Pesti Napló, 1873. december (24. évfolyam, 276-299. szám)

1873-12-03 / 278. szám

Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) 4 kiadó-hivatalhoz intézendője. Budapest, Szerda, deczember 3.1873. «18 *##%4. évf­olyam­­ú REGGELI KIADÁS, Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten há­hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 írt — kb. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán* minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint­ előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA. Barátok­ tere, Athenaeum-épilk küldendők. .in hmnhiti———— i előfizetési „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pest Napló“ kiadó-hivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő.­k „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, decz. 2 Az 1874-diki budget kiadási részének tételenkénti revisiójával soha sem rokonszen­vezhettünk. Ellene szóltunk a tervnek, midőn azt a nyár folyamában ellenzéki lapok han­goztatták, s nem helyeseltük, midőn ugyan­ezt a képviselőház pénzügyi bizottsága aján­­lá, s a ház helybenhagyta. Ellenzésünk okai igen egyszerűek. Attól tartottunk és most is attól tartunk, hogy ilyesmivel czéltalanul el­pazaroljuk az időt. A beállt miniszteri válság s összes törvényhozási munkálkodásunkban ennek folytán bekövetkezett némi késlekedés, ez aggodalmát még alaposabbá tette. Ma már az év utolsó hónapjának vagyunk kezdetén, a karácsonyi szünetelés is közeli, s ha a revi­­sio kérdése hosszabb időt talál igényleni, felhatalmazást kell adni a kormánynak a f. é. budget alapján, s a jövő év egy részére nézve a reductiók úgy sem valósíthatók. És van elég kiadási tétel, mely ha mindjárt az év elején nem reducáltatik, későbben igen bajos, sőt lehetetlen az alábbszállítás. De más okból is nem várunk sok sikert a revistótól. Törölhetünk tán 2 — 3 milliót, de azt egyszerűbben is megtehetnők, a kiadások minden egyes pontjának megvitatása nélkül, a kormány ajánlatára. Úgy látszik, hogy a pénzügyi bizottság is mai ülésében ezen útra lépett s ha a pártok közmegegyezése folytán, a képr.­házban várható vitát csak e pontokra lehetne szorítani, ezzel a közügynek valóban nagy szolgálat létetnék. Ez ismét egy újabb példa lesz, melyben be fog bizonyulni, hogy a baloldal az ország ügyeinek komoly, valódi rendezését óhajtja-e inkább, mint a reerimi­­natiókat? Hogy miért nem várunk és nem várha­tunk mi a mostani revisiótól nagyobb ered­ményt, azt alig kell fejtegetnünk. A budget kiadási tételeit ugyanis nem lehet találomra, vagy a fedezet mértéke szerint törölni, és pe­dig azon egyszerű oknál fogva nem, mert ennek útjában áll sok eddigi intézkedés, sok szerződés és több törvény. A szerződéseket természetesen , minden körülmény között fenntartani akarjuk, de hogy a törvényho­zás eligazodhassék azokban, arra tetemes­ idő kell,mint a­mennyivel most rendelkezünk. A törvény megváltoztatása, a­mennyiben az egyeseknek kára nélkül járhat, a törvényho­zás hatalmában fekszik, de erre is nagyobb mérvű munkálatok kellenek.V­égül az eddigi intézkedések következményei is, a takarékos­nmmmmsamammmasBB­ság szempontjából a legszigorúbban megíté-­­­lendők, de ez is most aligha realizálható s nem lett volna valósítható 1874-re akkor sem, ha a törvényhozás reá is érne mindazon lépések elhatározására, melyeket az ily mun­ka megkövetel. Hogy államháztartásunkat gyökeres re­­ductio alá kell vetni , azon nem kételkedhe­­tik senki sem. Jó az is, ha 2 —3 milliót meg­takaríthatunk , de ez csak néhány csepp a de­ficit áradatából. — Az 1874-diki hiánylat ugyanis, a pénzügyi bizottság mai számításai szerint, ha bizonyos reductiók valósíthatók is, legalább 45 millióra tehető. Ezt a deficitet elbírjuk még 74-ben, de tovább nem bírhat­juk el. Ezt tetemesen reducálni kell, minden rendelkezésre álló eszközzel, minden körül­mény között. Erre kívánjuk koncentrálni mind a kor­mány, mind a törvényhozás figyelmét. Ez nehéz, súlyos munka, de ennek teljesülnie kell okvetetlenül, s a kérdés csak az lehet, hogy jószántunkból teljesítjük-e ma, vagy egy súlyos kényszerhelyzetben holnap. Erre a kérdésre nem nehéz a felelet. Ha a Deákpárti kormány teljesíti ezt , hatalmá­ban áll, hogy e nehéz feladatot mindazon al­kotmányos és szabadsági intézmények fenn­tartásával valósíthatja, melyeket a Deákpárt alkotott; — ha nem, ha magától elutasítja e feladatot, az események árjai kérlelketlenül összecsapnak nemcsak az ő, de a párt feje fö­lött is. Mint e sorainkból látszik, a lehető őszin­teséggel, minden leplezgetés nélkül tüntetjük fel a helyzetet. De egy nagy megnyugtatás kíséretében tehetjük ezt. Örömünkre válik ugyanis constatálhatni, hogy e felfogással minden illetékes tényező egyetért. Sőt tán közelebb már azt is jelenthetjük, hogy a pénzügyminiszteri tárc­a akként jöltetett be, hogy az itt említett követelmények tel­jesülésének szilárd, biztos garantiáit bírjuk. A „Pesti Napló“ tárczája. A társadalmi haladás. Caro E. tanulmánya a „Revue des deux Mondes“ -ból. — Negyedik k­özlemény. — Ilyenek Turgot alapeszméi, melyeket két be­szédében fejteget. Mi széles látkör, mi szilárd józan­ság Rousseaunak Condorcet által csakhamar felül­múlt chimaeruinak szomszédságában! A jogok egyenlősége nagyértékű előtte és ő úgy hirdeti azt, mint az emberi szellem egyik legbecsesebb vívmá­nyát, de nem zavarja össze a munkák szükségké­­peni megosztása által okozott társadalmi egyenlőt­lenséggel. E kényes ügyben Turgot kijelöli a határt és nem lép azon túl. A reformátorok utóbb azzal a követeléssel fog­nak előállani, hogy a nő a férfiúval teljesen egyen­­jog­oiztassék, sőt vele a politikai jogokat is meg­­oszsza. Turgot beéri azzal, hogy a nő érdekében oly intézkedéseket kíván, melyek helyzetén javíthatná­nak. Mindaz, a­mi ezen, a frázis pattogtatásra oly kedvező tárgyban észszerűnek mondható , ezen aphorismában foglalható össze: „a nő és férfinem közti egyenlőtlenség a barbárságban gyökerezik és leginkább van kifejtve a despoticus államokban.« Vannak e beszédekben egyéb új és mély elméjű né­zetek az emberi ismeretek történetéről, igy pl. az emberi szellemnek a physikai világgal szemben kö­vetett magatartásában három fázist különböztet meg: az emberek a természetnek meg nem értett tünemé­nyeit kezdetben természet fölötti okoknak tulajdo­nították ; utóbb titkos okoknak; míg végül a positív tudomány kijelölte minden tünemény feltételeit és törvényeit, Auguste Comte megtisztelte Turgotot azzal, hogy e megkülönböztetést átvette tőle. Ezek után kitűnik az, hogy Turgot beszéde korszakot alkot az emberi szellem történetében, visszaadván az embernek egyik legnemesebb jogának tudatát. De midőn Turgot ez új eszmét és az általa uralt nagy törvényeket kifejti, nem tűzi ki előre is, hogy a haladás a jövőben minő végső formákat fog ölteni; beéri azzal,hogy megjelöli a czélt, melyre az emberi­ség tevékenységének irányulnia kell. A czél háromféle: a felvilágosodottság fejlő­dése, az erkölcsök szelidülése, az intézmények töké­­lyesülése. A legszilárdabb, legvilágosabb érvekkel az e czél felé törekvésre szólítja fel az államférfiakat; szerinte a történet legfőbb tárgyát a társadalom kü­lönféle fejlődési fokozatainak tüzetes megállapítása, a társadalmi elemek elhaladásának vázolása képe­zik. Szerinte a politikai tudomány nem oly nehéz és nem oly bonyolódott, mint amilyenné azt tették. „Hogy a nemzetek érdekei, a jó kormányzat sike­rei az egyéni szabadság és munka tiszteletéből, a birtokjogok sértetlen fenntartásából, a mindenki iránti igazságból állanak, az oly igaz, hogy remélni lehet, miszerint egykor a kormányzás tudománya könnyűvé fog válni... A politikai világ nem járt még a maga útján, a­melyen az igazság van és amelynek végállomását a hasznos működésben ta­lált dicsőség és boldogság képezi.“ A tizenkilenczedik század történészei, publi­cistái és politikusai nem maradtak sikerek e nemes szellem felszólalása iránt. Egyike a legkiválóbbak­nak, de S­­­a­e­­ asszony bámulatraméltó irataiban válaszolt azokra és fokozott ékesszólással hangoz­tatta vissza e nagy eszméket. Nyilván Turgot nyo­mán indult azon iskola, melyet az észszerű haladás­ba vetett hit, az emberi méltóságról táplált érzelmek, a türelmesség, a tudományban való részrehajlatlan­ság, az emberiség iránt való fenséges és férfias sze­retet tüntetnek ki és amely iskola megszülte a művelődés történelmét. Itt, a megérlelt remények, a szilárd s erőszakos empirismus, vagy frivol scepti­­cismus által meg nem támadható elméletek ez erős alapján képződtek azon államférfiak, kik megalapí­tották volna Francziaországban a szabadságot, ha a forradalom végzetes szelleme, a nemzeti jellem ja­­víthatlan ingatagsága néhány évig türelemmel visel­tettek volna irántuk. Századunk e férfiai Turgot utó­­nemzedékét képezik és csakugyan vérszerint­ való utódai ők. De úgy látszik, alig van valami, ami oly ne­hezünkre esik, mint mértéket tartani, ha hozzá­nyú­lunk a szabadság és haladás nagy eszméihez, me­lyek a szerint amint bölcsek vagy heveslelkűek ke­zébe kerülnek, sorsunk szerencsés vagy végzetes eszközeivé válnak. Látni fogjuk, hogy Turgot esz­méje mint ferdíttetik el, és mint hoz létre oly ered­ményeket, melyeket Turgot bizonyára defavoyált volna. Az eszme mértéktelenül felpuffad,aránytalanul túloztatik és Condorcetnál képzelgéssé és chimaerává válik. Condorcetnak az emberi­ szellem történetét vázoló műve, melyet oly sokan dicsértek, oly keve­sen olvastak,egyéb érdemmel sem bír, mint hogy Ko­­szava ékesszólással van írva. A három első fejezet, mely az emberiség történetének azon szakaszát vá­zolja, amely az embereknek népekké egyesülésétől az alphabeticus irás felfedezéséig terjed, minden kri­tikán alul áll. Itt megtudhatjuk, hogy „az ij felta­lálása egy lángeszű ember, a nyelv alakulása pedig az egész társadalom műve volt.“ Azon korszaktól fogva, midőn Görögország az írás mesterségét meg­ismerte és történetét, eszméit följegyezhette szá­munkra, Condorcet nem lát semmi kitalálni valót; ő beéri azzal, hogy »egybeállítja, rendezi a tényeket és azokból kivonja az emberi nem történetének sza­kadatlan fonalát, egyedül csak Európa felvilágoso­­dottabb országait véve figyelembe.“ Így látjuk tehát az igen önkényesen választott korszakok sorában a haladás képét, levive Görögország történelmi korától kezdve a franczia köztársaságig, mintha csak egyet­len nép történésze volna, kire nézve az emberiség többi része nem létezik. Az exact tudományok fejlesztéséről írt és kitű­nően összeállított részét kivéve, az egész mű csupa nagyhangú szólamokból áll; bölcsészete azon mon­dataiban culminál, hogy „azon általános törvé­nyek, melyek a világegyetem tüneményeit szabá­lyozzák, szükségképeinek és állandók. És miért ne volna ezen elv és úgy alkalmazható az emberek ér­telmi és erkölcsi tehetségeire, mint a természet egyéb műveleteire?« — Ez tiszta fatalizmus. Az em­ber egyéni tevékenysége elenyészik az ilyen hala­dásban, mely az erőműtani törvény kényszerű ered­ménye gyanánt jelentkezik. De az nem gátolja Con­­dorcetet, hogy heves gyűlöletet, előítéleteket­­ne tápláljon. A vallástalan vakbuzgóság, a szabad gondolko­dás elleni gyűlölet legmagasb mérvben van meg benne. A századok történetének e vázlatában csak egy tényről szól, s ez a felvilágosodás haladása vagy hanyatlása, melyet ő a kereszténység uralma vagy gyengülésének mérve szerint mérlegel. Jellemző e tekintetben a középkorról mondott ítélete : „Szeren­csétlen korszak, melyben az emberi szellemet roha­mosan leszállni látjuk a magaslatról, amelyre fel­­emelkedett volt, magával rántva a tudatlanságot; hol vadságot, raffinirozott kegyetlenséget, corruptiót, gyalázatosságot látunk mindenütt. A mély éjszaká­ban alig csillan fel itt-ott a tehetség, a nagylel­kűség egy-egy sugara. Theologiai ábrándok, babonás csalások képezik az emberek ismereteit, a vallási türelmetlenség egyedüli erkölcsét; a papi zsarnokság és katonai kényuralom közé szorult Europa vér és konyha boroltan várja a pillanatot, a midőn egy új hajnal haladta megengedendi neki, hogy a szabad­ság, emberiesség és az erényekben ujj­ászülethessék.“ — Egy nehézkés Voltaire, egy száraz Diderot szavai ezek. Mily szegényesnek tűnik fel e történetbölcsé­szet a mellett, melyet Turgot a haladásról mondott beszédében inaugurált! Condorcet művének utolsó fejezete egy tizedik korszaknak van szentelve, melyet szerző hirdet és előre lát, és mely az emberi szellem jövő haladását írja le. E haladás szerinte három irányban nyi­latkozik : az emberiség összes népei egy fokon álla­nak, minden nemzet polgárai egyenlők, az ember te­hetségei végtelenül tökéletesek. Ennyire tagadja szerzői képzőime; itt már nem a bölcsész, hanem a haladás eszméjétől megittasult phantasta szól. Az éretten gondolkodók előtt ennél mi sem compromit­­tálhatja jobban a haladás eszméjét. A lehetséges és lehetetlen eme vegyülete kifá­rasztja, bos­zantja az olvasót, ha esetleg ideges ter­mészetű. Már az is kínokat okoz, ha a múlt kilencz korszaka ily önkényes vonásokban vázoltatik. Hát még ha ezen fejezethez érünk, mely oly nagyhangú, oly ábrándos. Hogy e könyv iránt igazságosak lehessünk, jus­sanak eszünkbe a körülmények,amelyek közt megh­a­­tott. Üldöztetve a jacobinus zsarnokság által, melyet ő maga segített diadalra, a sötét enthusiasmna hatása alatt írta művét, mert nem akarta, hogy úgy tűnjék fel, mint aki csalódott. A nyaktiló csapá­sa alatt ar­ról ábrándozott, hogy az emberi lét végtelenül meg i­s hosszabbittatik, a jövő emberének elméje végtelenül­­ tökéletes lesz. Kétszeresen halt meg, mert egy ebi*­maera áldozata volt. Condorcet könyve bibliája lett egy iskolának, mely ma is rajong érte és melyet bátran nevezhetünk azon a néven, melylyel maga is dicsekszik, a forra­dalmi iskoláé, mely a forradalmat állandósított in­tézménynek hirdeti. Ez iskola igényt formál arra, hogy a haladás eszméje neki tulajdoníttassék vívmá­nyul. Egyre bolygatja Condorcet könyvét, hozzátesz egy fejezetet a forradalomról, mely Condorcet irá­nyában van tartva. E fejezetben a modern társada­lom vívmányait a forradalomnak tulajdonítják, en­nek legszomorubb tévedéseit is dicsőítik, vétkeit is istenítik. Itt születik meg és variáltatok azon állítás, hogy­­az eszmének vérből kell csíráznia, hogy a vér a haladás termékenyítő harmata.“ Itt már e kor embereit, eseményeit n­em a tör­ténészet, hanem az apocalypsis hangján emlegetik, a forradalom a Sinai-hegy. »Revolution, revelation“ (a forradalom a kinyilatkozás) volt a sybilli hangon mondott jelszó A rémuralom férfiai nem emberek töb­bé,hanem a természet,a történet felsőbb lényei,kik és oly kevéssé felelősek tetteikért, mint a szükség­szerűség. Az emberiség fejlődése határtalan; így szólnak Condorcet követői; e fejlődés szerintük nem is az ember öntudatos munkájának eredménye, hanem szükségképen következik be; a társadalom átalakul, miként a fa, a növény, az emberiség azon pusta ténye által, hogy él, már növekedik is; a történész­nek csak registrálnia kell a boldogság, a jólét azon folytonos növekedését, melynek végzetszerű rithmu­­sát a bölcsészek már megállapították. Már meg is jósolták azt, hogy a huszadik században nem lesz háború, fogház, börtönőr, a kardból ekét kovácsol Budapest, decz. 2. (A Szlávy min. elnök és Széll Kálmán) között ma, a pénzügyi tárcza elválla­lása tárgyában folytatott tanácskozás nem vezetett eredményre. Mint halljuk, holnap újabb tanácskozás tartatik. Mi azt reménytjük, hogy Széll Kálmánt már közelebb , mint pénzügyminisztert üdvözöl­hetjük. (A képviselőház pénzügyi bi­zottsága­ mai ülésében állapította meg az 1874. évi államköltségvetés fedezeti részének reviziójánál követendő eljárási módozatot. A kormány tagjai akadályozva lévén az ülés kezdetén való megjelenés­ben, Csenge­ry indítványára a bizottság addig is a jövő évi költségvetés fedezeti részét állíta össze, a miniszteri előirányzat egyes tételeinél a beállott szomorú viszonyok folytán törülvén kisebb nagyobb összegeket, melyeknek befolyását a jövő évben nem lehet reméleni, így pl. az egyenes adóknál 9, a fo­gyasztási adóknál 1/2, az államerdőknél 13,, a bá­nyászatnál 117, az államvasutak jövedelménél 3, s az állami előlegek visszafizetésénél szintén 1/2 millió forintot. Az államjavak eladásából előirányzott bevé­tel a kölcsöntörvényjavaslat egyik intézkedése foly­tán — a miniszter meghallgatása után — szintén lejebb szállítandó lesz. A bevételek e leszállításához adván még az új kölcsön kamatait, a jövő évi deficit mintegy 47,0 millióra emelkedik, a­mely összeget a húsz milliónyi lebegő adósság s tíz millió hitelátruhá­zás 77 és fél millióra emeli. E hiánylat leszállítása, illetőleg egyes jö­­vedelemszaporítási módokra nézve több eszmét pen­dítettek meg a bizottság tagjai. B. Liptay Bé­­l­a az átvámok visszaállításának kérdését hozta elő. Zsedényi Ede a hírlapbélyegnek ismét beho­zatalát kívánja, s miután — úgymond — erre nézve a bizottságban nem­­találkozik elég bátorsággal, a házban teendi meg indítványát. Wahrmann Móra kamatbiztosítást élvező s pusztán locális for­galmat közvetítő vasutaknál a tarifa fölemelését ta­lálja c­élszerűnek. Móricz Pál a pénzügy­ér által megkerestetni kívánná a közös hadügyminisz­tert az iránt, hogy a jövő év folytán mily megtaka­rítást eszközölhet. Csengery Antal s vele ha jól vettük észre, a bizottsági tagok többsége — hajlandó eltörülni a városi főispánok intézményét, míg Széll K. és Horváth Lajos az első­­folyamodású bíróságok áthelyezhetőségének kimon­dásából is remélnek megtakarítást. A honvédelmi minisztérium budgetjére nézve K. Liptay Béla előadja, hogy a miniszter még ma kész leend a reductiók összeállításával, a­mely körülbelől 1 és fél millió megtakarítást helyez kilátásba. A horvát-szlavén minisztérium képviselő­je, Bogovics tanácsos előterjesztése szerint e minisztérium költségvetésében megtakarítható annak mintegy 17 százaléka, 9660 frt. Ezalatt a miniszterek is megérkezvén, Szlávy kormányelnök előadja , hogy minisztériumában 1874-re máris törölt 3 hivatalnoki állomást, s több­nek megszüntetése e peretben alig lehetséges; meg­takarítható ellenben a codificationalis bizottság 30,000 frtnyi kiadása s saját 12,000 frtnyi minisz­terelnöki pótléka. Móricz Pál és Széll K. nem fogadják az utóbbit el, mert a kormányelnök­­nek az egész államot repr­esentálni kell. Wahlmann czélszarúbb eljárási módnak tartaná, ha az egyes miniszterek indítványozta re­ductiók kiadatván az illető referenseknek, ezek elő­terjesztenék azokra nézve véleményeiket. Sen­­nyey Pált, a minisztériumot „in toto“ felszó­­líttatni óhajtja, hogy a lehető reductiók iránt együt­tes előterjesztést terjesszenek a bizottság elé, s ez annak alapján tanácskozzék. A miniszterelnök kezdettől fogva korrectebb­­nek tartotta volna ezen eljárást. B. Sennyey indítványát a bizottság el is fogadta, s a minisztéri­um által annak értelmében teendő együttes előter­jesztést holnapután délelőtt 10 órakor tartandó ülé­sében veendi tárgy­alás alá. A közlekedési miniszté­rium költségvetésére nézve úgy nyilatkozott a bizottsági tagok többsége, hogy az combinative álla­pítandó meg az ínséges közmunkákra vonatkozó kormány- előterjesztéssel. (A baloldali kör­ ma d. u. 5 órakor tartott értekezletén hosszabb vita fejlődött B­e­c­z­e Antal és Haller Ferencz gr. képviselők men­telmi ügyében. A párt végre abban állapodott meg, hogy a nevezett képviselők közül egyiket sem véli kiadandónak. Ezután az osztályokhoz utasított törvényjavaslatokat vette tárgyalás alá az érte­kezlet. (A képviselőház IX. osztálya) ma délelőtt tartott ülést, melyben tárgyalás alá vette a magyar sorhadi csapatokhoz 1874. évre kiállítandó ujoncz- és póttartaléki jutalék megállapításáról,­­a belvizek levezetése körüli eljárásról és a tanuló ifjú­ság katonai gyakorlatáról szóló tv javaslatokat. Az osztály a két előbbi tvjavaslatot változatlanul elfo­­fogadta. Az ellenzék az első­­javaslatnál a sor­­hadi csapatok kifejezés helyébe magyar hadsereget kívánt létetni, de a többség a szerkezetet tarta meg. A tanuló ifjúság katonai gyakorlatairól szóló­­javaslatot illetőleg az osztály azon utasítást adta előadójának, hogy a központi bizottságban azon nézetnek adjon kifejezést, hogy ezen­­javaslat a tanügyi bizottsághoz utasíttassék, s csak azután vétetnék az osztályok tárgyalása alá. Az osztályban a rendes elnök Gorove nem lé­vén jelen, Lükő elnökölt. Előadó Dániel Ernő. (A képv. ház VIII-dik osztálya) csütörtökön, deczember 4-én, délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgyai: A tanuló ifjúság katonai gya­korlatáról ; a horvát zászlóaljak szaporításáról; a ha­tárőrvidékre eső hadjutalék megállapításáról; a ma­gyar sorhadi csapatokhoz 1874-ik évre kiállítandó újoncz és póttartaléki jutalék megállapításáról; az erdélyi katonai kórházak bértöbbleti fedezésére szükséges póthitelről; a belvizek levezetése körüli eljárásról szóló törvényjavaslatok. Zsedényi Ede, a VIII. osztály elnöke. (Gr. Hunyady László) országgyű­lési képviselőnél néhány jobboldali képviselő ismé­telve értekezletet tartott. Hogy kik azok, arról nincs értesülésünk. (A képviselőház Vl-i­k osztálya) f. évi decz. hó 4-én délelőtt 9 órakor ülést tart. Tár­gyai: az újoncz és póttartaléki jutalék megajánlása, a tanuló ifjúság fegyvergyakorlata, a határőrvidéki hadjutalék megállapítása, az erdélyi kath kórházak bérlettöbbletének fedezése s a belvizek levezetése tárgyában előterjesztett törvényjavaslatok. Elnöki megbízásból Molnár Antal aljegyző. (A képviselőház) II. osztálya holnap, az orsz. ülés után, a VII. osztály pedig d. u. 5 órakor tart ülést. Budapest, decz. 2. A keleti vasút válságos helyzete miatt felelősség érheti a kormányt, felelősség az igazgató választmányt és egyéb tényezőket is, a­melyek a vállalat jelen alakulására tettel vagy mulasztással befolytak. A kormány fe­lelősségét a speciális vasúti törvény és a fennálló engedélyezési és kamatbiztosítási rendszerből folyó felügyeleti kötelessége sza­bályozza. De a politikai felelősség nem szorítkozik egyedül a végrehajtás részleteire, hanem ki­terjed a rendszerre, az elvekre, melyek vasúti politikánkat irányozták. Kerkapoly és Tisza Lajos, és velük az egész, még máig fönnálló minisztérium a keleti vasút ügyéről előter­jesztett jelentésben oda nyilatkozik, hogy „a kormány az állam érdekei megóvása tekinte­téből a pályának czélszerű­ és az engedélyok­mány határozatainak megfelelő építése s föl­szerelése fölött szigorúan őrködött, és a tör­vényben s állása természetében gyökerező jogait kellőleg gyakorolta. “ A kormány azon­ban nemcsak azt erősíti, hogy a fönnálló en­gedélyezési rendszerből reá háruló ellenőrze­­tet kellőképen gyakorolta, hanem védelmére kel a magyar törvényhozás által 1868-ban elfogadott azon rendszernek, mely szerint az állami kamatbiztosítás egy átalányösszegben állapíttatott meg, ennek ellenében részletesen meghatároztatván az építendő vasút kellékei. Lónyay Menyhért gr., miként „Köz­ügyeinkről“ irt művében most megtudjuk, elejétől fogva ellenezte az engedélyezés és ka­matbiztosítás azon módozatát, amelyet a kor­mány 1867-től fogva követett.Nyilvános föl­­szólalásaiból ez nem tűnt ki, mert bár ő a kamatbiztosítást mindig malum necessarium­­nak vallotta, mégis azt, hogy az engedélye­zésnél és a kamatbiztosítási rendszernél az osztrák gyakorlatot pártolta s a nyers bevé­telt kívánta biztosíttatni, csak legújabb művé­ből tudtuk meg. „A kamatbiztosítás módozataira nézve oly elveket kívántam felállítani — úgymond Lónyay — melyek mellett,ha létesülnek vas­utak, bizonyára jól és takarékosan fogtak volna kezeltetni s mindazon utólagos bajok­ból, melyek a keleti pályánál mutatkoztak, terhes kötelezettséget az államra nézve kima­gyarázni nem lehetett volna.“ Ezen módozatokat Lónyay a következő három feltételben foglalja össze: 1) a mért­földenként biztosítandó összeg szorosan csak a valósággal az építésbe fektetett készpénz­beli kiadásig és annak a vonal megnyitásáig számítandó folyó törvényes kamatai erejéig terjedhet. 2) A vállalkozó csupán a tényleg befektetett tőke biztosítását kérheti, egyene­sen megnevezvén azon kamatot, melyet e tőke után magának biztosíttatni kér. 3) A mértföldenként befektetett valóságos tőkeösz­­szeg után mértföldenként a bruttó jövedelem biztosíttassék, már azért is, mert ez az aprólé­kos és sok nehézséggel járó ellenőrzéstől megóvta volna az államot és a társulatokat, és ez utóbbiak szabadabban mozoghattak volna, de a lehető legnagyobb takarékosságot tartották volna szem előtt, hogy a részvénye­seknek minél nagyobb osztalék adathassák a megmaradt tiszta jövedelem után. Lónyay ezen elveket az 1867. július 12-én tartott miniszteri tanácsban tüzetesen fejtegette, s javaslata a minisztertanács által — úgymond — kedvezőn fogadtatott, azon­ban nézetei mégis mellőztettek. Hogy miért mell­őztettek, annak okait nem kívánja Ló­nyay idézett művében előadni. A Lónyay által ajánlott engedélyezési s kamatbiztosítási módozatok kétségen kívül sok tekintetben előnyösebbek az állam részére az eddig követett rendszernél, de úgy az egyik,mint a másik hatása a ki­viteltől, az ellen­őrzéstől függ. És e részben — hogy más oko­kat mellőzzünk — teljes érvénynyel bír a kor­mánynak azon argumentuma, a­melynél fog­va 1868-ban az Ausztriában követett és Lónyay által pártolt rendszert annál kevésbbé tartotta czélszerűnek és elfogadhatónak, mert az akkor kilátásban állott számos úton enge­délyezendő vasút feletti oly mérvű felügyelet­re, mint a­minő­azon rendszerrel együtt jár, tekintve azt, hogy állami vasútépítések is napirendre voltak kerülendők, megfelelő idő­vel és eszközökkel nem rendelkezett. Hogy egyébiránt mindegyik rendszer hatása a kiviteltől függ, hogy súlyos teher nehezülhet mindegyik mellett az államra, azt bizonyítja a kamatbiztosítás nagy szükséglete a Lajthán innen és a Lajthán túl, bizonyítja a keleti vasút calamitása itt, a lemberg-czer­­noviczi vasút baja amott. A kamatbiztosítás melletti vasutengedé­­lyezés vagy az állami vasútépítés fölött na­gyon jogosult a vélemények elágazása, sőt ezen építés mindegyik nemén belül szintén sokfélekép tér el egymástól a gyakorlat. A Lónyay által 1867-ben javasolt módozat két­ségen kívül sok előnynyel kínálkozott és ha a jövőben követendő utakat keressük, a dis­­cussiónak hálás anyagát képezheti. A belügyminiszter jelentése a choleráról és a termésről. Az 1873-dik év súlyos csapásokat hozott a hazára, kötelességemnek tartom az ezen csapások által előidézett helyzetről, és a kormánynak ezzel szemben tett intézkedéseiről a tisztelt képviselőház­nak jelentést tenni. Elnézve a pénzválságtól, mely ezen jelentés keretébe csak mellékesen tartozik, két szomorú je­lenséggel kell é­n fog még kelleni megküzdenünk, az

Next