Pesti Napló, esti kiadás, 1876. június (27. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-30 / 148. szám

148. szám. Budapest, Péntek junius 30.1870. 27. év­folyam. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. -------- ' * 1 : \­­ Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 p esti ISTapló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők: Budapest, junius 30. A szerb fejedelem elutazott hadseregé­hez s a szerb és a török haderő közötti össze­ütközés hire legközelebbre várható. Alábbi rovatainkban igen részletesen elmondjuk az összes híreket, melyeket a mozgalomról teg­nap és ma vettünk. Montenegro még diplomatizál. A her­­czegovinai fölkelők Montenegro fejedelmét kikiáltották fejedelmekké , de Nikita fejede­lem ezt csak azon föltétel alatt fogadta el, hogyha a hatalmak helybenhagyják. A feje­delem erről értesíti a bécsi külügyi hivatalt, sőt a »Fremdenblatt« azt is jelenti, hogy a montenegrói fejedelem még most is arról biz­tosít, hogy semleges marad még azon esetben is, ha Szerbia fegyvert ragad és semlegessé­­nek bizonyítékául elbocsátja önkénytes csa­patait. Ez a hir azonban valószínűtlennek lát­szik, s csak az bizonyos, hogy Montenegro még nem állíta a kard élére a dolgokat, s arra törekszik, hogy a hatalmakkal való érintkezésben ne égesse még el háta mögött a hajókat, a­mint ezt Szerbia már megtette. A Belgrádban levő összes consulok és dipl. ügynökök már három nappal ezelőtt abba­hagyták azt, hogy Szerbiát a háborútól vissza­tartsák. A re­ich­stadti találkozásról ellentmondó hírek érkeznek. A jól értesültség hírében álló bécsi lapok ugyan még mindig azt állítják, hogy fejedelmünk s az orosz czár között a találkozás végbe megy s ennek bi­zonyítékául azt idézik, hogy a koronaherczeg, ki most Csehországban a 66-diki csaták szín­helyét látogatja meg, jul. 8-án Reichstadtba megy, hova fejedelmünk Bécsből utazik el. Külföldi lapok azonban kétségbe vonják a fejedelmi találkozás létesülését. Bécsből a következő nagy érdekű le­velet vettük: A BéCS, júl. 29. A Szerbia és Törökor­szág közötti háború kitörése pillanatában ránk nézve a legnagyobb érdekkel bír annak constatálása, hogy itteni diplomátiai körök­ben miként fogják fel külügyi hivatalunk magatartását. S e részben önöknek talán elégtételül szolgálhat, hogy az itteni körök­ben azt hiszik, hogy a komoly s erőteljes hang, mely az önök lapjában uraló, mind a helyzet, mind monarchiánk érdekeinek sok­kal megfelelőbb a kishitűség jajveszéklései­­nél, melyek a minden áron fenntartandó békét és semlegességet hangoztatják. Monarchiánk kétségkívül akarja a bé­két, s akarja a semlegességet — bizonyos határig. Ha Szerbia megpróbálja sze­rencséjét, mi nézni fogjuk, s a­d­­dig nézők maradunk, amíg a mi érdekeink érintve nem lesznek. A­mi megtörténhetett, hogy ez a kitörés visszatartassék, megtörtént. A dolgok mai stádiumában jobb, hogy a válság valamely formában eldöntésre vezessen, mint hogy lap­pangva tovább létezzék. E körülmények közt a helyzet eléggé komoly s megfogható volna, hogy a magyar lapok komolynak tekintsék, de nem az a jajveszékelő hang, a­melylyel a helyzetet úgy rajzolják, mintha a szerbek kalandozó kedvétől függne Magyarország sorsa. Mindenekelőtt a belső helyzetről úgy beszélnek az aggodalmasok, mintha épen megfordítva állanának a tények, mint ahogy állnak. Igen­is, ha oly ponton érnék a monar­chiát az események, a­hol a kiegyezés előtt állott, ha Vojvodina léteznék és temesi bán­ság és határőrvidék, akkor lehetne valamely krízist látni a szláv határmozgalomban. De, ha ma gondolunk vissza 48-ra, akkor egészen más tanulságot kell belőle vonnunk, mint a félelmet. Azt kell inkább mondanunk, hogy ha Magyarország akkor egyedül megállott a szerbek, horvátok és az osztrák hadsereg, sőt egy ideig az oroszok ellen, akkor bizony a magyarok és az osztrákok a horvátokkal együtt nyugodt szemmel nézhetik, hogy eről­ködik az állam ellen az omladina. Ausztria és Magyarország érdekei egyek, a hadsereg a monarchia eszméjének impozáns fegyvere, magyar és osztrák értelemben , a kormányok harmóniában egymással,­­ ez a helyzet belül. A külpolitika eddig megmutatta azt, hogy mi a szlávok emberi és keresztényi jo­gainak ellenségei nem vagyunk. A­mire számot tarthatnak, a­mire saját érdekükben józanul törekedniük kell, azzal általunk let­tek megkínálva és a következés meg fogja mutatni, hogy okosan tették volna, erre con­­centrálni vágyaikat és tevékenységüket. Ha mást akarnak, a maguk szakállára próbálják, a kárt maguknak tulajdoníthatják, a jót ne­künk köszönték volna. Mi mindenesetre azt mondhatjuk, hogy h­a k­i­e­l­é­g­í­t­h­e­t­ő­k v­o­l­­nának, mi megtettük azt, a­mi őket kielé­gíthette. Az eddigi diplomatiai actióról úgy be­szélni, mintha haszontalan lett volna, vagy, mintha mi dupíroztatni hagytuk volna ma­gunkat, könnyű , bebizonyítani nehéz volna. Azt a kitörést, melyet most vár Európa, egy évvel ezelőtt ép oly imminensnek tekintették, mikor Ristics lett miniszter. Egy álló évig a diplomatiai actió visszatartotta ezt a kitö­rést és időt nyert, a békítést megpróbál­ni. Ez a próba kötelessége volt. Elvégre egy újabb stádiumba lép az ügy; természetes, hogy ez új stádium új elhatározásokat fog kívánni. De azért, mert ez elhatározásokat nem ismeri még senki, nem következik, hogy az eddigi politika haszontalan volt és hogy bármi megbánni való volna benne; és abból, hogy a keleti kérdést az eddigi kísérletek által nem sikerült elfojtani, csak az következik, hogy a kérdés igen hatalmas, de nem az, hogy mi erőtlenek vagyunk. Érdekeinket ismerjük, erőnket tudjuk, belül rendben vagyunk, kí­vül nem fenyeget ellenség s a szomszéd ese­ményeket követhetjük oly szemesen, mint érdekünk követeli, a nélkül, hogy európai conflagrátió c­acsában látnók a közel jövőt. Komolyság és önérzet, éberség és hidegvér, ez az, a­mit államférfiainktól kívánnunk kell s reméljük, abban nem lesz hiány. Budapest, június 30. (Horváth Lajos), orsz. képviselő, mint Miskolczról táviratilag értesülünk, választékos nagy­közönség előtt tartá tegnap számadó beszédét, mely a bizalom és tetszés legélénkebb jeleivel fogadtatott. (A horvát országgyűlés) julius 3-kán kezdi meg tanácskozásait s csak rövid ideig fog ülé­sezni. (Az eperjes-tarnovi vasut­társaság­­n­a­k­ a kassa-oderbergi vasuttársulattal való egye­sülése befejezett tény; az illető­­könyvet junius 23-án írták alá. (A bosniai menekültek­ internáltatása s elszállítása a határokról az ország belsejébe meg­kezdetett. Összesen 26.800 személyből áll a mene­kültek száma, nagyobbára aggok, asszonyok és gyer­mekek. Az »Obzor« Sziszekből a következőket jelen­ti e miniatűr népvándorlásról. A menekültek két­­három napi időközökben, kisebb csoportokra osztva szállíttatnak. A legutolsó csoport 6000 személyből áll, s július 2-án szállíttatik el. Az idézett lap e tö­meges és gyors elszállításnak káros következményei­től fél. A menekültek ez által elvesztik bérletöket, melyet részint készpénzzel már megfizettek, részint felében vállalták el a földek művelését. Legnagyobb részük nemcsak pénzzel nem rendelkezik, de élelmök sincs. A menekültek marhái majd elvesznek az éhségtől. Sziszeken és környékén ezen tömeges szállítás s az e körül szükségessé vált óvintézkedések követ­keztében a forgalom majdnem teljesen megakadt. Az orvos rendőri megvizsgálás pedig annál szükségesebb lett, minthogy néhány napig 13—14.000 menekült fog Sziszek körül lenni. A ragályos betegségeken kívül, melyek a menekültek között uralkodnak, az éhségtyp­us is jelentkezni kezd. L­a­v­r­i­c­s sziszeki polgármester a horvát kormányhoz fordult, hogy a gyors elszállításnak megváltoztatását kérje, élénk színekkel ecsetelvén azon káros következményeket, melyek ezen elszállítással járnak. (Az osztrák n­e­m­z­e­t­i b­a­n­k h­eti kimutatása) június hó 28. Bankjegyforgalom 273,951.30­0 forint — krajczár (-1- 3,303.870 forint.) Giró-betétek 4,949.069 forint 415 kr (-1- 1,138.585 forint 26 kr.) Beváltandó bankutalványok és más ese­dékes passivák 3,195.020­­forint 16 kr (— 483.920 forint’96 kr.) Fedezet: Érczalap 136,598.035 forint 92 kr (-1­ 835 forint— kr.) Erczben fizetendő váltók 11,323.485 forint 92 kr (+ 105.082 forint 17 kr.) Államjegyek, melyek a bank tulajdonában állanak 2,533.289 forint — kr (— 1,467.683 forint — kr.) Leszámítolás 105,238.945 forint 965 kr (-1- 5,796.906 forint 27 kr.) Kölcsönök 27,902.000 forint — kr (— 254.600 frt — kr.) Föld teher mentesítési kötvé­nyek beváltott szelvényei 108.440 forint 86 krajczár (-1- 10.864 forint 155 kr.) Beváltott és börzesze­­rüleg vásárolt záloglevelek 6,192.500 frt . 662/s °/0 4,128.333 forint 33 kr (-1­­46.133 forint 33 kr.) Összesen 287,832.530 forint 995 krajczár. A háború: — jun. 30. délben. A magatartásról, melyet monarchiánk a Szer­bia és Törökország közötti háborúban követ, fen­tebbi bécsi levelünk néhány nagyérdekű ujjmutatást ad. A­mi e levélnek a múltakra vonatkozó részét il­leti, bíznunk kell, hogy az eredmények az e levélben foglalt felfogás mellett szóljanak; eddig azonban csak azt látjuk, hogy a béke fenntartására alakult hármas szövetség daczára kitör a háború , s ha e tény a hármas szövetség őszinteségében helye­zett hitet megingatja, az igen természetes. Lapunk erre vonatkozólag nézeteit már ismételve előadta s csak a tények czáfolhatnak meg. A monarchiánk részéről közvetendő magatar­tás felől a »P. L.« tegnapi vezérczikkében figyelemre méltó nyilatkozatot találunk, melyet, mint a saját nézeteinkkel megegyezőt reproducálunk. A »P. L.« így szól: Egyáltalában nem tudunk elképzelni semmiféle constellatiót, melyben Ausztria-Magyarország föl­mentve lenne a kötelességtől, hogy saját, csak saj­á­t érdekeit érvényesítse. Monarchiánk politiká­jának nem szabad idegen irányhoz csatlakoznia, ma­gának kell irányadónak lennie, s mihelyt gyakorlati megoldásokról van szó, akkor nem szolgál többé zsi­nórmértékül az érdekek mesterséges öszhangja, hanem egyes-egyedül a jólétünk és létezésünk elengedhetlen föltételei iránti tekintet. Hogy az ily politikának min­den körülmény között a siker biztosíttassék, talán nyomatékosabb fellépésre lesz szük­ség, mint a tisztán diplomatiaivas azért tanácsos lesz e gondolattal, a kellő időben, megba­rátkozni. A szerb fejedelemnek a táborba való utazásáról a következő táviratok érkeztek : Milán fejedelem jun. 29-én Szendrőn át a török határhoz utazott. Jun. 28-án a nagy tábori törzskar is oda utazott. A metropolita és a püspökök is a csapatok megáldására a táborba utaztak. Közvetlenül az el­lenségeskedések megkezdése előtt a főhadiszállásról fejedelmi manifestum bocsáttatik ki. Ugyan e tényről, tegnapról a következőket táv­­­ írják a »P. Ll.«-nak: Milan fejedelem ma utazott el Deligradra. A város tegnap óta fel van lobogózva. A fejedelmet igen élénken üdvözölték. A fejedelem el­utazása előtt a helyőrséghez beszédet tartott; a hely­őrség védelmére bizza Belgrád városát, melyben leg­drágább kincsét, nejét hagyja hátra. »Hogy atyáink hagyományát teljesítsem és zászlóink becsületét megmentsem, azért állok vitéz hadseregem élére« igy szólt a fejedelem: — Mi igaz­ságos és keresztény ügyet védünk; Isten nem hagy­hat el.« A helyőrség e beszédet élénk zsi­nókkal viszon­­zá. A fejedelem a metropolitát, a ministereket és né­hány, még Belgrádban időző magasb tisztviselőt fo­gadott. Az elutazáskor a nép hullámzott az utczákon s üdvözlő a fejedelmet. Ágyudörgés, s élénk felkiál­tások kisérték a fejedelmet, ki igen felindultnak lát­szott, s minden felé barátságosan köszönve, vett bú­csút. A miniszterek a fejedelmet Szendrőig kisérik. Az ellenségeskedést még e héten megkezdik. A szerb hadügyminiszter,Tib­onszky Nikolics ezredes a hadcsapatok parancsnokainak megküldi a kidolgozott haditörvényt. A törvény tíz fejezetből, s az ezekhez csatolt utasításokból áll. A törvény a háború idejére hatályon kívül helyezi a büntető törvénykönyv számos czikkelyét, s halál­lal sújtja az árulást, a szökést, az ellenséggel való czimborálást, s az ellenségnél vállalt szolgálatot. Minden hadparancsnok a degrada­­tióra, s halálra ítéltetik, a­ki az el­lenségnek megadja magát, vagy vala­mely erődített helyen capitulál a nél­kül, hogy a védelem minden eszközét felhasználta volna. Konstantinápolyból ellentmondó hírek érkeztek. Az egyik jelentés szerint nagy zavar ural, s Mid hat pasa állása megrendült. A hadi párt ellenez minden concessiót. A második jelentés szerint a hadi készületek a legerélyesebben folytattatnak. A török hadparancsnokok utasíttattak, hogy védelmi állást foglaljanak el. A portának Szerbia közelében 200,000-nyi hadserege van; az egyptomi alkirály segíti a portát, Egyptomból 80,000 katonát várnak. Gorcsakoff herczeg nem utazik el szabad­ságidőre, hanem a czárt Pétervárra kiséri. A jugen­­heimi találkozáson Andrássy gróf is jelen lesz. Péterváradi táviratok nyomán múlt szom­baton azon hír terjedt el Budapesten, hogy a törö­kök megverték Olimpics hadseregét, de e hir valót­lan. Belgrádból jelentik, hogy számos orosz tiszt érkezett oda, hogy szerb szolgálatba lépjenek. Mihály metropolita Belgrádból azon biztosítás­sal tért vissza, hogy Oroszországból sok önkény­tes csatlakozik a szerb hadsereghez. Bécsben a »Wiener Tagblatt« azt híresztelé, hogy az orosz czár arról értesülvén, hogy Anglia segíti Herczego­­vinában a törököt, kijelenté, hogy az ő békeszeretete is véget ér s az orosz állampénztárból 4 millió rubelt utalványoztatott Szerbia részére. A forrás, a­melyből e hit ered, megbízhatatlan. Alimpics Bankot, az egyik szerb had­vezért, Budapesten is jól ismerik. Mintegy 40 éves férfiú A német egyetemeken tanult, majd rövid ideig a szerb hadseregben szolgált. Néhány év előtt szerb közlekedésügyi miniszter volt s hosszabban időzött Budapesten, vasutügyünket ta­nulmányozva. Hadvezéri tulajdonairól nem sokat tartanak. Bécsből távírják, hogy Anglia s Oroszország a párisi szerződést aláírt hatalmak részéről tartandó congressus ügyében tárgyalnak, de az ered­ményre kevés remény van, mert Anglia Törökor­­­szágnak integritását követeli. A congressus helye Berlin lenne. Párisból távírják: Oroszország hasztalan tett kísérletet Párisban a pénzhatalmaknál új köl­csönt kötni. A bankárok az orosz pénzügyek rosz állapota és az ajánlott művelet lényegileg politikai jelleme miatt tagadólag feleltek. — Oroszország al­kudozásai a nyugati hatalmakkal még nincsenek be­fejezve. Azon hírt, hogy az angol kormány pénzzel és fegyverrel támogatja a portát, hivatalosan meg­­c­áfolják. Anglia nem ellenzi az új keresztény hűbé­res államok alakítását, de a török birtokállomány fenntartásához ragaszkodik. Konstantinápoly védel­mére az angol hajóhad a Bazilia-öbölben van rendel­tetve, mely minden órán várja az útrakelésre a pa­rancsot. Az angol középtengeri állomások is fölsze­­relték. Oroszország arra is számít, hogy Franczia­­ország is támogatni fogja őt a törökországi keresz­tény államok alapításában.­­G°rcsak°ff és Thiers Svájczban találkozni fognak. Általános európai con­gressus, mely a keresztény vasúti­ államok elismerését bírja alapjául, áll kilátásban. Az izgatás az alvidéken. Nagy-Becskerek, június 28. Sietek önt értesíteni az üdvös hatásról, melyet a kormány erélyes fellépése, a királyi főügyész kör­útja, a nagy-kikindai elfogatások, a városunkban is megindított nyomozás s legfőkép a két század kato­naság bevonulása Kikindára s kilátásba helyezett felszaporitása nálunk és egész Torontálmegyében okozott. A szerb agitatió, mely már szemérmetlenül szetett nyilvánosan, egyszerre elbújt s kiket a közön­ség jól ismer, mint az omladina főembereit, azok egy része mindenféle ürügyet talált a távozásra, ki für­dőre ment, ki gazdasága után lát és azok is, kik helyben maradtak, feltűnő csöndesen viselik magu­kat. Mindenütt beszélik, hogy a kormány a legeré­lyesebb rendszabályokat foganatosítani el van hatá­rozva, s mert látják, hogy ezúttal nem tréfa s az ostromállapottól soknak van oka tartani, egy igen üdvös félelem szállotta meg a kedélyeket. Hertelendy főispánnál, a­hol csak megjelenik, a szerb hatóságok és az előbbkelő szerbek sietnek tisztelegni, s a loja­­litási nyilatkozatokban most nincs hiány. Mennyi ezekben igaz, mennyi hamis, kutatni nem szándékom, s meg vagyok róla győződve, hogy ezek a kormányt félrevezetni nem fogják olykér, hogy bízván a békes­ségben, nyomozásaival és elővigyázati rendszabályai­val hagyjon fel; azonban örvendetes jelenségnek tar­­tom, ha a közel­háború által felizgatott hazai szerb­jeink kevesebb insolentiával lépnek fel s több re­­spectussal viseltetnek a magyar állam iránt. A megindított vizsgálatokról keringő hírek nem elég hitelesek, hogy azokról önöket tudósítsam. Korai is volna a befejezetlen dologról írni. Elfogatás itt még nem történt, de kompromittált emberekben nincs hiány. Mihelyt valamely nevezetesebb tényt jelenthetek, nem fogom elmulasztani azt tudatni. —y­ Újvidék, jan. 28. Múltkori levelem hatása, megvallom, meglepett. Nem hihettem, hogy egyszerű, igénytelen felszólalá­som akkora port fog fölverni a fővárosi és a bécsi sajtóban s annyi megtámadásnak lesz kitéve. Bizto­sítom önt, hogy midőn az országot figyelmeztetni akartam a nagymérvű izgalomra, melyet az alvidé­ken a belgrádi események felidéznek s a veszélyekre, melyek ebből hazánk köznyugalmára és a magunk közbiztonságára származhatnak, nem túloztam sem­mit, s minden állításomat az omladina szervezetéről, összeköttetéseiről és befolyásáról fenntartom ma is. Adja Isten, hogy az események úgy fordulja­nak, hogy az omladina vetése ki ne keljen, de legye­nek önök meggyőződve, hogy ha a törököt megverik s a délszláv birodalmat felállítják, az omladina a szerémségi, bánsági, bácskai és végvidéki szerbek közt akkor csinál népfölkelést, mikor neki tetszik, vagyis helyesebben akkor, midőn Belgrádból paran­csot, pénzt, fegyvereket és segítségre ígéreteket kap. Ezért hát nem bírom eléggé ismételni kérésemet, hogy államférfiaink ne vegyék könnyű vállra a dol­got, hanem irtsák ki ezt az összeesküvést a még nem késő. Miletics itt van Újvidéken. Azon érdekes új­donságot írhatom róla, hogy két czikk miatt, melyek a »Zasztava« 77-ik és 80-ik számaiban jelentek meg e napokban, a vizsgáló biró elé idéztetett. Az első czikk egy felhívás a magyarországi szerbekhez, hogy pénzt gyűjtsenek s önkényteseket toborozzanak a szerb háborúra; a második a czár ellen volt írva s hi­vatkozva Abdul-Aziz példájára azt tanácsolta, hogy Szent-Péterváron tegyenek úgy, mint Konstantiná­polyban s rögtönözzenek egy kis trónváltozást. Mi­letics, mint felelős szerkesztő, a bíróság előtt hivat­kozott képviselői mandátumára s az immunitás alap­ján megtagadott minden felvilágosítást. A bíróság ezúttal nem kérhetvén az elnapolt háztól kiadatá­sát, kénytelen volt a sajtóperi vizsgálatot elha­lasztani. Ebből is kitetszik, hogy a sajtószabadság se­hol sem oly nagy, mint Magyarországon. Te­mesből, június 27. (a) A­mit senki sem tartott lehetőnek, meg­történt. Néhány nyugtalan, kétes jellemű, nagyra­vágyó, de középsorsú­s tisztességű embernek sikerült Európát, de a legjobb esetben is annak egy jelenté­keny részét lángba borítani. Miletics s társai megmutatták, hogy többet tudnak, mint Európa összes nyugati államai. Sze­rény eszközökkel, de nagy kitartással folytatott üzelmük végre is megtermette átkos gyümölcsét. Ha távolabb történik tőlünk, érthetetlen marad e talányos siker, de mi, kik itt vagyunk, cseppet sem csodálkozunk rajta. Tudtuk, hogy így fog történni előbb-utóbb. A kormány is tudhatta, ha akarta, mert elégszer volt figyelmeztetve e veszélyre, de az ily figyelmeztetéseket kormánykörünkben lenéző mo­solygással fogadták. Azt hitték, hogy csalhatatlanok pedig épen fizetett s bizalmas embereik szedték rá. Kelet sorsa azon pillanatban el volt döntve, midőn Mihály fejedelem halálának bűnszerzőit a kormány szeme előtt könnyelműség, vagy talán még rosszabb más folytán, a megérdemlett büntetés alól kihagyták siklani. Ekkor vérszemet kaptak a váratlan módon megszabadult gyújtogatók, s Hueber királyi biztos diadalmas karloviczi dolgai, az újvidéki entente cor­diale s a nagy-kikindai szemfényvesztő egyhangú bizalmi szavazatok végkép megszüntették a kormány minden aggodalmát az iránt, hogy az omladina üzel­­me a világbékére veszélyes lehet, s igy az újvidéki összeesküvés egymás után foglalta el a tért s vitte a dolgot idáig. Hogy mily tájékozatlanság van felsőbb köreink­ben, legjobban mutatja azon habozás, melylyel a teendők iránt vannak s azon kifogás, hogy ez üzel­mek gátlására még nincs paragraphus. Ismerjük az államügyészség theoretikus felfogását s nem is csodálkozunk rajta, hisz a modern jogtudomány alap­elvei közt első a paragraphus, de mi alvidéki polgá­rok nem kérünk belőle. Mi védni szeretnénk magun­kat, s úgy tudjuk, hogy az üzelmek megbüntetésére van százados gyakorlat, sőt van paraghraphus is, csak tessék meglátni az erdőtől a fát! Ott vannak a hűt­­lenségi esetek s ezek közül nem egy, de több rá illik az itteni üzelmekre. Azonban igazságtalanok volnánk, ha minden elnézést s mulasztást csak a magyar kormány nya­kába sóznánk, mert hiszen jól tudjuk, hogy a kato­nai befolyás és kormányzás alatt álló horvát katonai határőrvidéken annak vajmi édes-kevés a befolyása, Dalmátiában pedig Rodich vezeti a dolgokat, s vég­re, hogy külügyi kormányunk azon pillanattól kezd­ve, midőn a szerbiai várak kiürítését a szerbek ked­véért keresztülvitte, szinte következetesen a szerb üzelmek diadalára dolgozott. Most azonban a recriminatiók helyett talán czélszerűbb lesz, ha elfogulatlanul elmondjuk az itteni viszonyok iránti nézetünket. Itt az alvidéki szerbség forrongó része min­denről jól van értesülve az ügyesen szervezett össze­köttetés által s meg is volna bennök a vágy egy kis 48-ki dolgot csinálni, de azóta sok megváltozott s azt ők is tudják. A közlekedés, ma egészen más, va­lamint a kormány is. Akkor még nagyobb számban s tömörebben is laktak s a mi fő, hátuk mögött volt a kamarilla. A magyarországi részeken tehát nem lehet nyílt felkelésről tartani addig, mig kívülről segítséget nem kapnak. Elég ide egy pár huszárez­red még s az államrendőrség vagy csendőrség, s végre egy delegált osztálya a budapesti törvényszék­nek jó vizsgálóbírákkal!... Egy figyelő hadtest fel­állításának szükségét csak azok mondhatják meg, kik a három császár szövetségét ismerik. E mellett természetes, hogy a határok jobb őrzése, a posta- és távirdahivatalnokoknak sokat sürgetett kicserélése, a megbízhatlan hivatalnokok eltávolitása, s végre a »Zasztava« s a »Granicsár« beszüntetése okvetlen szükséges. Egészen másképen áll a dolog a horvát vég­vidéken s Dalmátiában; ott kész az akna, s annak idejében fel fogják azt robbantani. — Tömeges s a gyors közlekedéstől távol vidéken s megközelit­­hetlen hegyek közt, fél vad fanatizált, a lázadókkal rokon nép közt ez bizonyos, de előbb be fogják várni, mig odaát egy kicsit tisztul a láthatár s ők tá­jékozhatják magukat. Mollinary és Rodich lehetnek jó katonák s hí­vei ő Felségének, de itt senki sem tartja őket azon embereknek, kiknek ottani működésében megnyugod­hatnánk. Tegyék őket bárhova, de helyökre tegyenek olyat, kiknek nincsen ugyan oly »befolyása« a szerbekre mint Rodichnak, de meg van az érdek­nélküliség. A számtalan ott lévő kétes jellemű hat­ár­őr vi­déki tiszteket, sőt ha kell, a határőrvidéki ezredeket is helyezzék át, még pedig mentős előbb, mert azok rosz helyen vannak most. Ezután a Dunán, de különösen a Száván a csempészkedést szigorúan, s katonai passusokkal is ellenőrizni kell. De e vidéki városok útlevél oszto­gatási jogát be kell szüntetni, s különösen ajánljuk, hogy a tartalékos és szabadságos katonák feletti fel­ügyeletet vegyék szigorúan; ma már eddig is sokan »berukkoltak« oda, hol nem németül comandiroznak, de szerbül. Végre, miután a szerbek azzal biztatják magu­kat, hogy Ausztria-Magyarország is belemegy vagy belevonatik a harczba s a magyarországi szerbség egy része az eshetőségbe helyezi lázadását, a mikor innen a rendes katonaság elvonatik,jó lesz külügyi kormányunknak megbízható szövetség után -----------nézni. Levelek Szerbiából, Deligrad, jun. 23. Határainkon az erődítési munkálatok be van­nak fejezve. A Timok-vonal (keleti határ) átmeneti pontjain hatalmas földmunkák készültek el, nemkü­lönben a déli határon, nevezetesen a Morova-hida­­kon, melyekre nagy szükségünk van, ha az ország belsejébe visszavonulni és új előtörést véghezvinni leszünk kénytelenek. A deligrádi tábort új, 6x­ 2 kilo­méter hosszúságú földmunkákkal és 88 ágyúval, (jobbára 16—24 d­m. öntött vashátultöltők) van ellátva. Remélem, hogy ez ágyuk nemsokára hatal­mas szóváltást fognak kezdeni a nisi várfalakkal. Az ostromszerek felszerelésünk leggyengébb részét képe­zik ugyan, de a törökökkel szemben e tekintetben még­is nagy fölényben vagyunk, mert csak régi szerkezetű ostromágyaik vannak, bár tábori ágyúik kitűnőek. Ugyanezt mondhatjuk háborús hídszerünkről, mely nehézkes, nem igen gazdag, de orosz és osztrák ex­­tisztek által vezényelt, kitűnően betanított hat utász­század kezeli; míg a törökök műszaki csapatai és pontonjai még Abdul-Medsid, sőt Mahmud szultán idejéből valók. Kitünőleg szerveztük a tábori távir­­dát; hat szakasza a hat hadosztályhoz van beosztva, úgy, hogy ezek parancsnokai egymásközt és a főhadi­szállásokkal folytonos összeköttetésben állanak. A határ­kerületekben tizenkét kórház van be­rendezve iskolák­ és zárdákban. A hó folyamában számos műmalmot és gőzgépet rendeztünk be, úgy, hogy naponkint 250.000 kenyéradagot szolgáltat­hatnak. De a Morava-völgye, mely Nisnél végződik, hol a törökök 40.000 főnyi sereggel állanak, Bel­­grádig nyitva áll. Itt nincs természetes korlát, mely mögül újabb ellentállást lehetne kifejteni , ha a nisi és alexinátzi védvonalak bevezetnének. Minden áron azon kell lennünk, hogy a Morava álljon köztünk és a törökök közt, hogy azután a fősereggel körül fogjuk a török sereget. Ebben a Timok-sereg is segíthetne, ha a Widdinnél összpontosított török se­reg nem fogja nagyon foglalkoztatni. De e tekintet­ben nem tagadhatjuk, hogy a török seregek straté­giai állása sokkal kedvezőbb a mienknél. A nicsi tábort a Vanban­ rendszere szerint épült nissai erődök fedezik. Nissi a Ljuc-Vrh-dili, tehát tub­an eső tövében van; ez nagyon csökkenti a vár értékét, mert a Ljuc-hegy magaslatai uralkodnak felette. A törökök azonban bevonták védelmi­ vona­­ikba ezen magaslatot is; ez képezi állásaik jobb szárnyát; a balszárny a Morava által és a vonal kö­zepe a Topoliczka patak által van biztosítva, mert a nissi-belgrádi országút, mely e patakon át vezet, tábori ágyukkal ellátott földmunkák által van biz­tosítva. Mindenekelőtt ezen nehezen leküzdhető vona­lat kell bevenni, akkor a győzelem a mienk és az ozmánok uralmának e szerencsétlen országban vége szakadna. A legénységnél és a tiszteknél a legnagyobb lelkesedés uralkodik; alig fékezhető türelmetlenség­gel várják a jelszót. A török és a szerb főhadiszállások egymástól alig vannak négy médre, a két tábor előőrsei pedig csak lőtávolban; mind akettő érzi, hogy az uralkodik a helyzeten, annak van legtöbb kilátása győzelem­re, ki támad és a másik fél országába viszi a háború üszkét. De kormányunk »magas politikai« indokok­ból a már nagyon is nyilvánosan feszegetett hadi­tervet nem viheti keresztül. A terv egyszerű és biztos sikert ígér, mert a boszniai, herczeg­ovinai és bolgár­országi felkelésre számítunk. A szerb haditerv a következő: A nisi török fősereggel szembeszáll a Cserna­­jev által vezényelt szerb fősereg; a widdini török hadtestet a Timok-sereg tartja sakkban; a Morava keleti völgyében csak akkor kerül eldöntésre a dolog, ha nem sikerül a törököt Nisből kiszorítani. A Timok- és a Drina-vonalat egyelőre egy­­egy dandár fogja szemmel tartani. De a Drina­­hadosztály (18.000 ember) Srebenicánál mielőbb át­kel a folyamon, betör Boszniába, Serajevo felé megy és a mostar-forcai vonalban kezet fog a monteneg­­róiakkal. Ezen hadosztályra aztán nem számíthatunk többé, de viszont 6—8000 montenegrói fedezni fogja balszárnyait, vagy támadást intéz Novi­ Baze*- "■ lé úgy, hogy a törökök kénytelenek lesznek jek­ .^tceny

Next