Pesti Napló, 1873. december (24. évfolyam, 276-299. szám)
1873-12-03 / 278. szám
Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) 4 kiadó-hivatalhoz intézendője. Budapest, Szerda, deczember 3.1873. «18 *##%4. évfolyamú REGGELI KIADÁS, Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten hához hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 írt — kb. 6 hónapra . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán* minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ-HIVATALBA. Barátok tere, Athenaeum-épilk küldendők. .in hmnhiti———— i előfizetési „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre . . 24 frt. Félévre . . . 12 „ Negyedévre . . . „ Az előfizetés Pestre, a „Pest Napló“ kiadó-hivatalának (ferencziek tere Athenaeum épület) küldendő.k „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, decz. 2 Az 1874-diki budget kiadási részének tételenkénti revisiójával soha sem rokonszenvezhettünk. Ellene szóltunk a tervnek, midőn azt a nyár folyamában ellenzéki lapok hangoztatták, s nem helyeseltük, midőn ugyanezt a képviselőház pénzügyi bizottsága ajánlá, s a ház helybenhagyta. Ellenzésünk okai igen egyszerűek. Attól tartottunk és most is attól tartunk, hogy ilyesmivel czéltalanul elpazaroljuk az időt. A beállt miniszteri válság s összes törvényhozási munkálkodásunkban ennek folytán bekövetkezett némi késlekedés, ez aggodalmát még alaposabbá tette. Ma már az év utolsó hónapjának vagyunk kezdetén, a karácsonyi szünetelés is közeli, s ha a revisio kérdése hosszabb időt talál igényleni, felhatalmazást kell adni a kormánynak a f. é. budget alapján, s a jövő év egy részére nézve a reductiók úgy sem valósíthatók. És van elég kiadási tétel, mely ha mindjárt az év elején nem reducáltatik, későbben igen bajos, sőt lehetetlen az alábbszállítás. De más okból is nem várunk sok sikert a revistótól. Törölhetünk tán 2 — 3 milliót, de azt egyszerűbben is megtehetnők, a kiadások minden egyes pontjának megvitatása nélkül, a kormány ajánlatára. Úgy látszik, hogy a pénzügyi bizottság is mai ülésében ezen útra lépett s ha a pártok közmegegyezése folytán, a képr.házban várható vitát csak e pontokra lehetne szorítani, ezzel a közügynek valóban nagy szolgálat létetnék. Ez ismét egy újabb példa lesz, melyben be fog bizonyulni, hogy a baloldal az ország ügyeinek komoly, valódi rendezését óhajtja-e inkább, mint a reeriminatiókat? Hogy miért nem várunk és nem várhatunk mi a mostani revisiótól nagyobb eredményt, azt alig kell fejtegetnünk. A budget kiadási tételeit ugyanis nem lehet találomra, vagy a fedezet mértéke szerint törölni, és pedig azon egyszerű oknál fogva nem, mert ennek útjában áll sok eddigi intézkedés, sok szerződés és több törvény. A szerződéseket természetesen , minden körülmény között fenntartani akarjuk, de hogy a törvényhozás eligazodhassék azokban, arra tetemes idő kell,mint amennyivel most rendelkezünk. A törvény megváltoztatása, amennyiben az egyeseknek kára nélkül járhat, a törvényhozás hatalmában fekszik, de erre is nagyobb mérvű munkálatok kellenek.Végül az eddigi intézkedések következményei is, a takarékosnmmmmsamammmasBBság szempontjából a legszigorúbban megíté-lendők, de ez is most aligha realizálható s nem lett volna valósítható 1874-re akkor sem, ha a törvényhozás reá is érne mindazon lépések elhatározására, melyeket az ily munka megkövetel. Hogy államháztartásunkat gyökeres reductio alá kell vetni , azon nem kételkedhetik senki sem. Jó az is, ha 2 —3 milliót megtakaríthatunk , de ez csak néhány csepp a deficit áradatából. — Az 1874-diki hiánylat ugyanis, a pénzügyi bizottság mai számításai szerint, ha bizonyos reductiók valósíthatók is, legalább 45 millióra tehető. Ezt a deficitet elbírjuk még 74-ben, de tovább nem bírhatjuk el. Ezt tetemesen reducálni kell, minden rendelkezésre álló eszközzel, minden körülmény között. Erre kívánjuk koncentrálni mind a kormány, mind a törvényhozás figyelmét. Ez nehéz, súlyos munka, de ennek teljesülnie kell okvetetlenül, s a kérdés csak az lehet, hogy jószántunkból teljesítjük-e ma, vagy egy súlyos kényszerhelyzetben holnap. Erre a kérdésre nem nehéz a felelet. Ha a Deákpárti kormány teljesíti ezt , hatalmában áll, hogy e nehéz feladatot mindazon alkotmányos és szabadsági intézmények fenntartásával valósíthatja, melyeket a Deákpárt alkotott; — ha nem, ha magától elutasítja e feladatot, az események árjai kérlelketlenül összecsapnak nemcsak az ő, de a párt feje fölött is. Mint e sorainkból látszik, a lehető őszinteséggel, minden leplezgetés nélkül tüntetjük fel a helyzetet. De egy nagy megnyugtatás kíséretében tehetjük ezt. Örömünkre válik ugyanis constatálhatni, hogy e felfogással minden illetékes tényező egyetért. Sőt tán közelebb már azt is jelenthetjük, hogy a pénzügyminiszteri tárca akként jöltetett be, hogy az itt említett követelmények teljesülésének szilárd, biztos garantiáit bírjuk. A „Pesti Napló“ tárczája. A társadalmi haladás. Caro E. tanulmánya a „Revue des deux Mondes“ -ból. — Negyedik közlemény. — Ilyenek Turgot alapeszméi, melyeket két beszédében fejteget. Mi széles látkör, mi szilárd józanság Rousseaunak Condorcet által csakhamar felülmúlt chimaeruinak szomszédságában! A jogok egyenlősége nagyértékű előtte és ő úgy hirdeti azt, mint az emberi szellem egyik legbecsesebb vívmányát, de nem zavarja össze a munkák szükségképeni megosztása által okozott társadalmi egyenlőtlenséggel. E kényes ügyben Turgot kijelöli a határt és nem lép azon túl. A reformátorok utóbb azzal a követeléssel fognak előállani, hogy a nő a férfiúval teljesen egyenjogoiztassék, sőt vele a politikai jogokat is megoszsza. Turgot beéri azzal, hogy a nő érdekében oly intézkedéseket kíván, melyek helyzetén javíthatnának. Mindaz, ami ezen, a frázis pattogtatásra oly kedvező tárgyban észszerűnek mondható , ezen aphorismában foglalható össze: „a nő és férfinem közti egyenlőtlenség a barbárságban gyökerezik és leginkább van kifejtve a despoticus államokban.« Vannak e beszédekben egyéb új és mély elméjű nézetek az emberi ismeretek történetéről, igy pl. az emberi szellemnek a physikai világgal szemben követett magatartásában három fázist különböztet meg: az emberek a természetnek meg nem értett tüneményeit kezdetben természet fölötti okoknak tulajdonították ; utóbb titkos okoknak; míg végül a positív tudomány kijelölte minden tünemény feltételeit és törvényeit, Auguste Comte megtisztelte Turgotot azzal, hogy e megkülönböztetést átvette tőle. Ezek után kitűnik az, hogy Turgot beszéde korszakot alkot az emberi szellem történetében, visszaadván az embernek egyik legnemesebb jogának tudatát. De midőn Turgot ez új eszmét és az általa uralt nagy törvényeket kifejti, nem tűzi ki előre is, hogy a haladás a jövőben minő végső formákat fog ölteni; beéri azzal,hogy megjelöli a czélt, melyre az emberiség tevékenységének irányulnia kell. A czél háromféle: a felvilágosodottság fejlődése, az erkölcsök szelidülése, az intézmények tökélyesülése. A legszilárdabb, legvilágosabb érvekkel az e czél felé törekvésre szólítja fel az államférfiakat; szerinte a történet legfőbb tárgyát a társadalom különféle fejlődési fokozatainak tüzetes megállapítása, a társadalmi elemek elhaladásának vázolása képezik. Szerinte a politikai tudomány nem oly nehéz és nem oly bonyolódott, mint amilyenné azt tették. „Hogy a nemzetek érdekei, a jó kormányzat sikerei az egyéni szabadság és munka tiszteletéből, a birtokjogok sértetlen fenntartásából, a mindenki iránti igazságból állanak, az oly igaz, hogy remélni lehet, miszerint egykor a kormányzás tudománya könnyűvé fog válni... A politikai világ nem járt még a maga útján, amelyen az igazság van és amelynek végállomását a hasznos működésben talált dicsőség és boldogság képezi.“ A tizenkilenczedik század történészei, publicistái és politikusai nem maradtak sikerek e nemes szellem felszólalása iránt. Egyike a legkiválóbbaknak, de Sae asszony bámulatraméltó irataiban válaszolt azokra és fokozott ékesszólással hangoztatta vissza e nagy eszméket. Nyilván Turgot nyomán indult azon iskola, melyet az észszerű haladásba vetett hit, az emberi méltóságról táplált érzelmek, a türelmesség, a tudományban való részrehajlatlanság, az emberiség iránt való fenséges és férfias szeretet tüntetnek ki és amely iskola megszülte a művelődés történelmét. Itt, a megérlelt remények, a szilárd s erőszakos empirismus, vagy frivol scepticismus által meg nem támadható elméletek ez erős alapján képződtek azon államférfiak, kik megalapították volna Francziaországban a szabadságot, ha a forradalom végzetes szelleme, a nemzeti jellem javíthatlan ingatagsága néhány évig türelemmel viseltettek volna irántuk. Századunk e férfiai Turgot utónemzedékét képezik és csakugyan vérszerint való utódai ők. De úgy látszik, alig van valami, ami oly nehezünkre esik, mint mértéket tartani, ha hozzányúlunk a szabadság és haladás nagy eszméihez, melyek a szerint amint bölcsek vagy heveslelkűek kezébe kerülnek, sorsunk szerencsés vagy végzetes eszközeivé válnak. Látni fogjuk, hogy Turgot eszméje mint ferdíttetik el, és mint hoz létre oly eredményeket, melyeket Turgot bizonyára defavoyált volna. Az eszme mértéktelenül felpuffad,aránytalanul túloztatik és Condorcetnál képzelgéssé és chimaerává válik. Condorcetnak az emberi szellem történetét vázoló műve, melyet oly sokan dicsértek, oly kevesen olvastak,egyéb érdemmel sem bír, mint hogy Koszava ékesszólással van írva. A három első fejezet, mely az emberiség történetének azon szakaszát vázolja, amely az embereknek népekké egyesülésétől az alphabeticus irás felfedezéséig terjed, minden kritikán alul áll. Itt megtudhatjuk, hogy „az ij feltalálása egy lángeszű ember, a nyelv alakulása pedig az egész társadalom műve volt.“ Azon korszaktól fogva, midőn Görögország az írás mesterségét megismerte és történetét, eszméit följegyezhette számunkra, Condorcet nem lát semmi kitalálni valót; ő beéri azzal, hogy »egybeállítja, rendezi a tényeket és azokból kivonja az emberi nem történetének szakadatlan fonalát, egyedül csak Európa felvilágosodottabb országait véve figyelembe.“ Így látjuk tehát az igen önkényesen választott korszakok sorában a haladás képét, levive Görögország történelmi korától kezdve a franczia köztársaságig, mintha csak egyetlen nép történésze volna, kire nézve az emberiség többi része nem létezik. Az exact tudományok fejlesztéséről írt és kitűnően összeállított részét kivéve, az egész mű csupa nagyhangú szólamokból áll; bölcsészete azon mondataiban culminál, hogy „azon általános törvények, melyek a világegyetem tüneményeit szabályozzák, szükségképeinek és állandók. És miért ne volna ezen elv és úgy alkalmazható az emberek értelmi és erkölcsi tehetségeire, mint a természet egyéb műveleteire?« — Ez tiszta fatalizmus. Az ember egyéni tevékenysége elenyészik az ilyen haladásban, mely az erőműtani törvény kényszerű eredménye gyanánt jelentkezik. De az nem gátolja Condorcetet, hogy heves gyűlöletet, előítéleteketne tápláljon. A vallástalan vakbuzgóság, a szabad gondolkodás elleni gyűlölet legmagasb mérvben van meg benne. A századok történetének e vázlatában csak egy tényről szól, s ez a felvilágosodás haladása vagy hanyatlása, melyet ő a kereszténység uralma vagy gyengülésének mérve szerint mérlegel. Jellemző e tekintetben a középkorról mondott ítélete : „Szerencsétlen korszak, melyben az emberi szellemet rohamosan leszállni látjuk a magaslatról, amelyre felemelkedett volt, magával rántva a tudatlanságot; hol vadságot, raffinirozott kegyetlenséget, corruptiót, gyalázatosságot látunk mindenütt. A mély éjszakában alig csillan fel itt-ott a tehetség, a nagylelkűség egy-egy sugara. Theologiai ábrándok, babonás csalások képezik az emberek ismereteit, a vallási türelmetlenség egyedüli erkölcsét; a papi zsarnokság és katonai kényuralom közé szorult Europa vér és konyha boroltan várja a pillanatot, a midőn egy új hajnal haladta megengedendi neki, hogy a szabadság, emberiesség és az erényekben ujjászülethessék.“ — Egy nehézkés Voltaire, egy száraz Diderot szavai ezek. Mily szegényesnek tűnik fel e történetbölcsészet a mellett, melyet Turgot a haladásról mondott beszédében inaugurált! Condorcet művének utolsó fejezete egy tizedik korszaknak van szentelve, melyet szerző hirdet és előre lát, és mely az emberi szellem jövő haladását írja le. E haladás szerinte három irányban nyilatkozik : az emberiség összes népei egy fokon állanak, minden nemzet polgárai egyenlők, az ember tehetségei végtelenül tökéletesek. Ennyire tagadja szerzői képzőime; itt már nem a bölcsész, hanem a haladás eszméjétől megittasult phantasta szól. Az éretten gondolkodók előtt ennél mi sem compromittálhatja jobban a haladás eszméjét. A lehetséges és lehetetlen eme vegyülete kifárasztja, boszantja az olvasót, ha esetleg ideges természetű. Már az is kínokat okoz, ha a múlt kilencz korszaka ily önkényes vonásokban vázoltatik. Hát még ha ezen fejezethez érünk, mely oly nagyhangú, oly ábrándos. Hogy e könyv iránt igazságosak lehessünk, jussanak eszünkbe a körülmények,amelyek közt meghatott. Üldöztetve a jacobinus zsarnokság által, melyet ő maga segített diadalra, a sötét enthusiasmna hatása alatt írta művét, mert nem akarta, hogy úgy tűnjék fel, mint aki csalódott. A nyaktiló csapása alatt arról ábrándozott, hogy az emberi lét végtelenül meg is hosszabbittatik, a jövő emberének elméje végtelenül tökéletes lesz. Kétszeresen halt meg, mert egy ebi*maera áldozata volt. Condorcet könyve bibliája lett egy iskolának, mely ma is rajong érte és melyet bátran nevezhetünk azon a néven, melylyel maga is dicsekszik, a forradalmi iskoláé, mely a forradalmat állandósított intézménynek hirdeti. Ez iskola igényt formál arra, hogy a haladás eszméje neki tulajdoníttassék vívmányul. Egyre bolygatja Condorcet könyvét, hozzátesz egy fejezetet a forradalomról, mely Condorcet irányában van tartva. E fejezetben a modern társadalom vívmányait a forradalomnak tulajdonítják, ennek legszomorubb tévedéseit is dicsőítik, vétkeit is istenítik. Itt születik meg és variáltatok azon állítás, hogyaz eszmének vérből kell csíráznia, hogy a vér a haladás termékenyítő harmata.“ Itt már e kor embereit, eseményeit nem a történészet, hanem az apocalypsis hangján emlegetik, a forradalom a Sinai-hegy. »Revolution, revelation“ (a forradalom a kinyilatkozás) volt a sybilli hangon mondott jelszó A rémuralom férfiai nem emberek többé,hanem a természet,a történet felsőbb lényei,kik és oly kevéssé felelősek tetteikért, mint a szükségszerűség. Az emberiség fejlődése határtalan; így szólnak Condorcet követői; e fejlődés szerintük nem is az ember öntudatos munkájának eredménye, hanem szükségképen következik be; a társadalom átalakul, miként a fa, a növény, az emberiség azon pusta ténye által, hogy él, már növekedik is; a történésznek csak registrálnia kell a boldogság, a jólét azon folytonos növekedését, melynek végzetszerű rithmusát a bölcsészek már megállapították. Már meg is jósolták azt, hogy a huszadik században nem lesz háború, fogház, börtönőr, a kardból ekét kovácsol Budapest, decz. 2. (A Szlávy min. elnök és Széll Kálmán) között ma, a pénzügyi tárcza elvállalása tárgyában folytatott tanácskozás nem vezetett eredményre. Mint halljuk, holnap újabb tanácskozás tartatik. Mi azt reménytjük, hogy Széll Kálmánt már közelebb , mint pénzügyminisztert üdvözölhetjük. (A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében állapította meg az 1874. évi államköltségvetés fedezeti részének reviziójánál követendő eljárási módozatot. A kormány tagjai akadályozva lévén az ülés kezdetén való megjelenésben, Csengery indítványára a bizottság addig is a jövő évi költségvetés fedezeti részét állíta össze, a miniszteri előirányzat egyes tételeinél a beállott szomorú viszonyok folytán törülvén kisebb nagyobb összegeket, melyeknek befolyását a jövő évben nem lehet reméleni, így pl. az egyenes adóknál 9, a fogyasztási adóknál 1/2, az államerdőknél 13,, a bányászatnál 117, az államvasutak jövedelménél 3, s az állami előlegek visszafizetésénél szintén 1/2 millió forintot. Az államjavak eladásából előirányzott bevétel a kölcsöntörvényjavaslat egyik intézkedése folytán — a miniszter meghallgatása után — szintén lejebb szállítandó lesz. A bevételek e leszállításához adván még az új kölcsön kamatait, a jövő évi deficit mintegy 47,0 millióra emelkedik, amely összeget a húsz milliónyi lebegő adósság s tíz millió hitelátruházás 77 és fél millióra emeli. E hiánylat leszállítása, illetőleg egyes jövedelemszaporítási módokra nézve több eszmét pendítettek meg a bizottság tagjai. B. Liptay Béla az átvámok visszaállításának kérdését hozta elő. Zsedényi Ede a hírlapbélyegnek ismét behozatalát kívánja, s miután — úgymond — erre nézve a bizottságban nemtalálkozik elég bátorsággal, a házban teendi meg indítványát. Wahrmann Móra kamatbiztosítást élvező s pusztán locális forgalmat közvetítő vasutaknál a tarifa fölemelését találja célszerűnek. Móricz Pál a pénzügyér által megkerestetni kívánná a közös hadügyminisztert az iránt, hogy a jövő év folytán mily megtakarítást eszközölhet. Csengery Antal s vele ha jól vettük észre, a bizottsági tagok többsége — hajlandó eltörülni a városi főispánok intézményét, míg Széll K. és Horváth Lajos az elsőfolyamodású bíróságok áthelyezhetőségének kimondásából is remélnek megtakarítást. A honvédelmi minisztérium budgetjére nézve K. Liptay Béla előadja, hogy a miniszter még ma kész leend a reductiók összeállításával, amely körülbelől 1 és fél millió megtakarítást helyez kilátásba. A horvát-szlavén minisztérium képviselője, Bogovics tanácsos előterjesztése szerint e minisztérium költségvetésében megtakarítható annak mintegy 17 százaléka, 9660 frt. Ezalatt a miniszterek is megérkezvén, Szlávy kormányelnök előadja , hogy minisztériumában 1874-re máris törölt 3 hivatalnoki állomást, s többnek megszüntetése e peretben alig lehetséges; megtakarítható ellenben a codificationalis bizottság 30,000 frtnyi kiadása s saját 12,000 frtnyi miniszterelnöki pótléka. Móricz Pál és Széll K. nem fogadják az utóbbit el, mert a kormányelnöknek az egész államot representálni kell. Wahlmann czélszarúbb eljárási módnak tartaná, ha az egyes miniszterek indítványozta reductiók kiadatván az illető referenseknek, ezek előterjesztenék azokra nézve véleményeiket. Sennyey Pált, a minisztériumot „in toto“ felszólíttatni óhajtja, hogy a lehető reductiók iránt együttes előterjesztést terjesszenek a bizottság elé, s ez annak alapján tanácskozzék. A miniszterelnök kezdettől fogva korrectebbnek tartotta volna ezen eljárást. B. Sennyey indítványát a bizottság el is fogadta, s a minisztérium által annak értelmében teendő együttes előterjesztést holnapután délelőtt 10 órakor tartandó ülésében veendi tárgyalás alá. A közlekedési minisztérium költségvetésére nézve úgy nyilatkozott a bizottsági tagok többsége, hogy az combinative állapítandó meg az ínséges közmunkákra vonatkozó kormány- előterjesztéssel. (A baloldali kör ma d. u. 5 órakor tartott értekezletén hosszabb vita fejlődött Becze Antal és Haller Ferencz gr. képviselők mentelmi ügyében. A párt végre abban állapodott meg, hogy a nevezett képviselők közül egyiket sem véli kiadandónak. Ezután az osztályokhoz utasított törvényjavaslatokat vette tárgyalás alá az értekezlet. (A képviselőház IX. osztálya) ma délelőtt tartott ülést, melyben tárgyalás alá vette a magyar sorhadi csapatokhoz 1874. évre kiállítandó ujoncz- és póttartaléki jutalék megállapításáról,a belvizek levezetése körüli eljárásról és a tanuló ifjúság katonai gyakorlatáról szóló tv javaslatokat. Az osztály a két előbbi tvjavaslatot változatlanul elfofogadta. Az ellenzék az elsőjavaslatnál a sorhadi csapatok kifejezés helyébe magyar hadsereget kívánt létetni, de a többség a szerkezetet tarta meg. A tanuló ifjúság katonai gyakorlatairól szólójavaslatot illetőleg az osztály azon utasítást adta előadójának, hogy a központi bizottságban azon nézetnek adjon kifejezést, hogy ezenjavaslat a tanügyi bizottsághoz utasíttassék, s csak azután vétetnék az osztályok tárgyalása alá. Az osztályban a rendes elnök Gorove nem lévén jelen, Lükő elnökölt. Előadó Dániel Ernő. (A képv. ház VIII-dik osztálya) csütörtökön, deczember 4-én, délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgyai: A tanuló ifjúság katonai gyakorlatáról ; a horvát zászlóaljak szaporításáról; a határőrvidékre eső hadjutalék megállapításáról; a magyar sorhadi csapatokhoz 1874-ik évre kiállítandó újoncz és póttartaléki jutalék megállapításáról; az erdélyi katonai kórházak bértöbbleti fedezésére szükséges póthitelről; a belvizek levezetése körüli eljárásról szóló törvényjavaslatok. Zsedényi Ede, a VIII. osztály elnöke. (Gr. Hunyady László) országgyűlési képviselőnél néhány jobboldali képviselő ismételve értekezletet tartott. Hogy kik azok, arról nincs értesülésünk. (A képviselőház Vl-ik osztálya) f. évi decz. hó 4-én délelőtt 9 órakor ülést tart. Tárgyai: az újoncz és póttartaléki jutalék megajánlása, a tanuló ifjúság fegyvergyakorlata, a határőrvidéki hadjutalék megállapítása, az erdélyi kath kórházak bérlettöbbletének fedezése s a belvizek levezetése tárgyában előterjesztett törvényjavaslatok. Elnöki megbízásból Molnár Antal aljegyző. (A képviselőház) II. osztálya holnap, az orsz. ülés után, a VII. osztály pedig d. u. 5 órakor tart ülést. Budapest, decz. 2. A keleti vasút válságos helyzete miatt felelősség érheti a kormányt, felelősség az igazgató választmányt és egyéb tényezőket is, amelyek a vállalat jelen alakulására tettel vagy mulasztással befolytak. A kormány felelősségét a speciális vasúti törvény és a fennálló engedélyezési és kamatbiztosítási rendszerből folyó felügyeleti kötelessége szabályozza. De a politikai felelősség nem szorítkozik egyedül a végrehajtás részleteire, hanem kiterjed a rendszerre, az elvekre, melyek vasúti politikánkat irányozták. Kerkapoly és Tisza Lajos, és velük az egész, még máig fönnálló minisztérium a keleti vasút ügyéről előterjesztett jelentésben oda nyilatkozik, hogy „a kormány az állam érdekei megóvása tekintetéből a pályának czélszerű és az engedélyokmány határozatainak megfelelő építése s fölszerelése fölött szigorúan őrködött, és a törvényben s állása természetében gyökerező jogait kellőleg gyakorolta. “ A kormány azonban nemcsak azt erősíti, hogy a fönnálló engedélyezési rendszerből reá háruló ellenőrzetet kellőképen gyakorolta, hanem védelmére kel a magyar törvényhozás által 1868-ban elfogadott azon rendszernek, mely szerint az állami kamatbiztosítás egy átalányösszegben állapíttatott meg, ennek ellenében részletesen meghatároztatván az építendő vasút kellékei. Lónyay Menyhért gr., miként „Közügyeinkről“ irt művében most megtudjuk, elejétől fogva ellenezte az engedélyezés és kamatbiztosítás azon módozatát, amelyet a kormány 1867-től fogva követett.Nyilvános fölszólalásaiból ez nem tűnt ki, mert bár ő a kamatbiztosítást mindig malum necessariumnak vallotta, mégis azt, hogy az engedélyezésnél és a kamatbiztosítási rendszernél az osztrák gyakorlatot pártolta s a nyers bevételt kívánta biztosíttatni, csak legújabb művéből tudtuk meg. „A kamatbiztosítás módozataira nézve oly elveket kívántam felállítani — úgymond Lónyay — melyek mellett,ha létesülnek vasutak, bizonyára jól és takarékosan fogtak volna kezeltetni s mindazon utólagos bajokból, melyek a keleti pályánál mutatkoztak, terhes kötelezettséget az államra nézve kimagyarázni nem lehetett volna.“ Ezen módozatokat Lónyay a következő három feltételben foglalja össze: 1) a mértföldenként biztosítandó összeg szorosan csak a valósággal az építésbe fektetett készpénzbeli kiadásig és annak a vonal megnyitásáig számítandó folyó törvényes kamatai erejéig terjedhet. 2) A vállalkozó csupán a tényleg befektetett tőke biztosítását kérheti, egyenesen megnevezvén azon kamatot, melyet e tőke után magának biztosíttatni kér. 3) A mértföldenként befektetett valóságos tőkeöszszeg után mértföldenként a bruttó jövedelem biztosíttassék, már azért is, mert ez az aprólékos és sok nehézséggel járó ellenőrzéstől megóvta volna az államot és a társulatokat, és ez utóbbiak szabadabban mozoghattak volna, de a lehető legnagyobb takarékosságot tartották volna szem előtt, hogy a részvényeseknek minél nagyobb osztalék adathassák a megmaradt tiszta jövedelem után. Lónyay ezen elveket az 1867. július 12-én tartott miniszteri tanácsban tüzetesen fejtegette, s javaslata a minisztertanács által — úgymond — kedvezőn fogadtatott, azonban nézetei mégis mellőztettek. Hogy miért mellőztettek, annak okait nem kívánja Lónyay idézett művében előadni. A Lónyay által ajánlott engedélyezési s kamatbiztosítási módozatok kétségen kívül sok tekintetben előnyösebbek az állam részére az eddig követett rendszernél, de úgy az egyik,mint a másik hatása a kiviteltől, az ellenőrzéstől függ. És e részben — hogy más okokat mellőzzünk — teljes érvénynyel bír a kormánynak azon argumentuma, amelynél fogva 1868-ban az Ausztriában követett és Lónyay által pártolt rendszert annál kevésbbé tartotta czélszerűnek és elfogadhatónak, mert az akkor kilátásban állott számos úton engedélyezendő vasút feletti oly mérvű felügyeletre, mint aminőazon rendszerrel együtt jár, tekintve azt, hogy állami vasútépítések is napirendre voltak kerülendők, megfelelő idővel és eszközökkel nem rendelkezett. Hogy egyébiránt mindegyik rendszer hatása a kiviteltől függ, hogy súlyos teher nehezülhet mindegyik mellett az államra, azt bizonyítja a kamatbiztosítás nagy szükséglete a Lajthán innen és a Lajthán túl, bizonyítja a keleti vasút calamitása itt, a lemberg-czernoviczi vasút baja amott. A kamatbiztosítás melletti vasutengedélyezés vagy az állami vasútépítés fölött nagyon jogosult a vélemények elágazása, sőt ezen építés mindegyik nemén belül szintén sokfélekép tér el egymástól a gyakorlat. A Lónyay által 1867-ben javasolt módozat kétségen kívül sok előnynyel kínálkozott és ha a jövőben követendő utakat keressük, a discussiónak hálás anyagát képezheti. A belügyminiszter jelentése a choleráról és a termésről. Az 1873-dik év súlyos csapásokat hozott a hazára, kötelességemnek tartom az ezen csapások által előidézett helyzetről, és a kormánynak ezzel szemben tett intézkedéseiről a tisztelt képviselőháznak jelentést tenni. Elnézve a pénzválságtól, mely ezen jelentés keretébe csak mellékesen tartozik, két szomorú jelenséggel kell én fog még kelleni megküzdenünk, az