Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 211-235. szám)

1879-09-03 / 212. szám

212. szám. Budapest, 1879. szerda, szeptember 3. 30. évi folyam. Szerkesztési iroda.* Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek!__ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti VN Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai, Pária, szept. 3. Katalin orosz nagyherczegnő tegnap ide érkezett s innen a biarritzi fürdőbe fog utazni. Berlin, szept. 3. Vilmos császár ma reggel 7*/4 órakor Alexandrowo-ba utazott. Kíséretét képezik : Abedyll főszárnysegéd, Lehndorff és Radzivill tábornokok, Lauer orvos és Borckanzki titkos tanácsos. A császár délután három órakor érkezik Alexandrowoba, hol a czár már várja. Augsburg, szept. 3. Az Augsb. Alig. org alaptalannak nyilvánítja a lapok ama tudósítását, hogy Masella pápai követ a bajor királynak egy levelét vitte a pápának. Szt.Pétervár, szept. 3. Lazareff tábornok halála után, Lomakin tábornok rögtön átvette a türkmének elleni hadjárat fővezetését. Budapest, szept. 3. (A zalaegerszegi Deák-ünnepély) alkalmából a Hon s az Ellenőr ma a felett ujonganak, hogy a Napló hire nem valósult meg s az ünnepélyen politikai kitűnőségek nem voltak jelen. Talán lesz alkalmunk az esetre visszatérni, egyelőre csak arra figyelmeztetjük laptársainkat, hogy a Z.Egerszegen nem történteket igen ügyetlenül zsákmányolják ki. Abban nincsen semmi örvendetes, bármily szempontból tekintsük a dolgot, hogy Deák szobrának leleplezési ünnepélyétől távol maradt a kormány s távol maradtak notabilitásaink. A N. P. Journal igen helyesen jegyzi meg a következőket: Oly tárgyról szólunk, mely megérdemel egy komoly szót. Nemcsak Zalamegye az, mely helyi hazafiságában mélyen sértve érzi magát: az egész ország szent érzelmeiben érzé magát sértve, midőn az első Deák-szobor leleplezése alkalmával hiányzott minden hivatalos személyiség. Nem a Deák-párt régi harcosairól szólunk; ezeknek jelen vagy távolléte az ünnepélynél elsősorban csak magán jellegű lehetett. De a kormány és a parlament tüntetőleg távol maradtak az ünnepélytől annyira, hogy a képviselőház quaestora, Kovách László úr toasztjában hangsúlyozta, miszerint őt nem hivatalos küldetés, hanem szíve vezérlette Zala-Egerszegre. Midőn Nancyban leleplezték Thiers szobrát, a köztársaság két minisztere sietett az ünnepély helyére és kiváló módon vett részt a leleplezési ünnepélyben. A többi miniszterek azonban kimentették elmaradásukat, így tiszteli a franczia kormány a nemzet nagy fiait. Nem volt-e Deák Ferencz a magyaroknak az, ami Thiers Francziaországnak? Nem alapította-e meg szabadságunkat? Nem vívott-e ki nekünk alkotmányt ? Nem szabadított-e meg bennünket a győzőktől és elnyomóktól ? Deák neve egész Magyarországon szent név. És egy miniszter sem találja helyén levőnek, hogy megjelenjen a Deák-szobor leleplezési ünnepélyén, vagy hogy legalább távol maradását kimentse, vagy hogy üdvözletet küldjön a zalaegerszegi derék hazafiaknak, kik a nemzet vezetőjének emlékét kegyeletesen tisztelik a nehéz napokban! Ez sértő, kavaró hang volt a lélekemelő ünnepélyben. Ez — mondjuk ki bátran — politikai tapintat hiánya volt, amire egy magyar kormányt nem tartottunk volna képesnek. (Az osztrák alkotmánypárt legújabb magatartásáról a prágai Politik többek közt igy nyilatkozik: »A német szabadelvűek egyszerűen uralkodni akarnak úgy, a mint eddig uralkodtak s attól a kívánságtól semmiféle »kiegyezés« sem fogja őket eltéríteni, ellenkezőleg minél több engedménynyel kínálják, annál inkább megerősítik őket határtalan pretenzióikban. A programm, melyet most a minisztérium ellen készítettek, a kormányétól meg nem különböztethető ugyan, de azért még sincsenek megelégedve. Ha a kabinet azt is megígéri nekik, hogy majorizálhatnak bennünket, ha ugyan megjelenünk a reichsrathban, s hogy követeléseinkért nagyon felhevülni nem fog, ezeket az uralkodni vágyó pártterroristákat mégsem fogja soha magának megnyerni, de igenis megtörténhetnék az, hogy a kormány ezen egyetlen pártnak minden mértéket meghaladó és mi által sem indokolt előnyben részesítésével koaliczionális minisztériumi szerepéhez hütelen lesz s elfordítja magától azon elemeket, melyek eddig bizalommal tele mentek eléje s az államra való fontosságuk tekintetében semmivel sem maradnak el a német szabadelvű párt mögött.« (A linczi alkotmánypárti gyűlésről) írja a Politik egy linczi levelezője, hogy a vasárnap tartott gyűlés, a régi haladó klub apathiája daczára nagyban volt látogatva, ami — ezt el kell ismerni — tisztán dr. Herbst úr érdeme. Ez az ember semmiféle eszközt sem hagyott próbálatlanul, hogy a haladó párt Bécsben levő tagjait az értekezletben való részvételre bírja. A haladó párt azon határozata, hogy a linczi gyűlésben részt nem vesz, a múlt csütörtökön este egyhangúlag hozatott. Csak dr. Kopp kért engedélyt, hogy mint magánember, Linczbe utazhassák, hogy meghallja, mi történik ott. E határozat okát abban keresték, hogy a gyűlés összehívóinak antecredencziái után Linczben egy »birodalmi párt« alapítását tervezik. De midőn Herbst e határozatról értesült, eget-földet mozgásba hozott, hogy ezt visszavetesse. Ez már nem ment ugyan, de a távíró a szélrózsa minden irányában dolgozni kezdett, hogy a haladópárt tagjai a linczi pártgyűlés javára tüntessenek. A stájer képviselőket anathemával fenyegették, ha saját szakállukra pártgyűlést tartanak s külön politikát csinálnak. Ez használt, s a haladó párt azon részét, mely Bécsben nem volt jelen, utólag rábírták, hogy táviratilag bejelentette csatlakozását a hozandó rezoluczióhoz; ezt tette Walterskirchen báró, a stájer képviselők főnöke is. A villamos után kifejtett akcióval egy időben Reschauert, a Deutsche Zig kiadóját Linczbe küldték, hogy a talajt kikémlelje s kiderítse, komolyan kell e tartani egy alkotmányellenes azaz kormánypárti tüntetéstől vagy nem. Csak midőn minden megtörtént, szánták el magukat a Bécsben levő tagok Bareuther, Löblich, Pecz stb., hogy Linczbe zarándokoljanak s jelenlétükkel konstatálják az alkotmánypárt homogenitását. Ily módon jött össze a pártgyűlés, melyben 73 képv. személyesen részt vett, az alkotmánypárt 53 más tagja pedig hozzájárulását a hozandó határozatokhoz írásban vagy táviratilag bejelentette. Maga a gyűlés, mint a megelőző s a bizottsági ülések, zárt ajtók mellett folyt le. Minden belépő képviselőnek be kellett írnia nevét a lajstromba, nehogy valami hivatlan tolakodjék be. Még a párt lapjai is csak az egyes képviselőktől szerezhettek értesülést a történtekről. Elnök dr. Gross volt, a felső-ausztriai nagybirtokból. Az ülés 1/u-kor kezdődött az elnök üdvözlő szavaival, melyekben örömét fejezte ki, hogy ilyen számos képviselő jelent meg az értekezletre. Erre dr. Russ tett az előbb választott végrehajtó bizottság nevében jelentést s felolvasta az ismert rezolueziót. Elnök felemlítette, hogy a többség vita nélkül óhajtaná e rezolueziót elfogadni, mely óhaj teljesítetett is és a rezoluezió egyhangúlag elfogadtatott. Ama képviselők nevének felolvasása után, kik a hozott rezoluczió elfogadásához írásban vagy táviratilag hozzájárultak, az ülés 1/412-kor, tehát háromnegyed órai tartam után, berekesztetett. Délután a tagok két csoportban ebédre gyűltek össze. Az egyik csoport dr. Herbsttel a Vörös rákban, a másik a Károly főherczegben ebédelt. Az öt órai gyorsvonattal a tagok legtöbbje Bécsbe visszautazott, így végződött tehát az értekezlet, mely hetek óta olyan komoly próbára tette a nyomdafestéket. További következményeit vizsgálni még van idő. (A novi-bazári megszállásról) a Pol. Újdonságok következőleg nyilatkoznak: A novibazári szláv eredetű mohamedánok büszkék lehetnek, és reájuk büszke lehet az egész vad népség, mely a Balkán és Adria közti szirtes, zord területet lakja. Egy szandják, egy »járás«, néhány ezernyi lakossal. Eddigi uralkodójuk, a szultán megparancsolta nekik, hogy fogadják békén az osztrák-magyar hatalom megszálló csapatait. S ha egyebet nem, annyit tudnak a földrajz számadataiból, hogy az osztrák-magyar uralkodónak egy millió kétszázezer főnyi fegyveres embere van, mégpedig akiket Európa a legvitézebb katonák közé sorol. Láthatták Boszniában, hogy ha nem elég ötvenezer, hát jön százezer, s ha ez sem, kétszázezer és összemorzsolnak egy akkora népet, mint a minek a bosnyák-herczegóczok. És ime, micsoda szent félelem, micsoda mélységes »respektus« az, amit az egy milliónyi hadsereg fölött rendelkező birodalom kormánya tanúsít egy járás lakosságával szemközt! Már féléve tanakodik, hogy menjen-e, és ha megy, mikor, hogyan, hányadmagával, éjjel-e vagy nappal, kisértesse-e magát »túsz« török csapatokkal, akik megóvják, hogy valami baja ne legyen ? És most közel félévi töprengés után először is egy kémszemlész csapat megy be, nagy vigyázva, körültekingetve, próbára, hogy szabad volna-e őket egy kicsit nem meghódítani, oh nem, ezt ne tessék hinni, hanem megvédeni őket attól, hogy más — olasz vagy orosz — elhódítsa őket. Hiszen a török katonaság is ott lesz ! (Tudniillik, amíg az osztrák-magyar hadak megfészkelik magukat.) Az embernek eszébe jut a hét sváb híres hadjárata az egy nyúl ellen. Pedig mindamellett ez óvatosság teljesen jogosult. Hiszen ezt a monarchia közvéleménye is helyesli, amit pedig a közös kormány eljárásával szemben nagyon ritkán szokott cselekedni. És az egészből csak az a tanulság, hogy milyen rettenetes félelmes tud lenni egy parányi népcsoport, ha nagy benne az önállóság és függetlenség érzete, és nagyon el van szánva, hogy nem adja meg magát! (Konstantinápolyból) írják augusztus 25-ről. A hadügyminisztériumban most történő dolgok minden eddigit meghaladnak s európai olvasók nehezen fogják megszokni a gondolatot, hogy olyan események, minek a következők, egyáltalán lehetségesek. A szeraszkieratus előtti tágas tér s ama fenséges épület terjedelmes folyosói és oszlopcsarnokai, melyben most Ozmán pasa vasvesszővel uralkodik, pitymallattól kezdve tömve van sok száz nővel és gyermekkel, nagyobbrészt tisztek, orvosok és katonák özvegyeivel, feleségeivel és gyermekeivel. Mindnyájan sírnak és jajgatnak, kenyeret, ételt, esedékes nyugdijakat és fizetéseket kérnek, átkozzák a szultánt s kormányát s minden képzelhető szidalmat halmoznak Ozmán pasa fejére. Az őrt álló katonák nem lépnek közbe, egy részt rajtuk is uralkodik a keletiek azon érzése, hogy nővel durván bánni nem szabad, másrészt ők is ugyanez érzelmeket táplálják a kormány s a hadügyminiszter ellen. A minisztérium tisztviselői hallgatva és részvétlenül nézik a dolgot; ha megszólítják őket, az rendes válaszuk: »Mit tehetünk mi! Magunknak sincs semmink ! Forduljatok a miniszterhez!« Végre megjelenik Ozmán pasa fényes kocsija a palota őrkörnyezte bejáratánál. Azonnal nagy tömeg asszony veszi körül a kocsit s olyan szavak hallhatók, melyek a világ semmiféle illemkönyvében nem fordulnak elő. »Kutya, átkozott, kerítő, tolvaj!« e szavak hangzanak a plevnai oroszlán elé — »miben halunk s te palotákat építesz. Adj kenyeret! Fentartóink a birodalomért estek el, s te a fekete éhséggel ölsz meg bennünket. Mit csinálsz a pénzzel átkozott! Haljon meg nőd, pusztuljanak el gyermekeid, kutya! Át nem bocsátunk, mig nem ígéred, hogy fizetsz.« A kocsis leszáll a bakról s ügygyel-bajjal átvezeti a lovakat a dühöngő sorokon, kövek röpülnek, undorító szitkok hangzanak — de Ozmán pasára mindez hatástalan marad. Az átkok és szitkok közepett nyugodtan megy szobájába. És e jelenetek a ramazan kezdete óta minden nap ismétlődnek. A sajtónak nem szabad írnia a dolgokról, a szultán nem értesül róla, s a miniszterek vállat vonnak és sóhajtanak, ha valaki ez eseményeket említi nekik. A népben pedig napról-napra nő az elkeseredés. Mire fog ez vezetni ? Hova jutunk ? (Rómából) írja aug. 30-tól a Pol. Korr. levelezője. Néhány nap óta az itteni politikai körökben egyébről sem beszélnek, mint az Italicae res czímű tanulmányról, melynek szerzőjéül Haymerle lovag ezredest, az előbbi osztrák-magyar katonai meghatalmazottat mondják. Eddig a munkából csak kivonatok vannak itt; több lap fentartotta tehát magának visszatérni reá, ha egész terjedelmében előttök lesz. Az olasz sajtó eddigi nyilatkozatai — ezt konstatálni kell — majdnem kivétel nélkül kimondják, mily nagy súlyt fektetnek Olaszországban a jó viszonyok ápolására Ausztria-Magyarország iránt. Hírlik, hogy az itteni kormány az egész munka teljes lefordítását elrendelte s a benne foglaltató vádakat egy szaklappal — az Italia militaret emlegetik — szándékozik megcáfoltatni. Egyelőre az irat megjelenése és közzétételének módja az itteni kormányköröket némileg konsternálta. Cairoli miniszterelnök és külügyér tegnapelőtt tért ide vissza s vette át az ügyek vezetését. Néhány órával megjötte után minisztertanács tartatott, melyben hir szerint szó volt az említett röpiratról s azon magatartásról, melyet ez eseménynyel szemben követni kell. A miniszterelnök Monzán átutazva, a királylyal is behatóan beszélt e tárgyról. (Forrongás a keletruméliai mohamedánok közt.) A Pol. Korr. filippopolisi levelezője szerint a keletruméliai főkormányzó már hetek óta értesült róla, hogy a mohamedánok körében nagy az izgatottság. Tatar Bazardsik, Kazanlik, Eski-Zagra és Hasskiöi kerületekből sok nyugtalanító hír érkezett. A rendőrség hír szerint nagy öszszeesküvés nyomára jutott s hat forradalmi bizottság tételét derítette ki. Egy felhívás is jutott kezébe, mely a mohamedánokat arra szólítja, ragadjanak fegyvert. A felhívás meghatóan ecseteli a mohamedánok nyomorúságát. »Van-e oly jogtalanság — mondja, — melyet a múlt évben el nem követtek rajtunk ? Visszahelyezték-e a mohamedánoknak csak egy tizedrészét is elrablótt javaikba ? Nem kerítették-e hatalmukba a bolgárok házainkat és nyájainkat, melyek még ma is kezükben vannak? A mecsetek közül hányban folyik még istentisztelet ? A bolgárok, kik a moszkovokat a török birodalom megdöntésére előhívták, nem mindnyájunknak bosszút és végromlást esküdtek? Nemcsak védtelenekké tettek bennünket, hanem örökségünkből is kitagadtak. Elviselhetjük-e nyugodtan e gyalázatot ? Ellenállás nélkül tűrhetjük-e ez irtó háborút ? Bizonyára nem. Nincs más védőnk magunkon kívül, de karjaink erősek. A ki népeket legyőzni, birodalmakat meghóditani s világrészeket elfoglalni tudott, az képes lesz az elbizakodottá lett saját, egy népecskét megfenyíteni, mely csak nagylelkűségünkből élhetett a mai napig. Minden testvért felhívunk tehát, élesítse fegyverét s várja a közelgő pillanatot, midőn felveszszük a harczot ellenségeinkkel.izonyosnak tekinthető. Prágából meg is czáfolják a hírt, mely azt állitá, hogy a reichsrathba lépés ellen a csehek körében ellenzéki áramlat uralt. A csehek a reichsrathba lépnek, mert egyik döntő tényezőnek tekinthetik magukat. A nap politikai eseménye a német és az orosz császárok találkozása. Tudva levő, hogy a két kancellár között bizonyos feszültség állott be, s a német és orosz sajtó tollháborút vívott egymással. Orosz részről a sajtó rendre utasíttatott, mire a német császár sajátkezű levelet irt a császárnak, amit most a két uralkodó találkozása követ. Ezzel mintegy megczáfoltatik a hit, mely a Hármas császári szövetséget már is kettős szövetséggé, már t. i. Ausztria-Magyarországra és Németországra való szorítkozással, látta átalakulni. Az orosz-német szövetséget főleg a két uralkodó személyes érzelmei tartják fenn, s ez most is bizonyos tüntetéssel nyilvánul. A császárok találkozása elveszi élét a Bismarck s Andrássy között Glasteinban történt s Bécsben várt találkozásnak. Szerbia s monarchiánk között nagyérdekű tárgyalások vannak kilátásban. Mint hírlik, arról van szó, hogy a monarchia Szerbiától katonai átvonuló utat kérjen s bizonyos, határozottan megállapított időre Szerbia hajlandó is ebben megnyugodni. Bizonytalan időre azonban Szerbia, úgy állítják, semmikép sem hajlandó megadni ezt az engedményt, sőt Risztics inkább kész azt ajánlani Milánnak, hogy mondjon le. Mi azt hiszszük, hogy a szerbek gyakorlatiabbak lesznek s az »engedménynek« megszabják a maga busás árát. A montenegrói fejedelem tegnap este Bécsbe érkezett, s úgy fogadtatott, mint az udvar vendége. Félhivatalos tollak dicsénekeket zengedeznek a fekete hegyek daliás uralkodójáról s valóban nagy önérzettel tölthet el az minket, hogy e hatalmas fejedelemnek szolgálatára lehetünk. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy elhibázott élet. Regény, irta: Bentzon. (Francziából.) I. — Folyt. — Legendák közt teltek napjaim; szerettem azokat elmeséltetni magamnak. Aldegonda nővér mindannyit könyv nélkül tudta. Együtt barangoltunk a szép parkban, mely mintegy oda volt varázsolva a veres szikla szédítő lejtőjére, és hallgattuk a forrás mormolását, mely a szent Odile szavára bugyogott elő a sziklából, hogy üdülést nyújtson a szegény remetelakóknak ; együtt köszönték a sziklát, melyre hajdan Elzász védszentje támaszkodott, s melyen még ma is meglátszik könyökének, térdeinek nyoma; együtt gyönyörködtünk a három hársfában, melyet a szent sajátkezüleg ültetett az emlékezetes helyre. És ha ilyenkor holmi tiszteletlen tréfát szalasztottam ki számon, mint pl. egy gúnyos megjegyzés szent Odile térdkalácsáról, ilyenkor, emlékszem, Aldegonde nővér félig nevetve, félig haragudva, keresztet szokott vetni magára, hogy mint mondá, elűzze a gonosz szellemet, mely bennem lakozik; vagy az is megtörtént, hogy büntetésül szemem közé locsolta a szentelt vizet. Nem bírta felfogni, miként fáraszt engemet a templom zenéje és az egyházi énekek, melyekben neki igazán kedve tellett; ő, úgy gondolom, a szerafin-pályára született. Sohasem hallottam oly merészen szárnyaló hangot, mint az övé volt; éneke oly természetszerűen emelkedett fel a magasba, mint a máglya égbeszálló füstje. Társnői közül egyiknek sem volt oly előkelő megjelenése, szelleme és modora, mint neki; mert rég volt az, midőn a hohenburgi kolostorba csak nemes származású hölgyeket vettek fel, kik herczegi ranggal felruházott fejedelemasszony felügyelete alatt állottak. Aldegonde nővér, e fehér arczu, negédes teremtés, kivételt képezett a jó nővérek között, kiknek legnagyobb része világéletében a legdurvább kézi munkákhoz szokott; azt mondák, szerelmi bánat űzte őt a zárda falai közé. Ő volt az első, ki kezeimet a zongora és utóbb az orgona billentyűihez szoktatta. Én különben szörnyű tudatlan egy teremtés voltam ; összes tudományom nem terjedt túl a franczia és német nyelvek ismeretén és apró, haszontalan, inkább játéknak mondható kézimunkákon. A könyvtárban, mely előttem, mint a ház minden egyéb helyisége, nyitva állott, csupa vallásos műveket őriztek, melyeknek legnagyobb része latin nyelven volt írva, kivéve a Szentek Életét, melynek vaskos, poros köteteit egy könyvállványra fektettem, hogy könnyebben olvashassak belőlük. Az állvány magas volt, ágaskodnom kellett, hogy felérjem. Gyakran az éjjel e kényelmetlen helyzetben talált, felizgatva a regeszerű történetektől, belemerülve a régi metszetek szemléletébe, melyek a martyrok életéből egyes kiválóbb jeleneteket ábrázoltak, megbódulva a nehéz penészszagtól, mely a nyirkos levegőt elárasztotta. Majd sietve menekültem e légkörből, segítségül hiva Aldegonde nővér minden ördögűző módszerét, hogy elriasszam az árnyat, mely következetesen végig kisérni látszott a folyosón, és lakosztályunkba érve, ott találtam anyámat, mint egy kisértetet, némaságban, gyászba borultam .Szelíden nevemen szólított, leültetett lábaihoz, és sovány kezeivel, melyeken vastag kék erek dagadtak, végig simította hajamat. Nem tudtam mit szólni hozzá, bizonyos kedvetlenség vett rajtam erőt, nem tudom miért, talán ama tompa lemondás miatt, melynek én is áldozata voltam. Voltak perczei, midőn jelenlétem terhére esett, ilyenkor beszéd közben behunyta szemeit, hogy ne lásson. Később arra a meggyőződésre jöttem, hogy talán meglepő hasonlatosságom valakihez, lelkében kegyetlen múlt emlékeit idézi fel, s hogy a szegény asszony lemondása tán kevésbbé vértezett vala, mint sem gondolta; de a felháborodás tüneteit soha sem szemlélhettem rajta; szünet nélkül az töltötte el lelkét, hogy megközelítse a katholikus eszményt, énjének feloszlását, a hit malasztjában; az egyetlen természetes érzet, mely még megmaradt benne, a büszkeség érzete volt; megdöbbenve láttam, miként tudja összekapcsolni ez érzetet annyi nemes erénynyel. Anyám a legrégibb nemesi családok egyikének volt sarjadéka, és a mi nevünk, a de Brévent név, igen jó hangzású. Kora ifjúságomban megkísérték, oly nézeteket csepegtetni lelkembe, melyek a születés kiváltságán alapulnak; de a kísérlet nem igen sikerült. Csak annyit láttam, hogy e képzelt kiváltság elszigetelésemre tör, hogy hála atyámnak, e falak közt tincsenek velem egy rangon állók; találhattam volna játszótársat eleget az iskolában, mely Aldegonde nővér vezetése alatt állott, de annak küszöbét nem volt szabad átlépnem, azon okból, mert oda csupa erdőkerülők, favágók és szénégetők gyermekei jártak. Lelkemből irigyeltem azokat a kis leánykákat, amint pajzánál játszottak, vígan ingerkedtek; irigyeltem jogukat, mely a legszerényebb s legtermészetesebb a világon, azt ugyanis, hogy ki-ki pajtásul választhatja magának azt, ki neki tetszik. Az elhagyatottság érzete mély fájdalommal töltött el, és hasztalan kerestem, e baj ellen nem találtam orvosságot, csepp remény sem biztatott, hogy sorsom valaha jobbra fog fordulni. Anyám, midőn egyszer minden bátorságomat összeszedve, megkérdeztem, hogy mikor hagyjuk el már Sainte-Odilet, ezt a választ adta: — Míg tőlem függ, soha! — Nem volt sem családunk, sem barátunk , a zárdabeli nők, kik kísérletet tettek, velünk bizalmasabb viszonyba lépni, mindjárt az első kísérletnél meghiúsítva látták e törekvésüket, s azóta felhagytak minden közeledéssel. (Folyt, köv.) nők, a bécsiek, kik itt gyönyörű nyárilakkal bírnak, oroszok és románok képezik a fürdőközönség zömét. A maga nemében páratlan, az itteni fürdő közvetlen közelében levő sétányok képezik délelőtt, az úgynevezett Waldwiese terjedelmes fenyveseivel pedig délután a fürdői élet középpontját. Magyarok csak kevesen vagyunk itt, többen vannak Gainfalornban, mely kitűnően szervezett, a Kaltenleutgebennel vetélkedő, sőt az utóbbit tisztaság és jó étkezés tekintetében sokkal felülhaladó hidegvízgyógyintézettel bír. Különös bizalmat gerjeszt ezen dr. Friedmann Zsigmond jeles hydropata — hazánkfia — vezetése alatt álló intézet a laikusban már csak azon észlelet által is, hogy szerfelett sok orvos keres itt gyógyulást, közöttük dr. Réthy Károly magántanár úr is, egy orsz és egy orosz, névleg a híres pétervári phisiolog, dr. Lubinoff orosz stb. Ezenfelül Benedix ismeretes bécsi tanár hetenkint háromszor kilátogat az intézetbe. Merfort pénzügyminiszteri osztálytanácsos, ki itt váratlanul felüdülésnek örvend, egy pár ideges budapesti ügyvéd és dr. Scheiber kecskeméti orvos képezik a magyarok kontingensét. íme az egészségesek fürdőhelyéről akartam szólani és betegek gyógyintézetéről beszélek. Térjünk hát vissza Vöslauba, mely gyönyörű fekvésénél fogva csakugyan mintegy teremtve van az egészségesek fürdőhelyének. Inkább egy nagy parkhoz hasonlít e kies hely. Az épületek nagyobbrészt gyönyörű kertekben állanak, nyári lak nyári lakot ér, és csupa gondatlan, egészséges arczcal találkozunk lépten-nyomon. Azaz teljesen gond nélkülieknek nem lehet az arczokat mondani, mert ime, e gyönyörű hölgyet, ki férje karján sétál, igazán nehéz gondok gyötörhetik! Férje Merkensteinba akarna menni, mert ha már egyszer kijő vasárnap Bécsből, feléled benne a sportsman, amit tű és olló a héten át nem enged érvényre juttatni. Merkenstein pedig nemcsak regényes fekvése, gyönyörű várromjai, hanem a báró Breuner-családnak mintegy 8000 holdra terjedő vadaskertje által is érdekes. Sporstmanhez tehát illik, hogy legalább lássa azon helyet, hol a vadászidény alkalmával a főurak össze szoktak gyűlni. Felesége tökéletesen érti férjét, nincs kifogása a sportmisszió ellen, csakhogy ma Badenben futtatás van. Merkensteinban gyönyörű selyemruhája alig ébresztene figyelmet, míg Badenben feltűnhet vele. Természetes, hogy Badenbe mennek. Este azonban már ott díszelegnek a Hotel Baki-ban és hallgatják Erdélyi Náczi czigány bandájának nótáit. A hölgy nagyon meg lehetett elégedve a hatással, melyet Badenben költött. Édesen mosolyog s a cigányt tiz forintossal jutalmazza. Lám, mily fontos következményeket szül néha a legkisebb ok, mert ki tudja, Vöslau ezen idényének alulírt történetírója mily egészen mást lett volna kénytelen feljegyezni, ha a kedves pár csakugyan Merkensteinba, és nem Badenbe megy ? Tanulmányokat is volt alkalmam tehetni, hogy mások mint tesznek tanulmányokat. Knaak, a Karl-színház jeles tagja órákat tölt az uszodában, bizonyára legkomikusabb alakjait itt alkotja meg, másként csak nem lehetne hosszú fekete kabátjában mindig itt találni a terjedelmes uszodának majd az egyik, majd a másik végén. A hölgyek künn százankint várják a tizenegy órát, mert akkor a terjedelmesebb férfi-uszoda kapui számukra nyílnak meg. Mi férfiak a fürdő-toilettekre nem vagyunk kiváncsiak. Rikítóbb színeket, jobban testhez álló fürdő-jelmezeket, nagyobb takarékosságot a szövetben még odabenn sem lehet kifejteni, aminőt itt künn látunk. Különösen vasárnap élénk a kép, mely elénk tűnik. Bécsből a rendes 7 vonat helyett vagy 18 vonat indul, és hozza a »vállalkozó férfiak és nők ezreit.« Ha csak egy lugasban is tudnék hallgatózni! Az itt időző sok orosz nyugtalan, ha egy nap Nocikoffot nem látja! Nem tudja,miért nem jelenik ma meg a szokottórában? Nem-e valami nagy esemény okozta ezt? Fürdőkből. I. Vö s la u, aug. havában. Vöslau az egészségesek fürdőhelye. Üzletüket nem egy könnyen odahagyható, gazdag bécsi kereskedők, a Karl-színház működő tagjai és különösen a díszes toilettekkel feltűnést okozó nőtagok, egy pár, szabadságra nem mehetett magasabb államhivatal Budapest, szept. 3. A csehek politikai magatartásában máris előtérbe lép a feudális párt ultramontán színezete. Ha Lobkovitz György a protivini kath. politikai egylet gyűlésén beszédet tartott s kijelenté, hogy a csehek a reichsrathban nem csak az államjogi, hanem a vallási kérdéseket is szőnyegre hozzák. Most van ideje annak — úgymond a hg — hogy a határozott katholikus irányzat az előtérbe helyeztessék. Mint e nyilatkozatból is kitűnik, a cseheknek a reichsrathba való belépése már ki különfélék. — szept. 3. (A hivatalos 1 a p . 6.) Ő Felsége galanthai hg Bezterházy Alajos,szabadságolt állományú honvéd-lovasőrnagynak, a közös hadseregbeli lovasság tettleges állományába való visszahelyezését és a gróf Radeczky nevét viselő 5. számú huszárezredhez leendő beosztását elrendelte. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, Narczisz József segédhivatali tisztet, segédhivatali aligazgatóvá, Kolzinek Frigyes dijnokot pedig segédhivatali tisztté nevezte ki. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter, Sopron megye területéhez tartozó Szany községnek megengedte, hogy az ott f. évi szeptember hó 19-ére eső országos vásárt ez évben kivételesen szeptember hó 11-én tartassák meg. A szegedi ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Serbán György nagylaki ügyvéd, a kamara lajstromába fölvétetett, ellenben Hudák Andor, szegedi lakos ügyvéd, Miskolczra tett elköltözése folytán a fenti lajstromból kiterültetett. A győri ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint elmebetegség miatt az ügyködéstől már előbb felfüggesztett Ámon Antal győri lakos ügyvéd elhalálozván, e kamara ügyvédi lajstromából kiterültetett s irodája részére gondnokul Széphegyi Jakab győri ügyvéd kirendeltetett; továbbá, hogy Krisztinkovich Antal győri lakos ügyvéd, székhelyét Tóthre, ezen kamara területén belől tette át. (Olga nagyherczegnő) elhagyta Bécset s Tiflisbe utazott. (Szende miniszter) közelebb Szegeden időzött. A miniszter csak a honvédség parancsnokát, Steiner őrnagyot fogadta, akivel a Szegeden építendő honvédkaszárnya ügyében értekezett.