Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-09 / 232. szám

Budapest, Csütörtök, October 9.1878. 93 p. sz. X. évi folyam. Szerkesztési iroda? Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI N­APLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten ká-hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . • 12 » — s> Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felü­fűzetés évnegyedenként 1­orint. Az előfizetés az év folytán­ minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let küldendők. Mefizetés „PESTI NAPLÓ “-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . 6 „ BEST** Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum, fe­­rencziek tere 7. sz. a.) küldendő.­k ,,P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest oct. 8. Két nagy figyelemre jogosított politikai manifestatio áll előttünk Francziaországból; egyik Thiers levele, melyet Nancy város polgármesteréhez intézett, megköszönvén, s a viszonyok által parancsolt óvatossággal el­­odázván látogatásra meghivó kérését a derék város polgárságának. Másik Broglie herczeg beszéde, melyet a napokban Neuville-le-Bon­ban az uj vaspálya megnyitása alkalmával tartott. Két nyilatkozat azon két párt főnökétől, melyek az ország jövendő állapotára, s talán egész Európa sorsára nézve rendkívüli hord­erejű kérdések ellentétes mezőjén készülnek a döntő megmérkőzésre. Az érvek és a még békés színezetű pártküzdelmek homokján már megkezdődött a harcz. Itt Gambetta, Thiers, amott Broglie herczeg. Itt a köztársaság, amott a királyság. Mint a római respublica teremtője Bru­tus consul, s az elűzött királyság visszaállí­tására indult sereg vezére Tarquinius herczeg, egymást megpillantva, mindkettő háta mö­gött hagyja zászlóját és seregét s­zámuló hí­veik láttára összecsapnak, nem decor­­erat tum ducibus capessere pugnam, úgy állanak szemközt a franczia köztársaság volt elnöke,­­ a királypárt herczegi vezére. Hívei phalanxa hátuk mögött van; még nem tudjuk, melyik milyen számú, milyen erejű; — nem tudjuk, kigyulad-e közöttük is a harcz előbb-utóbb, az a harcz, melynek sorsát aztán fegyverek éle vérrel írja meg, vagy gyöngesége érzeté­ben egyik visszavonul,hogy várjon az időkre. A nemzeti közvélemény többségét Fran­­cziaországban megítélni most valóban nagyon nehéz. Annyit tudunk, hogy a parlamentben egy erőszakoskodó monarchikus többség van, melyet rendkívül kivételes és tájékozatlan idők választási tényei vittek oda be. Azt is tudjuk, hogy a köztársaság, három évi fönn­állása alatt, minden újabb választások alkal­mával népszerűsége gyarapodása mellett nyert biztosítékot az országtól. Világos az is, hogy épen ezen népszerűség növekvése volt az, mi a monarchistákra nézve terveik kivitelé­nek siettetését oly­annyira szükséges színben tüntette föl, mihelyt a terület fölszabadítása által az ország kezei fölszabadultak. Ha a parlamenti monarchi­us pártok ügyek igazságában, a nép egyetértő helyes­lésében bíznak vala , miért nem hivatkoznak rá, miért nem oszlik föl a magát túlélt kama­ra, hogy a nemzet valódi akaratának képvi­selői gyűljenek ismét egybe, végleg határo­­zandók az államforma fölött? A királyság gőzével saturált államférfiak nem merik a népre való ezen hivatkozást megtenni, s épen azért több, mint kétséges, hogy bízzanak si­kerében ; a helyett, azonban előáll köz­ülök is az egyik vezérférfi, a jelenlegi kormány elnöke, s korteskedik egy kis jóakaratért. Thiers és Broglie nyilatkozata közt ugyanis nagy magában véve az a­­ k­a­­­m­i különbség is. Amazt meghívja egy város, egy vidék, hogy buzdításával és lelke­sítő szavaival emelje föl hazafias aggodalmak­ban csüggedező lelkét azon országrésznek,mely csak most szabadult meg az ellenségtől, s a szebb jövőt ígérő nap első reggelén már újabb veszély felhőit látja föltornyosulni. Az alkalom szép és nemes volt, hogy az ősz államférfi teljesítse tisztelői kérését, s ne csak saját alkonyodó életének fényét gazda­gítsa egy meleg nappal, a­mikor sok ezerek tolmácsolni nem tudott vágyainak ad a köz­­lelkesedéstől ölbe vett és lélekhez szorított kifejezést, hanem a pártja érdekeihez, a köz­társaság jövőjéhez való ragaszkodást is erő­sítse a népnél. Szép, óhajtott alkalom, legna­gyobb jutalom egy politikusra nézve! S ha Thiers pályáján végig tekintve, nem mond­hatjuk is, hogy régebben érzéketlen volt a megérdemlett dicsőség ily csábos kisértése iránt, most igazi republikánus önzetlenséggel lemond arról, „mert nem akar oly fegyve­rekkel élni, melyeket nagyon könnyen el lehet ferdíteni, hanem egyedül a higgadt jó­zan észszel. Az ország azon komoly helyze­tében, mely mindenkinek ép oly szilárd,mint mérsékelt magatartást parancsol, meg kell óvnunk azon kíméletes tekinteteket, melyek rágalmazóinknál nincsenek meg.“ Broglie herczeg ellenben úgy látszik, mintha várva várta volna s most egyszerre — ugyszólva — ágról törte volna le az alkalmat, hogy ő is szólhasson már a néphez. Egy ál­dott vasut-megnyitás végre meghozta azt, s a királyság herczegi lovagja nem is mulasztot­ta el — ép úgy, mint Gambettára nézve a monarchikus lapok gúnyolva szokták meg­­említni —­ inter pocula nyilatkozatot adni pártja eszméinek s propagandát csinálni azok számára. Csakhogy a korban sincs mindig igazság! A két nyilatkozat közt az alkalomszerű­­ségen kívül más tekintetben is ép oly nagy a különbség, a­milyen távolság van védett ál­­láspontjuk között. A köztársaság azzal védi magát, hogy vádolja a hitelét vesztett király­ságot; emez pedig csupán tisztogatja magát a gyanútól, mely a történelemből rátapadt. Thiers méltó büszkeséggel emelve ki az új köztársaság érdemeit az ország sebeinek be­­gyógyítása s a rend helyreállítása körül, mint megannyi súlyos vádat a monarchia tervei ellen, hozza föl, hogy most Franczia­­országnak összes jogait, polgári, politikai, val­lási szabadságát, társadalmi viszonyait, el­veit kell védeni, és végül zászlaját mely győ­zelmei és vereségei közt egyaránt dicsőséget árasztott a nemzetre, de a­mely, ha megha­gyatnék is, mit sem érne azon vívmányok fönnmaradása nélkül, melynek jelképévé lett; mert a szent ügyeknek nemcsak jelképei, ha­nem valósága nyugtathatja meg csak az or­szágot. A neuvillei monarchicus beszéd ellenben nem egyéb, mint kiegészítése Chambord gróf azon minapi levelének, melyet egyik obscu­­rus franczia nemeshez intézett volt, s mely­ben tiltakozik a nép közt terjedező azon — kétségtelenül balga — föltevés ellen, mintha trónra lépése egyértelmű lenne a robot és ti­zed visszaállításával. Broglie herczeg nyilat­kozata hasonlat tiltakozás azon már valóban nagyon alapos félelem ellen, mintha a restau­­ratio fölélesztené egyúttal a clerus középkori uralmát. Gondolat­át elég költői ügyességgel az ott, helyben levő, hajdan hatalmas apát­ság épületromjaihoz fűzi. Az egyház hatalma letűnt, mint amaz épületek romba dőltek, s föltámasztására többé nem gondolhat senki. Óhajtja, hogy ezen szava kihatol­jon a néphez. „A lelkészek fölöttünk nem biztosítanak más fölényt, mint, a mely erényeikből és hitük fönségéből ered. Elég — teszi hozzá jellemzőleg — hogy szíveik fölött uralkodnak.“ Biztosítja Azután hallgatóit, hogy a nemzetgyűlés oly kormányt fog adni az országnak, mely fönn bírja tar­tani a rendet, megfékezni az anarchiát, s mely jutalmazni tudja a munkás fáradozását. Mint látszik, Broglie herczeg tehát min­denkinek akar valami megnyugtatót ígérni. A fölvilágosodott osztályoknak hitszabadsá­­got, a polgárságnak rendet, biztosított békét, a munkásnak jutalmat, a papságnak is a szí­vek fölötti uralkodást; a földművelő nép már úgyis eléggé meg van vigasztalva a robot és tizedtől való mentesség biztosítása által. Ha mindezt egy átalános népszavazás, vagy parlamenti választások előtt ígérnék a royalisták, senkinek mi kifogása sem lehetne ellene. A néptől függ, hogy elhigyje a szép biztatásokat, vagy ne higyje, s a szerint mon­archikus vagy republikánus képviselőket küldjön a nemzetgyűlésbe. De igy, mikor a megbízatása határán túlmenni akaró többség, a nép óhajtásának ismerése nélkül s nem an­nak méltatásával szándékszik az ország leg­fontosabb érdekei fölött dönteni, olyan színe van a dolognak, mintha akaratjok ellenére akarná boldogítni azokat, kik a királyságnak jó szándékában nem bíznak, kik nem hiszik, hogy ha jó szándékai volnának is, azokat lé­tesíteni tudja. A köztársaság roppant vívmá­nyokra utal, a múltból és a jelenből; a fran­czia monarchia múltja ellenben olyan, hogy csábos ígéreteire még az is, ki határozatlanul tétovázva kutatja hazája jövendő boldogsá­gának útját, fejcsóválva fogja mondani : ves­tigia terrent! A „Pesti Napló“ tározója. A fényűzés a jelen társadalomban. (Befejező közlemény.) Tán nem lesz érdektelen, ha elmélkedéseink befejezéséül még azt veszszük kissé vizsgálat alá, hogy a fényűzés szenvedélye mily mérvben uralko­dik a társadalom egyes osztályaiban. Nem egy ér­dekes tanulságot nyújtana ezen vizsgálat, és e ta­nulságok alig­ha­nem ellenkeznének bizonyos er­­kölcsbírók ítéleteivel és fogalmaival, melyekben úgy látszik több része van a classikus olvasottságnak mint a jelen társadalom alapos tanulmányozásának. A fényűzés mind félelmetesb mérveket ölt; történt ez máskor is, akkor pedig a támadás éle a gazdag osztályok, az előkelők ellen irányult. Ebből bizonyos ítészek azt következtetik, hogy ma is az előkelőket kell első­sorban megtámadni. Pedig ha lelkiismeretesen hasonlítjuk össze a mai társadalmat a régivel, arról fogunk meggyőződni, hogy az elő­kelőknél apad a fényűzés, csillapult annak szenve­délye. Épen azt kell kérdeznünk, hogy hol van a középkor hatalmas aristocratiája, hol annak ha­talmas udvara? hol vannak azon egyének, kik egy állam jövedelmeit bérbe vették és zsarolták a népet? Vajh remélhetjük-e, hogy a régi viszo­nyok meg fognak újulni és ismét tanúi leszünk azon eszeveszett pazarlásnak, bűnös tékozlásnak, mely VI. Károly, III. Henrik udvarán uralkodott? Vájjon hihetjük-e, hogy a civillisták idejében egy fejedelem kegyenczének, kedvesének szeszélyei egy egész nép vér­es verejtékének árán fognak kielégít­­­tetni ? Az eszeveszett e­piczoma, a hihetelen pazar­lás, melyet ékszerek, drágaságok, gyöngyök dolgá­ban kifejtettek; a vak játékdüh, melyről régibb krónikások beszélnek, ma nem igen talál hozzáfog­ható utánzásra; azon dúsgazdag lakmározások, me­lyekre puszta szeszélyből többet költöttek, mint a mennyiért ugyanazt­ megkaphatták volna, ma nem igen fordulnak elő. Őseink sokkal többet ettek­ itt­ak, mint mai napság szokásban van. Ma szokásaink egy­szerűbbek lettek. Ma a nagy urak megszokták adós­ságaikat fizetni; ha pedig nem teszik is meg, leg­alább nem dicsekednek azzal, hogy sok az adóssá­guk, még kevésbé pedig azzal, hogy nem fizették meg azokat. Az előkelő osztályok ha pazarolnak is, nem igen teszik meg már azt, hogy a pénzt egyszerűen kihányják az ablakon. A többség jobban ért már hozzá, hogyan kell a kiadásokat a bevételekhez ará­­nyítani, a kalmárkodási szellem jobban meggyökere­zett, mint a XIV. és XV. Lajos alatti nagy uraknál. Szálljunk egy fokkal alább és tekintsük a kö­zép­osztályt. Itt azt constatálhatjuk, hogy a múlthoz képest a fényűzés növekedett. Ezen osztálynál az ily haladás bizonyára nem új dolog; jelezve volt már az utóbb lefolyt két század írói által is. A polgári hiú­ság nem új keletű, csakhogy gyarapodott. A polgár­ság követni akarja az előkelők példáját, és a­hol a valóságban nem teheti, ott a látszatban akár legalább emelkedni, arany ékszereket, drágaságot, műdarabo­­kat ha valóságban nem bírhatja, utánzásban, hami­­sítottan akarja bírni. Itt láthatjuk a kétes ízlést, a fölöslegest, a feltűnni akarást, de mindig hozzá kell tennünk azt is, hogy a polgári osztályban van leg­jobban képviselve a munka, és a takarékosság elve is. Szálljunk még lejjebb egy fokkal, jussunk az alsóbb osztályokhoz. Itt sem akarjuk elvitatni a jó oldalakat, a kölcsönös segély szellemét, a valódi eré­nyeket, azon hősiességet, melyről a statisztika csak kevés adatot tud. De ne ámítsuk magunkat, valljuk be, hogy a baj legjobban dühöng itt, mert nemcsak a látszóla­gos fény képezi a fényűzést. Nyilatkozik az mind­azon fölösleges és veszélyes elvekben, melyek a csa­lád megélhetésére és eltartására szükséges jövedelem egy részét fogyasztják. Került-e valaha a mértéklet­­lenség oly elijesztőleg nagy összegekbe ? Azon össze­gek, melyek a szeszes italokat árulók zsebeibe foly­nak, mint szaporodnak, e vétek mind nagyobb kö­rökben terjed, sok helyen már a nőnem is rabja lett. Mennyi pana­szra, adott már okot azon mindin­kább terjedő szokás, hogy a hétfőt is megtartja a munkás, ezzel is fogyasztja a bérét és a munkatőkét. A nagy városokban a munkások bámulatos mérv­ben fogyasztják a bort, szeszes italokat, válogatot­­tabb ételeket. Azt mondják, hogy ezt nem a nagy tömeg teszi, csak kivételek ezek, csak hogy a kivé­telek már nagyo­n is gyakoriak. A szeszes italokhoz járul azután mé­g a dohány is. Az érzékiség, a költ­séges hiúság, a fényűzés e két fötényezője; itt oly mérvekben nyilvánul, mely messze túlhaladja a jó­zanság korlátait .A café-dlaantant-ok valódi életszük­ségletté lettek a városi munkásra nézve, és itt épen oly pórul jár az erkölcsiség, mint a szűkre mért er­szény. Ezen féktelen vágy a mulatságok iránt min­den este számos színházat tölt meg. (Nem tudjuk, megelégedéssel konstatáljuk-e, hogy ez az utóbbi baj nálunk még nem igen harapódzott el. Az ivás, dohányzás s egyéb pazarlás azonban annál inkább. Nem azt mondjuk, mintha az alsóbb néposztá­lyoknak nem volna szükségük szórakozásra, de csak a túlhajtás az, mi szemünkbe ötlik. Nem azt mond­juk, hogy nem illik a munkásnak, ha kis lakását kissé képpel vagy virággal díszíti, h­a vasárnap a polgári osztály öltözetét veszi magára. Ez haladás, örvendetes változás, és szívesen látjuk a munkás emberen az új szövetet, a tiszta fehérneműt. Nem is itt rejlik a baj, hanem abban, hogy a hivalkodás, a kaczérság a bűn karjaiba veti az alsóbb osztály if­­jait, leányait. Kaczérságból tolvajságra vetemedik a szegény leányzó, áruba bocsátja becsületét és a rendőrség előtt fennszóval vallja be, hogy ezt azért teszi, mert szépen akar öltözni, mulatni vágy és nem akar munkába menni. Nem kivételek ezek. Meg van ezen szerencsétlen természet, mondja egy író, ki a nagyvárost alaposan tanulmányozta, még azon el­fonnyadt, öreg asszonyoknál is, kik a közkegyelem­ből élnek. Ennivalója nincs ugyan, de azért hamis hajat visel; nincs pénze orvosságra, de kenőcsre, szép öltözetre elő tud teremteni pénzt. Meg van ez minden nagyobb városban, s ezt a fényűzést 6s mu­tatás iránti szenvedélyt már sok lelkiismeretes toll constatálta. A munkabérek gyors emelkedése egyik fő forrása volt e hajlamoknak, és szenvedélyek­nek ; úgy hat az a munkásra, mint a já­tékosra, mikor egyszerre a szerencse forgandó szekere feléje fordul. A munkabér felemelése becsü­letére válik a jelen társadalomnak; hatalmas emel­tyűje az a munkásosztály értelmi és erkölcsi emel­kedésének. De a napibér hirtelen emelkedése soka­kat elszédített és nagyszámú népet csábított a váro­sokba. Nem a gazdagok azok, kik elhagyják a vidéket s városba mennek lakni, hanem a föld­műves hagyja oda szántó­földét és munkásnak áll be. Ezen túlságos összehalmozódás erkölcsileg és politikailag nagy veszélyeket idéz föl. Ki ne ismerné e baj okát? A munkás látja a sok parvenu-t kik munkájuk vagy a sors szeszélye által magas állásra vergődtek, ezen emelkedés okát gyakran helytelenül fogja fel, és ez nem maradhat hatás nélkül. Az irigy­­séget, a gyűlöletet, a minden áron élvezni akarást ki tudná elfojtani? Vallásos érzületeket akartok benne ébreszteni? talán fel lehetne benne kelteni azon vigaszteljes reményeket, melyek egyedül pótolhatnák azokat amikhez csak törvénytelen eszközökkel juthatni ? Vajmi gyengék az erköl­csi érzet sugallatai, midőn az ember szenve­délyei ellen küzd ! Ez osztályokban a jól felfogott érdek nem épen mindig képes diadalt aratni a túl­nyomó ösztön felett. A felelősség hiányának elmélete az önámítás mindinkább felforgatja az osztály józan érzékét, hatalmát túlbecsüli, utópiákra hallgat azt hiszi, hogy a társadalom paradicsomi állapotba volna varázsolható, a fényűzés szenvedélye, a zabolázat­­lan vágyak mindez elvakítja őket, hiú reményeknek adják magukat oda, holott a rejtély oly világos és megoldása a munka javításában, az oktatás terjesz­tésében, a takarékosságban, a hitel bölcs felhasz­nálásában és annak erkölcsi érték és szakértelem tanúsítása által való növelésében rejlik. Könnyebb egy szökéssel a fényűzéshez, mint kitartó munka által jóléthez jutni. Különös tanújele korunk democratikus irányá­­nak, hogy ma az alsóbb osztályokban terjed el (A fővárosi tiszt­újításra) néz­ve a tájékoztató bizottság abban állapodott meg, hogy a főpolgármester október 27-kén, a polgármes­ter 30-kán, az alpolgármesterek november 1-jén, a 8 tanácsnok 3-kán, a főszámvevő, főügyész, főlevél­­tárnok, szat. hivatali igazgató, főorvos, és főjegyző 4-kén, a tanácsjegyzők 5-kén, a kerületi jegyzők 6-kán, a kerületi elöljárók és ügyészek pedig 7-kén választatnának meg. (A magyar koralánynak a hon­védség kérdésében elfoglalt ál­láspontját illetőleg­ a „Nordd. Alig. Ztg.“-nak Budapestről állítólag hiteles forrásból a következőket írják: „Igaz, hogy a honvédség átala­kítása (tán megszüntetése?) évenkint tíz, sőt jövőre tizenöt millióval könnyebítené meg a magyar költ­ségvetést, mely körülmény jele­nlegi pénzügyi viszo­nyaink között beható megfontolást érdemel a kor­mány részéről. Mindazonáltal ez ügyben még egyéb tekinte­tek is veendők figyelembe, még­pedig olyanok, me­lyek nem egyedül Magyarországot, hanem az egész monarchia érdekeit érintik. Az önálló magyar honvédség felállítása az 1867-iki kiegyezés létrejöttekor a Deákpárt által kikötött alapfeltétel volt. Ez utóbbi azon nézetet valló, hogy a közös hadsereg szervezetét nem szabad megtámadni, de másrészt, hogy a közvéleménynek a nemzeti véderő tekintetében nyilvánuló igényeit is teljesíteni kell, így jött létre az egyezség egy önálló nemzeti hon­védség felállítása iránt. Ez tehát a kiegyezés egyik sarkpontját képezi, és szervezetének minden változ­tatása csak a magyar országgyűlés által történhetik, és ha az egész kiegyezési művet hozatnék összeköttetésbe, azonnal újra felszítaná az államjogi viszályt mind az ország­gyűlésen, mind az országban. A pártok nem gondol­nának többé a reformok létesítésével, hanem egymás ellen fordulnának.A parlamenti viszály, mely Lónyay visszalépésével lecsillapittatott, újra kiütne. A Szlávy-m­inisztérium semmi áron meg nem engedheti, hogy a pártok kibékítésével elért vívmá­nyok pénzügyi tekintetekből feldöntessenek, és hogy a szélső­baloldalnak oly pont kínálkozzék, melyet emelty­ül használhasson az egész rendszer felfor­gatására. A magyar kormány ragaszkodik azon gondolathoz, hogy a kiegyezési törvény módosítását c cérze minden discussió elől kitérjen, minthogy az ilyen csak az összállam gyengítésére vezetne. Szlávy miniszterelnök alapelve : meggátolni azt, hogy a kiegyezés bármi irány­ban megingatta­ssék. A honvédségi kérdést a kormány ezen szem­pontból ítéli meg és azért határozottan állíthatjuk, hogy a jelen körülmények között a honvédségi in­tézmény módosításáról bármily irányban szó sem lehet. (A magyar kölcsön­ tárgyalásában azt írják a­­Pester Lloydsnak Bécsből, hogy az ügy az osztrák hitelintézet bizottságának további tárgyalás és jelentéstétel végett tett kiküldetése óta sem előre, sem hátra mozdulás nem történt. E bizott­ság ugyanis késznek nyilatkozott egyetértőleg Roth­­schilddel a darmstadti bankkal és Sinával egyrészről és a magyar pénzügyminiszterrel másrészről az 1874. év végéig fölmerülendő 74 millió frt hiány­lat fedezéséről gondoskodni, de csak azon feltétel mel­lett, ha a londoni és berlini érdekelt czégek úgymint egyéb kölcsönüzletekben ezen, körülbelül 110 millió névleges értékű kölcsönben is részt vesznek. Az erre vonatkozó kérdezősküdésre azonban az angol házak a mostani pénzviszonyokat nem tartották alkalma­saknak a kölcsön megkötésére, hanem annak néhány héttel való elhalasztását kívánták. Ezen egészen természetes kívánsághoz a bécsi consortium is hozzájárult. Hogy azonban a magyar pénz­ügyminiszter idő­közben is a folyó szükségleteket fedezhesse, a consortium 5 millió előleget, a hitelintézet maga pedig az elzálogosított állampapírok vissza­váltása czéljából további előleget engedélye­zett neki. Az első előleg segélyével a pénzügyminisz­ter az állam által biztosított vasutak esedékes sub­­ventióját fogja fizetni, a második előlegből pedig az Amsterdamban elzálogosított 12 ezer db tiszavidéki részvényt, és az első vasúti kölcsönből másfél millió forint erejéig elzálogosított kötvényeket váltja ki. (Ugyanezen híreket,némi­ változtatással jelenti a „Nr. Fr. Pr.”, hozzá­tévén, hogy ma a magyar kölcsön ügye kedvezőbben áll,mint két héttel ezelőtt. Híreink szerint: Londonban e hó 15-én lesz a consortiumnak értekezlete, melyben végleges megállapodás vár­ható.) MUBBMiiMiw—Bniniraim tnMwyu-iiigaw’.'.gtf^xaa Budapest, oot. 8. (Egerből) Írják nekünk: A Barlakovics Béla egri érsekért tartott gyász isteni tisztelet nagy mérvű egyházi ünnepély volt. Jelen voltak azon: a herczegprimás, a kalocsai érsek, a rozsnyói, fehérvá­ri, beszterozebémyai a kassai DÖspökök, valamint gr. Szapáry belügyminiszter, kit Hevesben viselt köz­hivatalai idejéből szeretetteljes emlékek kötnek Bar­­takovics érsek, mint Heves megye főispánjához. A herczegprimás Bartakovics érseket éltében többször meg akarta látogatni, de ebben mindannyiszor aka­dályozva lévén, most hálaadóját csak azzal róhatta le, hogy az elhunytért tartott gyász isteni tiszteleten pontifikáljon. A herczegprimást ünnepélyesen fogad­ták. A város nevében a polgármester üdvözlé, mire a prímás feltünőleg röviden válaszolt. Az érseki lak­ba szállván, a káptalan nevében Danielik püspök latin nyelven tartott a prímáshoz üdvözlő beszédet mire a prímás szintén latinul válaszolt. A gyászisteni tisztelet kedden, e hó 7­dikén reggel 9 órától dél­utáni 1 és fél óráig tartott; ezután pedig az ékesen szóló kalocsai érsek mondott másfél óráig tartó em­­lékbeszédet. Úgynevezett egyházi értekezletek, mi­nőket a lapok e­z alkalomra kilátásba helyeztek, nem tartottak. — Haynald érsek beszéde azonban a­z egyházi szószékről hirdetett pro­gram­­ jelentőségével bír, s az hadüzenetnek tekinthető a jog­állam ellenében. Haynald beszédének egyik súlypontja az, hogy a vallást államalkotó elv­nek dekretálja, s ebből kifolyólag különösen ostoroz­za a polgári házasságot, mely — szerinte — az egyesekre úgy, mint a családra, s a nemzetre úgy, mint az államra egyaránt veszélyes. Végül meg kell említenem, hogy sem S­a­m­a­s­s­a egri érsek, ki még el sem foglalta uj főpapi helyét, sem S­c­h­­­a­u­c­h szathmári püspök ez ünnepélyeken nem voltak jelen. I Budapest, oct. 8. A fusio orvosságát, melyet a politikai pártok, minden ajánlgatás daczára, nem akar­tak bevenni, most a gyengélkedő hitelinté­zeteken szándékoznak megkísérlem. Oly élénk az óhajtásunk, hogy a válság alatt szenvedő, és sínylő állapotuk miatt a válságot fokozó intézeteken segíteni lehessen, hogy készség­gel túlteszünk azon kételyeken, melyek a ki­sebb hitelbankok összeforrasztásának nem nagy sikert jósolnak. Pedig mi tagadás benne, sok hátrány­nyal és aránylag kevés haszonnal járhat a kisebb hitelintézetek fusiója.­­ Valamennyi előny közül csak egyre lehet biztosan számí­tani, a többi sikerülhet, de meg is hiúsulhat. Bizonyos azon egy nyereség, hogy 5—6 el­nök és két annyi alelnök helyett lesz egy­­kettő, 40 — 50 igazgatótanácsos és vagy száz választmányi tag helyett elég lesz ezeknek tized része; ugyanily arányban kisebb lesz a kezelő személyzet,, olcsóbb a régió egyéb költsége, szóval az igazgatás az egyesített intézetnél sokszorosan kevesebbe fogna ke­rülni, mint a­mennyibe egyes intézeteknél együtt véve került. Megengedjük, hogy ezen takarékossági tekintet­, rész kereseti viszonyok közt, hatal­mas érv a fusióra, de hiszen a takarékosságot érvényesítheti, ha nem is ép oly messze ha­­tólag, minden egyes kis intézet a maga köré­ben is. Semmi esetre sem támadhat azonban a hitelviszonyok javulására s az ezen intézetek hitelével élő körökre az egyesítésből annyi haszon, mint a­mennyi kár keletkezhetik, ha az egyes kisebb intézetek egy nagyobb bank­ká egyesülvén, elveszteni találnák a clientelát, a­melyet egy-egy intézet a maga speciális körében magának szerzett; úgy, hogy azon disponibilis tőkék, a­melyek ezen kisebb bankok által szívattak föl és juttattak a ke­reskedelem és ipar alsóbb, szerényebb réte­geibe, most azoktól félreeső reservoirokba szivárognának.­­ És utoljára is, miután a szóban levő in­tézetek reescomptja nagyon meg van szorít­va s némelyiknél épen a fagyponton áll, az egyetlen pénzforrás, a melyből mostanában, ha egyesülnek is, menteni képesek, csakis a közönség betéte. Bármily solid alapon esz­közöltessék is a fusio, s bármi jó árfolyamuk legyen majd az eddigieket pótló, újból kibo­csátandó részvényeknek, a közönségben nem lesz nagyobb a bizalom a nagy bankhoz,mint volt kinek-kinek a kisebb intézetekhez. Végre azon előny, mely az egyesítésből eredne, hogy t. i. a hitelegyletek összefoglal­tatván, a különböző hitelegyleteknél egyes iparos- vagy kereskedőnek netalán erején túl adott hitel összege a kellő mértékre fogna szállíttatni, — ezen előny elérhető az által is, ha a hitelegyletek saját érdekükben kölcsö­nösen értesítenék egymást a nyújtott hite­lekről. Másrészt a crisis kezdete óta a hitel­egyletek úgyis leszállították az egyéni hitel mértékét, és baj volna ha az egyesítés folytán e megszorítás még fokoztatnék is. Megengedjük azonban, hogy egyes új és kisebb intézetekre nézve, a­melyek alap­jukban egészségesek, de a megszorított hitel mellett csak tengnek, előnyösebb a tőkék egyesítése, mintsem előbb vagy utóbb a li­quidate elé menni, úgy látjuk, hogy azon intézetek, a­melyek érzik magukban misze­rint a válságot, ha hosszabb ideig tartana is még, átélhetik, nem is hajlanak a fusióra. A többinek pedig, a­mely készséggel fogadja az egyesítést, lelkükre kell a pénzpiac­ érdeké­ben kötnünk, hogy jól rostálják meg a közös

Next