Pesti Napló, 1879. június (30. évfolyam, 134-157. szám)

1879-06-30 / 157. szám

157. szám, Szerkesztéül irodai Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, Bérmente­­teti levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­ hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. Budapest, 1879. hétfő, junius 30 A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás kör­ül panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. 30. évi folyam. Előfizetési feltételek­­ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felfitfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó eső napjától futik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti­­Napló kiadó­ hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. A Pesti Napló táviratai — Múlt éjjel érkezett. — Pétervár, jun. 29. A belügyminiszter rende­lete oda utasítja a falusi hatóságokat és falusi rend­őrséget, nyúljon rendszabályokhoz a kósza izgatók ellen, kik álhírekkel az ingatlan vagyon elosztásával lázítják a népet. A pétervári ideiglenes főkormányzó köriratot bocsátott ki a pétervári városi kapitányhoz és Péter­vár, Novgorod, Pleskau, Olonecz és Archangel kor­mányzóihoz, melyben őket utasítja, vennék ki ideig­lenesen a nyomdákat törvénysértések esetében a tör­vényszékek illetősége alól és engedjék azokat a pé­tervári főkormányzóság törvényhatósága alá. Zára, jan. 29. A nemzeti központi bizottság, az eddig már megválasztott képviselők neveit közli. A vidéki községekben az országgyűlési képviselők: Zara-Beckovacz kerületben : dr.Klari Mihály, Sebe­­nico-Kninben dr. Monti, Spalato-Lesinában Bulat Kajetán dr., Sinj-Imoschi-Makarskában Pavlinovics Mihály, Raguza-Curzolában Pozza Ráfael gróf, Kat­­taróban a jelöltet még nem tudni. A városokban: Lupuk Antal podesta és országgyűlési képviselő, a másik jelöltet még nem tudni. A legmagasabban adó­­zottak választottja Boretti Haufred gróf. Szerajevo, június 29. Az itteni városi tanács a tiszte­le­tbeli polgárságot megszavazta Würtemberg herczeg altábornagynak és Jovanovics altábornagy­­nak, nemkülönben Rotky és Radovinac udvari taná­­csosoknak is. Rotky udvari tanácsos jul. 2-án szabad­ságra megy. Bécs, június 29. A Montagsrevue egy czikket hoz ezen czim alatt: »kompromisszum a cseh nagy föl­des birtokokban”, s állítja,hogy a kormány senkivel se alkudozott, hanem a pártok alkudoznak maguk közt. A Montagsrevue rámutat a Rieger és Herbst közti értekezésre, melyről még eddig semmi eredményt nem tudhatni. A gráczi és st.-pölteni programmok indítot­ták arra a csehországi szabadelvű nagybirtokosokat, hogy kompromisszumra lépjenek az államjogi érzelmű pártfelekkel és az összes cseh nemességet emlékeztet­ték konzervatív missziójára, sőt még a kormányt is konzervatívnek akarják feltüntetni. A kormány ugyan nem fog reakczionárius politikát űzni és akár lépje­nek be a csehek és feudálisok, akár nem, nem fogja megengedni, hogy bármely oldalról is támadtassék meg az alkotmány, akár államjogi, akár szabadsági oldalról. Róma, jún. 28. Éjjel. Bulgária fejedelme a királynak és az olasz kormánynak kifejezte köszö­netét és háláját azon befolyásért, melyet Olaszor­szág gyakorolt megválasztatásánál a bolgár fejede­lemségre, továbbá kijelenté, miszerint a berlini szer­ződést lelkiismeretesen fogja megtartani. A fejedelem hétfőn Brintisibe fog utazni, hogy onnét muszka ha­jón utazzék Konstant­inápolyba. A király Sándor fejedelemnek a Szent­ Mór és Lázár nagy keresztjét adományozta. Berlin, jun. 28. A Nordd. Alig. Ztg. a leg­újabb egyptomi eseményekről ezeket írja : Ezek elég világosan bebizonyították, hogy Francziaország és Anglia ottani politikájukra nézve egyetértenek. Csak az egyetértés által lehetett ezen eredményt elérni és ez fő feltétele volt azon támogatásnak, melyet Német­ország és Ausztria a nyugati hatalmaknak Egyip­tomban legutolsó fellépésüknél szolgáltattak. Német részről elégtételt érezhetünk ezen egyetértés felett, mely legjobb biztosítékul szolgál a keleten fenntar­tandó békének és rendnek. — Ma érkezett. — Pária, jun. 30. A Temps­hire szerint a brit kormány Napoleon herczeg haláláról bizalmas jelentést kapott, melyet titokban tart. London, jun. 30. A Reuterügynökség jelenti: Izmail pasa a volt khidiv ma Szmyrnába készül utazni. Kairó, jun. 29. Gaudard boy kabinetfő­nökké neveztetett ki. Róma, jun. 30. Az Italic szerint a bolgár fe­jedelem hosszabban értekezett a pápával. A parla­menti helyzet nagyon bizonytalan. A kamra folytatta az őrlési adó tárgyalását. D­e p­r e­­z i­s kijelenti, hogy a bizottság kisebbségéhez tartozó del Guidice képviselő indítványát elfogadja, mely szerint a kamra praerogativája a szenátus ellenében megóvandó. A Festi Napló tározója. Korunk hőse. LERMONTOV-tól. Orosz eredetiből fordította Timkó Iván és Baby E III. A fatalista. (Vége.) Nemsokára valamennyien elszéledtek, különfé­leképen fejtegetvén Vulics esetét, bizonyosan, egy­hangúlag önzőnek bélyegezve engem, minekutána ely emberrel fogadtam, a ki önmaga meg akart halni, mintha nélkülem is nem talált volna elég alkalmat arra .... Midőn haza mentem, a telepitvény utczái puszták voltak. A teljes s vörös hold, a tűzvész fé­nyével emelkedett ki a házak fogas láthatára mögül; a csillagok nyugodtan fénylettek a sötét kék égen, s nekem nevetségesnek tűnt fel, midőn eszembe jutott, hogy voltak egykor oly bölcs emberek is, a­kik azt hitték, hogy az égi testek részt vesznek vitáink­ban valamely darabka földért, valamely kigondolt jogért. S igazán­­ ezen lámpák — vélemények szerint — csak is azért lettek meggyújtva, hogy küzdelmei­ket , győzelmeiket megvilágítsák. Változatlan fény­nyel égnek, az ő szenvedélyeik s reményeik azonban régen elaludtak velök egyetemben, mint azon tü­­zecske, melyet a békés zarándok az erdő szélén gyújtott ! És mégis, mily akaraterőt adott nekik azon meggyőződés, hogy az egész égboltozat, számta­lan lakóival együtt, néma, de osztatlan részvéttel te­kint rájuk­­ ... Mi pedig, az ő szánandó utódaik, kik minden meggyőződés s önérzet nélkül, bolyongunk a világban, minden öröm és veszély nélkül, azon gyáva félelmen kivül, mely a szivet az elkerülhetetlen halál érzeténél összeszoritja, képtelenek vagyunk nagy ál­dozatokra, se az emberiség, se saját magunk javára, miután érezzük annak lehetetlenségét, s egykedvűen megyünk egyik k­étségből a másikba, úgy, mint elő­deink egyik tévedésből a másikba jutottak, nem bír­ván — mint ők — se reménynyel,se azon megmagya­­rázhatlan, habár izgató élvezettel, melyet a lélek min­den küzdelemben az emberekkel vagy a sorssal szem­­ben talál. Sok ily hasonló gondolat vonult át lelkemen, nem tartóztattam őket, mnthogy nem szeretek vala­mely elvont gondolatnál megállapodni, mire is ve­zetne az ? . . .. Kora fiatalságomtól állhatatlan vol­ta­m; váltakozva gyönyörködtem a borús s verőfé­­nyes képekben, melyeket nyugtalan s szomjas képze­letem alkotott. De mi maradt nekem ezekből ? — egyedül az aléltság, mint egy éjjeli harcz után — álomképekkel s a bánattal teli szomorú visszaemlé­kezés. Ezen hiába való harczban elpazarlom lelkem hevét s akaratom álhatatosságát, mely a tevékeny életnek elkerülhetlen föltétele. Mikor az életbe lép­tem, már is túléltem azt szellemileg, unalom fogott el, mint azon embert, a­ki, egy már rég olvasott könyv tartalmát egy hasonló újban fölismeri. A mai est eseményei reám meglehetősen mély benyomást gyakoroltak, s felizgaták idegeimet. Nem tudom most határozottan, hiszek-e még a falumban vagy sem, de az este erősen hittem. A bizonyíték meg­lepő volt, és én, eltekintve attól, hogy kinevettem elő­deinket, s az ő szolgálatkész asztrológiájukat, aka­ratlanul nyomukba estem; azonban még idejekorán állapodtam meg ezen veszélyes utón, elvül vévén: semmit el nem vetni, de vakon sem hinni; félrevetem a metaphysikát, s lábaim alá tekintek. Ezen óvatos­ság nagyon is helyén volt: — alig-alig hogy el nem estem, midőn valami vastagba s puhába botlottam, mely élettelennek látszott. Lehajoltam — a hold épen az útra világított — s mi volt ? előttem egy disznó feküdt, két felé vágva . . . . Alig értem rá jobban megtekinteni, midőn lépteket hallok: két kozák rohant az utczából. Az egyik hozzám jött, s kérdé: nem láttam-e egy részeg kozákot, a ki egy disznót kergetett. Felvilágositom őket, hogy nem találkoztam vele, s páratlan vitézsége szerencsétlen áldozatjára mutattam. — Minő zsivány! mondá a második kozák: — ha egy keveset iszik, úgy mindennek neki megy, a­mi csak kezei közé jut. Menjünk utána Jeremies, meg kell kötözni őt, még pedig .... Ők eltávoztak, én pedig óvatossággal folytatom utamat, míg végre szerencsésen lakásomra értem. Egy öreg gazdatisztnél laktam, a­kit jó kedé­lyéért szerettem, különösen azonban szép leányáért, Anasztáziáért. Anasztázia szokás szerint a kerítés ajtajában várt reám kendőjébe burkolva. Megismervén engem, mosolyogva fogadott, nekem azonban ma legkevesebb kedvem sem volt vele enyelegni. »Jó éjt, Anasztázia!« mondám, mellette elmenve. Felelni akart valamit, azonban csak sóhajtott. Elzárván magam után az ajtót, gyertyát gyúj­tottam s az ágyra vetem magam; az álom azonban ez egyszer a szokottnál tovább váratott magára. Már hajnalodott, midőn elaludtam, de nyilván az egekben meg volt irva, hogy ez éjjel ki nem alszom magam. Négy órakor reggel ablakzörgés költött fel. Felug­rottam. Mi az? . .. »Kelj föl, s jere ki!« kiáltá ne­kem néhány hang. Hamar felöltözködtem s kimentem. »Tudod, mi történt ?« mondá nekem egyszerre három tiszt, aki értem jött. — Mi? — Vulicsot agyonütötték. Megkövülten álltam ott. — Igen, agyonütötték! folytaták ők — Menjünk hamar. — De hová ? — Az után megtudod. Elindultunk. Mindent elbeszéltek nekem, ahogy történt, hozzá téve különböző megjegyzéseket, a sa­játságos fátum rovására, mely egy félórára mente meg őt az elkerülhetlen haláltól. Vulics egyedül ment a sötét utczában, megrohanta egy részeg kozák, ugyanaz, a ki a disznót megölte, s meglehet, elment volna mellette észrevétlenül, hogyha Vulics hirte­len meg nem áll s nem mondja: — »öcsém, kit keresssz ?« — Téged! felelé a kozák, neki csapva sáská­ját s keresztül vágva őt a válltól majdnem a szívig... Ama két kozák, a ki velem találkozott s a gyilkost üldözé, felvevé a sebesültet, ki már utolsó küzdelmében volt s csak két szót mondott : »igaza volt!« Csak én értem meg ezen szavak értelmét, reám vonatkoztak azok, akaratlan jóslám meg szegénynek sorsát; instinktusom nem csalt meg : híven olva­som le változatlan arczán a közeli halál előjelét. A gyilkos egy puszta házba zárkózott a hely­ség végén , oda mentünk. Tömérdek asszony futott sírva azon irányban. Időnként egy-egy kozák vágta­tott az utczán, elhagyva bennünket. A zavar nagy volt. Végre oda értünk, nézzük a viskót, mely zár­va volt, nagy tömeg környező. A tisztek s kozákok élénken vitatkoztak ; az asszonyok sóhajtoztak, biz­tatva s nyugtatva egymást. Köztük észrevettem egy őrültségig kétségbeesett öreg asszonyt is. Egy vastag fatörzsön ült, térdeire támaszkodott s fejét kezeire nyugtatá , a gyilkos anyja volt. Ajkai időnként mo­zogtak . . . imát vagy átkot mondott-e, nem tudom. Ezalatt el kellett tökélni magunkat, elfogni a vétkest, azonban senki sem mert elsőnek megkísér­lem a behatolást. Az ablakhoz léptem, s betekintek a szobába. Halványan feküdt a pallón, jobb kezében pisztolyt szorítva; véres sáskája mellette feküdt. Kifejezéstel­jes szemei ide-oda vetették zavart pillantásukat; időnkint rángatódzott, s fejét fogá, mintha zavaro­san emlékeznék a tegnap történtekre.Több elszántsá­got nem olvastam ezen nyugtalan arcában, s mon­dom az ezredesnek, hogy jobb most feltöretni az aj­tót s behatolni a kozákoknak, mint azután, a­mikor egészen magához tér. Ekkor az öreg eszául (kapitány a kozákoknál) az ajtóhoz lépett, s nevén szólitá. Ez visszafelelt. — Vétkeztél Jefimich barátom, mondá az eszaul: nincs mit tenned, add meg magad! — Nem adom meg magam­­ felelé a kozák. — Félj az istentől! hisz nem vagy te megátal­kodott csecsenez, hanem tisztességes keresztény. És ha már vétked félrevezetett, nincs már mit tenned: sorsod ki nem kerülöd! — Nem adom meg magam ! kiáltá fenyegető hangon a kozák, s felvoná pisztolya kakasát. — Ej nőne! kiáltá az eszaul az öreghez, be­szélj fiaddal, talán meghallgat .. . Hisz ez csak is­tent kisérti. Nézd, az urak is már két órája, hogy itt állanak. Az anyóka fájdalmasan tekintett reá s fejét csóválta.­­»­ Bitrovics Vazul — mondá az eszaul — az e­bedzse alé lépve: ő nem adja meg magát — ismerem ő.­ Isi pedig az ajtót törjük be, úgy bizvást sokakat d­úl át, feestünk. Nem parancsolná meg őt egy kissé n­egléta? Ezen pillanatban egy sajátságos gondolat tá­madt agyamban , hasonlóan Vulicshoz, én is megkí­sérteni akartam a sorsot. — Várjon, mondom az ezredesnek, — én ele­venen fogom el őt. Meghagyván az eszaurnak, hogy vele szóba áll­jon, ez alatt az ajtó elé három kozákot állítottam, hogy készen álljanak, az ajtót adott jelre betörni s segítségemre rohanni. Megkerültem a viskót, s a vég­­z­ő&&­ ablakhoz közeledtem ; szivem erősen vert. f * b, te szerencsétlen! kiáltá az eszaul: —« te minket kinevetsz, vagy mi ? Avagy azt hiszed, hogy nem bírunk veled ? Erre minden erejéből az ajtót döngetni kezdő, én pedig egy résen át a kozák minden mozdu­latát figyelemmel kísérem, a­ki ezen oldalról nem remélte a megtámad­tatást. Hirtelen felrántam az ablakot s fejjel a szobába zuhantam. A golyó fülem mellett ment el, s egyik epaulettámat ránta le; a füst azonban, mely a szobát betöltő, nem engedő megtalálni a mellette fekvő saskát. Megragadám ke­zénél, a kozákok berohantak, s nem múlt el három percz, midőn a bűnös már meg volt kötözve s fedezet alatt elkísérve. A nép elszéledt, a tisztek gratulál­tak nekem — s valóban volt is miért! Ezek után miként ne váljunk fatalistává ? De ki mondja meg bizonyosan, hogy meg van-e erről győ­ződve is, vagy nincs ? .... Pedig mily gyakran állít­juk fel meggyőződésnek érzelmeink csalókaságát vagy eszünk valamely rögeszméjét ! Én szeretek minden­ben kétkedni, ezen dispozíc­ió azonban nem zavarja a jellem határozottságát; ellenkezőleg, a­mi engem illet, én mindig bátrabban megyek előre akkor, mi­dőn nem tudom mi vár reám. Hisz a halálnál rosz­­szabb nem történhetik — a halált pedig ki nem ke­rüljük. V­issza­érkezve a várba, elbeszéltem Maximics Maximnak mindent, a mi velem történt s a minek tanúja voltam. Ismerni óhajtam nézetét a fatalizmus iránt. Kezdetben nem érte meg ezen szót, én azonban megmagyaráztam neki, a­hogy tudtam, s ekkor ő fontos fejcsóválással következőket mondá : — Úgy, úgy! Ez meglehetős furcsa eset!. . . különben ezen ázsiai kakasok (értendő : fegyver­ka­kasok) sokszor mondanak csütörtököt, ha résza­ van­nak megkenve, vagy nem eléggé vannak felvonva. Be­vallom, nem szeretem a cserkesz csöveket, azok vala­hogy nem a mi embereinknek falók. Az agya is igen kicsi, — úgy hogy még az orrot is megpörkölt. De azért sáskáik olyanok — hogy bámulat! Azután elhallgatott, de rövid idő múlva így folytatá: — Igen kár szegényért... Az ördög vitte azon gondolatra, hogy éjjel a részegekkel beszédbe álljon ! ... Különben, látszik, hogy már születésénél rendel­tetett így!... Többet nem hozhattam ki belőle: ő egyáltalá­ban nem szedeti a metaphisikai ritkát Budapest, június 30 (Az osztrák választási mozgalmak.) Míg a német alkotmányos párt, különböző töredékek­ben vívja a választási harczot, a feudal-klerikai ele­mek, a jelen kormány pártolása alatt, zárt sorokban lépnek fel s jelentékeny eredményeket vívnak ki. E tünemény minket nem lephet meg. A politika, mely­nek gr. Andrássy az okkupáczió által kedvezett, ter­mészetszerűleg érvényesítést keres a belügyekben is, s az áramlat, mely egyelőre gr. Andrássyval paktált, csakhamar erőt talál arra, hogy vele szembe száll­jon. A N. Fr. Br. Prágából több »leleplezést« közöl, melyek lényege a következő: A mostani események története visszanyulik azon időbe, midőn Taaffe gróf a kabinet alakításával megbizatott. Tirol egykori helytartója már akkor biztosítá azon férfiakat, kiknek tárczát ajánlott, hogy nem átmeneti, hanem állandó minisztérium alakítá­sáról van szó, mely a választások után is megmarad­hasson, s a birodalmi tanácscsal szemben megtart­hassa állását. Azon kérdésre, hogy mely elvekre akarja a minisztériumot alapítani, Taaffe mindig ki­­térőleg válaszolt, s egyszerűen az alkotmány iránti ragaszkodására utalt, s Andrássy grófhoz való vi­szonyát illetőleg kijelenté, hogy az a paritás elvén fog nyugodni, s az alárendeltséget a közös miniszté­riummal szemben perhorreskálja. Már akkor feltűnt, hogy Taaffe gróf különös előszeretettel fordult azon férfiakhoz, kiknek politi­kai nézete bizonyos tekintetben ellentétes volt a dualizmussal. Taaffe gróf misszióját nem tölthette be s mint belügyminiszter lépett az új kabinetbe. Fontos politikai jelenség volt azonban az, hogy az ülésszak utolsó napjaiban az okkupáczionális politika legel­­keseredettebb védőinek egyike egyszerre megfordult s az urak házában tartott egyik beszédében nyíltan felmondta a barátságot Andrássynak. E beszéd nagy és megérdemelt méltánylásban részesült s erre vissza kell térnünk ma, mert azon férfiú, ki e beszédet tar­totta, rokon­nézetü politikusok társaságában a morva nagybirtokosság körében a kompromisszumnak leg­kiválóbb tényezőjeként szerepel. Mindez tervszerüleg volt előkészítve. Taaffe gr., úgy látszik, végre megtalálta azon áramlatot, mely­­lyel politikáját előbbre vinni remélheti. Felhasználja azon elégedetlenséget, melyet a Magyarország és Ausztria közti viszony Ausztriában felidézett, s ennek segélyével új pártokat alakít. A nagybirtokos­ság körében történt kompromisszumok, azon csodála­tos talány, hogy Csehország Welfjei és Gibellinjei, Carlos Auersperg és Clam­ Martinitz kezet fognak, csak azon tényben találhatják magyarázatukat, hogy a morva és cseh nagybirtokosság különböző pártjai Magyarország ellen akarnak fordulni s ezen czélból koalícziót csinálnak, így az egész mozgalom Magyarország domináló, állása ellen irányul és mindazok, kik ezen irányt helyeslik, legyen bár egyéb kérdésekben más meg­győződésük, mint szövetségesek kész örömmel fognak az új pártban fogadtatni. De épen nem szabad azt gon­dolni, hogy a haladópárt program­jának megvalósí­tásáról van szó, hogy érvényre akarják juttatni azon híres jelszót, mely választást enged a c­entralizmus és a personal unió között. Nem egyez meg Taaffe gr. egyéniségével a tisztán átgondolt program, s isme­rősei úgy jellemzik őt, hogy nem szokott öntudatos tervek szerint cselekedni, úgy rajzolják őt, mint politikai faiseur-t. Ezen tehetségére maga is sokat ad, s nagy vívmánynak te­kinti, hogy a kompromisszumot létrehozta. De azt fogják sokan kérdezni: mi czélja van ennek, ha nem létezik programm a monarchia kétfelé közti viszonyt illetőleg ? Az egyesülés czélja mindenekelőtt személyes természetű. Azt mondják, hogy Taaffe gr. ellenfele Andrássynak, s azon férfiakról, kik vele szövetkeztek, bizonyosan tudjuk, hogy Andrássy grófnak nem ba­rátai. Csak azért, hogy Andrássy ellen síkra szállja­­nak, lép ki Clam Martinitz magányából, kandidáltat­ja magát Schwarzenberg Adolf gr., szövetkezik Wid­­mann gr. Belkredivel, Auersperg Carlos bl, a prágai érsekkel. Az osztrák nemesség szövetkezett Andrássy ellen, azon reményben, hogy megdöntheti a legfelsőbb helyen a magyar befolyást és hibának tekinti most, hogy hatalmát, mely társadalmi állásában fekszik, eddig nem használta fel. A nemesség mobilizálta magát, s ezt a Török­országgal kötött ko­nvenczió idézte elő. A harcz An­drássy ellen egyelőre a parlamenten kívül s talán azon körökben fog vivatnt, melyek a cseh tartományi marsallt arra szólították fel, hogy a nagybirtokossági jelölt-névsor egybeállításánál hazafias áldozatot hoz­zanak. De miként fog a helyzet a parlamenttel szem­ben alakulni ? Taaffe gr. mindenki előtt kijelenti, hogy el van határozva az alkotmányhoz annak szavai és szelleme szerint ragaszkodni. De a gróf már ma is hasonlít azon győzőhöz, kit foglyai nem eresztenek szabadon. Közte és jelenlegi társai között a viszony tel­jesen tiszta lett. A morva nagybirtokosságban a harcz az ellentéteket elég világosan feltüntette s Taaffe gr. fáradozása csak arra irányult, hogy a mi­niszterválság legalább formailag, ne a választások alatt történjék meg. A választásokat azonban tény­leg maga Taaffe vezette s Ausztriának ma ő az egye­düli minisztere. Közvetlenül a választások után a kabinet be fogja adni lemondását s valószinüleg Taaffe gr. fog megbizatni az uj kabinet megalakí­tásával. Bizonyos, hogy Taaffe gr. az alkotmánypártot is fel fogja ismét szólítani, hogy vegyen részt a kor­mányban s minthogy innen tagadó választ fog kapni, máshova fog fordulni, így a jövendő minisztérium zöme a jogpárt mérsékeltebb eleméhez fog tartozni s a birodalmi tanács, ha újonnan egybegyül, valószínü­leg Taaffe és Hohenwart grófokat együtt fogja látni a miniszteri padokon. Prágából a helyzetre nézve azt írják, hogy Clam-Martinitz jr. a kompromisszum létesítésével a cseh pártot is rendkívül meglepte. Ennek az a követ­kezménye, hogy a csehek most már bizonyosan be­lépnek a birodalmi tanácsba s ez ellen még Rieger sem tesz kifogást, mert hiszen a belépés nem feltétle­nül kívántatik. Beszélik, hogy a feudális nemesség­nek a tartománygyülésbe is lehetővé fog tétetni a belépés és pedig akképen, hogy vagy 20 alkotmánybű nagybirtokos leköszön, vagy ha ez nem volna elér­hető, azáltal, hogy a cseh tartománygyülés felosz­­lattatik. A tartománygyülés augusztusban jön ismét egybe s ekkor a koronázás kérdése is szóba kerül. A feliratban ugyanis a gyűlés fel fogja kérni ő Felsé­gét, hogy elődei szokása szerint koronáztassa meg magát, ez előtt azonban a kiegyezés tényleg meg­történjék. A koronázási esküben fel fog vétetni az is, hogy az uralkodó család kihalta esetére az ország önrendelkezési joga visszaszáll. Az uj viszonyoknak megfelelőleg a helytartó állása is más egyénnel fog betöltetni s feudális körökben beszélik, hogy az uj minisztériumban Csehország részére külön miniszter neveztetik ki és pedig egy feudális nemes családból. (A tiszamenti vízszabályozó tár­sulatok.) A pénzügyminiszter körrendeletet bo­csátott ki a Bereg-, Ung-, Szabolcs-, Zemplén-, Borsod-, Hajdú-, Bihar-, Jász-Nagy-Kun-Szolnok-, Pest-Pilis-Solt-Kiskun-, Heves-, Békés-, Csongrád-, Csanád-, Bács-Bodrog-, Torontál-, Temes-, Arad- és Krassómegyék területén működő m. kir. adófelügye­­lőkhöz és adóhivatalokhoz, a Tisza és mellékfolyói mentében alakult vizszabályozó és ármentesitő társu­latoknak az 1879. XXXV. tcz. alapján adandó ál­lami előlegek felvételénél és azok kezelése körül kö­vetendő eljárás iránt. A rendeletből fölemlítjük a következő főbb in­tézkedéseket : Az előleg felvételére jogosult társulat közgyűlési határozattal állapítja meg a felveendő előleg összeget; arról mintázati rovatos nyomtatvá­nyon elkészíti az egyéni kivetési kimutatást és pedig azon ártéri birtokosokra nézve, kik adójukat a köz­ségnél fizetik községenkint, azon ártérbirtoko­sokra nézve pedig, kik adójukat a kir. adóhivatalnál fizetik, adóhivatalonkint összeállítandó külön füzetekben. Ezen füzeteket a társulat igazgatója név­­aláírásával és a társulat pecsétjével hitelesíti. A társu­lat elnöke, figyelemmel a közlekedési miniszterhez inté­zendő, az egyéni kivetési kimutatással és a közgyűlés határozatával fölszerelt ötven krajczáros bélyeggel ellátott beadványban a társulati közgyűlés által meg­szavazott előleg engedélyezéséért folyamodik. A köz­munka- és közlekedési miniszer s a pénzügyminiszer egyetértőleg állapítják meg az adandó előleg összegét és a törvény 4. §-a értelmében a kamatláb mérvét. Az engedélyezett előleg, a társulat által a törvény 8. §-a értelmében kiállított szerződés mindkét részről történt aláírása után azon kir. adóhivatalnál utalvá­­nyoztatik,melyet a társulat a folyamodványban kijelöl. Az utalványt a központi számvevőség fogja nyilván­tartani. A kir. adóhivatalok az egyéni kimutatások átvétele után nyolc­ napi záros határidő alatt előír­ják a községnél fizetendő kamatrészletek főösszegeit, községenként kiküldik az egyéni kimutatásokat az illető községek (városok) elöljáróinak, továbbá naplót vezetnek a visszafizetett állami előlegekről és azok járulékairól. Székesfehérvár, jan. 29. Ma óriási mérvekben nyilvánult az érdeklődés kiállításunk iránt. A verőfényes nyári nap a főváros­ból s a vidékről egyaránt roppant közönséget vonzott a kiállítás helyiségeibe, melyekben egész napon át zajos, mozgalmas élet hullámzott. Budapestről reg­geli fél kilencz órakor külön vonat hozta ki az iparos ifjúságot; a kilencz órai személyvonat tömve volt. Azután a kéjvonatok egész sora érkezett, mindegyik tömve volt. A tizenegy óraival is roppant Bokán jöt­tek ; a vidéki vonatok szintén igen nagy közönséget hoztak. A kiállítást hatezerötszáznál többen látogat­ták , a napi bevétel a kétezer litot jóval meghaladja. A délután folyamában a kiállítás látogatói a székes­fehérváriakkal szaporodtak. A város egész krémje künn volt. A közbeszéd tárgyát a látogatóknál 6 a kiállítóknál első­sorban a jutalmazások ügye ké­pezte. A kitüntetettek névsora nyomtatásban már négy óra felé kapható volt 30 kron s a 92 oldalra terjedő füzetet sokan vették, olvasták és bírálgatták. Fél öt óra tájban a közönség egy része a jury-pavil­­lonban gyűlt össze, hogy a kitüntetettek névsorát nyilvánosan felolvassák. A nagy sury ülését Zichy Jenő gróf nyitotta meg pár szóval, mire dr. Czobor Béla és Gelléri Mór felváltva olvasták föl a rengeteg névsort. E felesleges munka — hisz a névsor már közkézen forgott — csakhamar türelmetlenné tette a közönséget; végre abba is hagyták az olvasást s az elnök kijelentette, hogy a névsor felolvasottnak tekintetik. A nagy lá­togatottság folytán a kiállítás ma kivételesen fél hétig volt nyitva, azután a közönség oszladozni kez­dett , az esti vonatokkal a fővárosiak haza utaztak. Hir szerint a kiállítás összes tiszta jövedelme harmincz­ezer írtra fog menni. Ez összeget tud­valevőleg ipariskola felállítására fordítják. A kiállí­tás berekesztését állítólag nem sokára dús rendjeleső fogja követni. Állítólag nem kevesebben, mint hat­­vanheten lettek kitüntetésre javaslatba hozva. A javaslat már fölterjesztetett. A­mi a jury bírálatait és jutalmazásait illeti, ezek ellen utólag is többféle reklamáció emeltetett, mert igen természetes, hogy ily nagy munkánál nem minden igényt és ambícziót lehetett kielégíteni. Több budapesti kiállító részéről a jury ülésén ez ügyben felszólalás történt s a sze­gedi kiállítók képviselője és meghatalmazottja Rich­ter E. W. nyomatványt osztatott szét, melyben kije­lenti, hogy a szegedieket egy bíráló és egy bizalm férfiú sem képviselte a tanácskozásokon. Ennél fogva ő a szegedi kiállítók nevében a kitüntetéseket vissza­utasítja, sőt ezt követeli, hogy a szegedieket a kiállít­­ók sorából végkép kitöröljék. (A­ főbb kitüntetések­et­­közölni fogják. A szerk.) Különfélék. — június 30. (A hivatalos lap) tegnap kezdte meg a közös hadsereg és honvédség beszállásolásáról szóló, jun. 11-én szen­tesített 1879. 36-ik tvczikk közlését. A budapesti fővárosi m. kir. pénzügyigazgatóság Lángh Sándor iroda-segédtisztet irodatisztté nevezte ki. A budapesti kir. főügyész Varga Sándor nagy-laposi­­birósági börtönőrt, az ungvári fiókbörtönhöz börtönmesterré nevezte ki. Goldschmidt József fővárosi lakos vezetékne­vét »Ötvös«-re, és K­o­h­n Miksa »Kun«-ra változtatták. A »siklósi társulati elemi leányiskola«, a »keszthelyi jótékony nőegylet«,»a berethalmi önkén­­tes tűzoltó-egylet,« a »székely­­kocsárdi önkéntes tűzoltó-egylet­ alapszabályai a bemutatási záradékkal elláttattak. (Báró Wenckheim Béla betegszo­bájából­ tegnap reggel óta a legszomorubb hírek érkeztek, melyek a családot, a báró számos barátjait a legnagyobb aggodalommal töltik el.A bárónak már tíz évvel ezelőtt veszélyes vesebaja volt, amely miatt le kellett mondania a belügyminiszterségről. Akkor szerencsésen sikerült kigyógyítani. De utóbbi időben a nagy elfoglaltság, a gyakori lovaglás a bajt megújí­tották és az mintegy hat hete veszélyes jelleget öl­tött, tegnap pedig oly fokú lett, hogy az orvosok fel­hagytak minden reménynyel. Dr. Korányi, dr. Lum­­niczer és dr. Puky Ágoston, az utóbbinak asszistense mindent elkövettek, éjjeleken át virrasztottak mel­lette, kivált dr. Puky. Ott voltak a beteg mellett régi barátjai, gróf Szapáry Antal, gróf Almásy György, gróf Szapáry István gyakran éjfélen túl­iig virrasztottak mellette; ott volt nála öcscse, báró Wenckheim Viktor, ki B.­Csabáról ide érkezett. Legújabban b. Wenckheim Rudolf, kit táviratilag értesítettek a bátyja állapotában beállott aggasztó fordulatról, Körös-Ladányról ide sietett. A tegnapi nap folyamában egész éjfél utánig igen számosan jöttek tudakozódni és ott virrasztottak az előszobák­ban és melléktermekben; sőt Dos­ztál Gaudenczius ferenczrendi szerzetes már ráadta az utolsó kenetet a betegre, ki már nem birt meggyónni, mert eszmé­letlen állapotban fekszik. Ma reggel megérkezett gróf N­á­d­a­s­d­y Ferencz kíséretében b. K­r­a­y Jánosné, a betegnek nővére és azonnal reggel 6 órakor fivére betegágyához sietett. Ma délelőtt Trefort, Pauler és gróf Szapáry miniszterek, b. Vay Miklós koronaőr stb. jöttek tudakozódni. De a beteg szobája zárva van a látogatók elől. A beteg eszméletlenül fekszik, olykor feleszmél, és ilyenkor nyugtalankodik. Ma reggel az egyik előszobában a következő orvosi je­lentés volt kitéve: »B. Wenckheim Béla ő Nagyméltóságánál éjfél után rázó láz és öntudatlanság állott be, általános büdös jeleivel. Az erők igen gyorsan hanyatlanak. Dr. Lumniczer, dr. Korányi.«

Next