levelező, mint alkalmunk volt meggyő­ződni, azt írja legújabban több lapnak, hogy a belgrádi kormány az ottani orosz consulátus köz­benjárásával (?!) és most állapítja meg az orosz kormánynyal a Magyarország ellen jövő tavaszkor intézendő had­járat részleteit. Ezt azért említjük meg itt, hogy figyelmeztessük a közönséget e kacsára, ha az netán más lapban felrepül. Te­kintse e hírt annak, a­mi, ügyetlen kohol­mánynak. Egy orosz lap a honvédségről. A pétervári „Ruszky Invalid“ az orosz had­­ügyminisztér­ium közlönye, egy szakértő tollából részletes közleményt hoz a Vácz alatti hadgya­korlatokról s összehasonlítván a rendes cs. kir. hadsereget a honvédséggel, dicsérő véleménye főképen a magyar honvédeket illeti. A szakértő elismerőleg szól a magyar kor­mányról , hogy aránylag véve rövid idő alatt s nem igen nagy költségekkel 180,000 főnyi ki­képzett és külsejére nézve is szép nemzeti had­sereget tudott alkotni; holott a birodalom másik felében a nemzeti őrsereg még mindig csak a papiroson van, s a­mi belőle tényleg létezik, az 5 —­6 zászlóalj nincs jobb állapotban, mint volt a franczia mozgó nemzetőrség a német-franczia háború előtt. Hogy a cislastbaniai landwehr még szervezve nincs, ennek okát a „Ruszky Invalid“ az ottani nemzetiségek kölcsönös antagonismu­­sában látja, mely antagonismus nincs mérsékel­ve a néptömegek iránti bizalommal. Másképen áll a dolog Tran­slat­tám­ában. Itt — úgymond — a magyar és szláv nemzetiségek viszonyai az alkotmány által szabályozvák; itt a miniszté­rium bizalmat mutatott a népek iránt s azon meggyőződésre jutott, hogy a honvédség csak akkor tekinthető valóságos haderőnek, ha az tel­jesen nemzeti intézmény. Itt a 82 zászlóaljnál megvannak a keretek (cadre) és teljes számú tisztek s a legénység, századok és zászlóaljan­­kénti csoportúitokban be van gyakorolva. A honvédhadsereg kiképzettségi foka s a hadgyakorlatoknál általa tanúsított eredmény minden várakozást felülmúlt. A honvédség ka­tonai magatartása , hadmozgalmai kitűnők és szolgálati minősége semmivel sem áll a rendes hadsereg mögött. Az „Invalid“ szerint főképen a honvédhuszárok tettek benyomást a nézőkre. A honvédlovasság helyes manevvíírozása annál inkább elismerést érdemel, miután legénysé­gének csak Vl­ad része szolgált azelőtt a lova­s­­ságnál, a többi 2/3-ad rész pedig csak nyolc­ hé­tig tanult hadgyakorlatokat. A szakértő azon­ban tiszta hadtani szempontból kifogásokat is tesz, melyeket mellőzünk, mert nem vonatkoz­nak csupán a honvédségre, hanem általánosan a hadvezetésre és az egyes feladatok végrehajtá­sára. Az „Invalid“ a többi közt rászalja, hogy a zászlóaljak parancsnokai szükségen túl avatkoz­nak a századosok önálló hadműveleteibe, s ki­emeli, hogy a honvédhuszárok lovai soványak. Országgyűlés. A képviselőház ülése november 20-kán. 1. Az ipartörvényjavaslat tárgyalása feltűnő ér­dektelenség közt folytattatik, csak egy-két, a tárgy iránt komolyan érdeklődő és annak jövőre kiható fontosságát figyelembe vevő képviselő fordított nagyobb gondot a tárgyalásra, a 15-ös bizottsági munkálat egyes pontjainak javításá­ra. A házban uralkodó é­lethargiát különben nem annyira a tárgy iránti közönynek, mint azon nézet elterjedésének rávjuk fel, hogy az ipartörvényjavaslat, a­mint az a sokféle bizott­ságok rostájából kikerült, valóságos hiány nél­küli remekmű és így minden további jobbít­­mányt kizár. A ház már elejte e nézetet, midőn lemondott az en bloc elfogadás tervéről, és így a képviselőknek beható gondot és figyelmet kellene e tárgyra fordítani. Különben a javaslat igen fontos része csak holnap kerül tárgyalás alá, a tanács talán még használhat. .. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Elnöki bejelentések. Kérvények. Pavlovits István interpellál az újvidéki Miletics tüntetések megakadá­lyozása tárgyában. Az ipartörvényjavaslat részletes tárgyalása folytattatik.) Elnök: Somssich Pál. Jegyzők: Széll, Jámbor. A kormány részéről Szlávy, Pauler. Esti lapunkban a tárgyalások folyamát a na­pirend fölvételéig, az ipartörvényja­­v­a­s­l­a­t részletes tárgyalásáig ismertettük. Következik a II. Fejezet :Az ipar gyakor­lásáról. A 22—32 §-sok változatlanul elfo­gadtattak ; a 33. § így szól : Azon esetben, ha a húsmérés szabad gyakor­lása mellett egyes községeknek hússal való ellá­tása állandóan biztosítható nem volna, jogában áll az illető törvényhatóságnak e czélból külön intézkedéseket tenni. Irányi Dániel: A hús-árszabást szükségesnek nem tartja. Mindaddig, míg­ a hús ára megszabatik, a közön­séget jó hússal ellátni lehetetlen. Valamint a gazdasági iparnak kifejlesztése szintén alig képzelhető, ha a mészáros csak oly áron kény­telen adni a javahúst, a fiatal hízott ökörből vágott húst, mint a sovány, rusz­­tán aggkorban szenvedett tehénhúst, akkor nincs semmi ér­­deke, hogy ne inkább az olcsó marhát vegye mint inkább a drágábbat. A mezei gazda, a­ki marha­tenyésztéssel foglalkozik, vagy a­ki gaz­daságában marha­hizlalást folytat, hogy ha elő­állított termel­vényeinek, hízott marhájának nem akad nagyobb közönsége, mint legfelebb a nagy városok mészárosai s illetőleg nálunk tulajdon­­képen csakis a külföld , akkor lehetetlen, hogy ingert érezzen magában arra, hogy szebb mar­hát tenyészszen, illetőleg a marhát jól hizlalja. Ha a husárszabás ideig-óráig még szükséges, ez mindenesetre csak a kisebb községekre áll ott, hol vagy nincsen mészáros, vagy legfölebb egy, de azon nagyobb városokban, hol a hús­fogyasztás rendes és nagyobb mérvű, ott a hus­árszabás felesleges és így a királyi városokra és általában az önálló törvényhatósági joggal biró városokra, melyek például 5000 lakosnál többel bírnak, következőleg a melyekben a hús­fogyasztás rendes és nagyobb mérvű, valamint a bár nem királyi városok jogával biró, de 10 ezer lakosnál többel biró községre nézve e meg­szorítását a szabad iparnak kiterjeszteni nem akarja. Ezért következő módosítványt nyújtja be: A szakasz végére tétessék: „A hús árának megszabása azonban törvényhatósági joggal fel­ruházott oly városokban, melyek 6000 lejeknél többet számlálnak, valamint 10,000 lakosa a biró egyéb városok és községekben meg nem en­gedtetik.“ Maj­or­os István a husárszabásnak nem ba­rátja, és a mészárosok iparát a többi iparágak alá akarja tétetni, s annak minden megszorítását ellenezve, ezen s a következő szakasz kihagyását kívánja. Halász Boldizsár: Azt találja, hogy a 32. §. nem korlátozása a szabad iparnak, de gondoskodás arról, hogy a népnek, midőn szüksége van rá, legyen busa. Nehrebeczky Sándor : A vállalkozásnak ösztöne, rugója mindig a nyereség. A nagy városokba azért jön több mészáros, mert több a nyeresége. — Ezek

Next