Pesti Napló, 1873. november (24. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-25 / 272. szám

Budapest, Kedd, november 25.1873.14. évfolyapi.­ Szerkesztési irodai Kiadó-hivatal. Barátok-tere, Athenaeum-épület. Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadót körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 frfrint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik.­­• Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA, Barátok­ tere, Athenaeum-épek küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . 6 „ ||||§P’ Az előfizetés Pestre, a „Pesti Napló“ kiadó­hivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő, k J. Haplé" szerkesztő- 6k kiadó-hivatala. Budapest, nov. 24. A pénzügyi tévedések s közgazdászati szerencsétlenségek hosszú sora az, mely ben­nünket múltúnk és politikánk, erőnk és fel­adatunk, missiónk és eszközeink komoly és lelkiismeretes vizsgálatára hiv fel. De nem­csak minket, a Deákpártot, hanem egyúttal az ellenzéket is. Azt az ellenzéket, melyet egykor Ghyczy és Tisza az erőnek és önér­zetnek oly nagy mértékével vezérlett s mely vezéreinek egyikét csak épen most veszité el. Ha megvizsgálván a helyzetet, azon meggyő­ződésre jutottunk, hogy a múltban hibák kö­vettettek el, hogy politikánknak útjában nagy akadályok állottak, hogy erőnk nem volt vég­telen, feladatunk nem könnyű, missiónk nem közeli s eszközeink nem mindig valának al­kalmasak, csoda-e, ha a szerencsétlenségek súlya alatt s az Önvizsgálat komoly eredmé­nyeként bekövetkezett azon állapot, melyet ma válságnak nevezünk! Csoda-e, ha a kormány nem maradt rendületlen akkor, a­mikor alatta és körülöt­te minden megingott már? Csoda-e, ha a Deákpárt a kebelében élő elvek külön árnya­latait s a kebelében működő vezérférfiak kü­lön egyéniségét határozottan kezdé feltün­tetni? Csoda-e, ha Sennyey elérke­zettnek látta az időt a nagyobb szabású actióra? És másrészről megütközünk-e azon, ha a balközépen a ki­­egyenlíthetetlen ellentéteknek örökké lap­pangó tüze fellobbant? És megütközünk-e azon, ha Ghyczy egyetlen lépéssel elhagyá az álláspontot, melyről ő csak a homályt látta és a kibontakozás lehetetlenségét? Meg­ütközünk-e azon, ha a nagyobb sza­bású ac­ióra ő is elérkezett­nek látta már az időt? A kölcsön sikere egy hosszú fegyver­­szünetet képez államéletünk folyamában. Egy hosszú évnek nyugalma — nagy elhatározá­sokra és sikeres munkára elég idő — áll előttünk. De csak úgy, ha a válságot mielőbb befejezni, a közállapotokat mielőbb megszilár­dítani törekszünk. Eloszlatni a kételyt, mely elsodrással fenyegeti már az egyeseket és a tömegeket, teremteni hitet ott, ahol már vég­kép kialudt,és megerősíteni ott, ahol már ki­­aluvó félben van, alkotni egy erős kor­mányt, melyet biztos és nagy több­ség támogatand s ezek segélyével tétova nélkül megkezdeni azon programm ke­resztü­lvitelét, melynek végeredménye az ál­lamháztartás rendezése s a közállapotok con­­solidálása leend: ez a mostani napok elodáz­­hatlan feladata. Kétségtelenül. De a­mi ide vezethet s erre képesíthet bennünket: az a rend­szerváltozás, mondja báró Sennyey, a rends­z­e­rváltozás és a coa- 1 i t i­o, mondja Csernátony. És Sennyeyt jelentékeny politikai múlt, nagy i­dividuális 1 tekintély s nem megvetendő pártelemek tá-­­ mogatják; Csernátony szavában pedig T­i- 1­s­z a Kálmán vaserélye, parlamenti hatalma s tekintélyes pártja nyilatkozik. És mi párt­állásunk és azon kötelességérzete parancsá­nál fogva, mely bennünket az általunk képviselt elvek védelmére utasít, saját felelősségünkre kijelentjük, hogy mi álta­lában és részletes programm nélkül sem Sennyey, sem Csernátony jelszavát magunké­vá nem tehetjük. Meglehet, akkor sem, ha a részletes programmot látnék, de bizonyos, hogy a nélkül semmiesetre. Beszéljünk nyíltan és őszintén. Mit aka­runk, mi a kitűzött czél? Mindenekelőtt ren­dezni az államháztartást s aztán a rendezett államháztartás alapján consolidálni az or­szág viszonyait s biztosítani az anyagi és szel­l­­mi előhaladást. De mindezt teljesíteni ak­ként, hogy az államjogi viszonyok kedvezőt­lenül át ne alakíttassanak s hogy azon intézmé­nyek, melyek parlamenti alkotmányunk meg­óvására, a honvédelem és igazságszolgáltatás biztosítására s az egyéni politikai jogok épen­­tar­tására szükségesek, semmi irányban csorbát ne szenvedjenek. Mi a Deákpárti politika vív­mányait úgy az elvek, mint az intézmények te­rén fenntartani, s nemzetgazdászati függetlensé­günk kivívására még bővíteni akarjuk. Mi a már kivívott és fennálló positiók reformját egyelőre csak annyiban és addig enged­hetjük meg, a­mennyiben és a­meddig az ál­lamháztartásunk rendezésére elkerü­lhetlenül szükséges. E programm lehetet­lensége még bebizonyítva nincs, e programm keresz­tülvitelének biztosa­ága előt­­t­ü­n­k tisztán áll. Lehet, hogy Sennyei és lehet, hogy Csernátony is erre törekszik. Lehet, de az meg bizonyos, hogy a Deákpárt erre törek­szik. Az a Deákpárt, mely a Szláv­y-G­hyczy kormányban erős kormányt adhat az or­szágnak s mely Deák, Csen­­gery, Kerkapoly, Gorove és a többiek nyomán biztos több­séggel fogná az üdvös mun­kásság terén saját kormá­nyát támogatni. Ez a mi programmunk. Lehet-e, hogy ennek megvalósítása még időt igényel. De arról biztosítunk mindenkit s különösen biz­tosítjuk a válságok barátait, hogy e programm az, mely sajátságos viszonyaink között ma egyedül van hivatva a Parlamentarismus épségét érintetlenül megőrizni. Hogy e pro­gramainak lehetnek és lesznek is ellenei, nem titkoljuk. De minden egyéb elvi combinatio számíthat arra, a „Festi Napló“ tárcsája. Az 1662-ki országgyűlés. (A­z 1662-ki országgyűlés. Fabó Andrástól. Budapest,az Athenaeum tulajdona, nagy 8-rét. 285 lap. Ára 2 forint.) Szándékom a közönséggel e munkát röviden megismertetni. Azon Fabóval találkozunk itten, ki a­agyarországi evangélikusok történelmi emlékei“ czim alatt már há­rom kötetet bocsátott közre; ki a „M­a­g­y­a­r- é­s erdélyországi mindkét vallásu evangélikusok okmánytárát“ in­dította meg; s ki a „Magyar történelmi tár XV. vagy második folyam IIl-dik kötetében »V­i­t­n­y­é­­d­y István levele­i“-t adta ki. Idősi lankadatlan munkásságának egy újabb gyümölcsét ajánlja fel Zsedényi Eduárdnak, és mi ennél nagyobb — bemutatja azt a hazai történelem iránt érdek­kel viseltető közönségnek. — Fabó kezdetben, a honi történelem tág mezején, mint szakember, csakis a magyarhoni evang. egyház történelmének felderí­tését tűzte ki munkássága czéljául. De a szaktudo­mány azon elágazó szálai, melyek azt az egyetemes­ természetű rokon tudományokkal szorosabb kapcso­latba hozzák, észrevétlenül őt is tágasabb mezőre terelték a Ő két kézzel ragadta meg az alkalmat, hogy a szaktudomány határain túl, az egyetemes ha­zai történelemnek is szolgálatot tehessen. Ily formán keletkezett jelen munkája is. Az evang. egyház leg­gyászosabb korában — I. Lipót alatt — felmerült előtte Vitnyédy történelmi személyisége s ezzel a legszorosabb kapcsolatban álltak ennek levelei. Ő tehát kiadta Vitnyédy leveleit. Igen, de mint elősza­vában mondja, „Vitnyédi levelei több érdekes, eddig ismeretlen adatot hoztak az 1662-ki országgyűlés­ről“ és készen lett az 1662-ki országgyűlésnek m­o­­nographiája. Igaz, hogy ez különösen a pro­testánsok akkori szomorú helyzetét ismerteti meg, hiteles kútfők nyomán s igy teljesen beillik Írónk szakkeretébe is. De csak dicsérnünk kell azon elha­tározását, hogy itt a szak korlátaiból kibontakozva, „leírja az említett országgyűlés egész folyamát.« — Adjunk hálát Istennek, hogy az az éles, mérges, szá­nalmas ellentét, mely két századdal ez előtt, sőt utóbb is, a két nagy keresztyén felekezetet és a ki­rályi önkénykedő hatalmat egy, a jogaira nemesen féltékeny nemzetet, másfelől mint meg­annyi ellen­séges tábort választotta el egymástól, a köl­csönös vallási türelemnek,­­ a korona és a "nemzet kölcsönös "jogai iránti alkotmányos tiszte­letnek engedett helyet. De úgy a felekezet, mint a haza hűt fiainak érdekekben áll alaposan megis­merni az elmúlt koroknak e téren kifejtett tevékeny­ségét, annak szülő és fejlesztő okait. És ezt nemcsak tiszteletből a vitae magistra a história iránt, hanem azért is, hogy az apáknak úgy tévedéseit, mint eré­nyeit felismervén, amazoktól szabadulni, ezekben velők megmérkőzni törekedjenek. A munka tartal­ma a kö­vetkező : A tőrök ellen segélyül behozott külföldi kato­naság rokonczátlansága miatt a kormány ellen el­keseredés, a vallásügy miatt a hazafiak közt viszály volt a hangulat, midőn Leopold 1662-ki máj. 1-re Po­zsonyba országgyűlést hívott össze. Az összehívást ki­vált a főrendek közönnyel fogadták. Az első orszá­gos ülés csak május 17-én tartatott s mivel Pozsony­ba és vidékére mintegy 6000-nyi katonaság volt összevonandó: a követek személyeik és a szólássza­badságát féltve, azt határozták: a katonaság vissza­­parancsolása előtt semminemű tárgyalásba nem bo­csátkoznak. Ebbe a főrendek nem egyeztek bele s az alsó tábla több üzenetváltás után csak akkor nyu­godott meg, midőn a főrendek biztosították , ők is közreműködnek, ha a személy- és szólásszabadság veszélyeztetnék. Egy, három napig tartott vita után, melyet az erdélyi fejedelemné követe­i egy czimze­­tes apát azzal támasztottak, hogy ülőhelyet a köve­­tek előtt választottak, a rendek közt jókora volt már az ingerültség, midőn Leopold május 23-án Po­zsonyba érkezett. Máj. 31-én jön a fek­.­előterjesztvény átadva, mely szerint az országgyűlésnek a hazának a török elleni megvédéséről kelle gondoskodnia. Jun. 1-én a sérelmeket összeszedő választmány tagjai választattak meg. Ezeknek első ülésében a felveendő tárgyak sorrendje vétetett tanácskozás alá, a róm. katholikusok a haza megvédését, a pro­testánsok a vallássérelmeket kívánták első helyen tárgyaltatni. Ezt a r. katholikusok ellenezték, a pro­testánsok kimondák, hogy sérelmeik megorvoslása előtt más tárgyba nem bocsátkoznak. Megpuhításukkal Leopold a nádort és Zrinyi Miklóst bízta meg. Eredménytelenül. — Jun. 5-én terjesztették Leopold elé első folyamodványukat, hozzácsatolva megyénként összeirt sérelmeiket. — Ezekre junius 11-dikén Porcia utján, nem írás­ban, hanem csak szóval kaptak királyi választ, mely sérelmeikre vonatkozólag a törvényekre, a köz­ügyeket illetőleg pedig, azoknak a r. katolikusok­kal közös tárgyalására utasítá őket, mert magán­ügyek s panaszok fölvételére nincs idő. Ezzel a pro­testánsok nem lévén megelégedve, uj folyamodványt készítettek s terjesztettek fel. A kir. válaszig kemény harczokat vivtak a pártok. A felvidékről szomoritó levelek érkeztek a német katonaság pusztításairól. A protestánsok,Leo­pold Bécsbe rándulván, a nádort kérték, korlátozza a németek szabadosságát, vagy a követeket, a­kik oly viszonyok közt nyugodt lélekkel nem tanács­kozhatnak, bocsássa haza. A nádor erre adott válaszában az országgyű­lést rendkívülinek nevezve, inté a protes­tánsokat, a közügyeket vegyék tanácskozás alá, kü­lönben pártütőknek fogja őket tekinteni a király. A rendkívüli országgyűlés és párt­ütők gyújtottak. Hosszabb tanakodás után a rendkívüli or­szággyűlést, s a pártütök elnevezést el nem ismerve, határozatukhoz tovább is ragaszkodtak. A miniszte­rekkel azután arról vitáztak, mit folyamodványaik­ban is kifejeztek, hogy Leopold önhatalmúlag is megorvosolhatja sérelmeiket. A kir. válasz egyre késett. A protestánsok te­hát azon oknál fogva, mivel az országgyűlésnek tör­vényszabta idejéből már csak néhány nap volt hátra s költségük is fogytán vala, megkérték a nádort, szorgalmazzon kielégítő kir. választ, vagy bocsássa őket haza. A protestánsok rendületlensége arra birta a r. katholikusokat, hogy a vallássérelmek mikénti megorvoslása iránt küldötteikkel értekezzenek az evangélikusok. Ezek ráálltak, de az értekezlet ered­ménytelen maradt. Végre kaptak királyi választ, de mivel az csak »Fidelibus evang. conf. in hac diaeta prae­­sentibus assignandum« volt czimezve, ebből azt következtették, hogy országos rendnek már el sem ismertetnek, hanem minden közügy csak a r. katholikusokkal fogna elintéztetni. A választ tehát felbontatlanul a nádornak visszaküldötték, ki azután a kanczellárián elkövetett hibát kiigazittatta. A kir. válasz törvényes útra s a közös tanácskozásokban részvételre inté az evangélikusokat, különben a ki­rály a r. katholikusokkal végezend. A válaszszal elégületlen protestánsok uj folya­modványt készítettek, melyet jul. 7-én adtak át Leopoldnak, a­ki oly halkan felelt, hogy a küldöttek csak néhány lényegtelen szót érthettek. Wesselényi jul. 9-én új törvényjavaslattal kínálta meg a protes­tánsokat. Ezek visszautasították, mert ők nem új tör­vényt, hanem sérelmeik megszüntetését kívánják, ha­sonló módok keresésével tehát ne is fáraszsza magát Wesselényi. A nádor ezért megneheztelt s azt látta, hogy őt közbenjárónak már nem is akar­ják ; a protestánsok az ellenkezőről biztosítván öt, újból barátságos kiegyezkedést ajánlott, mit most az evangélikusok nem fogadtak el. Jul. 14-én a személynök országos ülésbe hívta meg a protestánsokat, ezek azt végezték : a kir. le­iratig semmibe sem avatkoznak. A király válaszát Porcia szóval jelentette, mely abból állt, hogy Leo­pold eddig adott válaszainál mást nem adhat s a folyamodókat a közügyek tárgyalásaira inté. Ennek folytán Zrinyi ajánlkozott a barátságos ki­­egyezkedés megkisértésére; ezt az evangélikusok nem fogadták el, nem akkor sem, midőn utóbb a ná­dor azt a király parancsára akarta megkísérteni. Azután a német katonaság ügyében a r. katholiku­sok által tett feliratra leérkezett kir. válasz meg­hallgatására a r. katholikusok fényes küldött­ség által hívták meg az evangélikusokat. Nem mentek, hanem Leopoldnak újabb folyamodványt adtak át. A protestánsok nem tágítva, köztük szakadást előidézni volt a czél; e végre Szelepcsényi a sz. kir.­­ városok ev. követeit magához hivatta s őket a megyei ev. követektől elvonni törekvék, de hasz­talanul. A kir. válasz az utóbbi folyamodványra hasonló volt az előbbiekhez. Leopoldtól kedvező választ, a r. katholikusoktól engedékenységet nem reményivé, az evangélikusok a prot. papságtól theologiai véleményt kértek magok tartása felöl. E vélemények folytán uj folyamodványt adtak Leopoldnak aug. 2-án, mire a király szóval válaszolt s előbbeni válaszaira hivat­kozva, őket újból a köztanácskozásokbani részvételre utasította.­­ Másnap a nádor csakugyan orszá­gos ülésbe hívta meg őket, hol a külföldi katonaság ügye volt tanácskozás alá veendő. Ez által az evangélikusok kényes helyzetbe jutottak, mert utasításaiknál s eddigi maguktartásuknál fogva a vallássérelmek megorvoslása előtt más tárgyba bocsátkozni nem akartak, de a külföldi katonák kiszállítása iránt is szigorú utasításaik valának. Követeket küldöttek e szerint a r. katolikusokhoz, tiltakozni az egyoldalú eljárás és netaláni végzés ellen. Ennek daczára a r. katholikusok a kir. leira­tot elfogadták s a német katonaságnak az ország­ban továbbra is megmaradását helyeselték. Az evangélikusok újból folyamodni akar­tak, de a nádor biztositá őket, hogy sem több kihallgatást, sem másféle választ nem kapnak. Mit kell ily helyzetben tenniök ?volt a kérdés, be­­menjenek-e az országos ülésbe avagy nem ? Több na­pig folyt a tanácskozás. Csaknem szakadás történt köztük. Berényi György véleményt készített, mely a kérdést jobbról-balról világítá meg. A megállapodás abban történt, hogy a nádort a római katholikusok tanácskozásainak felfüggesztésére kérték, míg kül­dőiktől, kiket a bonyodalmakról tudósítottak, új uta­sításokat kapnak. Wesselényi a felfüggesztést aug. 11-ig kieszközölte azon kikötéssel, hogy ha akkor sem mennek be az országházba, a r. katholikusok érvényesen határoznak. A felfüggesztés alatt az evangélikusok uj fo­lyamodványt készítettek s azt a nádor által nyujtat­­ták be. Erre Leopold nevében, a ki Bécsbe ment volt, Porcia válaszolt s a választ Wesselényihez inté­­zé. Tartalma hasonló volt az előbbi válaszokéhoz. A protestánsok ekkor ismét arról tanakodtak,­­bemenj­e­­­­nek-e az országházba ? mert a r. kathliok­usok tanács­kozásainak felfüggesztése végefelé járt.A vélemények szétágaztak, de a jelen volt Vitnyédy Istváné fogad­tatott el, hogy ne menjenek s ennek okait írott nyi­latkozatban tudassák a r. katholikusokkal, tiltakoz­va ezeknek minden végzése ellen. Még egy folyamodványt adattak be a király­nak, hasonló eredménynyel. De mivel a válasz nap, h­o­g­y e programra híveit ma­gával szemközt fogja esetleg találni. Minő helyzetben lesz Tisza erős individualitása, nem kutatjuk, de az előttünk tisztán áll, hogy e programmal szemben a parl­amenti ellenzék üdvös, nagy és dicső szerepét könnyen biztosíthatja önmagának. Mi ezekben egyéni nézeteinket mondot­tuk el. Politikai érzékünk biztossága, elveink és pártállásunk határozottsága adá alakunkra a határozott jelszót. És mi azt siettünk kimon­dani. Budapest, nov. 24. (A miniszter válságról) a külön­böző lapokban megjelent hírekből idézzük a követ­kezőket : A »P. Lloyd« híre szerint a miniszterelnök tegnap terjeszté elő Budán ő Felségének Kerka­poly Károly és Tisza Lajos miniszterek le­mondását. A király sajnálatát fejezte ki a fe­lett, hogy e lépés szükségessé vált s elhatározását fenntartá magának. A »P. Lt.« szerint e hét vége előtt nem várható ez ügyben a kir. elhatározás. — Az „Ellenőr“ Kerkapoly s Tisza lemondását jelentve, így szól: „A helyzet tisztázására elégtelennek tar­tanék az egyes miniszterváltozásokat; a­mi a je­len pillanatban segíthet , az csak a teljes sze­mély és rendsze­r­v­á­l­t­o­z­á­s.“ Úgy lát­szik, hogy e megjegyzés nem Csernátony fogalmaz­ványa, a­ki meg szokta mondani nemcsak azt, a­mit elégtelennek „tartan­a«, hanem azt is, a­mit annak „t­art.“ A helyzet azonban olyan, hogy ma már nem elég negatíve szólni, hanem a közügy iránti kötelesség : világosan és határozottan megjelölni a kívánt czélokat. -- A „Hon“-ban a következő ér­dekes fejtegetést találjuk : »A conservatív elemek a válság rögtöni meg­oldását sürgetik. Minő jellegű lenne e megoldás, alig szükséges vázolni. Sennyey azon nyilatkozata, hogy nem akarja a kormányt elvállalni, azon föltevésben volt téve, hogy sikerülene a kormányból egyedül Kerkapolyt buktatni ki. Hogy ez előzmény lehetlen­­ségének bebizonyulta után is áll-e az egykori tárnok előbbi elhatározása mellett, az első sorban Sennyey titka, a­melyet azonban a legtöbben úgy magyaráz­nak, hogy a conservativ elem kormányra lépését nem zárják ki a combinatiókból. De a combinatiókkal szemben találjuk az összes liberális ele­meket, s minthogy a bevallott conservatizmusnak közéletünkben alig van közege, lehet mondanunk, az összes közvéleményt. Itt csak azt jelezzük, hogy ez elemek magatartása egyelőre oda irányul, hogy a je­len kormány mindaddig hivatalában maradjon, mig a kölcsön letárgyaltatik. Ez a bevallott czél, a vol­­taképi czél azonban, — melyet, úgy hiszszük, a kö­zönség is sejt — az, hogy Ghyczy újból megválasz­tása, s a pártok e választástól remélt új csoportosulása várassák be. Ez új csoportosulásra a tegnapi nap több lépés történt úgy bal-, mint jobboldali körökben. A baloldalon néhány képviselő, kiket a sajtó már régebbenugyem-­­­eg­y­­ mint kik G­hyczy nézeteit tel­jesen osztják, értekezletet tar­tott. Ez értekezlet után tartatott a balközép érte­kezlete, melyen voltak e töredék magatartása iránt is nyilatkozatok, a nélkül azonban, hogy bármi tény­leges constatáltatott volna. A jobboldal részéről a Gorove és Lónyay-töredék körében voltak értekezle­tek. Eredmények — természetesen — szintén magán titok még.“ (Budapest főváros felirata ő felségéhez.) Császári és apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb urunk ! Örömünnepet ül a birodalom ; üdvöt rebegnek a népek millió; egy szívvel osztozik ebben Magyar­­ország fővárosának közönsége. Dicső nap ez, egy negyedszázad határa, mely­nek kezdetén császári és apostoli királyi Felséged nagy őseinek legdrágább örökébe lépett; egy kor­szak ez az élet tengerén, mely nagyszerű eseményei­vel a történelem évkönyveit gazdagítja. Buzgó szív­vel emeljük fel hálafohászunkat a mennyei gondviseléshez, hogy e szép napot császári és apostoli királyi felségednek és szerető népeinek örömére a béke áldásai közt szerencsésen megérnie engedé. Öröm s hálaérzetünk nagy és felmagasztosul azon boldogító tudatban, ahogy császári és apostoli királyi felségednek fölkent fején első szent kirá­lyunk koronája oly magasztos dicscsel ragyog, mely uralgva időn s enyészeten, fényt v­etend a k­éső szá­zadokra is. Midőn e magasztos érzülettől áthatva törvénye­sen egyesitett Budapest fővárosnak közönsége leg­mélyebb hódolatát, üdvö s szerencse kivonatával egyetemben, császári és apostoli királyi Felséged leg­magasabb trónjának zsámolya előtt ez ünnepélyes alkalommal legelőször kifejezhetni szerencsés, meg­dobban kebelében a kegyeletnek folyton éber érzete s örömével párosult örök hálájának emlékéül a fő­városi fi- és leányárvaházakban 12 árva nevelésére és ellátására alapítványt tesz; hódoló tisztelettel ese­dezvén császári és apostoli királyi Felséged előtt an­nak legkegyelmesebb megengedéséért, hogy ezen kegyeleti tény »Első Ferencz József huszonötévi uralkodása örömünnepének emlékalapitványa“ czi­­mén felállittassék és császári és apostoli királyi Fel­séged dicső nevének védve alatt örök időkre fenn­­tartassék. Fogadja császári és apostoli királyi felséged dicső uralkodása negyedszázados évfordulója alkal­mából Budapest főváros közönségének szive mélyé­ből ismételve nyilvánított üdv, szerencse és hódolat nyilvánítását kegyelmesen, és tartsa meg továbbra is atyai jó indulatának éltető malasztjában. Kelt Budapesten, 1873. évi november 24 én tartott törvényhatósági közgyűlésünkből. (Ghyczy Kálmán megválasz­tatása.) Komáromból, nov. 22-ről írják a »P. Lloyd­«nak. Egy épen most tartott választói érte­kezleten, melyen mind a baloldaliak, mind a Deák­pártiak meglehetős számmal voltak jelen, mind­két párt tagjai részéről tartott sikerült beszé­dek után egyhangúlag elhatároztatott, hogy a f. é. deczember 6-ára kitűzött vá­lasztás alkalmával Ghyczy Kál­mánt programmja alapján közfel­­kiáltással fogják megválasztani. E tény által a két pártnak Ghyczy programmja következtében tett egyesüléséről rövid idő óta el­terjedt hír megvalósult, a­mi az értekezleten tartott beszédekben a legeclatánsabb kifejezésre is talált. Az egyesült párt hat tagból álló küldöttséget válasz­tott, mely az értekezlet ezen határozatát Ghyczy Kálmánnal közölte. (Melegen üdvözöljük a komáromiak e tapintatos, derék eljárását. Ő nekik nagy érdemük lesz egy erős, liberális párt megal­kotásában, melynek egyik vezéréül Ghyczy Kál­mánt ünnepeljük. A szerk.) Budapest, nov. 24. Lónyay Menyhért gróf, mint könyve élőbeszédében mondja, mindenek felett meg­kedvelte a nyugalmat, s ezér­t lép egy nagy­­fontosságú művet az aetióba. Ezt nem szem­rehányásképen mondjuk. Ellenkezőleg: — mi örvendünk a ténynek, hogy Lónyay gróf nem követi azon deákpárti notabilitásaink el­járását, kik a leggondosabban ügyelnek arra, nehogy valamely nézetük a nyilvánosságra kerüljön s teljesen tartózkodnak attól, hogy a nyilvánosság közlönyeiben folyó küzdel­mekben részt vegyenek. Csak egy ellenmon­dást akartunk constatálni, mely Lónyay élő­beszéde­s könyvének tartalma között létezik, de hajlandók vagyunk a véletlennek betudni azt is, hogy a tiroli havasok alján fogamzott emez elmélkedések itt­ Budapesten épen az­nap tétetnek közzé, midőn a pénzügyi bizott­ság jelentésének nyilvánosságra jutásával a financziális és a kormányválság határozott alakot öltött. Gróf Lónyay Menyhértnek jogos igénye van arra, hogy kivált pénzügyi bonyodalmak közepette, hallgassa meg szavát az ország; és ha ő azt hiszi, hogy a jelen bajok enyhítésére s egy jobb jövőnek előkészítésére tanácsot főkép a közelmúlt pénzügyi történetéből me­ríthetünk , akkor — akarva, nem akarva — a műnek, mely ily föladatot magának kitűz, sokat kell foglalkoznia magával gróf Lónyay Menyhérttel. És valóban a lényegileg két főrészre osztható egész könyv első felében előadja Lónyay pénzügyminiszterségének történetét, másik felében pedig bővebben és sok mellék­kérdésre kiterjeszkedve, kifejti azon pénzügyi programmot, melyet Lónyay ez év elején a Deákpárt értekezletein előadott, és melyet később a f. é. január 26-án az 1873. költség­­vetés tárgyalásakor a képviselőházban rövi­­debbre foglalva elmondott. E részben nagyon jellemző, hogy a budgetben eszközölhető megtakaritásokat nem az 1874-diki még vég­leg meg nem erősített, hanem a legnagyobb részben már végre is hajtott 1873. évi kiadá­sokra alkalmazza s a mellékletek III. száma alatt a netto-budgetet szintén az 1873-diki államháztartásra tervezi. A napirenden levő concret pénzügyi fel­adatokkal nem foglalkozik, az uj kölcsönt a függelékben tárgyalja. Ismételve föl is említi, hogy a pénzügyi kormányzat részleteit nem is­meri tüzetesen. De ha javaslatai nem terjednek is ki közvetlenül a pillanatnyi p­énz­­ügyi zavar eloszlatására,sok egészséges gyakorlati eszmét terjeszt elő a je­len válságból való lassan­kén­ti ki­bontakozás és az államháztartás ren­dezése iránt. E javaslatoknak nagy része nem új. Előadta azokat Lónyay, habár a dolog ter­mészete szerint kevésbé meggyőzőleg, szóval — miként már említik — a Deákkörben és a képviselőházban.A nyilvános discussio azon­ban most, midőn gr. Lónyay objectivitásra törekszik, bizonyára hosszú időn át fog a Ló­­nyay gr. könyvében előadott eszmékkel fog­lalkozni, s mi magunk is kötelességünknek tartjuk a pozitív javaslatokról nézeteinket el­mondani. Egyelőre azonban néhány szót a könyv első részéről. A IX. fejezetig Lónyay részletesen kifejti mind­azon eszméket, me­lyeket a pénzügyek körül minisztersége alatt valósított, mind pedig azokat, a­melyeknek foganatosítását tervezte. Lónyay könyvében nagy gonddal állítja össze mindazon adato­kat, melyek azt bizonyítják, hogy ő a rendes államháztartásban a takarékosságot meghono­sítani törekedett. De a rendkívüli nagymérvű kiadásokra ugyancsak ő adta az első lökést a nagy vasúti, és fokozta a nyomást a fővárosi 24 milliós kölcsönnel. És amaz első drága kölcsönre sok oly­an utaltatott, a­melynek létesítésére elégtelen volt a befolyt tőke, de a­melyek, mívest­örvénynyel elrendelve lőnek, más után terhelték meg a kincstárt.

Next