Pesti Napló, 1872. szeptember (23. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-11 / 209. szám

209. szám,____________________________Szerda September 11 1872.__________________________23. évi folyam. Szerkesztési iroda, Kiadó­hivatal: ___________# Előfizetési feltételekt HMelések F«wn«iakW7. **aak. i «*•»«. Varancziék-fer. 7. az. ftMwiat. "jf^i A TT ES£ bS'rJá szintúgy talul előfizetései. A Up KoUemi részét iletö minden Alap anyagi részét liel3 kari«­ flHl . m fe fe'0 H' if flj —Ora J . - 1 frt S& k.i 44 Wtat*m(^-a MerkeaattoerhM „anrek p&w. kt*!4. I §«■ I 8 NI. f"! | I if I ! A .* .* .’ U I ~ l OADÓ-HIYATMM ‘“-JL' körüli panaszok, hirdetmények) » mMm mJLaM fW m­Mm «JL JL1 JLlJLI JL ■Jl-H VT ilÄÄ“ (ferencie*,t«e 7. Bírmentetlan levelek mk­smert kiadó-hiv.Ulboe Intézendő pFBGFT I ITT A D il Q ktUdeildÄ. _ kerri W:, ^tatnak el. ^ K l* I* K 1 KJ A U A Ä'äÄaSC“ * “ ** , ... J'liJiiU1»»1'" 111 ------"JL ... -jli'__JU__U ■papauWT-^ innmmmmmmßmmmmmmmsai Előfizetési felhívás „PESTI NMIKra. Előfizetési árak: Égés* évre..........................22 ft Félévre................................0 ft Negyedévre........................6 ft 50 kr ■■T* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig­­ csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül ! Az előfizetések a „Pesti Napló kiad­ó-hiva­­­tala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7 . sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. sept. 10. Ghyczy Kálmán felszólalása egy nagy politikai tett. Nagynak nevezzük, mert rágondolunk a küzdelmek ama hosszú processusára, melyen Ghyczynek át kel­lett esnie, míg azon eltökélés megérlelő­dött benne, hogy eszméivel, meggyőző­désével nyiltan föllépjen, hogy megtegye ezt azon „elvtársai“ körében, kikről előre tudta, hogy indítványait nem is tárgyal­ják, sőt azokkal homlokegyenest ellenke­ző határozatokat hoznak. S valóban, ez a férfiú, ki ma egy nem dicsnélküli parliament pálya alkonyán könyen megmagyarázható keserűséggel jegyzi meg, hogy „lejárta magát“,a küz­delmeknek majdnem végtelen fázisán ment át. A mit ma proclamál, annak csi­rája meg volt lelkében, midőn a közjogi paktum megköttetett, fel felvillant válasz­tóihoz tartott beszédeiben; de ez nem tar­­tóztatá vissza, hogy egészen ellenkező irányzatú párt vezére legyen, mig az erőt, mely meggyőződéseinek oly tiszteletre­méltó nyílt kijelentésére bírta, mint lát­szik, csak most nyerte meg. Önkéntele­nül tolul tollunk alá a kérdés, vájjon mit tett volna Ghyczy, ha az ő vezérlete alatti, de vele egészen ellenkező irányú balkörkép véletlenül többségre jut, s a kormány átvételére hivattatik fel. A­mint mi ismerjük Ghyczy­t, a lemondás, a si­ker nélküli küzdelem igen, de a hatalom utáni vágy soha se bírta volna arra, hogy meggyőződéseit ki ne jelentse. Ha a bal­oldal többségre jutásával ő Felsége Ghy­­czyt hívta volna fel a kormány alakítá­sára, Ghyczy bizonyára előterjeszti mai programmját,valószínűleg vele tartott vol­na a balközép egyik része, de hol marad a többség, hol Tisza Kálmán és párt­­hivei, kik a baloldali körben a hangadók? Ők protestáln­ak vala azon vezérlet ellen, mely alatt győztek,a baloldal meghasonlik, és mint pártnak kormány­képtelensége nem csak megdönthetlenül constatáltatik, de ez — fájdalom — az országra a legve­­szedelmesb válságok egyikét zúdította volna fel. Máskép történt, s ma nem volna helyén, ha a recrimínatiókkal foglalkoznánk.Csak Ghyczy tettéről akarunk szólani. Bármily nagy legyen is a tett bár Ghyczy Kálm­ánnak hívják is azt, ki ily nyilatkozattal a nyilvánosság elé lépett, az szigorúan egyéni tett. Nem értjük ugyan, hogy egy párt miként tanúsíthat elnöke irányában oly eljárást, hogy pro­­positióit nem is tárgyalja, de e határozat tény, s még súlyosabbá teszi a lelemé­nyességben majdnem fölülmúlhatatlan azon nyilatkozat, melynek értelmében a baloldal csak akkor látná időszerűnek Ghyczy eszméinek tárgyalásába bocsát­kozni, ha a Deákpárt egy része által erre felhivaittatnék. Ez a határozat becsületére válik Tisza Kálmánnak. Ez az ő összes eljárásának egyik mintaképe, kimondhatatlanul hű, találó mintakép. Ghyczy javaslatai kétségkívül neveze­tes közeledést tartalmaznak a Deákpárt közjogi álláspontja felé. De csak közele­dést. Hogy a Deákpárt részéről e javas­latok tárgyalására felhívás intéztethessék, előbb magának a Deákpárt­nak proclamálnia kelle­ne azt, hogy szükségét lát­ja a közjogi mű reform­jának. S Tisza Kálmán jól tudja, hogy a Deákpárt ezt nem teheti. Hogy miért nem teheti, annak okait alig kell elősorolnunk. Nem teheti először azért, mert az eset­ben, a­mi a baloldalt illeti, nem Ghy­czy Kálmánnal és annak mai javaslatai­val ál­lana szemben,hanem a T­i­s­z­a K­á­l­­mán vezérlete alatti baloldallal, mer 1867-diki programmjának sértetlen fen­­tartását nyilatkoztatta ki. Tisza Kálmán megkísértené saját elvei valósítását, s ha ezzel ezért nem ér, és úgy folytatná a közjogi oppositiót, mint eddig. A Deákpártra s az országra nézve, a­mi a baloldalt illeti, a közjogi mű re­formjainak kijelentésével semmi előny sem három­olhatnék,­­ de igen is tete­mes kár, s az a második ok, a­miért a Deák pá­rt ama lépést nem teheti meg. Az ily lépésből eredhető kár abból ál­lana, hogy a reform szükségének kijelen­tésével fölkeltenék az összes föderalista mozgalmat a Lajtán innen és túl. Meg­újulnának mindazon bajok és válságok, melyekből Hohenwart kísérletének leve­résével csak az imént gázoltunk ki. Nem kétkedünk benne, hogy ma is győztesek lennénk,­­ de miért idéznék elő e vál­ságokat,­ miért reszkettetnék meg a dua­­lizmusnak már szilárduló épületét? Erre a miért­re kérünk választ, s mert arra kielégítő feleletet nem kapha­tunk, ez a harmadik fontos ok, melynek folytán a Deákpárt ama lépést nem teheti meg. Mi nem tartjuk reformálandó­­nak a közjogi alapot. A mi meggyő­ződésünk az, hogy Magyarország erős positiójának egyik forrása , hogy ren­dületlenül, szilárdul áll a közjogi alapon , s hogy minél erőteljesben védi ezt, annál biztosabb abban is, hogy az alap minden javítását szigorúan a közjogi mű kere­tén belül érheti el, azon utakon és módo­kon, melyeket maga a mű megjelöl. A mi feladatunk nem az, hogy megin­gassuk, a­mit magunk alkottunk, hanem hogy megszilárdítsuk. A Deákpárt látja, s a tapasztalás igazolja, hogy ez alkotá­sok nincsenek a haza kárára, s nem gá­tolják az ország, Magyarország megerősödését. Erős várunk nekünk a közjogi törvény, a­mint van és fennáll, s ha akad, ki e törvénynek ez idő szerinti „reform“-járól szól, az nem tartozik a Deákpárthoz. Tisza Kálmán mindezt oly jól tudja, mint mi, ő tehát így okoskodott: Ghy­czy javaslatai nevezetes közeledést jelen­tenek a Deákpárthoz. Mi (már t. i. a bal­oldal) azonban hangsúlyozzuk 6 7-diki programmunkat és felhívjuk a Deákpárti­­t, hogy tegyen ő javaslatot a köz­jogi mű megváltoztatására, a­mit nem a Deákpárt, hanem mi, a baloldal tartun­k szükségesnek. Ha a Deákpárt ezt nem teszi, a­mint nem teheti, azt fogjuk mondani az országnak, hogy nem mi, hanem a Deákpárt nem akarja­­ abbahagyni a közjogi harcrot, s mi mindkét esetre biztosítva vagyunk. Körülbelől így okoskodhatott Tisza Kálmán, ilyen az ő melterte és mondhat­ni, hogy a leleményességben nincsen párja. Ezt az okoskodást a baloldal egyhan­gúlag helyesli, s mert az így történt, Ghyczy Kálmán lépése minden tekintet­ben csak egyéni jelleggel bír. Fontos az természetesen így is, és sok­szor és sokat fogunk foglalkozni vele. Elemezzük majd pontonként, s nem mon­dunk le azon reményről, hogy bár Ghy­czy­h­ez indítványai, az elmondott okok folytán, nem szolgáltathatnak arra alkal­mat, hogy a két országos club e kérdések felett egymással tárgyalásokba bocsát­kozzék, a pártok közötti differenciákat e lépés nem élesbíti, hanem azok kiegyez­tetését fogja előmozdítani. A nap e kérdéseit vitatja a következő két czikk is, melyek az orsz. Deákpárt két t. tagja tollából folytak. A Deák-kör ma (sept. 11.) este 6 órakor értekezletet tart. Fest, sept. 10. A nyilatkozatot, melyet Ghyczy Kálmán a baloldali kör értekezletén tett, s melyet a lapok ma egész terjedel­mében közlöttek, s a baloldalnak arra ho­zott határozatát oly fontosnak tartjuk, hogy azzal tüzetesen kívánunk foglalkoz­ni. Addig is, mig magára ezen programra­­beszédre és annak egyes részleteire visz­­szatérünk, ma csak általánosságban aka­runk szólni azon eszméhez, mely, vélemé­ny­ün­k szerint,­ sugallotta ezen nyilatko­zatot, valamint annak ellentétét is: az ar­ra hozott elubb-határozatot. Kényes, de egyszersmind nagyfontos­­ságú kérdés hozatott előtérbe ezen nyilat­kozat által, a két nagy politikai párt fu­­siója vagy azok közeledése. Új parla­mentáris korszakunk kezdete óta, a két párt közötti fusió kérdése már több ízben merült fel, miután a közvélemény azzal néhány hétig foglalkozott, ezen kérdés mindannyiszor hosszabb időre elhangzott; de nem is csekély dolog az, midőn arról van szó, hogy két párt, mely eddig éles ellentétben állott egymással szembe, — összeolvadjon, — s midőn ezen pártoktól, melyek eddig különböző alapon állottak, azt kívánják, hogy mindketten hagyják el álláspontjukat, s találkozzanak egy eddig fel nem talált közép után ; s véle­ményünk szerint mindaddig, míg a kér­dés úgy állíttatik fel, hogy vagy létesül a Deákpárt és a balközép közötti fusió, s ennek folytán egész új pártalakulások keletkeznek, vagy pedig marad minden a réginél s folytatjuk, a haza érdekei ro­vására, az elkeseredett harczot, mindad­dig, mig az alternatíva így állíttatik fel, annak gyakorlati haszna nem lesz, s ezen kérdés megoldását hasztalan keressük. A Deákpárt a pártok új alakulását, pártszempontból nem kívánhatja, különö­sen a legközelebbi választások minden várakozást felülmúló eredményei után, s azért mégis a Deákpárt tagjai nem szíve­sen látják azt, hogy nemzetünk felvilágo­sodott, Magyarország jövendőjét szívén hordozó része, két egymással oly éles el­lentétben álló pártra van szakadva, hogy ezen, a pártok közt folytatott éles küzde­lem megakadályozza a haza gyorsabb felvirágzására szükséges intézkedések lé­tesítését, s nem szívesen látja pártunk, hogy miután az ellenzék az 1867-diki ki­egyezési alapot eddig el nem fogadta,­­ nincs parlamentáris kormányképes ellen­zékünk. E bajok orvoslására segédkezet nyújt­hat ugyan a Deákpárt, a módot azok el­hárítására azonban csak ellenzékünk nyújthatja. A középbal soraiban is több ízben me­rült fel a jelen pártállások helytelenségé­nek érzete, s a napokban egy tekintélyes férfiú adott ezen nézet­­ek kifejezést, s mi őszintén sajnáljuk, hogy a pártvezér ezen férfias nyilatkozata saját pártja által tüzetes tanácskozás alá még eddig nem vétetett, de meg vagyunk győződve, hogy ha az egyelőre eredmény nélkül elhang­zottnak látszik is, az nyom nélkül el­enyészni nem fog. De ha mind a két pártban azon nézet uralkodik is, hogy a pártoknak egymás­­hozi viszonya jelenleg nem helyes, sőt az ország fejlődésére és viszonyaink megszi­lárdítására sok tekintetben káros, ebből szükségkép az következik-e, hogy a két párt egybeolvadjon? vagy hogy egész új pártalakulások keletkezzenek ? Szerintünk ebből nem az következik, sőt a pártok ily erőltetett egybeolvasztása, vagy új pártalakulások létesítése jelenleg nem kivihető, nem kívánatos, és nem is szükséges. Nem tartottuk ugyanis eddig sem le­hetőnek azt, hogy miután az ellenzék öt éven át szívós kitartással ostromolta a közjogi kiegyezést, azt minden fentartás nélkül és minden kilátásba helyezendő módosítás nélkül elfogadhatná, é­s ezen nézetünket megerősíti nemcsak a balközép sept. 8-iki értekezletének hatá­­rozata, de Ghyczy nyilatkozata is, mely a közjogi alap elfogadását bizonyos felté­telekhez köti; de különben is a két párt közötti ingerültség éveken át következe­tesen szittatott, s annak hatásait egy va­rázsütéssel megszüntetni nem lehet, an­nak megszüntetésére idő és kölcsönös jó­akarat szükséges, leginkább pedig szük­séges mindkét részről őszinte bizalom, mely nélkül a pártok egybeolvadása, ha egyéb tekinteteknél fogva lehető volna is, nem volna állandó; oly rázkódtatásnak pedig, mint milyennel új pártok alakítása jár, nem szabad a nemzetet kitenni, ha azok fennállására és állandóságára nincs kilátás. De a pártok ily egybeolvadására jelen­leg nincs is semmi szükség; a czél nem lehet a pártok alakulása, vagy az, kik legyenek ezen pártok vezérei, hanem a czél, melyet elérni kívánunk, nem lehet más, mint­ hogy szüntessük meg azon szenvedélyes pártküzdel­met, mely ingerültségben tartja, és két egymással oly éles el­lentétben álló táborra osztja a nemzetet és annak képviselőit, megzsibbasztja a törvényho­zás sikeres működését; s hogy lehetővé tegyük, hogy azon ele­mek, melyek a magyar alkot­mányos állam eszméj­ét megszi­­lárdítani kívánják, ezen közös czélra akadálytalanul közremű­ködhessenek. De ezen czélt nem a pártok fusiója, és mondva készült pártalak­ítások által fog­juk elérni, — elérhetjük ezt gyorsabban, si­­keresebben és biztosabban más után,— t.i. az­által, ha a két országos párt egymáshoz közeledni törekszik, ha mindkét párt az alkotmány alapján állva, az ellenzék alkotmányos ellenzékké válik, mindketten megszűnnek czélra nem vezető akadályokat gördíteni egymás elé, s mindketten közreműködnek a létező alapon, a szükséges törvények czélszerű és az eddiginél gyorsabb alkotásában. Miként föntebb jeleztük, ezen czél el­érésére szükséges, hogy a Deákpárt is segédkezet nyújtson, s ismerve pártunk hangulatát, azt, mit tőle az országos köz­vélemény vár, megtagadni bizonyára n­em fogja, teljesítse e részbeni feladatát az el­lenzék is, s meg vagyunk győződve, hogy a fent említett czél elérése nem lehetetlen. E helyen örömmel constatáljuk, hogy az első lépés a középbal kebelében Ghyczy nyilatkozata által kilátásba helyeztetett, s mi ezen a balközép kebelében kifejezett irányzatot hazafias elhatározásnak tartjuk, s a­mennyiben ahhoz a párt hozzájárul­na, ezt a haza jövőjére nagy fontosságú ténynek tartanák. Ghyczy Kálmán nagy horderejű prog­­r­mbeszéde mellett azonban, an­nak a baloldal részérőli elfogadás esetén, ezen­túl is a közjogi kiegyezés egyes részei és annak eltérő magyarázatai választa­nák el a két pártot, mert míg a D­e­á­k­­pár­t nem is tehet mást, mint fen­tar­tani a közjogi kiegyezést úgy, miként az 1867- ben megalkottatott, s miként az azóta vég­rehajtatott , ennek ellenében Ghyczy Kál­mán czélszerűnek látja a közjogi alap elfogadását, s míg annak némely intézke­déseiben,úgy mint a delegations a közös minisztérium eszméjében teljesen meg­nyugszik, a hadsereg kezelésére nézve azonban a kiegyezés alapelveitől lénye­gesen eltérő módosításokat hoz javaslatba. De ha a baloldal egyelőre nem is megy tovább,s elfogadja a közjogi alapot a Ghy­czy által formulázott fentartásokkal, már ezzel is egy lépés történt a fent jelzett czél elérésére, mert akkor meg vannak jelölve azon pontok, melyeket ezen párt sérelmeseknek tart, s így az eltérés egyes kérdésekre szorítkozik, s nem maga az összes alap tá­­madtatik meg. Nem látjuk át azonban, hogy ha a bal­közép meg van győződve a Ghyczy által jelzett irány helyességéről, miért feltéte­lezi annak elfogadását attól, hogy a De­ákpárt részéről történjék feléje közeledés, ha jónak tartja, s hazafias érzelmeinél fogva ezen párt a közjogi vita folytatásá­val fel akar hagyni, tegye meg ezen lé­pést,akár­mit tesz ezen kérdéssel szemben a Deákpárt, s nyugtassa meg tagjait azon meggyőződés, hogy hazájuk javát többre becsülték, mint pártállásuk merev fen­­tartását, s azon öntudat , hogy ily hazafias eljárás megtermi gyümölcseit úgy az összes nemzet elismerésében, mint ezen lépés gyakorlati következményei­ben is. Ennek ellenében azt lehetne felhozni, hogy nem méltányos kívánság az, hogy csupán az egyik párt tegyen engedményt, a másik párt egyik szilárdan ragasz­kodjék ezentúl is elfoglalt álláspontjához. Ily ellenvetést azonban nem tekinthe­tünk komolynak, s azt nem vehetnők másnak, mint gyermekes makacsságnak. Itt hol arról van szó, hogy a haza érde­kében cselekedjünk, nem volna helyes arról vitatkozni, hogy kinek volt igaz­sága. A Deákpárt a közjogi alapból nem en­gedhet, mert ez alapot a haza fejlődésére jónak tartja,­­ mert ennél kivihető job­bat még a kiegyezés létesítése óta nem hallott, s mert a nemzetnek két választás által nyilvánult többsége ezen alap fen­­tartását kívánja; de azért, ha a Deákpárt a létező közjogi kiegyezést sértetlenül fen kívánja tartani, van mód benne, hogy sa­ját álláspontjából is az ellenzékhez köze­ledést tanúsítson. Tehetjük azt nevezete­sen az eljárási modorban, megszüntethet­jük az egymás elleni elkeseredést, a kü­lönben is ok nélküli gyanúsítást és sze­mélyeskedést, s ez­által lényegesen előse­gíthetjük a törvényhozási tárgyalások menetét, s megvetjük alapját a két párt közt létesítendő kölcsönös bizalomnak, s ha az alap fentartását részünkről meg­­másíthatlan kötelességünknek tartjuk is, lehetnek a kivitelben részlete , melyek­ben a kölcsönös bizodalom helyreállítása után, capacitátió, és különösen a kivitel lehetőségének kimutatása által egymás­nak engedhetünk, leginkább pedig közre­­mű­ködhetik a két párt arra, s ez leend a közeledés leggyakorlatibb, s a hazára nézve leghasznosabb következménye,hogy annyiféle rendezetlen viszonyokat tör­vényhozási úton elintézhessünk, hogy hoz­záfoghassunk ernyedetlen szorgalommal az égető kérdések egymásutáni megoldá­sához, s hogy a kormányzat, a közigaz­gatás és annak alapos ellenőrzésére több időt és gondot fordíthasson mind a kor­mány, mind a parliament, s így e téren is rendes parliamentáris viszonyok szilár­dulhassanak meg. A­mely párt akkor helyesebben fogja felfogni állását, a nemzet óhajtásait; a­mely párt jobban fogja megítélni azt, hogy hazánkra mi szükséges és viszo­nyaink közt mi kivihető, azon párt szer­­zendi meg magának minden erőltetés nélkül a nemzet többségét, az tartandja meg vagy vonzandja magához a kormány­­hatalmat. Talán nagy képzelődés kívántatik ah­hoz, hogy zilált viszonyaink közt, ily rendezett parl­amentáris állapotokat he­lyezzünk kilátásba, ezt elérni azonban nem tartozik a lehetetlenségek sorába. — De nem erőltetett fusió, nem erőszakolt pártalakulások ál­tal fogjuk azt elérni, hanem el­érhetjük a pártoknak a jelzett irányban leendő közeledése által. — első feladatunk tehát ezt létesíteni. Sz. Pest, sept 10. Az idealisticus vonás, mely minden magyar párt politikájában felismerhető, ritkán tűnt ki felötlőbb mérvben, mint amaz egyetértési törekvésben, a­melyek a múlt napok eseményszegénységét az újságoknak oly bőven kárpótolták. Jel­lemző volt a modor, a­melyben a fusio­­nális óhajtások valósítása megkísértetett, még jellemzőbb az érdek, a­melylyel ezt néhány deákpárti hírlap s a vidéki közön­ség nagy része követte, a netaláni ered­mények iránti remény,a­mely már minden pártok öszhangú működését, elvkülönb­­ségtek feledését, közös alapon közös hala­dást, folytonos előmenetelt, állandó lelke­sedést várt, s közvetlen a választási párt­­harcz érdessége után egyszerű ártatlan­ságában, — ha ugyan múlékony napi apróságot történeti eseménynyel összevet­ni szabad — csak azon élettapasztalás­ban korlátolt német bölcsészek sóvárgá­sához hasonlít, a­kik a forradalmi és na­­poleonikus háborúk közepette alkalomsze­rűnek vélték az időt az örök béke elmé­letének hirdetésére. A szenvedélyesen ábrándos álmodozó­kat most ezúttal már felrezzenthették a valóság rideg tényei, s az eszménykép, a­melyet két kézzel iparkodtak megragad­ni, kapkodásuk elől tovalebbent. A plato­­nikus szerelmek azonban ritkán múléko­­nyak, s valószínű, hogy számosan kíván­ságuk meghiúsultát csak a pillanat ked­vezőtlen körülményeinek tulajdonítva, ezentúl is,­úgy, mint eddig, állhatatosan megmaradnak a kitűzött pályán. Tagad­hatatlan, hogy a fusió létesítésének esz­méje a kedélyeket jelentékeny körökben meghódította, és sokak előtt dereng, mint hazánk új politikai napjának hajnala, s el lehetünk arra készülve, hogy egy ideig még híveit gyakorta veszszük, még ele­gendő alkalmunk lesz állhatatos udvarlól, által kilátásairól, bajairól, sorsuk szeszé­lyeiről értesülni. El kell tehát ismernünk, hogy oly irány­zattal állunk szemben, mely bizonyos csábbal bir, s melynek vonzereje egy idő óta növekedőben volt. Nem lehet ennél­fogva érdektelen ezen új tüneménynek politikai életünkben indokait kutatni, esetleges sikerének, bármi valószínűtlen legyen is az, következményeire utalni, s azon kötelességeket fontolóra venni, a Mai számunkhoz egy fél ív melléklet váll­­lzolva.

Next