Pesti Napló, 1874. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-13 / 9. szám

9. szám. Szerkesztési iroda? Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap Szellemi részét illeti! minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épü­lete, __________Budapest, Kedd, január 13.1874.___________ A lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz, kiadás, körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI MPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra ... 6 írt — kr. 6 hónapra . .­­ 12 » — » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 itír­ut. Az előfizetés az év folytán*'minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 35. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint e­lőfizetések a KI­ADÓ-HIVATALBA. Barátok­ tere, At­tenaeum-épek küldendők. Előfizetési „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 34 frt. Félévre...............................IS írt. Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó­hivatalának (ferencziek tere , Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és tiaM-Hala. —■W———WMW———MM« ■ Budapest, január 12. Midőn legelőször megpendü­lt több évek előtt az az eszme, hogy a vármegyék területét lehetőleg arányosítani kellene egymáshoz, megvallom, nem nagy rokonszenvvel fogad­tam. Bármiként ítéljük meg a vármegyék közéletét és azok közreműködését az ország dolgaiban, tagadni nem lehet, hogy volt oly korszak, melyben csak ők tárták fenn a nem­zet öntudatát, és csak ők ápolták a jobb jövő csíráit. Nagy politikai actiók lehetősége nem létezett, és a hazafias tevékenység kisebb te­rületekre vonta meg magát, a­hol rokon gon­dolkozás és sűrűbb társadalmi érintkezés — mintegy kisebb hazában —sok üdvös eszmét fejlesztett, melynek utóbb a nagy haza vette hasznát. De a vármegyei intézmény, miként ezt még pár évtizeddel ezelőtt ismertük, szintén bizonyít, mint sok más, hogy a legjobb in­tézmény csak a maga korába illik be. A nemzet azt megértvén, hozott olyan törvé­nyeket, melyek a vármegyékből administra­tív hatóságokat akartak alkotni. Ezen törek­vést lehetőleg tökéletesíteni : czélja azon tör­vényjavaslatnak, melyet a minisztérium az országgyűlésnek bemutatott, és mely az or­szág új területi beosztását czélozza. Ezen tö­rekvést csak helyeselni lehet. Fontosságát eléggé jellemzi az a körül­mény, hogy a napi sajtó élénken foglalkozik vele, és hogy egyes vidékeken, kivált hol régi geographiai individualitások megszűné­séről van szó, vagy hol jövőbeli politikai agitatio számára a tért akarják megtartani, vagy megszerezni, figyelmet érdemlő mozgal­mak vehetők észre. A kormány mindenesetre felbátorítást érdemel hogy a privilégiumokkal szakított. A jász-kun kerület, a XVI szepesi város, a kikindai kerület valóban kevésbé állt útjában az ország czélszerű­ igazgatásának, mint az úgynevezett szászföld, de a salus reipublicae magasabb eszméjének mi minden ilyen kö­zépkori tarkabarkaságot szívesen feláldozunk. Hogy a törvényjavaslat nem mindenben felel meg alkotói czéljainak, vagy a helybeli viszonyoknak, az adminisztratió igényeinek, a nemzet jogának, a történeti helyességnek, azt meglepőnek nem fogja találni senki, tudván, mennyi érdek latolgatandó e kér­désben. Egyik-másik észrevételt a javaslat ellen magam részéről is koc­káztatom, így megütközést okoz, hogy az egyesí­tendő Moson-Győr vármegyének székhelyét Magyar­óvárra kívánják áttenni. Győr tehát megszűnnék a vármegye központja lenni. Ezen javaslat nem annyira a győriekre nézve szomorú, hanem szomorú mint annak jele, hogy a legfőbb kormánykörökben nem tud­ják megítélni, mily fontos factor egy egész­séges kereskedelmi központ a nemzet köz­­gazdasági és politikai életében. Győr Pest után első rendű kereskedelmi város , azzá lett polgárainak szorgalma, ügyessége, kitar­tása által, és ilyen életre való városok fejlő­désének nem akadályokat kell vetni, hanem azt minden alkalommal előmozdítani. Fájda­lom, hogy csak kevés város van hazánkban, mely Győr­ről vetélkedhetnék. A kormány mulasztásai hagyták sülyedni Pestet azon polczról, melylyel mint kereskedelmi világvá­ros már Európa szine előtt állt. — vasúti politikája által félre tolta fővárosunkat a világforgalom nagy útjáról, most a legde­rekabb provinciális városok egyike ellen, egyenes támadást intéz. Helyeselni lehet, hogy az eddig egyesí­tett Bács-Bodrog vármegye két külön vár­­megyévé felosztatik, és­pedig, a javaslat sze­rint, egy a területet éjszakról dél felé hasító vonal által. De az elnevezések felcseréltettek a javaslatban. Ugyanis a Dunamenti rész ne­vezendő el Bodrogh megyének, a Tiszamenti rész pedig Bács megyének. A múlt században midőn a török foglalás alól felszabadított vidékeken a vármegyék visszaállíttattak, az újra alakított Bács és Bodrogh megyék közt villongások keletkeztek és tartottak éveken át, az őket jogosan illető területek iránt, me­lyeknek a törvényhozás csakis az által vetett véget, hogy az illető területet, külön hatá­rok kijelölése nélkül egyesült Bács-Bodrogh megyének elnevezte. Baja, Báthmonostor, Kolutgara, Rigicza, Baracska, Apatin, Cso­­noplya, Háj-Szent-Lőrincz (a mai Szánta) Bodrogh vármegye területéhez tartoztak, ezt oklevelesen lehet bizonyítani. Ennélfogva a Tisza felé eső részt kell Bács megyének el­nevezni. A Maros alatti vidéken tervezgetett me­gyék alakítása ellen szintén lényeges kifogá­som van. Ott Három vármegyének elnevez­ték azt a részt, a­melybe a régi Horom vára nem esik, Keve vármegyének pedig azt, amely a régi Három területét foglalja magában. Általában nem tanácsolnám Három várme­gyének felélesztését, melynek határait nem is­merjük, és mely különben jelentéktelen éle­tet élt a szomszéd vármegyékhez képest. De igen is fel lehetne támasztani Keve várme­gyét, melynek határai nyugotra a Temes fo­lyó, délre a Duna, keletre a Karas. Ezen vár­megye székhelye lehetne Versecz, mely Te­­mesmegyébtől volna kihasítandó. Pancsova, Keve ezen vármegye keblébe esnének. To­­rontál vármegye igy kevésbé volna megcson­kítva, és megtarthatná Nagy-Becskereket mint székvárost. A törvényjavaslat oly Krassó várme­gyét tervez mely a Marostól Orsováig ter­jed, és melynek székvárosa Lugos lenne. Ez az új területi beosztás után keletkező vár­megyék egyik legnagyobbika volna, és sem­mikép sem lehet szerencsés alkotásnak ne­vezni. A­ki a területi nehézségeket ismeri, meg tudja azt ítélni, hogy mit jelent az Orso­­váról vagy Mehádiáról Lugosra menni igaz­ságot keresni. Különben is ne felejtsük el, hogy Szörény vármegye még csak 1873. ok­tóber második felében alakult törvényes mu­­nicípiummá, és hogy a határvidéki lakosság, melyben bizalmat kell ébreszteni a magyar kormány szilárd törekvésébe és öntudatába, furcsa szemmel nézné azt az eljárást, hogy pár hónap alatt mennyi átalakulásokon megy át. Tartsuk fenn Szörény vármegyét, és ha a vidék jelenlegi szegénysége tán aggodalmat keltene , hogy a municipiu­­mok fenntartására szükséges költséget nem tudná előteremteni, csatoljuk hozzá Fehér­­templomot és a Karas balpartján fekvő vidé­ket, honnan a közlekedés Karansebesre, Me­­hadiának érintésével az Almás-völgyön át nyitva áll. Sőt csatoljuk hozzá Karansebes­­hez éjszakra fekvő falvakat Kavaran vagy Szakál határáig ; ez által Szörény vármegye Krassóból oly elemekkel is gazdagodnék, me­­lyek alkotmányos életet értenek. Ezen ajánlat elfogadása mellett Krassó vármegye nagyjában megtarthatná eddigi határait, mert hogy önállólag mint munici­­pium működni képes, eddigi múltja bizonyít­ja. De ha a két megye közül egyiket fel kel­lene áldozni, akkor inkább Krassó legyen az áldozat, és az olvadjon be Szörény várme­gyébe, mint megfordítva, mert Szörény vár­megyének sokkal kihatóbb története van, mint Krassó vármegyének, és mert a XV. század után Szörény vármegye egy-két száza­don át valóban egész Krassó vármegyét is foglalta magában, és arra ruházta át saját nevét. A többiekre nézve, egyelőre még csak az az észrevételem van, hogy Kraszna vármegyé­­nek nevét nem vélem megörökítendőnek, mi­dőn az ősi Csanád és Ugocsa elenyészik. Je­lentése szép, de hangzása nem kellemetes. Neveztessék el Silágy vármegyének ezen terület. E név reá illik, és Szilágy vármegyé­nek van nyoma történetünkben is. Kifogást lehet tenni Zemplén vármegyé­nek aránytalan hosszúra nyúlt figurája és még inkább a vármegyei területek csoporto­sítása ellen, Erdélyben — közlekedési szem­pontból. De ahhoz szóljanak azok, kik a helyi viszonyokat jobban ismerik. Suprema lex csak az legyen következetesen és minden al­kalommal, hogy a magyar államiság eszméje mindenütt, és habozás nélkül keresztül vites­sék. Ezen vezéreszme előtt meg kell hajolnia minden más érdeknek, mert mihelyest ezzel összeütközik, minden jogosultságát elveszti. Végül a történeti igazság szempontjából kívánatos, hogy Küküllőmegye neve pusztul­jon el a térképről, és helyet adjon Fejér vár­megyének, mely a hajdani Erdélyben­­vezér­szerepet játszott. Megkülönböztetésül a Duna brag«g»aaBBBg8B^.3aaBgBgB»SBB5agS»IBaraBBBIBCTg3»BgB^ A „Pesti Napló“ tárczája. A magyar conservative!­. A „Gróf Dessewffy Aurél és társai“ czimü tanul­mányból. — Közsé A »Budapesti Szemle« jan.—febr. füzete. — A conservativ-párt programmját Dessewffy ecsetelte legjobban, midőn Kossuth vádjára, hogy a conservativek iránya a tespedés, szónoklati diszszel mások közt a következőket feleli: »Semmi sem lehet tőlünk távolabb, mint azt, mi a nemzet életében tizenöt év óta történt, megsem­misíteni akarni. Nem hiszszük ugyan, hogy ezen idő alatt semmit el nem hibáztunk semmiben nem tévelyegtünk volna, de e botlásokat véleményünk szerint tanulság gyanánt kell használni jövendőre nézve, nem ürügyéül a visszalépésnek. A kiindulási pont nem lehet egyéb,mint a mostani állapot, legyen az jó vagy rész, úgymint az a múlt idők eseményei­ből törvényesen s tettleg kifejlett; s mi nemcsak el­fogadjuk ezen kiindulási pontot, de elhatározott el­lenségei vagyunk és leszünk minden hátrafelé irány­zott ügyekezetnek. A­kik netalán azért tisztelnek meg bennünket bizalmukkal, mivel nem tudva mi okból, azt remélik, hogy mi az alkotmányt petrifi­ál­­ni, békés haladásunk kifejtésének kerekeit meg­akasztani akarjuk, azok felette csalatkoznak s azo­kat kérjük, vigyék át másokra kedvezéseiket. Mi igenis azon véleményen vagyunk, hogy a haladási elem az utolsó időkben feles tisztátlan anyagot vett fel magába, hogy a másoké utáni vágy, a társasági for­mákban nem nélkülözhető hierarchiáknak gyűlölete, tetemes s káros befolyást kezd gyakorolni; hiszszük, hogy nagy, de jelentés nélküli szavak s megemész­­tetlen tévtanok nagy szerepet vívtak ki magoknak, s hogy ezek segedelmével mind általában a közvé­leményben, mind főleg megyei körökben oly egyé­nek tolták magokat sok helytt a nemzetre vezérek gyanánt, kiket mi szabad alkotmányu országokban csak szükséges résznak tekinthetünk; hiszszük, hogy a megyéknek egy igen nagy részében a közügyek kormánya oly kezekben van, melyek a megyében létező anyagi és szellemi erőket nemcsak nem kép­viselik, de azokkal igen gyakran tökéletes ellentét­ben állanak, mindezt — mondom — így tudjuk és hiszszük s lapunknak feladata a dolgok ezen állapo­tát felvilágositni s a természetes egyensúlyok hely­reállítását elősegitni. Azonban teljességgel nem azon czélból, hogy azokat segítsük iparkodásaikban, kik vesztegelni akarnának s már mindent bevégzettnek tekintenek, hanem egyes-egyedü­l a végett, hogy felebb megirt működési rendszerünk által a haladási kérdések kellő kerékvágásukba visszaugorjanak, a vezéri szerep biztos és tiszta kezeknél maradjon, az áldozatok kérdése azok által döntessék el, kik áldo­zatot hoznak s nehány hatalombitorlónak egyed­­árusága megszüntettessék. Elhatározott ellenségei vagyunk minden túlzásnak, emberek, dolgok és el­vek körül; merőben kárhoztatjuk minden megsér­tését a saját jognak, minden lehetlenítését a hathatós és törvényes kormányzásnak, minden pchtocratiai törekvést, minden apellatiót a szenvedélyekre, mely utoljára is nem egyéb a nyers erő­re hivatkozásnál. Minden juste-milieu közt legroszabbnak tartjuk a fenyegetés lázitás közti juste-milieut. De ezen kor­látokon belül a legszélesebb szabadságot követeljük s adjuk a megvitatásnak, s mind az, mi arra vezet, h°gy ezen országban erős monarchia, szilárd aristo­­cratia, gazdag polgárság s erőteljes földmivelő-osz­­tály, egy átalánosan boldogító alkotmánynak szár­nyai s kitisztult nemzetiség befolyása alatt áldott frigyben állhassanak egymás mellett, számot tarthat meleg részvétünkre s közremunkálásunknak csak úgy tulajdonítunk némi becset, ha ezen eredmények valósításához csekélységünkhöz képest mi is járul­hatunk. A mi szívünknek nincs más ideálja, mint e hazának lehető legnagyobb boldogsága. — e hazá­nak, mondom, melyet imádva szeretni nem csupán kötelesség, de nem is érdem, hanem minden nemesi kebelre oly erkölcsi kénytelenség, melytől épen úgy nem válhatik meg, mint önmagátok (X. Y. Z. könyv. Pest, 1841. 126. 1.)“­­ Ezek elég világosan vonalozzák körül azon — melyen Dessewffy és pártja hatni kí­vántak s azon czélt , — melyre törekedtek; az erős monarchia , szilárd aristocratia, gaz­dag polgárság s erőteljes földmivelő-osztály áldott frigye azonban erősen eltér a nemzetegység és jog­egyenlőség modern felfogásától s nem ment bizonyos középkori zamattól, mert a külön osztályoknak egy­más melletti s illetőleg egymás fölötti rendezését kü­lön törvények által gyaníttatja, a­mi az akkor fenn­állt állapotok tiszteletéből kimagyarázható, bár a jelenleg uralkodó észjárással ellenkezik. Ugyanoda tartozott a conservativeknél a felségi jogoknak szé­lesebb terjedelemben való fölfogása, mint a minőben azt a jelen kor elismeri. Nem mintha a kormányzás miniszterei rendeletek által, mely most gyakorlat­ban van, szűkebb korlátok között mozogna, mint az akkori, a királyi rendeletek által, sőt valljuk be nyíl­tan, ezek ritkábbak voltak s kivételesek, holott most a miniszteri rendeletek, melyek törvény erejével bírnak, csaknem mindennapiak, de akkor hiányzott a parlamentáris felelősség, mely most elégséges biz­tossági szellentyűnek tartatik, holott a felelősség hiánya úgy tüntette fel a rendeleteket, mintha azok az isteni jog kifolyásai volnának. Előadtuk a conservativek theoriáját, a­meny­nyire lehetett, Dessewffy tulajdon szavaival, láttuk, mit tettek ők, kik iskolájához tartoztak, mert Szalay László gunyoros megjegyzése még­sem alapos, mi­dőn azt írja róluk, hogy nekik az volt Dessewffy, mi Fülöp fia a macedoniaknak, utána a Ptolemaesok jöttek, diviserunt vestimenta ejus stb., mert oly párt, melynek élén nélkülözhetetlen egyéniség áll, nem le­het életképes, a conservativek pedig genialis vezérek halála után is nemcsak hogy fennmaradtak, de ismé­telve kormányra is jutottak s nyertek alkalmat elveik foganatosításának megkisértésére. De e részben sem kedvezett nekik a szerencse, rendes időkben­ képesek lettek volna talán javítani az administratiót, megol­dani egyenkint néhány égető kérdést s igy eszközöl­ni a nemzet folytonos haladását, de balsorsuk min­dig olykor adta kezökbel a kormányrudat, mikor a habok felduzzadtak s a szélvész kitörőben volt, mi­kor ellen­állani nem annyit jelentett, mint kormá­nyozni, hanem annyit, mint hajótörést szenvedni.­­ 1843-ban még nem voltak elég befolyással, hogy ők intézzék a kormánypolitikát; kiegyenlítették ugyan az akkori időkhöz képest szavadelvűleg, az égető vallási kérdést, de újat nem alkottak semmit. Csengery azonban talán még­is túl szigorúan ítél ró­luk, midőn azt mondja, hogy a legnagyobb felelősség terheli azokat (Dessewffy barátai közül), a­kiknek az országgyűlés jutott osztályrészül, mert a forradalom története az 1843-as országgyűlés mulasztásainál veszi kezdetét.). Ne felejtsük azt, hogy a magyar forradalom az európai nemzetek sodilaritásának szü­löttje, az orkánt, mely febr. 24-én Párisban keletke­zett s egész Európán­­keresztül viharzott, alig állí­totta volna meg Magyarország határain a városi municipium rendezése s a büntető codex elfogadása, melyek 1844-ben elmaradtak, ellentállani a vésznek se Guizot, se a magyar conservativek s irányt adni neki se Lamartine, se Kossuth nem voltak ké­pesek. Dessewffy köre az 1843—44-ki országgyűlés befejezése után jutott először kormányra. Gróf Appony György lett Magyarországnak, báró Jósika Sámuel Erdélynek kanczellára. A mozgalom már­­ egy idő óta az országgyűlés szünetelése alatt a me­gyékben központosult s Pest megye,mint a középponti municipium, adta a hangot az egész országnak. Az ellenzék saturálva volt az európai liberalismus min­den theóriáival s azokat a szabályhozatali jog oly kiterjesztése által, mely a törvényhozást csaknem egészen fölöslegessé tette, életbe akarta léptetni.Ren­­desen a pestmegyei gyűlésen létetett meg az indít­vány, a többség elfogadta, a végzés a többi megyék­kel közöltetett, mely mindenütt, hol az ellenzék töb­­ségben volt, utánzásra talált. A kormánynak nem volt más hivatalos közege a megyei gyűléseknél,mint a főispán, de a főispánság akkor nem tekintetett hi­vatalnak, hanem méltóságnak, a nagy urak, kik fő­ispánok voltak, csak ritkán látogatták megyéiket s a tisztválasztásokon kívül a közdolgok vezetésében alig folytak be. A kormány pedig felszólította őket, lakjanak állandóan vezetésekre bízott megyéikben s elnököljenek a gyűléseken, mit, ha tenni vonakodtak főispáni helyettes által pótoltattak, ki nem volt nagy ur, hanem a mennyire lehet bureaucrata. Ez intézke­dés oly izgalmat idézett elő az egész országban, mint a megyei autonómián ejtett sérelem s egyenes meg­támadása a megyei rendszernek, hogy a kormány további terveit nem bírta kivinni annál inkább,mint­hogy a collegialis rendszer lassúsága megzsibbaszta a vezérférfiak erejét. Az ingerültség még inkább nő-Történeti tanulmányok és jellemrajzok Csengery Antaltól. Pest, 1870. Második kötet. 149. lap. vekedett az által, hogy a horvát tartományi gyűlés királyi rendelet által szabályoztatott. Ötven év óta megszokta volt Magyarország, hogy a horvát gyűlés csak az országgyűlés előtt jöjjön össze a horvátor­szági követek megválasztására s utasításaik elkészí­tésére s ismét az országgyűlés után a hozott törvé­nyek kihirdetésére. Ily csekély attributiók mellett lassan-lassan szokásba jött, hogy a gyűlésben necsak a horvát és szlavón mágnások, dignitáriusok, megyei és városi képviselők vegyenek részt, hanem more patria minden megjelenő nemes, tehát különösen Zágráb megye összes nemessége s köztök a magyar­barát turopoljei nemesek. A horvát országgyűlés e szerint egy megyegyűlés alakját viselte, hatáskörét azonban ki kezdte terjeszteni és municipális törvé­nyeket hozni Horvát- és Szlavonországra nézve. A kormány szükségesnek tartotta a régi szokást, me­lyet jogbitorlásnak tekintett, király­i rendelet által szabályozni s a gyűlésből mind azokat kizárni, kik nem voltak mágnások, dignitáriusok s képvise­lők. Ez a rend érdekeinek megfelelt ugyan, csak­hogy ez által a horvát országgyűlés egészen oda en­gedtetett az illyr agitatiónak, mert mindazok, kik ro­konszenvvel viseltettek Magyarország iránt,megfosz­­tottak szavazatoktól,ezentúl tehát Horvátország elvá­lása Magyarországtól már csak idő kérdése­k­­etett,mi nekünk annál inkáb fájt, mivel ez Fiume és szla­vón megyék feladását foglalta magában, pedig ezek nem is vágytak elválni Magyarországtól, s mét ke­­vésbbé beleolvadni Horvátországba. Az izgalom, mely a kormány e két rendszabá­lyát követte, megakasztá a conservativok minden erejét még mielőtt a vész kitört s József nádor ha­lála, ki eddigelé tekintélye által sok nehézséget el tudott oszlatni a törvényhozás és a bécsi kormány közt, azon reményt is illusoriussá tette, hogy az 1847-ki őszre összehitt országgyűlés kikerülhesse a komoly összeütközést. A tavasz megnyíltával a párisi s bécsi forradalom következtében a conserva­­tív kormány lelépett, Dessewffy iskolája egy ideig semlegesen nézte a növekedő zavart, de a­mint a háború kiütött, határozottan az udvar köré sorako­zott s Debreczenben hazaárulónak nyilatkoztatott. A­mint azonban a catastropha után bekövetkezett rémuralom némileg megszűnt, ők voltak az elsők, kik az ország önállása mellett felszólaltak , ismert melletti Fejérmegyéből, keleti társát Gyula Fehérvármegyének lehetne elnevezni.*) PESTY FRIGYES,­­ Budapest, január 12. (A­ képiselőház osztályai) kivé­­véve a IV. és VII-ket mint már említők ma d. e. 10 órakor tartott tanácskozásaikban a földadó sza­bályozásáról szóló­­javaslatot vették tárgyalás alá, mely általánosságban elfogadtatott. Nevezetesebb vita csak­ az V. osztályban volt,hol S­­­o­­­lt Károly a javaslat elvetését és helyette a je­lenlegi kataster kiigazítását indítványozta, miáltal úgy idő, mint különösen nevezetes pénzbeli megta­karítás érhető el. Az indítvány azonban elesvén, az osztály a javaslatot általánosságban elfogadta és bele­ment a részletes tárgyalásba. A módosítások közül felemlítjük, hogy a földadónak 30 millióban lett megállapítása és a 20 évi időtartam úgy­szintén a becslő járási biztos elvettetett ezen osztályban. Az I. o. az 5. §-ig haladt; a II. o. a 30-ig; a III. o. a 22. §-ig; a VI. o. az I. fejezetig; a VIII. o. a 23. §-ig; a IX. o. a 16 §-ig haladt tárgyalásában. Lényeges módosítás ezen osztályokban nem történt, mindnyájan elfogadták a 30 millió adóalapot és a 20 évi tartamot. A tárgyalás részint holnap, részint hol­napután folytattatni fog. (A képv. ház osztályai) közül a II-dik és V-dik holnap 11, a VII-dik 10 órakor tart ülést. (A pénzügyminisztérium s a főváros) közt az új vámház ügyében folyó al­kudozások, mint az „Ung. Corr.“ értesül, kielégítő eredménynyel befejezésre jutottak. A vámház előtt levő rakpartrészek, melyekről szó volt, a pénzügy­minisztériumnál maradnak haszonélvezetül a nélkül, hogy a minisztérium a tulajdonjogot megszerezné. A minisztérium e telkekért a fővárosi alapnak ren­des illetéket fog fizetni s arról gondoskodni, hogy az megfeleljen ama jövedelemnek, melyet a szomszé­dos partrészek hoznak. Ezzel az oly elkeseredett folyamot vevő vitás kérdés el van intézve. (Az egyesült magyar gőzha­józási társulat­ legutóbbi közgyűlését a kormány, az igazságügyminisztérium, a pénzügyi jogigazgatóság és a budapesti kereskedelmi és ipar­­k­amra véleménye alapján törvényesnek jelentette ki és helybenhagyta a végleszámolásra vonatkozó határozatot. Az „U. C.“ szerint, a p. v. jogigazgatój, véleménye volt e tekintetben döntő, s ez gyakorolt lényeges befolyást gr.Zichy miniszter elhatározására. (A horvát tartománygyűlés) szombati ülésén kihirdettetett a dán és az osztályfő­nökök felelősségéről szóló szentesített törvényja­vaslat. (A tanügyi bizottság) f. hó 13-án d. u. 5 órakor ülést tart. wmmKKKmmaBmasmamamaatBammHm'imMß i »ryu i \.m A huszonegyes bizottság. A 21-es bizottság, mint előre meg volt állapít­va, ma délután 5 órakor az I- osztály helyiségében csakugyan meg­kezdő tanácskozásait. Délelőtt az a hir terjedt el az országházban, hogy ez első ülés csak némi formalitásoknak lesz szentelve és alig tart néhány perczig, miután a bizottság tagjainak nagy része a ma tartott bibornoki ünnepély miatt nem jó-8) Figyelmeztetjük t. olvasóinkat, hogy mint minden más ügyben, úgy a törvényhatóságok rendezése kérdésében is a mi nézeteinket azon czikkek képviselik, melyek minden aláírás­i jel nélkül jelennek meg. Ígéretünk szerint közlünk azonban más véleményű czikkeket is, melyeket a saját nézeteinket tartalmazóktól jellel, vagy névaláírással különböztetünk meg. Ilyen a mai czikk is. A s­z­e r ke­lenhetik meg. E bit nem valósult meg. Tanácskozási helyiségül az I. osztály terme s az országház nagy terme készíttetett. Amaz az esetre, ha a hallgatóság nagy számmal nem jönne össze, emez az esetre, ha a hallgatóság az osztályteremben nem férne meg. Mire 5 óra lett s mire a bizottság tagjai egy­más után összejöttek , akkorra a terem­­jobbadán már megtelt képviselőkkel, kik a hallgatóságot vol­tak képezendők. Számításunk szerint mintegy 50-­55 képviselő volt jelen pártkülönbség nélkül. Ott láttuk Simonyi Ernőt, Muzslay Sándort, Várady Gábort, Győrffy Gyulát, Paczolay Jánost, Bánó Józsefet, Eötvös Károlyt, Házmán Ferenczet, Molnár Aladárt, Horn, Madarász, Mátyus, Csernátony, Kovács László, Szilágyi Dezső, Huszár Imre, Oláh Gyula, P. Szath­­máry, Szentimrey, Dániel Ernőt és többeket. A bizottság tagjai közül jelen voltak: Csenge­­ry, Kerkapoly, gr. Lónyay, Gorove,­­Horváth Boldi­zsár, Horváth Lajos, Széll Kálmán, Tisza Lajos, gr. Péchy M., b. Sennyey, Zsedényi, Somssich, Kopp G. Ghyczy K., Tisza Kálmán, b. Simonyi Lajos, Móricz Pál, Péchy Tamás, Irányi Dániel. Hiányzott: Tóth Vilmos és Zsivkovics. Emez nincs a fővárosban, Tóth V. pedig betegsége miatt nem jelenhetett meg. A kormány tagjai közül: Szlávy miniszter­­elnök, Trefort és gróf Szapáry miniszerek voltak jelen. A tanácskozások jellemére az első ülés után következtetést még alig vonhatunk. Sajátságos, hogy a felmerült, aránylag jelentéktelen fontosságú kér­dések oly hosszú vitákat idézhettek elő. Reméljük, hogy ez jövőre másként leend. Ez az ülés is azon­ban nem minden érdekesség nélkül folyt le: a­meny- •­nyiben bizonyos eszmék és törekvések már most előre vetették árnyékukat, vagy ha úgy tetszik, fé­nyüket. Elnökké: Csengery Antal s jegyzővé Széll Kálmán választatott. A tudósítás, melyet alább köz­­lendünk, feltünteti a tanácskozás folyamát : Elnök: Üdvözli a bizottság tagjait, sikert és áldást kíván a bizottság működéséhez. Jegyző: Felolvassa a képviselőház hatá­rozatát, melylyel a bizottság kiküldetett. E határo­zatban utasíttatik a bizottság az ország pénzügyei­nek rendezésére s az államháztartás egyensúlyának helyreállítására mielőbb javaslatokat tenni, hogy azokat a kormány még ez ülésszak alatt fontolóra vehesse s azok alapján a megfelelő törvényhozási in­tézkedéseket megtehesse. Elnök: Tudatja a bizottsággal, hogy Tóth Vilmos arról értesíti őt,hogy a tanácskozásokban ez­úttal betegsége miatt részt nem vehet. Egyúttal megjegyzi, hogy a bizottság ülései a házszabályok értelmében képviselők előtt nyilváno­­s­ak, csak arra kéri a megjelent képviselő urakat, hogy tekintettel a terem szűk voltára, ne méltóztas­­sanak dohányozni. Br. Sennyey mindenek előtt kivánja, hogy alkalmaztassanak gyorsírók a bi­zottság tanácskozásainál. Nem ki­vánja ő, hogy minden ülésről rendes napla vezettes­sék, de azt igen is kivánja, hogy a bizottságban megpendített eszmék egy részről a nyilvánosságnak átadassanak, mert c­éljuk az, hogy a kellő hatást és visszonhatást gyakorolják, azt pedig egész mérték­ben csak így tehetik; más részről szükség, hogy a tanácskozások eredménye a képviselőháznak is be­­mutattassék. Nem eszmefitogtatás — úgymond — és nem dictiók tartása itt a czél, hanem a kölcsönös capacitatió és fesztelen eszmecsere, de mindamellett a nyilatkozatok félreérthetők vagy félremagyaráz­­hatók lévén, a sok demontirozás szüksége csak igy szűnik meg, ha rendes gyorsírói jegyzetek léteznek. Gr. Iiényay elfogadja előtte szóló indítvá­nyát, miután szólók intenziói gyakran nem értetnek meg, vagy adatnak vissza kellőleg, s miután gyors­írói jegyzetek hiányában még az sem volna, mire a

Next