Pesti Napló, 1873. november (24. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-21 / 268. szám
5168. iss. Szerkesztési iroda? Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illeti? minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Budapest. Péntek, november 21.1873 Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épillet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: ti.éri rogam. Hirdetések Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten há-hoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 . — » Az esti kiadás postai különküldéséért felfilfizetés évnegyedenként 1orint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik, szintúgy mint¥élöfizetések a KIADÓ-HIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épült küldendők. Eőfizetés „PESTI NAPLÓ"-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt Félévre ... 12 „ Negyedévre . 6 „ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó-hivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő. In Napló 51 szerkesztő- és kiadóhivatala. Budapest nov. 20 A Dunába vizet hordani s az uj kölcsön súlyos voltát bizonyitgatni, körülbelől egy jelentőségű munka. És Horn Ede nem sajnált néhány nappal ezelőtt hosszú czikket szánni e hálás föladatnak. Csakhamar észrevenni látszott azonban, miszerint nemcsak hogy „öngyilkosságot“ nem követ el a törvényhozás az illető törvényjavaslat elfogadásával, hanem hogy kockán forog az állam hitele, ha a szóban levő kölcsönművelet végre nem hajtatik. Azért Horn Ede ma már elfogadja az új kölcsönről szóló törvényjavaslatot általánosságban , de olyféle módosításokat hoz egyúttal javaslatba, amelyek lényegesen megváltoztatnák, tehát kockáztatnák a megállapított hitelműveletet, holott a módosításokból a legkisebb előny sem származnék az országra. Mindenekelőtt azt hibáztatja Horn,hogy miért szól a törvényjavaslat 153 millióértról, mikor egyelőre csakis feléről vagyis 76 és fél millióról rendelkezik ? Indokolt a kérdés , de indokolt az intézkedés is. Általánosan tudva van és a törvényjavaslat ki is mondja 1. §-ában, hogy 153 millióra lesz szükségünk, hogy a már czélba vett beruházásokat végrehajthassuk; az első felére szükségünk haladéktalanul, a másodikra a legközelebbi néhány év alatt. Ha lehetséges lett volna akár csak az első 76, millió frtot külön alap kijelölése nélkül beszerezni,akkor nem kellene a törvényjavaslatban ezen összegen túl terjeszkedni. De miután speciális biztosíték kijelölése nélkül ez idő szerint lehetetlen lett volna 76 millió friot, legalább a törvényjavaslatban elért feltételek mellett beszerezni, nem tehetett a kormány helyesebben, minthogy az államjavakat jelölte ki biztosítékul a 76 millióra. Az államjavak azonban nem 76 A, és nem is 153 millió, hanem ennél sokkal nagyobb államadósságnak szolgálhatnak, elégséges biztosítékául. Ha tehát Magyarországnak a közeljövőben legalább 153 millióra szüksége lesz és az államjavakat már egyszer biztosítékul le kell kötnie, akkor helyesen történik, ha e zálog mindjárt előre az egész kölcsönre jelöltetik ki alapul. Könnyíti ezen eljárás a most kibocsátandó utalványok kezletét és könnyíteni fogja majdan a másik 761/2 1 millió realizálását is. Hibáztatja továbbá Idom, hogy miért szóljanak a kibocsátandó utalványok 6%-ról, holott nyilvánvaló, hogy az állam sokkal magasabb kamatot fizet. Szerinte helyesebb lenne, ha a consortium nem 84 Vosrtot fizetne 100-ért, hanem fizetné teljesen a kötvény névszerinti összegét, az állam pedig nevezze meg a szelvényen a valósággal járó kamatlábat. Nézetünk szerint ezen módosításnak nincsen semmi gyakorlati jelentősége, ellenben megnehezítené a kibocsátandó utalványok forgalomba jutását. Maga Horn is mondja és nem gyengíti meg ez igazságot semmivel, — hogy a tőzsdeértékek emissiója s az azokban űzött speculatió az egész világon a valóságos és a névérték közti hullámzás szerint intéztetik. — És Magyarország, mely Londonban Frankfurtban,Berlinben és Bécsben keres hitelt, új tőzsdeszokványt akarna a pénzpiaczokra ootrogálni? Azt állítja ugyan Horn, hogy e kincstári utalványok nem fognak a tőzsdén vézetni, hanem nagy tőkepénzesek és bankok elzárva fogják tartani szekrényeikben. Hatalmas consortium ugyan azon csoport, mely a szóban levő műveletre vállalkozik, de hogy öt éven át 76 és fél, illetőleg 153 milliót magánál megkössön, és hogyne iparkodnék a kincstári utalványokon, mihelyt 88 — 90-en eladhatók, túl is adni s ezáltal azokat a tőzsdei forgalomba juttatni, azt bajosan hiszszük. E szerint magától elesik Horn Ede azon főbb argumentuma, melyet a névérték teljes befizetése mellett fölhoz, hogy t. i. kötelezni kívánná a consortiumot, miszerint egy bizonyos felmondási határidő alatt szolgáltassa vissza az utalványokat az államnak a névszerinti, vagy ami Horn javaslata szerint azonos volna, a valódi érték megtérítése fejében. E kikötés eltiltaná a consortiumot attól, hogy túladjon ezen kincstári utalványokon, ha időközben magasabb árfolyamot érhetne el velük, és mert a vállalkozók nyereségét nem az évi kamat, hanem az elárusítóénál elérhető árfolyamtöbbletből remélnek, természetes, hogy sokkal magasabb díjt kellene a consortiumnak engedményezni, ha arra kívánnak kötelezni, hogy a kincstári utalványokat szekrényeiben megtartsa. Ellenkezőleg mi azt hiszszük, aogy az állam, ha azon helyzetbe jut, hogy öt éven innen olcsóbban szerezhető pénzzel a kincstári utalványokat visszaválthassa, akkor tetemes összeget nyerhet azzal, hogy vagy a tőzsdén előreláthatólag jóval parin alul öszszevásároltatja, vagy pénztárainál a tőzsdei árfolyam mellett készfizetésül elfogadja ezen utalványokat. Horn javaslata szerint azonban igen magas kamatot fizetne az állam mindjárt az első évektől kezdve s ha módja lenne lejártuk előtt, épen a magas kamat megkímélése végett, beváltani az utalványokat, akkor a teljes névértéket kellene megfizetnie. Ami a consortium szabad választását a fizetési valuta tekintetében illeti, hogy t. i. aranyban vagy papírpénzben — 117 írtjával számítva a font sterlinget — teljesítheti a fizetést, erre nézve előzőleg megtettük már egyik korábbi czikkünkben észrevételeinket, és Horn felszólalása után is azon nézetben vagyunk, hogy a consortium a 4. §. idevágó rendelkezésével óvni kívánta magát agroveszteségektől, de hogy másrészt a kincstárnak nem fog ez intézkedésekből kára támadni. Hasonlóképpen tartjuk nézetünket a viszszafizetés, illetőleg consolidatio tekintetében. Nagyon kétélű kísérlet volna ugyanis ma öt évre előre meghatározni, hogy a tartozás valamely részét papírban vagy ezüstben fognák törleszteni, mert akkor egy bizonyos arányt kellene papír, ezüst és arany közt előre fölvenni; s ily megállapodás, meglehet, hogy hasznunkra, de ép úgy meglehet, hogy kárunkra fordulna. Egyébiránt az ily megegyezésnek csakis azon esetre lehetne reális alapja, ha a kincstári utalványok Horn föltevése szerint a consortium kezében megmaradnának a mi pedig nézetünk szerint, minden alapot nélkülöző föltevés. A Horn Ede által javasolt módosítások kiforgatnák a törvényjavaslatot lényegéből és visszavetnék a megállapított hitelműveletet. Mikor Horn Ede, még képviselőnek választatása előtt, a bankenquetebre meghivatott, voluma előadása folyamán kijelenté, hogy ő, ha megbízást nyerne, rövid idő alatt képes lenne a magyar bank megalapítására szükséges éretalapot a külföldön beszerezni. Hisz szűk, hogy Horn sokra képes, és azért óhajtottuk volna hallani, hogy vállalkozik-e az önmaga által ajánlott módozatok szerint november végéig a 76 millió írtnak legalább első harmadát előteremteni. Úgy gyanítjuk, hogy Horn ezt még ígérni sem meri. És mert a magyar állam hitele a legszorosabb öszszefüggésben áll a szóban levő hitelművelet gyors realizálásával, a „módosításoknak“, ha gyakorlatiabbak is lennének a Horn által ajánlottaknál, nincs gyakorlati becsük. A „Pesti Napló“ tározója. Szerdahelyi Kálmán utolsó napjai. (Orvosi naplómból.) — Ötödik közlemény. — Másnap aztán elhagyta a fővárost — örökre. Halva hozták őt oda vissza. Egyetlen szerepet vitt magával „tanulmányozás végett“ : »Alcest«et, a „Misantrop“-ból. Különös előszeretettel viseltetett Mo 1i é re ezen alkotása iránt s egyszer tréfásan azt mondá: „nem játszom el addig, mig boldog vagyok, mert az a rögeszmém van, hogy ezt jól adva, játék végével meglövöm magamat!“ Az utolsó szerep, melyet leírt magának (mert minden szerepet maga szokott leírni) „Kövesdi Ervin“ volt Tody István „Új emberek“ czíművígjátékából. Azonban ezt már nem végezhető be. Midőn kijelentettük neki,hogy nem szabad többé föllépnie, félbeszakította a másolást s nem írt hozzá egy betűt sem. Hanem azért az első előadás sikere igen érdekelte s alig tudta bevárni a recensiókat. Végre megérkeztek azok. Ritka egyhangúsággal constatálták, hogy Prerre Cornélia aznap este oroszul volt disponálva.« Még az életlapok is kifigurázták. Persze, azt egyik sem írta meg, hogy mi volt ennek az »indispositiónak“ az oka. Nagy Károlyból többször irt nejének. Megható nyilatkozatai azok egy gyöngéd szivnek,mely a távolban is mindig azokért dobogott, kiktől a kényszerűség elszakította. Hűségesen referált hogylétéről is s ha néhány kínos és kétségbeejtő is, a jobb napokon ismét reméli s rajongva ecsetelé azon boldogságot, mely reájuk várakozik, ha majd jövő áprilisban végkép lelép a színpadról s visszavonulva, egyedül azoknak szentelheti életét, kiket annyira szeret. Eléggé illustrálja ezt a következő levél is. »Szeretett jó nőm ! Ma délben kaptam meg a mi kedves jómónikánk *) levelét s szivemből örültem rajta, hogy most is olyan gondos, szorgalmatos a engem szerető gyermek, mint volt s mint a milyen bizonyosan mindig lesz. Azon is nagyon örültem, hogy olyan szépen és correctül is. Én ma reggel jöttem haza Szathmárról, hol a tegnapot töltöttem Rónayéknál. Nagyon szi*) Szerdahelyi fogadott leánya. vesen fogadtak, náluk ebédeltem és háltam. Pompás ágyat vetettek, de én az éj nagy részét csak átkínlódtam. Ismét kegyetlen éjszakám volt. Tudja isten, nem is lesz belőlem ember, ha csak az erdélyi levegő helyre nem hoz. Itt annyira jól érzem magamat, menten minden komédiától, hogy — ha te itt volnál — szívesen itt tölteném egész életemet. Olyan csendes, olyan nyugodt itt az élet, hogy csak úgy kivántatja magát. Már arról is gondolkoztam, hogy, ha tavaszszal nyugdíjaznak, itt telepszem meg, ennyi gyöngédséggel sehol sem lennének irányomban. De hát mivé lennék nélküled ? ha pedig te mellettem volnál, mi lenne Tónikából ? Itt le kellene mondania a színészi álmokról!------Szerény életre kellene szorítkoznunk, de legalább nyugodtak és boldogok volnánk. A komédiától irtózom! Most még úgy érzem, hogy egészségem javulására sem számítok, ha azt az ismért színészet árán kell megvásárolnom. Meglehet, hogy ez későbben másként lesz, — de most még így van. A „Új emberek“ bírálatát olvastam a »Főv. Lap.« és „Naplódban. Rólad azt írják : kedvetlen voltál. Nem csudálkozom, a te helyedben én sem játszanám kedvvel. Az én istenem veletek, kedves szeretteim !*Lelke mélyéből csókol az, kinek minden gondolata ti vagytok. Kálmán.“ Egy másik levelében, többek közt, ezen passus fordul elő : „Sándor *) tegnap itt is, telegrafiozott is, névnapomra gratulálva s nagyon óhajtja, hogy hozzájuk elmenjek; mint mondja :ott okvetlen meggyógyulok s én hiszem is, mert ott még jobb a levegő mint itt.« Ezt irta nejének October 14-én.November 14-én (éppen egy hóra rá) már halva volt. Bármily nehezére esett is Nagy-Károlyt odahagynia, végre mégis elhatározta, hogy sógora szives meghívásának engedve, Nagy-Bánya felé veszi útját Kolozsvárra. Ketten kisérték őt oda. Az egyik rokona, a másik pedig a család egyik barátja volt, ki szintén Kolozsvárra készült s a beteg művész kísérőjéül ajánlkozott odáig. Nagy-Bányáról aztán nem akarták elbocsátani. Elhalmozták mindennel, a mi után csak vágyódott s *) S mit Sándor, Szerdahelyi sógora Nagy-Bányán, kérték, hogy maradjon ott. Váltig mondták neki, hogy hiszen ott éppen olyan jó a levegő, mint Erdélyben. Szerdahelyi már hajlandó is volt a kérelemnek engedni, hanem az egyik úr, ki őt Károlyból kísérte oda, sehogysem akart beleegyezni. Sietett Kolozsvárra. Kálmán mindig nagy mestere volt a tréfák kifundálásának , úgy örült mint a gyermek, ha valamelyik tréfája sikerült. A jelen esetben sem igen lehetett volna erőszakkal fordítani a dolgon, nem maradt hát egyéb hátra, mint azt a makacs embert „megtréfálni.“ Fölkereste sógorát s azt kérdezte tőle, hogy van-e valami jó ismerőse a telegráf-hivatalban ? Midőn a kérdezett igennel felelt, arra unszolta, hogy menjen el azonnal hozzá s állíttassa ki vele a következő telegrammot. »Nőddel találkozván, tőle tudom, hogy N.-Bányán vagy. Jónak látnám, ha 8—10 napot ott töltenék.“ (A telegramm Pestről volt keltezve s alatta ezen sorok írójának neve figuráit.) Ezen sürgöny nem sokára annak rendje és módja szerint házhoz küldetett s most már természetesnek találta mindenki, hogy az elindulásra még csak gondolni sem lehet. Ha egyszer pesti orvosa ilyesmit telegrafioz neki, csak nem daczolhat annak rendeletével? ! Persze, a ki értett a dologhoz, az mindjárt rájöhetett, hogy mégsem olyan kifogástalan az a sürgöny, mert isten tudja, hány ezredik szám alatt lett expediálvá. De hát Kálmán erre azt mondta, hogy: „ha ez a mi kedves barátunk észre nem veszi, hogy ily kis városba ennyi ezer meg ezer telegramm nem érkezhetik , akkor megérdemli sorsát!“ A czél el volt érve. Szerdahelyi Nagybányán maradt. A kedves családi kör, az üde lég, a nyugalom csakugyan jó hatással voltak rá az első napokban. Sokat tréfált, beszélgetett s a lapokat mindig mohó vágygyal várta. Váljon mi birt hoznak Pestről? Valamely napon egyik szépirodalmi folyóiratunkban kis notice jelent meg, mely lehangoló. »A „Főv. Lanok“-ban olvastam — igy irt arról nejének — hogy már megosztozkodtak, vagyis jobban mondva, egynek adták át szerepkörömet. Egy pillanatra belém nyilallott, de aztán elmúlt. Úgy sem lát engem többé Milánó ! Bizony ilyesmi zokon eshetik az embernek, de hát ki tehet arról, hogy a világ sorát megváltoztatni nem lehet ? A szerepeket be kell tölteni, mert a közönség követeli az előadásokat. Ha az egyik kidől , a másik lép helyébe. Ez a dolog rendje. Az élettelen természetben sincs különben. Midőn a hajó mély sebet vág a vízben s egyik hullámot kimozdítja helyéből , azonnal a másik ömlik oda, hogy kipótolja a támadt űrt. Nincs azon mit bánkódni, hozzá kell ahhoz szokni. Szerdahelyit Nagy-Bányán dr. Loviich Gyula vette kezelése alá. Később aztán — midőn betegsége aggasztó fordulatot vett — a gondos, szeretetteljes ápolásban még dr. Tóth és Virág urak is részt vettek. L o v r ich octóber 24-én látta őt először, — este, vacsoránál. Szemben ült vele s legelőbb is az tűnt fel neki, hogy Kálmán előtt a couvert helyét egy pohár tej foglalta el s hogy a gazdagon megrakott asztalhoz hozzá sem nyúlt. — Mindig csak tejet szokott vacsorálni ? — kérdé tőle az orvos. — Igen, egy idő óta, — válaszolt szegény barátunk sajátságos fájdalmas mosolyával, mely az utóbbi időkben oly gyakran játszta körül ajakát. — Beteg vagyok — folytató — s meg is kérem doktor urat, nézzen meg valamelyik napon, mert itt maradok. Leszámítva azt, hogy alig evett valamit, az egész vacsora alatt elég kedélyesen viselte magát. Nevetgélt, tréfált s különösen örült annak, hogy sokáig fenn maradhat. Másnap délelőtt dr. Lovrich meglátogatta s egyúttal meg is vizsgálta őt. Nem látszott bágyadtnak, bár keveset aludt. Azon urak, kik őt Károlyból Nagy-Bányára kisérték, mellette virrasztottak s azt álliták, hogy bár, későn feküdt s korán kelt, mégis vig beszélgetések közt töltötte az időt. Csak akkor rettentek meg, midőn az időszaki rohamok jöttek rá. A vizsgálat alatt igy szólt Lovrichhoz: — Járás közben fulladozom, éjjeleim álmatlanok s időnként görcsös fájdalmakat érzek a mellben. A doktorok azt állítják, hogy, szívbajom van. Egyébiránt — téve hozzá — apám is 46 éves korában halt meg. Nem vagyunk hosszú életűek. Szerdahelyi még aznap kirándulást tett társaival együtt Koltóra gr. Teleky Sándorhoz, hova ebédre voltak hiva. Ez egészen felvillanyozta őt, mert a gróf, gyer- D. .kkora óta, a legszivélyesebb barátságot tanúsította iránta s az ilyesmiért ő oly hálás tudott lenni. Kisérői szintén örömmel fogadták a meghivást s Kálmán — széles jó kedvében — meg nem állhatta, hogy elindulásuk előtt azt a csipős megjegyzést ne tegye rájuk: „ezek a demokraták mindig örülnek a grófi meghívásoknak !« Aztán tovább fűzte tréfáit. „No én fogadni mernék, hogy ott zavarba jöttök. Hogyan fogtok a salonban mozogni ? Hogyan ültök le ? Mert egy franczia grófnő termeiben*) egészen máskép kell ám leülni, mint egy magyar grófnő előtt. S midőn arra kérték őt, hogy hát tanítsa meg őket, miként kell a „comtesse“-ek előtt leülni: gyermekies örömmel produkálta előttük a leülés különféle nemeit. E kirándulás — honnan esti 7 órakor érkezett meg — végzetes volt reá nézve, amennyiben (talán áthülés folytán) a jobb tüdő alsó lebenyében láb támadt, mely — ha más körülmények közt nem birt volna is valami nagy fontossággal — ez esetben kétségkívül gyorsítá a catastrófát. Másnap — midőn dr. L o v re a meglátogató — igen roszul érezte magát. — Alkalmasint nagyon megrázott a kocsi —* mondá orvosának. A reá következő éjjel erős köhögés vette elő és többször hányt. Kedélye azonban még akkor sem volt megtörve. Gyakran bolondozott kínjai közepette is. Sőt még a tervezgetésről sem mondott le egészen. Azt hitte, hogy a nyugalom meg fogja gyógyítani. Abban is bízott, hogy, ha a színpadtól végkép elbúcsúzik, ez javulását nagyban elő fogja segíteni. Egészségi állapota azonban napról napra jobban hanyatlott. Történt, hogy közbe-közbe, midőn a kínzó hányás és köhögés szüneteltek, még néha el-el mondogatott egy-egy adomát színészi életéből, de ezek már csak utolsó fellobbanásai voltak az alvófélben levő lánynak, így, többek közt, keserű mosolylyal erőlté egyszer, hogy a színpadon mily gyorsan vénül az ember. A közönség nem kérdi, hány éves? — azt sem hogy, mióta színész ? — hanem, ha már több éven át látta a színpadon, a „régiek“ közé sorozza őt. S erre a következő történetet beszélte el: „A rendező sürgeti Szigeti Imrét, hogy siessen az öltözködéssel, mert nem sokára az ő jelenete következik, mire a felszólított azt válaszolá, hogy hiszen hát ő már csak készen lenne, de a fodrász nem búvik elő a „rokkantak“ közül. Ezen rokkantak pedig: Szigeti József, Feleki, Lendvai éső voltak. *) A gróf neje franczia születésű. A Deákkör holnap pénteken eztt 6 órakor értekezletet tart. Budapest, nov. 20. (A kép v. ház pénzügyi bizottmányának) tegnap és tegnapelőtt alkotott határozatai oly nagy horderejű fontos megállapodások, melyeknek egész helyzetünk átalakítására lényeges befolyásuk lehet. Ma nem akarunk a bizottság határozataihoz érdemlegesen szólni; ami azonban a formai részt illeti, föl kell említenünk, hogy nem értjük, mint történhetik az, hogy a bizottság, melynek ülésein a pénzügyminiszter jelen volt, oly fontos határozatokban megállapodhatott a nélkül, hogy a kormány részéről e határozatokra vonatkozólag bármely nyilatkozat történt volna. A budget átrevideálása és egy bizottság kiküldése, mely összes háztartásunkat átvizsgálja s a pénzügyi helyzettel összhangzásba hozza : oly nagy horderejű megállapodások, hogy majdnem megfoghatlan, mint létesülhetnek ily határozatok a kormány teljes neutralitása mellett. Kerkapoly miniszter e semlegességéhez sok szó férne. De a legfőbb az, hogy maga a tény, midőn ily megállapodások vitatásával szemben a pénzügyminiszter hallgatásra szorul, oly kínos situatiát jelent, melynek fenntartása nem állhat senki érdekében. Meg vagyunk győződve, hogy ez érzettől állhatott a Deákpárt szintúgy mint a kormány és ez érzet általánossága rövid idő alatt meg fogja érlelni azon erőteljes, férfias elhatározásokat, melyek a türhetlen helyzet megváltoztatására szükségesek. Amíg ez megtörténhetik, Kerkapoly pénzügy-miniszter oly positiót foglal el, melyet nem tarthatunk méltónak sem hozzá, sem a párthoz. Reméljük azonban, hogy minden hivatott tényező közreműködik e situatio lehető megrövidítésére. (A képv.ház tanügyi bizottsága ma esti ülésében kezdette meg a középtanodai törvényjavaslat tárgyalását. A tagok, Tisza Kálmán elnöklete alatt majdnem teljes számmal voltak jelen , szintúgy jelen volt Trefort miniszter s Mészáros mint tanácsos. A törvényjavaslat általános tárgyalásában a bizottságnak majdnem öszszes tagjai vettek részt, s Trefort miniszter minden egyes megjegyzésre reflektált. A következő indítványok létettek : Schwarcz Gyula azt ajánlá, hogy a bizottság, a miniszterrel egyetértőleg, indítványozza azt a házhoz elé terjesztendő jelentésében, hogy a polgári iskolák czélszerűbb szervezéséről még ez országgyűlésen törvényjavaslat terjesztessék elő. Ez elfogadtatott. Molnár Aladár, kinek a középtanodák ózdijáról tett fejtegetéseit a bizottság többsége helyeslé, azt indítványozta, hogy a szakiskolákról nyújtassék be törvényjavaslat, amely indítványt a miniszter s a bizottság helyeselt. Szilády Áron azt ajánlá, hogy a nem állami középtanodák ne vézessenek e javaslat rendelkezései alá s azokról külön törvény intézkedjék, ha majd az egyház és állam közötti viszony megoldatik. A bizottság többsége ez indítványt mellőzte. Az előadott nézetek közül, érdekességénél fogva, fölemlítjük a Tisza Kálmánét. Tisza azt véli, hogy az államnak joga van azt kérdezni: mit tudsz ; — de arra nincs joga, hogy azt is kérdezze: miként, mennyi tanártól és mikép fizetett tanártól tanultál ? Az tehát nézete, hogy szabja meg az állam, hogy mit követel a középtanodától, a vizsgálatokon győződjék meg arról, hogy e követelménynek elég létezik-e , — de a nem állami tanodák ,egyéb szervezetébe ne avatkozzék. Ezt pénzügyi tekintetből is ajánlja, mert oly középtanodák szervezése, minket e javaslat czélul kitűz, az állam sok milliójába kerülnének ; a hitfelekezetekre nézve pedig e teher elviselhetetlen. A bizottság e nézetet a törvényjavaslat illető szakaszainál vitatja meg. A törvényjavaslat általánosságban elfogadtatott, a részletes vitát a bizottság holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésén kezdi meg. — Csengery Antal a mai tanácskozásban nem vett részt. (Az osztrák kölcsön törvényjavaslat, melyet közelebb egész terjedelmében közöltünk, tudvalevőleg az osztrák képviselőházi nemzetgazdasági albizottságához utasíttatott. Az albizottság lényegesen megváltoztatott alakban terjesztette a bizottság elé a törvényjavaslatot, melyből kiemeljük a következő részleteket: Az 1. czikkben felhatalmaztatik a pénzügyminiszter legfölebb nyolcvan millió osztr. ért. ftig terjedő összegnek vagy ezüst-kölcsön, vagy az egységes járadék-adósság kötelezvényeinek elzálogosítása által eszközlendő és a kincstárra lehetőleg legkevésbé terhelő pénzügyi művelet útján való beszerzésére. A pénzügyminiszter továbbá felhatalmaztatik, hogy az esetleg ezüstben beszerzendő összeget az osztr. nemzeti banknál letéteményezvén, ezen összeg erejéig bankjegyeket vegyen át. Míg ezen pénzügyi művelet nem eszközöltetik, a pénzügyminiszter felhatalmaztatik a szükséges összegeket lebegő adósság által fedezni. A 2-ik szakasz szerint ezen összeg egy része a vasútépítkezés előmozdítására fordítandó. A 3-ik szakasz elrendeli, hogy a szükség tartamára ezen összegekből előlegezési pénztárak létesíttessenek,a kereskedelem és iparnak adandó előlegek és a váltóleszámítolás czéljából. A 4-ik szakasz szerint csak oly váltók számítoltatnak le, melyek két aláírással lévén ellátva két, vagy legfölebb hat hónapra szólanak. Előlegek adatnak,külön váltó elfogadása mellett, oly váltók elzálogosítása alapján, melyek a fentebbi kellékeknek megfelelnek. Az elzálogosított váltóknak közvetlenül az előlegezési pénztár által behajthatóknak kell lenniök. Zálogul elfogadtatnak ezenkívül áruk, föld és bányatermények és iparczikkek, belföldi állampapírok, s oly értékpapírok, melyek papilláris biztosítékképen elfogadtatnak legfölebb az árfolyam kétharmadáig. Más értékpapírok csak különös engedély mellett kivételt érdemlő esetekben fogadtatnak el. Elfogadtatnak továbbá zálogul: belföldi ingatlanok, vagy ezekre vezetett biztosítások, ehhez azonban a központi igazgatás különös engedélye szükséges. A közelebbi részletekről az adandó utasítás rendelkezik. Az 5-dik pont szerint rendesen csak három hónapra adatnak előlegek. Hosszabbítások csak egy év tartamán belül engedélyeztethetnek. A 6-dik pont értelmében a kamat legalább is két százalékkal magasabb teend, mint az osztrák nemzeti bank leszámítolási kamatlába. A 7. és 8-dik szakaszok szerint e pénztárak könyvkivonatai közokmányi természettel bírnak. A 9-dik szakasz szerint a zálogok eladathatnak, ha a zálogadó kötelezettségeit nem teljesíti. A pénztár maga csak nyilvános árverés útján tarthatja meg, mint legtöbbet ígérő, a zálogot. A 10-ik szakasz szerint még akkor is jogosítva van a pénztár a zálogot eladni, ha az adós csődbe jut. A további szakaszok a pénztárak szervezetéről rendelkeznek. A pénztárak megnyitása a napilapokban közhírré teendő. A kamatjövedelem a kezelési költségek levonása után a netáni veszteségek fedezésére szolgál; a fölösleg az államkincstáré marad 1874 végével ezen intézmények megszűnnek, ha addig a szükség azok fentartását kívánná. A közép és főtanodai törvényjavaslat. A reáliskolák jól szervezése még nehezebb, s egyszersmind több tekintetben jelenleg még fontosabb is mint a gymnasiumoké. Németországon is a gymnasium és reáliskola által képviselt kétféle képzési irány között vívott régi harcz az utolsó pár év alatt ismét erősen kitört, de változott alakban, s láthatólag más kimenetellel. Különösen 1866, még inkább 1870 óta a nemzeti érzületnek s szellemnek az egész német birodalomban való erős föllángolásával, mind a közönség, mind a tanférfiak egy jelentékeny része ismét nagyobb súlyt helyezett a reáliskolákra, melyek inkább nemzeti alapon állanak, mint a gymnasiumok, a mennyiben bennük a nemzeti irodalom nagyobb tért foglalhat, s melyek épen modern alapjuknál fogva a nemzet nagy részének művelődési szükségeit .