Pesti Napló, 1876. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-02 / 101. szám

101. szám.___________________ Szerkesztési Iroda : Biritok-tare, Athenaeum-épü­let. A lap vallami révét illata minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bár mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok, nem adatnak vissza. Kia­dó-l­i-ra­tal: Baritok-tare , Athenaeum-épület. A lap anyagi rését illató közlemények (előfizetési pénz, kiadás körtai panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézandók. Budapest, Kedd, május 2 1876. REGGELI KIADÁS. ______________27. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki*­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai kiulönküldéséért felül fizetés évnegyeden­ként ! forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető de ennek bá r­­mely napjén történ­t is, mindenkor a hó első napjától számu­tatik XSir-c­etések­ szintúgy mint előfizetések a Pesti IS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 11/* legnagyobb iv és közgazdaság melléklet) Egész évre.........................................24 frt. Fél évre.........................................12 frt. Negyed évre............................... 6 frt. Egy hónapra . 2 frt. OtF“ Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, május 1. Az új kiegyezés pontozatai valószínüleg holnap iratnak alá Bécsben. E pontozatokat ismeri a magyar közönség esti lapunkból. A vámtételek meg vannak állapítva, a vámre­­stitutiókban valamit nyerünk, a fogyasztási adók kérdése elejtetik, s megalkottatik a kö­zös bankjegy, egyelőre tíz esztendőre, de a viszonyok és körülmények hatalmánál fogva, ki tudja, mennyi időre? A legjobb esetben addigra, míg a valuta helyre nem állíttatik, de ki bízhatik a valuta helyreállításának kö­zeli eshetőségében ? Lehet, hogy a bankkérdés ilyetén meg­oldása némi enyhülést okoz az ország köz­­gazdasági válságában, de ez sem bizonyos, és­pedig azért nem, mert nagyon tarthatni attól, hogy az új bank is rendületlenül ra­gaszkodni fog az eddigi osztrák bank politi­kájához, ennek pedig keserves árát adta meg Ausztria, s meg fogja adni Magyarország is. De a legkedvezőbb esetet is föltéve, annyi bi­zonyos, hogy az új paktum megkötésével a magyar kormány, s annak elfogadásával a magyar országgyűlés lemond minden önálló közgazdasági politikáról, s ráadásul elszenvedi továbbra is azon megkárosítást, melyben a fo­gyasztási adók útján részesülünk — Ausztria javára. Hogy a dolgok sora így fog bekövet­kezni, ettől azon kezdemény után, melylyel a Tisza-kormány a tárgyalásokat megindí­totta, a bécsi értekezletek kezdete óta tartot­tunk, s közönségünk bizonyára megadja ne­künk azon igazságszolgáltatást, hogy ez ered­ménytől eléggé óvtuk a kormányt, a követ­kezményekre figyelmeztettük a nemzetet. Ma már — fájdalom — mindez bevég­­zett tény. Az este vett táviratok szerint, hol­nap tartatik ő Felsége elnöklete alatt a döntő közös értekezlet, mely előrelátha­tólag a tudva levő pontokban a két kor­mány közötti megegyezést constatálja. Az osztrák kormányon bebizonyult, hogy evés közben jön meg az étvágy, s mint írják, »nagy oppositiót« fejtett ki a magyar kor­mány szerény bankterve ellenében, me­lyet esti lapunk ismertetett. Ez »oppositió­­ban« is a kormány s a bank között a szere­pek meg voltak osztva, a­mint kezdettől fog­va e két kéz egy czélra dolgozott. A bank elfogadhatónak tartotta az érc­alap megfelelő részének Magyarországba szállítását, a­mit az osztrák kormány ellenzett; az osztrák kor­mány pedig a magyar részről a bank igazga­tóságában történő némi önállósítás iránt mut­­­tatott rokonszenvet, a­mit a bank rászólt. Ő Felsége azonban a magyar kormány javaslata mellett nyilatkozván, az ügyek je­len állásában alig lehet kételkedni, hogy az elfogadtatik. Sok tényező működött közre, hogy mind­az így történik. Az osztrák kormány, bank, és journalistika teljesen fölszelve, ügyes ha­di tervvel s a külföldi szerződések történt felmondásában, nyert előnyökkel várta a magyar kormányt, a­mely rész taktikával, szövetség nélkül indult neki a harcznak, s az önálló vámterület ellen nyilatkozván, a csata elején beszögeztette ágyúit. Nem a jog­gal kezdette, hanem a nézete szerinti opportu­­nitással, mely az ellenfélnek kedvezett; mind­járt a második szót mondotta ki, s így nem az övé volt az utolsó szó. Úgy nevezett döntő politikai köreinkben, melyek mérvadók szoktak lenni, ha miniszte­reket kell dönteni, ellentétes irányzatok küz­döttek. Tisza régi személyes barátai csak akkor ocsúdtak fel a kormány terveivel szemben bizonyos önállóságra, mikor ez már késő volt. Föllépésüknek mindössze annyi eredménye lehetett, hogy Tisza Bécsben újabban is egy egész héten át »tartotta magát«, de Bécsben is szívósak voltak, s tudták, hogy csak az el­ső lépés az, a­mely szerfelett nehéz. Megtör­tént bizony a többi is. Vannak politikusok, kik még élénken emlékeznek Tisza oppositiójára, mely lehe­tetlenné tette a kormányzást. Tartottak a ha­sonló jelenetek megújulásától, s biztatták az új egyezség megkötésére a kormányt, s íme ez azt meg is cselekszi. Meglehet, hogy ugyan ez ellentétes irányzatok küzdöttek a kormány kebelében is. Ezt különben csak gya­­nításképen mondjuk; különben, hogy a kor­mány körében is a teendő lépések felett hosz­­szas viták folytak, ezt következtethetni azon tényből is, hogy a bécsi magyar miniszter­­tanácsok, melyek az »ultimátumot« — de jól megjegyzendő, a legeslegutolsó ultimátu­mot, ha t. i. ma este nem készül el Bécsben újabb ultimátum — megállapiták, két napon át tartottak. S volt még egy tényező, mely a kiegye­zés e kedvezőtlen eredményére közrehatott, «ez gr. Andrássy külügyminiszter. Nem állítjuk azt, hogy gróf Andrássy, hosszas diplomatiai pályája alatt, elveszté a speciális magyar érdekek és bajok iránti érzékét; de az bizonyos, hogy a fennforgó anyagi kérdé­sek iránt sohasem tanusított érzékenységet, s csak a nagy politikai feladatokra gon­dolva, nem a kellő mérvben törődik az­zal, hogy a politikai erőkifejtés alapja anyagi jólét. Andrássy gróf diplomata és nem nem­­zetgazdász, s elhiszszük, hogy az osztrák­magyar tárgyalások reá, a külügyminiszterre nézve, e pillanatban igen kelletlenek voltak. A keletet illetőleg nagyfontosságú elha­tározások vajúdnak, s a magyar-osztrák mon­archia külügyminiszterének legközelebb lesz találkozója az egységes és erős Németország és Oroszország kancelláraival. Lehet, hogy inkább a helyzet azon veszélyes voltára gon­­­dolt, melyben monarchiánk forogna, ha­­ két állama egymással czivódik, mint arra,­­ hogy van ennél veszélyesebb helyzet is, ha­­ t. i. a kényszeregyezség utján az egyik állam­­ban az elégü­letlenség nyer tápot és jogos alapot. Meglehet, sőt valószínű is, hogy az új egyezséget meg fogják szavazni, — de az meg bizonyos, hogy az nem fog kielégíteni senkit sem. Azzal fogják legföljebb indokolhatni, hogy kényszerhelyzetben voltunk, — mint 67 óta majd minden fontos a törvényjavaslat tárgyalásakor. De kit fog az indok az egyez­ség jóságáról meggyőzni? Reánk a jelenlegi helyzet azon benyo­mást tesz­, hogy a bajnál, mely abból áll, hog­y az erős ellenzék szerfölött megnehezíti a kormányzást, van még nagyobb is, t. i. az, ha a kormányok oly erősek, hogy egyáltalá­ban nincs számbavehető ellenzékük. A „Pesti Napló“ tárczája. A germanizálás korából. (Kivonat a Magyar Tud. Akadémia május 1-én tartott felol­vasásból.) Az érdeke a főbb és jelentékeny történelmi ese­ményeknek kérdésen kívül az azokat előidéző okban és viszonyokban, szóval: a genesisben rejlik. Ez állítás igazságának a II. József császár ál­tal megkisérlett germanisálás­i rendszabály is el nem vitázható bizonyságául szolgál. A mai felolvasás tárgyát tevő, s az említett rendszabályra vonatkozó értekezés czime: »A ger­man­i­s­ál­á­s t­ö­r­t­é­n­el­m­é­b­ő­l a két magyar hazában, II. J­ózsef császár alatt.« Annak két része van: az első a hivatalos nyelv ügyének állását adja tíz szakaszban elő ; a m­á­s­o­­d­i­k egy, a germanizálási rendeletet, úgy szólva: a nép számára magyarázó vas megyei szolgabiró em­lékezetét újítja meg; mely kis esemény azon kor történelmének nem csak érdekes, de jellemző episod­­ját is képezi. Tudvalevőleg a szóhagyomány szerint: magyar főurak, illetőleg dicasteriumok javasolták volna II. József császárnak a két magyar haza közigazgatásá­ban a latin holt nyelv helyett a németet, mint élő, és a kívánt czélra alkalmatosabb nyelvet használni, mely állítás tekintélyes magyar történetírók munkái­ban is említve van. Miután jelen értekezés szerzője a germanizá­lási rendszabály szóhagyományos történelméről más alkalommal, t. i. a Il­ik osztálynak 1868-ban február 17 én tartott heti ülésében bővebben emlékezett, s az arról szóló közlést az akadémia azon évi Értesítő­jében a 71-ik szám alatt lehet olvasni, s az arra hivatkozást, illetőleg figyelmeztetést a kérdéses ügy­ben elégnek tartja, s annál fogva átmegyen arra, mi a jelen felolvasás főtárgyát képezi. Ez annak előadása, a­mit ez ügyben kétségbe nem vonható ténynek, történelmi igazságnak kell­­ tartani, a­mi tehát az olvasót meggyőzi arról,­­ hogy a germ­anizálási rendszabályt magyar főurak­nak és dicasteriumoknak tulajdonító szóhagyomány kifogás alá nem jöhető biztos alappal nem bír. A fennemlített történelmi igazság: II. József császár a kezdője, teljes meggyőződésének erejével, s ebből kifo­lyó szilárd akaratának határozottan nyil­vánításával fellépő, s egyedüli szerzője azon intézke­désnek, melynek be nem vallott, de mégis háttérben lappangó valódi végczélja volt: a német nyelvnek a közügyekben használásával, a magyar nemzetet, meny­nyire lehetett volna, germanizálni. Az arra vonatkozó három főokmány az illető udvari cancellárnak a legfensőbb akaratot annak végrehajtása tekintetéből, világosan kifejező utasí­tásául szolgált, s így ez irományoknak közzététetni nem kellett, melyeknek kiváló, sőt döntő fontossága épen e körülményben rejlik. E három főokmány: 1. II. József császárnak gr. Eszterházy Fe­­renczhez, a magyar- és erdélyországi udvari can­­cellárhoz intézett , s 1784-ben ápril 26-kán kelt kézirata. 2. Gr. Eszterházy Ferencz jegyzéke, melyben a mondott esztendő májusa 8 án maga nézetét s véle­ményét a kérdéses ügyben a monarcha elibe ter­jesztette. 3. A császár határozata, melyet e jegyzékre az udvari cancellárhoz leküldött. II. József császár ápril 26 án gr. Eszterházy Ferenczhez intézett s körülményesen indokolt kéz­iratában azon »fontos határozatáról« értesítette az udvari cancellárt, hogy mivel egy nemzet felvilágo­sodásának nagy gyalázatáva válik, ha köz­ügyeiben holt nyelvet, milyen a latin, használ, melyet Eu­rópában, Magyar- és Lengyelországon kívül, min­den más államban a közigazgatásból kiküszöböl­tek , a két magyar hazában is ezt tenni szándé­kozik. Ez annál inkább szükséges, mert Magyar­­országban, lakosainak csak kisebb része beszél ma­gyarul, az illír és oláh nyelvet pedig az elsőnek kü­lönböző tájszólásaival, sokkal többen beszélik, azért a hadi s polgári közigazgatásban használásra csupán a németet, mint a birodalom nyelvét lehet kiválasz­tani, s mint a császár hiszi: »eljött az időpont, mely­ben ezt eszközölni legjobban lehetne.« A monarcha akarata szerint, az udvari cancel­­láriának már 1784. novembere 1-sején a hivatalos ügyeknek németül folytatását meg kell kezdeni, e példát más kormányhatóságok is kövessék, s három esztendő eltelésével minden törvényszékeknek a peres ügyeket németül kell folytatni, valamint a pesti egye­temen, s más főbb és alsóbb iskolákban is a németnek kell a tannyelvnek lenni. — Végre: bármely világi és egyházi hivatal elnyeré­sre számot csak németül tudóknak lehet tartani. A császár »érett megfontolással és teljes’ meg­győződéssel tett, Magyarország és a birodalom javára szolgáló intézkedésének« végrehajtását, »s e czélra biztosan és leghamarább vezető eszközök ajánlását« az udvari cancellárra bízta. Gr. Eszterházy Ferencz a császári kézirat nagy jelentőségét, valamint a germanizálási rendszernek a magyar nemzet államéletébe mélyen bevágó,lehet mon­­dani: végzetteljessé váló befolyását igen jól által látta, a hozzá intézett legfelsőbb parancsra tizenkét nap múl­va, u. m. máj. 8-án válaszolt,s maga jegyzékében méltó aggodalmát nem titkolva,előrelátó bölcseséggel a mo­narcha elibe terjesztette mindazon okokat s tekintetet érdemlő következéseket, melyeket a germanizálási rendszabály életbeléptetése előtt fontolóra kellene ven­ni ; főleg figyelmeztette a császárt, hogy : »a magyar nyelv valódi állásáról Magyar- és Erdélyországban ő Felsége igaz és teljes tudósítást nem kapott,« miután, ha egyedül csak a magyar nyelven beszélőkről van szó, ezek így bizonyosan a magyar földön a legszá­mosabbak, s csak összesen képeznek a többi néptör­zsek oly számot, mely a magyarokat felülhaladja. Az udvari cancellár továbbá kijelenti , hogy ha a rendszabály életbe léptetéséről volna szó, erre nézve a monarchát több jól megfontolandó jelenté­keny körülményre figyelmeztetné, de miután a dolog már elhatározva van, elégnek tartja maga több pontba­n összefoglalt észrevételeit csupán a végrehajtás mód­jára nézve terjeszteni fel. Az udvari cancellár alapos és lehet mondani : a kérdéses ügy állását, mint szintén az abból eredő nehézségeket világosan kimutató felírása az uralko­dót sem meg nem győzte, sem szándékában meg nem ingatta. A császár, mint válaszában mondá : »oly túlnyomó érveket tartalmaz« kézirata, miért ahhoz semmi egyebet hozzá nem tehet s igy parancsának egészen hamis magyarázatáért, mintha abban a ma­gyar anyai nyelvnek teljes kiküszöböléséről volna szó, az udvari cancellár e téveszméből eredő csaló­dásáért maga kedvetlenségét kifejezte, kinek egyszer­smind a végrehajtásra vonatkozó további utasításo­kat adott, melyek közül, mint kiválólag érdekes le­gyen itt a következő megemlítve : »a német, mint a közügyekben általánosan bevett nyelv, fog jövendő­ben az országgyűléseken is használtatni, annál fogva három esztendő múlva, oda olyan követet küldeni nem lehet, ki azon nyelvet nem tudná.« A végrehajtást illető s a helytartó tanácshoz, mint az erdélyi guberniumhoz intézett kir. leiratok­ban kimondatott, hogy : ő Felsége ez intézménye ellen teendő bármely fölterjesztések által sem hagyja ma­gát rávétetni, annak végrehajtásától elállani.« A­ germanizálás ügyében az udvari cancellár által tett föliráson kívül, a magyar- és erdélyországi udvari cancellária sem mulasztotta el az 1784-dik esztendő augusztusában a hivatalos nyelv ügyében czélba vett rendszabály ellen felszólalni, s annak visszahúzása szükségét indokolni. Mint a fennebbiek után gondolni lehet,az udva­ri cancellária fölterjesztése is az óhajtott siker nél­kül maradt. A császár arra adott legfelsőbb határo­zatában maga hajthatatlan erős akaratát világosan nyilvánította, mivel: »nem az, ki a szappan-buboré­kot golyóbis gyanánt tekintse,« rendeletének azért fo­ganatosítását újra és hathatósan parancsolta. Az augusztusi fölterjesztéshez volt csatol­va egy kivonta azon felírásoknak, melyeket a ma­gyarországi megyék a germanizálás ügyében, s az ellen az udvarhoz felküldöttek. Azok a haza köz­­­véleményét a nemzethez illő, s ma is teljes méltány­lást érdemlő módon tolmácsolták. Említést érdemel II. József császárnak nyelv­­újítási kísérletéhez tartozó azon terve, melyről a ma­gyar-és erdélyországi udvari cancellária 1786-ban mártius 7-én az erdélyi guberniumhoz intézett leírá­sában emlékezik. A császár t. azon óhajtását nyilvá­nította, hogy a vallásra és isteni tiszteletre vonat­kozó cselekvények — Religions- und gottesdienstliche Handlungen, — főkép az oltári szentségnek és ke­­resztségnek kiszolgáltatása az ország nyelvén, s nem latinul történjék, mi tehát a mise, általában a római katholikus isteni tisztelet nyelvének megváltoztatása lett volna. Az értekezésben a dolog állása, az arról megtalálható okmányok alapján elő van adva, itt csak az legyen még említve, hogy mint látszik, fölme­rült, s le nem győzhető akadályok miatt, a császár jónak látta fennemlitett szándékáról lemondani, s igy arra vonatkozó rendeletét visszahúzta. Ez értekezés második része Miklós Mátyás vas­megyei szolgabiró esetét adja elő, ki midőn 1784- ben a germanizáló rendeletet kihirdette, szabadsá­got vett magának azt oly formán tenni, a­mit ugyan sértőnek mondani nem igen lehetne, de e megyei tisztviselő eljárásában mégis a szükséges óvatosság hiányzott. A császár, kinek a dolog tudomására jutott, a szolgabíró tettéért nagy mértékben megneheztelt, s miután ez ügyben a szükséges nyomozás megtörtént, nemcsak a hibás szolgabirónak, de gr. Batthyáni Lajosnak, Vas megye főispáni helytartójának is hiva­talukból elmozdítását parancsolta, egyszersmind gr. Batthyáni Maximiliánt, a­ki a szolgabiró elleni jelentést tette, a megye főispáni helytartójává kine­vezte. Az ügyben az udvari cancellariától tett alapot s bár tiszteletteljes, de azért erélyes felterjesztést a császár számba nem vette, s a denunciáló grófnak a főispáni helytartó székébe beigtatását megparan­csolta. Ily módon az említett főúr azon hivatalt, mire hihetőleg számított, elnyerte, de bizonyosan a megye becsülését a­mint meg nem érdemelte, úgy azt nem is bírta. Szilágyi Ferencz, Budapest, május 1. (A bécsi tárgyalásokról) fentebb mond­juk el a nap híreit. A »Hon«-ban olvassuk : »An­­drássynak a tárgyalásokhoz való viszonyát és érde­keltségét leginkább bizonyítja egy bonmot-ja, melyet a napokban mondott. »Ha a Tisza-kormány megy, akkor én is ráírom a ballplatzi palotára »kiadó szál­lás.« (Maison á louer.) — A »P. Lt.« osztrák forrás­ból a következő levelet vette : A kiegyezési tárgyalások folyama tudvalevőleg kaleidoskopszerűleg változott. Mindenesetre érdek­kel fog bírni e tárgyalások utolsó mozzanatait felje­gyezni, ha e levél megjelenéséig egy, vagy más irány­ban meg is fog történni a végleges elhatározás. A magyar miniszterek már múlt hó 29-dikén délután a legnagyobb mérvben türelmetlenek voltak, s alig várták, hogy elutazhassanak. A király elhatározá­sára akarták bízni az ügyet, avagy — ha elbocsátási kérelmek nem fogadtatott volna el — a parlamen­tet , esetleg az országot akarták felhívni nyilatko­zatra. Ez esetben természetesen az egyetértés azon pontokra nézve is, melyek tekintetében tényleg létre­jött, veszendőbe ment volna. A sysiphusi munkát újra kellett volna kezdeni, még­pedig a szenvedélyek felzajlott viharában, mely bizonyára nem hatott volna a tárgyalásokra üdvösen, vagy a két államfél vég­­zetteljes gazdászati szétszakadása történt volna meg. E körülmény bírhatta Tiszát és társait kitartásra. Beleegyeztek, hogy előzetesen némi eredményt vívja­nak ki, a fogyasztási adók kérdésének elnapolásába. Csak a bankkérdés képezte tehát meg a tárgyalás anyagát. E tekintetben a magyar részről javasolt érczalap megosztása mellett a budapesti igazgatóság független állása elkeseredett harczot intézett fel. Depretis az eddigi bankpolitikát, mely annyi kárt okozott az országnak, jobb ügyhöz méltó szívóssággal védelmezte. Nem akarja, hogy Magyarország e tekin­tetben független legyen, s elfeledkezik, hogy ez eset­ben Ausztria is a legszégyenteljesebb függésben élne. Andrássy Gyula gr., kit a válságos politikai hely­zet annyira igénybe vesz, e kérdésekben is közvetí­teni igyekszik. A magyarok hallgatnak szavára s ha eddig lépésről-lépésre engedtek s a vámvisszatérítés ügyében kivívott sikerrel megelégedtek, ennek oka abban fekszik, hogy az összmonarchiának egész tekin­télyére és erejére van szüksége, hogy vitális érdekeit a keleti kérdéssel szemben megóvhassa. Az osztrák miniszterek, vagy inkább az osztrák pénzügymi­niszter, úgy látszik, más érdekeket ennél is na­gyobbra becsül. Vájjon nem ámítja-e önmagát és társait? A közel­jövő meg fogja erre hozni a feleletet. A magyar miniszterek lemondása tudvalevőleg nem fogadtatott el. Az osztrák minisztérium tekintetében azonban valószínűleg más jelenség fog bekövetkezni, ez pedig annál valószínűbb, mert a kormány egyik legkiválóbb tagja, Lasser, huzamosabban bete­geskedik, s teljes nyugalomra van nélkülözhetlen szüksége. (Andrássy, Bismarck és Gorcsa­­koff találkozása.) Egy bécsi lap azon híte, hogy ő Felsége az orosz czár berlini látogatása al­kalmával szintén Berlinben lesz, minden alapot nél­külöz. De majd egyidejűleg Bismarck és Gor­­csakkoff herczegekkel, korábban történt megál­lapodáshoz képest, és pedig az orosz czár határozott kivonatára, Andrássy Gyula gróf e hó 10-ikére Berlinbe érkezik. Lehetséges, hogy Andrássy Gyula gr. távolléte miatt a május 9-ikére kilátásba helyezett delegationális tanácskozások megkezdése némi haladékot fog szenvedni. (Marcoartu Artur)a spanyol békeapostol, ki előbb Rómában azután Bécsben csinált propagan­dát a lefegyverzés, a nemzetközi parlamenti congres- 808 és az internationális békebíróságok mellett, hol­nap készült lejönni Budapestre, honnan csütörtökön akart elindulni Brüsselbe, Párizsba és Londonba, a­hol őt párthívei már várják. Minthogy azonban Ma­gyarországon hasonló mozgalom előkészítve nem volt s a spanyol diplomatának nincs ideje köztünk hosz­­szabban időzni, többek részéről, kikhez fordult, oly kevéssé biztató választ kapott, hogy leérkezése ké­tessé vált. (Törvényjavaslatok.) Teleszky István képviselő, miniszteri felhívás folytán az uzsora-ügyre vonatkozó tvjavaslatot kidolgozta s az legközelebb az országgyűlés elé fog terjesztetni. A javaslat sze­rint az uzsoráskodás nem fogja ugyan hatósági üldö­zés tárgyát képezni, de bizonyos százaléknál (hogy 10 vagy 12-nél-ez még nincs megállapítva) nagyobb kamatok az állam oltalmában nem fognak részesülni. Sem perben meg nem ítéltetnek, sem pedig telek­­könyvileg nem biztosíttatnak. Ugyancsak Teleszky képviselő úr a bagatell ügyről készített törvényjavas­latot, melyet az igazságügyminiszter szintén köze­lebbről az országgyűlés elé terjeszt. (Boszniából) Írják ápr. 26-ikáról: Ma vég­zetes napjuk volt a felkelőknek. Ruditzánál (a Kraj­­nában) Majdan közelében tegnap ütközet volt, mely­ben a törökök visszaszoríttattak. E siker gondatla­nokká tette a felkelőket, új terven gondolkoztak és két szakaszra oszoltak. De a törökök tetemes segéd­csapatokkal gyarapodtak és Hassan bei vezetése alatt kora reggel megtámadták a felkelők egyik sza­kaszát. Több órai harcz után a felkelők tönkreveret­tek és futottak, ki merre látott. A törökök őrséget hagytak Ruditzában és azután elindultak a másik szakasz ellen, így aztán helyreütötték azon veresé­get, melyet pár nappal ezelőtt Majdannál szenvedtek és mely a glomoci és tamoci ütközetekkel együtt 300 emberükbe került. A boszniai katholikusok, kik eddig nem igen vettek részt a harczban, szintén fegyvert fogtak, első­sorban azért, mert az 1875-ik évi deczemberi hrade ellenére az »askerja«-t (háborúadó), mely vol­­takép csak a katonaköteles lakosságot illeti, behaj­tották az összes férfi lakosságon. Elkeserítette őket az is, hogy karmaikat igen szigorúan írták össze, megadóztatták és a gabonanegyedet is beszedték. Serajevóban a napokban nagy tűz volt, 200 lakház és 5 mecset lett a lángok martaléka. A serajevói helyőrséget egyre gyarapítják, és a napokban hoztak újabb csapatokat Taslidjából. A »Pesti Napló« gyűjtése az árvizkárosultak javára. Eddig begyült : 13.129 frt 9 kr. A pénztárban 233 frt s 3 db 2 e. frtos. A pacsai járás községei (a részletes kimutatást ké­sőbb) .........................80 frt 47 kr. Dr. Gerbel Jassyból egy db arany .... .__5 »­68 » Összesen begyült: 13.215 frt 24 kr. * * A belügyminisztériumnak ma (máj. 1.) átadtunk 233 frtot s 3 db 2 e. frtosat. A pénz­tárban van : 80 frt 47 kr 1 db arany. * * GRÓF TELEKI DOMOKOS. — május 1. Azon férfiak sorából, kik rendi ország­gyűléseink idejében a parl­a­m­enti kormány­formáért, az absolutismus alatt az alkotmány visszaszerzéséért és mindig és minden időben az emberi jogok egyenlőségéért, a magyar nemzet alkotmányos szabadságáért, a szószék­ről és sajtó útján, tettel és szóval egyenlő kitartással és ernyedetlen buzgalommal har­­czoltak — azon férfiak sorából ismét kidőlt egy régi oszlop : gróf Teleki Domokos. Szü­letett 1810-ben Marosvásárhelytt, meghalt 1876. ápril 30-án éjjel Kolozsvárott. Politikai pályáját Erdélyben kezdette meg , hol a vándor patrióták a 30-as években a törvénytelen kormányszék ellen megkez­dették az actiót. Tagja volt azon ellenzéknek, melynek vezérei báró Wesselényi Miklós, gróf Kendeffy Ádám, gróf Bethlen János vol­tak. De működésének fontosabb s nemzetünk életére behatóbb része az 50-es évekre esik. Alig hogy a forradal­om leverése után a hatalom elkobozta az alkotmányt, gróf Te­leki Domokos gróf Mikó Imrével élére állott azon hallgatag ellenzéknek, melynek passivi­­tása nyilt tiltakozás volt az erőszak állam csinjei ellen. S ha ez nehéz feladat volt Ma­gyarországon is, kétszeresen nehéz volt Er­délyben, hol a szász és román elem csatlako­zása által a kormány sokszorozott erővel tu­dott a magyarságra nehezedni. A működés kezdetben csak társadalmi téren és sajtó utján folyhatott. Legelső volt a létező hazai közintézetek támogatása s újak teremtése. A kolozsvári nemzeti színház ügye, a Thun-féle organisatió által rendkívüli ki­adásokkal terhelt hazai iskolák segélyezése s jó karba helyezése, a gazdasági egyesület életrehozása, takarékpénztárak teremtése e küzdelem sikeres eszközeinek bizonyultak be, főként az erdélyi gazdasági egyesület, mely­nek egyik éltető lelke gróf Teleki Domokos volt, sikeres politikai factorrá nőtte ki magát. Midőn végre a 48 előtti alkotmány hely­reállításával a magyar nemzet pacificálásának műve kezdetét vette, a gróf Teleki Domo­kos is nyíltan kilépett a politikai pályára. Azonban csakhamar reactió állott be, és a Schmerling-aera összehívta a törvénytelen erdélyi országgyűlést, mely a Reichsrathba követeket küldött. Tudjuk, hogy a magyar­ság tiltakozva hagyta el ezen országgyűlést; ezen ellenzéknek egyik vezére gróf Teleki Domokos volt. E működés végre is sikerre vezetet: az unió ténynyé vált s ekkor ő a ma­gyar parliamentben foglalt helyet. Ettől fogva a Deákpárt rendületlen hive s Erdélyben egyik legkitűnőbb oszlopa volt. Irodalmi működése politikai működé­sének támogatásául szolgált. Egy történeti műve a Horavilág Erdélyben s egy a régi oláh mozgalmakról írott czikke a Csengery által szerkesztett »Budapesti Szemlé «-ben nem annyira az adatok teljessége, mint in­kább hazafias iránya s az oláh mozgalmak illustrálása által tűnt ki. A Schmerling-féle országgyűlés korában Németországon egy röpiratot tett közzé »Siebenbürgen und die est, Regierung in den letzten vier Jahren« czím alatt, mely Európát a kérdés hordere­­­jéről felvilágosítá. Utolsó éveiben is írt egy történeti munkát a mádéfalvi vérengzésről s az oláhok felfegyverzéséről, mely, úgy tud­juk, már sajtó alatt van, de ennek megje­lenését nem érhette meg. A­­Pesti Naplói­nak Kemény Zsigmond idejétől kezdve egyik munkatársa s az erdélyi ügyekben elfogul­t­

Next