Pesti Napló, 1874. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1874-02-14 / 37. szám
Budapest Szombat, február 14.1874 I. évi folyam. 87. szám. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden kiözlemény a szerkesztéséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézirátok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület« A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetés, pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI KAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . 12 » — » Az esti kiadás postai különküdéséért felülfizetés évnegyedenként forint. Az előfizetés az év folytán a minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó eká napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA. Barátok-tere, Athenaeum-éplik küldendők. Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 24 frt. Félévre...............................13 frt. Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... 3 frt. fPlT“ Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere , Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és fiadóhivatala. Budapest, február 13. Kossuthnak Madarász József levelére Turinból február 4-én kelt válasza túlnyomólag a hitel- és bankkérdéssel foglalkozik. Arra, amit ismételt kitérései közben a közjogi s politikai helyzetről mond, talán Madarász sem lehetett többé kiváncsi , azonban sok újat tanulhattak, úgy ő, mint elvbarátjai abból, mit Kossuth a hitel-és bankügyben tanácsol. Kossuth jól ismeri embereit; tudja, hogy ha azokat, kik az önálló, független nemzeti bankot monstre pezitiókkal fölállíthatni és pénzt bankópréssel teremthetni vélnek, a bankkérdésről tájékoztatni akarja, először az elemeken kell kezdenie. És ha kételkedhetett volna ennek szükséges voltáról, Madarász naiv kérdezősködése után föltétlenül szükségesnek kellett tartania, hogy mindenek előtt az abc-ről értekezzék. »Nem tudom, nem legjobban lehetne-e a lakosság pénzszükségletén az által segíteni, — így kérdez Madarász — hogy az állam nyomatna bankjegyeket ,és adna kölcsön alacsony kamatra ?« Itt azután meg kell állapodni Kossuthnak és a törvényhozó Madarászt »zárjegy előtt« felvilágosítani, hogy a bankjegyeket nem az állam, hanem a bank adja ki. Madarász a lakosság pénzszükségletét 500,vagy — ami nem nagy különbség —1000 millió frtra teszi. Kossuth nem tudja — s Madarász talán még kevésbé — hogy mit értsen ez összeg alatt: a forgalmi eszköz vagy a sürgős hitel szükségletét ? Ha ez utóbbit kell érteni, akkor —nem gondolom — úgymond Kossuth — hogy ezen akármely törvényhozás is képes lehetne rögtön segíteni, még ha érezfedezet nélküli pénzjegy kibocsátásához folyamodnék is,oly czélból, hogy ennyit a lakosságnak olcsó kamatra az állam adjon kölcsön. A mostani currentián kívül még vagy harmadfél milliárd frank bankót dobni a piacra, annyi volna, mint mindennek az árát annyira fölemelni, vagyis a forgalmi eszköz értékét annyira depreciálni, hogy egy czipóért fontra kellene mérni a bankót.« Hasonló nyájassággal mondja Madarásznak szemébe, hogy az uzsoratörvények helyreállítása iránti óhajtás »nem nagy tisztaságra mutat a fogalmakban akár a baj okait, akár a pénz természetét, akár a közgazdászati alapigazságokat illetőleg.« A midőn Kossuth ekként a Madarászék konyhájából került orvosságokat elveti, előadja saját eszméit, hogy miként vélné ő a bankügyét rendezhetni. »Én pénzjegykibocsátásnál nagy súlyt fektetek az érczlapra, vagyis arra, hogy minden pénzjegy az előmutató kívánságára érezpénzen beváltassék.« E nyilatkozatával Kossuth reááll azon a lapra, amelyen a képviselőház által elfogadott Trefort féle határozat nyugszik, amelynél fogva a bankügy rendezésének kiindulása, a valuta helyreállítása. De Kossuth azt hiszi, hogy Ausztriában ép oly kevéssé van meg a hajlam, mint nálunk a képesség a valuta helyreállítására, s azért attól tart, hogy ha Magyarországban mégis bankjegyeket érczalapon bocsátanánk ki, osztrák barátaink a továbbra is kényszerforgalomban tartott bécsi bankjegyekkel összevásárolnának magyar bankjegyeket és praesentálván ezeket a banknál, csakhamar kimerítenék az érczalapot. Nem vitatva ezen operatív esélyeit csak azt jegyezzük meg, hogy ama föltevés homlokegyenest ellenkezik a tényekkel. A valuta helyreállítása lehetetlen a közös függő államadósság vagyis az államjegyek kérdésének rendezése előtt. E rendezés nem létesíthető egyoldalú, hanem csakis közös elhatározással. Márpedig hogy Ausztriában a képesség meg van legalább oly mérvben, mint nálunk a hajlam, a valuta helyreállítására, az alig szenved kétséget. Amipedig Ausztria abbeli készséget illeti, nem ignorálhatjuk Pres osztrák pénzügyminiszternek az egész kormány nevében a reichsrath nyilvános ülésében tett azon nyilatkozatát, hogy a kormánynak elhatározott szándéka a 80 milliós kölcsönt, mihelyt a segélyek visszafolynak, a valuta helyreállítására fordítani s hogy ez iránti javaslatát még ez évben a reichsrath elé fogja terjeszteni. De Kossuth más tekintetben is ignorálja a tényeket. Akárhogy gondolkozzék bárki a kiegyezési műről, a valóságos tényekkel számolnia kell. A valuta helyreállításának és a bankügy rendezésének egyik főbb nehézsége a közös függő államadósság. És Kossuth ezen 300 milliót haladó államjegyekről mit sem látszik tudni, mert miután a valuta helyreállításának eszméjét elejtik, s »érczalap helyett a jelen forgalmi eszközt — a kényszerforgalmú osztrák bankót« ajánlja fedezeti alapul, amelyre azután a magyar bankjegyek fölváltatnának, kétségen kívül csak azért folyamodik az osztrák bankó expedienséhez, mert az államjegyek létezéséről megfeledkezik. Hisz ha már valamely közös érvényű papírt kell fölváltásra elfogadni, akkor mindenki elsőbbséget ad oly állampapírpénznek, amely, mert közös függő adósságot képez, ép úgy magyar, mint osztrák állami érték, míg ellenben az osztrák bank jegyei, ha ép oly kényszerforgalommal bírnak is, mint az állam jegyei, reánk nézve mégis egy idegen bank papírjai. Gryczy Kálmán legalább, midőn ugyanezen eszmét a bankvita alkalmával a képviselőházban fejtegette, fedezetül a közös érvényű államjegyekre kívánta fektetni az ily éretfedezet nélkül alapítandó bank tervét. Különben a terv, melyet Kossuth az olasz kamrák előtt fekvő javaslat nyomán ajánl, nem új, mert a greenbackokra fektetett beváltás melletti u. n. nemzeti bankrendszerben évek óta fönnáll Éjszakamerikában. De az ezen rendszer nyomán felmerült viszásságok nem csábíthatnak arra, hogy akár Minghetti, akár az éjszakamerikai unió példáját kövessük. Igaz, amit Kossuth mond, hogy az olaszok jól értenek a bankügyhöz, és hogy Olaszország a bankeszme ősi hazája , de igazabb ennél azon szinte közmondásként elfogadott szó, hogy az olaszok a mily kitűnő theoreticusok, és oly rész praktikusok a pénzügy terén. Az olasz állam terhes viszonya a bankokkal szemben könnyebülhet ugyan a Minghetti-féle rendezés folytán, de a 17°/6-os ezüstagrp azután sem fog lényegesen alászállani, mielőtt a bankjegyek érezte leendő fölváltásának esélyei növekednének. Éjszakamerikában is az újabb pénzválság egyik főbb oka a papírgazdaságban fenekült. Az unió kormánya nem vonja ki a forgalomból az államjegyeket, hanem inkább a kamatozó államadósság leszállítására fordítja a kincstár feleslegeit. A kormány ezen visszás takarékossága a kereskedelmi crisis és a munkások forrongása folytán nagy reactiót idézett föl az éjszak-amerikai államokban, úgy hogy a congressus nem lesz képes már a valuta helyreállítását továbbra halasztani. Nekünk is, — és ebben egyetértünk Kossuthtal — végezélül az érczalapra fektetett jegyforgalmat kell szemünk előtt tartani, s azért minden oly kísérletet, mely az érezfedezet nélkül kibocsátandój jegyek szaporításával a valuta helyreállítását megnehezíti s késlelteti, bár pillanatnyi könnyebbülést nyújtana is, repudeálnunk kell. De ha az ajánlott banktervet nem helyeselhetjük is, nagy köszönettel tartozunk Kossuthnak azon jóakaró oktatásért, amelylyel Madarászék elméit felvilágosítani fáradozott. A „Pesti Napló“ tárczája. A czárok házas élete a 16-ik században. Azon hosszadalmas leírások, melyeket az angol napilapok a szt.-pétervári menyegzői ünnepélyekről közöltek, a számtalan rajzok, melyekkel a londoni képeslapok e leírásokat illustrálták, nem sok új, eredeti vonást mutatnak, és kevés változtatással ráillenek bármi európai főváros fejedelmi ünnepélyeire. Érdekesebb lesz, ha ez alkalomból rövid vázlatban ismertetjük azon sajátságos szokásokat, melyek az új kor elején a czárok menyegzőinél és házas életében uralkodtak. Midőn a szakadás a keleti és nyugati egyház közt megtörtént, és a török hódítások következtében az orosz cár lett az egyedüli görög vallású uralkodó: a moszkvai és a nyugati udvarok közt áthágyatlan korlátot emelt a vallási különbség. A katholikus fejedelmek vallási buzgósága, az orosz orthodox papság türelmetlensége egyaránt lehetetlenné tevék, hogy orosz fejedelem magának királyi vérből származó menyasszonyt kereshessen. Midőn a független knjazok hatalmának megtörtével az orosz czárok korlátlan hatalomra tettek szert, és minden orosz csak rabszolgája lett a czárnak, a császári család nőtagjai számára szomorú idők következtek be. Vallásuk tiltotta a nyugati dynastiákkal egybekelniök, az pedig méltóságukkal ellenkezett volna, valamely oroszhoz menni nőül, hisz minden orosz egyaránt jobbágy volt, így tehát aggszüzeknek kellett maradniok életfogytiglan, és így élni a szülői házban; aki megunta ez állapotot, elmehetett zárdába. Ami a czárokat illeti, azok a despotismus hagyományaiban kerestek tanácsot és találtak is. És hol találhattak volna jobb tanácsot, mint a per eminentiam despota perzsa királyok történetében ? Mindnyájan ismerjük Eszter és a Mardochai történetét, sokan puszta mondának tartották. Pedig hogy e történet nem is oly valószínűtlen, azt mutatja az orosz czárok története, ahol a mondott szokás századokon át tényleg uralkodott. Vassili Ivanovics volt az első, ki e szokást alkalmazta és Oroszország minden tájékáról ezerötszáz leányt hozatott Moszkvába, hogy közülök nőt válasszon. Példáját Szörnyű Iván is követte, ki kétezer leányt hozatott a fővárosba; közülök huszonnégyet, ezek közül pedig tizenkettőt válogattatott ki. Ezek külön házban laktak, mindegyike külön szobában; a czár végigment a szobákon, mindegyikben leült egy időre, a leány térden állva várta, mig a czár megszemlélte és azután visszavonult. E szokás már annyira meghonosult, hogy utóbb nem is akarták elismerni, hogy a czárnak joga volna e szokás mellőztével választani nejét és megfosztani bármelyik orosz szépséget azon kilátástól, hogy czárnővé legyen, így pl. Romanos Alexis meglátogatta egyszer Matvéel bojárt és beleszeretett ennek fogadott leányába, a szép és okos Nariskin Natachába. De midőn megkérte kezét, a bojár térdre borulva esdekelt, hogy ne térjen el a régi szokástól, és legalább forma szerint tartsa meg azt, mert különben a legnagyobb közgyűlöletnek volna kitéve. Alexis ráállott és 60 leányt vezettetett a Kremlinbe, de ezek közül mégis csak a szép Natachát választotta, ki utóbb Nagy Péter anyja lett. Ily módon gyakran a legalacsonyabb rangú leányok jutottak a czári trónra; egyébiránt e rangkülönbség gyorsan elenyészett ott, hol az udvaron ez csak oly tudatlan és szennyes volt, mint a legutolsó bocskoros nemes. De igen tapasztalatlan s a történelemben igen járatlan lehetett az a leány, aki megválasztatása után azt hitte, hogy most már minden nyelve van. Most kezdődött ugyanis a legtöbb veszély. Az orosz udvaroknál a czárnő rokonai mindenhatók voltak, ők vezették a czárt, ők foglalták le a legjövedelmezőbb hivatalokat, ők képezték szóval a czár mindenható környezetét; az ily cliquet vremjá-nak nevezték, mely szó annyit jelent orosz nyelven, mint: idő; a clique vezéreit »vremiarik«' oknak nevezték, azaz a pillanat urai. Elképzelhetni, hogy az ily vremja vad gyűlölettel fogadta a czár menyasszonyát, ki véget volt vetendő uralmuknak. Ha szerit tehették, halálos mérget vetettek ételébe, vagy mindenféle babonás eszközökkel iparkodtak neki cselt vetni; ők egyforma hatást vártak ettől is, amattól is. Az orosz fejedelmek története hemzseg a mérgezési esetektől. Szörnyű Ivánnak három menyasszonyát mérgezték meg egymásután ; mikor a harmadik eset megtörtént, düh és fájdalomtól elkapatva, számos bojárt lekonczoltatott. Midőn Romanos Mihály trónra lépett, a Soltikof-család uralkodott az udvarnál, a czár szokott módon Chlopof Nastasiát választotta; két hét múlva ez megbetegedett; rokonai azt állították, hogy ártatlan gyomorhaj az egész; a Soltikosok pedig azt hitesztelték, hogy a betegség gyógyíthatlan, orvost is küldtek, aki persze az ő nézetüket megerősítette. De a menyasszony rokonai neki bíztak az orvosban és szentelt vizet adattak a betegnek, amitől ez meg is gyógyult. De a Soltikof-ok nem tágítottak; befolyásuk folytán a bojárok tanácsa kijelente, hogy Nastasia nem képes a czárt boldoggá tenni. Erre Nastasiát családjával együtt száműzték. A kormány hasztalan keresett a nyugati udvaroknál menyasszonyt, az orosz Borgia-történetek rész hírbe keverték a czár udvarát. A czár akkor vizsgálatot rendelt,melyből kitűnt, hogy Nastasia sohasem volt beteg; hibáját azonban nem tehette már jóvá és anyja tanácsára Dolgoruki Máriát választotta. Az új menyasszonyt sept. 19-én vitték be nagy ünnepélyességgel a Kremlinbe ; másnap megbetegedett, három hónapig kínlódott és meghalt. A megejtett vizsgálatból csak azt tűnt ki, hogy Mária méreg által halt meg. Alexis czár, Nagy Péter atyja, hasonló tapasztalatokon ment át, első menyasszonyának fésüléskor úgy meghúzták haját, hogy elájult; akkor aztán ráfogták, hogy nyaralás és családjával együtt Libériába küldték. Miloszlavszky Mária, a második menyasszony csak úgy menekült meg a haláltól, hogy nővére nőül ment az akkori vremianikhoz. Ily viszontagságokon ment keresztül a menyasszony, mielőtt czárnővé lett. De még ezzel nem volt vége mindennek ; méregtől nem kellett ugyan többé tartania, de ha néhány évi házasélet után sem szült férjének figyelmeket,akkor elküldték zárdába. Az orosz népdalok meghatóan éneklik meg az ily boldogtalan czárnok emlékét, amint a palota lépcsőjén várja, hogy ura ismét kegyelmébe fogadandja, majd habozva kocsiba száll, lassan hajtat, hogy még könnyen érhessék utól, és végül a zárda harangjainak zúgása közt visszavonul czellájába, hogy ott elfeledtessék. A czárnő élete alig különbözött attól, mit a török nők a háremben, a régi görögök nejei a gynecalában folytattak. Huszonhét zár mögött, huszonhét kulcscsal elzárva élt az orosz népdal szerint, hogy szél ne érje, hogy nap heve ne égesse, hogy jó társnői ne lássák. Nagy tiszteletben részesült, még szabadon szólni sem mert róla az orosz; ha sétára járt, kocsija sürü függönyökkel volt elzárva, hogy senki se láthassa. Gyalog csak éjjel hagyhatta el lakosztályát, akkor is csak a czári palotában, és sürü függönyöktől körülvéve, hogy senki se láthassa. Ha valamely oktalan mégis megtalálta arczát látni, szigorúan megbüntették. Ha ünnepély volt, a czárnő csak a redőnyzet hasadékain keresztül nézhette azt egy kis páholyból. Egyéb olvasmány nem volt neki megengedve, mint legfeljebb a szentek életrajzai és az imakönyv. Szórakozásul az év bizonyos szakaiban körutazásokat tett az ország nevezetes zárdáiban. Ily szigorú zárdaiság közben egyedüli szórakoztató volt az udvari bolond. Amiért a komoly tudóst legalább is bitóra juttatták volna, az meg volt engedve a bolondnak, ez gúnyt űzhetett a barátból, bírálhatta a papot, kötekedhetett a bojárral. Minden czárnak szüksége volt ily bolondra, hogy elfeledtesse vele az uralkodás súlyos gondjait, a czárnőnek, hogy iszonya unalmába bele ne haljon. Egyik czárnőnek hat bolondja is volt. Ezeken kívül voltak még úgynevezett guselnikok, akik hősdalokat énekeltek. Egy időre a 17-ik században a papok oly befolyást gyakoroltak, hogy Alexis czár egy ukázt bocsátott ki ezen ördögi dalok ellen, száműzetésbe küldte a nép dalnokait, és megparancsolta, hogy minden hangszer, ami a Kremlinben található, zuzassék darabokra. A bárdok helyébe öreg emberek léptek, kiknek feladatuk az volt, hogy folyton imádkozzanak. Azután bebocsátottak kolduló barátokat, vallási rajongókat, némákat, sántákat, púposokat, hogy a czárnő alamizsnákat osztogasson közöttük. Tartottak azután az udvarnál törpéket, kiknek lehetőleg rútaknak kellett lenniük; a czárnő lakosztálya valóságos anthropologiai muzeum lett. Utóbb megunták már ezt a mulatságot és Szörnyű Iván, Romanos Mihály medvéket és kutyákat hozattak a palotába, hogy azok viaskodásában gyönyörködjék az udvar. Akadtak ilyenkor dilettánsok, kik a czár mulattatására belevegyültek e viadalokba és ha diadalmaskodtak, akkor elvezették őket a czár pinczéjébe, hol addig kellett a czár egészségére borozniok, míg holtrészegen össze nem dőltek. Olykor oroszlányokat is hoztak e viadalokhoz, elefántokat, majmokat, szóval egész állatseregjeteket. Alexis czár alatt történt, hogy Likacsos flóren- *czi követ jelentéseiben bámulva beszélte, hogy milyenek az ottani színházak. A czár kiváncsi lett, és 1672-ben, azon évben melyben Nagy Péter született, az első orosz színház megkezdette működését; hoszszas habozás után azt is megengedték, hogy a színházban a ballet mellett zene is legyen. Az első színdarabok bibliai tárgyak feldolgozásai voltak, egyike az elsőknek egy »Eszther« czímű darab volt, mely annál jobban érdekelhette Nathalie czárnőt, minthogy saját sorsa és Esztheré közt sok hasonlatosságot találhatott. Egyébiránt Alexis és Nathalie-val az itt vázolt korszak véget ért. Nagy Péter első ízben még a régi szokás szerint házasodott ugyan meg, de már a második házasságnál szakított a régi szokással és szíve sugallatát követve elvett egy jmai szolgálót, ki nem akart palotájába zárkózni, hanem merészen, fátyolozatlanul elkísérte férjét a csataterekre, a balti tenger hajóira, a török ágyuk alá. Péter az új fővárosban gyüldéket alakított, ahová minden meghívott köteles volt nejét is elhozni, ahol tánczoltak, kártyáztak, zenedarabokat játszottak. A barátok zsolozsmáit, a hagiographiákat kiszorították a franczia regények és Oroszország most azon ország, ahol az u. n. neemaneipatió a legnagyobb haladást tette, ahonnan az egyetemek legtöbb növendékeiket nyerik, ahol a női kérdés sürgetőbben lép föl, mint Eu-rópa bármely országában. Budapest, február 13. (A képiselőház osztályai) közül a II. III. V. II. és IX. osztályok ma délelőtt folytatták a közjegyzőségről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Ma négy osztály a III. V. VI. és IX. osztály végezték el munkálatukat. A III. osztálynál kiemeljük, hogy az ügyészre a 178. §-ra vonatkozó különvéleményt fogadta el a szerkezet helyett, a fegyelmi bíróságnál azonban a különvéleményt elvetette, továbbá az okiratok hitelességére nézve kimondta, hogy a másolatok ugyan hitelességgel bírnak, de nem az eredetivel egyenlő erővel is. Előadó Eötvös Károly. Az V. osztály a javaslatban kimondatni kívánja, hogy a váltójegyzők hatásköre a közjegyzői intézmény életbeléptetésével megszűnik. Különben végig elfogadta a szöveget. Előadó Becze Antal. A VI. osztály a minisztériumot a díjszabályzatról szóló törvényjavaslat rögtöni beterjesztésére kívánja utasítani,hogy az egyidejűleg ezen törvénynyel lépjen életbe. A 159. §-t, mely a közjegyzőt minden évben a törvényszékhez, könyvei másolatának bemutatására kötelezi, mint feleslegest, úgyszintén 190. §-t, mely fegyelmi büntetés elévülésére két évet szab — kihagyatni határozta. Továbbá kimondta, hogy a közjegyző lehet csőd tömeggondnok is. Előadó Be sán. A IX. osztály szintén végig tárgyalván a javaslatot, a 78. §-nál az ismeretes különvéleményt fogadta el; továbbá a hagyatékokra vonatkozó fejezetet kihagyta, és helyébe határozati javaslatot terjesztez ügyben a központi bizottság elé,mely szerint a minisztérium utasíttassék, hogy a hagyatéki ügyre vonatkozólag mielőbb törvényjavaslatot terjesszen a ház elé. Előadó Dániel Ernő. A II. osztály a 163. §-ig haladt. A foganatosításra vonatkozó 95—96. §§-nál vita támadt, melynek elintézése holnapra halasztatott. (A központi bizottság tegnapi ülésén az erdélyi katonai közházak pótló költségeit megszavazta ugyan, de arról egy határozati javaslatot terjeszt a ház elé, mely szerint a honvédelmi miniszter felhatalmaztatik ezen összeget a hadügyminisztertől, mint az ő budgetébe tartozó összeget a magyar kincstár számára visszakövetelni. (A pesti kir. táblának) 1874. jan. havi ügykimutatásából a következő adatokat veszszük és pedig 1873. évről maradt 4902 polgári, 31. úrbéri, 283 váltó, 1664 büntető, összesen 6880 ügy ■ darab. — 1874. január hóban érkezett 4360 polgári, 70 úrbéri, 760 váltó, 2221 büntető, összesen 7111 ügydarab ; elintézendő tehát 9262 polgári, 101 úrbéri, 743 váltó, 3885 büntető, összesen 13991 ügydarab; 1874. január végéig elintéztetett 4099 polgári, 65 úrbéri, 429 váltó, 1767 büntető, összesen 6310 ügydarab, és így január végén hátralékul maradt 5213 polgári, 36 úrbéri 314 váltó, 2118 büntető, összesen 7681 ügydarab. Dr. (A bajor kormány) által a m. kir. igazságügyminiszterimnak Bajorország mindkét kamarájának 1871-től kezdve,egészen 1872. szeptember végéig terjedő országgyűlési iratai, a törvényhozói bizottmány tárgyalási iratai mind a kettőhöz tartozó tárgymutatóval együtt megküldettek. Dr. (A hadjutalék kivetése.) A honvédelmi miniszter a törvényhatóságokhoz leküldötte a hadjutalék számszerű kivetését, mely a következő adatokat tartalmazza: A magyar korona országainak folyó 1874. évi ujonczjutaléka 40.933 főben, póttartaléki jutaléka pedig 4093 főben, és igy az összes hadjutalék 45026 főben ajánltatván meg, ezen menynyiségből esik Magyarországra,vagyis a budapesti főhadparancsnokság és a n.szebeni hadparancsnokság kerületeire 35979 ujoncz s 3598 póttartalékos.Horvát- Szlavonországra, ideértve a legújabban polgárosított kilencz határőrségi ezred területét is, 4917 ujoncz és 491 póttartalékos. Fiume városára és kerületére 37 ujoncz és 4 póttartalékos. Mindazon hadkötelesek pedig, akik az ujoncz és póttartaléki jutalékok kiállítása után fennmaradnak és a hadi szolgálatra alkalmasak, a véderőről szóló 1868. évi 40. sz. 32. szakasza értelmében, a honvédséghez osztandók be. — Pestmegye területén 1568 ujoncz és 157 póttartalékos állítandó. (A főispáni állás megszüntetése.) A »Nar. Nov.« a horvát főispáni állomások beszüntetését örömmel üdvözli, s azt Magyarországnak is tanácsolja, felhozván, hogy ezáltal legalább fél milliót lehetne megkímélni, s e méltóság megszüntetése mellett annyival is inkább szól, mert mindenki régen meg van már győződve, hogy ezen állomások csupa sinecurák. Horvátországban azonban még az administratiót a törvénykezéstől el kell választani, és ha ezáltal Magyarországban az illető költségek kettőztettek is, annak oka az, hogy a kerületek az elválasztás után ugyanazok maradtak. Bach kormányzatára hivatkozva, figyelmeztet a »Nav. Nov.«, hogy Horvátországban a közigazgatás sokkal jobban kezeltetett akkor, amidőn az igazgatás a törvénykezéstől el volt választva, s hogy az illető költségek azért nem voltak nagyobbak. Az igazgatás rendezésénél pedig legnagyobb súlyt fektet a községekre és a népiskolákra, s figyelmezti a kormányt és az országgyűlést, hogy a hatóságok Budapest, február 13. A Deákpárt köréből veszszük a következő levelet : Önök estilapja előadja mindazon combinatiókat, melyek a jövendő minisztériumáról fennforognak, s azon következtetésre jut, hogy még csak egy ilyen combinatió tartja magát ideig-óráig, s ez a Sennyey- Tisza-kormányé. Nem tudjuk, hol foglalkoznak ezen combinatióval, de ha csakugyan foglalkoznak, olyan munkát végeznek, mely a lehetetlent kísérli meg. Nem tekintve ugyanis e jelölés teljes inparlamentáris voltát, mert a kisebbségeket hívná kormányra a többségek ellenében, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sem Sennyey, sem Tisza nem bír azon elhatározottsággal, melyet a kormányvállalás tőlük megkövetelne. Ők ugyanis nem kezdhetnék mással kormányzásukat, mint az országgyűlés feloszlatása, a nemzetre való hivatkozással ; de a kifejtendő választási Campagne roppant izgalmaihoz képest bizonyára ők sem eléggé »erélyesek«. S mindenek fölött figyelembe veendő az, hogy a köztük uralgó személyes viszony igen szívélyes ugyan, de elveik, kiindulási pontjuk és végcéljuk olyannyira különbözők, hogy együttes kormányzásuk tervét valószínűleg ők is csak mosolyogva fogadják. De ha ezen combinatióval is így állunk, annál nyomatékosabban lép előtérbe a kérdés, hogy quid nunc ? Az országgyűlés öszszes működése csupa válsági izgalmakból álljon s midőn oly kérlelhetlenül fenyeget annak szüksége, hogy államháztartásunkban az egyensúlyt helyreállítsuk, az adóreformhoz hozzáfogjunk, egy szóval a reformművet megkezdjük , akkor mást se tegyünk, minthogy a képv. ház bizottságai a kormány tehetetlenségét akarják bebizonyítani, a kormány pedig azon eredményre várjon, hogy a ház bizottságai nem különbek, mint a kormány ? Azt hiszszük, hogy ez állapotnak véget kell vetni minél előbb s hogy vége vettessék : ennek kulcsa a Deákpárt kezében rejlik. Míg a Deákpárt mint többség áll a képr.házban, minden oly terv, mely a többséget ignorálni akarja, alkotmányellenes. De többség-e még a Deákpárt ? Ennek kipuhatolása azt hiszszük, leginkább a Deákpárti vezérférfiaknak fekszik érdekében, s hogy a valóságnak megfelelőleg kipuhatoltassék , arra igen egyszerű eszköz kínálkozik. A pártfegyelem kötelezettségeit kell világosan megállapítani a Deákkörben. Ne kerülgessük a kérdéseket, hanem nézzünk szemekbe. A kormány a »pártkérdés nélküli« törvényjavaslatok tárgyaltatásával azt az időt akarta kitölteni, amig a 21-es bizottság munkálatával elkészül s ő Felsége hazatér. Ezzel ismét veszítettünk három hetet s ott vagyunka tavasz kezdetén, a delegációk ülésszaka előtt. E bajon már rendezésével együtt a népiskolai ügyet is kellően rendezzék, mi nélkül minden más reform többé-kevésbbé illustrius maradna.