Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-23 / 118. szám
118. szám.________________________________Budapest Szombat, május 23.1874._________________________26 évi folyam. Szerkesztési Irodai Kiadóhivatal: ____ _____ ___ W Előfizetési feltételek:Hirdető ! Barátok-tere, Athenaeum-épiilet. Barátok-tere, Athenaeum-épillet ffTTi Tf" ^ IShS SSa’r^i S'ertf k* Szintúgy mint előfiz. h. lap »«eltérni részét illető minden ' fi jS fii * IBI ff E% I fi fi fi 3 honarra e-gut" ^ ^ ^ a közlemény a szerkesztőséghez A lap anyagi részét illető közi» Wi Ili fi fi 1 » Ljk I ■ H fi 6 hónapra .* 12 .“ _ KI V1HV I; ; V U*A intézendő.mények (előfizetési pénz, kiadás fi fi I L ^ fi fi f I M fi fi I fi V , A* esti kiadás postai különkiadáséért Bérmentetten levelek csak ismert . . . hirf t . „ JL JJ N/ JL Xl mJUJLm X JLS V/ j Bitrások fere. A&sna.wipBL * körüli p.ua.Eok, hirdetmények) . T, T , FI . n I a SatSSS^SASrít» | HM«** Kéziratok nem adatnak Tiasaa. kiadó-hivatalhoz intézendők, {j}- _|^ | ) napjától 8*amjtutik. ■V'fíM'- III! WIH III lllllll MIM Ilii—I 111 111 III III i I H l—MIWillW» Hl------------ III ------------------------------< -----"ITT"- T ; T tották. Ujabban azonban az utalványok annyira megszaporodtak, hogy az osztrák kincstár érdekei tanácsolják a kamatleszállítást. Előfizetés „PESTI KAPLÓ“-ra. Előfizetés! firak: Egész évre .... 154 frt. Félévre................................12 frt. Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 1á frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadóhivatalának (ferencziek tere , Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és Hatt-lMla. 11 MMpggy Budapest, május 22. Azon előterjesztésben, melylyel a kormány a választó-törvényjavaslatot indokolni fogja, bizonyára találni fogjuk a statistikai kimutatásokat, melyeknek feladata leend megvilágosítani azon arányt, amelyben a 72-iki tényleges választók száma az új törvény alapján igazolható választók számával áll. Mennyit érhetnek, mennyire figyelembe vehetők e statistikai kimutatások, afölött különbözők lehetnek a vélemények. Mi előre kijelentjük, hogy valami nagy súlyt mi azokra általában nem fektetünk. Oly kizárólagos magyarázata volt a legközelebb múlt választási alkalommal sok helyütt a törvény és annak alkalmazása s oly eltérő elvek alkalmaztattak az összeírásnál és reclamatióknál, hogy az ezek folytán előállott szám a választóképesek valódi számának alig tekinthető. Az ellenzék a törvényjavaslatot valószínűleg ezen oldalról fogja leghevesebben ostromolni. Valószínűleg azzal áll elő, hogy a törvény szoros magyarázata mellett jövőre esetleg kevesebb lesz a választók száma, mint a múltban volt. Előre kijelentjük, hogy mi az ellenzék ezen állításának hitelt nem adhatunk, s hogy mi ellenkezőleg a választók számának jelentékeny növekedését várjuk. Várakozásunk sok, igen fontos körülményre van alapítva s azok közt leginkább arra, hogy az állandó névjegyzék s a választóképeseknek az egyéni elhatározásra tekintet nélkül hivatalból felvétele mellett senki választói jogosultságának kimutatásában s érvényesítésében nem gátoltatik, mint gátoltatott a múltban, amikor a legtöbb helyütt a határozott akaratnyilvánítás, a személyes jelentkezés s több tocait er nehezítő körülménytől tétetett függővé a névjegyzékbe való fölvétel lehetősége. Ezek különben részünkről csak előleges és csak általános észrevételek, melyekre még esetleg s különösen az ellenzékről jöhető objectiók ellenében tüzetesen fogunk visszatérni. S fenntartjukegyúttal azt is, hogy kimutathassuk, miért nem véljük mi a 72-diki statistikai kimutatásokat aggály nélkül elfogadhatóknak s általában miért hiszszük mi, hogy a fennálló törvény s az eddigi gyakorlat alapján semmiféle statistikai kimutatás elvi fontosságra számot nem tarthat. Most áttérünk a törvényjavaslat egyes határozmányainak bírálatára, hogy kitűnjék, váljon azon terjedelemben tartja-e fenn a választói jogosultság alapját, amiként azt a 48-ki törvényhozás felállta ? A 48-iki törvény azoknak, kik addig az országgyűlési követek választásánál szavazattal bírtak, vagy általában szabad városi polgárok voltak, ezen kiváltság alapján, minden egyéb qualificatió nélkül, a személyes választási jogosultságot érintetlenül fennhagyó. Semmi kétség sincs az iránt, hogy a törvényhozás e jogot nem a kiváltságos osztálynak, mint olyannak, adta meg, s hogy a törvényhozásnak egyáltalán nem az volt intenziója, hogy a nemesi osztálynak például később felserdülendő ivadékai is minden más qualificatió hiányában pusztán a régi jogon választóképességgel bírjanak. Azon törvényhozás, melynek legfőbb érdeme és dicsősége az osztálykülönbség eltávolításában s a jogegyenlőség nagy elvének keresztülvitelében áll, a nemesi osztály ezen személyes kiváltságát örökre fenntartani nem akarta. Az apától, ki tényleg gyakorolható a választás jogát, nem vette el a jogot, de a csecsemőnek kiváltságképen nem is adta meg azt. A törvényhatóságok, mind 1861-ben, mint 1865-ben másként magyarázták a törvényt. Ők a kiváltságot úgy tekintik, mint a mely a nemesi osztálynak tartatott fenn. S azért mindazon nemeseket, kik 1861-ben, vagy 1865-ben 20 évesek voltak, a kik tehát még 1848-ban választóképességgel nem bírhattak s a kikre épen azért a 48-k i törvény ki nem terjesztetett, régi jogon felvették a választók névjegyzékébe, habár semmi vagyonnal vagy egyéb qualificatióval nem bírtak is. A törvény ezen magyarázata nem felelt meg sem a törvény világos szavainak, sem a törvényhozás intenzióinak. Ugyanazért az 1869-ik évi választásnál már több vármegye, mint Pest, Veszprém stb. a törvény szoros magyarázatához tért vissza s a régi jogot csak azoknak engedé meg, kik azt 1848-ban tényleg gyakorolták vagy gyakorolhatták, kik tehát már akkor nagykorúak voltak. Sőt némely vármegye még a 20 éves kort sem fogadta el adata 1848 érvényesnek, a mennyiben ősi statútumai szerint a nemes ember csak 24 éves korában gyakorolható a politikai jogokat. A kormány által előterjesztett törvényjavaslat elfogadja és szentesíti a törvényhatóságoknak 1864-ben és 1865-ben gyakorolt felfogását annyiban, amennyiben mindazokat, akik a régi jogosultság alapján az 1865. évtől az 1872. évig valamely országgyűlési választói névjegyzékben bennfoglaltatnak, a választási jog gyakorlatában saját személyökre nézve meghagyja.« Hogy a jog gyakorlatát csak saját személyökre nézve hagyja meg , ezzel a kiváltságot csak a jelen generatiora terjeszti ki. Czélszerű-e ennyit is tenni, a fölött vitatkozhatnak a par force democraták, de mi constatáljuk, hogy a törvényjavaslat először: a régi jog megállapításában a 48-iki törvényhozás intenzióitól eltért ; másodszor, hogy a régi jogra nézve az 1848-tól 1865-ig terjedő országos gyakorlatot, fogadta el és szentesiték végre, hogy ezen intézkedése által a választói jogosultságot a 48-dikinál szélesebb alapra terjeszté ki, habár a korszellemnek megfelelőleg e jogkiterjesztés csak a jelen generatióra szoritkozik is. A „Pesti Napló“ tárczája: Brankovics György: Eredeti dalmű 4 felvonásban. Zenéjét írta: Erkel Ferencz. Szövegét Ozernyik drámája után: Ormay és Odry. Először adatott a nemzeti színházban május 20-án.) A maga nemében monumentális művei állunk nemközt. S ezt bevezetésül, rögtön, minden utógondolat nélkül ki is mondhatjuk. Két okból alkalmazható rá ez az elnevezés. Először: mert oly zeneköre 30 éves működési pályáján találkozunk vele, ki - bár folytonos haladást mutatva — szorosan véve mégis mindeddig csak a magyar zene gazdag elemeinek drámai földolgozása és eszményítésével fogalkozott s most ezúttal teljesen szakit ebbelirányával; másodszori mért feldolgozási anyagául három oly nemzeti elem keverékét választotta, merrt eddig a legtávolabbra estek a nagy világzeneöltök reflexiói körétől s ez ép oly nehéz, mint a egész feladatnak oly kitűnően felelt meg az általános zeneirály követelményei szerint, hogy egyszerre az olső operaírók színvonalára emelkedett. Bár ez magában oly vívmány, melylyel még Erkellel szemben is büszkék lehetünk, kitől küönben leginkább megvárhatjuk, hogy minden újabb művével, a múltjához kötött álláspontnál fogva, csak a speciális magyar érdekeknek szolgáljon. Sőt ép vele szemben lehetünk kétszeresen büszkék, ki ezáltal is bizonyítja, a magyar nemzeti önérzet kielégítésére, hogy a magyar zeneköltő nemcsak speciális, hanem világművészeti érdekeknek is képes géniusza által szolgálni. Való azonban, hogy talán ép e szempont szolgáltat a közönség és kritika nagy részénél kevésbé tárgyias támpontot e dalmű érdemleges megítélése és méltányolására nézve. Mert a szorosan vett nemzeti szempont, mely e részben minden vívmányt — sok körülménynél fogva méltán — csak a nemzetiségi subjectivitás mérve szerint szeret többé-kevésbé méltányolni és belbecsre nézve saját rokon érzületével azonosítani, nem találván föl benne kizárólag azt, amit talán várt és óhajtott, tartózkodóbb marad a lelkesedésben s még arra is kész talán, hogy ünnepelt zeneköltője ez irányát kárhoztassa. Viszont a cosmopolitikus nézetnek és érzületnek részint elfogultság, részint magas müszlést szenvelgő tüntetésből már mások által túlszárnyalt álláspontnak fogják nevezni azt, melyre Erkel e művével emelkedett. Pedig ha már zenekölö s tök életében az ily nagy előhaladást jelző lépéseket , mindig nagy elismerés szokta követni a méltányos kritika részéről, akkor talán nemcsak igaztalanságot, hanem egyoldalúságot is tanúsítana hazai közvéle- ményünk s kritikánk, ha ép egy magyar zeneköltőnél , nem méltányolná kellőleg azt, amit más nemzetbelieknél oly készséggel szeret és szokott elismerni. Mi részünkről főleg ily szempontból fogjuk fel Erkely legújabb dalművét s véleményünk az, hogy e munka, találó drámai hangulat, kifejezési igazság, zenészeti megvilágítás, hangszerelési színgazdagság tekintetében az újabb kiválóbb operák mellé helyezhető. Hogy szerző, egyéni ízléséhez mérten, ép »Brankovics« dráma szövegét választotta ki arra, hogy világzeneirodalmilag ily nagy első lépést tegyen , az lényegileg keveset változtat az intenzio indokoltságán. Nyilt kérdést képezhet azonban az, hogy várjon ugyan-e ezért nem érhette volna-e el akkor is, ha speciálisabb magyar jellegű tárgyat, személyeket s ezekhez képest másféle háttért választ földolgozásul ? Mi azt hiszszük, igenis elérte volna s ez esetben kettős : erkölcsi és művészeti vivmányt jelezhetnénk. De ha már előszeretetből a fölvett alak és tárgyhoz, s mintegy szándékosan önmagára vetett kényszerből, hogy ez által minél kevesebb alkalma nyíljék a magyar zenei specialitások világzenésítésére, megmaradt e választásánál, nézetünk szerint még sokkal előnyösebb anyagot nyer az által, ha szorosan nem ragaszkodik az eredeti drámának sem menetéhez, sem pedig lapos, prózai szövegezéséhez. Szerző magas művészeti intenziója s valóban merész reform-törekvése azonnal föltűnik minden gondolkodó előtt, ha e dalmű szövegét kezébe veszi. Nem akart s nem is akarhatott vele mást, mint szorosan vett szavaló zene drámát írni. S Wagner Richard hatalmas föllépése óta valóban az irány — még pedig jogosan — vett túlnyomó erőt minden magasabbra törő drámai zeneköltőn. Maga Wagner pedig oly mérvben oldja meg e nehéz feladatot, mint előtte és utána más senki. De nála ez eszme érvényesítésének nagyobb előnyére az szolgál, hogy ő a mythosi, túl világi s a nemzeti monda költői alakjait, eseményeit bámulatos alakítással és összhangzással tudja összeölelkeztetni az emberi érzelmekkel. Míg a szorosan vett történelmi vagy társadalmi alakok a az ezekkel szükségképen karöltve járó világiasb jelenetek , párbeszédek , sőt gyakran politikai állami okoskodások, prózai mozzanatok mindig merészebb vállalkozást és sikamlósabb zenészeti háttért képeinek amazoknál. Ámde daczára annak, hogy Erkelnek fölvett tárgyánál fogva épp nehézségekkel kellett megküzdenie, dalművének egyik kiváló érdeme is abban rejlik, hogy azokat — leszámítva néhol a prózaibb, laposabb s mellőzésre czélszerűen ajánlható részletkét — általában nagy sikerrel tudta meggyőzni. Zeneköltő oly feltűnő mérvben még nem szakított saját irányával, mint Erkel F. e dalművében a magáéval. Alig találunk még az apróbb részletekben is valami reminiscentiát korábbi műveiből. Egyéniségét háttérbe szorítja, s csak az adott situatió és jellemzési kellék szerint választja meg motívumait, hogy azokat szigorú drámaiságban fűzze tovább. Az önmagára támaszkodó s csak önmagáért létező absolut dallam-uralomnak s ebből folyólag a zenekari háttér szolgai alárendeltségének semmi nyoma. A szózenei részek külön önálló egészet képeznek és külön befolyással bírnak a zenekari kísérettől, mely egy magában is külön önállóságot tüntet föl s egy magában is jellemző megvilágítója lesz a szavak, érzelmek és situatiók jelentőségének. Ének, recitativ, összes, mindig poliphonice ölelkezik a zenekarral, mely csak ott árad szét kimértebb rhytmikai alakzatokká, hol az ének, a declamátió vagy szünetel, vagy az adott situatió nemzeties színezete feltüntetéséhez hozzájárul. A kidolgozás mindenütt finom, művészileg átgondolt, a hangszerelés pedig az új iskola követelményeinek színvonalán áll. Mind oly előnyök, melyek elsajátítása és egyéni azonosítása Erkel fényes zeneköltői hivatásáról tanúskodnak. A. szöveg menete majd egészen az, ami a drámában, némi csekély, színpadiabb hatást célzó változatossággal.Az első felvonást hosszabb előjáték előzi meg, melynek azonban előnyére válnék némi rövidítés. Komor, méla hangulatot kelt s csak ott nyer lendületet, hol a rézhangszerek belevágása jelzi a kivívott győzelem ünnepélyi mozzanatát. Ez előjátékban majd minden fontosabb szerepet játszó motívum föl van tüntetve, egymásba olvadó s hullámzó alakzatokban. Imakarral s szép csoportosulással veszi e mű kezdetét, melybe ágyuüdvlövések s templomi orgona hangók vegyülnek. Majd jó Mara (Brankovics leánya) s Fru z ina annak dajkája, kinek aggódva beszéli el, hogy egy ismeretlen török főúr közeledett hozzá,kitől meg lett igézve. Ez elbeszélésének és zenekari része mindjárt megragadja a figyelmet s igen találóan, mesterileg van dolgozva. Midőn a templomba távoznak, győzelmi induló zendül meg s megjelen a nép közt a győztes Brankovics; a színpadon itt egy második — katonai — zenekar is föllép s hatalmas hangár fejlődik. Aztán a békeajánlatokat vitatják a magyar és szerb főurak, melynek a magyar király halálhíre vet véget s enged szabad kezet a despotának, kinek elvonultával szerb népünnep veszi kezdetét k a fótánczczal, melyet Erkelnek sikerült az operai műzene keretében bemutatni. Nehéz föladat, ha meggondoljuk, hogy e primitiv álláspontú népzenei elem folyton egyhangú s nem mozduló alap zöngéjével semmi harmóniai modulatióra és kiterjeszkedésre nem alkalmas. De Erkel az által, hogy az orgona pontokul szolgáló alaphangokat mindig más-más hangnemre teszi át s a zenekari alakzatoknak mindig újabb változatosságot kölcsönöz, oly érdekessé teszi, amennyire csak lehetett. Ha az első felvonásban nem teljes az ének-részek organikus egybeolvadása a zenével, a 2-ikban már egészen érvényre jut. Mara, találkozván ismeretlen imádottjával, ki nem más, mint maga a szultán, ki mint követő Brankovics udvarába, egy rendkívül szép s érzelmeit találóan ecsetelő magán ének részszel lép föl, mindjárt annak kezdetén. E szám egyike a dalmű legsikerültebb s költőibb részletének. Mély érzés, nemes lendület és finom detaille kidolgozás jellemzi kezdettől végig. Ugyanily magaslaton áll azon szerelmi kettős is, mely aztán közte és a még ismeretlen szultán közt kifejlődik. Szerző itt az általános zenenyelvet használja kifejezésül , nemzeti színezettől menten. Hogy indokolt-e , nem vitatjuk; a legnagyobb zeneköltők is tanúsítottak ily eljárást — s az érzelmi álta lánosságnál fogva ez meg is engedhető — de hogy itt alkalom lett volna erre, az is bizonyos. Épen mivel Erkel e dalművében a világ zenenyelvére támaszkodik leginkább,e szempontból kevésbé eshetik ama vád alá is, hogy magyar zenészeti praegrans elemekkel meg pláne nagyon ritkán találkozunk benne. De amik s amikor előfordulnak, azok mindig eszményített alakban tűnnek föl. E 2y ik felvonás második fénypontját az esküjelenet (Brankovics és a szultán közt) képezi; az előbbié kozmopolitikus s az utóbbié török szinezetű alapra van fektetve. Hanem mind a kettő megkapóan szép. Az apa és Gerőb István fiai közt folytatott szóváltások és kitörések alkalmával is sok találó részletet kapunk, de azoknak túlságos államokoskodási színezetük van, melyek a zenészeti megvilágításra kevésbé szerencsés alapot s anyagot szolgáltatnak. A távozás, búcsúzás ismét egy hatalmas ensemblet fejt ki, melyekben Erkel e művében általában remekelt. Az egész dalmű legbevégzettebb, legmeghatóbb részének a 3-dik felvonást nevezhetjük. Erkel, úgy látszik, erre fektette minden zeneköltői ambitióját. Kezdetén Brankovics mereng és visszakivánja lelkében fiait. E magán énekrészt előbb gordonka-solo előzi meg, majd négy gordonka a nagy bőgök gyönge piccicatóival csatlakozik, sajátságos hangszinezetű háttért képezve, mely a maga nemében ép oly találó, mint eredeti. Hanem a culminatió-pont ama jelenetben áll be, midőn az apa elé egymásután vezetek a szemük világától megfosztott fiukat. Meghatóbbat, szivrázóbbat alig lehet képzelni, zenével kifejezve. Pedig mesteri feladat volt a jelenet kétszeri ismétlését úgy fokozni, hogy az csak nyerjen hatásban. És valóban nyer is, mert midőn a fiatalabb fiú (István) előtt az apa megtörik, de ennek vigaszára ismét visszanyerő erejét, a fiú távozik, a zene drámai megvilágítása oly magaslatot nyer, melyre büszke lehetne bármely világ-zenekövető. Itt a zenei motívumok szálai a legfinomabbul vannak szővei a hangulatnak oly igazán, oly természetesen megfelelnek, hogy minden hallgatónak éreznie kellett a jelenet mély, megdöbbentő, lesújtó hatását. Mint a többi felvonás, úgy ez is lendületteljes összessel végződik, mely hatásos hangszereléstől kisérve mindig hatni fog. E fináléban Erkel szerencsés combinatióval alkalmazta a szerb nemzeti zeneélemet Budapest, május 22. (A megszavazott közösügyiköltségvetés.) A delegátiók ma befejezték munkálkodásukat. A megszavazott közösügyi kiadások főösszegei a következők: összes kiadások: 107,418.299 frt, — 3,131.078 frttal kevesebb, mint 1874-ben volt E kiadások fedezésére szolgálnak a vámbevételek: 15,000.000 frt. — 2,500.000 frttal kevesebb, mint 1874-ben. Fedezendő igy: 92,418.299 frt. Ebből mindenekelőtt a magyar államra esik 2 •. 91,848.365 frt 98 kr. A ránk eső 30 % — 27,170 979 frt 90 */* kr. Összesen ránk esik: 29,018.345 frt, 88 ’/* kr. — 199.158 frt 49 ** krral kevesebb, mint az 1874-diki quóta volt. (A középtanodai törvényjavaslat.) A lapokban felmerült hirek ellenében megjegyezzük, miszerint a vallás- és közokt. m. kir. minisztériumban semmit sem tudnak arról, mintha a középtanodai törvényjavaslat tárgyalása őszig halasztatnék, sőt ellenkezőleg fontosságára való tekitettel szükségesnek tartják, hogy az mindjárt az ünnepek után tárgyalás alá kerüljön. (A nemzetiségi képviselők.) Az újvidéki «Zasztava« a nemzetiségi képviselők »declaratiója« ügyéről a következő közleményt tartalmazza : A declaratiónak közzétételét, melyet pedig a nemzetiségi körnek elnöke s a két jegyző már aláírtak volt, öt más képviselőnek közbelépése, miként ez már jelentve volt, akadályozta meg, és pedig egy pár stylaris hiba miatt. A képviselőknek a szünidők utáni összejövetele alkalmával az ügy ismét szőnyegre került, de csak értekezletileg, mivel több román képviselő távol lévén, cubülést nem lehetett tartani. A stylaris hiány pótoltatott, azonban új kétely támadt. A declaratióban az állott, hogy a nemzetiségi képviselők Magyarország »függetlenségét« akarják, az eddigi tapasztalatok tekintetbevételével »önállósággal« cseréltetett az fel. Midőn az egész declaratio kijavítva a jövő értekezleten felolvastatott, kérdésül felvettetett: czélszerű-e egyáltalában a declaratiót közzétenni ? A declaratió kiadásának határozathozatala alkalmával nemcsak kormányválság volt, hanem a parlamentáris crisis is, akkoriban tehát volt értelme bizonyos helyzetet foglalni el nyilvánosan, melyre az illető pártok reflectálhattak volna, mert hát a »nemzetiségi párt« nem igen gondolt az igazolásra, szemben a rágalmakkal, hanem csak saját álláspontjának nyilvános és világos megjelölésére, amelyet elfoglalva a magyar pártoknak vagy kezét nyújthatná, vagy pedig a nyújtott jobbot elfogadhatná. E pillanat elillant. A válság is időközben megszűnt. A főbb dolgokat illetőleg a régiben maradt minden. Tisa is e közben a fennálló nemzetiségi törvényt az engedmények végső határának jelölvén meg, annak revíziójára czélzott a magyarság érdekében, csakhogy alkalmasabb időben. Tehát a declaratió, melyben a nemzetiségi képviselők collective nyilatkoztak volna, nemcsak értelmetlenné, hanem kétségessé is len. Ennélfogva értekezletileg, azaz a körnek összes tagjai vagy többségének jelenlétében elhatároztatott, hogy a publikationak felfüggesztését, vagyis, hogy a már egészen készen lévő, hanem most már az idő és ügynél fogva elévült declaratiónak közzétételét abban hagyják. A körjegyzőségi törvényjavaslat fölötti vita fordulópontot képez a nemzetiségi politikában. Magyarország sorsa a nemzetiségekre nézve, — igy végzi a »Zisztava,« — hogy a legenyhébb kifejezéssel éljünk, közömbös dolog lett. (A németek Magyarországon.) A német lapokban mindegyre megújul a hajrá a németeknek Magyarországon Alitályosan tapasztalt üldöztetése miatt. Ma három külföldi és két bécsi lapban találtunk ily panaszokat, melyek olvasásakor bizonyára mindenki, aki a magyar viszonyokat ismeri,bámulva kérdi,hogy miben nyilvánul,hol található amaz üldöztetés, melyről annyi siralmas ének szól nagy Germániában? S miután alig kell bizonyítanunk, hogy soha még alaptalanabb és galádabb izgatás nem folyt, mint a minő a német lapokban a németeknek Magyarországon állítólag történő üldöztetésével elkövettetik, a viszonyainkkal ismerős csak a legmélyebb indignatióval utasíthatja vissza a »magyarfalók« e nemtelen üzelmét. Még növekedik az indignatió, ha megtudjuk, hogy minő ürügyeket használ fel az izgatás. Olvassuk csak a »Neue Freie Presse« legújabb számát, melyben a »Deutsches in Ungarn« czímű czikk elmondja, hogy Trefort német tudósokat akar Magyarországba hivni, s aztán előadja, hogy a tiszai vasuttársulattal mily kannibálisan bánik el a magyar kormány. Idézett bécsi lap szóról-szóra ezt írja : »Legújabban a tiszai valutna , mely német-osztrák pénzen építtetett, megparancsolták, hogy a szolgálat csak magyar nyelven teljesíttessék , hogy minden tisztviselőt, ki egy év alatt nem tanul meg magyarul, a szolgálatból elbocsásson. Az igazgatótanács ez ellenében előterjesztést tett, hogy s szolgálati szerződések állanak fenn; hogy az idősebb derék technikai és administratív tisztviselőktől a magyar nyelv megtanulását nem követelhetni s hogy a szolgálatban számos technikai kifejezés és elnevezés van, melyeket nem lehet sem magyarra lefordítani, sem körülirni a nélkül, hogy a legnagyobb szerencsétlenségek veszélye föl ne idéztessék.« E fölterjesztésben ráismerhetni »Horrath Nördling« hangjára, mivel azonban a közlekedési miniszter valószínűleg megértető, hogy épen a tiszai vasuttársulattól, melynek részvényeiből oly nagy rész a magyar állam birtokában van, s melynek üzlete a legmagyarabb vidékeket érinti, teljes joggal megkövetelhető, hogy a vasúti szolgálat magyar alapon legyen berendezve. S ha a tiszai vasuttársulatnak e tekintetben aggodalmai vannak,felvilágosításért folyamodhatik a sokat ócsárolt keleti vagy éjszakkeleti vasuttársulatokhoz, melyeknek teljes organisatiója magyar. S mert a magyar kormány az említetthez hasonló jogos kivánatokat tesz,melyik netán egyegy magyarul nem tudó Horvath vagy igazgató tanácsosra nézve kényelmes ének, ime ezért hangzik a siralmas ének nagy Germániában, ezért állítják, hogy Magyarországon felfalják a németeket. (Az osztrák sóbánya-utalványok kamatja) közelebb 4 % -ra fog leszállíttatni. Az osztrák pénzügyminiszter azt már régebben kilátásba helyezte, minthogy erről szóló beszéde az utalványok némi csökkenését vonja maga után, a leszállítást egyelőre szükségtelennek tar Budapest, május 22. Milán fejedelem ma visszaérkezett székvárosába s hosszú konstantinápolyi utazása nem vált lealázó vasallusi úttá, melyről a szerb forradalmi párt már előre is oly borzadalmas rémregéket tudott mondani. Szerbia fiatal uralkodója a török szultán udvarában mindazon kitüntetéssel fogadtatott, mindazon tiszteletben részesült, mely őt állásánál fogva megilleti. A keleti vendégszeretetet a szultán a legszivélyesebb módon gyakorolta s a hosszasabb ottmulatás idején egyetlen alkalom sem nyilt, egyetlen eset sem állott be, midőn a porta és ifjú vendége közt bármily tekintetben kellemetlenség vagy csak inconvenientia is zavarta volna meg a szívélyes érintkezést. A konstantinápolyi hírek kivétel nélkül elismerik, hogy a belgrádi vendég a szultán és udvara részéről a szívélyes figyelem s a kitüntetések tárgya volt és maradt mindvégig. Meglehet, hogy Milán fejedelem nem szerezte meg Stambulban Kis-Zwornik birtokát, mint ahogy egykor előde a szerb-török várak kulcsait vitte magával ajándékul alattvalóinak Konstantinápolyból. Ez a kérdés elintézése még talán további alkudozásoknak hagyatott fenn, de az ügy egyáltalán nem is olyan, mely Szerbia anyagi vagy művelődési fejlődésére, vagy biztonságára** belügyi politikájának önállóságára bármi tekintetben is befolyást gyakorolhatna. Kis-Zvornik hová tartozandóságának kérdése magában véve egészen jelentéktelen határszabályozási ügy, melyet mesterségesen emeltek fontosságra ama szerb politikusok, kik minden áron okot kerestek a portával való viszálykodásra. Csak a délszláv agitátorok fújták föl olyannyira a dolgot, hogy néha egész Európa figyelme reá irányult; a Zwornik-ügy is egyike ama humbugoknak, melyek a mesés keleti politika terén fölös számmal tényésznek. E jelentéktelen hely birtoka ép oly kevéssé emeli Szerbia hatalmát, mint a portrét, s csak azok, akik plausibilis okot keresnek az összekocczanásra, kerítettek e magában véve jelentéktelen ügynek oly nagy feneket. A fejedelmi látogatás azonban rosz befolyást semmiesetre sem gyakorolt a Zvornik-kérdés megoldására. De volt ez útnak ennél sokkal fontosabb közvetlen gyakorlati eredménye, mely Szerbia jövőjére valóban kiváló hatással lehet. A fejedelmi látogatás megpecsételte ama jó viszonyt, mely a szerb kormány és a porta közt egy idő óta, alakulni kezdett s mely a szerb népre valóban az életszükséglet fontosságával bir, mert itt a török főurral való viszony barátságos alakulatáról van szó. Szerbia nemcsak szomszédja a szultán birodalmának, hanem azzal a fennálló nemzetközi szerződések értelmében bizonyos függési viszonyban is van s igy reá nézve csakugyan életérdek volt e viszonyt barátság alapjára fektetni s jóvá tenni ama