Pesti Napló, 1873. szeptember (24. évfolyam, 200-224. szám)

1873-09-11 / 207. szám

Budapest. Csütörtök, September 11. 1873. aov.­sz. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: * 4« £w| Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felállfizetés évnegyedenként f­orint. Az előfizetés az év folytán* minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első sápjától számittatik. Hirdetései­ szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Mófizetés „PESTI NAPUHra. Előfizetési árak : Egész évre . . 24 írt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ IP'1111 Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó­­­hivatalának (Athenaeum, fe­­rencziek tere 7. sz. a.) küldendő­­k JP. Napló“ szerkesztő- és kiadó­ hivatala. Budapest sept. 10. Az unalom bágyasztó érzetének bizonyos neme fog el bennünket, valahányszor a czél­­ból veszszük a tollat kezünke, hogy a fusióval, vagy a vele kapcsolatban levő események, emberek, nézetek vagy ötletekről írjunk va­lamit. Ráemlékezni is üres mulatság — hát még vele foglalkozni is. S ha mégis teszszük: teszszük ezt nem a magunk, nem a Deákpárt s nem a balközép kedvéért, hanem teszszük ki­zárólag azért, mert Csernátonyval szemközt, ki sok minden közt e kérdésről is legutóbb a komolys­ág egész érzetével nyilat­kozott, hallgatásba merülni sem hozzá sem hozzánk illő nem volna. Csernátony a Deákpártról a Deákpárthoz is intézé szavait. Mi a balközépről ugyan, de nem a balközéphez szólunk. Mint egykor Beust nem látta Európát Európában, úgy mi nem látjuk most a balközépet a balközépen. Egyes tagjait tudjuk, látjuk, érezzük — de a pártot, a régi egységes és oszhatatlan pártot nem veszszük észre sehol. Sehol. Mintha meg­halt volna Debreczenben, mintha föl nem tá­madott volna Ostendében s mintha nagyon is nagy szükség volna arra a legelső pártérte­kezletre, a­mely régi dicsőségét újra kiemelje az éji homályból. Szavunkat tehát nem a balközéphez in­tézzük, hátha nem is jutna el rendeltetése he­lyére. Szólunk csak Csernátonyhoz, kinek azonban, mielőtt a dolog érdeméhez nyúlnánk, mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy egy vádját vagy gyanúját — hogy többet ne mondjunk — egyszerűen nem értjük. Azt a vádat, mintha a Deákpárt talán az aegyptomi húsos fazekak iránt féltékenységből irtóznék a fusiónak még csak gondolatától is. Nem, mi a fusiótól nem irtózunk, miután sem nem lé­tező, sem a lehetőség körén kívül álló dolog­tól irtózni nem szokásunk. Úgy vagyunk a fusióval, mint a hadvezérek és diplomaták a jövő század regényével. Elolvassák, élvezettel olvassák el s azzal vége a mulatságnak. Aztán azok a húsos fazekak! Ha nem Csernátony volna az, kinek ezt a mai időkben szemünkre lobbantani eszébe jutott, legalább is gondolnánk annyit, hogy a húsos fazekak vádja talán gyanús forrásból eredeti. Vele szemközt elűzzük magunktól e gondolatot, ha­nem a helyett azt a jó tanácsot adjuk neki és elvtársainak, hogy fenntartani az államkor­mányt, kormányozni az államot s felelősséget vállalni a törvényhozás és kormányzat sike­rei és sikertelenségeiért — ma, a mikor az országos nyomor minden neme összetorlódott fejünk felett s a mikor a kis lelkek már el­vesztették, a nem nagy lelkek pedig már kezdik elveszteni bátorságukat a küzdelem­hez : méltó tárgya ugyan a hazafias nemes ambitiónak, de nem méltó tárgya a féltékeny-­­ ségnek é­s annál kevésbbé az irigységnek. Hagyjuk azonban e Bivár mezőt. Tud­juk azt mi és tudja azt Csernátony, hogy pártja a kormányt ma átvenni nem óhajtja, a Deákpárt pedig a kormányzás gondjaitól ma megszabadulni nem nagyon fél. Csakhogy mind ez ártatlan kedélymozgalom fölött egy nagy kötelesség s egy annak megfelelő komoly kötelességérzet áll. Ezt pedig szem előtt tartani mégis csak a többségnek, a Deákpártnak nemes hivatása, sokkal inkább mint azon balközépé, melyről igen sok híve ma azt sem tudja : fennáll-e még, vagy fenn­­áll-e már? Csernátony legutóbbi czikkeiben ismé­telve elénk állítja a memento móri komor alakját, utalván a hideg, ködös novemberi napokra, a­mikor majd az országgyűlés újra összeülend s a mikor majd — ő legalább azt hiszi — a Deákpárt érezni fogja, hogy a nyárnak kellemei elmúltak, az ősznek gyü­mölcsei leszedvék s előtte nem áll egyéb, mint a kietlen télnek dermesztő napjai. S fi­gyelmezteti pártját s figyelmeztet minket, hogy ha majd minden törik, minden szakad: a balközép lesz az, melynek készen kell lenni s mely készen leend arra, hogy a helyzetnek ura legyen. Lehet. Mi e jóslathoz szólani nem aka­runk. Mondhatnók ugyan, hogy egyetlen jel, egyetlen tünemény sem mutat arra, hogy e jóslat reális combinatiók eredménye lenne s hogy mi, mint egyszerű halandó emberek készen állunk ugyan minden eshetőségre, de már a­mi a jövőre vonatkozó számításokat illeti, mi ezeket mindig csak a létező dolgok­nak s a dolgok természetének tüzetes megfi­gyelése után szoktuk felállítani s hogy épen azért nagyon erős kételyeink vannak arra nézve, hogy Csernátony ezen jóslatát egykor diadallal idézhesse fejünk tetejére. Mindezt mondhatnók — de nem teszszük. Miért ronta­­nak azon ártatlan mulatságot, melyet néme­lyek a magán inspiratiók ködös világának szemléletében fölfedezhetnek ? Hanem,hogy mégis a Csernátonyhoz hasonló fegyvert hasz­náljunk e vitában," az ő jóslata ellenében mi egy másik jóslattal felelünk. Az a körül­mény, mely a Deákpárt néhány tagját kilé­pésre kényszerítheti, a balközépnek ugyan­annyi, ha nem több tagját a Deákpártba lé­pésre fogja kényszeríteni. A szárnyakon, az elő és utóőrsöknél lehet ugyan némi mozgalom, némi csatáro­zás , de a Deákpárt zöme mostani hatalmá­val érintetlenül fog előrehaladhatni. Ha Cser­­nátony így érti jóslatát, mi is elfogadjuk azt; ha nem így érti, akár fogadjuk el, akár nem, jóslata csak jóslat marad, semmi más. Van azonban Csernátony soraiban egy rég óhajtott, egy várva várt s általunk őszintén üdvözölt eszme is. S ez nem más, mint hogy „a balközép egész eljárása által be kell bizonyítani, hogy a balközép és 48-as párt nem tartoznak együvé.« Ezt értjük, s hogy ezt Csernátony ki­mondotta, habár csak Simonyi Ernő után mondotta is ki, ezért elismeréssel tartozhatik­­ neki saját pártja is, és a 48-as párt is.Nem tud­juk ugyan s nem mernénk érte jót állani, hogy a mikorra a balközépnek sikerülni fog „egész eljárása által bebi­zonyítani,­ hogy ő és a 48 as párt­­ nem egy párt, akkorra lesz-e még balközép­­ a világon, hanem azért ez nem gátol bennünk­­­ket annak kijelentésében, hogy mi ezen esz­­­­mében s ezen eszmének a balközép általi hű­­­­séges követésében ismerjük fel a veszélyt. A „Pesti Napló“ tárczája. Rajzok Spanyolországból.*) — Cherbuliez Victortól. — II. Honnét van tehát az, hogy ezen ritka tehetségű nép körében az alkotmányosság nem bir gyökeret verni ? Hogy szünetlen viszályok tépik e nemzet testét ? Hogy e kérdésre megtalálhassuk a feleletet, a spanyol nép jellemét kell megismernünk. A spanyol egyik legnemesebb faja Európának. Élénkség és hajlékonyság, szellem és magasztos ér­zelmek, méltóság és kifogyhatatlan jókedv párosul­nak benne egymással. Mily kifogyhatatlan lehet ezen jókedv, mely túlélte az inquisitio, és II. Fülöp sötét, komor száza­dát, mely fittyet hány minden kellemetlenségnek, kevéssel éri be és az úristennek sem kerül sokba. Lope de Vega egyik alakja azt mondja: Szegény akarok lenni és nem szomorú; két baj közt a kiseb­­­bet választom.“ Egy másik színműben azt mondja a szolga urának: „Különös ember vagy te, a korcsmá­ban nem iszol és mégis mulatsz,szemeid mégis sugároz­nak az örömtől.« Pedig sok ilyen szem van Spanyol­­országban, és ezek a sugárzó szemek alkották azt a boldog életet, mely áll: napsugár, henyélés, csevegés, guitarzene, krajczáros hírlapok, filléres szivarkák, tiszta forrásvíz és bikaviadalokból. Egy spanyol köz­*) A „Revue des deux Mondes“ sept. 1-jei fil­léréből. mondás azt mondja, hogy „nincs a világon szebb hely, mint a Manzanares partja, ezután következ­nék a paradicsom, ha volna rajta sütkérező hely, ahonnét Madridot lehet látni.“ Ha azt kérdezzük a spanyoltól, hogy elégedett-e? azt válaszolja, elége­dett vagyok, mert az akarok lenni. Míg reggel patakokban folyik a vér az utczá­­kon, bűn bűnre, vétek vétekre halmozódik: este guitarre és castagnette, dal és táncz járja Andalu­­siai falvaiban. E vidor kedélyben van valami csodás hősies­ség, de egyúttal nagy politikai veszély is, és e ve­szélyt csak is spanyol szóval jelezhetjük. „Sufrido vagy „conformidad” azaz, hogy könnyen beleéli magát minden helyzetbe, hamar beletalálja magát a nélkülözésbe és semmivel sem gondol. A spanyol nem szeret a holnapra gondolni; ha egy szabad napra szert tehet, elveri, mit összeku­­porgatott, mit törődik a jövővel, ha ma kimulatta magát ? Ma forradalom van, a nép nem törődik tette következményeivel, elég erőt érez magában, hogy az ilyen gondot semmibe se vehesse, csakhogy ma megtette, amire kedve volt. Az olaszok nem fiatalok, Ariosto kivételével tán nem is volt fiatal költőjük , a spanyol mindig fiatal és ez nagy veszély. Az ifjúság nem tud előre­látni, nem tud engedelmeskedni, nem tud félni. Szembeszáll a legborzasztóbbal, az ismeretlennel és ha csalódik, nem maga magát, hanem az intézmé­nyeket vádolja és nekiáll a felforgatás munkájának. Nemzetünk modorában — mondá egykor egy híres spanyol szónok — végzetes tulajdonság az, hogy kellő meggondolás nélkül szereti a fennállót döntögetni, az első kínálkozó eszközt akarja megra­­gadni,hogy bajosan gyógyítható balsorsából könyedén menekülhessen. Minden áron, az első után, a­mely csak nyílik, meg akar hamarjába szabadulni a meg­­megrögzött bajtól, és ez az oka annak, hogy orszá­gunk a gyakori és sajnos zavarokból nem bír kibonta­kozni. Sok erénye van a spanyolnak; lovagias, hősi­es, megveti a veszélyt, a legyőzöttel és gyengével szemben nagylelkű , de hibázik egy erénye, az igaz, hogy nem csillogó, de annál üdvösebb : a törvény­tisztelet erénye. A despotismus nem olyan iskola, a­melyben a törvény tiszteletét el lehet tanulni. A nép hozzászo­kott, hogy a geniális törvénykijátszást tekintse po­litikai bölcsességnek. „Minek törvényeket hozni, ha nincs, aki a törvényeknek engedelmeskedni fog ? — kérdé egy spanyol képviselő a cortesben. A Bidas­­soa túl­partján a sértett fél nyugodtan bevárja, míg alkalom kínálkozik a sérelem megtorlására; a kereskedő megegyezik a vámőrrel a csempészett áruk ir­ánt és az utazó a rablótól útlevelet vásárol. Ez a „rend a rendetlenségben.* De a spanyol nem is tart igényt a törvényesség dicsőségére, szenvedélyeit, számítgatásait törvény­szegéseit nem titkolja. Narvaez és O Donnel is azt látszanak mondani : Engedjétek meg, hogy előbb egy kis törvénytelenség árán hatalomra jussak, aki­i­kor aztán majd tekintélyt szerzek én a törvénynek. Spanyolországban nincsenek valódi conserva­­tivok, kik őszintén ragaszkodnának a meglevőhöz, és annak alapján, szigoran törvényes eszközökkel akarnák létrehozni lassú, de biztos léptekkel a hala­dást ; a spanyol conservativek államcsínyek, rend­zavarások segélyével akarják a régi állapotokat vis­­­szaidézni; ők nem egyebek mint megfordított forra­dalmárok, a communistáktól.Csak az különbözteti meg hogy ezek előre, ők meg hátra törnek; eszközeik, modoruk egyformák. A progressisták, a­kikből a radicális párt ala­kult, szintén nem különbek ; jelszavuk: »le a létező­vel!« Nem akarják a fennállót javítni,jobbnak tartják azt egyszerűen lerombolni. Az a bajuk, hogy nagyon­­ soká ültek az ellenzéki padokon és hozzászoktak már ahhoz hogy a hatalom olyan ellenség, a­kinek lehető­leg meg kell keseríteni az életét.Mikor aztán többségre jutottak, szórták a szabadságot, tele kézzel, meggon­dolatlanul , de kitűnt, hogy az ily eljárás legfeljebb ünnepnapra való, de hétköznapi köntösnek nem illik. Mikor belátták, hogy már nagyon is elvetették a sulykot, akkor az erőszakhoz fordultak, hogy a fékevesztett paripát megzabolázzák. A régibb időkben Spanyolországban a hata­lomnak joga volt, mindent tenni, a népnek joga volt hallgatni. Most a nép kivívta már azt a jogot, hogy mindent beszélhet, de vájjon a hatalom le fog-e mon­dani arról a szabadságáról, hogy mindent tehessen ? Másik szerves betegsége Spanyolországnak az a különös hajlam az anarchia, a politikai szétdara­­bolás felé. Még mielőtt a spanyol nemzet megalakult, Spanyolország számos apró,­­ független államból állott, melyek egymással szünetlen viszálykodtak. Nyolcz századig tartó polgárháború: ime Spanyol­­ország középkori története. Ezen állapotot felváltotta s azután a despotismus, la merev centralisatio. De milyen centralisatio? Állami centralisatio helyett vallási központosítás; nemzeti egység helyett vallás­­egység; államhivatalnokok helyett állami inquisito­­rok; törvényelőtti egyenlőség és egyformaság he­lyett egy kaptafára vert vallási meggyőződés. Nem a testet, hanem a lelket dugták az egyenruhába; testére ölthetett olyan ruhát, a­milyen neki tetszett. Most hogy e közös egyenruha lehullott, most tűnik csak ki, hogy a galíciai, asturiai, cataloniai mentz­­nyire tartotta meg sajátos jellegét, hogy ezek mily idegenek egymás előtt; ezen centrifugális jelleg el­törlése, vagy enyhítése csak erős kormánynak sike­rülhetne, olyan pedig Spanyolorsz­ágban most nincs. A kormányzatban sem személyileg sem elvileg nincs semmi állandóság. Micsoda Malagának egy forradalom ? Ünnep­nap, a­melyen elkergetheti vámőreit. Micsoda egy forradalom Sevillának ? Egy mámortelt nap, mely­en széttépi a bélyegpapirost. Mihelyt a központi hatalom megbukik, minden város kinevezi forradalmi juntá­ját, kinevezi hatóságait, elcsapja a régi hivatalnoko­kat, eltörli az adót, azután újakat vet ki, önkénytes csapatokat szervez, rendeleteket ad ki, szóval úgy tesz, mintha rajta kívüle nem is volna világ. Mikor végre a központi kormányzati gépezet újra meg akar indulni, akkor újra kell az egész országot meghódí­tania és szerveznie. Igen nagy befolyással volt e szellem kifejlesz­tésére az 1808-as háború. Egy nemzet, melynek nem volt sem hadserege, sem tábornoka, sem pénze, oda­veti a kesztyűt a modern Hadúrnak, ki lába alá szo­rította egész Európát. És a nemzet négy éven át élt kormány nélkül; minden falu, minden város maga szervezte a háborút, mindegyik helység saját nevé­ben harczolt, maga ujonczozta csapatait, maga gon­doskodott hadi szerekről, maga szenvedte a rajta ej­tett sebeket, maga magának volt csak felelős. És ez igen veszélyes állapot ily kalandos népnél. Csak el kell képzelni, hogy az a diák, ki otthagyta a köny­veket, a pap a reverendát, a csempész a vámőröket, a pásztor az ő nyáját és mind elmentek a hegyek közé, elfogták a sürgönyöket, fölszántották az uta-mely a Deákpártot a kormányrúd mellől le­sodorhatja, de a­melyet mindamellett a Deák­párt vár és üdvözöl a legszívesebben. Csak hogy ne feledje Csernátony, hogy a jó szándék még nem törekvés, a törekvés még nem kormányképesség — sőt maga a kormányképesség sem kormányképesség, ha megbízható többsége nincs. Ezt siessen meg­mondani Debreczennek. Budapest, sept. 10. (A szerb határszéli vasúti ösz­­szeköttetés.) A mint már említek, a szerb határszéli vasúti csatlakozás kérdésében július hó folytán egy részről a magyar kormány s más részről a szerb kormány küldöttjei közt Pesten beható tár­gyalások folytak, melyek minden pontra nézve tel­jes sikerrel végződtek. A tanácskozásokat állítólag a közlekedési miniszter úr nyitotta meg s vezette személyesen. A megállapított összeköttetési pontok mind­két állam óhajainak s érdekeinek teljesen megfelelők. Az átkelési hidak nemzetközi Semleges területeknek lennének megállapítandók. A kötendő szerződés még a jövő ülésszakban a törvényhozás elé fog terjesztetni. (A budapesti gőzmalmok kép­viselői­ több héttel ezelőtt küldöttséget menesz­tettek a kereskedelmi miniszterhez, azon kérelemmel, hogy a gabnára vetett behozatali vám, tekintettel az idei rész­termésre s a lisztipar válságos helyzetére, töröltetnék el, illetőleg egyelőre függesztessék föl. Előadtuk annak idején, hogy a kereskedelmi minisz­ter méltányolta e kérelmet és kijelentette, hogy érte­kezni fog ez iránt a pénzügyminiszterrel, úgy­szin­tén, mivel a vámbevétel közös, a Lajthán túli kor­mánynyal is. Ezen tárgyalások még mai napig sincsenek befejezve; az okok pedig, melyek a gabnavám fel­függesztését ajánlják, azóta még inkább súlyosbul­­tak nyomatékosságukban. A magyarországi termés hiányossága időköz­ben nagy mérvűnek bizonyult, a gaboaárak rendkí­vüli magasságot értek el. Meglehet, hogy a kormányt azon tekintet is tartóztatta a behozatali vám felfüggesztésében, mert féltette a belföldi terményeket a hirtelen árcsökke­néstől. De ezen tek­intet megszűnt már a legnagyobb részben. A termelők fölhasználták a nagy árakat, túladtak termésükön és mondhatni, hogy az eladásra s elszállításra szánt összes szemes­élet jóformán el is adatott, még­pedig jó áron. Ezt, ha másból nem, leg­alább azon külső jelből is következtethetni, misze­rint a vasutak és gőzhajók teljességgel képtelenek a mindenünnen egyszerre megindított rakományokat elszállítani, s e tömegek oly nagyok, hogy a termés silánysága folytán föl kell tenni, hogy minden elad­ható gabna már forgalomba is jutott. Ezen túl tehát az orosz, oláh vagy szerb gab­na vámmentes behozatala olcsóbbá teheti a gabnát, a­nélkül, hogy a termelők az árcsökkenésben kárt szenvednének. És e behozatal most annál inkább meg van könnyítve, mert az utóbbi esőzések folytán biztosabban följuthatni a vaskapun, mint a megelőző hetekben. Nem kétkedünk tehát, hogy a kereskedelmi miniszter sürgetni fogja úgy a magyar pénzügymi­niszternél, mint az osztrák kormánynál a gabnavám fölfüggesztése iránti elhatározást és bizton hiszszük, hogy az eldöntés a vám ideiglenes fölhagyása mel­lett fog szólni, miután a behozható gabna iránti vám­bevétel számba sem jöhet azon nagy előnynyel szem­ben, mely az ország minél olcsóbb élelmezésében és a lisztipar fölsegélésében kínálkozik. (Azon császári pátens), mely, mint esti lapunk táviratában említek, a birodalmi tanács feloszlatása és az uj választások elrendelése tárgyában a mai „Wiener Zeitungéban közzététett, következőleg hangzik: Mi első Ferencz József stb. I. czikk. A biro­dalmi tanács képviselőháza feloszlattatik. II. czikk. Az átalános uj képviselőválasztások az 1873. ápril 2­ ki törvény határozatai szerint azonnal meginditan­­dók. III. czikk. A birodalmi tanács 1873. november 4-ére Bécs birodalmi fő- és székvárosunkba hivatik össze. Kelt Bécsben, birodalmi fő és székvárosunk­ban, 1873. September 7-én, uralkodásunk huszon­ötödik évében. F­e­r­e­n­c­z József, s. k, Auersperg s. k., Lasser s. k., Bauhaus s. k., Stremayr s. k., Glaser s. k., Unger s­ k., Chlub­ecky s. k., Pretis s. k., Horst s. k, Ziemialkowski s. k. (A büntető törvénykönyvi ter­­v­e­z­e­t­r­ő­l), mely még csak nyomtatás alatt van, a „Pester Lloyd« mai vezérczikke azt állítja, hogy annak több rendelkezése már a minisztertanács jó­váhagyásával vétetett fel a tervezetbe. Legilletéke­sebb helyről veszszük azon értesítést, hogy a nyo­motás alatt lévő tervezet csak később fog a mi­nisztertanács elé kerülni, és hogy a minisztertanács­nak a dolog természeténél fogva eddigelé sem az egész tervezet, sem egyes rendelkezései felől nem volt alkalma nyilatkozni (Az egyesített fővárosok kép­viselőtestületének választására) kitűzött határnapokat az illető bizottság ma közli hivatalosan a választó­polgárokkal. A választás sept. 27. és 28-ki napjain fog megejtetni. Noha ez már hosszabb idő óta közismeretű volt, választó mozga­lomnak mind e mai napig a fővárosban hite-hamva sincs. Hogy a lakosság zöme kissé közönyösen viseli magát e fontos eseménynyel szemben,az sajnos ugyan de könnyen megérthető. Mindenki saját ügyeivel, bajaival van eltelve s a legtöbb választónak sem ideje sem kedve a közdolgokkal foglalkozni. A mily érthető a lakosság e tartózkodása, oly megfoghatat­lan azon közöny, melyet az egyes kerületek által a választás előkészítésére kiküldött nagy, különösen végrehajtó és kandidáló bizottságok tanúsítanak.Ezek is oly kevés életjelt adnak magukról, mintha nem is léteznének vagy a választás nap­jától még hóna­pok választanának el bennünket; ma már, miután a választási határidő hivatalosan is kihirdettetett, ideje lenne, hogy a candidáló bizottságok mielőbb elké­szítsék s nyilvánosságra hozzák a jelöltjeik laj­stromát. (Románia hadseregének jelenle­gi állománya): 16 gyalogezred (18 állandó, 8 darabant) 10 lovas ezred (2 állandó, 8 territoriá­lis), 2 tüzér ezred ; 4 vadász zászlóalj, 1 genie zázló­­alj ; 1 tengeri zászlóalj két hadihajóval; 2 század gyalog zsandár; 1 század árkász; 1 század röppen­­tyűs; 1 század tűzoltó ; 5 lovas zsandár szakasz; 1 utász szakasz. Bír a megfelelő törzskar­, tisztekt­ ka­tonai iskolákkal s egészségi intézménynyel. Nincs ide számítva a honvédség (militia). A katonaság Peabody fegyverekkel van ellátva, nem hiányzanak a mitrailleusek si Krupp-féle ágyuk sem. Szükség ese­tén 100 ezer embert állíthat síkra. „Nem sok — úgy­mond a »Pressa,a­mely ez adatokat felsorolja, de elég arra, hogy egyik vagy a másik hatalom szövetségét keresse — mindenesetre arra, hogy semlegességét fenntarthassa. Oláhország és Szerbia teljes erejök­­bel igyekeznek a nyugati műveltség színvonalára emelkedni, míg Törökország nem tud fölébredni ázsiai barbárságából s mindennap újabb rést enged töretni a muzulmán épületen. Egy fiatal életerős ál­lamnak megaláztatása — különösen, ha annak élén egy Hohenzollern áll — nem tarthat már soká egy hanyatló birodalommal szemben.“ (A pancsovai értekezlet je­lentősége.) Ily czím alatt a »Granicsár“ 2-dik száma vezérczikket hoz, melyben fennhangon dicse­kedik, miszerint hatezer torok kiáltó aug. 31-én Pan­­csován : „Nem hagyjuk a sajátunkat idegennek !“ Azután báránybőrbe öltözve előadja a granicsár­­farkas, hogy ő mit akar, persze, hogy a mostani kor­mányt nem akarja, s a központosítást sem. Végül még egyszer fölkiált, miszerint a pancsovai értekez­let »megmutatta a kormánynak, s az egész világnak, hogy ki itt az ur, s ez a szerb nemzet!“ A lap ezenkívül közli a fölhívást a titeli (mára kitű­zött) értekezletre, s Polit úr is, a pancsovai szerb „nemzeti“ (?) párt követjelöltje, beköszönt egy czikkel. (Milan szerb fejedelemnek) bécsi kitüntető fogadtatásáról a belgrádi félhivatalos »J­e d i n s z t­v­o« megemlékezvén, forró és meg­győző sorokat szentel az Ausztria-Magyarország és Szerbia közti jó viszonylatoknak, és óhaját fejezi ki, hogy ezen baráti viszony minden időre fönntar­tassék. Budapest, sept. 10. Ha a tegnapi közgyűlés eredménye után kellene az egyesült magyar gőzhajózási tár­sulat sorsát megjósolnunk, akkor csakis a dicstelen feloszlás árnyait láthatjuk e válla­lat fölé emelkedni. Hetek óta ostromolja a sajtó a részvényeseket és a közvéleményt, hogy minő csapás fenyegeti az ország anyagi érdekeit e gőzhajózási vállalat pusztulásával, és ime a többszöri értekezleteknek és a sok oldalról megindult agitatiónak az jön az ered­ménye, hogy a közgyűlésre annyi részvény sem tétetett le, a­mely — nem hogy a liqun­­datio vagy fusio esetében — de a rendes ha­tározatképességre sem elégséges. Lett volna csak érdekében az osztrák gőzhajótársulatnak a fusio elfogadtatása, bi­zonyára elég élelmes is lett volna arra, hogy a részvénytőkének bőséges képviseltetéséről és a gyűlés határozatképességéről gondoskod­jék. Ámde ezen osztrák társulat jól ismeri a magyar faj szalmatüzét és szinte sokalja a magyar vállalat megvásárlására kínált fölté­teleket, látva azt, hogy ez intézet hajói s bá­nyái úgyis nemsokára oly áron fognak kezé­re jutni, a minőt szabni tetszése és kegye jó­nak látand. A tegnapelőtti közgyűlés kétségen kívül még inkább megerősíthette az osztrák társu­latot e hitében. Határozatképtelenség miatt, végzés nélkül szétoszolván, 14 nap múlva va­lamely közelebbi napra új közgyűlés fog ki­­tüzetni. Ezen gyűlésnek minden­esetre meg­lesz a rendes határozat­képessége, mert a tár­sulati alapszabályok megadják az ekként újabban elrendelt közgyűlés részére a hatá­rozatképességet, tekintet nélkül a megjelent tagok s a letett részvények számára. Ámde a liquidatio, vagy a­mi ezzel egyértelmű, a fu­sio elfogadására szabályszerűleg megkívánta­t, 15 ezer részvény kétségen kívül ekkor sem lesz letéteményezve. Fusiót vagy liqui­­datiot nem fog tehát e közgyűlés elrendelni, a vállalat fönn fog maradni, csakhogy az a kérdés : quid tunc ? A hazafias declamatiók, az osztrák társu­lat kárhoztatása nem teszik még fizetéské­pessé a magyar vállalat igazgatóságát. Nem tagadjuk, hogy úgy a fővárosi, mint a vi­déki részvényesek följajdulása némi jogosult­sággal bír. Vádolják, különösen a vidékiek a vállalat igazgatóságát, vádolják a kormányt, megtámadják az osztrák társulatot , szóval a közügy és pénzek károsodása miatt ellene fordulnak mindenkinek és hibát találnak min­denütt , csak azon egy hibát nem látják, a­mely épen önmagukban, ezen gáncsolkodókban fészkel. Higyyék meg a részvényesek, hogy mi is a társulat igazgatóságában látjuk nagyrészt a vállalat hanyatlásának okozóit. A szomorú eredményre s a jövőben megkísérlendő refor­mokra nézve azonban közönyös egyelőre : vájjon a képtelenség vagy e mellett netalán az erkölcsi megbizhatlanság is szülője-e a ha­nyatlásnak. Azért mi ma a reeriminatiót és kivált az oly érdes támadásokat, minőknek tegnap először élvezni alkalmunk volt, minden­esetre időelőttinek, sőt a­mennyiben a rész­vényesek keblében elkeseredést és meghason­­lást teremthet, határozottan veszedelmesnek tartjuk. A megszámoltatás napja akkor lehet csak rendjén, a midőn a vállalat fönnmara­­­­dása biztosítva lesz s további fönntartása­­ vizsgálódást és átalakítást követel. De a ki

Next