Pesti Napló, 1875. december (26. évfolyam, 275-299. szám)

1875-12-03 / 277. szám

277. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap anyagi részét illető közle­­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.­­ Budapest, Péntek, deczember 3.1875. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kizdis postai ktd­fink küldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első papjától számittatik. 26. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ­HIVATALBA Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás a „PESTI MPLÓ«-ra. Előfizetési árak: reggeli és esti­­kiadás, t'/z legnagyobb tv és közgazdasági melléklet.) Egész évre.........................24 frt. Fél évre .........................12 frt Negyed évre .... 0 frt. Egy hónapra .... 2 frt. bV Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, decz. 2. Bécsből értesült ma a magyar közönség azon nagyfontosságú hírről, hogy a magyar j­á­r­a­d­é­k­k­ö­l­c­s­ö­n megköttetett Az alku­dozások a magyar kormány és a Rothschild­­csoport képviselői között sikerrel befejeztet­tek, s a bécsi börzén a Credit-Anstalt hivata­los hirdetménye tudatta, hogy ez intézet, mint a Rotschild bankárcsoportjának egyik tagja, a magyar kormánynyal megkötötte az új kölcsönt, mire a börzén szilárdabb hangu­lat következett be. A budapesti politikai körökben ez ese­ményről alig tudtak valamit. A miniszterek az újságok híre folytán hozzájuk forduló párt­feleikhez igen szűk szavúlag csak azt felelték, hogy az esemény valóban végbement. A­mely részletek e pillanatban még ezenfelül megtud­hatók, azokat alábbi bécsi levelünk tartal­mazza, mely ez ügyben értesült helyről eredt. Kölcsönpénzre van szükségünk, adóssá­got csinálunk, s igy ebben a puszta tényben bizonyára nincs semmi örvendetes. De ha magától a ténytől eltekintünk, s bizonyos, nem lényegtelen mellék­körülményekre he­lyezünk súlyt, okunk van, ha t. i. föltevé­seink valók, ez eseményt kedvezőleg fogadni. Kölcsönnél először is szóba kerül annak jellege, s ezzel szoros kapcsolatban a köl­csön ára. A­mi a kölcsön jellegét illeti, azt ré­szünkről föltétlenül, örömmel üdvözöljük. E lapok olvasói emlékezhetnek, hogy már évek­kel ezelőtt sürgettük a szakítást a zálogokra való kölcsönvevés szégyenletes rendszerével; a zilált gazdasági és politikai viszonyok azon­ban lehetetlenné tették az óhaj valósulását. Grhyczynek oly helyzettel kellett megküz­deni, mely közel állott az örvényhez. Gazda­sági viszonyaink ma sem javultak, de a pár­tok közötti fusió folytán derültebb jön a po­litikai situatio, s a külföldi pénzpiaczok bízni kezdenek állami életünk consolidatiojába. Ez tette lehetővé a járadékkölcsönök rendszerét, melynek életbeléptetésével mindenesetre ha­talmas segélyeszközt nyertünk hitelviszo­nyaink összekuszáltságából való menekülésre és reményt arra is, hogy állami jószágaink felett visszan­y­erhetjük a szabad rendelkezést. A­mi a kölcsön árát illeti, a felett ma még alig mondhatunk ítéletet. A rendelkezé­sünkre álló kütforrásokból csak megközelítő tájékozást nyerhetünk. Ha jól számítunk, a kölcsön az országnak mintegy 71/2°/o-jába kerül, s úgy látszik, hogy az átvételi ár foko­zatos, vagyis hogy, mint a legutóbbi kölcsön­nél, későbbi sorozatok kedvezőbb feltételek alatt fognak átvétetni. A felett ellentmondók ma még a hírek, hogy a kölcsön mily összegről szól. Úgy lát­szik, egyelőre kisebb részletekről van a szó , de reméljük, hogy a 153 millió államadósság conversiója e művelet útján komolyan czélba vétetik,­­ a­mi ha nem történnék, az egész ügynek más, kedvezőtlenebb szint adna. Államunk ezúttal ismét egy hatalmas bankárcsoporttal jelen meg a világ pénzpia­­czán, s így a művelet sikere biztosítva látszik. Ez ügyről a további tudnivalókat kö­vetkező bécsi levelünk adja elő: Bécs, decz. 2. A magyar rentekölcsön első része iránt végre megtörtént az egyezség a magyar pénzügyminiszter és a Rotschild­­consortium közt. Teljesen megbízható forrás­ból úgy értesülök, hogy a művelet minden feltétele meg van már állapítva, és hogy pén­tek délutánra ide váratik Budapestről Széll Kálmán pénzügyminiszter Leeb és Köf­­finger tanácsosaival és Weninger, Ber­linből pedig Hanse­man­n a disconto-bank igazgatója. A szerződés pénteken fog a ma­gyar pénzügyminiszter és a consortium kép­viselői által aláíratni. A consortium ugyan­azon tagokból áll, a­kik a 153 milliós kölcsönt és a keleti vasút másodsorozatú pri­oritásait átvették. A magyar pénzügyminiszternek az elfo­gadott ajánlaton kívül még két részről aján­lottak fel kölcsönt. Az egyik egy gyenge cso­port volt, melylyel nagyobb hitelműveletet megindítani bajos lett volna; a másik csoport jelentékeny franczia pénzerőkből állott, és a kölcsönön kívül vasúti tervek iránt is tett ajánlatot. Mindkét ajánlat kevésbé előnyös volt, mint a Rothschild-csoporté. Az üzlet ezúttal oly összegre terjed, mely a pénzügyminiszternek cassa-dotatióját bizto­sítja s módot nyújt neki megkezdeni a 153 és 54 milliós kölcsönök visszaváltását. A con­sortium fix veszi át a kölcsön ezen részét és emissiójáról egyhamar nem is lesz szó. A rente-kötvények 6 százalékosak, aranyra szólnak és adómentesek. A mostani részlet átvételi ára megfelel az első 76 ,5 millió szin­tén 6 °/o -os és aranyra szóló, de öt év múlva esedékes kincstári jegyeknek. A kölcsön töb­bi s pedig nagyobb részére Széll Kálmán szabad kezet tartott fönn magának és esik az opciót ajánlotta föl a Rothschild-consor­­tiumnak. A pénzügyminiszter, úgy értesülök, leg­közelebb elő fogja terjeszteni az országgyű­lésnek az e hitelműveletről szóló törvény­­javaslatot. A „Pesti Napló” tárczája. A költő halála. Az amerikai nép ez évi october 28-án rótta le tiszteletadóját legnagyobb költője Poe Edgar iránt, ki már huszonhat éve porladozott a sírban, anélkül, hogy pihenő helyét csak egy kereszt, vagy egy kő jelezte volna. Philadelphiai tanárok, élükön Childs nevű hírlapíró gyűjtést indítottak az emlékkő költ­ségeire. Poe Edgar végnapjairól mindeddig kevés em­ber tudott hiteleset, politikai ellenségei azt híresz­­telték felőle, hogy mértéktelen pálinkaivás áldozata lett. De az emlékkő felavatása alkalmával — a bal­timorei temetőben történt — nyilvánosságra jutott a washingtoni kórház azon orvosának jegyzőkönyve, ki a költő végperczeinek tanúja volt. Az érdekes okmány így hangzik : — Poe A. Edgar 1849. október 7-én kocsin a Washington-kór­házba hozatott. A Lightstreet rak­parton egy kereskedő háza előtt találták egy padon fekve. Teljesen kábult állapotban volt, hanem azt nem lehetett mindjárt megtudni, váljon szesztől-e, avagy altató ópiumtól. Több ember volt ott összegyülekezve a padon elterülő férfiú körül, kit virradóra találtak meg. Egy arra menő odalépett, és ráismert a költőre. Egy rendőr kocsit hozatott és a költőt elvitette a kórházba, melynek igazgatója vagyok. Ez reggel tíz órakor történt. Poe Edgárt külön szobába tették, levetkőztet­ték, gondosan megvizsgálták, semmi előzetes tudo­másom se volt szokásairól, életmódjáról, anyagi hely­zetéről. Szesz szagot nem észleltem sem ruháin sem lé­legzetén. Nem tapasztaltam sem deliriumot, sem izga­tottságot. Testbőre sárgás, a torokból nesz tört fel; nyil­ván aludt. Comaticus állapotban volt; langyos borogatá­sokat alkalmaztak, lábaira, c­ombjaira, gyomrára mus­tártapaszt tettek, fejére jeget. Leeresztettem a redőnyöket, oly állásba igye­keztem helyezni, mely állapotának legjobban fe­lelt meg. A párnához ápolót állítottam és meghagytam neki, hogy mihelyt a beteg mozdul, bijjon. Körülbelül fél óra múlva az ápoló beszólitott; épen akkor léptem a szobába, mikor a költő levetette melléről a takarót, kinyitotta szemeit s igy szólt: — Hol vagyok ? Széket tettem ágyához, megfogtam a kezét, félresimitottam gyönyörű fekete fürtéit és megkér­deztem, hogy érzi magát ? — Nagyon feszül, feleje. — Szenved-e ? — Nem. — Gyomorfájást érez ? — Igen. — Szomjas ? — Nem. — Fáj-e a feje ? — Igen. — Mióta betegeskedik ? — Nem tudom. — Hol lakik. — Egy platt-streeti fogadóban, szemközt az indóházzal. — Van-e málhája, bőröndje, vagy egyebe, amit elhozatni szeretne. — Igen, van egy táskám, ott vannak papírjaim, kézirataim. — Ha kívánja, elhozatom. Ő köszönetet mondott, és megkért, mondanám meg neki, hol van, doctornak szólított. — Ön barátoknál van. — Az volna legjobb barátom, aki pisztolyt fogna rám és főbe lőne. — Igyekezzék csak lecsilapodni, Poe úr, elkö­vetünk minden lehetőt, hogy kényelemben részesítsük, szenvedéseit lecsilapítsuk. — Oh, bel nyomorult vagyok! Uram, ha meg­látom sülyedésemet, tönkrejutásomat, ha rágondo­lok, mennyit szenvedtem és vesztettem, mily nyomor­ba juttattam családomat, akkor szeretnék érvénybe tűnni, letaszítva isten és ember által, mint a társada­lom söpredéke. Istenem! Mily borzasztó helyzet! Hát annak a halhatatlan léleknek nincs váltsága ? — Poe úr, legyen nyugodt, fogja ezen italt, az lecsilapítja, erőt ad. Poe kinyújtotta kezét a pohár után , az ápoló tartotta fejét. Mikor ivott, behunyta szemét, mintha aludni akarna. Mellette maradtam, figyeltem lélegzetére, hogy megtehessem a diagnosist. Azok, a­kik a rakparton leltek, azt mondták nekem, hogy Poe chronicus alcoholismusban szenved, de nem tudtam, mikor ihatta a szeszt, a mostani tü­netek meg nem szóltak ily feltevés mellett. Ideges reszketést nem tapasztaltam rajta, ujjai nyugodtak, minden kérdésemre okosan felelt. Arcza sárgás, sze­meit nem futotta el a vér, érvelése kemény, se­bes, így maradt vagy egy óráig, aztán kinyitotta szemeit. Megkérdeztem, nem kiván-e pálinkát; meg akartam tudni, hogy e kérdésre nem fog-e benne az iszákossági ösztön felébredni. De ő kitárta szemeit és oly mereven nézett reám, hogy kénytelen voltam elfordulni. — Uram, mondá — ha tudnám, hogy ez az ital menten az Elysiumba visz, még­sem innám meg, még­sem nyúl­nék hozzá! Nem tudja ön, hogy mennyi kint okoz ez ital. — Akkor mákonyos italt kell adnom, hogy álomra, nyugalomra tegyen szert. — Ezek a pokol és a kárhozat fogatát viszik. — Poe úr, önnek okvetlen csendesen kell ma­radnia, nem szabad izgalomba jönnie, nagyon válsá­gos állapotban van, minden felhevülés közelebb vi­szi a halálhoz. S3 — Orvos úr, beteg vagyok ? Nincs több­é re­mény. — Minden eshetőség ön ellen van. — Oh mondja meg, mennyi idő múlva látom meg kedves Virginiámat! Kedves Eleonórám, látni akarom a kedvest! — Elküldök azon személyekért, a­kiket látni­­ szeretne. Nem tudtam családjáról semmit és meg­kérdeztem. — Van-e családja ? — Nincs, nem az én kedves Virginiám meg­halt, de anyósom él. Oh! hogy vérzik érte a szí­­­vem! A halál fekete angyala megtette a magáét. Oda vagyok dobva a viharnak, iránytű és világító torony nélkül. .. Orvos úr, írjon az anyósomnak, Clemm­­ Máriának. Írja meg, hogy Eddieje itt van. Nem, késő, késő! Fel kell lebbentenem a fátyolt, meg kell mon­danom a titkot, mely égeti szívemet, tőr gyanánt fur­­­­dalja lelkemet. Tíz nap múlva meg kellett volna es-­­­küdnöm. (Itt zokogás fojtotta el szavát.) — Felkerestessem óráját ? Kérdezem, azt hí­vén, hogy a városban lakik. — Késő! késő! — Oh nem, felelém; rögtön elküldöm a kocsit. — Nem, írjon mind a kettőnek, értesítse őket betegségemről és halálomról. — Mondja meg a czímüket. — Sh­elton asszony Norfolkban, Virginia és­­ Clemm Mária, Lowellben, Massachusett. Arczszine e pillanatban megelevenedett, halán- s tokain kidagadtak az erek, szemei lázasan forogtak, s feje előre hajlott, fris jégborogatásokat alkalmaztat­­­­tam. Kis csilapitó italt adtam innia, aztán észrevet­­­­tem, hogy jelenlétem felizgatja, térdre álltam, hogy­­ ne lásson. Elküldtem valami Poe Nelson nevű egyénért, kiről megtudtam, hogy a költő rokona, azután Rey­­noldt nevű családért, mely a kórház közelében lakik. Meghívásom folytán Poe Nelson és Reynoldt úrnők el is jöttek. Poe Edgar körülbelül egy óráig maradt a ká­bult állapotban, érlüktetését nagyon gyengének ta­láltam, szabálytalan volt, perczenkint 120-at olvas­tam. Lázhajtó szert akartam neki adni. Poe kissé feléledett és reám szegte szemeit. Melléje ültem, a tünetek komolyabbak lettek, úgy láttam, hogy a lélek elköltözőben van. Húslevest ad­tam neki, néhány csepp ammóniákkal. E pillanatban belépett Monkur John orvos , mihelyt a költőt megpillantotta, így szólt hozzám. — Orvos, a beteg haldoklik. — Igen, azt hiszem, hogy vége van. Monkur gondosan megvizsgálta, és mikor fel­soroltam neki a reggel óta tapasztalt tüneteket, ő is csatlakozott azon nézetemhez, hogy Poe Edgar szűkölködések által előidézett idegbetegségben halt meg, melynek tudományos neve encaphalitis. Kartársam bort, húslevest és jégborogatásokat ajánlott. Poe több ízben szájához emelte kezét, mint ha inni akarna. Kis jeget adtak neki, aztán egy po­hár vizet, melyet csak nehezen nyelt le, hanem aztán a levest minden nehézség nélkül ette. E pillanatban észre tért, kinyitotta szemeit. Úgy látszott, hogy a beszélés nehezére esik. — Orvos úr, végem van, írja, hogy »Eddie nincs többé.« — Eddienek nevezte őt anyósa, Clemm asszony. — Poe úr, engedje tudtára adnom, hogy ön kö­­zel van a halálhoz. Van-e még valami végső óhaja. Poe suttogott valamit: — Isten velünk örökre. — Gondoljon a Megváltóra, felelem, irgal­­maz önnek úgy, mint az egész emberiségnek, mert ir­galma végnélküli. — Az égboltozat rám szakad, folytatá, bocsás­son tova. Isten minden ember homlokára ráírta ol­vasható rendeleteit. A démonok testet öltenek; bör­töneik a fekete kétségbeesés örvényei. — Reméljen és bízzék benne. — Én, ki magam gyilkosa vagyok, az örvényen túl ott látom a kikötőt. Hol a mentő bárka? A hajó tűzből, a tenger rézből van! Mindenütt nyugat­­t látok, de partot sehol 2 Budapest, decz. 2. (A jogügyi bizottság) ma vette tárgyalás alá az igazságügyminiszternek a bíróságok­nál alkalmazandó fizetési fokozatokról szóló törvény­­javaslatát. A törvényjavaslat általános tárgyalása igen élénk vitára szolgáltatott alkalmat. Horváth Boldizsár, Hodossy, Szilágyi, D., H­o­­ránszky és mások elfogadása ellen nyilatkoztak a törvényjavaslatnak, melyet az igazságügy­miniszteren kívül főleg Horváth Lajos, Teleszky és Hammersberg ajánlott el­fogadásra. A bizottság végül a törvényjavaslatot álta­lánosságban elvetette, s e határoza­tának előadójául titkos szavazással H­o­r­á­n­s­z­­k­y­t választa. (A közigazgatási bizottság­ mai­­ ülésében először is hitelesíti a­­közigazgatási bizott­­j­­ágról szóló tvjavaslat tárgyában a képviselőház elé­­ terjesztendő jelentését. A jelentés G­y 11­n­e­r­­ Gyula előadó által holnap a ház elé fog terjesztetni. A jelentés hitelesítése kapcsában a bizottság tárgyalás alá vette Győr város kérvényét is, mely alkalomból a bizottság nem tarta szükségesnek a tvjavaslat újabb módosításába bocsátkozni. Ezután tárgyalás alá vétetett a törvény­hatósági fegyelmi eljárás módo­sításáról szóló tvjavaslat. A tvjavaslat általánosságban minden vita nél­kül elfogadtatván, megkezdetett annak részletes tár­gyalása. Az 1-ső §. alkalmából elhatároztatott, hogy érvényben tartassék a megyerendezési törvény 81-ik §-a, mely szerint törvény teljesítéséért egy tisztvise­lő sem helyezhető fegyelmi eljárás alá. A 2-ik §-ban kifejeztetett, hogy az egyes szak­­miniszterek csak a főispán meghallgatásával rendel­hessék el a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot. A 3—6-ik §§-ok változatlanul elfogadtattak. A 7-ik §. megtoldatott azzal, hogy a vizsgálat befejezése után a tiszti ügyész, ha a fegyelmi eljárás abbanhagyását indítványozza, az iratokat a közigaz­gatási bizottság fegyelmi választmányához terjeszti be. — Az összes vizsgálati iratokat a bepanasztott tisztviselő megtekintheti, s azokra 8 nap alatt írás­ban megteheti észrevételeit. A 8—21. §§-ok változatlanul elfogadtattak, ki­mondatván, hogy az ügyek, melyek iránt a tiszti kere­set már el van rendelve, a törvény életbe léptekor az eddigi eljárás szerint lefolytatandó. Ezzel az ülés véget ért. (Az erdélyi képviselők­ ma ér­tekezletet tartottak a kolozsvári bányaigazgatóság­nak a pénzügyminiszter által czélbavett megszünte­tése tárgyában. Általános volt a megütközés a felett, hogy a pénzügyminiszter egy oly igazgatóságot ké­szül megszüntetni, mely a költségvetésben, mint jö­vőre is fenntartandó volt felvéve; meglepetést oko­zott az is, hogy ez irányban a­ tegnapi hivatalos lap már kinevezéseket is hozott. Általános volt a nézet, hogy az igazgatóság megszüntetése az állam közgaz­­dászati érdekeit súlyosan sértené, s az erdélyi bá­nyászat czélszerű administratióját lehetlenné tenné. Egyelőre abban történt megállapodás, hogy mielőtt az értekezlet a további teendők felett határozna, sze­reztessék biztos értesülés azon álláspont iránt, me­lyet a kormány ezen ügyben ez idő szerint elfoglalni kíván. (A miniszterelnök válasza) Horánszky interpellációjára, vagyis inkább az ezen válaszról tegnap megjelent czikkünkre ma a »Pester Lloyd« némi észrevételeket tesz, a­melyeket nem hagyhatunk szó nélkül. Először is — úgymond — nem osztozhatik azon nézetünkben, hogy méltányos­ság szerint is csak akkor egyezhetik az egyik kor­mány a másiknak azon kívánságba, hogy valamely nemzetközi kereskedelmi szerződés felmondassék, ha ugyanakkor az osztrák-magyar vámszövetség szintén felmondható. A »P. Lt.« elhallgatja itt a mi felfogásunk egy­némely lényeges momentumát. Mi a szóban forgó, va­lamint az e kérdésről irt egyik korábbi czik­künkben kifejtettük, hogy a két kormánynak meg kell előre egyezni a felmondandó nemzetközi szerződés megújí­tásának módozatairól, mielőtt a felmondással élnek , de eltekinthetnn­k a megújítás feltételeitől akkor, ha a két állam közti vámszövetség ugyanazon időszakban felmondható. Abban áll épen köztünk a nézetbeli különbség, hogy a »P. Lt.« egy lejárásához közelgő nemzetközi szerződésnek felmondását tisztán negatív lépésnek tekinti, mely semmi pozitív rendelkezésnek nem prae­­judicál, holott a mi felfogásunk szerint egy vámszer­ződésnek felmondása, ha annak megújítása iránt legalább az osztrák és magyar kormány már előre meg nem egyeztek, határozottan pozitív intézke­dés. Mert ha például az angol szerződés a vám­(A városok a közigazgatási bizott­ság ellen.) A mai napig kilencz város intézett fel­iratot a képv.­házhoz Tisza Kálmán min. elnök törvényjavaslatának a városokra való alkalmazása ellen. E városok: Budapest, Pozsony, Kassa, Temes­vár, Arad, Győr, Sz.-Fehérvár, Fehértemplom és Késmárk. — Reméljük, hogy nemsokára nemes Debreczen városa is hallatja szavát. Temes­vár városának a képr. házhoz intézett feliratából a következőket idézzük: »Bárha a törvényjavaslat 12-ik §-át, ennek szó szerinti tartalma szerint, úgy kellene értelmeznünk, hogy a közigazgatási bizottság hatás­köre a városi vagyon feletti intézkedésre is kiterjed, mégis inkább hajlandók vagyunk azok felfogását osz­tani, kik a városi vagyon kezelését a törvényjavaslat szerint is a törvényhatósági bizottságnak hiszik fenn­tartódnak, mert az első értelmezés feltevése alatt a törvényhatóságokat egyszerűen megszüntetteknek kellene tekintenünk. Ha pedig a városi vagyon ke­zelése a közgyűlésnek maradt fenntartva, akkor a szőnyegen forgó törvényjavaslat nemcsak hogy nem egyszerűsíti a városok közigazgatási gépezetét, hanem ellenkezőleg komplicáltabbá teszi azt, a­mennyiben e gépezetbe egy új nagy apparátust illeszt bele, mely nélkül functióit amúgyis szabatosan végezhette volna. Az új hatóság daczára tehát az eddig szüksé­ges volt közgyűlések ezentúl is ugyanazon számban lesznek megtartandók, hogy a városi vagyont, gazdá­­szatot, bérviszonyokat stb. érdeklő intézkedések meg­tétessenek; ezen határozatból folyó részletesebb ren­delkezések és intézkedések megtétele, nem különben az iparügyek másodfokú ellátása végett, továbbá a tanácsi hatóság gyakorlása szintén szükséges lesz. Már­pedig ha e két, folyton működő hatóság mellé szövetség első öt évén belül lett volna felmond­ható s a magyar kormány az osztrák kormány kíván­ságára egyszerűen Ausztria iránti méltányosságból beleegyezett volna a felmondásba a nélkül, hogy az osztrák kormánynyal egyetértőleg előre megállapí­tották volna a monarchiánk részéről kívánandó mó­dosításokat, akkor megeshetett volna, hogy a felmon­dás megtörténte után a magyar és osztrák kormány közt nem jött volna létre a megújítás módozataira nézve a megegyezés, és az osztrák kormány elérte volna azon czélját, hogy Angliával csak kereskedelmi szerződés köttessék a legtöbb kedvezmény elausulá­­sával, és hogy az előbbi alacsony behozatali vámok helyébe a más államokkal fennálló vámszerződések, vagy esetleg az általános vámtarifa magasabb téte­lei léptek volna hatályba. Ebből világos, hogy egy nemzetközi kereskedelmi szerződés felmondása nem csupán negatív lépés, hanem lehet következményei­ben nagyon is pozitív intézkedés. Azért a mi felfogásunk szerint a fölvett példa esetében a magyar kormánynak, ha vele az osztrák minisztérium a felmondandó angol szerződés meg­újításáról meg nem tudott volna egyezni, meg kellett volna tagadni a felmondáshoz való járulását és az angol szerződés évről-évre hatályban maradt volna mindaddig, míg a vámszövetség első öt éve letelik. Ekkor aztán hozzájárulhat a felmondáshoz, ha a két kormány nem is tud előzetesen a megújítás módozatairól megegyezni, mert a magyar kormány­nak hatalmában áll a vámszövetség felmondása által védekezni azon igenis pozitív következmények ellen, melyek az angol szerződés meg nem újítása esetében netalán Magyarországra súlyosodnának. A »Pester Lloyd« czikkünk egy másik részére nézve is ellenkező nézetet, helyesebben mondva : sejtelmet nyilvánít. Mi magyarázatot kerestünk a miniszterelnök azon mértéktelen­ buzgalmára, mely­lyel a vámközösség mellett és az önálló vámterület ellen nyilatkozik. Mi azt hiszszük, hogy Tisza Kál­mán ért annyira a tacticához, hogy figyelmét el nem kerülheti, miszerint nem nagyon használ positiónknak Ausztriával szemben, ha oly kirívólag hirdeti a vám­közösség előnyeit és az önállóság árnyoldalait. Följegyeztük, hogy az a hit kezd egy­némely körökben gerjedezni, miszerint ezen, különben meg nem érthető magatartást oly tactica irányozza, mely­nek rugói első tekintetre föl nem ismerhetők. Ez a hit, megengedjük, téves lehet; de a »P. Lt.« azon magyarázata, a­miért Tisza Kálmánnak félre kell tenni minden tartalékot, szintén csak sejtelem, és hogy a kettő közt melyik járt közelebb a valósághoz, annak majd csak a jövendő lesz bírája, a roppant hatáskörrel ellátott közigazgatási bizott­ság is lép, nem képzelhető, hogy a­­ hatóság tanács­­kozmányaiban részt venni tartozó városi közegeknek sajátabb munkájuk teljesítésére idejük maradjon, és nem képzelhető, hogy a városi tisztviselők egyáltalá­ban a törvényjavaslat szerint ok nélkül szaporítandó írásbeli munkák folytán, melyek között a közigazga­tás állásáról, stb. minduntalan le- és felfelé előter­jesztendő kimerítő jelentéseket említjük, (15., 16., 37—67, 73. §§. stb.) feladatuknak megfelni képesek legyenek. Példával fogjuk állításunk helyességét beiga­zolni. — A szükségleteink szerint minden hónapban tartandó közgyűlést a szakbizottságok ülései előzik meg, melyek rendesen 2, de sokszor több napot is vesznek igénybe. — Következik a közgyűlés. A köz­gyűlést követendik a sok időt igénybe vevő, mert a közigazgatás valamennyi ágaira kiterjeszkedő köz­­igazgatási bizottság ülései. Következnék­ egy tanácsülés, mely a törvényha­tósági vagy a közigazgatási bizottságok egy-egy rend­kívüli ülése által felváltatnék.­­ Hozzájárulnak az igazolási, bíráló- és egyéb választmányok ülései és a küldöttségi eljárások, melyek a törvényjavaslat által nevezetesen szaporíttatnának (4, 37, 38 stb .§.)majd a legtöbb adót fizető bizottsági tagok lajstromának kiigazításával, majd a törvényhatósági bizottságok­ból, majd a közigazgatási bizottságból való kilépések, illetve belépésekkel járó ülések stb. Ezek bevégeztével a városi törvényhatóság kiválóbb tisztviselői: a pol­gármester, főjegyző, tanácsnokok, főszámvevő, kik valamennyi ülésekben vagy azok nagyobb részében jelen vannak stb. észreveszik, hogy a hónap nagyobb része lejárt anélkül, hogy a polgárnagy saját bő ha­táskörének megfelelhetett volna, anélkül hogy a fő­jegyző a tömérdek ülések jegyzőkönyveinek, felter­jesztéseknek elkészítéséhez akár csak hozzáfoghatott volna, anélkül hogy a főszámvevő, kit időközben az árvaszék hetenkinti ülései, a pénztárak revisiója stb. igénybe vettek, a város lelkével, t. i. saját hivatala, a számvevőséggel érintkezésbe jöhetett volna. A törvényjavaslati körig, bizottságok a váro­sokra való kiterjesztése által a közigazgatási rend­szer tehát sokkal komplicáltabbá tétetnék, és csak az alaki munkakör­ök nélkül a megbízhatlanságig sza­­poríttatnék. A közigazgatási reform. (V.) A közigazgatási bizottságról szóló törvényjavaslatnak, különösen a bizottság közigazgatási teendői közül, nem erős oldala a luciditas. Ennek okát nemcsak közigazga­tási codificatiónk fejletlenségében, hanem fő­leg abban keressük, hogy méltán tartjuk kétségesnek azt, hogy, ha szintén lehetséges volna, czélszerű e a közigazgatást áttörhetlen merev szabályokhoz kötni? A 12. § a. pontja szerint a közigazgatási bizottság »a törvények korlátai között v­e­­zeti a közigazgatást minden ágaiban,« s miután az 1870. 42. t. sz. 58. §-a szerint az al­ispánnak, mint végrehajtó közegnek, első te­endője, hogy : »vezeti a törvényhatóság ne­vében a közigazgatást«, a városokon pedig a 63 §. értelmében a kormányrendeletek vég­rehajtása, s így az állami közigazgatás közve-t­­ítése a polgármester teendője, természetes­nek találjuk, hogy a »vezeti« szó, féltékeny­séget keltett aziránt, hogy a közigazgatási bizottság mint végrehajtó közeg fogná ve­zetni­ az egész közigazgatást és absorbeálni­­ fogná az egész önálló hatáskört, melyet a­­ megyében az alispánok s városokon a pol­gármester és tanács gyakorolnak.­­ A közigazg. bizottságnak a végrehajtás körül ily hatáskört adni czélszerű nem volna, de nem czélozta azt maga a törvény­­javaslat sem, és alkalmasint a felfogás ve­zette a képviselőház közigazgatási bizottsá­gát és a minisztert arra, hogy az ominosus »vezeti« szó, kihagyásával a 12. §. a) pontja

Next