Pesti Napló, 1873. november (24. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-25 / 272. szám
Budapest, Kedd, november 25.1873.14. évfolyapi. Szerkesztési irodai Kiadó-hivatal. Barátok-tere, Athenaeum-épület. Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadót körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 frfrint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik.• Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA, Barátok tere, Athenaeum-épek küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . 6 „ ||||§P’ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadóhivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő, k J. Haplé" szerkesztő- 6k kiadó-hivatala. Budapest, nov. 24. A pénzügyi tévedések s közgazdászati szerencsétlenségek hosszú sora az, mely bennünket múltúnk és politikánk, erőnk és feladatunk, missiónk és eszközeink komoly és lelkiismeretes vizsgálatára hiv fel. De nemcsak minket, a Deákpártot, hanem egyúttal az ellenzéket is. Azt az ellenzéket, melyet egykor Ghyczy és Tisza az erőnek és önérzetnek oly nagy mértékével vezérlett s mely vezéreinek egyikét csak épen most veszité el. Ha megvizsgálván a helyzetet, azon meggyőződésre jutottunk, hogy a múltban hibák követtettek el, hogy politikánknak útjában nagy akadályok állottak, hogy erőnk nem volt végtelen, feladatunk nem könnyű, missiónk nem közeli s eszközeink nem mindig valának alkalmasak, csoda-e, ha a szerencsétlenségek súlya alatt s az Önvizsgálat komoly eredményeként bekövetkezett azon állapot, melyet ma válságnak nevezünk! Csoda-e, ha a kormány nem maradt rendületlen akkor, amikor alatta és körülötte minden megingott már? Csoda-e, ha a Deákpárt a kebelében élő elvek külön árnyalatait s a kebelében működő vezérférfiak külön egyéniségét határozottan kezdé feltüntetni? Csoda-e, ha Sennyey elérkezettnek látta az időt a nagyobb szabású actióra? És másrészről megütközünk-e azon, ha a balközépen a kiegyenlíthetetlen ellentéteknek örökké lappangó tüze fellobbant? És megütközünk-e azon, ha Ghyczy egyetlen lépéssel elhagyá az álláspontot, melyről ő csak a homályt látta és a kibontakozás lehetetlenségét? Megütközünk-e azon, ha a nagyobb szabású acióra ő is elérkezettnek látta már az időt? A kölcsön sikere egy hosszú fegyverszünetet képez államéletünk folyamában. Egy hosszú évnek nyugalma — nagy elhatározásokra és sikeres munkára elég idő — áll előttünk. De csak úgy, ha a válságot mielőbb befejezni, a közállapotokat mielőbb megszilárdítani törekszünk. Eloszlatni a kételyt, mely elsodrással fenyegeti már az egyeseket és a tömegeket, teremteni hitet ott, ahol már végkép kialudt,és megerősíteni ott, ahol már kialuvó félben van, alkotni egy erős kormányt, melyet biztos és nagy többség támogatand s ezek segélyével tétova nélkül megkezdeni azon programm keresztülvitelét, melynek végeredménye az államháztartás rendezése s a közállapotok consolidálása leend: ez a mostani napok elodázhatlan feladata. Kétségtelenül. De ami ide vezethet s erre képesíthet bennünket: az a rendszerváltozás, mondja báró Sennyey, a rendszerváltozás és a coa- 1 i t io, mondja Csernátony. És Sennyeyt jelentékeny politikai múlt, nagy idividuális 1 tekintély s nem megvetendő pártelemek tá- mogatják; Csernátony szavában pedig Ti- 1sz a Kálmán vaserélye, parlamenti hatalma s tekintélyes pártja nyilatkozik. És mi pártállásunk és azon kötelességérzete parancsánál fogva, mely bennünket az általunk képviselt elvek védelmére utasít, saját felelősségünkre kijelentjük, hogy mi általában és részletes programm nélkül sem Sennyey, sem Csernátony jelszavát magunkévá nem tehetjük. Meglehet, akkor sem, ha a részletes programmot látnék, de bizonyos, hogy a nélkül semmiesetre. Beszéljünk nyíltan és őszintén. Mit akarunk, mi a kitűzött czél? Mindenekelőtt rendezni az államháztartást s aztán a rendezett államháztartás alapján consolidálni az ország viszonyait s biztosítani az anyagi és szellmi előhaladást. De mindezt teljesíteni akként, hogy az államjogi viszonyok kedvezőtlenül át ne alakíttassanak s hogy azon intézmények, melyek parlamenti alkotmányunk megóvására, a honvédelem és igazságszolgáltatás biztosítására s az egyéni politikai jogok épentartására szükségesek, semmi irányban csorbát ne szenvedjenek. Mi a Deákpárti politika vívmányait úgy az elvek, mint az intézmények terén fenntartani, s nemzetgazdászati függetlenségünk kivívására még bővíteni akarjuk. Mi a már kivívott és fennálló positiók reformját egyelőre csak annyiban és addig engedhetjük meg, amennyiben és ameddig az államháztartásunk rendezésére elkerülhetlenül szükséges. E programm lehetetlensége még bebizonyítva nincs, e programm keresztülvitelének biztosaága előttünk tisztán áll. Lehet, hogy Sennyei és lehet, hogy Csernátony is erre törekszik. Lehet, de az meg bizonyos, hogy a Deákpárt erre törekszik. Az a Deákpárt, mely a Szlávy-Ghyczy kormányban erős kormányt adhat az országnak s mely Deák, Csengery, Kerkapoly, Gorove és a többiek nyomán biztos többséggel fogná az üdvös munkásság terén saját kormányát támogatni. Ez a mi programmunk. Lehet-e, hogy ennek megvalósítása még időt igényel. De arról biztosítunk mindenkit s különösen biztosítjuk a válságok barátait, hogy e programm az, mely sajátságos viszonyaink között ma egyedül van hivatva a Parlamentarismus épségét érintetlenül megőrizni. Hogy e programainak lehetnek és lesznek is ellenei, nem titkoljuk. De minden egyéb elvi combinatio számíthat arra, a „Festi Napló“ tárcsája. Az 1662-ki országgyűlés. (Az 1662-ki országgyűlés. Fabó Andrástól. Budapest,az Athenaeum tulajdona, nagy 8-rét. 285 lap. Ára 2 forint.) Szándékom a közönséggel e munkát röviden megismertetni. Azon Fabóval találkozunk itten, ki aagyarországi evangélikusok történelmi emlékei“ czim alatt már három kötetet bocsátott közre; ki a „Magyar- és erdélyországi mindkét vallásu evangélikusok okmánytárát“ indította meg; s ki a „Magyar történelmi tár XV. vagy második folyam IIl-dik kötetében »Vitnyédy István levelei“-t adta ki. Idősi lankadatlan munkásságának egy újabb gyümölcsét ajánlja fel Zsedényi Eduárdnak, és mi ennél nagyobb — bemutatja azt a hazai történelem iránt érdekkel viseltető közönségnek. — Fabó kezdetben, a honi történelem tág mezején, mint szakember, csakis a magyarhoni evang. egyház történelmének felderítését tűzte ki munkássága czéljául. De a szaktudomány azon elágazó szálai, melyek azt az egyetemes természetű rokon tudományokkal szorosabb kapcsolatba hozzák, észrevétlenül őt is tágasabb mezőre terelték a Ő két kézzel ragadta meg az alkalmat, hogy a szaktudomány határain túl, az egyetemes hazai történelemnek is szolgálatot tehessen. Ily formán keletkezett jelen munkája is. Az evang. egyház leggyászosabb korában — I. Lipót alatt — felmerült előtte Vitnyédy történelmi személyisége s ezzel a legszorosabb kapcsolatban álltak ennek levelei. Ő tehát kiadta Vitnyédy leveleit. Igen, de mint előszavában mondja, „Vitnyédi levelei több érdekes, eddig ismeretlen adatot hoztak az 1662-ki országgyűlésről“ és készen lett az 1662-ki országgyűlésnek monographiája. Igaz, hogy ez különösen a protestánsok akkori szomorú helyzetét ismerteti meg, hiteles kútfők nyomán s igy teljesen beillik Írónk szakkeretébe is. De csak dicsérnünk kell azon elhatározását, hogy itt a szak korlátaiból kibontakozva, „leírja az említett országgyűlés egész folyamát.« — Adjunk hálát Istennek, hogy az az éles, mérges, szánalmas ellentét, mely két századdal ez előtt, sőt utóbb is, a két nagy keresztyén felekezetet és a királyi önkénykedő hatalmat egy, a jogaira nemesen féltékeny nemzetet, másfelől mint megannyi ellenséges tábort választotta el egymástól, a kölcsönös vallási türelemnek, a korona és a "nemzet kölcsönös "jogai iránti alkotmányos tiszteletnek engedett helyet. De úgy a felekezet, mint a haza hűt fiainak érdekekben áll alaposan megismerni az elmúlt koroknak e téren kifejtett tevékenységét, annak szülő és fejlesztő okait. És ezt nemcsak tiszteletből a vitae magistra a história iránt, hanem azért is, hogy az apáknak úgy tévedéseit, mint erényeit felismervén, amazoktól szabadulni, ezekben velők megmérkőzni törekedjenek. A munka tartalma a következő : A tőrök ellen segélyül behozott külföldi katonaság rokonczátlansága miatt a kormány ellen elkeseredés, a vallásügy miatt a hazafiak közt viszály volt a hangulat, midőn Leopold 1662-ki máj. 1-re Pozsonyba országgyűlést hívott össze. Az összehívást kivált a főrendek közönnyel fogadták. Az első országos ülés csak május 17-én tartatott s mivel Pozsonyba és vidékére mintegy 6000-nyi katonaság volt összevonandó: a követek személyeik és a szólásszabadságát féltve, azt határozták: a katonaság visszaparancsolása előtt semminemű tárgyalásba nem bocsátkoznak. Ebbe a főrendek nem egyeztek bele s az alsó tábla több üzenetváltás után csak akkor nyugodott meg, midőn a főrendek biztosították , ők is közreműködnek, ha a személy- és szólásszabadság veszélyeztetnék. Egy, három napig tartott vita után, melyet az erdélyi fejedelemné követei egy czimzetes apát azzal támasztottak, hogy ülőhelyet a követek előtt választottak, a rendek közt jókora volt már az ingerültség, midőn Leopold május 23-án Pozsonyba érkezett. Máj. 31-én jön a fek.előterjesztvény átadva, mely szerint az országgyűlésnek a hazának a török elleni megvédéséről kelle gondoskodnia. Jun. 1-én a sérelmeket összeszedő választmány tagjai választattak meg. Ezeknek első ülésében a felveendő tárgyak sorrendje vétetett tanácskozás alá, a róm. katholikusok a haza megvédését, a protestánsok a vallássérelmeket kívánták első helyen tárgyaltatni. Ezt a r. katholikusok ellenezték, a protestánsok kimondák, hogy sérelmeik megorvoslása előtt más tárgyba nem bocsátkoznak. Megpuhításukkal Leopold a nádort és Zrinyi Miklóst bízta meg. Eredménytelenül. — Jun. 5-én terjesztették Leopold elé első folyamodványukat, hozzácsatolva megyénként összeirt sérelmeiket. — Ezekre junius 11-dikén Porcia utján, nem írásban, hanem csak szóval kaptak királyi választ, mely sérelmeikre vonatkozólag a törvényekre, a közügyeket illetőleg pedig, azoknak a r. katolikusokkal közös tárgyalására utasítá őket, mert magánügyek s panaszok fölvételére nincs idő. Ezzel a protestánsok nem lévén megelégedve, uj folyamodványt készítettek s terjesztettek fel. A kir. válaszig kemény harczokat vivtak a pártok. A felvidékről szomoritó levelek érkeztek a német katonaság pusztításairól. A protestánsok,Leopold Bécsbe rándulván, a nádort kérték, korlátozza a németek szabadosságát, vagy a követeket, akik oly viszonyok közt nyugodt lélekkel nem tanácskozhatnak, bocsássa haza. A nádor erre adott válaszában az országgyűlést rendkívülinek nevezve, inté a protestánsokat, a közügyeket vegyék tanácskozás alá, különben pártütőknek fogja őket tekinteni a király. A rendkívüli országgyűlés és pártütők gyújtottak. Hosszabb tanakodás után a rendkívüli országgyűlést, s a pártütök elnevezést el nem ismerve, határozatukhoz tovább is ragaszkodtak. A miniszterekkel azután arról vitáztak, mit folyamodványaikban is kifejeztek, hogy Leopold önhatalmúlag is megorvosolhatja sérelmeiket. A kir. válasz egyre késett. A protestánsok tehát azon oknál fogva, mivel az országgyűlésnek törvényszabta idejéből már csak néhány nap volt hátra s költségük is fogytán vala, megkérték a nádort, szorgalmazzon kielégítő kir. választ, vagy bocsássa őket haza. A protestánsok rendületlensége arra birta a r. katholikusokat, hogy a vallássérelmek mikénti megorvoslása iránt küldötteikkel értekezzenek az evangélikusok. Ezek ráálltak, de az értekezlet eredménytelen maradt. Végre kaptak királyi választ, de mivel az csak »Fidelibus evang. conf. in hac diaeta praesentibus assignandum« volt czimezve, ebből azt következtették, hogy országos rendnek már el sem ismertetnek, hanem minden közügy csak a r. katholikusokkal fogna elintéztetni. A választ tehát felbontatlanul a nádornak visszaküldötték, ki azután a kanczellárián elkövetett hibát kiigazittatta. A kir. válasz törvényes útra s a közös tanácskozásokban részvételre inté az evangélikusokat, különben a király a r. katholikusokkal végezend. A válaszszal elégületlen protestánsok uj folyamodványt készítettek, melyet jul. 7-én adtak át Leopoldnak, aki oly halkan felelt, hogy a küldöttek csak néhány lényegtelen szót érthettek. Wesselényi jul. 9-én új törvényjavaslattal kínálta meg a protestánsokat. Ezek visszautasították, mert ők nem új törvényt, hanem sérelmeik megszüntetését kívánják, hasonló módok keresésével tehát ne is fáraszsza magát Wesselényi. A nádor ezért megneheztelt s azt látta, hogy őt közbenjárónak már nem is akarják ; a protestánsok az ellenkezőről biztosítván öt, újból barátságos kiegyezkedést ajánlott, mit most az evangélikusok nem fogadtak el. Jul. 14-én a személynök országos ülésbe hívta meg a protestánsokat, ezek azt végezték : a kir. leiratig semmibe sem avatkoznak. A király válaszát Porcia szóval jelentette, mely abból állt, hogy Leopold eddig adott válaszainál mást nem adhat s a folyamodókat a közügyek tárgyalásaira inté. Ennek folytán Zrinyi ajánlkozott a barátságos kiegyezkedés megkisértésére; ezt az evangélikusok nem fogadták el, nem akkor sem, midőn utóbb a nádor azt a király parancsára akarta megkísérteni. Azután a német katonaság ügyében a r. katholikusok által tett feliratra leérkezett kir. válasz meghallgatására a r. katholikusok fényes küldöttség által hívták meg az evangélikusokat. Nem mentek, hanem Leopoldnak újabb folyamodványt adtak át. A protestánsok nem tágítva, köztük szakadást előidézni volt a czél; e végre Szelepcsényi a sz. kir. városok ev. követeit magához hivatta s őket a megyei ev. követektől elvonni törekvék, de hasztalanul. A kir. válasz az utóbbi folyamodványra hasonló volt az előbbiekhez. Leopoldtól kedvező választ, a r. katholikusoktól engedékenységet nem reményivé, az evangélikusok a prot. papságtól theologiai véleményt kértek magok tartása felöl. E vélemények folytán uj folyamodványt adtak Leopoldnak aug. 2-án, mire a király szóval válaszolt s előbbeni válaszaira hivatkozva, őket újból a köztanácskozásokbani részvételre utasította. Másnap a nádor csakugyan országos ülésbe hívta meg őket, hol a külföldi katonaság ügye volt tanácskozás alá veendő. Ez által az evangélikusok kényes helyzetbe jutottak, mert utasításaiknál s eddigi maguktartásuknál fogva a vallássérelmek megorvoslása előtt más tárgyba bocsátkozni nem akartak, de a külföldi katonák kiszállítása iránt is szigorú utasításaik valának. Követeket küldöttek e szerint a r. katolikusokhoz, tiltakozni az egyoldalú eljárás és netaláni végzés ellen. Ennek daczára a r. katholikusok a kir. leiratot elfogadták s a német katonaságnak az országban továbbra is megmaradását helyeselték. Az evangélikusok újból folyamodni akartak, de a nádor biztositá őket, hogy sem több kihallgatást, sem másféle választ nem kapnak. Mit kell ily helyzetben tenniök ?volt a kérdés, bemenjenek-e az országos ülésbe avagy nem ? Több napig folyt a tanácskozás. Csaknem szakadás történt köztük. Berényi György véleményt készített, mely a kérdést jobbról-balról világítá meg. A megállapodás abban történt, hogy a nádort a római katholikusok tanácskozásainak felfüggesztésére kérték, míg küldőiktől, kiket a bonyodalmakról tudósítottak, új utasításokat kapnak. Wesselényi a felfüggesztést aug. 11-ig kieszközölte azon kikötéssel, hogy ha akkor sem mennek be az országházba, a r. katholikusok érvényesen határoznak. A felfüggesztés alatt az evangélikusok uj folyamodványt készítettek s azt a nádor által nyujtatták be. Erre Leopold nevében, a ki Bécsbe ment volt, Porcia válaszolt s a választ Wesselényihez intézé. Tartalma hasonló volt az előbbi válaszokéhoz. A protestánsok ekkor ismét arról tanakodtak,bemenjenek-e az országházba ? mert a r. kathliokusok tanácskozásainak felfüggesztése végefelé járt.A vélemények szétágaztak, de a jelen volt Vitnyédy Istváné fogadtatott el, hogy ne menjenek s ennek okait írott nyilatkozatban tudassák a r. katholikusokkal, tiltakozva ezeknek minden végzése ellen. Még egy folyamodványt adattak be a királynak, hasonló eredménynyel. De mivel a válasz nap, hogy e programra híveit magával szemközt fogja esetleg találni. Minő helyzetben lesz Tisza erős individualitása, nem kutatjuk, de az előttünk tisztán áll, hogy e programmal szemben a parlamenti ellenzék üdvös, nagy és dicső szerepét könnyen biztosíthatja önmagának. Mi ezekben egyéni nézeteinket mondottuk el. Politikai érzékünk biztossága, elveink és pártállásunk határozottsága adá alakunkra a határozott jelszót. És mi azt siettünk kimondani. Budapest, nov. 24. (A miniszter válságról) a különböző lapokban megjelent hírekből idézzük a következőket : A »P. Lloyd« híre szerint a miniszterelnök tegnap terjeszté elő Budán ő Felségének Kerkapoly Károly és Tisza Lajos miniszterek lemondását. A király sajnálatát fejezte ki a felett, hogy e lépés szükségessé vált s elhatározását fenntartá magának. A »P. Lt.« szerint e hét vége előtt nem várható ez ügyben a kir. elhatározás. — Az „Ellenőr“ Kerkapoly s Tisza lemondását jelentve, így szól: „A helyzet tisztázására elégtelennek tartanék az egyes miniszterváltozásokat; ami a jelen pillanatban segíthet , az csak a teljes személy és rendszerváltozás.“ Úgy látszik, hogy e megjegyzés nem Csernátony fogalmazványa, aki meg szokta mondani nemcsak azt, amit elégtelennek „tartana«, hanem azt is, amit annak „tart.“ A helyzet azonban olyan, hogy ma már nem elég negatíve szólni, hanem a közügy iránti kötelesség : világosan és határozottan megjelölni a kívánt czélokat. -- A „Hon“-ban a következő érdekes fejtegetést találjuk : »A conservatív elemek a válság rögtöni megoldását sürgetik. Minő jellegű lenne e megoldás, alig szükséges vázolni. Sennyey azon nyilatkozata, hogy nem akarja a kormányt elvállalni, azon föltevésben volt téve, hogy sikerülene a kormányból egyedül Kerkapolyt buktatni ki. Hogy ez előzmény lehetlenségének bebizonyulta után is áll-e az egykori tárnok előbbi elhatározása mellett, az első sorban Sennyey titka, amelyet azonban a legtöbben úgy magyaráznak, hogy a conservativ elem kormányra lépését nem zárják ki a combinatiókból. De a combinatiókkal szemben találjuk az összes liberális elemeket, s minthogy a bevallott conservatizmusnak közéletünkben alig van közege, lehet mondanunk, az összes közvéleményt. Itt csak azt jelezzük, hogy ez elemek magatartása egyelőre oda irányul, hogy a jelen kormány mindaddig hivatalában maradjon, mig a kölcsön letárgyaltatik. Ez a bevallott czél, a voltaképi czél azonban, — melyet, úgy hiszszük, a közönség is sejt — az, hogy Ghyczy újból megválasztása, s a pártok e választástól remélt új csoportosulása várassák be. Ez új csoportosulásra a tegnapi nap több lépés történt úgy bal-, mint jobboldali körökben. A baloldalon néhány képviselő, kiket a sajtó már régebbenugyem-egy mint kik Ghyczy nézeteit teljesen osztják, értekezletet tartott. Ez értekezlet után tartatott a balközép értekezlete, melyen voltak e töredék magatartása iránt is nyilatkozatok, a nélkül azonban, hogy bármi tényleges constatáltatott volna. A jobboldal részéről a Gorove és Lónyay-töredék körében voltak értekezletek. Eredmények — természetesen — szintén magán titok még.“ (Budapest főváros felirata ő felségéhez.) Császári és apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb urunk ! Örömünnepet ül a birodalom ; üdvöt rebegnek a népek millió; egy szívvel osztozik ebben Magyarország fővárosának közönsége. Dicső nap ez, egy negyedszázad határa, melynek kezdetén császári és apostoli királyi Felséged nagy őseinek legdrágább örökébe lépett; egy korszak ez az élet tengerén, mely nagyszerű eseményeivel a történelem évkönyveit gazdagítja. Buzgó szívvel emeljük fel hálafohászunkat a mennyei gondviseléshez, hogy e szép napot császári és apostoli királyi felségednek és szerető népeinek örömére a béke áldásai közt szerencsésen megérnie engedé. Öröm s hálaérzetünk nagy és felmagasztosul azon boldogító tudatban, ahogy császári és apostoli királyi felségednek fölkent fején első szent királyunk koronája oly magasztos dicscsel ragyog, mely uralgva időn s enyészeten, fényt vetend a késő századokra is. Midőn e magasztos érzülettől áthatva törvényesen egyesitett Budapest fővárosnak közönsége legmélyebb hódolatát, üdvö s szerencse kivonatával egyetemben, császári és apostoli királyi Felséged legmagasabb trónjának zsámolya előtt ez ünnepélyes alkalommal legelőször kifejezhetni szerencsés, megdobban kebelében a kegyeletnek folyton éber érzete s örömével párosult örök hálájának emlékéül a fővárosi fi- és leányárvaházakban 12 árva nevelésére és ellátására alapítványt tesz; hódoló tisztelettel esedezvén császári és apostoli királyi Felséged előtt annak legkegyelmesebb megengedéséért, hogy ezen kegyeleti tény »Első Ferencz József huszonötévi uralkodása örömünnepének emlékalapitványa“ czimén felállittassék és császári és apostoli királyi Felséged dicső nevének védve alatt örök időkre fenntartassék. Fogadja császári és apostoli királyi felséged dicső uralkodása negyedszázados évfordulója alkalmából Budapest főváros közönségének szive mélyéből ismételve nyilvánított üdv, szerencse és hódolat nyilvánítását kegyelmesen, és tartsa meg továbbra is atyai jó indulatának éltető malasztjában. Kelt Budapesten, 1873. évi november 24 én tartott törvényhatósági közgyűlésünkből. (Ghyczy Kálmán megválasztatása.) Komáromból, nov. 22-ről írják a »P. Lloyd«nak. Egy épen most tartott választói értekezleten, melyen mind a baloldaliak, mind a Deákpártiak meglehetős számmal voltak jelen, mindkét párt tagjai részéről tartott sikerült beszédek után egyhangúlag elhatároztatott, hogy a f. é. deczember 6-ára kitűzött választás alkalmával Ghyczy Kálmánt programmja alapján közfelkiáltással fogják megválasztani. E tény által a két pártnak Ghyczy programmja következtében tett egyesüléséről rövid idő óta elterjedt hír megvalósult, ami az értekezleten tartott beszédekben a legeclatánsabb kifejezésre is talált. Az egyesült párt hat tagból álló küldöttséget választott, mely az értekezlet ezen határozatát Ghyczy Kálmánnal közölte. (Melegen üdvözöljük a komáromiak e tapintatos, derék eljárását. Ő nekik nagy érdemük lesz egy erős, liberális párt megalkotásában, melynek egyik vezéréül Ghyczy Kálmánt ünnepeljük. A szerk.) Budapest, nov. 24. Lónyay Menyhért gróf, mint könyve élőbeszédében mondja, mindenek felett megkedvelte a nyugalmat, s ezért lép egy nagyfontosságú művet az aetióba. Ezt nem szemrehányásképen mondjuk. Ellenkezőleg: — mi örvendünk a ténynek, hogy Lónyay gróf nem követi azon deákpárti notabilitásaink eljárását, kik a leggondosabban ügyelnek arra, nehogy valamely nézetük a nyilvánosságra kerüljön s teljesen tartózkodnak attól, hogy a nyilvánosság közlönyeiben folyó küzdelmekben részt vegyenek. Csak egy ellenmondást akartunk constatálni, mely Lónyay élőbeszédes könyvének tartalma között létezik, de hajlandók vagyunk a véletlennek betudni azt is, hogy a tiroli havasok alján fogamzott emez elmélkedések itt Budapesten épen aznap tétetnek közzé, midőn a pénzügyi bizottság jelentésének nyilvánosságra jutásával a financziális és a kormányválság határozott alakot öltött. Gróf Lónyay Menyhértnek jogos igénye van arra, hogy kivált pénzügyi bonyodalmak közepette, hallgassa meg szavát az ország; és ha ő azt hiszi, hogy a jelen bajok enyhítésére s egy jobb jövőnek előkészítésére tanácsot főkép a közelmúlt pénzügyi történetéből meríthetünk , akkor — akarva, nem akarva — a műnek, mely ily föladatot magának kitűz, sokat kell foglalkoznia magával gróf Lónyay Menyhérttel. És valóban a lényegileg két főrészre osztható egész könyv első felében előadja Lónyay pénzügyminiszterségének történetét, másik felében pedig bővebben és sok mellékkérdésre kiterjeszkedve, kifejti azon pénzügyi programmot, melyet Lónyay ez év elején a Deákpárt értekezletein előadott, és melyet később a f. é. január 26-án az 1873. költségvetés tárgyalásakor a képviselőházban rövidebbre foglalva elmondott. E részben nagyon jellemző, hogy a budgetben eszközölhető megtakaritásokat nem az 1874-diki még végleg meg nem erősített, hanem a legnagyobb részben már végre is hajtott 1873. évi kiadásokra alkalmazza s a mellékletek III. száma alatt a netto-budgetet szintén az 1873-diki államháztartásra tervezi. A napirenden levő concret pénzügyi feladatokkal nem foglalkozik, az uj kölcsönt a függelékben tárgyalja. Ismételve föl is említi, hogy a pénzügyi kormányzat részleteit nem ismeri tüzetesen. De ha javaslatai nem terjednek is ki közvetlenül a pillanatnyi pénzügyi zavar eloszlatására,sok egészséges gyakorlati eszmét terjeszt elő a jelen válságból való lassankénti kibontakozás és az államháztartás rendezése iránt. E javaslatoknak nagy része nem új. Előadta azokat Lónyay, habár a dolog természete szerint kevésbé meggyőzőleg, szóval — miként már említik — a Deákkörben és a képviselőházban.A nyilvános discussio azonban most, midőn gr. Lónyay objectivitásra törekszik, bizonyára hosszú időn át fog a Lónyay gr. könyvében előadott eszmékkel foglalkozni, s mi magunk is kötelességünknek tartjuk a pozitív javaslatokról nézeteinket elmondani. Egyelőre azonban néhány szót a könyv első részéről. A IX. fejezetig Lónyay részletesen kifejti mindazon eszméket, melyeket a pénzügyek körül minisztersége alatt valósított, mind pedig azokat, amelyeknek foganatosítását tervezte. Lónyay könyvében nagy gonddal állítja össze mindazon adatokat, melyek azt bizonyítják, hogy ő a rendes államháztartásban a takarékosságot meghonosítani törekedett. De a rendkívüli nagymérvű kiadásokra ugyancsak ő adta az első lökést a nagy vasúti, és fokozta a nyomást a fővárosi 24 milliós kölcsönnel. És amaz első drága kölcsönre sok olyan utaltatott, amelynek létesítésére elégtelen volt a befolyt tőke, de amelyek, mívestörvénynyel elrendelve lőnek, más után terhelték meg a kincstárt.