Pesti Napló, 1873. október (24. évfolyam, 225-251. szám)
1873-10-09 / 232. szám
Budapest, Csütörtök, October 9.1878. 93 p. sz. X. évi folyam. Szerkesztési iroda? Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten ká-hoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . • 12 » — s> Az esti kiadás postai különküldéséért felüfűzetés évnegyedenként 1orint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Mefizetés „PESTI NAPLÓ “-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . 6 „ BEST** Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó - hivatalának (Athenaeum, ferencziek tere 7. sz. a.) küldendő.k ,,P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest oct. 8. Két nagy figyelemre jogosított politikai manifestatio áll előttünk Francziaországból; egyik Thiers levele, melyet Nancy város polgármesteréhez intézett, megköszönvén, s a viszonyok által parancsolt óvatossággal elodázván látogatásra meghivó kérését a derék város polgárságának. Másik Broglie herczeg beszéde, melyet a napokban Neuville-le-Bonban az uj vaspálya megnyitása alkalmával tartott. Két nyilatkozat azon két párt főnökétől, melyek az ország jövendő állapotára, s talán egész Európa sorsára nézve rendkívüli horderejű kérdések ellentétes mezőjén készülnek a döntő megmérkőzésre. Az érvek és a még békés színezetű pártküzdelmek homokján már megkezdődött a harcz. Itt Gambetta, Thiers, amott Broglie herczeg. Itt a köztársaság, amott a királyság. Mint a római respublica teremtője Brutus consul, s az elűzött királyság visszaállítására indult sereg vezére Tarquinius herczeg, egymást megpillantva, mindkettő háta mögött hagyja zászlóját és seregét számuló híveik láttára összecsapnak, nem decorerat tum ducibus capessere pugnam, úgy állanak szemközt a franczia köztársaság volt elnöke, a királypárt herczegi vezére. Hívei phalanxa hátuk mögött van; még nem tudjuk, melyik milyen számú, milyen erejű; — nem tudjuk, kigyulad-e közöttük is a harcz előbb-utóbb, az a harcz, melynek sorsát aztán fegyverek éle vérrel írja meg, vagy gyöngesége érzetében egyik visszavonul,hogy várjon az időkre. A nemzeti közvélemény többségét Francziaországban megítélni most valóban nagyon nehéz. Annyit tudunk, hogy a parlamentben egy erőszakoskodó monarchikus többség van, melyet rendkívül kivételes és tájékozatlan idők választási tényei vittek oda be. Azt is tudjuk, hogy a köztársaság, három évi fönnállása alatt, minden újabb választások alkalmával népszerűsége gyarapodása mellett nyert biztosítékot az országtól. Világos az is, hogy épen ezen népszerűség növekvése volt az, mi a monarchistákra nézve terveik kivitelének siettetését olyannyira szükséges színben tüntette föl, mihelyt a terület fölszabadítása által az ország kezei fölszabadultak. Ha a parlamenti monarchius pártok ügyek igazságában, a nép egyetértő helyeslésében bíznak vala , miért nem hivatkoznak rá, miért nem oszlik föl a magát túlélt kamara, hogy a nemzet valódi akaratának képviselői gyűljenek ismét egybe, végleg határozandók az államforma fölött? A királyság gőzével saturált államférfiak nem merik a népre való ezen hivatkozást megtenni, s épen azért több, mint kétséges, hogy bízzanak sikerében ; a helyett, azonban előáll közülök is az egyik vezérférfi, a jelenlegi kormány elnöke, s korteskedik egy kis jóakaratért. Thiers és Broglie nyilatkozata közt ugyanis nagy magában véve az a kami különbség is. Amazt meghívja egy város, egy vidék, hogy buzdításával és lelkesítő szavaival emelje föl hazafias aggodalmakban csüggedező lelkét azon országrésznek,mely csak most szabadult meg az ellenségtől, s a szebb jövőt ígérő nap első reggelén már újabb veszély felhőit látja föltornyosulni. Az alkalom szép és nemes volt, hogy az ősz államférfi teljesítse tisztelői kérését, s ne csak saját alkonyodó életének fényét gazdagítsa egy meleg nappal, amikor sok ezerek tolmácsolni nem tudott vágyainak ad a közlelkesedéstől ölbe vett és lélekhez szorított kifejezést, hanem a pártja érdekeihez, a köztársaság jövőjéhez való ragaszkodást is erősítse a népnél. Szép, óhajtott alkalom, legnagyobb jutalom egy politikusra nézve! S ha Thiers pályáján végig tekintve, nem mondhatjuk is, hogy régebben érzéketlen volt a megérdemlett dicsőség ily csábos kisértése iránt, most igazi republikánus önzetlenséggel lemond arról, „mert nem akar oly fegyverekkel élni, melyeket nagyon könnyen el lehet ferdíteni, hanem egyedül a higgadt józan észszel. Az ország azon komoly helyzetében, mely mindenkinek ép oly szilárd,mint mérsékelt magatartást parancsol, meg kell óvnunk azon kíméletes tekinteteket, melyek rágalmazóinknál nincsenek meg.“ Broglie herczeg ellenben úgy látszik, mintha várva várta volna s most egyszerre — ugyszólva — ágról törte volna le az alkalmat, hogy ő is szólhasson már a néphez. Egy áldott vasut-megnyitás végre meghozta azt, s a királyság herczegi lovagja nem is mulasztotta el — ép úgy, mint Gambettára nézve a monarchikus lapok gúnyolva szokták megemlítni — inter pocula nyilatkozatot adni pártja eszméinek s propagandát csinálni azok számára. Csakhogy a korban sincs mindig igazság! A két nyilatkozat közt az alkalomszerűségen kívül más tekintetben is ép oly nagy a különbség, amilyen távolság van védett álláspontjuk között. A köztársaság azzal védi magát, hogy vádolja a hitelét vesztett királyságot; emez pedig csupán tisztogatja magát a gyanútól, mely a történelemből rátapadt. Thiers méltó büszkeséggel emelve ki az új köztársaság érdemeit az ország sebeinek begyógyítása s a rend helyreállítása körül, mint megannyi súlyos vádat a monarchia tervei ellen, hozza föl, hogy most Francziaországnak összes jogait, polgári, politikai, vallási szabadságát, társadalmi viszonyait, elveit kell védeni, és végül zászlaját mely győzelmei és vereségei közt egyaránt dicsőséget árasztott a nemzetre, de amely, ha meghagyatnék is, mit sem érne azon vívmányok fönnmaradása nélkül, melynek jelképévé lett; mert a szent ügyeknek nemcsak jelképei, hanem valósága nyugtathatja meg csak az országot. A neuvillei monarchicus beszéd ellenben nem egyéb, mint kiegészítése Chambord gróf azon minapi levelének, melyet egyik obscurus franczia nemeshez intézett volt, s melyben tiltakozik a nép közt terjedező azon — kétségtelenül balga — föltevés ellen, mintha trónra lépése egyértelmű lenne a robot és tized visszaállításával. Broglie herczeg nyilatkozata hasonlat tiltakozás azon már valóban nagyon alapos félelem ellen, mintha a restauratio fölélesztené egyúttal a clerus középkori uralmát. Gondolatát elég költői ügyességgel az ott, helyben levő, hajdan hatalmas apátság épületromjaihoz fűzi. Az egyház hatalma letűnt, mint amaz épületek romba dőltek, s föltámasztására többé nem gondolhat senki. Óhajtja, hogy ezen szava kihatoljon a néphez. „A lelkészek fölöttünk nem biztosítanak más fölényt, mint, a mely erényeikből és hitük fönségéből ered. Elég — teszi hozzá jellemzőleg — hogy szíveik fölött uralkodnak.“ Biztosítja Azután hallgatóit, hogy a nemzetgyűlés oly kormányt fog adni az országnak, mely fönn bírja tartani a rendet, megfékezni az anarchiát, s mely jutalmazni tudja a munkás fáradozását. Mint látszik, Broglie herczeg tehát mindenkinek akar valami megnyugtatót ígérni. A fölvilágosodott osztályoknak hitszabadságot, a polgárságnak rendet, biztosított békét, a munkásnak jutalmat, a papságnak is a szívek fölötti uralkodást; a földművelő nép már úgyis eléggé meg van vigasztalva a robot és tizedtől való mentesség biztosítása által. Ha mindezt egy átalános népszavazás, vagy parlamenti választások előtt ígérnék a royalisták, senkinek mi kifogása sem lehetne ellene. A néptől függ, hogy elhigyje a szép biztatásokat, vagy ne higyje, s a szerint monarchikus vagy republikánus képviselőket küldjön a nemzetgyűlésbe. De igy, mikor a megbízatása határán túlmenni akaró többség, a nép óhajtásának ismerése nélkül s nem annak méltatásával szándékszik az ország legfontosabb érdekei fölött dönteni, olyan színe van a dolognak, mintha akaratjok ellenére akarná boldogítni azokat, kik a királyságnak jó szándékában nem bíznak, kik nem hiszik, hogy ha jó szándékai volnának is, azokat létesíteni tudja. A köztársaság roppant vívmányokra utal, a múltból és a jelenből; a franczia monarchia múltja ellenben olyan, hogy csábos ígéreteire még az is, ki határozatlanul tétovázva kutatja hazája jövendő boldogságának útját, fejcsóválva fogja mondani : vestigia terrent! A „Pesti Napló“ tározója. A fényűzés a jelen társadalomban. (Befejező közlemény.) Tán nem lesz érdektelen, ha elmélkedéseink befejezéséül még azt veszszük kissé vizsgálat alá, hogy a fényűzés szenvedélye mily mérvben uralkodik a társadalom egyes osztályaiban. Nem egy érdekes tanulságot nyújtana ezen vizsgálat, és e tanulságok alighanem ellenkeznének bizonyos erkölcsbírók ítéleteivel és fogalmaival, melyekben úgy látszik több része van a classikus olvasottságnak mint a jelen társadalom alapos tanulmányozásának. A fényűzés mind félelmetesb mérveket ölt; történt ez máskor is, akkor pedig a támadás éle a gazdag osztályok, az előkelők ellen irányult. Ebből bizonyos ítészek azt következtetik, hogy ma is az előkelőket kell elsősorban megtámadni. Pedig ha lelkiismeretesen hasonlítjuk össze a mai társadalmat a régivel, arról fogunk meggyőződni, hogy az előkelőknél apad a fényűzés, csillapult annak szenvedélye. Épen azt kell kérdeznünk, hogy hol van a középkor hatalmas aristocratiája, hol annak hatalmas udvara? hol vannak azon egyének, kik egy állam jövedelmeit bérbe vették és zsarolták a népet? Vajh remélhetjük-e, hogy a régi viszonyok meg fognak újulni és ismét tanúi leszünk azon eszeveszett pazarlásnak, bűnös tékozlásnak, mely VI. Károly, III. Henrik udvarán uralkodott? Vájjon hihetjük-e, hogy a civillisták idejében egy fejedelem kegyenczének, kedvesének szeszélyei egy egész nép véres verejtékének árán fognak kielégíttetni ? Az eszeveszett epiczoma, a hihetelen pazarlás, melyet ékszerek, drágaságok, gyöngyök dolgában kifejtettek; a vak játékdüh, melyről régibb krónikások beszélnek, ma nem igen talál hozzáfogható utánzásra; azon dúsgazdag lakmározások, melyekre puszta szeszélyből többet költöttek, mint a mennyiért ugyanazt megkaphatták volna, ma nem igen fordulnak elő. Őseink sokkal többet ettek ittak, mint mai napság szokásban van. Ma szokásaink egyszerűbbek lettek. Ma a nagy urak megszokták adósságaikat fizetni; ha pedig nem teszik is meg, legalább nem dicsekednek azzal, hogy sok az adósságuk, még kevésbé pedig azzal, hogy nem fizették meg azokat. Az előkelő osztályok ha pazarolnak is, nem igen teszik meg már azt, hogy a pénzt egyszerűen kihányják az ablakon. A többség jobban ért már hozzá, hogyan kell a kiadásokat a bevételekhez arányítani, a kalmárkodási szellem jobban meggyökerezett, mint a XIV. és XV. Lajos alatti nagy uraknál. Szálljunk egy fokkal alább és tekintsük a középosztályt. Itt azt constatálhatjuk, hogy a múlthoz képest a fényűzés növekedett. Ezen osztálynál az ily haladás bizonyára nem új dolog; jelezve volt már az utóbb lefolyt két század írói által is. A polgári hiúság nem új keletű, csakhogy gyarapodott. A polgárság követni akarja az előkelők példáját, és ahol a valóságban nem teheti, ott a látszatban akár legalább emelkedni, arany ékszereket, drágaságot, műdarabokat ha valóságban nem bírhatja, utánzásban, hamisítottan akarja bírni. Itt láthatjuk a kétes ízlést, a fölöslegest, a feltűnni akarást, de mindig hozzá kell tennünk azt is, hogy a polgári osztályban van legjobban képviselve a munka, és a takarékosság elve is. Szálljunk még lejjebb egy fokkal, jussunk az alsóbb osztályokhoz. Itt sem akarjuk elvitatni a jó oldalakat, a kölcsönös segély szellemét, a valódi erényeket, azon hősiességet, melyről a statisztika csak kevés adatot tud. De ne ámítsuk magunkat, valljuk be, hogy a baj legjobban dühöng itt, mert nemcsak a látszólagos fény képezi a fényűzést. Nyilatkozik az mindazon fölösleges és veszélyes elvekben, melyek a család megélhetésére és eltartására szükséges jövedelem egy részét fogyasztják. Került-e valaha a mértékletlenség oly elijesztőleg nagy összegekbe ? Azon összegek, melyek a szeszes italokat árulók zsebeibe folynak, mint szaporodnak, e vétek mind nagyobb körökben terjed, sok helyen már a nőnem is rabja lett. Mennyi panaszra, adott már okot azon mindinkább terjedő szokás, hogy a hétfőt is megtartja a munkás, ezzel is fogyasztja a bérét és a munkatőkét. A nagy városokban a munkások bámulatos mérvben fogyasztják a bort, szeszes italokat, válogatottabb ételeket. Azt mondják, hogy ezt nem a nagy tömeg teszi, csak kivételek ezek, csak hogy a kivételek már nagyon is gyakoriak. A szeszes italokhoz járul azután még a dohány is. Az érzékiség, a költséges hiúság, a fényűzés e két fötényezője; itt oly mérvekben nyilvánul, mely messze túlhaladja a józanság korlátait .A café-dlaantant-ok valódi életszükségletté lettek a városi munkásra nézve, és itt épen oly pórul jár az erkölcsiség, mint a szűkre mért erszény. Ezen féktelen vágy a mulatságok iránt minden este számos színházat tölt meg. (Nem tudjuk, megelégedéssel konstatáljuk-e, hogy ez az utóbbi baj nálunk még nem igen harapódzott el. Az ivás, dohányzás s egyéb pazarlás azonban annál inkább. Nem azt mondjuk, mintha az alsóbb néposztályoknak nem volna szükségük szórakozásra, de csak a túlhajtás az, mi szemünkbe ötlik. Nem azt mondjuk, hogy nem illik a munkásnak, ha kis lakását kissé képpel vagy virággal díszíti, ha vasárnap a polgári osztály öltözetét veszi magára. Ez haladás, örvendetes változás, és szívesen látjuk a munkás emberen az új szövetet, a tiszta fehérneműt. Nem is itt rejlik a baj, hanem abban, hogy a hivalkodás, a kaczérság a bűn karjaiba veti az alsóbb osztály ifjait, leányait. Kaczérságból tolvajságra vetemedik a szegény leányzó, áruba bocsátja becsületét és a rendőrség előtt fennszóval vallja be, hogy ezt azért teszi, mert szépen akar öltözni, mulatni vágy és nem akar munkába menni. Nem kivételek ezek. Meg van ezen szerencsétlen természet, mondja egy író, ki a nagyvárost alaposan tanulmányozta, még azon elfonnyadt, öreg asszonyoknál is, kik a közkegyelemből élnek. Ennivalója nincs ugyan, de azért hamis hajat visel; nincs pénze orvosságra, de kenőcsre, szép öltözetre elő tud teremteni pénzt. Meg van ez minden nagyobb városban, s ezt a fényűzést 6s mutatás iránti szenvedélyt már sok lelkiismeretes toll constatálta. A munkabérek gyors emelkedése egyik fő forrása volt e hajlamoknak, és szenvedélyeknek ; úgy hat az a munkásra, mint a játékosra, mikor egyszerre a szerencse forgandó szekere feléje fordul. A munkabér felemelése becsületére válik a jelen társadalomnak; hatalmas emeltyűje az a munkásosztály értelmi és erkölcsi emelkedésének. De a napibér hirtelen emelkedése sokakat elszédített és nagyszámú népet csábított a városokba. Nem a gazdagok azok, kik elhagyják a vidéket s városba mennek lakni, hanem a földműves hagyja oda szántóföldét és munkásnak áll be. Ezen túlságos összehalmozódás erkölcsileg és politikailag nagy veszélyeket idéz föl. Ki ne ismerné e baj okát? A munkás látja a sok parvenu-t kik munkájuk vagy a sors szeszélye által magas állásra vergődtek, ezen emelkedés okát gyakran helytelenül fogja fel, és ez nem maradhat hatás nélkül. Az irigységet, a gyűlöletet, a minden áron élvezni akarást ki tudná elfojtani? Vallásos érzületeket akartok benne ébreszteni? talán fel lehetne benne kelteni azon vigaszteljes reményeket, melyek egyedül pótolhatnák azokat amikhez csak törvénytelen eszközökkel juthatni ? Vajmi gyengék az erkölcsi érzet sugallatai, midőn az ember szenvedélyei ellen küzd ! Ez osztályokban a jól felfogott érdek nem épen mindig képes diadalt aratni a túlnyomó ösztön felett. A felelősség hiányának elmélete az önámítás mindinkább felforgatja az osztály józan érzékét, hatalmát túlbecsüli, utópiákra hallgat azt hiszi, hogy a társadalom paradicsomi állapotba volna varázsolható, a fényűzés szenvedélye, a zabolázatlan vágyak mindez elvakítja őket, hiú reményeknek adják magukat oda, holott a rejtély oly világos és megoldása a munka javításában, az oktatás terjesztésében, a takarékosságban, a hitel bölcs felhasználásában és annak erkölcsi érték és szakértelem tanúsítása által való növelésében rejlik. Könnyebb egy szökéssel a fényűzéshez, mint kitartó munka által jóléthez jutni. Különös tanújele korunk democratikus irányának, hogy ma az alsóbb osztályokban terjed el (A fővárosi tisztújításra) nézve a tájékoztató bizottság abban állapodott meg, hogy a főpolgármester október 27-kén, a polgármester 30-kán, az alpolgármesterek november 1-jén, a 8 tanácsnok 3-kán, a főszámvevő, főügyész, főlevéltárnok, szat. hivatali igazgató, főorvos, és főjegyző 4-kén, a tanácsjegyzők 5-kén, a kerületi jegyzők 6-kán, a kerületi elöljárók és ügyészek pedig 7-kén választatnának meg. (A magyar koralánynak a honvédség kérdésében elfoglalt álláspontját illetőleg a „Nordd. Alig. Ztg.“-nak Budapestről állítólag hiteles forrásból a következőket írják: „Igaz, hogy a honvédség átalakítása (tán megszüntetése?) évenkint tíz, sőt jövőre tizenöt millióval könnyebítené meg a magyar költségvetést, mely körülmény jelenlegi pénzügyi viszonyaink között beható megfontolást érdemel a kormány részéről. Mindazonáltal ez ügyben még egyéb tekintetek is veendők figyelembe, mégpedig olyanok, melyek nem egyedül Magyarországot, hanem az egész monarchia érdekeit érintik. Az önálló magyar honvédség felállítása az 1867-iki kiegyezés létrejöttekor a Deákpárt által kikötött alapfeltétel volt. Ez utóbbi azon nézetet valló, hogy a közös hadsereg szervezetét nem szabad megtámadni, de másrészt, hogy a közvéleménynek a nemzeti véderő tekintetében nyilvánuló igényeit is teljesíteni kell, így jött létre az egyezség egy önálló nemzeti honvédség felállítása iránt. Ez tehát a kiegyezés egyik sarkpontját képezi, és szervezetének minden változtatása csak a magyar országgyűlés által történhetik, és ha az egész kiegyezési művet hozatnék összeköttetésbe, azonnal újra felszítaná az államjogi viszályt mind az országgyűlésen, mind az országban. A pártok nem gondolnának többé a reformok létesítésével, hanem egymás ellen fordulnának.A parlamenti viszály, mely Lónyay visszalépésével lecsillapittatott, újra kiütne. A Szlávy-minisztérium semmi áron meg nem engedheti, hogy a pártok kibékítésével elért vívmányok pénzügyi tekintetekből feldöntessenek, és hogy a szélsőbaloldalnak oly pont kínálkozzék, melyet emeltyül használhasson az egész rendszer felforgatására. A magyar kormány ragaszkodik azon gondolathoz, hogy a kiegyezési törvény módosítását c cérze minden discussió elől kitérjen, minthogy az ilyen csak az összállam gyengítésére vezetne. Szlávy miniszterelnök alapelve : meggátolni azt, hogy a kiegyezés bármi irányban megingattassék. A honvédségi kérdést a kormány ezen szempontból ítéli meg és azért határozottan állíthatjuk, hogy a jelen körülmények között a honvédségi intézmény módosításáról bármily irányban szó sem lehet. (A magyar kölcsön tárgyalásában azt írják aPester Lloydsnak Bécsből, hogy az ügy az osztrák hitelintézet bizottságának további tárgyalás és jelentéstétel végett tett kiküldetése óta sem előre, sem hátra mozdulás nem történt. E bizottság ugyanis késznek nyilatkozott egyetértőleg Rothschilddel a darmstadti bankkal és Sinával egyrészről és a magyar pénzügyminiszterrel másrészről az 1874. év végéig fölmerülendő 74 millió frt hiánylat fedezéséről gondoskodni, de csak azon feltétel mellett, ha a londoni és berlini érdekelt czégek úgymint egyéb kölcsönüzletekben ezen, körülbelül 110 millió névleges értékű kölcsönben is részt vesznek. Az erre vonatkozó kérdezősküdésre azonban az angol házak a mostani pénzviszonyokat nem tartották alkalmasaknak a kölcsön megkötésére, hanem annak néhány héttel való elhalasztását kívánták. Ezen egészen természetes kívánsághoz a bécsi consortium is hozzájárult. Hogy azonban a magyar pénzügyminiszter időközben is a folyó szükségleteket fedezhesse, a consortium 5 millió előleget, a hitelintézet maga pedig az elzálogosított állampapírok visszaváltása czéljából további előleget engedélyezett neki. Az első előleg segélyével a pénzügyminiszter az állam által biztosított vasutak esedékes subventióját fogja fizetni, a második előlegből pedig az Amsterdamban elzálogosított 12 ezer db tiszavidéki részvényt, és az első vasúti kölcsönből másfél millió forint erejéig elzálogosított kötvényeket váltja ki. (Ugyanezen híreket,némi változtatással jelenti a „Nr. Fr. Pr.”, hozzátévén, hogy ma a magyar kölcsön ügye kedvezőbben áll,mint két héttel ezelőtt. Híreink szerint: Londonban e hó 15-én lesz a consortiumnak értekezlete, melyben végleges megállapodás várható.) MUBBMiiMiw—Bniniraim tnMwyu-iiigaw’.'.gtf^xaa Budapest, oot. 8. (Egerből) Írják nekünk: A Barlakovics Béla egri érsekért tartott gyász isteni tisztelet nagy mérvű egyházi ünnepély volt. Jelen voltak azon: a herczegprimás, a kalocsai érsek, a rozsnyói, fehérvári, beszterozebémyai a kassai DÖspökök, valamint gr. Szapáry belügyminiszter, kit Hevesben viselt közhivatalai idejéből szeretetteljes emlékek kötnek Bartakovics érsek, mint Heves megye főispánjához. A herczegprimás Bartakovics érseket éltében többször meg akarta látogatni, de ebben mindannyiszor akadályozva lévén, most hálaadóját csak azzal róhatta le, hogy az elhunytért tartott gyász isteni tiszteleten pontifikáljon. A herczegprimást ünnepélyesen fogadták. A város nevében a polgármester üdvözlé, mire a prímás feltünőleg röviden válaszolt. Az érseki lakba szállván, a káptalan nevében Danielik püspök latin nyelven tartott a prímáshoz üdvözlő beszédet mire a prímás szintén latinul válaszolt. A gyászisteni tisztelet kedden, e hó 7dikén reggel 9 órától délutáni 1 és fél óráig tartott; ezután pedig az ékesen szóló kalocsai érsek mondott másfél óráig tartó emlékbeszédet. Úgynevezett egyházi értekezletek, minőket a lapok ez alkalomra kilátásba helyeztek, nem tartottak. — Haynald érsek beszéde azonban az egyházi szószékről hirdetett program jelentőségével bír, s az hadüzenetnek tekinthető a jogállam ellenében. Haynald beszédének egyik súlypontja az, hogy a vallást államalkotó elvnek dekretálja, s ebből kifolyólag különösen ostorozza a polgári házasságot, mely — szerinte — az egyesekre úgy, mint a családra, s a nemzetre úgy, mint az államra egyaránt veszélyes. Végül meg kell említenem, hogy sem Samassa egri érsek, ki még el sem foglalta uj főpapi helyét, sem Schauch szathmári püspök ez ünnepélyeken nem voltak jelen. I Budapest, oct. 8. A fusio orvosságát, melyet a politikai pártok, minden ajánlgatás daczára, nem akartak bevenni, most a gyengélkedő hitelintézeteken szándékoznak megkísérlem. Oly élénk az óhajtásunk, hogy a válság alatt szenvedő, és sínylő állapotuk miatt a válságot fokozó intézeteken segíteni lehessen, hogy készséggel túlteszünk azon kételyeken, melyek a kisebb hitelbankok összeforrasztásának nem nagy sikert jósolnak. Pedig mi tagadás benne, sok hátránynyal és aránylag kevés haszonnal járhat a kisebb hitelintézetek fusiója. Valamennyi előny közül csak egyre lehet biztosan számítani, a többi sikerülhet, de meg is hiúsulhat. Bizonyos azon egy nyereség, hogy 5—6 elnök és két annyi alelnök helyett lesz egykettő, 40 — 50 igazgatótanácsos és vagy száz választmányi tag helyett elég lesz ezeknek tized része; ugyanily arányban kisebb lesz a kezelő személyzet,, olcsóbb a régió egyéb költsége, szóval az igazgatás az egyesített intézetnél sokszorosan kevesebbe fogna kerülni, mint amennyibe egyes intézeteknél együtt véve került. Megengedjük, hogy ezen takarékossági tekintet, rész kereseti viszonyok közt, hatalmas érv a fusióra, de hiszen a takarékosságot érvényesítheti, ha nem is ép oly messze hatólag, minden egyes kis intézet a maga körében is. Semmi esetre sem támadhat azonban a hitelviszonyok javulására s az ezen intézetek hitelével élő körökre az egyesítésből annyi haszon, mint amennyi kár keletkezhetik, ha az egyes kisebb intézetek egy nagyobb bankká egyesülvén, elveszteni találnák a clientelát, amelyet egy-egy intézet a maga speciális körében magának szerzett; úgy, hogy azon disponibilis tőkék, amelyek ezen kisebb bankok által szívattak föl és juttattak a kereskedelem és ipar alsóbb, szerényebb rétegeibe, most azoktól félreeső reservoirokba szivárognának. És utoljára is, miután a szóban levő intézetek reescomptja nagyon meg van szorítva s némelyiknél épen a fagyponton áll, az egyetlen pénzforrás, a melyből mostanában, ha egyesülnek is, menteni képesek, csakis a közönség betéte. Bármily solid alapon eszközöltessék is a fusio, s bármi jó árfolyamuk legyen majd az eddigieket pótló, újból kibocsátandó részvényeknek, a közönségben nem lesz nagyobb a bizalom a nagy bankhoz,mint volt kinek-kinek a kisebb intézetekhez. Végre azon előny, mely az egyesítésből eredne, hogy t. i. a hitelegyletek összefoglaltatván, a különböző hitelegyleteknél egyes iparos- vagy kereskedőnek netalán erején túl adott hitel összege a kellő mértékre fogna szállíttatni, — ezen előny elérhető az által is, ha a hitelegyletek saját érdekükben kölcsönösen értesítenék egymást a nyújtott hitelekről. Másrészt a crisis kezdete óta a hitelegyletek úgyis leszállították az egyéni hitel mértékét, és baj volna ha az egyesítés folytán e megszorítás még fokoztatnék is. Megengedjük azonban, hogy egyes új és kisebb intézetekre nézve, amelyek alapjukban egészségesek, de a megszorított hitel mellett csak tengnek, előnyösebb a tőkék egyesítése, mintsem előbb vagy utóbb a liquidate elé menni, úgy látjuk, hogy azon intézetek, amelyek érzik magukban miszerint a válságot, ha hosszabb ideig tartana is még, átélhetik, nem is hajlanak a fusióra. A többinek pedig, amely készséggel fogadja az egyesítést, lelkükre kell a pénzpiac érdekében kötnünk, hogy jól rostálják meg a közös