Pesti Napló, 1879. július (30. évfolyam, 158-184. szám)

1879-07-02 / 159. szám

159 szám. Budapest, 1879. szerda, julius­­ 30. évi folyam. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «­ Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Elfűzetési feltételein Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 irt. — 8 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 Art. Az esti kiadás postai különküldéséért felvlthetée évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető» ha ennek b*? mely napján történik­­, mindenkor a hó elad napjától examittatik* Hirdetésen szintúgy mint előfizetések a [Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Konstantinápoly, jul. 2. Azon hir kapcsán, hogy Franczia- és Angolország az 1873-iki fermán megszüntetését helytelenítik, a Turquie csodálkozását fejezi ki és így szól: A megszüntetés nem represszál­ja, a hatalmak jogai alattvalóikat illetőleg meg van­nak óva. A fermánt, mely oly rész­eredményeket oko­zott, megszüntették, hogy új hátrányok ne háruljanak Egyptomra. Alexandria, julius 2. A khidiv lemon­dott a czivilista feléről. Bécs, julius 2. A morvaországi vidéki kerüle­tek­­választásainál a szabadelvűek elvesztették a lit­­taui kerületet. A N. Pr. Presse számítása szerint a szabad­elvű párt eddig tizenkilenc­ kerületet vesztett. Brindisi, jul. 2. A bolgár fejedelem ma d. e. 9 órakor a »Constantine« orosz gőzösön el­utazott Konstantinápolyba. Belgrád, jul. 2. A székesegyházban ma ün­nepelték Szerbia függetlenségének évforduló napját. Jelen voltak az összes külföldi diplomácziai ügyvi­vők S­e­r­m­e­t efendi vezetése alatt; szerencsekivá­­natokat fejeztek ki Riszticsnek. Budapest, július 2. (Összeesküvés Konstantinápoly­ban.) A Pol. Korr. levelezője írja jun. 27-ről: A szultán Hafiz pasának értékes revolvert ajándéko­zott, hogy megjutalmazza buzgalmát, melylyel szá­mos többé kevésbé gyanús egyén elfogatásával ura biztonságáról gondoskodott. A rémület, mely a szul­tánon erőt vett, midőn a lázító proklamácziókat a mecseteken kiragasztva találtak, már csaknem egé­szen eltűnt. E proklamáczió egyike így szól: »Két év óta kérjük­a mindenhatót, támogasson bennünket abban, hogy szenvedéseinket megrövidítse és bajain­kat enyhítse. Régóta kérjük őt, világosítsa meg a nép akaratából a trónra emelt uralkodónkat s adja meg neki a kellő belátást,birodalma kormányzatához, melyen most Said pasa uralkodik. De fohászaink nem lettek meghallgatva, szenvedéseink egyre suj­­tóbbak s azok vége be nem látható. Ha a padisah tovább is bezárja füleit a nép szava előtt, őt mással fogjuk pótolni, a ki az ország érdekeire és szükségle­teire nagyobb gondot fog fordítani.« E proklamácziók folytén számos elfogatás és házmotozás tartatott. A rendőrök buzgalma annyira ment, hogy Khereddin pasa egyik legjobb barátjánál, az El Djewail főszerkesztőjénél is házmotozást tar­tottak, mit a nagyvezér oly rossz néven vett, hogy rögtön beadta lemondását, s csak azon feltétellel akart maradni, ha Ozmán, Said és Sawas pasa elmoz­­dittatnak. Utóbb azonban Khereddin kibékült Said­­dal s most csak Ozmán és hivei elmozdítását kívánja. Hir szerint a nagyvezér a török parliament összehí­vását is sürgeti, s már kidolgozta azon előterjeszté­seket, melyeket a birodalom állapotairól a törvény­­hozás elé fog juttatni. (A porta és az egyptomi kérdés.) A szultán s az egyptomi kbidive közti személyes viszony megítéléséhez a Pol. Korr. konstantinápolyi levelezője a következő érdekes adatot szolgáltatja: Hétfőn, jún. 23-án a nagyvezér kairói ügynökétől ezt a sürgönyt kapta: »az alkirály beadta lemondását.« A nagyve­zér a sürgönyt megmutatta a szultánnak, kit a dolog rendkívül felbőszített. Azonnal a következő táviratot intézte Izmail pasához: »Igaz-e, hogy ön leköszönt ? Mit jelentsen ez ?« Izmail pasától következő válasz érkezett: »Én sohasem köszöntem le s nem is köszö­nök le soha. Ha kell, összes családi ékszereimet el­zálogosítom s kifizetem a hitelezőket.« Ez a távirat nagy örömet keltett a palotában, hol elejétől kezdve a khidivet pártolták. Ellenben a nagyvezér és társai többsége azt sürgette, feleljen meg a szultán a hatalmak óhajainak s tegye le az alkirályt; azt mondták a szultánnak, gondolja meg, hogy ha nem maga ragadj­a meg a kez­deményezést, előbb-utóbb engedni lesz kénytelen a A Pesti Napló tárczája. Költészetem. (A Koszorúból.) Minden dalom igazság volt. Soha­sem mondtam hazugságot, Elmeséltem, a mi történt, A mik szivem’ összetörték. Nagy uraknak, gazdagoknak, Énekeim so’ sem szóltak, Csak a vértanúi hanton Zokogott az én bus lantom. Soh’ sem írtam olyan verset, A mely nem a szívből serkedt, Melynek minden kis betűje, Érzésekből nem lett gyűjtve. Kis fiamról, jó anyámról, Daloltam, mint madár, ágról, Úgy örültek ezek azon , Hogy szeretem őket nagyon. És dalai szerelmemnek, A falukban elterjedtek, Ablakokból kihallani: »Fütyül a szél« »Lemondani.« Sok pusztait az idő alatt, Egy Pár dalom még is maradt; Ifjú költő, tudod mi az ? . . Az marad meg, a mi igaz. Tóth Kálmán. Robernier asszony. Irta: Daudet Ernő.­­ (Folytatás.) Ezen levél helyezte Roberniert oly ábrándozó hangulatba s ez tette oly gondolkozóvá. Elitélje ko­rábbi eljárását ? De nem-e fog ez által nevetségessé válni, ő, ki oly makacsul ellenezte André terveit, s ny­olc­ éven keresztül fenntartotta ellenszenvét ? Mit tegyen ? Folytassa azt, mit eddig tett, s tagadja azt, mit az egész világ elismer, s azt hitegesse magával, hogy Andréban nincs művészi hivatás, midőn azt a szakértők bámulattal ismerik el ? Elhallgattassa lel­kiismeretének szavát, mely hangosan követelte, hogy ismerje be hibáját ? Ne hallgasson szivére, mely oly hangosan szól André mellett ? És e mellett mily di­csőség oly rokonnal birni, kit az egész világ csodá­lattal és bámulattal környez ? Ily gondolatok forrtak agyában. Nem mert fe­lelni a felmerült kérdésekre. Egy részről öröm és büszkeség töltötték el keblét, másrészről restelte, hogy az eredmény őt hazudtolta meg. Megbocsátani és visszafogadni az ifjút, annyi volt előtte, mint ön­magát meghazudtolni korábbi magatartásáért. Ez nehezére esett, mert valóságos megaláztatásnak tar­totta. Beállott az éj. A távolban elnémult a nap zaja. Az égen megjelentek a csillagok. Az egész környék oly nyugodt és békés volt, s maga a természet kény­­szerítette Roberniert, hogy elfeledje a múltat. Szere­tete feléledt nagynénje emléke iránt, s ez győzött büsz­kesége felett. Hirtelen visszafordult az ablaktól, be­zárta azt, s leülve íróasztala elé, a gyertya halvány fénye mellett e néhány szót vett papírra: »Kedves öcsém! Igazságtalan voltam irányod­ban. Leveled büszkeséggel és örömmel tölt el. Jöjj gyorsan, szívesen látlak Roberniet.« E rövid levelet gyorsan borítékba zárta ráírta a czimet, azután elhagyta kastélyát, hogy maga vigye a levelet a postára, hogy el ne késsék. Midőn azt be­letette a szekrénybe s megnyugtatták az iránt, hogy az meg az éjjel elmegy Párisba, fellélegzett egész kebléből, mint oly ember, ki nagy tehertől szabadult meg. Ezután elindult czél nélkül s boldogan élvezte a gyönyörű éj bájait. A terhet, melyet levettett vállairól, nyolcz év óta hordozta. Most lelke megkönnyebbült, szabad és elégedett volt, mert megszabadult előítéle­tétől és boszankodásától. Önkénytelenül, ha nem is hiúság nélkül gondolt arra, hogy a maga körében üd­vözölhet egy művészt, ki csak most nyerte el a nagy jutalmat s kinek tehetségét a lapok egyhangúan di­csőítették. — Holnap Avignon­ ba kell mennem, hogy lássam, minő hatása volt az újságokban megjelent hírnek. Már előre is elképzelte, mily büszkén egyene­sedik fel az üdvözletek hallatára. Elképzelte, néhány nap múlva mint fog Andréval sétálni az utczákon. Már a bemutatás szavai is ajkán lebegtek: — Unokaöcsém, André Curtal, ki elnyerte a szobrászati nagy jutalmat. Ha ő maga nyerte volna el azt, nem lehe­tett volna sem büszkébb, sem boldogabb. II. Villeneuve főutczája végén Robernier félbesza­­kítá sétáját. Jobbról egy elég csinos külsejű ház emelkedett, melynek ablakredői mögött gyertya fény csillámlott. Eme ház ajtaján zörgetett. — Jó estét Zsófi, mondá az öreg cselédnek ki ajtót nyitott. — Robernier ur! kiáltott meglepetve Zsófi. Is­ten hozta, tessék belépni. — Itthon van Serans ur ? — Avignonba ment ebédre s még nem tért vissza ; Paulin kisasszony azonban húgával együtt a teremben van. Bizonyára örömmel fogja látni önt, épen ma panaszkodott, hogy oly ritkán jön. — Ah ! panaszkodott ? — Igen uram, s csakugyan ön egy idő óta ritka vendég nálunk. — Nagyon el voltam foglalva, jó Zsófi. Ezzel az öreg cseléd Roberniert egy tágas fo­lyosóba vezető, annak végén kinyitá a terem ajtót , a vendéget fennhangon bejelentő. Robernier be­lépett. Függő lámpa által megvilágított kerek asztal­nál ült Paulin. Mellette karszéken foglalt helyet buga Teréz, könyvvel kezében, de az idő már későre járt, s az álom félig bezárta a gyermek szemeit. Midőn Ro­bernier belépett, Teréz felébredt; látva Roberniert közeledni, elsimitá homlokáról barna fürtéit s könnyedén felsóhajtott. Rögtön elfogta ismét az álom. Paulin felkelt, s kezét kinyújtva, Robernier elé ment. Kissé előre hajolt alakja látni engedi karcsú termetének gyönyörű körvonalait. Hófehér arczát, melyen az ifjúság bája sugárzott — hisz alig volt tizennyolcz éves — dús, fürtös szőke haj körözte; mély tekintetű szép kék szemei örömtől villogtak, midőn Rubernier-t meglátta. — Valahára uram ! mondá, ha ma este nem jön, úgy holnap mi látogattuk volna meg önt, atyám és én. Hat nap óta mondogatjuk egymásnak: talán be­teg, talán megfeledkezett rólunk. — Hála isten, jól érzem magam és nem is fe­lejtettem el önöket. Váratlanul Marseillebe kellett mennem, s ezért nem jöhettem. Olyan barátság, me­lyet tíz év erősített meg, nem múlik el hat nap alatt. — Én is ezt mondogatom magamban, de atyám folyton azt beszéli, hogy ha a szerencsétlenség betér valamely házba, a legjobb barátokat is eltávo­lítja onnan. Utoljára magam is kezdem hinni. — És ön hitte ! — Bocsásson meg uram, de oly sok csapás ért bennünket! — Tudom, atyja ama régi pert, melyet üzlet­társával folytatott, elvesztette, nemde ? Paulin felelet helyett fejével intett s egy széken helyett jelölt ki Robernier számára. Ezután gyöngé­den felkelte húgát: — Feküdjél le kicsikém, ágyad­ban jobban fogsz aludni, mint ezen a székén. Teréz szót fogadott. Tévedezve, álmosan Rober­­nier-hez ment, ki őt megölelő és homlokán csókolá s azután elhagyta a szobát. — Hány éves? kérdé Robernier, midőn kiment. — Tegnap óta tizenhárom. — És már felnőtt leány, és mily csinos! — Oh­­ szép lány lesz belőle, mondá Paulin. Miért nem pótolja a szépség a hozományt? E gyer­mek jövője aggaszt. — És önt nem aggasztja az öné ? — Mert én mégis csak alkalmazkodni tudok a viszonyokhoz, míg ő, daczára erős és határozott te­kintetének, ábrándos természetű, meghalna az első csalódásnál. Nem tudom, mit tevők legyünk. — Önök tönkre vannak téve ? — Egészen uram; ama per mindenünktől meg­fosztott. — De önnek anyai öröksége megmaradt. — Átengedem atyám hitelezőinek. — Meggondolatlan! — Ne korholjon uram; eleget szenvedtem ezen áldozatért. Azt hittem, hogy az a 200,000 frank Te­réz és az én hozományom leend. — Ön tudja, hogy nem egy anyánk volt, s Teréz anyjának nem­ volt va­gyona. Az említett összeggel mindkettőnk jövője biztosítva lett volna. Szerencsétlenségünkre atyámat helyrehozhatlan szörnyű csapás fenyegette: a bukás, s nekem elmondta helyzetét. Habozhattam ? Oda ad­tam mindent, a­mim volt... Számításunk szerint marad még egy pár száz frank évi jövedelmünk. — A­ kedves gyermekem, mondá Robernier egészen elérzékenyülve. Az nem igazság, hogy ön áldozata legyen gyermeki kegyeletének, s míg én élek, önnek nem lesz oka megbánni e cselekedetét Eléggé szeretem önt, hogy joggal mondhassam azt, mit hallani fog. Ha bármikor talál ön egy derék férfit, kit szívesen fogadna férjéül s csak a hozomány tenne nehézséget, tudassa ön ezt velem. A hozományt én adom. — Köszönöm uram, köszönöm, kiáltott fel Pau­lin, felemelkedve helyéről, de nem fogadhatom el nagylelkű ajánlatát. — Ön nem fogadhatja el ? és tőlem ? Nem va­gyok-e én az ön barátja ? Felállott­a Paulinra vető tekintetét. Paulin nem tudta, mit feleljen s gyermeki szivének érzelmei által elragadtatva, Robernier vállára hajtó könyektől áz­tatott arczát, így maradt mozdulatlanul, teljesen le­­győzetve a megindulástól. Egész bizalommal csüngött Robernier vállán, a­ki egész lényében remegett. Be­zárta szemeit, hogy össze­szedje magát, s hogy ön­magából merítse azon erőt, a­melyre szüksége volt, hogy elfojtsa felindulását. — Legyen nyugodt, kedves Paulin, legyen nyu­godt ! — Örömömben könnyezek, uram s boldog va­gyok, hogy kiérdemelhettem az ön nagylelkű barát­ságát ! Felemelé arczát, könnyes szemeivel mosolygott Robernier-re s lassan eltávozott tőle, hogy elfoglalja helyét. Robernier szólalt meg. Komoly, de lágy han­­gon beszélt. (Folyt, köv.) nyugati hatalmak pressziójának, mi tekintélyének és méltóságának egyaránt ártalmára lesz. Végre a szul­tán engedett s az ügy a már ismert módon döntetett el. A szultán magatartása e kérdésben minden esetre ügyes volt. Megelőzte a külső pressziót és saját jóvol­tából tette meg azt, mit később külső nyomás folytán kellett volna megtennie. Az egyetemi reform. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, I. évi 17,318 sz. a. a következő rendeletet menesztette I. a budapesti, II. a kolozsvári egyetemhez, I. és H. Addig is, mig az 1874. évi február hó 5-éről 3055. sz. a. kelt min. rendelettel kibocsátott és az 1876. évi 24.511. sz. a. kelt rendelettel módosított jog- és államtudományi tanulmányi és vizsgálati rendszer újjászervezése iránt behatóbb intézkedések létezhetnének, a következőkről kívántam (czímet) értesíteni. — Mivel a fentebb idézett rendeletekkel kibocsátott tanulmányi és vizsgálati rendszer 3) és 5) pontjai szerint, az első és második alapvizsgálat a 2. illetőleg a 4-ik félév végén, úgyszintén a 3-ik, ille­tőleg az 5. félév elején­­ vagy végén is letehető, s csak ha ezen utolsó határidőben sem tétetnek le, nem lesz a 4-ik illetőleg a 6-ik félév a rendes quadrien­­niumba beszámítható, ebből a tapasztalás szerint az következik, hogy sokan s különösen a hanyagabb tanulók, alapvizsgálataikra való készüléseket az utolsó határidőre halasztván, a miatt a 3-ik, illetőleg az 5. félévre előszabott tanulmányaikat — ámbár az elő­adásokra beiratkoznak is — elhanyagolják s nem azokra, hanem az előbb letenni elmulasztott alap­­vizsgálatokra készülnek. Mivel továbbá ugyanazon tanulmányi és vizs­gálati rendszer 9-ik pontja szerint az egyik államvizs­gálat a 3-ik tanév végén, de ezentúl is bármikor lete­hető, miből a tapasztalás szerint az következik, hogy a hallgatók nagy része a 3 ik tanév folytában túl­­nyomólag az államtudományi előadásokat hallgatja ugyan, de az államtudományi vizsgálat letételét a 4-ik évre halasztja s igy az utolsó évben az államtu­dományi államvizsgálatra való készülés miatt a jogi előadásokat, bár azokra beiratkozott, alig kísérheti kellő figyelemmel s osztatlan tanulmánynyal, vagy megfordítva: mindezeknél fogva, az alapvizsgálatok­nak és az egyik államvizsgálatnak letételére szoro­sabb határidőt találtam szükségesnek megállapítani , és­pedig oly módon, hogy a két alapvizsgálat letehe­tő legyen ugyan a második, illetőleg a negyedik félév végén, de a harmadiknak, illetőleg 5-diknek elején minden esetre letehető legyen s a hallgató a má­sodik, illetőleg a 3-ik tanévre addig fel ne vétethes­sék, míg első, illetőleg második alapvizsgálatát sike­resen le nem tette. Akár az első, akár a második határidőben egy tantárgyból való felfüggesztése esetén a vizsgálatnak azon tárgyból ismétlésére hat heti idő adandó a hall­gatónak, s csak ha az ismétlést e határidőben sikere­sen leteszi, lesz a harmadik, illetőleg 5-ik félév neki beszámítható. A 3-ik év végén vagy a 4-nek elején az egyik államvizsgálat minden esetre leteendő s a negyedik évre csak annak sikeres letétele esetén vé­tethetik fel a hallgató, felfüggesztés esetén itt az ismétlésre ismét hat hét engedtetvén.­­ Tapasztal­ván továbbá, hogy a félévi beh­atásoknál, a jelenleg érvényben álló »tanulmányi, fegyelmi és lecskepénz — szabályzat I­I. fejezetében körülírt módozatok mellett, sok időnek a tanulástól s az előadásoktól elvonásával járó s általában laza eljárás kapott lábra, az érintett módozatokat oda kívánom változtatni, hogy az aquaesturán való beiratkozás a félév első 12 napjára szorittassék, mely idő eltelte után — b) a quaestorán való beavatkozás csak kari, illetőleg dé­káni engedélylyel és pedig 3 napig; ezután — c) ta­nácsi illetőleg rektori engedélylyel csakis 8 napig történhessék. A két utóbbi, kedvezményes beiratási engedély az illető kari dékánok, illetőleg a rektor által, csakis alapos okokból, úgymint beigazolt betegség, az egye­tem székhelyén való megjelenést gátló természeti akadály, vagy tényleges katonai szolgálatban létei esetén adandó meg. A tényleges katonai szolgálat­ban létei, illetőleg az évi katonai gyakorlatokban való elfoglaltság esetén a rektor, tekintettel arra, hogy e gyakorlatok évenként szeptember hó végéig tartatnak, azoknak, kik e gyakorlatokban tényleg el­foglaltságukat kimutatják, az első félévben még ok­tóber 5-ig adhat engedélyt az utólagos beiratkozásra. A quaestorán történt beiratás után, akár a rendes időben, akár dékáni vagy rektori engedélylyel tör­ténjék, a hallgató tartozik három nap alatt jelentkez­ni a tanároknál, kiknek előadását hallgatja. A kitett határidők után előfordulható egészen rendkívüli ese­tekben a beiratásra kivételes engedély megadhatását magamnak tartom fenn. Mind a jogi alap- és államvizsgálatokra,­­ mind a beiratásokra vonatkozó fenntebbi rendelkezé­sek (mely utóbbiak nemcsak a jog- és államtudo­mányi, hanem a más három karra is kiterjesztendők) teljes szigorral csakis az 1879/80. tanév második fe­létől kezdve léptethetők életbe, miután most már nincs mód és idő a tanév befejeztével szétoszlott hall­gatók mindenikének a fenntebbi rendelkezések biztos tudomására jutnia. Minthogy azonban mégis kívánom, hogy ez intézkedések már a következő tanév első fe­lére nézve irányadóknak tekintessenek és a lehetősé­gig foganatosíttassanak is, felhívom az egyetem rek­torát, hogy a lapokban tegye közzé mind a beiratás­ra, mind az alapvizsgálatokra vonatkozó intézkedé­seimet s azokat oly módon juttassa a közönség és hallgatók tudomására. — (Czimet) pedig felhívom, hogy jelen intézményemet a tanévben tartandó első ülésében tárgyalás alá vevén, úgy a »tanulmányi és vizsgálati rendszerben« mint »a tanulmányi, fegyelmi és lec­kepénz-szabályzatban« ennek megfelelő módo­sításokat formulázva, azokat hozzám terjeszsze fel, s az erre nézve teendő intézkedéseket hozza javas­latba. Kelt Budapesten, 1879. évi jun. hó 28-án. A revolver-zsurnalisztika. (Távirat.) B­é­c­s, jul. 2. Ma kezdetett meg a Bombe ellen indított bün­­fenyitő per az esküdtszék előtt. A felolvasott vádirat a következő: Vádirat. A cs. kir. államügyészség Bécsben Braun Jó­zsef, pesti születésű, odavaló illetőségű, 39 éves, iz­raelita, nős, a Die Bombe folyóirat tulajdonosa és ki­adója ellen vádat emel. Nevezett 1878 és 79. folyamában Bécsben elő­­leges megbeszélés után és egyetértőleg a Die Bombe ez idő szerint szökésben levő adminisztrátorával, Saphir Sándorral, az által, hogy Bazar Adolf keres­kedő megbízottjának, Makler Henrik berzianusnak Braun Éva asszony közvetítése által azt üzentette, hogy Bazar ellen csak akkor nem fog a Bombe-ban gyalázó czikk megjelenni, ha Bazar, ki tulajdonképen 500 írtra van becsülve, 150 frtot fizet; hogy Reicher Szélig árubizományossal szemben kijelenté, hogy egy ellene irányzott becsmérlő czikk, melyben ő mint uzsorás pelengérre állíttatik, csak akkor nem fog megjelenni, ha Reicher Szélig 500 frtot fizet; hogy Frey Saul árubizományosnak Saphir Sándor által kijelentett, hogy értésére esett, hogy Frey ocsmány uzsoraüzletekkel foglalkozik s az erre vonatkozó ada­tok meg fognak jelenni a Bombe-ban, ha Frey 500 frtot nem fizet; hogy ő Fuchsbalg Mór börzelátoga­tónak, illetőleg közvetítőinek, dr. Goldenbergnek és dr. Markbreiternek Saphir Sándor által azt üzenteté, hogy a Bombe legközelebbi számában Fuchsbalg ellen becsmérlő czikk fog megjelenni, ha 200, vagy legalább 150 frtot nem fizet; hogy Hecht Sámuel váltóleszá­­mítolónak csak azon esetre helyezte kilátásba,hogy egy ellene írt becsmérlő czikk nem fog a Bombe-ban meg­jelenni, ha 50 frtot fizet; hogy Spitzer Henrik által Landau Schmer vegyesáru kereskedőnek azt üzente ké, hogy további becsmérlő czikkek fognak róla a Bombó­­ban megjelenni, ha nem fizet hallgatási díjat; hogy Fischer Mór kereskedőnek, mint Goldstern és He-­scheles börzelátogatók képviselőjének csak azon fel­tétel alatt ígérte meg a Goldstern és Hescheles ellen intézett becsmérlő czikkek ki nem adását, ha 150, vagy 200 frtot fizetnek ; hogy ő Grossmann Lipót bank és váltóüzlet tulajdonosnak részint saját maga, részint Saphir Sándor által kilátásba helyez­te, hogy több becsmérlő czikk fog ellene megjelenni, ha 500, vagy legalább 250 frtot nem fizet, hogy Stein Vilmos börzelátogatónak, miután ellene már egy czikk megjelent, melyben ő uzsorásnak mondatik, ő reá vonatkozó további czikkek ki nem adását csak azon feltétel alatt helyezte kilátásba,hogyha 300, vagy legalább 200 frtot fizet; hogy Eibenschütz Ascher földbirtokostól ezt illető becsmérlő czikkek ki nem adásáért 100 frtot kért. Az említett s név szerint felsorolt egyéneket szóbelileg, közvetve, vagy közvetlenül becsületük meg­sértésével azon czélzattal fenyegette, hogy a fenyege­­tettektől 300 frtot meghaladó összegben hallgatási díjt csikarjon ki; ezen fenyegetések alkalmasak vol­tak, hogy a fenyegetetteknek, tekintettel a viszonyok­ra és a fenyegetés által okozott hátrány nagyságára, komoly aggodalomra adhattak okot. Ezáltal vádlott a nyilvános erőszak bűntettét zsarolás által a bttkv 98. §-a értelméhez képest elkövette, mely a 100. § szerint nagyobb büntetési mérvvel büntetendő. Indokok: Az iparszerűleg űzött uzsora és az uzsorások szemérmetlen üzelmei folytán az uzsorások ellen meg­indult agitáczió, s az e tekintetben történt szigorú közigazgatási rendszabályok alkalmat adtak a lapok­nak is, hogy ezen fontos és érdekes közgazdasági kérdéssel foglalkozzanak. A­mily dicséretes s üdvös a közvélemény ily érdeklődése, ha annak képviselői, az elterjedt nagy napilapok, a­nélkül, hogy személyi kérdésekbe elegyednének, ily társadalmi és gazdasági betegségek diagnózisában és gyógyításában közre­működni törekszenek, —­ép oly feltűnő, ha oly lap, melynek keretébe csupán a napi események vidám és élezés felfogása tartoznék, s abból a politikai és társa­dalmi természetű kérdés komoly megbeszélésének ki kellene zárva lennie, ily kérdésekkel kell foglalkozni Ily lap volt a vádlott, Braun József által itt Bécsben kiadott időszaki lap, a Bombe, mely tudva­levőleg már korábban is néhányszor feltűnő módon támadásokat intézett közbecsü­lésben álló személyek ellen, mi­által a hatóság figyelmét magára vonta. Ezen előszeretettel felkarolt, s minden új szám­ban többé, vagy kevésbbé variált thema feldolgozá­sának módja annyival inkább feltűnhetett, minthogy e lap nemcsak tisztán objektív mozzanatokra szorít­kozott, hanem néhány teljes nevek szerint megneve­zett és uzsorásokként jelzett egyént tett czikke tár­gyává. Folyton új, eddig nem említett nevek felso­rolása, néha már korábban felemlített egyének ismételt szóbahozatala , néha - néha téves infor­­mác­iókra való hivatkozással megjelenő visszavo­nások és helyreigazítások azon nézetet kellett hogy felkeltsék, hogy az említett lap képviselőinek nem annyira, — mint vádlott Braun József még a vizs­gálat alatt is el akarta hitetni, — a közer­­kölcsiség és a jog, s a társadalmi baj orvoslása feküdt szívükön, hanem kizárólag nyerészkedni akartak. Az előkészített, de meg nem jelent czikkek ugyanis jöve­delmet hoztak, mert a czikk által becsületében fenye­getettek czélszerűbbnek tartották a czikk meg nem jelenését megfizetni. És épen a fenyegetettek minőségénél fogva az úgynevezett revolver-zsurnalisztika ezen eljárása bő aratást eredményezhetett, mert a nevek kiírásával fenyegetettek a közvélemény, és a politikai hatóságok említett hangulatánál fogva bizonyára óhajtották, hogy ne kerüljenek a nyilvánosság elé. A vizsgálat kiderítette, hogy vádlott Braun József, c­inkostársával Saphir Sándorral együtt, ki jobbnak találta az őt fenyegető veszély elől meg­szökni, az uzsorás-üldözési sportot üzletszerűleg és haszonhajtólag gyakorolta. Külön összeírási lajstromok készíttettek, melyek Braun vallomása szerint 3—7 hónapra voltak szá­mítva. Az uzsorások és azok fizetési ké­pessége, a vagyoni állapotukról szer­zett informác­iók után, sőt egyéb for­rások hiányában az egyes egyének tes­ti terjedelme szerint különböző osztá­lyokba soroztát­ók, s előzetesen megállapíttatott, hogy ezek mindegyike, ha reá kerül a sor, hogy a lapban erkölcsileg kivégeztessék, mennyi váltságössze­­get köteles fizetni. Az egységi átalános kulcs 500 frt volt, mely összeg azonban egyesekre nézve le is szállíttatott. Lehetett alkudni, s 200,150, 75, sőt 60 frtos összegek is szerepelnek. Némelyekhez, kik nagyon keveset fizettek, má­sodízben is fenyegetés intéztetett, s így azután ki lett pótolva a hiány. Vádlott Braun József, ki azt állítja, hogy ő csak az erkölcs és a jog érdekében irt, ki, ha e ment­sége nem igen hihető, távollevő bűntársát igyekszik előretolni, a tanuk határozott vallomásával szemben mégis kénytelen beismerni, hogy egyes összegeket, melyeket ugyan kezdetben nem akart elfogadni, de melyeket egyenesen reá erőszakoltak, tényleg elfoga­dott. De ezen összegeket nem a maga részére, hanem Saphir számára vette át, ki a folyóirat adminisztrá­tora és jövedelmeinek bérlője v­lt. A kilátásba helyezett czikkek minősége, a tény­leges pénzátvétel, a kihallgatott számos tanú egy­hangú nyilatkozata által, kik Braun és Saphir közös eljárását hangsúlyozták, a vádban felhozott összes tények tényálladéka bebizonyítható, ezek pedig a bttki 98. §-ában foglalt bűntény minden kritériumát magukban foglalják. A tárgyaláson Seeau­tszéki tanácsos az elnök. Vádlott Braun igazolására hivatkozik a Saphirral 1878-ban kötött szerződésre, mely szerint a lap minden bárminemű jövedelmét havi 250 forint bérért Saphirnak engedi át. Ezzel azt akarja bizonyítani, hogy neki nem volt érdekében a zsarolás, mert annak eredménye Saphirnak jutott volna. A szerződés felolvastatik. Az eddigi tanúval­lomások kedvezőtlenek Braunra nézve. Különfélék. — julius 2. (Ő F e­­ s é g e,) a királyhelmeczi róm. kath. és görög kath. egyesült és a penczi róm. kath. hitközsé­geknek , magánpénztárából iskola építésére külön­­külön 150 forintot adományozott. (W­enckheim Béla báró­ egészségi ál­lapotáról dr. Korányi és dr. Lumniczer tanárok ma reggeli 10 órakor a következő bulletint adták ki : »Báró W­enckheim Béla miniszter­i nagy­­méltóságánál tegnap délután láz állott be, mely reg­gel felé ismét megszűnt, más irányban a betegség állapota nem változott.« (Gróf Csekonics János) v. b. t. taná­csos s torontálmegyei nagybirtokos Puszta-Borítón és Julia major birtokain már évek óta iskolát állítta­tott és fenntartott s ez idő szerint Constanca nevű majorján szolgálatában álló cselédei gyermekei szá­­mára a harmadik iskolaházat építtette, ezen iskolá­kat nemcsak a kellő bútorokkal és taneszközökkel ellátta, de a tanítókat bő javadalmazásban részesítő. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a nagy­lelkű iskolabarátnak köszönetét és elismerését nyil­vánította. (Személyi kir.) Báró Edelsheim Gyulay tegnap Temesvárra utazott. (Halálozás.) Ullmann József, a Pannó­nia gőzmalom volt igazgatója s a fővárosi kereskedői kar egyik legkiválóbb tagja, hosszú és fájdalmas be­tegség után ma éjjel meghalt. Alapítása óta egész a múlt évig volt a nagy malomintézet vezérigazgatója s azt szakértelmével, fáradhatatlan buzgalmával a virulás magas fokára emelte. Kiváló szakférfiú, tiszta becsületes jellem és szerető családatya volt, ki haza­fias magyar szellemben nevelte gyermekeit. Béke poraira­­ (A Somhegyi Ferencz) haláláról kiadott gyászjelentés igy hangzik: A kegyes tanitó-rend kormánytanácsa s a budapesti társház tagjai mélyen megindult szívből a legfájóbb érzéssel jelentik sze­retve tisztelt tartományi főnökük, főtisztelendő­s tu­dós dr. Somhegyi Xav. Ferencznek, kegyes tani­­tórendi áldozátnak, bölcsészettudornak, a magy. kir. tudomány-egyetemen az egyetemes történelem, a

Next