Pesti Napló, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-22 / 17. szám
Budapest, Szombat, január 22.1876. 17. szám. Szerkesztési iroda • Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ininde-kivital: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. 27. évi folyam. Előfizetési feltételek ! Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti VSTapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Budapest, január 21. A bank nem enged. Elve, hogy magyar bank ne legyen, osztrák legyen a bank, és hitelforgalom, egységes bankjegy kell neki, az ércz alap osztatlan maradjon Bécsben, az osztrák bankszabadalom »a magyar korona tartományaiban« — Magyarországot, mint független államot, a bankgouverneur nem nevezi — is elismertessék, s külön bankigazgatást se nyerjen Magyarország, hanem »juttassanak érvényre az okok, melyek az egész monarchia bankügyének belső lényegét illető egységes alakítása mellett szólnak.« És a bécsi bank nem fél. Mert hiszi, hogy győzni fog. Nem tekinti Magyarország helyzetét, sem jogát; neki csak a »császári« pénzügyminiszter dicsérete és védelme szükséges, melyről amúgy is biztosítva van. Pretis a reichsrathban dicséri Lucamot, Lucam a bankgyűlésen visszadicséri Pretist. A szövetség benső s tökéletes. S ha Magyarországról van szó s ez ország s kormánya követeli, mihez joga van, mindkettő, miniszter és bankdirecktor a »monarchia« háta mögé búvik s ez alapon reméli, hogy a döntő köröket magának megnyeri. Ez tactica, s fogásnak a föléledt centralisták részéről meglepő alig lehetett. A magyar törekvéseket, ha azok nem szolgálnak az osztrák kapzsiságnak, úgy tüntetni fel, mint a monarchia életfeltételeivel ellenkezőket, s az osztrák érdeket felöltöztetni a hűség színeibe, mint mely megóvja a »birodalom« öszszetartását: ez eljárást ismerjük réges-régen. Ez gátolta a magyar szabadságot negyvennyolcz előtt és ez confiscálta Magyarországot negyvennyolcz után, s ugyanez állott ellen a kiegyezésnek Schmerling alatt, s a »monarchia egysége« szolgálatában elvitte azt Königgreitzhez. És most ugyanazon jelszavak s önző czélok irányadók Lajthántul. E czimen követelik az egységes vámterület fenntartását a vámtételek fölemelésével, s az osztrák bank monopóliumát a magyar hiteligények háttérbe szorításával. Amott a magyar fogyasztó pénzén növelik nagyra az osztrák ipart, emitt a magyar közönség által a bankjegyért a banknak adott hitellel táplálják a bécsi bankárokat és kereskedőket, s ráfogják, hogy mindez közös érdek, a» monarchia« szükséges gazdasági egységének követelménye. És minket magyarokat szinte hűtlenséggel vádolnak a korona, a monarchia és a magunk alkotta kiegyezés ellen, ha az ilyen érdekközösségbe nem egyezünk, s ha a politikai uniót így kibővíteni és magyarázni vonakodunk. Hiába szól mellettünk a világos törvény, hiába hivatkozunk a méltányosságra, kormányunk hiába tesz oly engedményeket, melyek a nemzetet ki nem elégithetik s megy alkudozásaiban a szélső határig, hová előzékenység elmehet, semmit sem ér azok szemében ez, kik a dualizmus elvével szemben az egységre szeretnek hivatkozni, s ez alatt a maguk monopóliumát értik. Hízelgő okoskodás a monarchia soliditását féltő s kereső politikusok előtt azt mondani, hogy a magyarok követeléseinek megadása bomlásra vezet. Miért ? Nem jogunkat s munkánk gyümölcsének élvezetét követeljük talán, hanem a másét? Avagy nem örökös jog a pragmatica santto s a kiegyezés közjogi része, melyet feloldani egyoldalún senkinek sem szabad s melyet garantiroznak a viszonyok, a korona s végül a hadsereg és a diplomatia? Nem igazabb-e az, hogy a magyarok követeléseinek meg nem adása a bukáshoz vezet. Magyarország anyagi bukásához, melyből az állami következik. S ez hogy fér meg a monarchia érdekével ? Hanem a centralisták érdekével megfér. Azok nem bánnák Magyarország bukását, sőt óhajtják és törekesznek rajta. És velük szemben nekünk nem marad más menekvésünk — mert hisz övék a nagyobb hatalom — mint hazánk alkotmányos joga a fönnforgó kérdésekben önállón intézkedhetni. E jog védbástyánk volt mindannyiszor, midőn hasonló viszály volt közöttünk. E jogot ajánljuk kormányunk figyelmébe, mert az a legjobb politika egyszersmind. A nemzet osztatlan védi jogát s a kormányt, mely attól nem tágít, s hogy alkudozni czéltalan azokkal, kik subjectiót, nem alkut keresnek, azt tapasztalhatta a magyar kormány. Mit akar, hogyan akar megalkudni a cabinet csak a bankkérdésben is, mely a vámkérdésnél világosabb és egyszerűbb, ha a bécsi bankigazgatóság és de Pretis még a Széll Kálmán cartell-tervét sem akarják elfogadni, mely pedig a legkíméletesebb, melyet kigondolni lehetett, hogy a létező viszonyok meg ne bontassanak s az osztrák bank érdekei megóvassanak. De nekik ez sem kell. Ha Pretis ezt nem bizonyítja, midőn deczember végén a bankprivilegiumot fel nem mondotta; ha Auersperg szavai nem bizonyítják, hogy az osztrák miniszterek »önálló magyar bankot nem akarnak« , kiírja a bankigazgatóság jelentésében elég világosan, hogy »maradandó és irányadó egyedül a monarchia érdeke lehet a szilárdan megállapított és egységes pénzügynél«. Tehát bankegység minden áron, s ha Magyarországnak ez nem kell s nem elég, az appelláta azonnal kéznél van Magyarországtól a monarchiára. S mint malomjátéknál , kinek kettős malma van: a bank és Pretis összejátszanak. Az, a statútumokra hivatkozva, kötve érzi kezét, visszalöki a magyar kormány ajánlatait s mindenféle valuta s bankadósság, pénzegység s pénzlábkérdés ürügye alatt az osztrák pénzügyérhez utasítja a magyar kormányt. De Pretis pedig tagad, követel, ötöl és hatol s mint magántársulathoz, a nemzeti bankhoz küldözi vissza a magyar minisztert. Ez igy megy évek óta s a bankkérdés oldatlan áll, s ez után soha sem is lesz megoldva, mert hisz — nem akarják. Vagy akarják, de úgy, amint mi nem akarhatjuk, mert rajtunk nem segít. Jogot akarnak, bankszabadalmat Magyarországon nem magunk számára, de maguk számára. Sem a volt Deákpárt ezt nekik meg nem adta, sem Grhyczy. — Tisza Kálmán sem fogja azt megadni. S azért hát éles ellentétben állunk — nem politikailag, gazdaságilag — az osztrákokkal , a dolog természetéből foly, hogy ahol ily éles s összeegyeztethetlen pénzérdekek szegülnek egymás ellen, a helyzet könynyen válságossá fejült. De a válságtól félni nincs okunk, mert aki nem egyezés esetén a teljes cselekvési szabadság jogával bírunk. Ez nem kis dolog. Ezen jogot magyar kormány nem támadhatja meg s föl nem adhatja. Ám gyakorata minket nem rettent s meg vagyunk róla győződve, hogy a világ s Európa folyása nem változik meg, sem a monarchia tekintélye, ereje s befolyása nem szenved alatta, ha a magyar bankot s a magyar vámsorompót felállítjuk. Nagyobb, s bonyolultabb politikai kérdéseket megoldottunk sikerrel, s kitűnt, hogy mitől jalan annyira féltek, a dualismus — mert természetes ezen a részen — nem volt ártalmára a monarchia consolidatiójának és nagyhatalmi állásának. Ki fog tűnni az is, hogy Magyarország gazdasági emancipatiója — dualismus a gazdasági téren — mert természetes és indokolt követelménye a két ország különböző nemzetgazdasági tényezőinek, szintén nem az erők fogyatkozását, de felszabadulását, megerősödését, s tehát a monarchia megszilárdulását és felvirágzását fogja maga után vonni. A mi mindnyájunk óhajtása. A „Pesti Napló“ tározója. Edith története. — Regény. — Irta: Prém József, VI. FEJEZET. Katinka két szeszélye. (Folyt.) — Ej colléga úr, ej no! Hagyjuk abba a busulást, legyünk ismét a férfiak. Vendégem egy támlásszékbe helyezkedett, hosszú lábait meszsze kinyujtá, pipájából kiverte a hamut s újra megtörté, aztán rám tekintett, busán, lemondón, kétségbeejtőn. Ma, rendkívüli kivételes eset gyanánt, szótalan kedvében volt.Valami nagyobb, igazán számbavehető gyöngédtelenséget követhetett el ellene Katinka kisasszony. De milyen ádáz szellem tolakodott e két lény közé, hogy folyton visszavonás zavarja érzelmeiket ? Soha két szerelmes nem illett annyira egymáshoz, mint ez arkádiai pásztorpár ; mi az, ami egyesülésüket akadályozza ? — A nagyravágyás, a hiúság! De én megküzdök minden nehézséggel; szembe szállok az egész világgal! Adorján úr szintúgy foglalkozott ügyével, mint én s önkénytelenül válaszolt fölvetett kérdéseimre. — Ez már a férfiasság szózata. Ezt már szeretem, — mondám biztatva és megálltam a bánatos lovag előtt, kit hölgye szeszélyének szélmalma szinte összetört. Egy pillanatig sem szabad elcsüggednünk. A czél legyen szemünk előtt, a nagy missió (lám, önnek kétszeresen jutott ebből!) s ha ez magasztos, úgy a küzdelem is fenségessé válik. — Magasztos ? — mondá vendégem, ragyogó tekintettel. Higgye el, collega úr, Katinka kisasszony, a kihez való minden vonatkozásaimat más ismételve elmondtam önnek: reám nézve több, mint az élet, több mint a boldogság és a legfőbb, a mai magas missióm után. A jó ember e dicsérek alatt fölemelkedett s szónoki állásba helyezkedett; pipájával gépiesen hadonázott s az utolsó szavaknál magasra tartá, hogy a szoba menyezetébe ütközött. Ez érezhető netotovábbra a lelkesedésnek megakasztá őt s rögtön elhallgatva ismét alásülyedt a támlásszékbe. De vájjon nem ugorhat-e föl ismét a legközelebbi pillanatban ? Kettős missiója folyton sarkalja, folyton lelkesíti őt. Az egyik a végtelen szereteten, a másik a csillapíthatlan boszon alapszik. Vájjon melyik okoz több gondot neki ? . .. Szegény collega úr! Amióta egyáltalában férfiúvá lön: valósággal kiszemelt áldozata annak a nyilas fiúcskának, ki pajzánkodásában a legvakmerőbb tettektől sem riad vissza. És ezt sohasem tagadta a collega úr. Amennyi szerelmi perpatvara volt, ahány szívbeli kalandot jegyzett emlékkönyvébe , annyi eljátszott édent siratott s anynyi oka volt, hogy ökleit szorongassa , valahányszor a tükörbe nézett s megpillantá a szerelem szinében tündöklő ellenségét, ki mind e bánatáért felelős. Az ő múltja nagyon gazdag a kudarczokban. Ama magasztos helyen, melyet dicsteljes és szomorú szerelme Olympusának szeretett nevezni, az első és másodrendű istennők egész csapatjai andalogtak, kik még gyakran meglátogatták, hívogatták, hitegették. Valamennyi bűbájos volt, föláldozó egyikük se. De most, szegény megtépett szive helyesen választott. Katinka kiasszony nem kívánkozik az olympusiak közé, nem az emlékezetben, de valósággal Adorján úré leend. Az ajtó nyílt. Asztalunkon megjelentek a kívánt boros- és vizes palaczkok. Aztán újra becsukódott az ajtó. — Ugyan, hát mi is lelte önt voltaképen ? Ismét eltagadhatta magát a kisasszony, noha az ablakban látta őt? Vagy kaczagott vallomása fölött? — Szeszély az egész, — mondá élénken, s én mégis hajolnék előtte. Elhallgatott, zavartan nézett rám s mintha hirtelen valami eszébe jutott volna, letette teli poharát s jó messze tolta magától. Ez ember viseletében valami rettentő titok lappang. A legroszabbat sejtettem. — S milyen szeszély az ? — kérdem kiváncsiam Bizonyára csak tréfa az egész. — Furcsa tréfa! Azt kívánja a kisasszony, hogy — de uram, ön nevetni fog rajtam. — Ne higyje azt. Oly komoly vagyok, mint akinek az ön sorsa szivén fekszik. — Köszönöm uram. Fogadja kézszorításomat. Hisz mi értjük egymást, semmi okom sincs, hogy elhallgassam az egészet; noha, különösen egy valamit nagyon szeretnék elhallgatni .. . — Amint tetszik, ha titkai vannak . — Nem, semmikép se. Nem akarom, hogy bizalmatlansággal vádoljon. Hallgasson meg uram. Imádottam, Katinka kisasszony, mint már annyiszor, most újra kívánja, hogy — Ismét elhallgatott. Nem bírta kimondani, s zavarában erősen szívta pipáját. — De talán innánk egyet. Hisz még meg se ízlelé ezt a kitűnő fajtát. — Ez, ez épen a dolog minéműsége! — kiáltott föl Adorján úr. Képzelje csak, Katinka kisaszszony szerelmem viszonzásának föltételéül szabja, hogy egyszer s mindenkorra . . . igen is mindenkorra .... lemondjak a borivásról! — Ha ha! És ön meghajol e hallatlan szeszélye előtt ? — Kell meghajolnom. Ismétlem, hogy ez föltétel. Azonkívül tudja ön collega úr, hogy vetélytársam is van. Nem tudja? Nos, tehát Harkály Peti már másod ízben megkérette Katinka kisasszonyt, s ha én ama szeszélyének nem teszek eleget, vetélytársam pedig harmadszor is megkéreti őt, úgy valóban hozzá is megy. Ím, ez a szomorú tény. Mit tegyek ? — Mit tegyen ? kiáltok föl alig fojthatva el a nevetést. Azonnal ki kell hívnia Harkály Péter urat, mielőtt alkalma nyílnék neki, hogy harmadszor is eléje vágjon! Le kell durrantani, mint egy harkályt. — Ah, édes collega úr, hogy adhat ilyen tanácsot ? — mondá vendégem teljes lemondással. Hát felejti, hogy magasabb missióm is van ? hogy magasabb életezést is kell követnem! Mikép viaskodjam én harkályokkal ? Igen is, nem. A zordon éjszak félelmetes medvéje, a vérengző muszka: ez az én méltó ellenfelem, akivel még nagy számadásaim lesznek! Családom, nemzetségem megbizatása ez ; családomé, melynek néhány tagja amaz ádáz ellenfelem körmei között vérzett el, nemzetségemé, melyet a forradalom alatt mindenétől megfosztott. Azért is éjjel-nappal őrködöm, résen vagyok és készülök a könyörtelen megtorlás nagy napjára. Az a nap elérkezend egykor! Ha ide nem jön a muszka, én keresem föl őt. Meglepem a medvét barlangjában, de, hogy harkályokkal viaskodjam , arra nem születtem, arra nincs missiom! A collega úr szónokolt. Ünnepélyesen irt előttem, hórihorgassága teljes valójában és pipája kétszer is a menyezetbe ütközött. Minden szavában a meggyőződés hangja reszketett; valóságos szenvedély ömlött el egész beszédén. Kezdtem sajnálni e szegény embert, kit nemes buzgalma, melyet minden lehető alkalommal kifejt, annyira nevetségessé tesz. . — Igaza van. Igyunk e magas missió javára. Óhajtom, hogy dicsőségteljesen megfeleljen annak! A collega úr fölkapta poharát, ajkaihoz vive, már meg is érinté, de aztán gyorsan letette ismét. — Nem lehet, nem lehet! Megfogadtam. — A patvarba is! Hát csakugyan meghajol Katinka szeszélye előtt ? Úgyefogyott vendégem néhány perczig gondolkozott, miközben folyton gyanús szemmel nézett rám, aztán határozottan mondá: — Egy föltétel alatt. — Nos? — Ha egy másik szeszélyéről lemond. — Az is van ? S mi az ? — Mi ? — kérdé a collega úrs fölugrott székéről. Aztán végig sétált a szobában, megállt s újra ólálkodó, vizsga tekintettel rám nézett. Mi ? Azt alig mondhatom meg önnek, noha ma épen azért jöttem, hogy ezt megmondjam. — Valóban kiváncsivá tesz. Ön csupa titok és rejtély ma. Remélem, beavat e rendkívüli talányokba? Hátha jó tanácscsal szolgálhatok. — Jó tanács! Valóban, ebben csakis Ön adhatna jó tanácsot nekem. Merő izgalom volt ez ember. Ismét belemélyedt a támlásszékbe; szomorú pillantásokat vetett a boros poharakra; keze néha, mintha oda akart volna nyúlni; aztán hirtelen rám szegte ismét tekintetét. Olyan mulatságos volt gyanakodása, mely egyszermind elfogulttá tette s nem engedte, hogy szóljon. Vájjon miféle fondorlatokat léptettem életbe szerelme ellen ? — Ismétlem, szívesen szolgálok önnek tanácsosai. Vallja meg, a mi szivén fekszik. És ismét a szemem közé nézett, átható, sötét tekintettel; aztán hirtelen kezét nyujtás félelmes hangon, szinte suttogva hadará: — Különös, nagyon különös! Én megígértem Katinka kisasszonynak, hogy örökre lemondok ama szokásomról s egy csepp bort sem ízlelek meg többé (a jó isten tudja, miért kivánja ez áldozatot tőlem!) ha eláll ama szeszélyétől, melyet már hetek óta tűrnöm kell s mely nekem szigorúan parancsolja, hogy önt, collega ur, minden áron bevezessem Ambrasékhoz, hogy házi barátjukká tegyem! . .. (Folyt, köv) Budapest, január 21. (A közigazgatási bizottságról szóló javaslat s a vele összefüggő többi közigazgatási javaslatok, ha törvényerőre emelkednek, életbeléptetésükhöz bizonyos előmunkálatok szükségesek. A kormány köreiben azt hiszik, hogy e munkálatok a nyár elején befejeztetnek s a közigazgatási bizottságról, a közadók kezeléséről s a közmunkaügyről stb. alkotott törvények július elsején életbeléptethetnek. (A szabadelvű párt mai értekezletén befejezte a községi törvény módosításáról szóló tvjavaslat tárgyalását. A 33-ik §-nál, mely a községi terhek viselésére vonatkozik, az értekezlet elfogadta azon indítványt, hogy a belrendőrségi és közbiztonsági községi kiadások viselése alól ne csak a föld- és bányaadó, hanem a pusztai haszonbérek utáni jövedelem adófizetői is kivétessenek. A 34—36. §§-ok vita nélkül elfogadtattak. A 37-ik §-hoz azon indítvány létetett, hogy közveszély idejében is a pusztai birtokosok gyalog és szekeres erejének csak felek fölött rendeltet’hessék az elöljáróság. A 38-ik §-nál mellőzése javasoltatott azon intézkedésnek, mely szerint a birtokosok a községi terhek viselése iránt a községekkel egyezséget köthetnek. Az értekezlet mindezen indítványokat a miniszterelnök felszólalására mellőzte. A 39-dik §, vita nélkül elfogadtatott. A 40-ik §-hoz azon indítvány létetett, hogy számokban határoztassék meg,mennyi államadót kell fizetniük a kis-, illetőleg nagyközségeknek, hogy nagyközségekké, illetőleg rendezett tanácsú városokká alakulásuk meg ne legyen tagadható. A 41-dik §-nál, mely a pusztáknak önálló községekké alakulhatását szabályozza, több indítvány létezett azon irányban, hogy a nagy pusztáknak önálló községekké alakulhatása megkönnyíttessék, s a községektől távolabb fekvő puszták tulajdonosai ne legyenek kénytelenek oly községek terheit viselni, melyeknek mi hasznát sem veszik. A miniszterelnök felszólalásai folytán az értekezlet mindezen indítványokat mellőzvén, az említett §§ okát változatlanul elfogadta. A 46 ik § nál indítványoztatott azon pont mellőzése, mely szerint rendezett tanácsú városoknak nagy községekké, s nagy községeknek kis községekké alakulása a minisztertől hivatalból elrendelhető akkor is, ha bebizonyíttatik, hogy kötelezettségeiknek csak a szomszédos községeket tetemesen felülmúló községi adó kivetése által képesek megfelelni. A miniszterelnök szükségesnek tartja e pont megtartását, tekintettel azon körülményre, hogy néhol a községi adók elviselhetlen magasságra emelkednek. Indítványoztatott továbbá annak számszerű kimondása, hogy a községi pótadónak az államadó mekkora százalékáig emelkedése szolgáltat okot az illető község degradálására. Az értekezlet mindezen indítványokat mellőzvén, azt, valamint a törvényjavaslatnak hátralevő 47—50. §§-ait is változatlanul elfogadta. A törvényjavaslattal kapcsolatban indítványok létettek még az 1871-ki községi törvény némely más hiányainak orvoslása iránt is. Nevezetesen, hogy intézkedés tétessék az oly tisztviselőkre nézve, kik feleslegesekké válnak oly esetekben, ha p. a rendezett tanácsú város szűkebb szervezetet ad magának; hogy rendezett tanácsú városokban is csak az lehessen közgyűlési taggá, ki a várossal nem áll számadási viszonyban ; hogy vagy a törvényhatósági tisztviselők is köteleztessenek községi pótadó viselésére, vagy a rendezett tanácsú városiak is mentesíttessenek alóla. A miniszterelnök a két utóbbi indítványra kijelente, hogy nem óhajtaná azokat is a jelen törvényjavaslat keretébe vonni; az elsőre nézve pedig, hogy nézete szerint az érintett reductio a tisztviselők valamelyikének elhalálozása vagy rendes tisztújítás alkalmával lehet helyén. Az értekezlet ennek folytán mellőzte a tett indítványok tárgyalás alá vételét. A legközelebbi értekezleten a bírói fizetési fokozatokról szóló tvjavaslat fog tárgyaltatni. (A pénzügyi bizottság mai ülésében folytatván az adókezelési tvjavaslat tárgyalását, mindenekelőtt megállapíta a 42—43. §§ oknak tegnap függőbben hagyott szövegét, azután pedig elintézte minden lényeges módosítás nélkül a tvjavaslat következő §§-ait az 56-ikig. Holnap folytatni fogja a bizottság a tvjavaslat tárgyalását. (A bécsi képviselőház haladó cubba,) mint távirataink jelentették, tegnap a Magyarországgal folyó alkudozásokra vonatkozó teendőket tárgyalta.Dr.Fux következő indítványai álltak napirenden, hogy : 1. mostantól kezdve rendes értekezletek tartassanak a haladó párt kebelében a magyar kiegyezés ügyében. 2. A haladó párt kijelenti, hogy a Heilsberg-féle (alább közölt) resolutio s előleges tanácskozások alapján szándékában áll hozzájárulni ahhoz, hogy az osztrákmagyar kiegyezés ügyében teendő közös lépésekre s a lehetőleg egyetértő eljárásra nézve az egész alkotmánypárt még a jelen ülésszak berekesztése vagy elnapolása előtt megállapodásra lépjen. 3. Hogy a kormánynyal az ülésszak elnapolása vagy berekesztése ügyében bizonyos megállapodásra kell jutni. Dr. Fux kifejtette, hogy a pártnak idejében befolyást kell gyakorolni a kormány tevékenységére s hogy e régből jól átgondolt tervet kell készíteni, nehogy kényszerhelyzet álljon majd elő. A föderalistákkal — mondja szónok — a magyarok nem fognak megalkudni , mert azzal a nemzetiségi küzdelmet a saját országukban lángra lobbantanák. Ellenünk irányuló jelen pénzbeli követeléseiket inkább háttérbe fogják szorítani, mielőtt a cseh ellenzékkel egyezkednének. Elővigyázat szükséges, hogy a coulissák mögött ne határozzanak de nobis sine nobis. A minisztérium a direct választás kérdésében nagy erélyről ten ugyan bizonyságot, de nem bír azon népszerűséggel, és pedig saját hibájából, mint például a Tisza-minisztérium Magyarországban. Az alkotmánypártnak van ugyan közös politikai hitelve, hogy ugyanis a magyar kiegyezés megújításakor Cislaibániának minden további áldozatot vissza kell utasítani, de ez nem elég. Nem is ismerik eléggé azon követeléseket, melyek árán a magyarok a kiegyezést megújítani akarják. Azért az ügy tisztázása végett érintkezésbe kell lépni a többi clubokkal. Ezt tartja szem előtt a második indítvány. A magyar kiegyezés alkalmából az alkotmányhű pártnak is szervezkednie kell. A centralismus államcsíny, a magyar alkotmány megdöntése nélkül nem lehetséges; a personális unió főleg a hadsereg miatt alig keresztül vihető. Azért azoknak, akik már a personális uniót kezdik szemügyre venni, a jelen kormányt is meg kellene támadniok, mely a dualizmus alapján áll. Azt is meg kell fontolni, hogy a kiegyezés megújítása alkalmával a delegátiok összeállításában nem czélszerű e javításokat tenni, vagy a közös ügyek számára közös parliamentet alkotni. E szempontokból az alkotmánypárt részéről közös lépések szükségesek s ezeket akarják szónok indítványai előmozdítani. Az indítványok felett élénk vita fejlődött ki, melynek folyamában Dr. Heilsberg következő resolutiót hozott indítványba.A club kijelenti, hogy a magyar kiegyezési tárgyalások alkalmából a birodalom ezen felének semmiféle új megterheltetéséhez beleegyezését adni nem akarja. E resolutio elfogadtatott. Fux indítványai közül az első és harmadik elejtetett, a második pedig 11 szóval 10 ellenében elfogadtatott. (Ausztria-Magyarország) keleti politikájáról a Berlinből inspirált »Köln. Zig«-ban a következő reflexiókat olvassuk: Mi mindenkor az Andrássy-féle politika mellett nyilatkoztunk s tökéletesen helyeseltük, hogy az osztrák-magyar külügyi hivatal nem akarja Boszniát megszállani, még kevésbé pedig bekebelezni. Vett összes tudósításaink megegyeznek abban, hogy még ha a fényes porta elvetné is az Andrássy-féle reformokat, Ausztria még az esetre sem akarja csapatait Boszniába küldeni. Mindazonáltal élénken kell óhajtanunk, hogy a porta ne kövesse el a maz oktalanságot. Ha bécsi levelezőink egyike, hogy Törökországot engedékenységre bírja, ezt arra figyelmezteti, hogy a lázadókra nézve mi sem kívánatosabb, mint az, hogy a török kormány minden idegen állammal összeveszszen, ha azon sejtelmét fejezte ki, hogy a mint a lázadás a balkán félszigeten tovább terjed, a mint tehát a szerbek, a montenegróiak s a bolgárok és isten tudja még miféle népségek nyíltan és tevékenyen csatlakoznának a mozgalomhoz, talán a dolog oda fogna kerülni, hogy Ausztria és Oroszország a török állam egy részét megszállaná, ebben a lehető legcsekélyebb ellenmondás sem rejlett a három hatalom elismert békés politikája irányában. Ha a török kormány nem volna képes egyedül urává lenni az általános lázadásnak, akkor valószínűleg nem maradna más hátra, mint az, hogy a porta szomszédosai, remélhetőleg vele teljes egyetértésben, segélyt nyújtsanak neki, amint Oroszország 1848 ban Ausztriának nyújtott ilyen segélyt. De Törökország méltóságát és függetlenségét az ilyen segélynyújtás nem nagyobb mérvben csorbítaná-e, mint az Andrássy-féle reformjavaslatok elfogadása ? A porta időközben már belenyugodott elfogadásukba s így reményleni akarjuk, hogy továbbra sem fog okos tanácsok elől elzárkózni. Súlyukat csak fokozhatja, ha Anglia is rászánja magát arra, hogy a többiatalmak előterjesztéseit Konstantinápolyban támogassa. A városok ügye. — jan. 21. Az oly jelenetek, mint a képv.ház mai szavazása volt, nem szaporítják a parliamentarismus dicsőségét. Kínos látvány s abnormis viszonyok jele, midőn a föltett kérdés elől a képviselők százával menekülnek a folyosókra, s valamely törvényjavaslat nem azért fogadtatik el, mert azt a többség helyesnek tartja, hanem egészen más okokból, melyekbe törvényjavaslattal összeköttetésben nem állanak, t. i. azért, mert a többség bízik abban, hogy a kormány más ügyekben sikeresebben felel meg a nemzet közvéleményének. Az ily kínos látványok nem gyarapítják a kormány dicsőségét, s minthogy mi is azok közé tartozunk, kik hiszik, hogy a Tiszacabinetnek missiója van, a cabinetet a mai csatavesztéstől megmenteni szerettük volna. Figyelmeztettük is eleget. Az első naptól kezdve, hogy a közigazgatási javaslat megjelent, egészen a legutóbbi időkig. Figyelmeztetésünk gyönge szava erőteljessé vált, midőn hasonló nyilatkozatok történtek az ország majd minden városában, a képviselőház közigazgatási bizottságában, és a szabadelvű párt körében. Kifejtetett számtalanszor, hogy a dolog természetében rejlik a megye és a város közigazgatása közötti különbség; elmondatott, hogy mi a megyében helyes, az a városokban czélszerűtlen lehet, s a kormány az említett irányban nyilvánuló agitatióval annál inkább léphetett volna a compromissumra, mert közel feküdt az esz- Ime, hogy a városi tanácscsal való combina-