Pesti Napló, 1874. december (25. évfolyam, 276-299. szám)

1874-12-03 / 278. szám

278. szám. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap Szellemi részét illető mindao közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kézi­rátok nem adatnak vissza. Hiarto-Mvaiai Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Csütörtök deczember 3.1874 REGGELI KIADÁS. Möffisetéd feltételeség Postán küldve, vagy Budapesten ká­hot hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 3 hónapra 0 ■ 0 . 6 frt — kff. 6 hónapra 0 .­­ 12 . — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyed­enként 1­orint. Az előfizetés az év folytán* min­den hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 20. évi folyam. Hirdetését szintúgy mint’előfizetés is­ a KIADÓ­HIVATALBA, barátok-teres Athenaeum-éplik küldendők Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra Előfizetési árak : Egész évre..................24 frt. Kél évre......................12 firt Negyed évre . . . 1­6 frt. Egy hóra..................2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó-hivatalának (Perencziek - tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A ..P. Napló" szerkesztő- és kialó-ivatala. Budapest, decz. 2. Tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjában a napokban egy közlemény foglaltatott, mely a zárszámadási bizottság egyik üléséről tévén jelentést, elmondta, hogy a bizottság illető ülésében nagy vita folyt. A vitára okot­­ Ló­ny­ay Menyhértnek az 1867-ik évi pénzkeze­lésről beterjesztett 328. szám alatt ismeretes kimutatása adott. A bizottság minden tagja elismerte — úgymond a hírlapi jelentés to­vább — hogy a kimutatás felette hiányos, sőt a bizottság egyik tagja odanyilatkozott, miszerint vétket követett el Lónyay, hogy a kimutatást előterjesztette.­ A nagy vita ered­ménye a nevezett közlés szerint az lett, hogy a kisebbség a Lónyay kimutatásainak a leg­főbb számszék részére megküldött eredeti rész­letes kimutatásokkal meg nem egyező voltát kívánta kijelentetni, ellenben a többség (hat jobboldali, három baloldali ellen) kijelentette, hogy mindaddig, a­míg az osztrák és magyar minisztériumok közt »a közös természetű ügyek« véglegesen tisztába nem hozatnak, az 1867-ik évről rendes és biztos számadást ösz­­szeállítani nem lehet. Jogom van e közlemény félre nem ismer­hető tendentiositásánál fogva föltenni, hogy nem kifogástalan forrásból eredt. De a közle­mény nemcsak rosz szándékot árul el, hanem bizonyítja azt is, hogy a közlő nem is ismerte a tárgyat, melyről irt.*) Tévedéseivel és ig­­norantiáival foglalkozni azonban nem az én feladatom. Engem a kérdés érdekel, mely egyálta­lán nem uj; 1869. év végével e tárgyról, u. m. az 1867. évi kezelési kimutatásokról és az 1868. évi zárszámadásokról élénk vita folyt a képviselőházban és az 1848. III. t. ez. 37. §-a, az ugyanazon évi IV. t. ez. 6. §-a és az 1870. évi X. t. ez. értelme szerint a képvise­lőház az 1869-ki országgyűlés 158. ülésében hozott határozatában kimondta, hogy »azon eltérések, melyek az előirányzat és a zárszám­adások által kitüntetett tényleges kezelési eredmények közt fennforognak, részint a­z eltérés szüksége, részint k­é­­sőbbi törvények által igazolva vannak.« Az országgyűlés e határozata továb­b) A közlemény a lapok számára szerkesztett kő­nyomato­t Országgyűlési Értesítődből vétetett át lapunkba, mely az összes budapesti lapokat a képviselőház bizottságaiban történtekről tudó­sítja. A s­z­e­r­k. bá­r jóváhagyja a miniszté­rium két évi kezelését, meg­szavazza az eltérésekre néz­ve a felmentést és csupán a számté­telek helyességének megvizsgálása végett a kimutatást a felállítandó államszám­vevőszékhez áttétetni határozta.« A magyar államszámvevőszék pedig ezen számtani vizsgálatot befejezte és az arról­­ tett jelentésében kimondja, hogy »az említett­­ számviteli kimutatások tüzetes megvizsgálása­­ után . . . arról győződött meg az államszám­vevőszék, hogy az eredeti szám­adások eredményei a főbb összegekre nézve teljesen, a tételenkénti részletekre nézve némi, azon­ban az összegre nézve károsan be nem folyó eltérések kivételével... a­mennyiben t. i. az egyes tételek vagy keze­lési ágak, vagy rovataik, vagy pót- és folyó kezelések közt lettek felcserélve, a zárszám­adás illető tételeinek valósággal megfelelnek, továbbá hogy hosszabb ta­nulmányozás után rájön a vizsgáló, hogy a kimutatott tételek csakugyan a zárszámadás szerint használtattak fel, és hogy az összegek végeredménye tökéletesen megegyez az 1868. zárszámadásban felvett összegekkel. Nemcsak ezeket kellett volna tudnia a bizottság azon tagjainak, kik hivatvák ily kényes természetű ügyek fölött határoz­ni, hanem azt is, hogy egy »kezelési ki­mutatás « a kezelési eredményt szá­molja el, tekintet nélkül arra, hogy a folyó, vagy múlt évi költségvetés terhére vagy javára történtek-e a kiadások és bevéte­lek, és ennélfogva a dolog természete szerint nem is egyezhetik a zárszámadás tételeivel, mivel a zárszámadás már nem az évi keze­lésnek kimutatása, hanem kimutatása az azon évi államháztartásnak, mely­nél már elkülönítve fordulnak elő az előző év hitelére történt, úgy a jövő évben a számadási év javára, vagy terhére előforduló fizetések. De tudniok kellett volna a bizottság il­lető tagjainak azt is, hogy különböznie kel­lett a Bécsben székelő államszámvevőszék által készült zárszámadásnak az általam egy évvel előbb a képviselőház elé terjesztett ke­zelési kimutatástól a különböző állás­pontnál fogva is, mely köztem és a bécsi számvevőszék közt létezett, a mennyi­ben a bécsi legfőbb számvevőszék az 1866. deczember végén az akkori osztrák pénz­ügyminiszter által előterjesztett költségve­tés czimei szerint számolt el, és igy a belügyi kiadások a »magyar és horvát cancellária« czim alatt fordulnak elő, holott ellenben én, ki 1867. már­­czius havában vettem át a pénzügyi kezelést, az alkotmányos formák és törvények értelmé­ben a kiadásokat az életre hívott egyes minisztériumok szerint szá­moltam e­l ; sőt különböznie kellett már azért is, mert több kiadás fordult elő 1867-ben (mint a koronázási, országgyűlési kiadások stb.), melyek az 1866. évi előirány­zatban, mely szerint a bécsi számvevő­­szék könyvelt, elő se fordultak. A magyar minisztérium az országgyűlés határozatainak alapján könyvezte bevételeit és kiadásait a minisztérium tényleges c­ímén, az osztrák fő­­számvevőszék pedig, a maga régi budget-ro­­vatai alatt könyvelt. De nem fogadhattam el a bécsi legfőbb számvevőszék könyvezési mo­dorát a közös kiadásokra nézve is, mert az ország hátrányára lett volna. Felesleges­nek tartom ez iránt részletekbe bocsátkozni, csak azokra hivatkozom, miket ez ügyben az országgyűlési tárgyalások alkalmával 1869. évben részletesen és indokolva elmondottam. A legkevesebb, mit oly bizottság tagjai­tól, mely hivatva van ily kényes természetű ügyekben határozni, a közönség úgy, mint egyesek megvárhattak volna, az, hogy e bi­zottság minden tagja illő komolysággal és a fennforgó tárgy minden körülményének ala­pos ismeretével fogjon fontos feladatához. Sajnos jelenségnek kell venni, hogy van­nak, kik a zárszámadási bizottságban részt vesznek, vitatkoznak, vádolnak és határoznak oly kérdések fölött, melyeknek előzményeit fejleményeit és történetét nem is ismerik, noha ezek is a házban bőven megvitat­talak. E megjegyzést, melylyel soraimat bezá­rom, a számadási bizottság azon tisztelt tag­jának ajánlom figyelmébe, ki oly könnyedén vélte vétkemül felróhatni azt a tettemet, a­melylyel csak kötelességemet teljesítem, és a ki jogosítva érezte magát ítéletet mondani e tárgyban anélkül, hogy komolyan tanulmá­nyozta volna. Gróf LÓNYAY MENYHÉRT: A „Pesti Napló“ tárczája. A »mennyei birodaloméból- Peking, aug. 15. Peking, a P­e­i­c­h­o folyamtól délnyugati irányban 10—12 angol mértföldre fekszik homokos síkságon, csaknem egyenlő vonalban, a szélességi és hosszúsági fokokat tekintve, Madriddal és Nápoly­­lyal. Mint chinai történészek állítják, Peking a »Y­á­n»-ok uralma alatt, tehát már Kr. e. 250-ben mint China fővárosa szerepelt, de bennszülött csá­szárok alatt az udvar folyton Nankingben tartózkodott, míg Kr. u. 1421-ben a M­i­n­g dynas­­tiából származó Y­u­n­g -t­o császár udvarával együtt újra Pekingbe költözködött, s ez időtől kezdve Peking állandóan China fővárosául tekinte­tett. Sajátságos, hogy bennszülöttek a chinai fővá­rost »Petyin«-nek ejtik ki, sőt chinai földabroszokon »ching-schih« névvel jelöltetik. Midőn a mancsuk császárja a chinai trónra lépett, Peking két részre osztatott fel. Az északi rész, hol a császári palota fekszik, »Tartár«-nak neveztetett el, annak jelzésére, hogy ott mancsu eredetű családok laknak, míg a leginkább chinaiak által lakott déli rész­t chi­nai városinak neveztetik. Mind a két város szilár­dan épült kőfallal van körülvéve. A tartár-város ti­zenkét négyszög angol mérföldet foglal magában . Peking déli részétől el van különítve; falai sokkal szilárdabbak, de sok helyütt nagyon egyenetlenül vannak építve. — A falak magassága átlag 50— 60 láb, vastagságuk 40 láb. — Külső részük füg­gélyesen emelkedik ki a földből ; belső felük éles szögben ereszkedik le a talajra.­­ A kapuk fö­lött magas vizsgálótornyok épitvék, melyeknek ap­ró ablakain faágyuk kandikálnak ki. A falakon gyönyörű sétatér van, a­honnan nemcsak az egész várost be lehet látni, hanem nagyszerű kilátás nyí­lik a várost körülvevő erdőségekre, hegyekre és nyári lakókra. Maga a város legkevésbé sem képes meglepni az idegent. Egy fényes múlt nagyszerűségének rom­ba dőlt maradványaival találkozunk itt. Minden romban hever, s a kormánynak egy nem rég kelt rendelete a félig beomlott házak lerontását, melyet többen megkezdettek, szigorúan eltiltotta. Az utczák oly szélesek és egyenesek, hogy »sugárút«-nak is be­­illenének, de a hajdan épült hírneves földalatti csa­tornák fel vannak szaggatva és sötét tátongó üre­geik félelmességével borzongatják az idegen házát. Mindemellett láthatók még ma is nagyszerű és meglepően gazdag épületek, minők : a Buddha, Lá­ma, és Confutius tiszteletére emelt templomok és más középületek. A császári palota, vagyis a­­ »tiltott város« a tartár városnak egy harmadrészét foglalja el. A pa­lota kétsorosan épült magas kőfalakkal van a külvi­lágtól elzárva. A külső falon nekem is sikerült át­jutnom, de a belsőket még csak megközelíteni sem lehet, mivel azokat vízzel telt széles árok veszi kö­rül s a falakból csak egy két palota csúcsa magas­­lik ki, melyek sárga szinű s napfénynél messze elra­gyogó porczellán táblákkal vannak befedve. A til­tott városba négy kapu vezet, melyek mindegyikét őrök őrzik, hogy ne jusson szentségtelen láb a »Dra­gon-trón« közelébe. A chinaiak elbeszélése szerint a falakon belül meglepően szép s a belföldi építészetet messze túlszárnyaló modorban épült paloták vannak. A falakon belül minden arany és ezüst, a pagodák oszlopai, a vázák, a bútorok, stb. Peking a falakon kívül sem látszik valami nagyszerű városnak; nincsenek a falakon kimagasló épületei, s általában oly hatást gyakorol az idegen­re, mint egy óriási falakkal körülvett börtön. Semmi sem árulja el, hogy a nagy chinai birodalom hatal­mas fővárosa terül el előttünk. Peking nevezeteségei közül különösen kiemelendők: a csillagvizsgáló to­rony, Láma temploma, Mohamed Mossueja és a pe­kingi nagy harang. A csillagvizsgáló torony a jelenleg uralkodó mancsu császári családnak trónra jutása kezdetén, körülbelül 250 évvel ezelőtt épült. A tartár város délkeleti részén fekszik, hol a kőfallal összeépítették. Eredetét illetőleg sok mindenfélét beszélnek a benn­szülöttek. Legvalószínűbb, hogy »Kang-shi« császár uralkodása alatt (a­midőn a jezsuitáknak nemcsak Pekingbe bejutniok sikerült, hanem annyira behíze­legték magukat a hatalmas császárnál, hogy nagyon sok fontos ügy vezetése a jezsuiták kezére bízatott,) bizonyos Ricci nevű olasz jezsuita felügyelete alatt építtetett az oly sokat emlegetett pekingi csil­lagvizsgáló torony. A torony két emeletből áll, me­lyek közöl ma már csak a felső használtatik. Itt vannak elhelyezve a planispherák, sextansok s egyéb csillagászati eszközök, melyek mindegyi­ke valóságos műremek. — E szereket bronzból öntött dragonok — sárkányok — őrzik. Itt van el­helyezve azon hírneves égi globus, mely a pekingi szél­ességen létező főbb csillagokat tünteti fel, s melynek hire még Európába is eljutott. Sajnos, hogy a telescopok, és más apróságok lassanként eltünedez­nek, vagy világot járó urak által elvontatnak.­­ E körülménynek tulajdonítható, hogy a Tsung­­li-gamen (a chinai külügyminisztérium) bez­á­­ratá a csillagda kapuit, s abba többé idegen be nem bocsáttatik. Láma temploma a város északkeleti részén fekszik, s 725-ben építtetett Yung-Cheng császár parancsa folytán, midőn a thabeti, nagy láma hatalma Chinában is kezdett terjedni. Építészeti te­kintetben e templom ritkítja párját egész Chinában. A templom tágas udvarán több bronzból készült óriási sárkány és oroszlán van elhelyezve, melyek mindegyike valóságos műremeket képez. Az épület sárga szinü porczelánnal van fedve. Midőn e templo­mot először meglátogattam, az udvaron sárga selyem kaftánba öltözött, borotvált fejű papok jöttek elém, kiknek mindegyike mély főhajtással válaszolt európaias üdvözletemre és egyikök azon kérdést in­tézte hozzám, mily nemzetbeli vagyok? »Matya­­kon« (magyar) volt válaszom, mire a papok fejüket csóválva néztek egymásra, bizonyára a sohasem hal­lott nemzet fölötti csodálkozásukban. Különben nagy tisztelettel vezettek végig a templomokon, sőt Buddha istennek óriási magas (60 láb) bálványát is megmutatták. A szobor bronzból öntve látszik lenni; mint mondák, fából van, s csak bronzszinű festékkel van művészileg befestve. Confutius temploma Lámáéhoz nagyon közel fekszik. Az igazat megvallva, nagy érdekkel léptem ez egyszerű templomba, a­hol chinai betűkkel födött fatáblákon kívül nem igen lehet egyebet látni. A fa­­táblákon a bölcsnek neve olvasható. Ezen kívül apró márványtáblák vannak a falakon elhelyezve, melye­­­­ken tudós chinaiak nevei vannak feljegyezve. A templom udvarán sürü lombú fák állanak, melyek, mint vezetőm mondá, az 500 évvel ezelőtt uralkodó mongol dynastia idejében lettek ültetve, sőt találkoznak oly merész chinaiak is, kik e fákat 2000 évnél is idősebbeknek állítják. Imádságok és egyéb szertartások itt nem tartatnak, kivéve évenkint egy napot, a midőn a chinaiak nagy prófétájuk tisz­teletére áldozatokat nyújtanak be. Létezik Pekingben Mohamed tiszteletére emelt Mosfué is, mely »Chien-lung« császár uralkodá­sa alatt ugyan ennek rendelete folytán építtetett. E templomról a következő történet­ét beszélik : Körülbelül egy évszázaddal ezelőtt, mikor Tur­­kesztán China hatalma alatt állott, egyike az arab herczegeknek egy fiatal rabnőt mint ajándékot küldött Chien-lung császárnak. A napnak fia és a holdnak nagybátyja csakhamar annyira megkedvelte a szép arab leányt, hogy kérelmére, mely szerint egy Allah­­nak szentelt templomot építtetne a császári palota falai előtt, nem tudott ellentállni és több arab ere­detű családot Samarkandból papjaikkal együtt Pe­kingben telepített le, kik a számukra kijelölt helyen egy mosd­ét építettek és házi tűzhelyeiket a templom körül helyezték el. Noha az évek folytán a chinai szokásokat el is sajátították, és a férfiak fejüket chi­nai, vagyis inkább mancsu­ka módra elül borotvál­ják, hátul lelógó hajfonattal látják el, szokásaikat és fajukat egész a mai napig sértetlenül meg­őrizték. Rég óhajtottam ezen arab családot megláto­gatni, míg egyszer csak óhajom, idő és alkalom kínálkozván reá,­tetté vált. Egy pekingi fiakeren két órai döczögés után a császári város délnyugati sarkára érkeztem. Itt emelkednek a Mohamednek szentelt falak, közel a végromláshoz. A templomnak az utczára néző homlokzata, mely fehér márványból készült és telve van arab feliratokkal, tekintélyes kinézést köl­csönöz a templomnak, de belseje nagyon szegény. Míg a mesebének az utczára néző homlokzatát néz­tem, szolgám felkereste az öreg papot, ki kulcscsal kezében, családjának számos apró tagja által kísér­ve örömmel jött felém, hogy megmutassa a templom minden zugát. A templomban meztelen falak bámul­ják az idegent. A jószivü öreg pappal chinai nyelven társalogtam, melyet ő folyékonyan beszél; de mivel kiváncsi voltam tudni, várjon beszéli-e még anya­­­nyelvét, felkértem őt, olvasná el a falakon levő hihe- s­­őleg a Koránból vett feliratokat, mit ő kész öröm­mel teljesített is. Tengeri utazásom közben elsajátí­tottam néhány arab szót, melynek ismétlése könye­­ket csalt szemeibe, s bizalmasabb kezdett irányom­ban lenni. Elmondotta, hogy néhány év előtt folya­modott a chinai kormányhoz pénzsegélyért, melylyel templomát felépíthette volna; de kérelmével eluta­­sittatott, s míg a mosd­é teljesen romba dől, ő és sorsosai kénytelenek a chinaiakkal űzött kereskedés által fenntartani nyomorult életüket. A chinai nagy harang temploma a város észa­ki részétől mintegy három angol mértföldnyire fek­szik. Hozzá igen poros út vezet, melyen szeles időben a por miatt lehetetlen járni. Egy virgoncz öszvéren futottam be a három mérföldet s megérkezvén oda, rögtön bebocsátottak a templomba. A »Ta-Csung-szu­» (nagy harang) papjai igen szívesek és előzékenyek voltak irányomban, a meny­nyiben még pénzt sem akartak elfogadni s a szá­mos egymás mellé épített templom kapuját nagy elő­zékenységgel nyitogatták fel. Elbámultam a harang megpillantásakor, mely a legnagyszerűbb s a legcsodálatosabb tárgy, a­mit eddig még Chinában láttam. A harang magassága 20 láb, átmérője 15 láb, súlya, mint a papok álliták, 115.000 fontnál több. Külseje, valamint belseje igen szépen dolgozott chinai és mancsu betűkkel van ékít­ve. A feliratok a Buddha vallás szent könyveinek 87 szakaszát tartalmazzák. A harang, mely földünkön a legnagyobbnak mondatik, »Yung-lo« chinai csá­szár uralma alatt készült, ki egyike volt a Ming dy­­nasztiából származott császároknak, kiknek legutolsó ivadéka Kr. u. 1643-ban halt meg. A nagy harang az eső istenének tiszteletére öntetett, s mint a papok szent komolysággal beszélték, mihelyt e harang megmozdittatik, az Isten azonnal esővel áztatja a földet. Vannak ezeken kívül Pekingben a nap, hold, föld, az ég és a földművelés tiszteletére épült fényes templomok, melyekben a chinaiak, mongolok és man­csuk császárja évenként többször személyesen nyújt be áldozatokat. De ezekről máskor. Faragó Ödön, Budapest decz. 2. (Közjogi vita a pénzügyi bi­zottságban.) A képviselőház pénzügyi bizott­ságában ma egy nagyon fölösleges közjogi vita folyt. A delegatiók által megszavazott 1872-diki póthitel fedezéséről lévén szó, P­é­c­h­y Tamás föl­­vete a kérdést, vájjon a delegatiók jogosultak-e az ily póthitelek megszavazására. Péchy azt hiszi, hogy a delegatiók csak a közösügyi költségvetések meg­szavazására jogosultak, de nem a póthitelekre. S­i­­monyi Ernő kijelenté, hogy ő nem akar tudni semmit a delegatiókról, s nem vesz föl az orsz. költ­ségvetésbe egy tételt sem, melyet a delegatiók meg­szavaztak. Különben helyesli Péchy okoskodását. Péchy nézetét helyesli — közcsodálkodásra — , s er­dényi is. Széll Kálmán, W­ahrmann, s különösen G­h­y c­z­y a kiegyezési törvényből ma­gyarázták meg, hogy e kifogás mennyire alaptalan. A delegatiók szavazzák meg a közösügyi költségve­tést, a delegatióknak felelősek a közös miniszterek, a delegatiók vizsgálják a közös zárszámadásokat, mindezekből világosan kitűnik, hogy a delegatiókat illeti a póthitelek ügye is. E kérdést különben a magyar országgyűlés már eldönti, már háromszor b­eállítván az ily póthitelek fedezését (melyeket a delegatiók szavaztak meg), az orsz. költségvetésbe. A pénzügyi bizottság többsége is ily értelemben ha­tározott. (A román egyházi congressus.) Esti lapunkban, Nagy-Szebenből vett hírek alapján, azon gyanításunkat fejeztük ki, hogy a román con­­gressuson, a metropolita-választás alkalmával, »meg­lepetés« készül. E pillanatban Nagy-Szebenből vett sürgönyünk megerősíti e föltevésünket. A román metropolita választása, mely ma történt meg, nem vezetett eredményre, összesen 88 congressusi képvi­selő szavazott. Ezek közül 43 szavazatot Román Miron aradi püspök nyert, 45 szavazó­jegy pedig üres volt, é­s így, minthogy senki sem nyert álta­lános többséget, holnap új választás lesz. Tudósítónk arról is értesít, hogy a 45 tag, ki üres szavazó­jegyet nyújtott be, Popea-párti­­ demonstrátióból szavazott így. Alapos remény van azonban ahhoz, hogy a má­sodik,­­illetőleg most már harmadik, választás ered­ményre vezet, és pedig valószínű, hogy Román Miron nyeri meg az általános többséget. (A kataszteri képv. házi bi-­­z­o­tt­s­á­g­ ma délután 5 órakor tartott ülésében­­ az előadó által beterjesztett jelentés hitelesíttetvén, az legközelebb a ház elé fog terjesztetni. (Az igazságügyi képv. házi b­i­z­o­tt­s­á­g­ ma d. u. 5 órakor tartott ülésében Teleszky István előadó előterjesztő jelentését a polgári perrendtartás tárgyában, mely felett érde­kes vita fejlődött ki az iránt, vájjon ezen jelentés alapján bele­menjen-e a bizottság a perrendtartás részletes tárgyalásába. Szóltak e tárgyban Fau­ler igazságügyminiszter, Horváth L., Ho­­r­á­n­s­z­k­y Nándor. Tudósításunk zártakor a vita még nem ért véget. (A tanulmányi alap­ jogi természe­tének megvizsgálására kiküldött képv. házi albizott­ság ma d. e. ülést tartott, melyben megállapodásra jutott hosszabb tárgyalás után kimondván, hogy a tanulmányi alap országos vagyis köz­alap, annak jövedelmei országos tan- és közműve­­lődési czélok előmozdítására fordítandók, ebből kifo­lyólag kimondatott az, hogy a kormány felhívandó, hogy mind az alapot, mind pedig az alapból fenntar­tott intézeteket az országos költ­ségvetésbe vegye be. A motivatió szer­kesztésével Horánszky Nándor bízatott meg; A­p­p­o­n­y­i Albert gróf különvéleményt jelen­tett be. (A delegátiók jövő ülésszaká­nak idejét­, mint a »N. Er. Presse« értesül, a közös miniszterek már megállapították. A delegátiók 1875. mártius elejére fognak összehivatni. Az ülések ezúttal Bécsben tartatnak; a tanácskozások tartama alig lesz több négy hétnél. A közös minisztériumok­ban már folyik a budgetösszeállítás munkája, noha az előirányzatok még sehol sem készültek el, s így azon hírek, hogy a közös kormány ismét nagyobb szükséglettel fog előállani, legalább is koraiak. El­lenkezőleg, az idézett lap szerint, a közös miniszte­rek abban állapodtak meg, hogy az előirányzat ké­szítésénél a monarchia pénzügyi helyzetét kellően tekintetbe veszik. (Az egyetemi építkezések ügyé­be­n­ a közoktatási miniszter költségkimutatást ter­jesztett a pénzügyi bizottság elé, mely annak idején ezen tétel tárgyalását függőben hagyta volt. E kimu­tatásból a következő adatokat közöljük: Az orvosi kar czéljaira s a természettudományi intézethez szükségelt telkek árára 616.000 frt jön megszavazv­a. Ez összeg évi kamata és törlesztése 43.120 frtot igé­nyel. Az egyetemi könyvtárra 1873. és 1874-ben 410.000 frt, az élettani intézetre 224.000 ft, az egye­temi főépületre 359.581 frt, összesen 993.581 frt jön megszavazva, melynek kamatai és törlesztése 69.550 frtot igényel. 1875-re az itt megnevezett három épít­kezésre 480.734 ft van előirányozva, melynek kamata és törlesztése 33.652 frtot s igy az összes eddig meg­szavazott s a jövő évre praeliminált építkezési költ­ség 2.090.315 ftot, az évi kamat és törlesztési hányad 146.322 ftot tesz. Az építési költségek az előleges számítások szerint 1.058.219 forintban állapíttat­tak meg és pedig az egyetemi könyvtár 474.638, az élettani intézet 224.000, a központi épület 359.581 forintra. Tényleg azonban az építkezés ez 1.178.172 fton, vagyis az előirányzatnál 119.953 fttal többet tettek. Minthogy pedig a czélokra eddig csak 993.581 frt jön megszavazva, még 184.591 frt kell az építkezés befejezéséhez. Ez összeghez járulnak a fel­­szerelési költségek, és pedig a könyvtárnál 109.300, az élettani intézetnél 33.710, a központi épületnél 61.200, összesen 204.210 frt, továbbá hozzájárulnak a Beleznay-telek árának fedezésére, mely kisajátítás utján 201.633 fton vetetett meg, de melyre csak 125.000 frt jön megszavazva, 1­76.633 ft, végül a papnöveldétől megvett telek ára 15.300, úgy hogy az összes egyetemi építkezésekre még 480.734 frt szükségeltetik. Budapest, decz. 2. Már egyszer szóltunk az úgynevezett erdélyi magyar nemzeti pártról. Körülbelül akkor is azt hittük, a­mit ma is hiszünk,hogy a vajúdások eredményeként vagy külön párt fog születni, mely azonban sem magyar, sem nemzeti nem leend, vagy szövetkezni fog­nak a magyar és nemzeti elemek, de csak úgy, mint a nagy nemzeti pártok alkatrészei s egyáltalán nem külön czélra, külön zászló és külön jelszó alatt. Hitünkben az azóta be­következett események csak megerő­sitettek. Már eddig is unni kezdi maga az uj párt a nevet, melyre magát elkeresztelni jónak látta. Az ország központján mind a j­ob, mind a baloldal elutasitá az uj párttal való solidaritás eszméjét. — Az erdélyi részek­ben egyik vidéki tanácskozmány a másikat éri s minél közelebb jutnak az emberek az uj párt alakulásának s törekvéseinek ismereté­hez , annyival inkább kezdik belátni, hogy az, a mi távolból magas béretek s erdőkoszo­­ruzta hegységek képét tünteté fel, voltaképen nem egyéb, mint alkonyi felhők rétegzete, mely nem volt látható, mikor még a nap fennállott s nem lesz látható, mikor az már nyugvóra száll. A tordai deákpárti értekezlet legújab­ban szintén a külön nemzeti párttal foglalko­zott. Nem szent neki formaszerű háborút. Nem indított ellene rendszeres hadjáratot. Nem ítélte el az uj párt tagjait. Még csak nem is szakított velük. Mindezt fölöslegesnek tartá. Elégnek vélte, hogy higgadtan, szenve­­délytelenül, a biztos positióra alapított önér­­zettel kimutassa, mint egykor Voltaire egy új compositióról kimutatá, hogy az uj párt sok újra és sok jóra törekszik ugyan, hanem a mi benne jó, az egyáltalán nem uj, a mi pedig benne uj, az egyáltalán nem jó. A mi más szóval, — mint legidősb gr. T­e­­­e k­y Domokos atyafiságos jó indulattal kifejté — azt teszi , hogy minden életre­való törekvés, melyet az uj párt zászlójára felirt, a De­ákpártnak is törekvése s en­nek keretén belől sokkal biz­tosabban czélra vezethető, mint különben. A tordai értekezlet általában kellemes látványt nyújt mai zilált politikai viszonyok s örökké hullámzó véleményáradatok köze­pette. Kimondd, hogy azért, mert sok a baj s mert a bajokat kormány és parliament gyor­san leküzdeni nem képes, kormányt és par­­liamentet elitélni, ellenükben a hazafiatlanság vádját hangoztatni s a különben is csüggeteg közvéleményt megmételyezni segélynek nem segély, politikának veszélyes politika, magyar

Next