Pesti Napló, 1879. május (30. évfolyam, 106-132. szám)

1879-05-02 / 107. szám

107. szám Budapest, 1879. péntek, május 2. Szerkesztési iroda,* Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. 30. évi folyam. Előfizetési feltételek» Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 8 hónapra 12 frt Az esti kiadás postai klu­b­küldéséért felfü­rh­etés évnegyedenként 1 fortal Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától sem mu­ta­tik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Bécs, május 1. A képviselőház budgetbizott­­sága ma tárgyalta a budgetvita alkalmával hozzá utasított rezolucziókat Steudel rezolucziója, mely a fogyasztási adók fejezeténél létetett., Wolfram előadó szövegezésében elfogadtatott. E szerint a kormány felhivatik hívjon össze enquétet, mely a zárt városokbeli fogyasztási adó időszerű reformjáról nyilatkozzék. — Negrelli rezolucziója a malii czipkeiskola tárgyában elvettetett. Wittman re­zolucziója a Fiumébe jövő idegen gőzhajók szub­­venczionálása tárgyában előadóhoz utasíttatott. — Monti két rezolucziója felett, a dalmát vasutak iránt, a bizottság napirendre tért. Monti har­madik rezoluczióját azonban következő szövegezés­ben a háznak elfogadásra fogja ajánlani. A kormány felhivatik, hogy a magyar kormánynyal a sziszek­­n­o­v­­­i vasútrész kiépítése iránt folyó alkudozások siettetésére hasson. Bécs, május 2. (A képviselőházból.) A kor­mány törvényjavaslatot terjeszt elő Teplitz város kö­zönségé­ek adandó 120.000 frt kamat nélküli köl­csönről, a munkálatokra, melyek a bérforrás vissza­szerzésére és biztosítására vonatkoznak. Schönerer indítványa, mely arra vonatkozik, hogy a n­apolomi­­czei fa­szállítási szerződés tárgyában bizottság kül­dessék ki, visszautasíttatik. Schönerer rászó­­lást indítványoz kifejeztetni a n­apolomiczei erdő­pusztítás ellen. Ezen indítvány a költségvetési bi­zottsághoz utasíttatik. A földmivelési minisztérium költségvetésének fedezése elfogadtatik. Épen úgy elfogadtatnak a póthitel-követelmények a belügymi­nisztérium részére. London, april 2. A Reuter-ügyn­ jelenti: Ge­­soff és Yankow ruméliai képviselők ápril 23-án Sa­lisbury marquishoz intézett levélben újra kifejezték azon óhajukat, hogy vele értekezhessenek. A delegá­tusok el akarják neki mondani Rumélia helyzetét; azt is ki akarják jelenteni, hogy a bolgároknak Ru­­méliában joguk van az új kormányzat életbe lépte­tése előtti meghallgattatásra. Salisbury 26-án ezt felelte: Sajnálja, hogy a delegátusokat nem fogad­hatja. Minthogy a ruméliai alkotmány végleg el van fogadva, az angol kormánynak nincs többé joga be­avatkozni. 28-án a delegátusok Salisburyhoz emlék­iratot intéztek, melyben panaszaikat előadják. Brüsszel, május 2. (A kamra ülése.) Brugg polgármester vonakodása, hogy a belügyminiszter körrendeletét a közoktatási törvényjavaslatról nyil­vánosan kiragasztassa, hosszabb vitára adott okot. A jobboldal napi­rendet indítványozott, mely kimondja, hogy a tanács törvényileg nincs kötelezve, törvény­­javaslatokra vonatkozó rendeleteket közzé tenni. Erre a kamra a kormány által ajánlott egyszerű napi­rendet 61 szóval 52 ellen elfogadta. London, máj. 2. A Reuterügyn. jelenti Fok­városból ápril 15-ről: Chelmford tábornok Dur­­banba érkezett s 17-én Moritzburgba megy. Noha az erősbitések nagyobb része már partra szállt, az uj előnyomulás a zuluk országába valószínűleg csak né­hány nap múlva fog megtörténni. A gyarmatbeli csa­patok 8-án hasztalanul kisértették meg Moi­osi banzuló-főnök králját megostromolni. Az angolok 26 embert vesztettek. Sir Bartle Frore kielégítő értekez­letet tartott a boérekkel s 10-dikén Pretoriába ér­kezett. Páris, május 2. A drámaírók és szerzők bi­zottsága 500 frankot szavazott meg a szegedi káro­sultaknak. Madrid, május 1. A király holnap tér ide vissza, hogy Rudolf főherczeget fogadja, ki szombaton érkezik ide. Páris, május 2. A Temps tudni véli, hogy a hatalmak semmiféle tényleges módosítást nem tettek a berlini szerződésnek Kelet-Rumélia és Bulgária okkupácziójára vonatkozó határozatain. Ennek foly­tán az orosz csapatok, ha előre nem látható esemé­nyek be nem állanak, május hó 31-ére kiürítik az illető területet. Teplicz, május 2. Tegnap este a hőforrások­­nál a városi fürdő vizemelő gépe működésbe hozatott. 6 óra 35 perczkor történt az első vizemelés, a hévviz azonnal megjelent az oszlató katlanban s rendesen, pompásan folyik bele. A gép kitűnő, a hévvizszük­­séglet busásan fedezve van. Zára, május 2. Vilmos főherczeg az Andreas Hofer hadigőzösön a tüzérség megszemlélésére Dal­­mácziából ide érkezett. Washington, május 1. A képviselőház ma elvetette az előbb elfo­gadott hadügyi budgetet s ezzel elutasította azon óhajt, hogy Hayes elnök vé­tója ellen tiltakozzék. A Pesti Napló tárczája. Egy távozó számadása. (Levél a szerkesztőhöz.) Bálint Gábor úr megkeresett minket a kö­vetkező, hozzánk intézett levél közlésére, mely f. évi ápril 29-től kelt: T. szerkesztő úr! Minthogy jelen nyilatkoz­tomnak czélja nem egyéni érdeket nemzeti érdek pa­lástjába burkolni, s igy követelő minőségben lépni föl, hanem egyszerűen fajunk s nemzetünk iránti tar­tozásomat tisztázni, azért reményiem helyet ad becses lapjában a távozó számadásának. Életemből 25 évet,­­ mert öntudatos czél felé igyekvésem tartamát ennyire számíthatom,­­ nem fényes körülmények közt, őszinte törekvésben töltöttem el, tanúim erre még élő tanáraim Csik- Somlyón, Maros-Vásárhelyt, Nagyváradon, Bécsben és Budapesten ; tanúim külföldön, a­hol nemzetünk­nek s tudományos törekvésének szégyenére épen nem voltam, mindazok, a­kikkel kétszeri tanulmányutazá­som alatt érintkeztem. E törekvés várakozást keltett úgy szülőfölde­men, mint annak határán túl is. Hogy eme várako­zásnak nem felelhetek meg, nem rajtam múlik. Mert hogy nem születtem gazdagnak s igy tanulmányaim értékesithetése czéljából álláskeresésre lettem utalva, az nem az én hibám. Midőn orosz- és mongol­országi utam bevégeztével hazahivattam onnan, a­hol kielégítő exisztencziát biztosíthatok vala ma­gamnak, a m. tud. akadémia ígért segélyezni mindaddig, míg országos állásom lesz. Ezen ígéret­ben bízva, őszinte odaadással fáradtam gyűjte­ményem kidolgozásán, még a sértő alárendelés da­czára is. Midőn második ázsiai utamból beteg­ségem miatt hazatérni kényszerültem, értésemre adták, hogy az akadémiai segélynek vége van, állítólag azon okból, mert egyik maecenasom, Fogarasy J. koldus módon meghalván, házat nem örökölhetett az akadémia, valóban pedig azért, mert uralomra jutottak a fanatikus pajtások, a­kiknek igen zokon esett, hogy túlzásaik ellen szólni nyertem, s hogy nem voltam hajlandó tekintélyüket elismerni még abban is, a­mihez édes keveset értenek. Féltek, hogy ha valamely portentum engem akadémiai taggá találna tenni, a lelkes Toldy s mások példáját követve, so­rompóba állandoztam volna a nemzeti ébredés kora óta igazi tudósaink által eléggé kifejtett egységes nyelvünket Csáki szalmájává tenni igyekvők kétes czélú tábora ellenében. Mert soha sem tudtam eltit­kolni azon aggodalmam, hogy a sok nem produkáló, hanem csak kérődző mester törekvése bábeli zavart teremtene a magyar nyelvben, ennek csak megválá­sára vezet úgy az azt megtanulni akaró idegeneknél, mint az azon beszélő és igazán teremtő romlatlan nyelvérzékűeknél. Szerintem nyelvet faragni nem lehet, az fejlődik a nemzet szellemi haladásával, ennek pedig a gram­matikus rágcsálása nem épen rugója. Bizony aggodal­mas jelenség, hogy nyelvünket mindenki akarta ta­nulni akkor, a midőn még nem került annyiba nyel­vünknek tudományos alapra fektetése s a midőn még nem akadémikusok kezelték — hogy a tudományos alapra fektetők kifejezésével éljek — a magyar nyel­vet, holott most kényszert kell alkalmazni; de ugyan miért is tanulná meg valaki azt a nyelvet, a­mely nél­kül kényelmesen élhetni csaknem széles Magyaror­szágban, sőt hivatalnokoskodni is lehet, s a­melynek valódi termékeit a tudós alapra fektetők hibás nyel­­vezetűeknek dekretálták; csupán a tökéletesen jó nyel­vezetűnek tartott nyelvészeti termékek kedvéért alig­ha érdemes a megtanulás fáradtságára ? Jó lesz,ha a nemzeti létet szívükön hordozók, a még egyetlen pal­ládiumot hívebben őrizik, mert egyszer csak azon ve­szik észre, hogy a tudós alapra fektetett nyelv a ré­giségtárba kerül. Én az akadémiának engemet illető eme határo­­zatában megnyugodtam, gondolván, jól van, legyen könnyítve önkényt elvállalt terhén, de más részről bíztam, hogy a feltétel teljesülését elősegítendi. Azon­ban nehogy azt mondják, hogy csak a sült galambra tátom a szájam, folyamodtam egy üresedésbe jött s szakmámnak jórészt megfelelő állásért; a rendkívüli válasz, mert a rendessel adósok maradtak, az volt, hogy a fordító osztály úgy van most berendezve, hogy annyi nyelvnek ismerete nem szükséges. Ezután a kultuszminiszter úr jóakaró nyilatko­zata folytán azon állásért folyamodtam, a­melyre ké­szültségem és szakmám följogosított. A miniszter úr nem akarván a tudó egyetem tudta nélkül végezni, ennek véleményét kérte ki sürgősen. Dicséretére le­gyen mondva a bölcsészeti karnak, néhány a tudo­mányban Bismarckot utánozni akaró kuszipajtás ellenzése daczára pártoló véleményt adott, a­mit az egyetemi tanács is megerősített, a­melyért ezennel legőszintébb köszönetemet nyilvánítom. Midőn az így sürgetett vélemény a kultuszminiszter úrnak megada­tott, elkezdődött a nyögés, a­mi rendesen a nem aka­rás vége szokott lenni, s ekként sajnosan kelle ta­pasztalnom, hogy az, a­kitől az igaz szólást csaknem mindenki meg akarja tagadni, mégis igazat beszélt, midőn igy szólott: »Vegye vissza rendkívüli tanársá­got kérő folyamodványát, mert úgy sem lesz semmi eredménye; a miniszter csak nyakáról akarta lerázni, midőn az egyetemhez fordult.« Hogy mire való volt a félévi stpril-jártatás fel­sőbb helyen, nem tudom , hogy miért kell valakinek tudományos működését féléven át megzsibbasztva tartani s igy idejét elveszittetni, azt nem értem. Ta­lán czélja volt e taktikának engem annyira puhítani, hogy végre nemzetem példájára, lihegve kap­kodjam föl az elém szórt hitványka morzsákat? Hisz, ha az ajánlat nem gúnyüzés akart lenni, akkor azt kell hinnem, hogy a magyar kormánynak egyenes czélja volt vagy alkalmat nyújtani nekem az Indiában tanulmányozott fakitélet itthoni gyakorlására, vagy kényszeríteni az elvándorlásra. Én ez utóbbit válasz­tom, mert annyira szellemi nyomoréknak még nem tartom magam, hogy egy csupa kegytől függő 5—6 száz forintnyi fizetéssel s még vagy annyira rugó ígé­rettel megelégedjem. Az ígéret az országos magántanári segélyre vonatkozik , az ennek elosztásánál gyakorolt igazsá­got eléggé illusztrálja az idei eljárás, a midőn az egyetemi referens, testvére helyett, tudományos c­á­­folat fejében rajtam bosszút állandó, minden segélyt meg akart tagadni, pedig csupán a segélyre valók utalva; s hány tanár nem tulajdonítja saját kegyének azt, hogy végre is valamicskét juttathattak?! De tegyük, hogy a segélyre szorult magántanárok száma jövőre nem szaporodik s hogy a magát megsértve érzett szellemi impotenczia fanatizmusának garázdál­kodása ellen a felsőbb hatalom némileg védeni fog, mint tette az idén: várjon az így kijövő összeg aequivalens-e eddigi fizetésemmel, vagy a jogosan várt állással, mert én szimmániában nem szenvedvén, csak az exisztenczia lehetőségét számítom ?! Hja, a többit szerezze meg tudományos munkája által, fogják mon­dani, a­mint mondották is már. Persze, táplálja az ember a portentumok bogarait, vagy fürmölje mun­kája által azok dicsőségköpenyét, akkor kap, a­mi jut, de próbálja meg csak valaki szakmájában ön­ lá­bán járni, kap tudom czifrábbnál czi­rább tót czime­­ket, a­mik ellen a magamféle nem akadémikus em­ber még csak nem is tiltakozhatik. Köszönje az illető vénségének, hogy az akadémiában reám szórt czi­­mezgetést vissza nem hárítottam ő reá. Hogy mi a hibám a kormány előtt, tisztán nem tudom. Talán az, hogy nem voltam politikus? hisz kelleténél több van, talán, mert barátaim némelyike nem kormánypárti ? én fanatikus nem tudok lenni fajomnál fogva; talán, mert nemzetemet buzgón sze­rettem ? hisz a kormány magát nemzetinek tartja; talán, mert a szabadelvűséget a szolgaság országában sem tudtam megtagadni ? hisz a kormány maga is szabadelvűnek nevezi magát. Talán valamely titkos társaság tagjának tartanak ? Ha a nemzettel tartani, s azzal együttérzeni és a családi szentélyt tiszteletben tartani nem egyértelmű a titkos társasághoz tarto­zással, úgy esküszöm, hogy semminemű titkos társa­sághoz sem tartozom. Én tehát fölveszem a vándorbotot, melyet előbb nemzeti tudományosságunk érdekében hordozok, hogy új hazában keressek magamnak exisztencziát, a­melyet itthon megteremtenem nem sikerült; — mert azt még az isten sem kívánhatja, hogy én annyi évi küzdés után dühös elleneim kegyelméből tengjek­­lengjek. Örömest követtem volna koszorús költőnk szó­­zatbeli parancsát, visszavonultam volna az ősi bir­tok igen igen pic­i maradványára, de mert ismerem a viszonyokat s láttam másféléket is, a maradás te­hetségemet meghaladó áldozatba kerülne. Én azon tiszta öntudattal veszek búcsút hazámtól, hogy meg­tettem a lehetőt. A belém fektetett nemzeti tőkét kérje számot­­a, nemzet azoktól, a­kik oda terelték a dolgot — a­mint szegény Fogarasy J. halálos ágyán Ázsiában létemkor előre jelezte — hogy kény­szerülve lettem lemondani mind arról, a mi fajom­hoz csatol, mert én nem tudván kétszínű lenni, hajámat s nemzetemet nem tudom magammal vinni a népek szipolyául szolgáló tökéletes faj példájára. (A levél e helyütt néhány aposztrófot tartalmaz a levélíró családjához , ezután igy végződik). Nemze­tünk sorsa, úgy látszik, hogy az igazi törekvő sokszor nem találja föl honját a hazában, míg a jövevények mind portentumokká lesznek. Az igaz, hogy a hazá­ból kiszorított jeleseink mind szerencsésebbek szak­májuk universzálisabb természeténél fogva, mint sok­kal igénytelenebb magam, a ki szerencsétlenségemre jobbatlán hazai érdekű szakmát karoltam föl. Nem­zetünk sorsa, úgy látszik, hogy az amfibiumoknak előnyt ad, pedig tudhatná s láthatná, hogy ezekből csupán azon dicsőség — ha annak lehet nevezni — háramlik reá, hogy tömi gyomrukat s áztatja bőven torkukat, míg az igazi dicsőség sugara máshova esik. Ebben teljesen hasonlítunk egyik szomszédunkhoz, a­hol minden nagyságos és excellencziás tudós büsz­­kén veti meg a nemzetet, a­melynek pedig kopoogó testén és lelkén kívül mindent köszönnie kellene. Vi­gasztalódjatok öreg szüleim annak tudtával hogy többeket ért fiatokénál átkosabb sors, hisz leá­nyán nem estek csak a közel­múltban is me­rőben nemzetellenes ügynek áldozatául, a­kik­­ben szülők, nők s gyermekek mindenüket vesz­tették ! Ha még kiskorú gyermeketek volna, azt a tanácsot adnám, hogy az amfibiumok, rókák és ku­tyák fő tulajdonságai.D­öntenétek és vernétek belé, mert akkor hamarább czélt érne és ti is általa, mert lát­játok, én a mai kor ezen kívánalmai egyikével sem dicsekedhetvén, semmire sem vihettem. A hatalmasoknak s még hatalmasabb súgói­nak pedig ajánlom, hogy kezdjék a kormányzást ön­maguk jellemének megigazításával, a mint Kung-cze khinai bölcs tanítja, s akkor a kisebbeknél is üdvö­­sebb eredményt érnek el. Bálint Gábor.*) .*) A levélíró a Székelyföldre ment, hol búcsút vesz családjától s azután külföldre utazik. Budapest, május 2. (P­étervárról) a Pol. Corr. hivatalos leve­lezője írja ápril 28-ről : A külföldi lapok azon ked­velt eljárás szerint, hogy mindent, a­mi Oroszország­ban történik, túlozzanak, a czár által elrendelt rend­kívüli ideiglenes intézkedéseket is­­iszonyatosának keresztelték. Ezzel szemben konstatálható, hogy itten még szabadelvű emberek is — van ilyen sok még a kormánykörökben is — meglehetősen csekélyeknek tartják az említett rendszabályokat. S valóban ideig­lenes főkormányzók kinevezése Pétervárt, Charkow­­ban és Odesszában nem új valami, minthogy ez állo­mások nem sokkal ezelőtt is megvoltak. A kormányzókra ruházott rendkívüli meghatal­mazások meglehetősen messze menők ugyan, de az illetőknek joguk van azokat akkor és úgy érvényesí­teni, mikor és miként nekik tetszik. Ha egyrészt e meghatalmazások csak a gonosztevők és forradalmá­rok ellen intézvék, s a becsületes embereket és nyu­godt polgárokat nem érintik, másrészt a közvéle­ménynek, Gurko, Loris­ Melikoff és Totleben urak egyénisége teljes biztosítékot nyújt minden vissza­élés ellen. E szerencsés választással a czár ismét be­bizonyította ellenszenvét minden szélső intézkedés és önkény iránt. Különben eddig sem a város fizio­­gnómiája, sem a mindennapi élet legkevésbbé sem változott; csak a kapuk előtt látni a dvornikokat (őröket), mint a közrend őreit. (Ilyent­ár a félhivata­los orosz levelező, van lelke hozzá!) A legutóbbi napokban számos elfogatás eszkö­zöltetett, sőt ismert neveket is említenek. Most úgy látszik, megtalálták a számos ön­­gyilkosság magyarázatát, mely a múlt évben é­s k­é­t é­v­v­e­l e­z­e­l­ő­tt a­z i­f­j­ús­ág bizonyos köreiben előfordult. Az öngyil­kosságok összeestek az Internaczionale orosz ágának vezetői által hozott azon határozattal, hogy hozzá kell fogni a gyilkoláshoz. Sorshúzás útján arra ren­deltetve, hogy főnökeik határozatait végrehajtsák, de másként nem akarva gyilkos szerepre vállalkozni, mely esetben biztosak lehettek, hogy ők fognak meg­gyilkoltatni, e fiatal emberek inkább magukat öl­ték meg. (!) Most az a kérdés, kijátszotta-e már ez a titkos társaság utolsó tromfját, vagy az, a­mi mostan törté­nik, csak előjátéka a súlyos és általánosabb bonyo­dalmaknak. Ez utóbbi alig hihető, mert ehhez a nép, vagy legalább nagy részének, támogatása volna szük­séges. Ennek azonban sehol semmi jele. Azon bajok igazi okai, melyekben Oroszország jelenleg szenved, következő három főpontban foglalhatók össze: 1. Minden morál teljes hiánya, mely minden embernél főleg olyan külső vallásban, mint a görög, egyedül pótolhatja a miveletlen papok által esetlenül magyarázott dogmákban való hitet; minden morál hiánya, melyet csak a család körében, az anya olda­lán tanulunk, mig itten a gyermekeket legzsengébb korukban közintézetekbe adják. 2. A közoktatás, mely 15 év óta túlságosan a klassziczitásnak hódol és sokkal bonyodalmasb isme­reteket igényel,semhogy élvezhető lenne, ami egyrészt aláássa a tanulók egészségét, másrészt legalább 40°/o éretlen marad, kikből azután kitűnő újonczok válnak a forradalom számára. 3. Végül az uj rendszer elején talán nagyon sebtében eszközölt átmenet az egyik szélsőségből a másikba, úgyszólván a szabadosság bizonyos állapo­tát teremtette s mindenesetre az erkölcsök és fegye­lem teljes meglazulását vonta maga után. (Egy német hang a keleti kérdésről.) A Pol. Corr. ápr. 29-diki berlini levele, mely mint a lap megjegyzi »a mérvadó német körökben a keleti kérdésre nézve uralkodó nézeteket tükrözi vissza«, azt fejtegeti, hogy az összes érdekelt hatalmak a leg­nagyobb lelkiismeretességgel hajtják végre a berlini szerződést s csak a porta igyekszik annak végrehaj­tása elé mindenféle akadályt gördíteni. A levél olyan egyoldalú és annyira telve van ferdítésekkel, hogy csakis azért érdemel figyelmet, mert esetlen és szenvedélyes támadását Török­ország ellen maga a Pol. Corr. szerkesztősége is »túl­ságosan kemény«-nek kénytelen nyilvánitan. A levél a többek közt azt akarja elhitetni, hogy az egész al­bán mozgalom a porta műve, mely titokban egy kéz­re játszik Olaszországgal s nem bánná, ha az albán tengerparton Olaszország vetné meg lábát. Garibal­din kívül azonban — ezt állítja levelező — senkinek sem jut eszébe ezen fantasztikus tervet komolyan venni. (Ke­l­et-Ruméliában) a Pol. Corr. egy le­vele szerint azon bír, hogy a törökök esetleg meg­szállhatják a Balkán-szorosokat, a nagy bolgár izga­tást újra felélénkítette. Ez izgatás élén a papság áll. A vezetők nem rég gyűlést tartottak, melyben kon­statálták, hogy az akc­ió­párt 76.000 harc­ossal ren­delkezik ; nagyobb részük a katonailag szervezett tor­naegyletek tagjai. Tisztekben nincs hiány, mert leg­­közelebb 125 orosz tiszt lépett ki az orosz hadsereg­ül, hogy a bolgárok ügyének szentelje magát. E mellett azonban a czár egyre békére inti a bolgárokat. Legközelebb József exarchához táviratot intézett, melyben azt mondja: »szivemből kívánom, hogy az ország jelen államintézményei­ keretében, bé­­kés és nyugodt fejlődés utján, a jóllét legmagasabb f­okát érje el.­ Mindemellett a bolgárok tudatták Szolypin tábornokkal, hogy ők minden áron megaka­dályozzák a törökök netaláni bejövetelét. Országgyűlés. A képviselőház ülése május 2-án. Elnök: Szlávy József. Jegyzők: Antal Gyula, Horváth Gyula, Mol­nár Aladár. A kormány részéről jelen vannak: Trefort Ágoston, Pauler Tivadar, Péchy Tamás, Kemény Gábor b., Szende Béla, Bedekovics Kálmán b. Az ülés kezdődik d. e. 10­/2 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Szemederovácz Zsigmond nagy­becskereki ügyvédnek, Madarász József által benyújtott kérvényét, az odavaló adóhivatal pénztár­noka Malesz úr állítólagos visszaélései meggátlása iránt; ugyancsak Szmederovácz Zsigmondnak másik kérvényét a reá rovott ügyvédi teher alól való föl­mentése iránt, Roszity-, Próka- és Gyóka nagy-becs­kereki lakosoknak Madarász József által benyújtott kérvényét, melyben magukat a rájuk igazságtalanul kirovott illetékek megfizetésétől fölmentetni kérik. Ezen kérvények a kérvényi bizottsághoz fognak tárgyalás és jelentéstétel végett áttétetni. Emmer Kornél az állandó igazoló bizottság előadója: Van szerencsém a t. háznak jelenti, hogy az állandó igazoló bizottság a mai napon tárgyalás alá vette Komárom sz. kir. város választó­kerületében megválasztott Pulay Kornél képviselő úrnak megbí­zó levelét s azt kifogástalannak találván Pulay Kor­nélt a 30 napi határidő fentartásával igazolt képvise­lőnek kéri kijelentetni. Elnök: Pulay Kornél Komárom sz. kir. város választó kerületében megválasztott képviselő 30 napi határidő fentartásával, igazolt képviselőnek jelentetik ki és egyúttal a III. osztályba soroztatik. Következik a napirend a magyar nyelvnek az elemi népiskolákban való tanításának kötelezettségé­ről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Rakovszky István sajnálja, hogy Mocsáry nem elégedett meg azzal, hogy tisztán saját nézeteire, saját minden igaz magyart csak fájdalmasan érint­hető gondolkozás­módjának kifejtésére szorítkozzék, hanem nem átalott a beszéde végén azon gyanítással élni, hogy vannak a házban és a házon kívül sokan, kik titokban bevallják, hogy neki igaza van, de nem merik azt nyíltan kimondani. Azt hiszi, felesleges volna ezen gyanúsítás ellen tiltakozni a magyar nem­zet bármely képviselőjének,legyen az magyar vagy nem magyar ajkú lakosság képviselője. Konstatálja, hogy hazánk nem magyar ajkú lakosságának élénk óhaj­tása, hogy az e törvényjavaslatban foglalt intézkedé­sek minél előbb életbe léptettessenek. S midőn ezen óhajtás konstatálása végett szólalt fel, talán a javas­lat ellen szólók közé kellett volna magát feljegyez­tetnie, mert a javaslat egyes intézkedéseit nagyon enyhéknek vagy nagyon is hosszú idő múlva gyümöl­csözőknek tartja. De visszaijesztette ettől azon ta­pasztalás, hogy így azok társaságába jutott volna, a­kik a törvényjavaslatot ellenzik. Az egyes nemzeti­ségi szónokok beszédére áttérve, kijelenti, hogy né­zete szerint is­­ igaza van Zaynak, hogy ő e családi ünnep testvérkörébe nem illik, mert itt a mostoha fiú sze­repét játszaná. De nem azon mostoha fiú szerepét, kit szülei elhanyagolnak, hanem azét, a ki a szülők minden jóságát, a testvérek minden szeretetét dacz­­czal, hálátlansággal visszonozza. (Tetszés.) A nemzetiségek hazánkban eddig meg tudták őrizni önállóságukat, s egy bizonyos közérzület fejlő­dött ki. És — így folytatja — Polyt Mihály és Román Sándor képviselő urak chauvinismust emlegetnek abban az államban, a­melynek alkotmánya és intéz­ményei sohasem állítottak fel válaszfalat magyar és nem magyar ajkú lakosok közt azon államban, mely­nek szabadsága alatt az őslakók és később bevándo­roltak egyaránt, meg tudták őrizni sőt fejleszteni saját nemzeti jellegöket. Ez tény te hát, melyet megc­áfolni nem lehet, s mely tény igazolja azt, hogy a nemzetiségi kérdésnek, melyet jónak láttak ezen, azzal semmi összefüggésben nem levő törvényjavaslatnál felidézni, indoka nem a mi alkotmányunkban s szabadelvű intézményeinkben, nem a haza lakosságában rejlik, hanem azon aspirá­­cziókban és izgatásokban, melyek a haza határán túl kifelé gravitálnak. (ügy van !) A mi alkotmányunk, te hát, kiállja a versenyt bármely más egységes, de vegyes ajkú európai állam­mal a­nélkül, hogy fel kellene állítanunk a Polti Mi­hály képviselő úr által önkényesen felállított vá­lasztó határvonalat nyugat és kelet közt. — Keressenek uraim akár nyugaton, akár keleten és nem fognak találni sem kisebb, sem nagyobb államot, mely az egyenjogúság, türelmesség és testvéri szeretet elvét oly mértékben és oly állandóan gyakorolta volna, mint a magyar állam a legrégibb időktől kezdve. De a szabad intézmények melletti ezen állami szerkezetünknek egységesnek és osztatlannak kell maradni és ép azon veszélylyel szemben, melyet Mocsáry Lajos t. képviselő úr idézett emlékünkbe, nem szabad megingatnunk állami szerkezetünknek ezen egységes alapját és nem szabad magunkat visz­­szaijesztetni az állameszme oly egyszerű és termé­szetes nyilvánításától, mint e törvényjavaslatban van, sem az által, hogy egy részről brutalitásnak jellem­zik eljárásukat, sem az által, hogy más részről naivi­tást vetnek szemünkre. Polti Mihály képviselő úr más nemzetek pél­dájára hivatkozik. Ez a világ oly régóta áll, oly sok­félekép és annyi ember által kormányoztatott, hogy a történelemből majd mindenre lehetne példát hozni, de arra te­hát, hogy a magyar államnál igazságosabb türelmesebb és méltányosabb állam létezett,, vagy létezik, nem hozott fel soha példát senki. (Élénk helyeslés.) Nem sikerült ez Polti Mihály képviselő úrnak sem, sőt az általa felhozott példák is ellene bizonyítanak. Azon idézet, melyet ő a flamand nem­zetre nézve felhozott, ép e törvényjavaslatot igazolja. Azt mondja ez idézet: »konzerválni kell a flamand nemzetet.« De kérdem, te­hát, ki akarja bármely nemzetre vonatkozólag ennek ellenkezőjét tenni. De előhozza az idézet az indokokat is, hogy miért kell konzerválni a flamand nemzetet; azért mert az adja meg Belgiumnak egyéniségét. Kell-e helyesebben indok és igazolás arra nézve, hogy Ma­gyarországon a többi nemzetiségek mellett konzer­válni kell a magyar nemzetet, a magyar nyelvet is, mert hisz ki fogja megadni Magyarországnak egyé­niségét, ha nem a magyar elem ? (Tetszés.) De Polyt képviselő úr bátorsága továbbmegy, ő itt a képr.­házban van, hol az alkotmány szabadságá­nak pajzsa alatt ő és társai bátran nevezhetik magu­kat idegeneknek, bátran hivatkozhatnak a Philip­­pinel való találkozásra, a­hol minden nemzetiség egy ezredéven át úgy meg tudta őrizni egyéniségét, vallá­sát és nyelvét, mint a szabad Angolország és Ame­rikában sem, ott mer hivatkozni Lengyelországra és szomorú példájára; még ő juttatja eszünkbe, hogyha Lengyelország akkor, mikor nagy és hatalmas volt, assimilálta volna a népfajokat — a­mit sem e javaslat, sem a magyar nemzet nem akar — úgy nem esett volna azon sors áldozatául, a­melyet Polti kép­viselő úr előadása szerint azon népfajok készítettek elő számára akkor, midőn hatalma meggyengült. És hivatkozik a képviselő úr azon Lengyelországra, a­mely áldaná istenét, ha a szomszéd hatalom uralma alatt oly szabadságot, oly egyenjogúságot élvezhetne, mint Magyarországon a nemzetiségek bármelyike. Ne féltsék uraim saját nemzetiségüjét és annak érdekeit ezen javaslattól, a­mely azokat nem bántja, még csak nem is érinti, ne féltsék a magyar nem­­zeket sem, a­melynek számaránya sem veszélyes önökre, a­melyet nem bánt hódítási, terjeszkedési visz­­keteg, mint a keleti szomszédok kisebb nagyobb, leg­kisebb és legnagyobb államait, és a­mely őszinte ro­­konszenvvel kíséri a kebelében élő nemzetiségek kul­­túrtörekvéseit, mert azokban önmagára nézve veszélyt nem lát, sőt inkább óhajtása az, hogy a hazában élő minden nemzetiség lehetőleg művelődjék és kita­lö­l­­jék.­­ De féltsék nemzetiségüket és saját jól felfo­gott érdekeiket, a melyeket itt az országban háborút­­lanul őrizhetnek ápolhatnak; de féltsék saját szabad­ságukat, melyet itt bizton élvezhetnek azon hatalom­­tól, a­melyet Polti képviselő úr látott jónak emlé­kezetünkbe idézni, s a­melynek, mint Lengyelország példája és a legújabb események is bizonyítják, akár ellenségeskedése, akár barátsága, akár táma­dása, akár ölelése egyaránt veszélyes a szabadságra nézve. Elfogadom a törvényjavaslatot az általános tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés.) Mocsáry Lajos kijelenti, hogy csak azt mondta, hogy sokan, kik e törvényjavaslatot nem helyeslik, nem tartják opportunusnak azt kijelenteni. Hofgraef János nem fogadja el a törvényja­vaslatot, mert az sérti a Magyarországban élő nem­zetiségek jogait, mert ha törvénynyé is válik, czélra nem fog vezetni, mert kivitele nehézségekbe fog üt­közni s végre mert a nemzetiségek izgalmát idézi fel. Juraszek Ferencz a törvényjavaslatot pár­tolja s hosszasan foglalkozik a törvényjavaslat ellen felhozott érvekkel. Tudósításunk befejezésekor Dimitrievics Mi­los szólal fel. Szeged. 1. — ápr. 30. Valóban megnehezült az idők viharos járása fölöttünk. Nincs pár óráig tartó jó időnk, folyton esik, szintúgy szakad az eső, s fáj a leghűvösebb őszi szél s a kunyhók és fabódék lakói meg nem mozdul­hatnak, hogy nyirkos levegőjű, büzhödt odúikból ki­lépve, kissé tisztább levegőt élvezzenek. A víz folyton nyomul az elhagyott száraz te­­rekre, már alig pár hüvelyknyi különbség a márczius 18-iki beláradástól. Az alföldi töltés elszakadt ré­széből mintegy ezer s nehány öl van eltöltve, de mellette meg ujból elszakad s ömlik a viz szegény szorongatott helyzetű városunk romjain keresztöl, még itt-ott birt száraz területünkre. Az elfogási munkálatok akadályozzák a belte­rületi viz kifolyását, pedig azt hívők, hogy minden nappal több ölnyi területünk leend vízmentes, mi­helyt a betömési munkálatok »isten igazába« folynak, — mint annyi sokszor, most is — csalódtunk. Ag­gasztóig rohamosan növekszik városunk belterüle­tén a víz, újból betolakodott a már feltisztogatott bolt­helyiségekbe, s a piaczról nyomról-nyomra űzte el az ott élénk sürgés-forgásban levő vásárosokat.

Next