Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-16 / 211. szám

211 szám. Budapest, Csütörtök, September 16.1875, 26. évf folyam. Szerkesztési iroda, Barátok­ tere, Aythenaeum-épület. A lapszálloidi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve , vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra ... 12 » — » Az esti kiadás postai kívánk­­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ­HIVATALRA . Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI STAPLé“.ra. Oct. 1-sejével új évnegyed kezdődvén, fel­hívjuk azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése sept. 30-án lejár, annak minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. nSp- Oct. 1-sején belépő évnegyedes új előfize­tőinknek Feuillet Octáv regényének oct. 1-sejéig la­punkban megjelenő részeit, ha ez iránti óhajukat elő­fizetési megrendelésükben kijelentik, külön lenyomat­ban díjtalanul küldjük meg. Előfizetési árak: (reggeli és esti kiadás, 1*/2 legnagyobb ív és közgazdasági melléklet :) Egész évre....................24 frt. Fél évre ....................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. USF"" Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Ath­enaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, sept. 15. A felirati bizottság államférfim bölcse­­ségnek declarálta a semmitmondó politikát, s a bizottság előadója, Horváth Lajos, kinek ma a feliratot ajánlania kellett, csak úgy érhette el, hogy beszédének magva is legyen, hogy szónoklata végén egészen másról be­szélt, mint a feliratról. Különben a miskolczi képviselő, midőn a feliratról szólt, azt bizonyí­­ta be, hogy ért az aranyozás mesterségéhez, mely a fagarast aranyfüsttel bevonva körmö­­czi vertpénznek tünteti fel s bocsátja áruba. Főargumentuma volt, hogy nem kell elvi vitát provocálni, mert az idővel takarékos­kodni illik. Mintha bizony elvi fontosságú és nagy beltartalmu dolgokról nem lehetne kevés embernek és röviden beszélni, vagy mintha az által, hogy a szabadelvű párt egy üres felirat körül csoportosul, megakadá­lyozhatná, hogy a szélsőbal ki ne fecsegje magát s Mileticsék meg a szélsőjobb is ne szavaljanak. Hát más parl­amentekben a leg­fontosabb törvényjavaslatok nem két-három nap alatt s ugyanannyi vezérszónok fellépése után döntetnek el, és mi az üres feliratra nem ugyanannyi vagy több időt fogunk-e paza­rolni? Azt értük el a túlságos okossággal, hogy a szélsőbal élénkbe került s a nagy publicum előtt egy felirati javaslattal debüth­­­oz, melyet az or­szágban sokan fognak ol­vasni s összehasonlítván a szabadelvű párt szép, de könnyű feliratával, magvasnak és sok tekintetben igaznak fognak beismerni. Hát aztán nem káros, nem megszégy­e­­nitő-e a szabadelvű pártra nézve, ha ama törpe minoritás és közjogi bogarakkal kergő ellenzék eléje kerül s okosabbnak tűnik fel nálánál? A közvélemény, miután régóta tü­relmesen vár, bízik és remél, hangot kivánt, mely érzületének kifejezést adjon, s a felirat­ban kereste a szabadelvű párt nyilatkozvá­­nyát. Ez elmaradt. A speciális törvényekre vagyunk utalva. Kétségtelen, s Horváth La­jos nem téved, hogy a részletekben van a reform s az államférfiak nem a szónoklatok­ban s feliratokban, hanem a törvényekben, s intézkedésekben látják az üdvös politikai mű­ködést. Hanem a nagy közönség, mely nem számitó, hanem érző politikus és rá sem ér a részletes tanulmányra, s a nagy párt, mely lételvel bírni és irányt törni kíván, rászorult már arra, hogy rövid foglalatban tudja, mit akar, és hogy a kormány mit akar vele? De ez késő panasz. Mit érünk vele? Utóvégre sem lényeges dolog, a felirat minő és milyen a felirati vita Törtessük hát ma­gunkat tovább. Széll Kálmán expozéja köze­leg, az a pénzügyi programmot tartalmazza. October végén majd nyilvánvaló lesz a többi is. Addig foglalkozzunk mással. Hisz ha a magunk felirati javaslatáról nem tudunk mon­dani semmit, itt van Simonyi és Miletics ja­vaslata, azokról eleget fogunk hallani s ma­gunknak is vagyon hozzá szavunk. Olyan emlékirat, mint Mileticsé, ritkán kerül törvényhozás elé. Az attentatum. Bű­nös támadás az állam, alkotmány és nemzet ellen. Czélja nem felirat a fejedelemhez, ha­nem bujtogatás a kormány ellen. Az egész okmány azért íratott, nem hogy az ország­­házban elhangozzék, hanem hogy kinyomat­va szerbül, oláhul, németül, tótul, a nemzeti­ségeket az ország határán belül és kívül a magyar nemzet ellen felizgassa. Vigyázzon is a kormány, hogy ez irat ne terjesztessék el a nép között. Kétségtelen, hogy már a táviró elvitte hírét Miletics-féle kiadásban Prágába, Belgrádba, Kragujeváczba a skupstina omla­­dinista elnökéhez s mindenfelé, hol a szláv propaganda működik. A destructiv nemzetiségi politikának foglalatja az, mit eme délszláv okirat tartal­maz. Ausztria s Magyarország negatiója okos­kodásának czélja s kirándulási pontja A dél­szláv egységes birodalom a magyar or­­szággyűlésen proponáltatik először. A török birodalom felbontása itt követeltetik, noha békében élünk a szomszéddal. Egy érthető, de törvénytelen lázadás nyíltan pártoltatik s a fejedelem maga a dalmátiai utazás miatt szemtelenül felelőssé tétetik az ontott vérért, melyet a gonosz és fanatikus omladina ve­zérelt a vesztőhelyre. Ebeitől végig merész sértés ránk nézve az egész felirati javaslat, melyet négyszáz em­ber közt két összeesküvő mer proclamálni a magyar alkotmány immunitásának védelme alá bújva. Ha künn igy szólna Miletics és Polit, elcsukatnának s elítéltetnének. De nem. Ők régen igy cselekszenek s a magyar sza­badság védszárnyai alatt organizálják és ve­zetik ama titkos szövetséget, mely lázít Tö­rökhonban, Szerbiában, Horvátországban és Magyarországon. S e Catilinák évtizedeken keresztül szabadon járnak, sőt törvényhozók Magyarországban. Várjon a szabad Svájcz tűrne-e ilyet? S még ők keveslik ezt a szabadságot, és panaszkodnak elnyomás felett! Ők, kik a püs­pököket üldözik egyházukban, a ker­esztény­­ség védőiként szerepelnek. Kik a tűztől és a gyiloktól vissza nem riadnak, ha politikai ellenség állja utjukat, a »lelkiismeret szabad­ságát« követelik az államtól. Az összeeskü­vők ,a gyülésezési jog hiányát« emlege­tik, midőn nem honi zászlók alatt szok­tak piaczra gyűlni választásokra. Éveken át lázitnak a »Zasztavá«-ban szabadon s dx’ákóinak szidják a sajtótörvényt, melylyel őket fékezxxi xxeni lehet. Oly autonómiát birknak a szex-b egyházi congressusban, mi­­xxet nemzeti egyház nem bir sehol, mi­nőt egy hónapig xxem tűrne Németország vagy Oroszország, s Miletics be nem éri ez autonómiával, hanem egy feloszlatott con­­gressus minden hóbortját törvénybe igtatva kívánja látni. A népet az adók és a hadviselés ellen izgatja nyiltaxx. Erdőosztást és földosztást igér a végvidéknek. Uj nemzetiségi törvény kell neki, »n­e­m­z­e­t-egyenjogusitással«, azaz xxem polgári egyenlőség alapján, hanem nemzeti­ségi foederalismussal. És erre szövetsége­sekül hívja a szászokat s Er­dély oláhjait, s hogy senki félre ne értse szavát, megtámadja a korona egységét. Igenis, annyira vetemedett az őrült fajzat, hogy az uniót Horvátországgal és a végvidékkel s az uniót Erdélylyel megtá­madja. És még nem álla­podik a magyar ha­tárnál : a kiegyezés tör­vényességét is elta­gadja előttünk és a királyiv­al szemben, ki a törvényeket szentesítette. Azt mondja, a reichsrath nem illetékes törvényhozó test Csehország miatt, mintha ő volna bíró Ausz­tria belügyei s alkotmánya felett. Csodálkoz­zunk-e hát, ha e politikai veszettség neki­megy és declarálja Szer­bia, Montenegro, Bosnia, Herczegovina s Ó­ Szerbia egyesítését egy nagy állammá? Szánalmas volna s nagyon nevetséges az ilyen bődület, ha nem volna oly elveteme­dett és veszedelenes. Ostobának mondanád azt az embert, ha nem­ volna oly ravasz és tevékeny. De ő cselekszik. Fanatismusa tet­tekre készteti s Miletics tud akarni. A mit most ő Budapesten teszen, annak szálai mesz­­sze elvezetnek. A délszláv mozgalomnak min­den agitátora Mileticsék ágense. A dél­szláv felkelés anarchicus és communisticus irányát n­ekik köszönheti. Ők­­­ontják meg a békés haladásnak indult Szerbiát és az Obrenovics dynasztiát ők üldözik. Láttátok ma Mileticset fellépni, hallottátok beszélni ? Brutális modo­ra a nyers hatalom önérzetéből meríti erejét. Hajtatlan nyakán gőg emeli fejét. Dereka peczkes, lépése daczos. Minden mozdulatán meglátszik az önteltség és az elkapatás azon neme , mely a büntetlen merénylet tevők sajátja. Ilyen volt xxxa, midőn felirati javaslatát beadta. Tüzesen daczolt a ház kitörő gúnyjá­­val, s indignatiójával. Holnap beszélni fog. Ghyczy előre intette őt, mérsékelje szavát. A mérséklet nem illik Mileticshez, de tán kö­veti eszének tanácsát. Hisz ő nem szónok. Helyette s utána Polit fogja a magyarellenes pánszláv politikát nekünk megmagyarázni. A „Pesti Napló“ tárczája: Old England. A franczia és az angol családi élet közt vont párhuzamoknál, az rendszerint nem igen válik a franczia magánélet dicsőségére. Hallgassunk meg egy franczia írót, ki nem ír szerepeket kaczér színész­nők számára, hanem szellemdúsan elmondja a mit lát, hall és kézzel fog. Itt volnék tehát Angolországban. Kőszénfüst­től sűrűsödő ködön át haladunk le a Temzén. Veres folt jelzi a helyet, a­hol a nap csillogna. A szemmel látható sötétségben négy millió ember zsivaja vegyül a gépek zakatolásába, a kövezetrengető kocsikerekek zuhogásába. Partra szállunk, kőszénarc­ú alakok oda ron­tanak a hajó felé, mely leszórja a sok csomag közt az én málhámat is, egy ember felkapja táskáimat, be­leveti egy bérkocsiba, melyet két éhes gebe dőczög­­tet leendő lakásom felé. Rongyokba burkolózó ember üget a kocsi után, velünk egy időben érkezik meg, jó egy óra járást fu­tott, hogy málhámat lerakhassa és fél shillinget ke­reshessen. Nálunk a kocsis felültette volna a bakra; sajnálom, hogy én nem szóltam a kocsisnak; szegény oly szánalmas állapotban van. — Sohse sajnálja ezt az iszákos embert; lássa most bemegy a csapszékbe, leiszsza magát gin-nel és alszik — napestig. Felsietek szállásomra ; itt a »sweet home« ami­ről már annyi dicséneket zengedeztek, kötött és kö­tetlen, rimes és r­intelen beszédben. Tágas szobák, merő kárpit, légszesz, vízvezeték, széles ablakok, erkély, virágok, aranyhalak, kagylók, minden bútordarabon takaró és diszítmény, az egész szoba csupa asztal, étagere, állvány, a falak tele vannak aggatva képekkel, temérdek függöny, redőny. Üljünk le! Ez a szék nagyon is érezteti a gum­i­mit, amott nem maradhatok veszteg, szüntelen him­bálózom, üljünk székre és melegedjünk. Rettenetes kályha, megfuladok, hátrafelé con­­centr­álom magam az ablakhoz, ott megfagyok, ször­nyű léghuzam; félig nem nyithatom ki az ablakot. Gyújtsunk szivarra; 8 sous-ba került. Borzasz­tó, kiállhatatlan! Körülnézek ; a gyufa még mindig a kezemben van; mindenütt kárpit; nem találok helyet, ahova a gyufát dobjam. Azután meg köpni is akarok. Ah­­­a kandalló, de nem, az tele van színes papiros­sal ; odamegyek a tűzhöz, beledobom a gyufát, meg a szivart, és ráköpök a kettőre. Csakhogy köphettem ez is valami. Mosdani akarok, látogatóba mennék, az öltö­zőben kádat találok, az az fölséges, szörnyű szag iszonytató sok viaszos vászon. Hol a vizeskorsó? Ad itt van egy hattyúnyak, megfordítom és a mosdó edénybe hatalmas vizáradat zubog. Nem állom meg az utálatot. A mosdó edény roppant hasonlít egy. . . Egy gombot látok, megnyomom és a viz visszarotyog hogy szinte összeborzadok; elképzelem, hogy itt ebben a csőben miféle czifra szappan szag, szenny stb. lehet együtt . . Brr! No már ebbe nem mártom az arczo­­mat. Csengetek, hogy adjanak mosdótálat, senki se jön. Ki­megyek a lépcsőre, a szobaleány ott gug­gol és sir. — Mi lette leányom ? — Ah, sir, nem birom már mindig mászkálni, mire délután lesz, összeroskadok! Jobb volna a sírban lennem. Nálunk a cseléd nem oly boldogtalan. Végre megkapom a mosdótálat. Borotválkoz­zunk , micsoda ? már esteledik. Hisz még csak két óra? Ah, ez a köd. Szörnyű szag. Egyre kiállhatatlanabb. Csak nem hagyták nyitva a légszeszcsövet. — Anna, nézzen csak ide, nyitva feledték a lég­szeszcsövet. — Nem, hanem a légszesz jön, meggyújtsam ? — Igen. Piff, paff, piff, paff! Négy láng , no ez szép. De mi ez, mi sustorog oly pokoli neszszel, nézze csak Anna. — Kis levegő tévedt a csőbe, megmondom az asszonyságnak. Asszonyság eljön , h­ab, se baj, kis víz van a csőben, mindjárt elpárolog. A négy cső egyszerre elalszik. Pokoli sötétség, gyertyát hozatok, felöltözöm és elrohanok. Az utczán vagyok, a házak mind egyformák, a kertek mind egy kaptafára készültek. Végre Simp­­sonékhez érek. Ajánló levelem van hozzájuk. Kopogatok, várok egy negyed óráig, akkor va­lamikép észrevesznek és hosszú kérdezősködés után bebocsátanak. Angolországban a gentleman döröm­bölni szokott, akkor bebocsátják; nálunk halk csen­getés után tudjuk, hogy csinos nő, jól nevelt úri­em­ber jön. Átadom névjegyemet és bebocsáttatom. A szobá­ban gyorsan eligazodom, a bútorzat egy szálig mind ugyanaz, mint a magam lakásán. Simpsonné igen nyájasan fogad. Hét gyer­meke van, a legidősebbik Indiában, a második Ausztráliában, a legidősebb leány Norvégiába ment férjhez, a cap Nord mellett lakik, egy második leány Skótiában van spleenes nagybátyjánál. A harmadik fiú Manchesterben fűszeres boltban van, a negyedik fiú most az iskolában tanul, este megláthatom, a leg­kisebbik gyermek pólyás, fenn van a gyermek szobá­ban, a bonne-nál . Lássa, uram annyi a gyermekem, mégis egyedül élek, panaszkodik Simpsonné. Mikor kicsi­nyek, fenn vannak a gyermekszobában, négy éves koruktól fogva iskolába járnak, 12 éves korukban atyjukkal dolgoznak, mire megérik a tizennegyedik évet, világgá mennek és helyet keresnek. A leányok­nak nincs hozományuk, úgy adjuk őket férjhez, ahogy tudjuk. Szerencsére nálunk a férfiak nem törődnek a hozománynyal. — Ugy­e az angol törvény a leányoknak nem biztosít a szülők vagyonából semmit. — Fájdalom, nem. És ha a férfiak hozományt igényelnének, hát hazájukon kívül keresnének nőket ? — Oh, ezt nem igen teszik. — És igazuk van, mondom én udvariasan, mert máshol nem találnának ily kedves nőket. Simpsonné asszony elpirul és hálás tekintetet vet rám. Azt veszem észre, hogy mióta férjhez ment, nem hallott még ilyen kedves szót. — Hét gyermekének nevelése kellemessé tette életét, nemde ? Kérdem tovább. — Oh igen. Azután meg a házasság. Férjem mikor hazajön a munkától, szereti, ha a ház rendben van és az estebédet azonnal feltálalják. A gyerme­keknek még hazajövetele előtt kell enni adnom, hogy felmehessenek a gyermek szobába, mert hiszen be­láthatja ön is, hogy mikor az ember nyolc­ órát az üzletben töltött, kis nyugalomra van szüksége, nem állhatja meg a gyermekek zaját. Csak ekkor beszél­gethetünk a ház ügyeiről. Férjem elhozza a napköz­ben kapott leveleket, én elolvasom azokat, miközben ő elolvassa a hírlapot, mert hát napközben nem ér rá olvasni se. Ebéd után a clubba megy, hiszen tudja, hogy ez az egyedüli hely, a­hol a férfiak találkoz­­hatnak. — És ön, asszonyom, nem megy ki soha ? — Oh nem, én itt maradok, feleli a nő és dol­gozó asztalára mutat; itt éltem legkedvesebb órái­mat, teszi hozzá felsóhajtva. — Ez egészen más élet, mint a franczia csalá­doknál látom; itt férj és nő egymás karján, gyer­mekeik körében haladnak végig az élet pályáján. — Igen, igen, úgy beszélték nekem. Simpson asszony meghív ebédre; elfogadom a meghívást és távozom; hátha mégis felfedezünk vala­mit a szörnyű ködben. Valami vörös fáklyafény képviseli a napvilá­got, a mellett meglátom az utczákat, házakat, mind egy kaptafára: a híres Hyde-park semmi különöset sem mutat; az a négy millió ember, úgy látszik, mind piszkosan van öltözve, nem látok kez­­tyűs embert, két óra hosszat sétálok, de ennek a háztömegnek nincs központja. Itt egy fényes utcza, ott egy palotasorok által környezeti square, és ez így megy vég nélkül. Este­felé visszatérek Simpsonékhoz, beszélge­tünk sok mindenféléről, mindketten nagy önérzettel dicsőítik az angol­ életet, felhívnak, hogy nézzem meg az ő home-jukat. Örömmel fogadom el az ajánlatot, és leszállunk a földszintre, hogy sort tartsunk. Az egész ház csakugyan jól van berendezve. Minden szoba tágas, minden czélszerű, ha nem, ha a lakás egyik részéből a másikba akarunk menni, min­dig emeletet kell mászni. A házi­asszony a földszinti szobákat foglalja el, a házi úr az első emeleten lakik, a cselédség a pinczehelyiségben,­­ a gyermekek és dajkák a második emeleten, szóval a család mind­egyik csoportja el van választva a többitől. Azután mindenütt légszesz és kőszén szagot érzek. Nincs itt az a jó illat, a­mit nálunk találok, mit tudom én, a friss kenyér, a szivarfüst, mit a férj ereget, vagy a rizspor a nő öltözőjében, az a kedves tejillat, mikor a gyermeket egész fehéren, egész tisztán az ágyba hozzák nekünk. ... Ez nem az a meleg családi fé­szek, hol egymáshoz szorítva, egymást átkarolva élünk; itt a jóllétetet, a kötelességet, nem bánom tán a vonzalmat is ismerik, de a boldogság, amit itt él­veznek, az csak az észhez szól, nem a szívhez. Ebédhez ülünk. Fel sem tudnám sorolni, hogy mennyi mindenfélét ettünk. Már a teríték is nagyon hasonlít sebészműtő boltjához, s az ételek a leghe­­terogénebb ingredientiák szörnyű kotyvadékai. Egy 27 fontos halat hoznak az asztalra, hogy azt hiszem, menten elnyeli valamennyiünket; a roastbeef most is vérzik; azután madeira, porto, burgundi, claret, pezsgő és tudja isten, hányféle bor. Végre itt a plumpudding, ez is van 25 font, s nem kevesebb, mint tizennégy ingredientia van benne. Egy éve as­alták, tizenkét óra hoszszat főtt, 60 frankba kéri,­­ két hétig tart, mire megemésztik. Azután az aim torta, Budapest, sept. 15. (A Bécsi vámügyi tárgyalások­ról) több hír érkezett, így azt jelentik, hogy a ma­gyar küldöttek széles körű meghatalmazással van­nak ellátva, s hogy sept 30-dikáig a tárgyalásokat befejezhetni hiszik. A két állam megbizottainak érintkezése igen szívélyes, s mint egy bécsi lap meg­jegyzi, a magyar küldöttek kitüntetik, hogy »nem ál­lanak a magyarországi közvélemény pressiója alatt.« Akarjuk hinni, hogy e mondásnak nincs semmi ér­telme, s hogy nem való egy másik bécsi lapnak azon­­ állítása sem, mely szerint a magyar küldöttek állás­pontja az, hogy Magyarország földmivelő ország, Ausztria pedig iparűző. Ha ez való lenne, akkor aztán meg volnánk lőve. A tagok különben azt ígér­ték egymásnak, hogy a tárgyalások részleteit titok­ban tartják, s így a tárgyalásokról közlött híreket nagyon meg kell rostálni. (A szabadelvű párt­ mai értekezlete kizárólag a párt elubbjának házi ügyeivel foglalko­zott. Hosszabb vita után elhatározta az értekezlet, hogy jelenlegi helyiségeit három teremmel megszapo­­rítva , megtartandja azon esetben, ha sikerül azo­kat a követeltnél jutányosh­áz mellett kibérelni. Egyúttal a rendes tagsági díj évi 40 írtban lett meg­állapítva, felhatalmaztatván az igazgató és választ­mány, hogy az új bútorzat beszerzése végett egyszer mindenkorra 10 írtig terjedhető rendkívül pótdíjat vehessen igénybe. (A képviselőház) Vl-ik bíráló bizott­sága mai ülésében tárgyalván a R­á­t­h Károly vá­lasztása ellen beadott kérvényt, e választás ügyében vizsgálat kiküldését ha­tározta el. (A magyar és az osztrák kor­mány­ között tárgyalások folytattatnak a közös vasutak biztosítási illetékének a két állam közötti felo­sztása tárgyában. E tárgyalásokat az osztrák kor­mány kezdeményezte. (A bankügyi tárgyalásokról­ érdekes nyilatkozatot találunk a berlini »National Zeitung” budapesti levelében. A nyilatkozat azért érdekes, mert a bécsi »N. Freie Pr.« ellen fordul, s a német közönséget felvilágosítja, hogy a bécsi lap­nak nincs igaza, midőn az egységes bankjegyek szük­ségességét abból is következteti, hogy Magyaror­szágnak osztrák értékű pénzben kell hozzájárulni a közös kiadásokhoz.­­Az osztrák értéket — úgy­mond a berlini lap levelezője — az osztrák je­gyekkel lehet ugyanazonosítani, s így a fizeten­dő összeg értéke nem ugyanazonosítható a fizetésre használt eszközökkel. A magyar kormány a fizetésre bármily törvényes pénzt használhat, ha csak oly ér­téket szolgáltat, mely a törvényben megállapított összegnek osztrák értékben megfelel. Különben is a magyar kormány nem az osztráknak fizet, hanem­­ a közös pénztárnak, mely abból a k­ö­z­ö­s ki­adásokat fedezi. Ha az osztrák kormány a magyar jegyeknek Ausztriában a kényszer­árfolyamot nem engedélyezi, a magyar kom­ány ugyanezt megtagadja az osztrák jegyektől Magyarországon. (A képv. házi delegátusok vá­lasztás­a.).. A delegátióba való választásoknál Sennyey 201, Ürményi 204 szavazatot nyert. A sza­badelvű párt köréből választott delegátusok közül az is, ki a legkisebb számú szavazatokat nyerte 233 sza­vazattal választatott. A jobboldali ellenzék jelöltjei : Szögyény László és gr. Dessewffy Aurél egyenként 42 szavazatot nyertek. Úgy látszik, hogy a függet­lenségi párt is ezekre szavazatott. (A cloture) azon alakja, melyet a képv. ház szabályai megállapítanak, ma alkalmaztatott először a házban. Tudvalevőleg a házszabályok azt rendelik, hogy a beszédet nem lehet egyik ülésről a másikra elhúzni, de azon szónok, kire az ülés meghatározott vége előtt egy óra­negyeddel kerül a sor, joggal bír vagy az ülés meghosszabbítását kérni, hogy be­szédét elmondhassa, vagy az ülés befejezését kérni egész beszédének a következő ülésre halasztha­­tása végett. Tegnap a képr.­ház a mai ülés napi­rendének befejezését 16. órára határozta, s midőn Simonyi Ernőre került a szó, csak 12112 volt. Simo­nyának tehát szólnia kellett, és szólt is, de természe­tesen — mi neki egy óra? Bekövetkezett az omino­­sus 11/2 óra, de Simonyi beszédének még elején se volt. Folytatni akarta továbbra is, de Ghyczy elnök, ki pedig a tárgyalások megkezdésekor előre figyelmez­tette a ház t. szónokait a ház­szabályokra, erélyesen közbeszólt, Csanády és Madarász hiába tiltakozott, az elnök — Pe­rczel igazságügyminisztert hívta fel a szólásra. Simonyi beszéde azonban azért nem maradt csonka. Simonyi beszédeinek azon kitűnő tulajdona van,­­ hogy nincs se elejök, se végük; félbe lehet azokat hagyni bárhol is. Simonyi különben kijelenté azt is, hogy a mi ma elmaradt, azt majd elmondja a zárbeszédben. (A jászkunkerületi alkapi­­t­á­n­y.) Megkerestettünk a következő sorok közlé­sére : A f. hó 23-ára egybehitt jászkunkerü­leti közgyűlés alkalmából mind azon kér. biz. tag urakat, kik alkapitánynyá Kerek József kér. főjegyző urat óhajtják megválasztani, — tiszte­lettel felkérem, hogy az ez ügyben a közgyűlést meg­előző napon,­ vagyis f. hó 22-én d. u. 4 órakor, Jász­berényben a ker. székház közgyűlési nagy­ter­mében tartandó értekezletre megjelenni szí­veskedjenek. Balogh Imre: A Jászkun kerületi törvény­­hatóság azon bizottsági tagjait, kik az alkapi­­tány választásnál szavazatukat Sipos Orbánra ad­ják, tisztelettel felkérjük, hogy a f. hó 23-án reggeli 8 órakor a jászberényi városház nagy termében tar­tandó értekezletre teljes számban megjelenni szíves­kedjenek. Kelt Budapesten 1875 sept. 15-én. Lenk Sándor, Kiss László, dr. Oláh Gyula bizottsági tagok. Budapest, sept. 15. Nubia párducza nem szül gyáva nyulat — s a »közjogi ellenzék« ma is fennáll, de mennyire máskép declamál; — vagy tulaj­donképen nem is declamál, hanem kezd be­szélni majdnem úgy, a­mint parliamenti pár­tok beszélnek. A »Borsszem Jankó« olvasói rémülettel fogadhatják a szélsőbal felirati javaslatát. Abban alig van, a­mi a carricatura tárgyát képezhesse. A szélsőbal okosodni kezd s azt hallhatta ma az oly kitűnő volt deákpártitól, minő Horváth Lajos, hogy feliratában van sok, a­mit a szabadelvű párt e neves tag­ja is helyeselhet. A függetlenségi párt most is ostromolni akarja ugyan a közjogi kiegyezést, de mert nem declamál »átkos közösügyről«, hanem érvel, az ember inkább meghallgatja. De ez előny reá nézve más tekintetben természete­­sen hátrány is. Az éh-n­ap előtt perorálni »az titkos közös ügyről« lehet, érvelni műveit tár­saság előtt alig. S a szélsőbal érveibe szépen belesül. Azt mondja, hogy a kiegyezés, a közjogi alku oka minden rosznnak, minden bajnak, mely nyolcz évi idő folyamában az országra nehezedett. — Hanem itt azután mindjárt olyan logikai botlást követ el, melynek co­­micuma szembetűnő. Miután az émelygésig bizonyította, hogy az ország összeroskad ama terhek alatt, a melyeket a kiegyezés reá rótt, áttér a belügyekre s előadja, hogy a kormány rosz és pazar gazdálkodása sodorta az or­szágot, melynek pénzügyei 1868-ban még rendezettek voltak, a végr­omlásba, noha azóta a kincstár tiszta jövedelme 50 millióval emelkedett. Ha ez az állítás igaz, akkor mire való az élethalál harcz a kiegyezés ellen, mely bizonyár­a nem tehet róla, hogy a pa­zar gazdálkodás a bukás szélére vezette az or­szágot ? Ha csakugyan magunk tettük tönkre magunkat, mire való folyton a kiegye­zést bajaink kütforrásának nevezni ? És minő jogosultsága van akkor a szélsőbal egész ál­láspontjának, minden aspiratiójának ? A pártra magára bízzuk e feltűnő ellen­mondás megmagyarázását, constatáltuk azt, hogy felirata falában jár. A­mi azonban vámpolitikáját illeti, az mint politika elég rész ugyan, de mond erről olyasmit is, a­mi neme töredék tulajdona. A szélsőbal a vámpolitikában azt az eljá­rást követi, mit a bécsi sajtó. A politikai mozzanatokat tolja előtérbe. Míg a Lajtán túl azt akarnák elhitetni, hogy a vám- és kereskedelmi szerződés lényegesebb módos.-

Next