Pesti Napló, 1879. március (30. évfolyam, 52-78. szám)

1879-03-26 / 74. szám

kell felépíteni. Herz szintén czélszerűnek tartja ezt, de az ideiglenes munka hiába­való lenne; a kör­töltéshez szükséges anyagot Zomborból kellene hoz­ni; — be kellene várni a víz apadását. Tisza miniszterelnök hangsúlyozza, hogy a körtöltést ha­ladéktalanul fel kellene építeni; — az ideiglenes munka kizárólag a város érdekében történik. H­­­e­­rénymi előadja, hogy a nyúlgáton egy 100, egy 150 és egy 300 méter szélességű átszakadás van; ezeket be kell tömni. A munka költséges, de nem lehetetlen; a belső ártérre rekedt vizet azután ki lehetne szivattyúzni. Tisza megjegyzi, hogy ez csak ideiglenes munka, és a következőkben foglalja össze az értekezlet határozatait : »Az államvasútnál a Fehértó a Maty-éren át azonnal levezettetik; a gátszakadások a baktói töltéstől az alföldi és állam­­vasút mentén betömetnek; a közlekedési miniszté­rium e munkát vállalkozókra bízza, a vasutak a mun­kákat tehetségük szerint támogatják; a jogi kérdés és a költségek kérdése egyelőre függőben marad; a­mennyire lehetséges, a vágányokat szabadon fogják tartani.« (A terézvárosi VI. és VII. kerületi kör (Király­ utcza 52.) elnökség­ei kötelességét hiszi teljesíteni, a midőn az igen tisztelt hölgyeknek, névszerint Mendl Istvánná, Hoffmann Pálné, Hirsch Sebestyénné, Pucher Józsefné, Pitzek Ferenczné, Le­derer Sándorné, Schütz Lajosné, továbbá Bobula Hermina, Ditrich Ilona, Kunz Róza, Kunz Ilona, Kern Babetta, Koharits Mária, Naszti Irma, Pürner Louiza, Schütz Sarolta, Stern Sarolta, Trimmel Vil­ma és Wallenfeld Irma úrhölgyeknek legbensőbb köszönetét fejezi ki a folyó hó 24 és a kör saját helyiségeiben rendezett estély alkalmával tanúsított fáradhatlan és sikerdus működésért, mely a szegedi árvízkárosultak javára ezerhétszáz forintot ered­ményezett. Ez összeg a mai napon Kammermayer urnak a nevezett czélra kézbesittetett. A terézvárosi VI. és VII. kerületi kör választmányának nevében: báró Podmanitzky Frigyes elnök. (Egy nemes tett.) Győr-Szemeréről Sze­merei Matkovich Gyula azt írja nekünk, hogy haj­landó egy 8—14 éves ép szegedi fiúgyermeket fölne­veltetni. A nemes ajánlatra kikérjük a szegedi hatóság figyelmét. (A bécsi dalmaszínházban­ a szege­diek javára rendkívüli jótékonysági előadást tervez­tek, melyben főúri műkedvelők is részt vettek volna. De a terv elháríthat­lan akadályokba ütközött és el­etetett. (A külföld részvéte.) Bécsben az osztrák és magyar arisztokráczia legkiválóbb hölgyei Szeged javára a Schwarzenberg-kertben nagyszerű ünnepélyt rendeznek, melyben főrangú hölgyek fognak a buffet­­ben, czukrászdában, virágárusában, a sorsjegyek és beléptijegyek elárusításánál működni. Párisban az első gyűjtés eddig 21.053 frankot eredményezett, a névsort Gambetta nyitja meg 500 frankkal. Rheimsból a Verle és társa pezsgőgyáros czég 100 Napóleont, a Louis Röderer-czég 500 frankot adott. Bukarestből Károly fejedelem 2000 frankot, a konzervatív párt 1000 frankot kü­ldtek.D­rezdában a szász király 3000, György herczeg 500 márkát ad­tak, a gyűjtés eddig 7000 márkát eredményezett. Rothschild Albert báró, ki már 5000 irtot adott, ismét 5000 irtot küldött Tisza miniszterelnöknek; a párisi Rothschildhoz 20.000 frankot, a frankfurti 10.000 márkát adott. (Kossuth atyjának sírja.) Alsó-Da­­basról a következő levelet vettük: A Pesti Naplóban Kossuth Lajos atyja síremléke ügyében, egyrészről Zlinszky Istvánné asszonynak Kossuth Lajoshoz in­tézett kérő, másrészről pedig Kossuth Lajos hazánk nagy fiának, mintegy keble fájdalmából kelt válasz­levelét olvasva, alulírott úgy az olvasó közönség fel­világosítása, mint az illető, s említett felek netaláni lelki aggodalmainak eloszlatása és megnyugtatása tekintetéből morális kötelességemnek ismerem kinyi­latkoztatni, hogy az alsó-dabasi reform, egyház bir­toktulajdonát tevő, úgynevezett ó-temetőt, mely­ben több jeles úri családnak sírboltja és síremléke áll, s egész kegyelettel gondoztatik, az alsó-dabasi reform, egyháznak »egyéb czélokra is fordítani« soha szándéka nem volt és jelenleg sincs, mint épen rendeltetése czéljára, t. i. a temetkezésre. Ennek folytán határozottan állíthatom, hogy Kos­suth Lajos boldogult atyjának az alsó-dabasi ref. a-temetőben pihenő hamvai­t a 40 éves sirinyuga­­lomból kizavartatni,­annyival kevésbbé ásó vagy eke­vas által szétszóratni semmi szín alatt nem fognak. Kontra Sándor, az alsó-dabasi ref. egyház lel­késze. (Fényes esküvő) volt tegnap az egyetemi templomban. S­z­t­u­p­a György, e köztiszteletben álló kitűnő s országosan ismert főv. képv. bájos leánya, Sztupa Eugénia tarta esküvőjét K­r­i­e­g­n­e­r György úrral. A menyasszony hosszú uszályos gyönyörű fehér atlaszruhát viselt, fehér koszorúval és hosszú fátyol­lal. Királyi Pál orsz. képv. és Schreier Antal föld­­birtokos Arad megyéből voltak a násznagyok, dr. Me­­zeiné a nászasszony, Niki k. a. a nyoszolyó leány és Kafka László a vőfély. Az esketést Márkus Gyula kanonok díszben és fényes segédlettel végezte. (A­z országos magyar képzőművé­szeti társulat) kedden tartotta évi rendes köz­gyűlését P­u­­­s­z­k­y Ferencz elnöklete alattTárgya az igazgató választmány jelentése a lefolyt évi működés­ről. A társulat művészi munkálkodását ezen adatok­kal illusztrálja: az 1878. év lefolyása alatt 8 kiállí­tást rendezett a társulat, melyek együttesen 199 napon át voltak a közönségnek megnyitva s ezeket összesen 27.565 személy látogatta. Kiállítva volt 987 mű, melyek közül 612 külföldi, 53 hazai művész mun­­­kája volt. A társulat kiállításain eladatott 22.046 frt értékű mű, melyek közül a nemzeti múzeum részére 9055 frt értékű vétetett, a társulat 6510 frt árán vásárolt, magánosok 6480 frt áru­műveket vettek. A társulat 1878-ban 2 pártfogó, 9 alapító s 40 rendes tag­gal szaporodott. Ráth György helyébe igazg, választ­mányi elnökül Barabás Miklós, ügyvéddé pedig Benkő Kálmán lett megválasztva évközben. A választmány a múlt évben tevékenységét a társulat ügyei gyor­sabb és egyszerűbb elintézésére fordítá, mi czélból egy szervező bizottságot küldött ki, mely az alapsza­bályok új szervezetét kidolgozta és bemutatja. A műcsarnok szomszédságában a másik bérház is föl­­épült s az erre megszavazott 60.000 frt kölcsön egy tekintélyes része már felvétetett. Az emeletekre a közalapítványi ügyigazgatóság költözik be. A választ­mány végül kötelességének ismeri bejelenteni, hogy az 1879. évben munkálkodását főleg arra irányo­­zandja, hogy a közönség érdeklődését a kiállítások iránt elsőrangú művek megszerzése által fölébresz­­sze, s az uj ház építése következtében támadt 20000 frtos fedezetlen hiány törlesztessék. — Erre nézve 1879. deczember havára nagy sorsolás van tervben. — Az évi jelentés tudomásul vétetvén, a pénztári számadások terjesztettek elő. A társulati vagyon 333.346 frt 30 kr ; szaporodás az 1878 évben 4161 frt 79 kr. A számvizsgálók jelentése folytán a föl­mentvény kiadatott s az 1879-iki budget 28.800 frtban állapíttatott meg. Ezután az alapszabályokat tárgyalták végig és számos apróbb módosítással el­fogadták. Végül az ig. válaszmány indítványozta, hogy a visszalépett Ráth György kiváló érdemei elismeréséül tiszteletbeli taggá választassák. Titkos szavazás utján ezen indítvány 61 szavazattal 20 elle­nében elvettetett, mi méltán nagy feltűnést keltett. (Tápé község) nevében a következő sorokat intézik hozzánk: A hazai lapokból átalában azon szomorú tudomásra jutottunk, hogy a percsorai töl­tés elszakadásával bekövetkezett katasztrófa folytán végpusztulásra jutott városok és községek közül egyedül Szeged város az, a­melynek leírhatatlan sze­­rencsétlen sorsa résztvevőleg ecseteltetik, a­minek aztán az a természetes következése, hogy a szeren­csétlenség iránt felébresztett emberbaráti részvét ál­talában ez iránt nyilvánul s a könyöradakozások, mondhatni, nagyon csekély kivétellel egyedül ennek fölsegélésére tétetnek. Ezen állapot úgy tűnik fel, mintha mi, a­kik úgy e haza, mint mások és önma­gunk iránti kötelességeinket mindenkor lehető pon­tossággal teljesítettük és a­kik mások mulasztásának estünk áldozatul, nem is ugyanazon hazának gyerme­kei volnánk. Pedig a szerencsétlenségből nekünk épen úgy kijutott, mint a szegedieknek, mi épen úgy kol­dusbotra jutottunk, mint a szegediek, mi épen úgy vagyunk fedél és kenyér nélkül, mint a szegediek, nekünk épen úgy keresztül kell élnünk a katasztrófa minden szerencsétlenségét,mint a szegedieknek s ezen­felül nekünk még jövőnk miatt is aggódnunk kell, nem úgy mint a szegedieknek, a­kiknek jövő sorsa iránt maga az ország érdeklődik. Nekünk aggódnunk kell az iránt, hogy a ránk nézve életkérdést képező el­rombolt védtöltés kiépittetik-e, mert e nélkül itt élni egyátalán nem lehet. Ezen tudat reánk nézve na­gyon elszomorító és lesújtó, s e szomorúságunkban egyedül csak királyunk azon kegyelme nyújt vigasz­talást, melylyel minden szerencsétlenül járt alattva­lója iránt egyforma részvéttel nyilatkozik és gon­doskodik. Hogy az emberbaráti részvét a mi szeren­csétlenségünk iránt is felébredjen, kérjük t. szerkesztő urat, legyen kegyes jelen közlésünket becses lapjába felvenni. Tisztelettel stb. Tápé község közönsége. (Chorin Zsigmond) a Magyar Híradó czimü kőnyomatú lap megalapítója és szerkesztője, volt honvéd tegnap meghalt. Ő élénk részt vett a fő­városi társaséletben is, s több egylet elnöke volt. Bé­ke a derék férfiú hamvaival! (Gőzhajó közlekedés Szegddel.) Márczius hó 28-tól kezdve további intézkedésig Sze­ged és Szolnok között személyszállító közle­­kedés léptetik életbe, és pedig: Szegedről Szolnokra hétfőn, szerdán és pénteken reggeli 5 órakor. Szol­nokról Szegedre, kedden, csütörtökön és szombaton délelőtti 11 óra 30 perc­kor. Ezen hajómenetek Szol­nokról lefelé a budapesti postavonattal állanak ösz­­szeköttetésben Szolnokon. (A magyar északkeleti vasút­ a sze­gedi árvíz következtében következő árszabási kedvez­ményeket engedélyezett: I. A Szegedről menekülő la­kosok díjmentesen szállíttatnak tovább. II. A Sze­gedre rendelt élelmiszerek szállítása minden díjfel­számítás nélkül eszközöltetik. III. A Szeged városa részére M.-Szigeth és Bustyaházán teljes kocsira­katokban feladáshoz kerülő épületfa után 100 ki­logrammként 0.119 bankjegy krajczárnyi egység díj­tétel — melyhez még a szállítási adó járul — szá­­míttatik. Ezen kedvezményhez csak azon feltétel van kötve, hogy az illető fuvarlevelekhez Szeged városá­nak hatósága által kiadott abbeli igazolványai mel­lékeltessenek, melyekben bizonyítva van az, hogy a kérdéses fa Szeged részére szállittatik. Ily szállítmá­nyokat — Szegeden kívül — más állomásokon le­adni nem szabad. (A Kisfaludy-Társaság) szombaton, márczius 29-én tartja rendes havi ülését, melyre a következő tárgyak vannak bejelentve : a »Nagyralá­­tó« czimű népszínmű első felvonása Szigeti József­től ; »Dalok a múltból« czimmel lyrai költemények gr. Zichy Gézától; Pulszky Ferencz »Életem és ko­rom« czimű emlékiratainak egy fejezete: 1840—43; végre Szász Károly indítványa a társaság által ki­adandó »Árvizkönyv« tárgyában. A nyilvános ülést követő zárt ülés főtárgyául a gazdasági bizottság vá­lasztása van kitűzve. (A földrajzi társaság) vasárnap d. e. 11 órakor az új városháza bizottsága tanácstermében a szegediek javára felolvasási ülést tartott, melyen a földrajzi társaság kiválóbb tagjain kívül válogatott, díszes s különösen nagyszámú hölgyközönség jelent meg. A kegyeletes czéltól különben el is tekintve, ma­ga az ülés sok élvezetet és tanulságot nyújtott. Minde­nekelőtt dr. Zichy A. gr. szólt Japánról, élénken, jel­­lemzetesen, mint a fiatal gróftól megszoktuk. A gróf kitűnőn jellemezte Japán mesés eredetét, államintéz­ményeit, társadalmi és családi életét, Európa befolyá­sát Japánra és viszont, szóval mindent,a­mit az érdekes országról tudni kell és lehet. A közönség nagy tetszés­sel kísért ez előadást, mely után Türr tábornok a közönség osztatlan tetszésével találkozó beszédet mondott a Tisza-szabályozás jövőben miként való ve­zetésének érdekében, egyszersmind azon óhajának adott kifejezést, hogy a vízszabályozásnál minden pártkülönbség nélkül, egyesült erővel kell haladnunk s akkor nemcsak hogy az ezeréves ünnepélyt fogja Magyarország megülhetni, hanem a másik ezer év­nek is az útját kiegyengetjük. Végre az elnöklő Hunfalvy János köszönetet mondott a nemes czélból ily szép számmal összegyűlt közönségnek, nemkülön­ben a fővárosi hatóságnak, mely a bizottság fényes termét a társaság rendelkezésére bocsátotta. Ezzel az ülés véget ért. A felolvasás tiszta eredménye 317 .forint. (Hu­men.) Hevessy Gábort, a nemzeti színház volt, jelenleg az aradi színtársulat tagja, e hó 18-án vezette oltárhoz Lehoczky Kornélia kisasszonyt ugyanazon színtársulat tagját. (Kiutasított uzsorások.) Bécsből újab­­ban három nótárius uzsorást utasítottak ki, név sze­­rint Jäger Francziskát, Lembergből, 45 éves, fér­jes , E­d­e­l­s­t­e­i­n Salamon 32 éves Tarnovból nős, H­u 1t é­s Mór 25 éves, Lembergből nőtlen. Halles tisztekkel, Edelstein pedig északi vasúti tisztviselők­kel uzsoráskodott, az asszony pedig rendőrökkel. Mindhárman felfolyamodtak a kiutasítás ellen. (Halálozások.) Árvai József kir. taná­csos, előbb ref. főiskolában akad. tanár, utóbb Zem­­plén megye tanfelügyelője, 56 éves korában Sárospa­takon meghalt. — V­ajdafy Józsefné szül. Krei­­necker Katalin 72 éves korában Budapesten meg­­halt. — Szamosujvárt özv. N­o­v­á­k Mártonná szül. Strubany Mária asszony Molnár Antal irótársunk nagyanyja f. hó 20-án élte 75. évében meghalt. Béke poraival! — Endrődy Ferencz, 1848—49-ki hon­védszázados tegnapelőtt meghalt. Az utóbbi években a fővárosnál vásárbiztosi minőségben szolgált. (Az államvasutak) igazgatósága közli: Az 1876. év augusztus hó 15-étől november 30-áig egyes áru czikkekre nézve Báttaszék és H.-Bonyhád közt egyrészt és Budapest déli vasúti állomás közt másrészt, érvényben volt, és azóta minden nyári idényre életbe léptetett, külön díjszabás f. évi április 1ó 1-től f. évi november hó végéig ismét hatályba he­­lyeztetik. Helyi hírek. (A zsibárus utczai robbanás) epilo­­got talált a mai lapokban. Azt írják, hogy az illető boltos, F. B. több rendbeli csalással van vádolva, melyet úgy követett el, hogy hamis czimek alatt adott fel állítólagos szállítmányokat, melyekre előlegeket vett fel. F. B. Budapestről megszökött. (A pesti izraelita hitkö­zség) vasár­nap tartotta évi közgyűlését. Az előterjesztett évi jelentésből kitűnik, hogy a hitközség tanügyi és iskolai czélokra, valamint árvák és szegények eltartására igen jelentékeny összegeket fordít. Az 1879. évi előirány­zatban a kiadások 171.049 írttal, a bevételek 167.622 írttal szerepelnek. A közgyűlés az előirányzatot jó­váhagyta s köszönetet szavazott buzgó működéséért az elöljáróságnak. (A budapesti pinczéregylet) tagjai sok évi buzgó elnökük, Asmus József urnak, a Szé­chenyi sétatéren tartott estély alkalmával, értékes arany remontolt órát, a hölgyek nevében pedig Szu­­szenpeck Lujza asszony babérkoszorút nyújtott át. (Rendőri hírek.) Wiringer Ádám, Ráth Károly főpolgármester urnái mint inas szolgált, de goromba és durva magaviselete folytán elbocsátta­tott. Midőn tegnap a házból eltávozott, a házbeliek észrevették, hogy nagymennyiségű ruhanemű és egyéb értékes tárgy hiányzik. A gyanú mindjárt az eltávozott szolgára esett, ki a kapitányságnál tör­tént följelentés folytán elfogatott. Tettét bevallotta. A lopott holmit megtalálták. (Elfogott tolvajok.) A külső soroksári után egy idő óta igen rosz lábon állt a közbiztonság. Számos lopás, sőt rablás is fordult elő, minek folytán a rendőrség egy idő óta nagyobb figyelmet kezdett a főváros e vidékére fordítani. Sikerült is Teknős Já­nos és Lakatos Mária hírhedt tolvajokat elfognia; a leány egy ideig makacsul tagadta, hogy bárminő bűn­tényben részt vett volna. Később azonban megmond­ta bűntársai és az orgazdák nevét s a rendőrség most mindent elkövet, hogy az illetőket kézre kerítse. A szegedi áldozatok. — A Szegedi Napló-díj. — (Névjegyzéke azon vizbefultaknak, kik márczius 22-ig a szö­­regh­i temetőben lettek elhelyezve.) 1. Nagy Iván Ferencz 68 éves. 2. Csókási József megfagyott. 3. Pap István 53 éves. 4. Babarczi Rózái megfagyott. 5. Horváth János megfagyott. 6. Benkő Erzsébet megfagyott. 7. Tóth József 84 éves. 8. Stefani, gör. kel. vallásu,volt szöveghi jegyző. 9. 8 vizbefult ismeretlen, tudomás szerint a szilléri töltés-oldalba eltemettetett. JLeg­ujatís)* — 2 óra után érkezett. — Bécs, márcz. 26. Királyné ő Felsége ma a nyugati vasút külön vonatán megérkezett; az indó­­háznál a király fogadta. Bécs, márcz. 26. (A képv. házból.) A stir­a országos bizottság és a gleichenbergi jánoskuti rész­vénytársulat kérvénye a fürdőforrások törvényes ol­talma tárgyában kilencz tagú bizottsághoz utasít­­tatott. Hoffer indítványa, hogy a kereskedelmi minisz­ter válasza a Szerbiával kötendő kereske­delmi szerződés tárgyában, vita tárgyává té­tessék, elfogadtatott. Közgazdaság: A magyar általános hitelbank kedden tartotta rendes évi közgyűlését gróf Andrássy Aladár elnöklete alatt. 41 részvényes által letétetett 7145 részvény. Jelen volt 24 részvényes 5335 rész­­vénynyel. A határozatképesség konstatálása után W­e­­n­i­n­g­e­r igazgató előterjeszti, hogy a m. évi közgyű­lés határozata folytán visszavásárolt 10.000 darab részvény után eredt 740.696 frt 62 krnyi nyeremény­nek mikénti felhasználása felett későbbi közgyűlés fogna határozni. Ezen indítvány elfogadása után fel­olvasta az évi jelentést, melyből következőket eme­lünk ki. Hazánkra nézve a múlt év állampénzügyi mi­­veletei közül legfontosabb volt a 6°/0-os m. kincstári utalványok múlt év deczember 1-én lejárt 75.000.000 arany­ért névértékű I. sorozatának beváltása és az 1879. augusztus 1-én lejáró ugyanily II. sorozatú kincstári utalványok beváltásának tényleg már meg­kezdett foganatba vétele. A függő adósság beváltá­sára szükségelt pénzeszközök beszerzésével együtt történt gondoskodás azon állami pénzszükségletek fedezése iránt, melyek Bosznia és Herczegovina okku­­pácziójának költségei, valamint az állami költségvetés­ben mutatkozott hiánylat következtében merültek fel. Mind e szükségletek fedezése a pénzügyminisz­terrel kötött több rendbeli szerződések alapján, ré­szint értékpapíroknak meghatározott áron átvétele, részint előlegek nyújtása, részint járadékkötvények­­nek bizományi után eladása útján eszközöltetett Megemlítendőnek tartjuk, hogy a múlt év végével még fennállott, valamint a pénzügyminisztériumnak azóta adott előlegek mai napig teljesen visszafizet­tettek. Az ez üzletekből elért haszon a mérlegbe van felvéve. A 6°/0-os magyar aranyjáradék kölcsön kon­­zorcziuma a saját tulajdonát képező járadékkötvé­­nyek ért­ékesitését is folytatta a lefolyt évben. Ez eladások következtében részesedésünk, — mely 1877. decz. 31-én névértékű 2,641.200 irtot tett, — a múlt év végével névértékű 1,520.300 írtra csök­kent, mely aranyjáradék-kötvények az 1878. decz. 31-iki árfolyamnál valamivel kevesebbe kerülnek intézetünknek. Az osztrák cs. kir. pénzügyminiszté­riummal kötött két rendbeli előleg üzletben is vet­tünk részt. Az ez üzletekből elért csekély nyereség a folyó év számlája javára fog esni.­­ A központi osztály értékpapír állománya eladások által 375.514 frt 25 krral apadt, úgy­­hogy decz. 31-ikéig 1.87­5.936 frtot képvisel. A malmok üzletered­ménye a lefolyt évre az üzleti költségek levonása után 275.353 frt 87 krt mutat fel nyereségül. Ebből levonva különféle járulékok fejében 158.896 frt 18 krt, marad tiszta nyeremény 116.457 frt 60 kr. E nyereség legnagyobb része a múlt év második felében éretett el. A bank és áruosztály tiszta jöve­delme tesz o. é. 326.671 frtot, mely összegből a fennálló egyezmény értelmében 40°/0 azaz 130.668 frt 68 kr a bécsi cs. k. szab. osztrák kereskedelmi és ipar hitelintézetnek jut. Leszámitoltatott a múlt év folyamán az 1877. évből átvett váltótárcza készlettel együtt összesen 50,703.212 frt 37 kr. Ebből az év végéig befolyt fizetés visszleszámitolás által 44,491.648 frt 73 kr. A pénztári forgalom tett 236,724.557 frt 08 krt. A forgalom folyó­számla és bizományi üz­letünkben 728,122.152 frt,—idegen váltók és pénzne­mekben 154,581.636 frt 60 kr összegre rúgott. A múlt évben elért nyereség hováfordi­­tása iránt következő indítvány terjesztetett elő : Az 1878. évi tiszta nyereség 1.167,628 frt 05 kr. Ebből levonva az 1877. évről átvitt 24,716 frt 50 krt, marad 1.142,911 frt 55 kr. Ebből első­sorban az alap­őke, tehát 10.000.000 frt után 5°/0-os kamat, azaz 500.000 frt a részvényesek számára levonásba hozan­dó. A különféle jutalékok s illetmények után még fennmaradó 545.474 forint 86 krból az igazgatóság 525.000 frt összegnek, azaz részvényenként 10 frt 50 krnak, tehát a fent emlitett 5°/0 kamatokkal együtt részvényenként összesen 20 frt 50 krnak a részvé­nyesek közt az 1878. évi osztalék fejében kiosztását indítványozza. Az ezután fennmaradó 20,474 frt 86 krból az igazgatóság rendkivüli javadalmazásként 15000 frtnak az intézeti nyugdíjalap részére fordítá­sát, a hátralevő 5474 frt 86 krnak pedig az 1879. év üzleteredmény számlájára átvitelét hozza javaslatba. Eszerint a 11-ik és 12-ik az 1879. január és július 1-én esedékes két szelvény 20 frt 50 krral ápr. 1-től kezdve volna beváltandó. A nyugdíjalap 1878-ik év végével 127,321 frt 86 krt képviselt. A felolvasott évi jelentést a közgyűlés egyhan­gúlag tudomásul vette, úgy­szintén a felügyelő bi­zottságét is; az igazgatóság részéről tett indítványo­kat elfogadta s a kért felmentvényt megszavazta. A megejtett választásnál felügyelők lettek : Ghy­czy Géza, Pollák Lajos, Schimann Vilmos és Steinacker Arthur. Ezzel a közgyűlés befejeztetett. Vegyes hírek. (A központi ipartársulati hitelin­tézet) f. hó 25-én tartó rendes évi közgyűlését. A felolvasott évi jelentésből a következőket emeljük ki: A valóságos üzleti bevétel, mely a múlt évben is te­temes emelkedést mutatott az előző évhez képest, a lefolyt évben ismét mintegy 12°/0-nyi előmenetelt tett. A mérleg következő tételeket tüntet fel: Pénzkészlet 8616 frt 52 kr, váltók 173.766 frt 3 kr, folyó­számla hitelek bekebelezés és egyéb fedezet mellett 67.181 frt 14 kr, adósoknál 33.330 frt 89 kr, leltárak 3192 frt 74 kr, összesen 276.087 frt 32 kr. Vagyon: Rész­vénytőke 196.000 frt, tartalékalapok 6657 frt 94 kr, 5°/0 biztosítékalap a szövetkezeteknél 7018 frt 50 kr, takarékbetétek 30,739 frt 31 kr, fel nem mondható szövetkezeti betétek 25.960 frt 46 kr, követelések 876 forint 65 krajczár, fel nem vett osztalék 745 fo­rint 50 krajezár, átmeneti kamatok 1403 forint 57 krajezár, összesen 269.401 forint 83 kr­s 6686 forint 39 krra rugó nyereményegyenleg, melyben az üzlet összeredménye kifejezését nyeri.­­ E nyereményre nézve az igazgatóság, a felügyelő bizottsággal s vá­lasztmánynyal egyetértőleg, azon indítványt terjeszti a közgyűlés elé, miszerint a kimutatott nyereményből az alapszabályok 97. § a értelmében rendelkezésre álló összeg a tartalékalapból 8000 írtra kiegészítve, az intézet értékeinek szilárdítása czéljából leírásokra fordíttassék. Ezen indítvány a közgyűlés által elfo­gadtatván, az igazgatóság s a felügyelő bizottságnak a felmentvény megadatott. Az alapszabályok értelmé­ben kilépett tagok helyébe igazgatósági tagokul: Mud­­rony Soma, Kuklay János és Aldássy Ignácz, felügyelő bizottsági tagokul: Schwarz Vilmos, Hubert József, és Fischer Ignácz, póttagokul Tengery Imre és Sze­­pessy Gyula, választmányi tagokul pedig Etsy Fe­rencz, Fischer Ignácz, Lőrincz István, Schwarz A., dr. Szabóky Adolf, Szivák Imre, Eunigni Samu és Hanty László választattak meg, mire a gyűlés véget ért. (Az újlaki tégla és mészégetési részvény társulat) f. hó 25-én tartott közgyű­lésén felolvasott évi jelentésből kitűnik, hogy a tár­sulat vagyona 324,328 frt 55 krra rúg, az ez évi tiszta nyereség 523 frt 93 krt tesz, melyből a múlt évi 202 frt 31 krnyi veszteség levonásával az 1879-ik év nye­reség előirányzatául 321 frt 62 kr marad. Társulati elnökké Andorffy Károly, igazgatósági tagokul pedig Pfeiffer I­­s Kunnewald Antal választattak meg. (A Schlick-féle vasöntöde) múlt évi 256 frt nyereségét a jelen évre írja át. Üzleti hit­elt. A budapesti gabnatőzsdéről. Budapest, márcz. 26. Búza vásárlásra a malmok nem nagy kedvet mutattak, az irány, noha a tulajdonosok készletei,­két mérsékelten kínálták, csak lanyhának mondható, nagyobb tételek csak nyomott áron voltak eladhatók, a forgalom tegnap és ma alig 28000 mm. volt. Az előfordult eladások három havi fizetésre következő árakon jöttek létre minőség szerint: Tiszai búza 75— 76 kilo 8.70—9.10, 76 — 77 kilo 9.20 — 9.50, 77- 78 kilo 9.55 9.60—9.70, 78 — 79 kilo 9.75— 10.00, 79—80 kilo 10.10 — 10.30. A többi gabnafajok szilárd árakon keltek, a forgalom gyenge volt, a hozatal elégtelen. A határidőüzletben 5000 mm. tengeri kötte­tett május—júniusra 4.93—4.95 és 800 mm. káposztarepete 13.75-ön, a zárlat árak következők: búza tavaszra 8.62 — 8.67, őszre 9.25—9.31, zab tavaszra 5.48—5.52, őszre 5.85—5.90, tengeri bánsági május—júniusra 4.95—4.97, káposztarepere aug.—szeptemberre 13.6­ s—13.75, bánsági juli—augusztusra 13.25-13.50. A budapesti értéktőzsdéről. A mai tőzsdén a külföldi börzéktől jelzett szi­lrdabb jegyzések folytán üzérkedési és befektetési papírokban ked­vezőbb hangulat uralkodott, de a forgalom mérsékelt volt. Az iparpapirok nevezetesen malompapirok lanyhák, valuták és devizek keveset változtak. Az elő tőzsdén osztr. hitel 244.30—244.90, m. hi­tel 234—234.50 ultimóra, m. aranyjáradék 86 — 86.08, kőbá­nyai téglagyári részvények 80-jával köttettek. A déli tőzsdén mérsékelt forgalom mellett a kö­vetkező kötések fordul­ak elő : magy. ar anyj­áradék 86, 86.05 ; osztrák államadósság ápr. okt. kamatozó 64.65 ; osztrák hitel 244.70, 244.90 ; Concordia malom 580, Erzsébet malom 300, Viktória malom 535, budai hegyipálya 74.75, Gschwind-féle szeszgyár (22 frtos szelvény n­é­l­k­ül) 238 , cs. kir. arany 5.503/1, 5.54. A bécsi gabonatőzsdéről. (Ered. sürg.) Bécz, márcz. 26. B­u­z­a tavaszra 9.85 — 9.40, őszre 9.50—9.55 ; r­o­z­s­magyar 6.40—7.00 ; zab ta­vaszra 5.90—6.25; kész áru 6.10 — 6.15; tengeri május —júniusra 5.80—5.35, régi 5.95—6.05, uj 5.45— 5.55 ; r­e­p­­czeolaj 34—34.25, őszre 85.25—35.50; szesz 28.25 — 28.50. A bécsi értéktőzsdéről. Bécs, márcz. 26. (Megnyitás.) Hitelrészvény 242.50. M. hitelrészv. 284 25. Lombard —. —■ 1864-es —.—. Ezüst _, Járadék —.—. M. földhitelb. —. Angol-osztrák —.—. Államvasut —.—. 1860-as —.—. Magyar sorsjegy — Napoleon d’or 9.32.— Aranyjáradék 86 —. Calo-Bant — . Hangulat: szilárd. Béva, márcz. 26. (Előbörze.) Hitelrészvény 242 40. M. hitelrészv. 234.10. Lombard 68.80. 1864-diki —— Ezüst _ —. Járadék —.—. M. földhitelb. —.—. Angol-osztrák 102.25. Államvasut 254.25. 1860-as —. Magyar sorsjegy­z.mt, Napoleond’or 9.32—. Aranyjáradék 16.02. Unió-bank —. —. Hangulat: szilárd. Nyomatát a kiadó-tulajdonos Athenaeum irodalmi és nyomdai részvény társulat könyvnyomdájában Budapest barátok­ tere, Athenaeum- épület. Azon helyzetben vagyunk, hogy már esti lapunk­­ban közölhetjük a budapesti értéktőzsde mai (már­czius 26.) hivatalos árjegyzéseit. Államadósság. M. v. kötv­­á­l. M. földtehern. é. 120 ft 300 kötv. 82.­— 83.— frc. ezüstb.) 103.75 104.25 M. földteherm. M. keleti v. el- kötv., temes­főbbs. kötv. I. bánsági 78.25 79.— kibocs. 64.75 65.— M. földteherm. M. keleti v. el- kötv.,1867-ki­sebbs. kötv. kiszsl. zárad. 76.— 77.— H. kibocs. 64.75 65.25 M. földteherm. M. államv. kötv. kötv., erdélyi 77.— 77.50 1877-ről, 100 Szőlődézsmvlts. ft ar.-ban5%[ 67.— 68.— kötv. (100 ft) 84.75 85.25 M. díjjegy köl- O. egys. áll.-ad. csőn 100 ft­d. 94.25 94.75 b. jegyekben 64.25 64.50 M. díjjegy köl- O. egys. áll-ad. csőn 50 ftd. 94.25 95.75 ezüstben jan. M. áll.-kölcsön- ful. kamat 61.50 64.75 kötv. 1871-ről O. egys. áll.-ad. sterl. fontok, ezüstben ápr. ezüstben, 5% —•— — okt. kamat 64.50 64.75 M. állam­ köles. O. egys. áll.-ad. kötv. 1872-ről 1860-ki kisrs. sterl. fontok, 500 ft 117.— 118.— ezüstben, 5°/o ——.— O. egys. áll.-ad. M.kincst. utalv. 1860-ki kisrs. 1873- ról sterl. 100 ft 126.50 127.50 font. ez.-ben —.— —.— O. egys. áll.-ad. M.kincst. utalv. 1864-ki kisrs. 1874- ről, II. 100 ft 151.— 152.­kib. szerl. fnt. O. egys. áll.-ad. ezüstben 119.60 —.— 1864-ki kisrs. M.ar.-járad.6­/e 50 ft 149.— 150.— adóm. földje­ Pest város köles. herm. kötv. 86.— 86.15 1871-böl 91.50 91.75 Részvények. Ált. m. munk­. Lipótv.b. 100 ft 32.— 34.— hitelintézet —.— —.— M. ált. földhitel M. ált. hitelb. 234.85 235.— részv. társ. —.— —.— Fr. m. bank (le- M. jelzálogb. —.— számol, alatt) —.— —.— O. hitelintézet 244.50 244.70 Ipar-bank 44.— 46.— Pesti iparbank 135.— 140.— Kisbirt. földhi- » keresked. b. 563.— 565.— telintézete —.— —Bpesti kézm. b. 88.— 70.— Biztosító társulatok. Első m. biztos. 2150.— —.— Pesti bizt. int. 115.— 116.— Pann. viszont- Unió visz.­bizt. bizt. intézet 515.— —.— Intézet 185.— 140.— Gőzmalmok. Concordia 575.— 580.— Lujza-malom 277.— 278.— I. budapesti 1565.—1585.— Moln.éssat.m. 340.— 343.— Erzsébet-mal. 298.— 300.— Pannónia 1460.—1480.— Henger-malom 825.— 835.— Viktoria 530.— 535.— Köziek, vállalatok. Alf.-fium. vasp. 122.— 122.50 Győr - Sopron- Ar.-Körös v.­­ —.— —.— Ebenfurti —.— —.— Báttaszék-Dom- Kassa-Oderb. v.107.— 107.— bev.-Zákányi 107.— 109.— 0. államvasp. —.— —.— Déli-vasút ——.— Pécs-barcsi —.— —.— Éjsz.-keleti v. 119.50 120.50 Vágvölgyi —.— —.— Erdélyi vasút 96.— 97.— 0. gőzh. társ. —.— —.— Helyi vasút 74.— 75.— Pesti közúti v. 252.— 254.— Takarékpénztárak. Orsz. központi 96.50 97.50 Bpesti fővár. 368.— —.— Pesti hazai I. 2405.—2420.— Pest külvárosi —.— —.— Különf. vállalatok. Alagút 85.— —.— S.-Tarj. kőszén 90.— 92.— Ganz és tsa. vas-­­ vasfinom. —.— —.— öntöde 232.— 284.— Schlick-féle vas-Gschwindt-féle öntőd® 65.— —.— szeszgyár 235.— 238.— I. m. serfőződe 448.— —.— I. m. gyapjúm. Sertéshizlaló —.— —.— és bízom. —.— —.— Sóskúti köb. —.— —.— Athenaeum Spod. és csont­könyvny. 865.— —.— liszt-gyár —.— —.— Pesti könyvny.­ Újlaki tégla- és részv.-társ. —.— —.— mészégető 43.— 45.— Kőszén-és tégla- Köb. téglaég. 80.— 82.— gyár 45.50 46.— Záloglevelek. M.földb.i.S'/10/e 96.75 97.— M. ált. földb. r. » » » 5°/t 88.50 —.— társ. 6°/» 97.— —.— » » » ar.v. Kisb. fldb.i. 7'/0 95.— —.— ezüstben 5% 105.25 —.—­­ » »6°/o 83.— — — jelzbb. 5V«'/» 14.— 85.— Sorsjegyek. 0. hit. intézet 166.50 167.50 Pénznemek. Cs. k. reezés ar. 5.51 5.53 U. m. ezüst 100.— 100.10 O. m. 8fztos ar. 9.31 9.33 Ném. bir. bank-20 francos ar. 9.81 9.33 jegylOOb.m. 57.55 57.85 Török ar.-lira —.— — .— Váltók. Ném.bankpiacz. 57.10 57.85 Svájczipénzpia-Amsterdam 100 czeklOOfrk. 46.10 46.30 boll. ftért 96.50 96.75 Zürich 100 » 46.10 46.20 Páris lOOfrk. 46.25 46.35 London 10 fnt stíl 7.50 117.50 Brüssel 100 » 46.— 46.20 Milánó 100 Marseille 100 » —.— —.— olasz 1. —.— —.— Üzleti táviratok. Páris, márcz. 25.(Zárlat.) 8’1.-os évjárulék 78 40 Olasz évjárulék —.—. Mobilier hitelrészvény —. —. Török sorsjegy 44—. — 5°­a-os évjárulék 118.60 Osztrák államvasut 548.— Lombard 135.—. Magyar járadék 74­7/s. Osztrák aranyjáradék 67.7/a Osztrák földhitelrészv. 598.—. 3%-os amort. járulék Frankfurt, márcz. 25. (Esti börze.) Váltóárf. Bécsre —.—, Osztr. bankr. —.—, Osztr. hitelv. 217.’/­, Osztr. államv. részv. 220.Lombard—, Galicziai —,Papir járadék 55.’/,, Ezüst járadék 55.81, Osztr. arany járadék —, Magy. aranyjáradék 74.43. Hamburg, márczius 25. Búza csendes 178, 180 —, rozs csendes 120.—, 121 repereolaj csendes 60.50 59.50. szesz lanyha 40.50, 40.75.— 41.50. Páris, márcz. 25. (Zárlat.) Liszt folyó hóra 60.75, áprilisra 60.75, május—júniusra 61.—, májustól 4 hóra 61.—. Búza folyó hóra 27.50, márczius—áprilisra 27.50, máj.—júniusra 28.—, májustól 4 hóra 28.—. Bozs folyó hóra 17.25, márczius—áprilisra 17.25, május—júniusra 17.75, 17.75. — 1 a­­ folyó hóra 83.75, áprilisra 84.—, májustól 4 hóra 84.50, a négy utolsó hóra 86.—. Szesz folyó hóra 56.—, márczius—áprilisra 58.25, ápril—májusra 67.75, máj.—jú­niusra 57.75. Bozs csendes. Többiek szilárdak. Fedezett. Berlin, márcz. 25 (Zárlat.­ Galicziai —.—. Lombard 118.—. Ezüstjáradék------. Váltóárf. Bécsre 172.75. Keleti vasút elsőbbségi kötvény 66 90. Államvasut 439.90. Papír­jára­dék 55 40. Hitelrészvény 433.50 1817. 10 mill. köles. 56 80. Magyar kincart. utalvány 104.25 Magyar járadék 74.—. — —.—. Osztrák aranyj. —.—. Kassa-oderbergi 46 25. — Romániai 29.60. Orosz papírpénz —.—. Csendes. Utóbörze 435.50. 441.—. Nemzeti szinház. Népszínház. Ma, márczius 26-án kín, márczius 26-án A Benoiton család A peleskei nótárius. A benoiten csalaa. Eredeti bohózat 3 szakaszban. Vígjáték 5 felvonásban. Irta írta Gaál József; zenéjét szer- Sardou V. Fordította Csepregi zd Them. ■k108' Nagyzaj­tai Zajtay I. Személyek: nótárius Tihanyi J ., „ . .. T Klára, felesége Pártényiné Benoiten, Szigeti J. Baczur Gazsi Tamássy Théodule, Bántháné Biró Kolozsvári Fanfan, Tárnoki Gr. t, , ,__ -ni_, Mártha Lendvayné Kisbiró Kovács Jeanette, Helvey L Éji őr V. Kovács Camilla, Molnárné Bib­óné Rigzegi Ei Éj királynéja Lukácsyná Stéph­en, Faludi Tóti Dorka Klárné Pindent fia Sír' Mezei biztos Sántha Prudent, ha Vízvári Hopfen, serfőzö Solymosi Clotfide, Bz.Pnelle ot£elló’ láry Adolph­in­e, Szathmáryné Desdemona Rákosi Sz. Champrosé, NÄday Hopfen Fáni H. Dancz N. Juha, Láncyl. Nina) Komáromi M. Kezdete 7 órakor. Hermann, vőleg. Pártényi Felelős szerkesztő: Urváry Lajos, If y f 1 t-t­é­r. A szegedi árvízkárosultak javára rendezendő hangversenyre (márczius 26.), melyben 511 LISZT FERENCZ is közreműködik, ülőhelyek 15, 10, 5, és belépti jegyek 2 forintjával Tábors­zky és Porsch zenemilke­­reskedésében (korona-utcza 4. sz.) még folyvást kaphatók.

Next