Pesti Napló, 1876. február (27. évfolyam, 25-49. szám)

1876-02-01 / 25. szám

­ Budapest, jan. 31. Magyarország királynéja Deák Ferencz ravatalánál. — jan. 31. Már d. u. 3 órakor kezdett az Akadémia palotája körül gyülekezni a sokaság. Hire jutott, hogy királyné ő Felsége a maga kezével akarja letenni koszorúját az ország nagy halottjának földi maradványaira. Tisza Lajos járt el azon megbízatásban, közölni ő Felségével, hogy a ravatal 4 órára meg lesz szerkesztve, a mely időre a királyné megjelenni ígérkezett is. A csarnok nemes arányait sötét szövet fedé, az oszlopok­ fátyolba voltak vonva. Szem­ben a főbejárattal volt fölállítva a ravatal, mely között kevés számú meghívott mozgott. Az orsz. gyászünnepély rendező bizottság tagjain kívül jelen voltak: Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Szende B., Lónyay Menyhért, Károlyi György, Mikes, Szapáry Gyula és István grófok, Szlávy József s az országgyű­lés két házának több más tagja s néhány új­ságíró. A főbejárás körül Thaisz Elek főkapi­tány, gyász magyar díszben, Kovách László háznagy és Tisza Lajos foglaltak állást. Negyed órával 4 óra után az első udvari hintó állt meg a kapu előtt, melyből Feren­­czy k. a. és Rónay Jáczint püspök szálltak ki. Néhány perczc­el később két udvari hintó robogott a bejárat elé, melyek elsejéből ki­rályné ő Felsége és Festetich grófné, a másik­ból a királyné főudvarmestere, Nopcsa Elek báró szálltak ki. Ugyanekkor Tisza Lajos és Kovách László félreránditák a fekete függönyöket. A világos háttérbe a Felséges Asszony alakjá­nak finom körvonalai metsződtek. A gyülekezet legnagyobb része a háttér­be vonult. A királyné csöndes főhajtással üd­vözlő a közel állókat. Közben Festetich gróf­né és Nopcsa báró megragadák a nagy ko­szorút, mely eddig külön állványon volt s a Felséges Asszony kezébe szolgáltatók. A királyné fénytelen szövetű, gyász öl­tözetben volt. Franczia szabású kalapjának fátyola csak homloka elejéig nyúlt. Dús ha­ját hátulról háló foglaló magába. Derekáig barna prémes zubbony­ba nyúlt, melyen alól a sötét kelme redői rövid uszályba omoltak. Kezét a zubbonyka szőrme­szegésével ha­sonló karmantyúba rette. Az eléje nyújtott koszorút ott, a­hol bokorra van kötve, meg­fogó, s a ravatal három fokán fölhaladva, a Nemzet halottjának szive tájára rakta le. A koszorú száz fehér camélia és babér­levelekből áll; két szalagja 20 rős fehér faille-selyemből készült. A balon levőre e szók voltak szin-aranyban hímezve: ERZSÉBET KIRÁLYNÉ a másikon: DEÁK FERENCZNEK. Midőn ő Felsége a koszorút létévé, balra fordult az átlátszó szemfödővel lebontott nagy halott arcza felé. A királyné alakja megrez­­dült s látható elfogadásában alsó ajkába harapott. A lépcsőkről lejőve, a ravatal alsó ré­szén Deák tetemének lábainál levő könyök­lőn térdre bocsátkozott s hosszan, hat perczig tartó imába mélyedt. Megható jelenet volt. Az ország első Hölgye, Magyarhon ko­ronás királynéja , az egyszerű polgár holt­teste előtt földre borulva. A háttérben őszbe­­csavarodott férfiak elfojtott zokogása hallat­szott. Szem nem maradt szárazon. Minden szív megrendült e nagy pillanat alatt A mi örömünk és reményeink részese volt eddig, szerettük őt, a magyar királynét; de a ki fájdalmunkat osztja meg velünk , az vér és köny szerint is a mienk, azé szivünk és lel­künk, az előtt imádatos hódolattal borul le e nemzet.... Deák Ferencz szivén nyugszik a királyné koszorúja. Ez az egyetlen koszorú, mely a tetemet födi; a királyné keze koszorúzta meg a nagy halottat. A király koszorúja a ravatal mellett bíborvánkoson van elhelyezve. Szin­tén ott látható Clotild főherczegnő koszorúja magyar nemzetiszinekben e fölirattal: »Clo­tilda főherczegnő tisztelete je­léül«. Coburg herczegné, József nádorunk unokájának koszorúja belga szinekben (kék­sárga) hasonló felirattal s a főváros cserko­­szorúja narancs piros-kék szalaggal. A királyasszony távozta után a gyer­tyákat kioltották és a kapukat bezárták. Holnap reggel 8 órakor gyúlnak ki újra a ravatal számtalan gyertyaszálai és nyílnak meg újra a kapuk a nép számára, hogy utol­jára lássa annak elváltozott bár, de a halál­ban is nyájas vonásait, kinél nagyobbat és bivebbet a haza nem szült. 25. szám. Budapest, Kedd, február 1.1871­. 27. évi folyam. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A­ lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 írt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért f­elülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számítotik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra, jpv 2 F. évi febr. 1-sején új előfizetés kezdődik lapunkra, melyre felhívjuk a közönség figyelmét. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 0/2 legnagyobb tv és közgazdasági melléklet) Egész évre......................................24 frt. Fél évre......................................12 frt. Negyed évre....................... . 6 frt. Egy hónapra............................. 2 frt. mr* Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­hivatala. Budapest, január 31. Fekete lobogók lengenek a szélben, gyá­szos búbánattal megfestik az utat; fekete zászlónál sötétebb fájdalom borult a lelkekre, ráborult a népre. Nehezebb lépése,­­nehezebb látása, keserű a beszéd s megakad, ha szólna; egyetlen gondolat, egyetlen érzelem vett erőt országon, vett erőt nemzeten, halottas ház hazánk, csupa gyásznép lakja, ravatalon fek­szik legkedvesb szülöttje. Még a levegő is, mintha lelke volna, fagyos páráival nyomja ezt a földet; a csillagos ég is, mintha szem­mel nézne, felhőfátyolt terít a sugár elébe. S nem birja el kínját se falu, se város, zokogó harangok sírnak az Istenhez, elhordják a han­got határról határra, hírnökei lesznek tenger­fájdalomnak. S ő mit sem tud könyről, a só­hajt se hallja ; jobb is hogy nem tudja s rajta meg nem indul, erős lelke elvált, nem tudna megválni, ha szive érezné, mint szerette népe. Mert nagyon szerette hazáj­át s királyát s szol­gálta halálig Deák Ferencz híven, fehérben viruló rózsákkal gyászolja koporsó lábánál király koszorúja. Királyasszony könye hull a koporsóra, királyasszony ajka imádkozik halkan; — áldja meg az Isten a hány könyet hullat, a hány szava esik, annyi áldás szállja! Király koszorúja nem hervad magába; fehér caméliák cserfa lombok között, szomo­rúan virulnak koporsó fedelén, királyasszony keze rakta a virágot. Még fénylik köztünk szelleme­s keblünk tőle hévül, még itt a test, mely hordozá­s lelke elköltözött. S hullámzó kínnal járulunk a ravatal elé; búcsúzni mennek ezerek, s em­léket gyűjteni. Magas teremben, oszlopok közt s boltos iv alatt, érez és arany koporsó­ban fekszik a nagy halott. Száz gyertyaláng hiába ég a koporsó körül, a füst s a fény a gyász közé mesésen oszlik el. Kereszt áll fönt, kereszt alant, a megtört genius csüng rajta, ki az emberért magát feláldozá. A ke­reszt előtt imaszék, a halott lábánál rövid imára felszólít minden látogatót. Babérlom­bok, nem hervadó dicsőség s fris remény­ei nem hagyják halálban sem, sírba kisérik őt. De annyi kegyelet közül, mely ágyát kör­nyezi, legmelegebb a párna köny s a királyi koszorú. Miért Deák Ferencz Magyarhonnak oly nagy vala, hogy halála oly megható minden­kire ? Nem ér/De csak, nem Csak szellemerő, nem szivjóság s jellemnek tisztásra vajának pusztán okai, hogy annyit h­atni tudott s nép­szerű maradott akkor is, midőn minden tőle függött, nélküle semmi sem történhetett, akkor is midőn heves párttusa dühöngött ellene, s maga Kossuth gáncsos levéllel támadott neki, akkor is, midőn bajokba merültünk s csüg­gedve néztünk a közel jövőbe akkor is, midőn beteg, tehetetlen félrevonult, kertek közé pihenni. Deák hatásának egy kulcsa van: az hogy mindenkor megértettük őt. Népének vezérévé lehetett, mert népének s korának ty­­pusa, legnemesebb és leghűbb typusa ő volt. Genieje magyar volt, jelleme szintén, észjárásában nem volt idegen, nevelése, tudo­mánya, politikája, társalgása, mind-mind magyar volt, kizárólag az. A roppant ész, melylyel rendelkezett, a honi élet keretében mozgott, a nagy szív, mely szeretni úgy tu­dott, csak e hazát ölelte fel magában. Hibái is — mert kicsoda hibátlan — magyarosak valának, s ép ezért nem tűntek fel a népnek mint hibák, s az indolens keleti faj nagyobb bölcseségnek, s több erénynek ítélte, hogy Deák Ferencz aktiv szerepet nem vállalt, s nem viselt, mintha eszének megfelelő erély­­lyel az ország kormányát vezette volna. Mint jogtudós a jus hungaricum, a corpus juris nö­vendéke volt, s bár tanulta a nyugati jogel­méleteket, s itthon a haladásnak volt zászló­vivője, a tételes alapot fel nem adta, s az el­méletekbe el nem merült. Mint politikus soha a megyét nem feledé és bár a parliamentet fogadta el a rendeknek helyébe, maga nem szűnt meg »táblabiró« lenni. Szabadelvű volt teljes életében, s liberalismusát ha kritizál­nék, abban a franczia és német doctrinar is­kola elveit látnák eredeti magyar és gya­korlati alakításban. Ez különböztető meg Deákot Eötvöstől, ki idealista volt és ide­­genszerü, kivált német befolyásnak engedve; ez Széchenyitől, ki koránál s nemzeténél, s igy Deáknál is szélesb látkörrel birt és na­gyobb tetterővel, de nem volt eléggé magya­ros, mert angol minták után indult, nem ítélt olyan tisztán, mint Deák s nem birt annyi természetes mérséklettel, mint emez, miért is Széchenyit nemzete fel nem fogta, ő elől ha­ladt s népe nem követte. Deákot Magyaror­szág minden időben megértette és megbizott benne; ezen nagyobb magyarsága téve őt győztessé Kossuth lángelméje fölött, ki a ma­gyar nemzetnek csak egy oldalát, tüzes lel­kesedését képviselte, mely könnyen fellobban s nagy tettekre képes, de nem kitartó, s épí­teni nem tud, mig ellenben Deák a magyar nemzet nyugalmas józanságát testesité, mely jussához makacsul ragaszkodik, előnyét tudja s felhasználni kész, de nem kapkod ábránd­képek után s nem koczkáztatja, mit nehezen szerzett. A nagy fő, mely igyen gondolkozott, egyedül lehetett hivatva befejezni a korsza­kot, melyet Széchenyi kezdett. Csak ő, ki ma­gyaros volt abban is, hogy a királyhoz mindig hű vala, akkor is, midőn a fejedelem az alkot­mánynyal ellentétben állt, s magyaros ab­ban, hogy hazáján kívül más állami fenható­­ságot el nem ismert, sem »egységes Ausz­triát«, sem »dunai confoederatiót« , csak Deák volt képes oly ellenmondásokat kiegyeztetni, melyek Kossuthot önkényt örökös számkive­tésre ítélték, Széchenyinek nagy eszét elra­bolták s öngyilkossá tevék őt s Telekyt. S mert a dynastiának egy nagy ország hűsé­gét visszaszerzé s egy nemes nemzet szerete­­tét hozta meg ajándékul a királynak, azért tette le a magyar király a koporsóra nyílott fehér rózsákból s camellákból a szép ko­szorút. S Deák magyar volt minden izében. Ha beszélt, szónoklata zamatos volt magyar­ságtól kifejezésekben és gondolatfüzésben egy­aránt. Úgy fogta fel a kérdést s úgy adta elő, hogy bátor ritkán kereste a díszt s a szónoki hatást, hatott azonnal, mert a közfelfogást meghódította s a közérzületnek kifejezést adott. Deák magyar volt tréfái között,melyek­ben egészséges magyar humor , nem idegen­­szerű szóélek játszták a főszerepet. Deák ma­gyar volt testalkatban is s azezvonásain a faj jellege erőteljesen kifejezve volt. Mekkora ha­talmat szerzett neki e tőzsgyökeres magyar­sága, aligha számitásba vette maga s mások sem igen ügyeltek e körülményre, mely oly fontos egy népvezérre nézve. Mert a magyar nemzet magára ismert, valahányszor Deákra föltekintett. Baját eszményképét meglátta benne s gyönyörködött magában általaDeák a magyar nemzet önérzete való s most, hogy meghalt, mindenki csorbát szenved ön­érzetében, ki honfi s magyar. Nem többé az, ki volt, mert nincs Deák s Magyarország sem az, mert ő nincs többé! A nemzet géniusa sir utána s egy ország kiséri el koporsóját a temetőbe. Nem rögöt vet a sírba, áldást szór rá a nép s a nagy halott halántéka fölé leteszi a királyi koszorút. A­na magas emlék érczből örökítve az utókornak mutatja Deákot, a nagy hazafit s nagy törvényhozót: szelíd bánattal néztek föl reája, kik őt az élők között ismerők. Mert túl erdőn s hegyen, túl százados időn a ma­gyarnak nem volt nagyobb fia. És büszke lesz, ki hozzá feltekint s szent kegygyel fogja olvasni nevét, s mély érzéssel hagyja el a he­lyet. Mert nagyobb honfi erény még nem élt s nem halt meg győztesebben hadvezér s nem siratott nép senkit őszintébben, s ki­rály nem tisztelt egy alattvalót. Deák nincs többé, soha sem lesz többé, a ravatalon fek­szik kiterítve, borítsa álmát csöndes nyuga­lom A kor merengve visszaszáll feléje s érdemeiből emléket fűz neki, hervadhatlan borostyánkoszorút a fehér királyi rózsák he­lyébe. Budapest jan. 31. (A szabadelvű párt) ma este a nem­zet nagy halottjának gyászünnepélye tárgyában érte­kezletet tartott. Mély meghatottsággal gyűltek össze a párt tagjai az értekezleti terembe, hol az elnöki asztal előtt fátyollal leboritottan állott Deák Fe­­rencznek mellszobra. G o r o v e elnök felállva je­lenté — s a jelen volt miniszterek s a párt összes tagjai felállva hallgatták szavait — hogy legnagyobb része azon intézkedéseknek, melyek a nemzet nagy gyászának kifejezésére alkalmasak, az országgyűlés által elhatároztatott. Mégis kötelességének tartja megkérdezni a pártot, hogy saját maga részéről nem kiván-e azokhoz járulni s nem kiván-e fájdalmának külön is kifejezést adni. A maga részéről javasolja, hogy a párt tagjai határozzák el, miként mély részvétük nyilvános tanú­sításául sövegeiken hat hétig gyászjelt fognak visel­ni (Általános helyeslés.) Javasolja továbbá, hogy a párt is követve a kegyeletes szép szokást, a nagy halott koporsójára egy cserkoszorút helyezzen. Ez indítvány is általános helyesléssel fogadtatván,s elha­tároztatott, hogy a szabadelvű kör tagjai szerdán, d. u. 5 órakor testületileg fognak a nagy halott ravata­lánál megjelenni a koszorúnak koporsójára leendő helyezése végett. Elnök indítványára kimondatott végül, hogy miután az országnak majd minden törvényhatósága részéről küldöttségek jönnek fel, a szabadelvű kör azokat szívesen látott vendégeknek tekintendi helyi­ségében. A kör helyiségei a gyász­szertartás alkal­mával felajánltattak a tagok nő­ családtagjai számára is, megbizatván a kör igazgatója az e tekintetben szükséges intézkedések megtételével. Tisza Kálmán miniszterelnök: Engedje meg a tisztelt értekezlet, hogy a nemzeti gyász e kereté­­ben én is szóljak egy pár szót. Nekem eddig csak a néma fájdalom jutott, miután azon meggyőződésben voltam, hogy ily gyászos alkalmaknál legméltóbb, ha csak azon szó hangzik, mely az országgyűlés határo­zatát mondja ki; legméltóbb, hogy bárhonnan emel­kedő felszólalás nélkül történjék minden azon egy­­hang kivételével, mely az országgyűlés akaratát tol­mácsolja. De e bizalmas baráti körben megtöröm a hallgatást. Nem szándékom, és nem is szükséges arról be­szélni, hogy mi és ki volt Deák Ferencz. Tudjuk azt mindnyájan és meg fogja írni azt a történelem. Nem akarok sem a régibb, sem a közelebb múlt parl­a­­menti eseményekről és harczokról beszélni, de en­gedjék meg, hogy — bár ez csupán személyemre vo­natkozik is — kifejezhessem a feletti örömömet és megnyugvásomat, mi "a fájdalom"elviselésében köny­­nyebbségemül szolgál, hogy végig­­gondolva azokon, nyugodt lélekkel érzem, bátran elmondhatom, hogy soha egy szavam, sőt gondolatom nem volt, a­mely az ő nagyságát, a­mely az ő hazafiságát bánthatta volna. De a valódi fájdalom néma__Áttérek arra, a mi felszólalásom tulajdonképeni czélja. Sokáig tű­nődtem, hogy elmondjam-e azt, a­mit elmondandó leszek, de utoljára is reá határoztam magamat, mert megggondoltam két dolgot. Először, hogy míg Ma­gyarország lesz, Magyarországnak pedig lenni kell, valószínűleg mindig lesz szabadelvű pártja, mely tudni fogja, hogy már 1840 ben Deák Ferencz volt vezére ; s meggondolva másodszor, hogy ha nem is lenne mindig párt, mely a szabadelvű nevet viseli, mert hiszen a pártok elnevezései változnak: mindig lesz ember Magyarországon, ki az igazi hazafiság és nagyság iránt kegyelettel viseltetni tud, addig nem kell félnünk, hogy az, a­mi Deák Ferenczre emlékez­tet, ki lenne téve a kegyelet hiányának. Ezért azon kéréssel járulok a t. értekezlethez: engedjék meg nekem és miniszter­társaimnak, hogy Deák Ferencz olajba festett arczképét a körnek fel­ajánlhassuk. Bennünk, kik az elhunytat személyesen tiszteltük, becsültük, s tán szabad mondanunk, sze­rettük, fájdalmas érzeteket fog a kép látása ébresz­teni , de talán mégis gyakran nehéz perczekben lé­­lekemelőleg is fog az reánk hatni Később pedig jó lesz, ha azokat, kik őt már csak a történelem lapjairól ismerik, a kép látása késő idők múlva is emlékeztetni fogja arra,­ hogy miként kell a hazát önzetlenül s önfeláldozóan szeretni. (Általános helyeslés.) G­o­r­o­v­e elnök a párt nevében általános he­­lyeslés közt jelenti ki, hogy a párt a miniszterelnök­­nek s minisztertársainak e kegyeletes ajándékát a leg­őszintébb köszönettel fogadja. Végül kimondatott, hogy a képviselők a teme­tésen tetszések szerint díszruhában vagy szokott fe­kete öltözetben jelenhetnek meg; az országgyűlési rendező bizottság felhívása folytán többen vállalkoz­tak arra, hogy holnap, midőn a gyászterem a közön­ség számára nyitva leend, a ravatal körüli díszőrséget fognak képezni Ezzel az értekezlet véget ért. (A képv. ház közigazgatási bi­zottság­a) vasárnapi ülésében­ folytatta a közegész­ségügyi tvjavaslat tárgyalását. A gyógyszerészeti ügyről intézke­dő 124—138-ik §§-ok közül a 124-ik §. 6. pontja, mely szerint az állam felügyeletet gyakorol »a gyógy­szertárak kezelésére«, oda módosíttatott, hogy e fel­ügyelet »az állam által megállapított árszabályok megtartására s a gyógyszertárak kezelésére ter­jed ki. A 125-ik §-hoz Miklós Gy. azon indítványt téve, hogy a gyógyszerészeti ügy czélszerű veze­tése czéljából gyógyszerészeti kamarák állíttassa­nak fel. Hosszabb vita után, melynek folytán különösen Knöpflier nemcsak gyógyszerészeti, hanem orvosi kamrák felállításának szükséges voltát is kiemelte, azon indokolással ejtetett el az indítvány, hogy a ki­tűzött czél mindkét irányban egyletek által is el­érhető. A 127. § hoz két megtoldás hozatott javaslat­ba, 1.1, hogy a sürgős veszély esetén köteles gyógy­szerészi kiszolgáltatás költsége a fél fizetésképtelen­sége esetében az illető község által fedezendő, s hogy gyógyszerészek apróbb követelései közigazgatási eljárás útján legyenek behajtandók. A bizottság mindkét megtoldás mellőzésével változatlanul elfo­gadta a­z­t. A 131—133. §§-okhoz, melyek a gyógyszertár személyes üzleti jogát át nem ruházhatónak nyil­vánítják, felolvastatott az általános magyarországi gyógyszerész-egyletnek e rendelkezés mellőzését c­élzó felterjesztése. A felmerült vita folytán több oldalról hangsúlyoztatok a veszély, mely a szemé­lyes jogú gyógyszertárak fennállásából a gyógysze­rész halálával a befektetett vagyonra nézve előáll­­hat. A bizottság mellőzé ugyan a felterjesztésben foglalt javaslatot, de a 131-ik §. utolsó pontjához, mely szerint az átruházást szintén személyes joggal a belügyminiszter engedélyezi, felvétetett, hogy »ez engedély csak a törvényes kellékek hiánya esetén tagadható meg.« A 134-ik §. egészen töröltetvén, helyette a kö­vetkező szerkezet fogadtatott el: »Új gyógyszertár elállításáért folyamodhatik: a) valamely község; i) okleveles gyógyszerész. Utóbbi esetben az illető község véleménye meghallgatandó. Az engedély csak akkor tagadható meg, ha tekintettel a népesség szá­mára, az ott már fennálló gyógyszertárakra s a helyi viszonyokra, kellően kimutattatik, hogy az új gyógy­szertár a gyógyszertárak fennállását veszélyezteti. Az a) pont esetében, ha a gyógyszertár felállithatá­­sa kimondatott, az iránt, hogy a községben annak felállíthatása kinek engedélyeztessék, előleges pályá­zat után, s az érdekelt község meghallgatásával a közigazgatási bizottság határoz, s határozatát a bel­ügyminiszternek feljelenti. A 138-dik §-ba felvétetett azon rendelkezés, hogy gyógyszertárak hivatalos vizsgálataiért külön díj nem követelhető. Azon indítvány, hogy a gyógy­szerészek működésére s eljárására vonatkozólag ren­deleti úton kiadandó részletes szabályokba vétesse­nek fel a gyógyszerész-tanonczok felvételére és kiké­­peztetésére vonatkozó részletes utasítások is,mellőzte­­tett, minthogy az ezek iránti intézkedés a közokta­tási minisztérium hatáskörébe tartozik. Ezután megkezdi a bizottság a közegész­ségügyi szolgálatról intézkedő §§-ok tárgyalását. A 140-ik §-ba,mely a községek közegész­ségügyi szolgálatát szabályozza, felvétetett azon meg­toldás, hogy a község »okleveles szülésznőknek szük­ség esetében való kiképeztetéséről« is gondoskodik. Ezzel az ülés véget ért. A törvényjavaslat tárgyalásának befejezése czéljából a bizottság ma is ülést tartott. (A román vám- és kereskedelmi egyezmény­ ügyében Fürth bizottsági előadó jelentése holnap osztatik szét a bécsi l­épviselőház­ban. A jelentés az egyezmény elfogadását ajánlja. Bécsi hírek szerint mind Andrássy gróf, mind pedig az osztrák minisztérium igen nagy súlyt fektet az egyezmény elfogadására. Dr. Herlent annak elve­tése érdekében fog felszólalni. Egy protestáns theologiai facultás terve. (Vége.) (Lásd a »P. N.« szombat reggeli számát.) A kolozsvári tudomány-egyetemmel kap­csolatban felállítandó ev. reform, theologiai facultás s egyszersmind tanárképezde ter­vezetét, egy, az 1875- diki egyházkerületi közgyűlés által az enyedi theologicum át­helyezése iránt tett (de el nem fogadott) indítvány alkalmából vélemény­adásra ki­küldött bizottság ülésében, mint annak egyik tagja, Szász Domokos kolozsvári lelkész terjesztette elő, s tervezetét külön füzet­ben is közrebocsátotta. Az a vérségi vi­szony, melyben az előterjesztővel állok, nem gátolhat engem abban, hogy tervezetéről a nyilvánosság előtt, nyílt sisakkal, minden ne­­talánt félreértésekkel szembeszállva, ne nyi­latkozzam , mint nem gátolt annak idejében, hogy első tervét, az enyedi theologicum át­helyezését, nem pártoltam. Ily dolgokat csak a földhöz ragadt kislelkű­ség foghat fel sze­mélyes szempontból s határozhatja el irá­nyukban kicsinyes vagy épen önző érdekből magát. Én ez eszmét életre valónak, olyannak tartom, melynek — ha kivitele elé ma aka­dályok gördülnek is — jövője van, s e meg­győződésem kimondásában nem gátolhat meg az, ha a terv netaláni ellenzőitől személyes indokok föltevésével gyanusíttatnám. Úgy van, az eszmének jövője van. Kö­zel van az idő, midőn a felekezeteknek zár­kózottságukból ki kell lépniök, midőn meg kell szünniök félni a világosságtól s a külvi­lág érintésétől; midőn a tudományos vizsgá­lódás, az igazság keresésének őszintesége s előítéletektől és előfeltételektől ment volta — minden tudományos siker e mellőzhetet­len alapfeltétele — kell, hogy nálok is a tudomány művelésének s általában minden haladás legbiztosabb, sőt egyedül biztos esz­közének ismertessék el. Részemről a theo­­logiát tudománynak tartom, s művelésé­nek ugyanazon törvényeit ismerem el, mint minden más tudományénak; de hogy ez eszményem felőle valósulhasson , szükség azon eszközükhöz nyúlnia, melyeket minden más tudomány elfogad, szükség a történel­mi és bölcsészeti kritika szövésekével keres­nie az igazságot. Nem lehet más logikája, mint az emberi gondolkodás általános törvé­nyeiben gyökerező. É Épen azért, a lelkészi képzés felekezeti esetlegességei mellett .

Next