Pesti Napló, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-13 / 9. szám

lem erkölcsi bizonyítványt nem vár, és nem kíván; de elismerem, hogy mint minden hatalom, ez is visz­­szaélésre szolgáltathat alkalmat. De alkotmányos or­­szágban a hatalmat, mert visszaélni vele, nem el­vonni, de ellensúlyozni kell. És ezen ellensúlyozás fekszik azon szolgálati pragmaticában, azon biztosí­tásban, melyet minden civilizált állam kötelességhű tisztviselőinek megad; itt specializer abban, hogy a tisztviselőt nem lehet csak fegyelmi úton elmozdítani, a fegyelmi eljárásra pedig mi szerintünk a törvény­­hatóságnak közvetlen befolyása volna. És tovább me­gyek t.­ház. Én azt hiszem, hogy egy öntudatos, a maga állását helyesen felfogó kormány e hatalommal nem fog visszaélni; a tisztviselőkben nem fog saját érdekében korteseket keresni, hanem az államigaz­gatás tényezőit fogja bennök látni, és tisztelni ben­nük önmagát és megemlékezni arról, hogy ha ezen kétélű fegyverrel visszaélne, a közvéleményben okvet­lenül visszahatást idézne föl, a­mely ellene fordulna. Engedje meg a t. ház, hogy e tárgyról is egész őszinteséggel szóljak. (Halljuk!) Nem szeretek oly viszonyokról beszélni, a­melyek némileg személyes vonatkozással lehetnek, de a tárgy minden oldalról való megvilágítása szempontjából nem lehet, hogy ezt ezúttal ne tegyem. (Halljuk!) Nem áll-e az, t. hát, hogy már ma is igen gya­kori a jelenség, hogy a törvényhatóságok választott tisztviselője mintegy előkészíti magának a tért, hogy a jövő képviselőválasztásnál ő legyen győztes, (Moz­gás) mert úgy­szólván divattá kezd válni, és mint symptoma mindenesetre figyelemre méltó, hogy a szolgabirói állás gradus ad Parnassum a képviselői állásra ? (Élénk derültség és helyeslés.) Annyi bizonyos te­hát, hogy a tisztviselő vá­lasztások győzelme visszahatással van a képviselő­­választás eredményére és viszont. (Igaz!) Kevésbbé bizonyos, hogy váljon az ilyen megyei tisztviselők épen az administratióban szerzett érdemeknél és ta­núsított részrehajlatlanságuknál fogva gyakorolják-e ezen befolyást, vagy más motívumoknál fogva, melye­ket én jellemezni nem akarok, de a visszásság meg­van a választott tisztviselőknél épen úgy, mint a ki­nevezett tisztviselőknél. A kinevezett tisztviselőket illetőleg gondoskodni kell törvényes intézkedésekről, hogy a kormánynak netalán a politikai zaklatásai el­len védve legyenek; de viszont a választási rendszer fenntartása esetében intézkedni kell, — és azt hi­szem, ez komoly megfontolás tárgya,­ — hogy a vá­lasztó­kerületeket a tisztviselők e részbeni befolyása ellen megvédjük. (Élénk helyeslés a szélső­jobb felől.) A legfőbb érv, mely a törvényjavaslat mellett és az abban proponált alkotás érdeméül hozatik fel, a közigazgatásban elérendő összhang, mely a külön­böző közegeknek együtt­működése, s kölcsönös ellen­őrködése által éretik el. Elemezzük kissé e tárgyat t. ház. (Halljuk.) Mi lesz a főispán állása? A főispán név szerint a vármegye kormányzója, tényleg a bizottság elnöke, ki természetesen a több­séget fogja kimondani. Az administrativ eseményei­ről azon jelentésekből merít tudomást, melyek a bi­zottság elé a szakközegek által terjesztetnek. Tehát úgy­szólván figyelő, felügyelő állásra szólíttatik, ész­lelni, megtudni azokat, miket a hivatalos szervezetnél fogva nem tud, hanem csak mellesleg tudhat meg. Ha minoritáltatik, előtte áll az út, felfolya­modni a kormányhoz. És véleményem szerint ez a többséggel szemben állásának kellemeit fokozni nem fogja. (Derültség.) Rendkívüli időben önhatalmúlag intézkedhetik. De azt hiszem, ezt csak kivétel gya­nánt contemplálja a törvényjavaslat, mert ha rend­szeresíteni akarná, bevallotta volna őszintén. Ez a főispán állása. Az alispán tovább is főnöke marad a megyei administratiónak. De mint ilyen a többi, tőle egészen idegen, és szakukra nézve heterogén közegekkel a közigazgatási bizottságban koordináltatik; fegyelmi eljárás tekintetében pláne subordináltatik, a­helyett, hogy mint az administratio helyes fogalma kívánná, és a­mint az administratiónak igényei sok tekintet­ben követelik, ezen szakközegek neki alárendel­tetnének. A szolgabíró ? Közvetlenül rendelkezik vele az alispán, az adófelügyelő, a főmérnök, a tanfelügyelő, a főorvos, etc. etc. Te­hát, hogy az illetőségeknek ily összezavarása, a felsőbbségeknek ily sokasága mellett ezen szolgabíró mit fog csinálni, arról nekem fogal­mam nem lehet. (Helyeslés a szélső jobb és a szélső bal oldalon,­ hanem hogy a harmóniát csak az által fogja helyreállítani, ha nem tesz semmit, és ha minden egyes esetben épen a közigazgatási bizottságtól fog utasítást kérni, az én előttem világos. (Élénk tetszés a szélső jobb és szélső balon.) Mert a kapocs t. ház, a közigazgatási bizottság­ban van, azaz egy testületben, és én őszintén megval­lom, hogy e testület miként fogja a harmóniát hely­reállítani, az iránt is vannak kételyeim. A t. miniszterelnök úr tegnap ugyan azt mondta, hogy az ő vélekedése szerint az összhang a különböző hangszerek összműködése által éretik el, hogy viszonzásul ide tűzzem azt fürteibe ? Igen ? Fogadja legmélyebb köszönetemet. S ha holnap elgyűrve s elhervadva látom itt , épen nem fogok mosolyogni, hanem szakitok egy újabb virágot, s ha újra szives lesz kegye által kitüntetni engem , újra hajába tűzöm. A kis garde des dames, ki nem a legjobb szem­mel nézte, hogy védencze fürjeihez nyúlok : úgy lát­szott, rosz néven vette, hogy engedelmet se kérve tő­le, mertem e vakmerőségre vetemedni; azért egész sértődéssel és felelősségre vonva kiálta föl : — Oszkár bácsi, honnan vette e virágot ? — A mama imádkozó helyéről. — No hiszen lesz ezért baja! Hogy fog hara­gudni a mama! Hát nem tudja, hogy onnan nem sza­bad virágot tépni ? S épen ezt a pirosat! — Milyen sajátságos illata van e dyanthus­­nak, — mondá Edith, ismét kivéve azt hajából, s kissé összerezzent. Csakhamar azonban megszaba­dulni látszott alkalmatlan érzelmétől, s nyíltan mondá : — Hanem pompás. Igazán szép! — Aztán hajálra tűzte a virágot s könnyed gunynyal foly­­tatá : — Nemde ezt egyszersmind amaz érzelmek és gondolatok viszonzása jeléül adta ön, melyek közt én a füzértáncz-jelvény­t tűztem kabátjára ? Sie­tek ezt kérdeni, nehogy megelőzzön magyarázatával. Nem hiszem, hogy ellent tudna állni. Nos ? — Kegyed imádásra méltó! Edith halkan intett fejével, s nyakéig elpirult. Aztán lehajolt a garde des dames előtt, karjait nya­ka köré fűzte s össze-vissza csókolta. .. A szerelmes lányok rendesen garde des dames-juk nyakába csim­paszkodnak , halmozzák el azzal, a­mit szívesebben adnának imádóiknak. — Menjünk fel, — mondá Edith hirtelen, tel­jesen kipirult arc­c­al, s csillogó szemekkel. Dóra néni vár reánk. Alig bírtam követni, annyira sietett. A lépcsőn felhaladva, Theodora asszonynyal találkoztunk. — Mama, Oszkár bácsi nem szakította le azt a piros virágot. Igazán nem szakította le! — Te kis hazug! Hisz ott van Edith hajában. A kis garde des dames szégyenlősen rejtőzött el védencze mögött, Theodora asszony pedig elégül­­ten mosolygott ránk, mintha jó akaratáról kívánt volna biztosítani bennünket. (Folyt, kör) De ha a zenészek a többség tud­ása szerint fognak zenélni, őszintén megvallom, nem jó concertet vá­rok. (Élénk derültség és tetszés a szélsőbal és szélső­jobbon ) Még az általa felhozott példánál is a kar­nagy az, ki megadja a harmóniát; de térjünk el an­nak elemzésétől, ha várjon a testületi eljárás fogja-e létesíteni a harmóniát. Kettőre azonban vagyok bá­tor figyelmeztetni. Első az, hogy a hibák, a nehézségek, az akadá­lyok nem a megye központjában vannak, nem onnan erednek, hogy itt keveset tanácskoznak, vagy intéz­kednek, hanem van a járási hivatalban. (Úgy van­­ a szélsőbaljelen.) A közigazgatási bizottság a törvényjavaslat contemplatiója szerint be fogja osztani az ügyeket. Hogy testület ezt miként teheti, mert az ügyek be­osztása felett először a szakok természete, másodszor az illetékességek szabályai határoznak, és ezt csak a hivatal vezetője bírálhatja meg helyesen, azt én be nem láthatom. A közigazgatási bizottság fontolóra fogja venni a közigazgatás ágazatainak minden teendőit. Ez a contemplativ kedélyhangulatnak oly mozzanata melynek definitiójával codificationális munkában rit­kán szoktunk találkozni. (Derültség és tetszés a szélső jobboldalon.) Ezek te­hát a harmóniát nem fogják helyreállítani. A nehézségek és akadályok ismétlem — a járásokban merülnek fel. És mert ezekről gondoskodva épen nincsen, minden esetben utasításért fognak folyamodni az illető közegek, azon kapocshoz, mely a harmóniát előállítani hivatva van. Ez tehát egy nehézkes apparátus, mely az adminis­tratiot tökéletesen megakasztja. De még egyet ne méltóztassanak elfelejteni és ez a második, a­mit felemlíteni bátor leszek. Azon szakközegek, kik ott vannak, bizonyos szakokat kép­viselnek és szakuknál fogva bizonyos mechanicus, technicus szabályokhoz, felsőbb utasításokhoz, rende­lethez vannak kötve. Az értesülés, a capacitátió a vélemény szabadságát, az elhatározásnak elfogulat­lanságát feltételezi, ámde ők épen hivataluk minősé­génél fogva kénytelenek a felsőbb helyről nyert uta­sításokat érvényesíteni. Ezekben nem minorisáltat­­hatják magukat a többség által, hanem minden eset­ben a felsőbbséghez fognak és tartoznak folyamodni, hogy a harmónia itt állíttassék helyre. Váljon nem természetesebb­ e, t. hát, azon con­­templatio, melyet mi vagyunk bátrak előadni, hogy ezen harmóniát a megye kormányzója állítsa helyre, a­ki azon helyzetben van, hogy a szakközegeket ak­kor, a­mikor, és­pedig azokat, a­kiknek szakmájáról van szó, nem ily bureaucraticus és dicasterialis ap­parátusban, hanem épen az előforduló tárgyak mi­nősége szerint egybehívja, meghallgassa, és nekik, értesülése szerint, saját felelőssége mellett kiadja az utasítást ? (Helyeslés a szélsőjobboldalon.) De nem fogok a részleteknek mélyebb vitatásá­ba bocsátkozni, mert úgyis talán nagyon hosszúra nyúlt már beszédem. (Halljuk! Halljuk!) Azzal végzem előadásomat, hogy az én meg­győződésem szerint ezen törvényjavaslat intézkedései nem képezik azon beható és gyökeres reformműnek alapját, de még kezdeményezését sem, melyet az or­szág oly sivárogva vár. (Helyeslés a szélsőbalon és jobbon.) Elismerem, hogy mind e reformnak a létező tényezőkkel, sőt bizonyos tekintetben a közvélemény hangulatával is meg kell alkudni, de ha vannak elő­ítéletek, melyek a reformműködés czélszerűségét aka­dályozzák, azokat fel kell világosítani, azokon felül kell emelkedni. Oly reform, melynek iránya nem he­lyes, a­mely tévesztett, nem reform. (Úgy van­ a szélső jobb és balfelől.) És én megvallom te­hát nem hiszem, hogy a közvélemény oly­annyira megrögzött, annyira erős és szilárd volna bizonyos egészséges eszmék keresztülvitele ellenében. Én azt hiszem, hogy inkább a múltak emlékezete, a már elfoglalt állások következetes lánc­olata képezi ezen reform­­tervezetnél az eldöntő súlyt. Az események — és tartok tőle, ha e törvényjavaslat törvénynyé válik, igen hamar — be fogják bizonyítani, hogy a nemzet egy remény­nyel, melyet e kormány alkotásához kö­tött, szegényebb lesz. Mi, kik az e parl­amentben lévő számaránynál fogva nézeteink érvényesítésére nem tarthatunk számot, kötelességünket teljesítjük, midőn nézetünket nyíltan és leplezetlenül elmond­juk. Az események fogják igazolni a felfogások he­­lyét, itt vagy ott. Ha az események és az eredmények önöknek adnak igazat, mi ezt annál nagyobb megnyugvással fogjuk venni, minthogy a közjóban mi is fogunk ré­szesülni. De egyet nem fogadhatok el te hát, egyet, a­mivel sokan, kik e törvényjavaslat alapeszméivel nincsenek megelégedve — mert nem titok, hogy van­nak sokan — vigasztalják magukat: azt, hogy ez kí­sérlet, mely az idők hatása alatt, úgy­szólván, az ellenkező cura által a jó útra fog bennünket vezetni. Ezt mint vigasztalást nem fogadhatom el te­hát, mert nekünk kísérletekre nincs időnk. (Helyeslés a szélső­jobb és szélső­baloldalon.) Nekünk gyors és gyorsan ható orvosságra van szükségünk, ha mindazt teljesíteni, ha mindannak megfelelni akarunk, a mi szívünkön van. Én nem fo­gadhatom el, mint érvet t. ház, azt hogy ha e kísér­let nem sikerül, akkor be lesz bizonyítva, ,hogy ha­zánkban az önkormányzat nem életerős. (Élénk he­lyeslés a szélsőbal és a jobboldalon.) Mert t. hát e korcsalkozás tűzpróbájának az önkormányzati rend­szer elvét kitenni nem szabad. (Élénk helyeslés a szélsőjobb és balfelől.) Ha ez a rendszer, mely most terveztetik, tarthatatlannak fog bizonyulni, nem az lesz az oka, hogy hazánkban az önkormányzat le­hetetlen, hanem az, hogy ez alkotás hibás és té­vesztett. (Élénk hosszantartó helyeslés és tetszés a szélsőjobb és szélsőbal felől.) (A Sennyey K. által benyújtott hat­ javaslatot esti lapunkban közöltük ) Elnök : Öt perczre az ülést felfüggesztem. (Szünet.) Szemicrey Ödön nem osztozik sem azok né­zetében, kik a törvényhatóságok jogait még inkább ki akarják terjeszteni, sem azokéban, kik a mostani közigazgatási rendszert gyökeresen meg akarják vál­toztatni. A megyei közigazgatás jelen szervezetében nem felelt meg a czélnak, mert azon organismus, a­melylyel bírt, nem volt munkaképes; ha, mint a szél­sőbal kívánja, a jelen szervezet meghagyásával ha­tásköre még inkább tágíttatik, az eredmény annál kedvezőtlenebb lesz. A másik irányban ajánlott ja­vaslatot kísérletnek tartja, mely vagy az emberekkel együtt, vagy azok nélkül előbb-utóbb le fogja járni magát, de ma mindenesetre idő előtti. Szóló nem kép­zelhet Magyarország speciális viszonyai között ön­­kormányzatot kinevezett tisztviselőkkel s nem akar a kinevezés által lejtőre lépni, mely gyorsan vezet a centralisatio felé és alapjában rendíti meg a várme­gyéket. A megyei intézmény fenntartását annál na­gyobb jelentőségűnek tartja, mert ez a nép életéből fejlődött ki, mert ahhoz a magyar nép ma még ha­­gyományszerűleg ragaszkodik. Szóló megalkuszik az adott viszonyokkal és annál szívesebben tart azokkal, kik azt akarják, hogy az eddig létező bajok elhárítása által javíttassanak intézményeink, és nem tart az újítókkal, mert az újí­tások körül nem nagy szerencsénk van. Számos oly intézmény hozatott létre, mely az elmélet szempont­jából majdnem tökéletesnek és elvitathatlanul jónak mutatta magát, de a gyakorlati életben mégis egé­szen ellenkező eredményre vezettek. A­mi tüzetesen a közigazgatási bizottság intéz­ményét illeti, nem hiszi, hogy egy törvényhatóságban ne találkozzék iít olyan egyén, ki ezen fontos teen­dőkre ne vállalkozzék. És ha feltenné is azt, hogy a magasabb szempontok, t. i. a közügyek iránti érdek­lődés és a közérdek ellenőrzése nem szolgálna elég ösztönül arra, hogy az emberek ezen fontos, de nagy anyagi terheltetéssel járó állás elfoglalására vállal­kozzanak, még akkor is hiszi, hogy maga az állás a befolyás, melyet az biztosít, mindig fog annyi in­gerrel bírni, hogy a megye értelmesebb, függetle­nebb, vagyonosabb elemei ki fogják szolgáltatni azon contingenst, mely a bizottság összeállítására és idő­­szakonként kiegészítésére szükséges, s meg van győ­ződve, hogy az összeállítás nehézsége csak az első alkalommal fog némileg mutatkozni; idő múltával ez intézmény maradandóvá fogja magát kinőni, olyan intézménynyé, mely nemcsak megmenti az önkor­mányzatot, hanem mely a provinciális érdekeknek az állam érdekeivel való helyes kombinálása folytán nemcsak anyagilag fog nevezetes előnyöket nyújtani, nemcsak kellemesebbé teszi a polgárok existenciá­­ját, hanem az egyöntetű és egybehangzó eljárás által egy jó közigazgatás alapját fogja megvetni. El­fogadja a a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés a középen.) Kállay Ödön azt hiszi, nagy képzelőtehetség kell ahhoz, hogy valaki a tárgyalás alatt levő tör­vényjavaslatban a közigazgatás javítását lássa. E törvényjavaslat nem egyéb, mint olyan elitir, mely a Tóth Vilmos kegyessége által, a megyéknek meg­hagyott önkormányzati életerőt végleg ki fogja azok­ból költöztetni, úgy látja, hogy ezentúl a megyei autonómia helyébe a miniszteriális omnipote­ntia fog lépni. Szóló csak választott tisztviselőkben látja az önkormányzat valódi garantiáját, s azt hiszi, hogy a közigazgatási bizottság kinevezett és hivatalos tagjai csak mindig igent fognak bólintani a méltóságos főispán ur szavára s igy a választottak minden eset­ben leszavaztatnak. A közgyűléstől pedig e törvény­­javaslat által minden jog el­vétetik. Ily körülmények között nem járulhat annak elfogadásához s úgy fejezi be előadását, hogy dixi! (Derültség.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Hall­juk !) Habár a tegnapi napon azon szándékomnak adtam kifejezést, hogy legközelebbi felszólalásomban még az előbb mondottakra is reflectáljak, a mai na­pon tartott nagy­szabású beszéd után, az abban el­mondottakra fogok szorítkozni. Sajnálom, hogy e beszéd elején jelen nem voltam, de utólagosan meg­ismerkedtem azon részével is, melyet személyesen nem volt szerencsém hallani. És most beszédemet azzal kezdem, hogy tovább vigyem azon eszmét, melylyel ezen igen tisztelt kép­viselőtársam beszédét végezte, megjegyezvén, mielőtt ezt tenném, hogy részemről e felett,a­mennyiben korcs vagy nem korcs azon javaslat, vitatkozni nem fogok; bizonynyal sokkal kevésbé korcs az, mint a hatvanas évek provisoriumainak javaslatai és eljárásai voltak. (Helyeslés a középen. Zaj a szélső jobbon.) Ennek előre bocsátása után megjegyzem, hogy igenis tökéletesen egyetértek vele abban, hogy ha szinte ezen javaslatra nézve, melyet én nem kísérlet­nek tekintek, de melyről hiszem és remény­em, hogy a czélnak meg fog felelni, bármit bizonyítson is a ta­pasztalás, annak czélszerűtlensége, vagy annak ro­­szassága által még nem fog bebizonyíttatni, hogy az önkormányzat Magyarországon nem lehető, sőt töb­bet mondok: ennek czélszerűtlensége által, s ez az, a­miben tovább megyek,­­ még csak az sem fog be­bizonyulni, hogy választott tisztviselőkkel jól igaz­gatni nem lehet; és remény­em, hogy még azon nem várt eset is nem oda fogja a nemzetet terelni, hogy amaz inkább korcsnak nevezhető intézményre térjen át, mely azon oldalról (a szélső jobbra mutatva) ajánltatik. (Élénk helyeslés a középen.­ A képviselő úr védte Kállay képv. urat és álta­lában irányukat azon szempontból, hogy nem ők azok, a­kik meg akarnák tagadni vagy megtagadhat­nák a megyék érdemeit és hivatkozott arra, hogy hiszen nem rég ideje, midőn épen az ő irányukat az­zal vádolták, hogy a megyék fenntartása mellett sza­kítani akarnak a parliamentarismussal és visszatérni a­z 1848 előtti közigazgatásra. Ebben sok igaz van. Én magam is tudom, már a hatvanas években cse­kély erőmhöz képest tollal, mert akkor azzal lehetett, a­mennyire lehetett, működni, én is igyekeztem az ezen irányban megindult journalistikai és brochure­­irodalmi tevékenység ellen fellépni, mert csakugyan határozottan a régi megyék felállítása hangsúlyoz­tatok a parliamentarismus elejtésével. Ez tehát tö­kéletesen igaz és rám, megvallom, most midőn ugyan­azok a megyét elvetik maguktól, azon benyomást teszi, nem azt, a­mit Shakespeare mondott, hogy a mór megtette kötelességét, a mór mehet, hanem azt, hogy megpróbáltuk, hogy a mór megtegye köte­lességét, de mert nem bírja megtenni, most már me­het. (Tetszés a középen. Zaj. Mozgás.) A képviselő úr azt mondja, és ebben roszul ér­tett, hivatkozom szavaimra,midőn felemlítettem, hogy a kinevezéseknél is lehetnek hibák, — és itt legyen szabad közben helyreigazítanom, hogy amaz idézet nem Shakespeare, hanem Schillertől való — mon­dom arra vonatkozó szavaim nyomán, hogy a kineve­zéseknél is lehetnek hibák, ő azt hitte, vagy látszott hinni, hogy én a bírói kinevezéseket értettem, és igen nagy örömömre védelme alá vette a bírói kart, is­mételvén majdnem ugyanazon szavakat, a­melyeket nem régen a megtámadott bírói kar védelmére a most ugyan jelen nem levő igazságügyminiszter mondott. Azonban tévedni méltóztatik, én nem a bírói kine­vezéseket értettem, a­mint, hogy ha beszédemet figyelembe venni méltóztatik, nemcsak abból, a­mit mondottam, hanem annak egész contextusából kive­­hette, hogy nem a bírói kinevezéseket értettem, ha­nem értettem általában, h­a mint hogy most politi­kai kinevezésekről van szó, az absolutismus és a pro­­visorium ideje alatt történt kinevezéseket. Egyébiránt ezen alkalmat mindjárt felhaszná­lom beszédének ezen eszmékkel rokonos részeire válaszolni. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy beis­meri ő is, hogy nem fogom azt megtenni, amit Bu­­janovics képv. úr beszéde irányában megtenni ajánl­koztam,ha ahhoz kötöm, hogy bebizonyíttassék, hogy választás mellett nem lehet szakértő és jó tisztviselő és hogy a kinevezés rögtön meghozza a szakértelmet, a képességet és a felelősséget. De mégis megjegyzi, hogy a kinevezés mellett mindez inkább elérhető, mert a választásnál, nem mondja, hogy mindig, de a legtöbb esetben nem az érdem dönt, hanem döntenek összeköttetések, con­­nexiók, korteskedések, és azt mondja : azért is leg­alább oly intézményt kell létrehozni, mely lehetővé tegye, hogy a képesség a tisztviselőknél, ha nincs meg ma, meglegyen minél élőbb; ez pedig csak úgy lehet, ha a tisztviselő helyzete biztosítva van, hogy arra családját és szellemi tőkéjének kihasználását alapítsa. Ezek voltak, gondolom, azok, a­miket idevonat­­kozólag mondani méltóztatott, és még előhozta azt is, hogy egyáltalában sociális bajaink orvoslását is az ő részéről abban keresi, hogy kinevezett hivatal­nok legyen, mert sociális bajainknak, a dilettan­tizmusnak, a jogot kötelesség nélkül akarásnak in­doka épen abban fekszik hogy nálunk nem az érdem nyeri a választásoknál az előléptetést. A­mi már ezeket illeti t. hát, soha semmi vi­szonyok között nem állítottam, hogy a választásoknál mindig a legérdemesebb nyeri el a hivatalt. Soha semmi körülmények között nem tagadtam, hogy a választásnál történhetnek és történnek is hibák, té­vedések, sőt visszaélések. De engedelmet kérek, va­lamint nem ismertem el soha, úgy nem ismerem ma sem, hogy mindezek a kinevezéseknél nemcsak hogy nem történhetnek, de tettleg nem is történnek. És ugyan kérem, ha összeköttetések illetéktelen be­folyást gyakorolhatnak és gyakorolnak nem egyszer a választásoknál, hát ki van-e zárva az összekötteté­sek illetéktelen befolyása a kinevezéseknél? (ügy van­ a középen.) Többet mondok, ha a dolognak er­kölcsi súlyát veszszük, ha arról van szó, hogy a soci­ális bajok tekintetében mi veszélyesebb, vájjon nem veszélyesebb­é az, hogy az előszobákban bujkáló pro­tects rész hatása tapasztaltatok, mint oly prote­ctió, melyet legalább nyíltan a világ színe előtt gya­korolnak, melyért az illető meg is rovatik ? (Élénk helyeslés a középen.) P! mikor lehet a protectió mé­­telyező hatása állandóbb? Akkor­­, mikor az, aki ily után hivatalba jut, biztosítva van életfogytig, vagy akkor, ha az ily hivatalba jutott egyén pár év múlva új választás alá kerül ? (Élénk helyeslés a középről.) Az igen­­. képviselő úr azt is méltóztatott mondani, hogy a kinevezés élénkíteni fogja az önkor­mányzatot , mert az ellenőrzést az önkormányzati ha­tóságok erélyesebben, — nem jut eszembe hirtelen a szó, a­melyet használt — lelkesebben fogják gyako­rolni a kinevezett hivatalnokokkal szemben, mint szemben a választott tisztviselőkkel, és hangsúlyozta, hogy ők pedig az ellenőrzést meg akarják hagyni a me­gyének, illetőleg a hatóságn­a­k. Másfelől hozzátette beszéde különböző részeiben először azt, ho­gi­o­gy a nevezett hivatalnokot a fegyelmi eljárás ellen kell biztosítani; másodszor azt, hogy­­a fegyelmi eljárás­nál kell a kormány közelében — a­mi igen természe­tes magában véve — egy legfőbb fórumnak lenni. Már most ugyan kerdem, mi az a megyei el­­lenőrzés ? Mert nem méltóztatott, — de nem is lett volna helyén, elismerem, — most részletezni a terve­zetet , de mondjuk, hogy állhat az ellenőrzés abban, hogy legyen a kinevezett tisztviselőre nézve ott lenn a megyében egy fórum; többet mondok, legyen egy választott fóruma a megyének — a­mit ugyan nehe­zen contemplált, — de ugyan kérem, miféle úton­­módon fogja a megyét az ellenőrzés buzgó gyakorlá­sára buzdítani ? Azon igen hamar bekövetkező ta­­paszta­lt, midőn látni fogja, hogy ő ellenőrzi a kor­mány kinevezett hivatalnokának eljárását, de azután a kormány az ő kinevezett hivatalnokát mentesíti­­az ellenőrzésnek hatálya alól? (ügy van­ a középen.) Én, ha nem így értette az igen­t, kéviselő úr, bocsánatot kérek, de megvallom, hogy akkor meg nem tudom, hogyan értette, mert meggyőződésem szerint — és tudom, hogy ő is sokkal inkább érti az állam közigazgatási igényeit, semhogy másként gon­dolkoznék, — meggyőződésem szerint, mondom, az, hogy az államhatalom nevezze ki és az önkormány­zati hatalom bocsáthassa el a tisztviselőt, a lehetősé­gek közé nem tartozik, és ez csakugyan a jogkörök­nek teljes felforgatása lenne. (Élénk helyeslés a kö­zépen.) Az igen­­, képviselő úr kimondotta, és némileg hangsúlyozva mondotta ki, hogy ő a kinevezést nem a nemzetiségek ellenében akarja, hanem inkább azt akarja, hogy a rendszeres közigazgatás által meg­kedvelje mindenki e hazában a lakást; hogy tehát mindenki igaz szeretettel viseltessék a magyar haza irányában; viszont akarja, hogy azzal szemben azon­ban, ki azt nem tenné, bárki legyen is, az állam a maga hatalmát éreztesse. A czélzatban, a fölfogásban tökéletesen egyet­értek. Igenis, annak kell óhajtásuknak lenni mind­nyájunknak, hogy rendezett, az életet nyugalmassá, részben kellemessé tevő viszonyok által szerettessük meg a hazát, de azon is kell lennünk, hogy azzal, a­ki mindezek daczára nem teljesíti kötelességét, vagy úgy viseli magát, mint e hazának nem hű fia, érez­tesse az állam hatalmát. Én legalább azt gondolom, hogy épen ezen szempontoknak felel meg javaslatom. Csakhogy én megszerettetését hazai viszonyainknak nem abban keresem, hogy kinevezzem a hivatalnokot, hanem abban, hogy módot adjak a haza minden fiá­nak, nemzetiségi különbség nélkül, saját közigazga­tási viszonyaira befolyást gyakorolni mindaddig, míg e befolyással a közjó eléretik. (Helyeslés a kö­zépen.) Az igen­t, képviselő úr hangsúlyozza szemben, mint mondá, a bureaucratia megtámadásával, hogy ő a kötelességét, teljesítő hazafias bureaucratiát nagyra becsüli. Én ismét mondhatom, hogy azon bureaucratiát a maga helyén, ott, a­hol, nélkülözhe­tetlen, én is részemről nagyrabecsülöm. És hogy ezen bureaucratiának nagyrabecsülésében, az iránta való rokonszenvben tovább megyek, mint a képviselő úr, azt bebizonyíthatom az által, a­mit tegnap is mond­tam , hogy addig, a­míg ők, ő maga is, a kormány hivatalnokait, tehát azon bureaucratia kifolyását képező honpolgárokat, mint idegeneket állítja szembe a megyével, addig én épen azt akarom hogy e két elem egymást ne idegennek tekintse. (Helyeslés a kö­zépen.) Tehát becsülöm a bureaucratiát, ha teljesíti kötelességét ott, a­hol nélkülözhetetlen, ott, a­hol helyén van, de ez nem vezethet oda, hogy meg akar­jam teremteni ott, a­hol nincs és a hol nem szüksé­ges , a törvényhatóság kebelében. (Élénk helyeslés a középen.) És annak, hogy önkormányzat legyen, annak, hogy egy államnak magának épen úgy, mint az ál­lamban az egyénnek szabadsága akár­mely kormány nyomása ellen, s az idők különböző viszontagságai között biztosítva legyen, mi a feltétele ? Feltétele az, hogy midőn valamely kormány, törvényes hatáskö­rén túllépve, elnyomni akarná, ne leljen azon elnyo­másra eszközöket az alsóbb fokon. És várjon, hogy lehet ezt elérni ? Elérhető úgy, mint Angliában, ki­nevezett tisztviselővel is, mert annak nem élet­kere­sete és kenyere azon hivatal, el lehet érni nálunk is választott hivatalnokokkal, mert a­mi épen a válasz­tásnak bűnül rovatik fel, a választott hivatal nem le­het kenyérkereset, nem lehet olyan, a­melyre család alapíttatik. De ha sikerül megteremteni bármely országban, hogy igenis ez elsőbb fokú hivatal, a közigazgatási hivatal kenyérkereset legyen, a­melyre a család jó­léte alapíttatik, ott ezzel a honpolgároknak, szemet hunyva minden más megélhetési pálya előtt, egyene­sen a hivatalra támaszkodnak a maguk és családjaik megélhetésére, és ott úgy az országos, mint a­ sze­mélyes szabadság garantiája megsemmisül. (Élénk helyeslés a középen.) A t. képviselő úrnak kifogása van az ellen, hogy a szolgabíróság, mint mondá, úgy látszik, az újabb időben gradul a képviselőségre. Ha képviselővé választatik olyan szolgabíró, a­ki nem érdemes arra, hogy képviselő legyen, épen olyan szomorú, mintha képviselővé választatik bárki más, a­ki nem érdemes arra, hogy képviselő legyen. (Igaz­ a középen.) De hogy minő nagy szerencsétlen­ség feküdnék per absolute abban, hogy a szolgabiró képviselővé lehessen. (Ellenmondás a szélső jobbol­dalról.) azt méltóztatott mondani, hogy már Magyar­­országon oda kezdünk jutni, hogy a szolgabiróság gradus ad Parnassum a képvisel­ségre — azt nem látom , de én megvallom, részemről abban sem látok semmi nagy veszélyt, a­mi hasonlag megtörtént, hogy kinevezett hivatalnokok is választattak meg képvise­lőkké a jelen választásoknál meglehetős nagy szám­mal. A dolgon segíteni, hogy baj ne legyen belőle, az által lehet, mit a magyar törvényhozás úgy a válasz­tott, mint a kinevezett tisztviselőkre nézve megír az incompatibilitás kimondásával, hogy egyszersmi mindkét helyet nem foglalhatja el senki. De talán arról van a szó, a­mint némelyek t­rrelmezik, hogy nem ott fekszik a baj, hanem az a szolgabírónak, mint kortesnek, befolyásában a­­­lasztásra. Elemezzük tehát kissé a dolgot. Ha egyszer valaki tisztviselő, legyen az akár v­lasztott, akár kinevezett, szó sincs arról, a­nélkül , hogy nem szabados utakon korteskednék, bizonyt befolyása, bizonyos súlya a választásoknál lesz. De a mely tisztviselőnek, vagy hivatalnoknak ez nini meg,az megmutatta,hogy nem arra való, hogy hivata­lok vagy tisztviselő legyen. A ki a népnek bizalma birja, annak szavára fog hallgatni a nélkül, hogy ker­teskednék. A mely tisztviselő vagy hivatalnok pedig a nép bizalmát nem bírja, az sem tisztviselőnek, sem képviselőnek, sem semminek nem való. (Élénk helyes­lés a középen.) Már most minő esetben lehet ennek állandóbb és roszabb hatása, abban az esetben-e, ha a tisztvi­selő oly helyzetben, mint most, hogy ha törvénytelen­séget követ el, fegyelmi eljárás útján elbánhat véli a kormány ; ha más irányban követ el hibát, vagy visszaélést a környezet bizalmával, megfenyíti a leg­közelebbi választás alkalmával a környezet; míg el­lenben, ha ezen befolyást a kinevezett tisztviselő gya­korolja, igenis megvan felette a kormány passiójá­nak lehetősége, de nincs meg lehetősége a környezet, az igazgatottak befolyása ? És ha áll az, pedig sok esetben áll, még a bí­rákra nézve is, mit a nagy amerikai bíró Story írt, hogy nem kell a bírót elszigetelni akarni minden érintkezéstől és befolyástól, mert a felülről jövő be­folyástól elszigetelni nem lehet, s hogy ez veszélyes ne legyen rá nézve, szükséges, hogy más oldalnak is érezze nyomását; még sokkal inkább áll ez a köz­­igazgatási tisztviselőre. (Úgy van a középen.) Az igen­­, képviselő urak, — s itt többekre is kénytelen vagyok reflectálni, —méltóztattak nagyon hangsúlyozni, hogy ez általam javasolt bizottságban nem lehet harmónia. Ezt hangoztatta az egyik rész. Más részről meg azt hallottam hangoztatni, ma épen egy igen elmés szónoklatban, hogy az egész, a­mi ebben a közigazgatási bizottságban van, csak fictió, mert a választott tisztviselő is, a megyei választott tíz tag is, bólintani fog a főispánnak és történni fog, a­mit a főispán, illetőleg a kormány akar és így semmi befolyása ott a többi elemeknek nincsen. Megvallom, a felfogások ezen ellentéte rám nézve nagyon megnyugtató, és csakis azt szeretném, hogy az igen­t, képviselő úr, ki ezen thesist felállí­totta, nem engem próbálna meggyőzni erről, mert en­gem meg nem győzhet e tekintetben, a­mint azt meg fogom mondani, hogy miért nem, és ha meggyőzne, természetes, hogy magam is elállanék ezen javaslat­tól,­­ de próbálja meggyőzni azokat, a­kik azt állítják, hogy a törvényhatóságban minden úgy tör­ténjék, mint a főispán parancsolja, mert így legalább egy része a képviselőháznak megnyugtatást nyerne. "Helyeslés a középen.­ De az én hitem szerint a dolog nem úgy áll, és itt bátor vagyok hivatkozni a tapasztalatra. A mai tisztviselők épen úgy választottak, mint a­hogy előadta a t. képviselő úr, és csak szét kell nézni Magyarországon, ezt nem hibául mondom, csak iga­zolásául annak, hogy nem áll az, a­mit ő mondott, és akárhány helyen látjuk a választott tisztviselőt más irányt követni, mint a főispánt, kinek elnöklete alatt választatott. És ha még épen oda mennénk, mit egy t. kép­viselő úr a múlt napokban mondott, hogy azon tíz tagnak nem lesz bátorsága, az adófelügyelőnek, ha az valamit akar, ellene mondani: engedelmet kérek, h­ia ezt igaznak tartanók, véghetlen nagy szégyent mondanánk ki Magyarország összes intelligentiájára. Úgy van­ a középen.) Nem javaslatom védelmére, hanem a magyar nép, a magyar intelligentia neve­­sen utasítom ezt vissza. (Helyeslés a középről.) Az igen tisztelt képviselő úr mai remek beszé­dében elemezvén röviden, élesen ezen közigazgatási bizottság alkotását, azt kérdi: mi lesz a főispán ? A főispán majorisáltatni fog, minoritásban marad, ki­mondja a végzést , ha még­is tud valamit, azt a bi­zottsághoz beterjesztett jelentésekből fogja megtudni, tehát csak úgy mellékesen fog valamiről tudomással járni. Hozzá­teszi az igaz, hogy utolsó sorban, mint a többi tisztviselő is fellebbezhetni fog a miniszter­­hez. Én te­hát javaslatomba sem bele­tenni nem akartam, sem nem találom benne, hogy a főispánnak tudomást szerezni csak a bizottsági jelentésekből sza­bad. Sőt igenis nem csak szabad, de kell is épen azon az úton, a­mely utat a t. képviselő úr is kijelöl, mert bár­mikor szükségét látja, a közigazgatás bár­mely ágának igazgatója útján a tudomást megszerezni kö­teles, d­z kizárva javaslatomban sehol sincs, hanem felé hozva az, hogy a bizottsági ülésekben együtt lá­tva az illetéket, együttes képet is nyerhessen a közigazgatásban történtekről. Ezt én részemről nem hátványnak, hanem határozott előnynek tekintem. A­mi pedig az alispánt illeti, ő épen úgy fog rendelkez­ni a megyei közegekkel, mint eddig, s nem jön sub­­ordinált helyzetbe, mert hasonló hatáskörben, mint az övé, fog rendelkezni a megye területén levő más forrású hivatalnokokkal és tisztviselőkkel is. Sennyey Pál b. közbeszól: Coordinálva, nem subordinálva kell lennie! Tisza Kálmán miniszterelnök :“ Én csak sub­­ordinatióról szólok, coordinálva lesz. Én épen abban ütom és keresem az előnyt, hogy a közigazgatási ágazatokat, melyeket a dolog természeténél fogva éri, nem ugyan egészen, de nagyjában el lehet vá­­asztani, de lenn érintkeznek, összefolynak, úgy le­hessen együttesen és egyöntetűleg vezetni, hogy ne kelljen az alsó foktól mindig azért, hogy összevágó intézkedések megtörténhessenek, két után elindulva, a legfőbb fórumig levelezni. Mert ez lenne azután, és ez ma annak a papírfogyasztásnak, melyet a t. képviselő úr annyira és helyesen üldöz, — egyik egnagyobb eszköze. — És azt mondja : a baj, a látrány, a fennakadás, nem a központon van, ha­nem van a járásban, és itt nincs intézkedés, mi­nek az lesz a következése — mint mondani mél­tóztatott,­­ hogy a szolgabíró a harmóniát a sem­mittevés által fogja helyreállítani, és a központhoz fog folyamodni kiegyezkedés, utasítás végett. Én te­hát, a dolgot máskép értem, máskép c­élzom s megvallom, azon hitben vagyok, hogy az én javaslatom e tekintetben mást mond. Mert ezen javaslat azt mondja, hogy ezen bizottság ülései­ben azon teendőkre nézve, melyekhez több közigaz­gatási ágazat közreműködése szükséges, megcsinálja a munkatervet, kijelöli, és azután megy a dolog a járásba, midőn már a különböző közigazgatási ágak végrehajtóinak összeütközése előzetesen el van há­rítva. És én azt gondolom, hogy miután csakugyan különben pl. egy szolgabíróval, a­mint itt felhozatott, többen is rendelkezhetnek, fennakadás támadna, úgy a mint támad­na, mert hisz ezen viszonyt nem e törvény teremti, szükséges arról intézkedni, hogy minden közigazgatási ágnak főnöke tudja a legköz­­­ebbi teendőket, és hogy azok úgy intéztessenek el, hogy az alsóbb közegek végezhessék azokat, a­nél­kül , hogy egyszerre három-négy felől vétessenek igénybe. Azt is kívánom még megjegyezni, hogy a fel­sőbb rendeletek szakszerinti felosztása sehol sincs fenntartva a bizottság hatáskörének. Azokat kapja és

Next