Pesti Napló, 1879. november (30. évfolyam, 264-287. szám)

1879-11-08 / 269. szám

269. szám. Budapest, 1879. szombat, november 8. 30. évi folyam. Szerkesztési iroda,* Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A­ lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. Alap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézen­dők. Előfizetési feltételek a Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 firt. — 1 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti HS Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Trieszt, nov. 7. Pretis báró helytartó,ma dél­előtt, hivatalos felügyeleti utazásából ide visszatért. Bukarest, nov. 7. Bratiano miniszterel­nök Bukarestbe való visszatértét, megbetegedés foly­tán elhalasztotta a jövő hétfőig. Ma már bizonyosnak tekintik, hogy vissza fogja vonni lemondási kérvé­nyét. — A vasutak visszavétele iránti kérdés mind­inkább visszhangra talál a képviselőknél. Fázis, nov. 6. A Banque Européenne igazgató tanácsa tudatja, hogy Philip­part többé annak nem tagja és Blanche Alfred választatott helyére. — A Banque Européenne nemsokára Brüsszelben köz­gyűlést tart. Budapest, nov. 8. (A gr. Szapáry-Pázmándy-ügy) ma, kölcsönös nyilatkozatok által kiegyenlíttetett. Midőn ezeket alantabb közöljük, itt azt említjük fel, hogy a kihívás, mint a Magyarország jelenti, nem Páz­­mándynak a kaszinóban mondott szavaiért, ha­nem az interpelláczió következtében történt és pedig állítólag azért, mert Pázmándy kétségbe vonta az időhatárt, melyben gr. Szapáry korábbi s most tévesnek bizonyult állítása szerint a kötvény­eladás történt. A nyilatkozatok, melyek ez ügyben bővebb felvilágosítást adnak, így hangzanak: I. Miután gróf Szapáry Gyula segédeim előtt el­ismerte, hogy a Waitzenkornnál eszközölt értékpapír eladás október hóban történt, s miután ugyancsak az ő nyilatkozatából meggyőződtem, hogy ezen Waitzen­kornnál eladott 11.600 frt értékű kötvényeken kívül gróf Szapáry Gyula sem Waitzenkornnak, sem az Escompte banknak, sem bárki másnak az előtt vagy azután kötvényeket el nem adott, sem el nem adha­tott, mert ilyeneknek a fölnevezett összegen fölül birtokában nem volt; továbbá, hogy gróf Száj­áry Gyulának semmi tudomása sem volt arról, hogy ro­konai ily természetű kötvényeket exposéja előtt el­adtak, tehát azoknak erre vonatkozó tanácsot nem is adhatott, nem habozom kijelenteni teljes meggyő­ződésemet, hogy gróf Szapáry Gyula hivatalos állá­sát nyerészkedésre fel nem használta s hivatalos ti­toktartási kötelezettségét meg nem szegte. Budapest, 1879. nov. 8. Pázmándy Dénes. II. Alólirottak ezennel kinyilatkoztatják, hogy a gróf Szapáry Gyula és Pázmándy Dénes között fenn­forgott ügy, a becsület és lovagiasság szabályainak megfelelőleg elintéztetett. Budapest, 1879. november 8. Gróf A­p­p­o­n­y­i Albert, B­e­n­i­c­z­k­y Fe­­rencz, b. Mész­nil Viktor, b. Podmaniczky Frigyes. Anglia arra törekszik, hogy a szultán rendszert változtatást hozzon be és oly minisztériumot nevezzen ki, mely Anglia irányában barátságosabb érzülettel viseltetik, mint a mostani. Másrészről valószínűnek látszik, hogy Layard angol nagykövet Anglia köve­teléseit a porta irányában írásban formulázta, és a jó viszonyok fenntartását azoknak teljesítésétől tette függővé.­­ Sajnálandó azonban, hogy az angol nagy­követ e lépést — ha csakugyan megtette — nem tette egyetértésben azokkal az európai hatalmakkal, a­melyeknek a mostani török minisztérium szintén nem tetszik. A czél akkor biztosabban és kevesebb »zajjal« éretett volna el. Az angol államférfiak ter­mészetesen gyakran keresik a nagy zajt, még­pedig tekintettel a hangulatra Angliában.« (Konzervatív köztársasági frak­­c­i­­­ó) alakítását kísérlik meg a franczia parlament bal czentrumához tartozó szenátorok és képviselők, köztük D­u f­a­u­r­e is, ki az általa alapított Parla­ment czímű lapban kel síkra az eszme mellett. A Republique Frangaise természetesen ellenzi és küzd e párt alakulása ellen. A többi mérsékelt lapok azon­ban, mint a Globe, a Temps szintén felvetettték a kér­dést, és ez ut­óbbi következőleg válaszol Gambetta lapjának: »Hogy a baloldaliak szövetsége ezután valóság maradjon, bizonyos feltételek teljesítendők. Politikai szövetség csak úgy tartható fenn, ha az egy zászló alatt szövetkezett csoportok egymásnak enged­ményeket tesznek. Ezt kell mondani : ha új csoportosítás eszméje tűnik előtérbe, ez csak azért történik, mert nagyon is sok alkalommal a többség mérsékelt elemei látták, hogy nekik diktálnak oly törvénye­ket, melyeknek természetük és lelkiismeretük csak erőltetett lemondással vetette magát alá ... A re­publikánus párt minden árnyalatának egyetértése, szívesen megengedjük, kívánatos, de csak ama felté­tel alatt, hogy a jobboldalról, baloldalról és a c­en­­trumról egyaránt kölcsönösen áldozatok hozassanak, jó akarat nyilvánuljon és hogy a serpenyő ne mindig csak egy oldalra hajoljon.« (A főrendiház­ mai ülésében a kir. udvar­­­tartásról szóló a képviselőháztól ma átküldött törvény­­javaslatot, gr. C­z­i­r­á­k­y János sürgősségi indítvá­nya folytán azonnal tárgyalás alá vette s elfogadta. (Gr. Andrássy és a konstantinápo­lyi válság.) A berlini National Zeitung buda­pesti levelezője ehe 4-ről következőket írja lapjának: »Tegnap alkalmam volt az itt időző gr. Andrássy egy nyilatkozatát hallani Anglia viszonyáról a portához, mely nem érdektelen. Andrássy nem akarja elhinni azt a hírt, mely szerint Anglia ultimá­tumot intézett a portához és abban a szultán detro­­nizálá­sval fenyeget. Ily fenyegetés, vélekedik a gróf, csak megszilárdítaná a szultán ellenállását az angol követelések ellenében, minthogy egy független feje­delemmel való ily bánásmód, a törökök közötti köz­véleményt a szultán irányában okvetlenül kedvezőbbé hangolná. A PESTI NAPLÓ TÁRMÁJA, ágiája kisasszony. — Regény. — Irta: Sauniere Fái. VI. Ramponniére báró bérlője. (Folytatás.) — Ab! ön kegyetlen, és tetszik magának ebben a kegyetlenségben, mondá Marczel keserű mosolylyal. Azt hiszi, félrevezet engem a hitetlenséggel, melyet tettet? Tudja azt nagyon jól, hogy az eb se lehet ragaszkodóbb, mint én vagyok ön iránt. Egy intésére nem rontanék-e a máglyára, nem állnék-e egy töltött ágyú torka elé ? Jól tudja ön azt, de nem törődik ve­le. Kedve telik benne, hogy engem gyötör azon ürügy alatt, hogy nem adok elég felvilágosítást egy jelen­téktelen tényről. Ön meg akarja tudni a valót. Ám legyen, megmondom! E szavak után kezénél fogva odavezeté a leányt a tükör elé. — Nézze meg magát, Métairie kisasszony, mon­dá és a tükörbemutatott — és ítéljen, hogy ez a töké­letes személy, a ki szép, mint a nap, jó mint a kegyes­ség, a gazdagok és nemesek közt a legelső, a­kit most a tükörben lát, hasonlít-e a kis játszó, pajzán, hamis Helénhez, a­kit régente ismertem ? Helén szabadulni igyekezett, de Marczel nem bocsátotta. — Nézzen ide, és merje még azt állítani, hogy szemem nem bámul, szívem nem jön zavarba ily is­teni tökély láttára. — Marczel, az égre kérem .. . suttog. Helén rémülten. — Ha meg akarta tudni a valót, Helén, akkor legyen bátorsága, azt meg is hallgatni. Igen, ha elég őrült volnék önbe szeretni és isten annyira elhagyna, hogy eszembe jutna viszontszerelmét feltételezni, a legszerencsétlenebb lények volnánk a világon: ön, amiért ily szerelmet gerjesztett bennem és én, amiért nem tudnám azt leküzdeni. Hová vezetne ez a czél nélküli szerelem ? Okvetlenül katasztrófára­ hasonlít­sa össze kettőnk helyzetét és ítéljen el kérlelhetlenül; én soha, de soha se leszek oly merész, hogy­ ezt a vét­kes szenvedélyt a gróf előtt bevalljam. Érti már most ? Ezért siettem el tegnap, és ezért akartam kerülni ma is. VII. Mire tökélik el magukat Kleopátra és Czézár. Marczel hirtelen elbocsátotta Helén kezét, me­lyet erősen megszorított, lelki állapota bizonyságául, azután lassan az ajtó felé ment. A vastag szőnyeg lépteinek neszét egészen elenyésztette. A fiatal leány mozdulatlanul maradt e várat­lan jelenet után, mintha villám sújtotta volna. A bezáruló ajtó neszére feleszmélt. Téveteg szemmel nézett körül és nem látván Marczelt, az ajtó felé lé­pett, mintha vissza akarná őt hivni, de csakhamar megálloit. — Marczel nem mondta, hogy szerelmes, de szavait lehetetlen félreérteni — gondolá a leány. Szeme, taglejtése, hangja nem árulták-e el heves szen­vedélyét ? Igaz, hogy kerül, de már késő. Már szeret, az kétségtelen. Helén csodálkozott azon, hogy nem haragszik Marczelre. Szinte brutális nyíltsággal mondta el az igazságot, melynek kimondását tőle sürgették. Helén maga sem tudta miért, de valami titkos örömet érzett. Mást nem hallgatott volna így végig. Miféle gyöngeség fogta el hát ? Helén félve gondolt rá, hogy megtalálja érteni, tudta hogy Marczel milyen hely­zetben van. Félt. Mitől ? azt maga sem tudta. Mar­czel azt mondta, hogy az ilyen szerelem csak katasz­trófán végződhetik és ez a szó úgy ütötte meg a leány fülét, mint a halál lehellete. "Ilyen szívbeli és lelki állapotban voltak Helén és Marczel. Bel ügyetlen volt ez a Czézár! Azt hitte, szemtelen ráfogást bocsát világgá. És ime, tudtán kí­vül sebre tette az ujját és vihart támasztott. Rendithetlen önteltséget színlelt, pedig nem volt nyugodt. Örökké Agláj a k. a. leleplezéseit forgat­ta elméjében. A vélemény, melyet a fiatal orvos Kleo­pátra előtt és ő előtte kifejezett, nem oszlatta el ag­gályait. Valóban, ha Marczelnek igaza van, ha az alva­járónő csak színlelte az álmot és az ügyről tudomás­sal bírt, akkor az a nő nem feledi el, hogy mit mondott. Minden áron meg kell tudnia, mihez tartsa ma­gát. A két testvér soká tanakodott,­­ abban álla­podtak meg, hogy okvetlenü szembe kell szállani a veszélyes,mely elől Czézár első ízben meghátrált; meg kell tudni az alvajárónőtől mindent, amit tud. Kleopátra fivére karjára támaszkodva, arczát sűrű fátyol mögé takarva elindult a Montmartre kül­város felé és beállított Aglája kisasszonyhoz. Mikor bejöttek az alvajáró nőhez, a tér szabad volt. La Ronchon leültette őket a rettenetes piros bársonypamlagra, melyet már ismerünk és sietett társnőjét értesíteni a látogatásról. — Ez Anna kedvese, mondá neki halk hangon. Egy fiatal nő van vele, a­ki egyszer már kért öntől tanácsot, és a­kit az ő nővérének mond. — Nagyon jól van, mondá Aglája és szeme titkos örömtől villogott. Bocsássa be őket és vigyáz­zunk, kedvesem. La Ronchon kinyitá az ajtót és bebocsátá a két vendéget. — Húsz frankot kérek, mondá kinyújtott kézzel. Czézár egy louis d’ort vetett a nőnek és belé­pett ; nővére követte. Aglája, midőn meglátá őket, igen szerényen köszönt; azután leült a székre, melyet az illatszerész­­nő a szoba közepére állított. Czézár intett nővérének, hogy üljön le és szem­be ült az alvajárónővel. — Rám ismer ? kérdé. Aglája álmélkodva nézett rá. — Már hogy is ismerném önt, hiszen sohase láttam­ felelé végül. — Képes-e most ülést tartani ? — Nem tudom uram. — Ha megengedik, szólott közbe la Ronchon, elaltatom a kisasszonyt. Akkor majd határozottan fog felelni kérdéseikre. Ra Ronchon gondosan bekötötte a médium szemét, megfogta kezeit és erőlködött hatalmasan domináló tekintetet lövellni rá. Két percznyi várakozás után Aglája idegesen összeroskadott és iparkodott elfordulni. — Nem.... nem akarom! hebegő elhaló hangon. — De én akarom! szólt az illatszerésznő dia­dalmas hangon, elbocsátá Aglája kezét, fluidumot öntött rá, míg végre a medium, némi görcsös ránga­tózások után, aléltnak látszott. — Meg van! mondá la Ronc­on, a vendégek felé fordulva. Czézár és Kleopátra kissé ijedten néztek össze. — Melyikük fogja a kisasszonyt kérdezni ? mondá az illatszerésznő. — Én, felelt Kleopátra. — Akkor közeledjék, hogy érintkezésbe hoz­zam vele. Akar neki kezet nyújtani ? — Feltétlenül szükséges az ? kérdé Kleopátra idegenkedve. — Jobb volna, de nem feltétlenül szükséges. De adjon neki oda egy tárgyat, melyet ön megérin­tett, pl. a keztyüjét. A fiatal leány szó nélkül engedelmeskedett. — Jól látja a személyt, akié a kezébe adott keztyü ? kérdő la Ronchon az alvajárónőtől. — Tökéletesen. — Tud-e a lelkében olvasni? követheti őt min­denüvé, a­hová önt vezetni fogja ? — Hiszem. — La Ronchon meghajta magát és kinyitá az ajtót.­­— Ha a médium nem felel tetszésük szerint, itt vagyok, mondá és a szomszéd szobára mutatva, mosolyogva távozott. Ünnepélyes pillanat következett. — Ön azt mondja, hogy a lelkemben tud ol­vasni, kezdé Kleopátra halk hangon. Nos, mit ol­vas­ott? — Nagy nyugtalanságot. — Mi felett ? — Várjon csak. A dolog már több napja tör­tént. Igen, valaki már beszélt velem erről, valaki, aki igen közel áll önhöz... az ön fivére. Hát nem mondtam el neki mindent, amit tudni akart ? — Nem. — Azt hiszi ? Igaz, ő elment a nélkül, hogy be­várta volna a végét. — Jut-e eszébe, a­mit neki elbeszélt? — Egy szó se. — Pedig emlékeznie kell rá! mondá Kleopátra sötéten. — Oh be szilárd akarata van, kisasszony, mon­dá Aglája. Nem kell félni, hogy valamit elfelejtek. Most már mindent ott látok a lelkében. Egy bérlőnő­ről van szó, a­ki épen lebetegedett, félholt gyermeke a bölcsőben van. Az ágy mellett egy férfi vir­­raszt: ez az asszony férje, a kis gyermek atyja. Valaki belép a szobába és elhívja a bérlőt... Ak! nem látok többet. Ha ön mindent meg akar tudni, akkor nem szabad tőlem félnie, különben nem mondhatok semmit. Az alvajárónő csakugyan eltalálta Kleopátra gondolatait. A fiatal leány szemlátomást sápadt, de össze­szedte minden bátorságát. — Szóljon, szóljon, mondá lázasan. Igen, aka­rom, folytatá vad erélylyel, mert ez már túlmegy minden határon. — Tehát menjünk a szomszéd szobába, folytatá Aglája, abba, mely a bérlőnő szobájával szemközt van. Ott három személyt látok. Ramponniére bárót, fiát Czézárt és leányát Kleopátrát. A szoba hasonlít az előbbihez, hideg, szomorú, alig van benne bútor. A leány fekszik. Istenem, bel piros! De mit lá­tok ! Az ágy szélén, a takaró alatt valami mozog, sárba van burkolva. Ejnye! az gyermek ! Kleopátra szembetűnően összerezzent. (Folyt, köv.) A bolgár radikálisok diadala. A bolgár kormány váltig azt kürtöltette vi­lággá, hogy a választások neki juttatták a többséget. De már a szkupszina első ülésén kiderült, hogy ez ámítás; a radikális párt, mely minden áron Nagy- Bulgáriát akar, teljes diadalt aratott a konzervatív kabinet felett. Az ülésről nov. 2-iki kelet alatt a kö­vetkezőket írják Sofiából: A szkupstina megnyitása a lakosság élénk rész­véte mellett nagy ünnepélyességgel ment végbe. A szkupstina a fejedelmet, mikor felolvasta a trónbe­szédet, élénk zsi­­ókkal üdvözölte, az utczákon a la­kosság frenetikus ovácziót rendezett neki. De alig hogy a fejedelem kiment a skupstiná­­nából, Slavejkoff Petko, a Cselokupna Bulgaria szerkesztője rögtön indítványozta az elnökség meg­alakítását. E sietségnek alapos oka volt. Az ellenzék október 27-étől, a­mikorra a megnyitó ülés eredeti­leg kitűzve volt, nov. 2-áig lázas tevékenységet fejtett ki és a maga részére hódította a többséget. K a ra­­v­e­­ o­f­f Christo, a radikális (nemzeti szabadelvű) párt vezére nagy többséggel választatott elnökké, al­­elnökök lettek Stojanoff és Tiseff. Ez a választás a konzervatív kabinet bukását jelenti. Karaveloff már hónapok óta megszakított minden összeköttetést a Balabanoff-kabinettel, sőt emigrálni akart Oroszországba. Stojanoff, a ka­mara első alelnöke, a legfőbb ítélőszék elnöke igen heves és rendszeres oppozíc­iót fejtett ki a kormány ellen és majdnem az egész bírói kart a radikális párt­hoz terelte; jelentékeny szónoki tehetsége van, éles ítéletű, szenvedélyes vére értékű,­kíméletlen ember. Ilyen elnökséggel szemben a kabinet nem tehe­tett egyebet, mint egyhangúlag elhatározta, hogy b­e­­adja lemondását. A válság igen komoly jellegű, mert a fejedelem nem engedhet a diadalmas ellenzéknek. A garanczia­­hatalmaknál nagy bizalmatlanságot keltene, ha a kabinet oly férfiakból alakulna, kik a berlini szerző­ Országgyűlés. A képviselőház ülése november 8-án. Elnök: Szlávy József. J­e­g­y­z­ő:k: Baross Gábor, Márkus István, Mednyánszky Árpád b. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kám­­­án, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Szende Béla, Kemény Gábor b., Bedeko­­vich Kálmán. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­lesíttetik. Elnök bemutatja Budapest főváros kö­zönségének feliratát, melyben U­g­o­c­s­a megyének feliratát pártolván, kéri, hogy az 1875: VII. t. ez. 19. §-a megváltoztatásával, a kataszteri tiszta jöve­delem kiszámításának alapjául az 1872 —1877 évek átlaga vézessék . Wertheim Márton és Hidvéger Mi­hály debreczeni lakosoknak Simonyi Ernő által be­nyújtott kérvényét, a magy. kir. pénzügyminisztérium által a haszonbéri szerződések illetősége körül tanú­sított eljárása ellen. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Elnök bemutatja V­á­r­a­d­y Gábor, Márma­­ros megye técsői választó­kerületében megválasztott képviselő megbízólevelét, az általa hozzá intézett levél kíséretében, melyben képviselői állásáról lemond. E levél igy hangzik : »Nagyméltóságú képviselőházi elnök úr! A técsői választókerületben f. évi október 31-dik napján megejtett választás alkalmával a mély tisztelettel ide mellékelt választási jegyző­könyv tanúsítása szerint, kép­­viselőül újra megvá­lasztattam. Miután azonban azok az okok és körülmények, a­melyek f. évi augusztus 17 ik napjáról kelt lemon­dásomnak alapjául szolgáltak, jelenleg is fönállanak, a képviselői mandátumot a técsői választókerület iránti mély hálám kifejezése mellett, ezennel újólag leteszem. Tisztelettel kérem excziádat, hogy jelen nyilat­kozatom fölolvastatása mellett, ezen lemondásomat a mélyen t. képviselőháznak bejelenteni méltóztassék. Mély tisztelettel maradtam Budapesten 1879. november 6. excziádnak alázatos szolgája Várady Gábor s. k.« Madarász József a határozat kimondása előtt azon óhajtását fejezi ki, hogy a képviselők lemondá­saikat a képviselőház ülésezése alatt ne az elnökséghez, hanem magához a képviselőházhoz intézzék. A ház a lemondást tudomásul veszi s felhatal­mazza az elnökséget, hogy az új választás iránti szük­séges lépéseket megtegye. Elnök jelenti, hogy a könyvtári bizottság meg­alakult, elnökké T­a­r­a­y Endre, jegyzővé Simonyi Iván választatott. Felolvastatik az indítvány- és interpellácziós­­könyv. Az indítványkönyvbe Gyurgyik Gyula in­dítványa van bejegyezve az 1875. XXI. t. cz.-nek a vadászati adóra vonatkozó 11., 12. és 20. §§-ai megváltoztatása, illetőleg a vadászati adó leszállí­tása iránt. Elnök kimondj­a,hogy a ház a legközebbi ülés­ben fogja elhatározni, hogy mikor tűzessék ki az indítvány indokolásra. Madarász megjegyzi, hogy a házszabályok ez iránt azt rendelik, hogy az indítvány felolvasottnak tekintetik, s az elnök minden vita nélkül az indítvány felvételére határidőt tűz ki s az az elnök által kitű­zött napo­n felvétetvén, a ház határoz az iránt, hogy kívánja e tárgyalni, vagy nem. Kéri ennélfogva az elnököt, hogy az indítvá­­nyozóval az indítvány felvétele iránt tegye magát érintkezésbe, s a bejelentéskor tűzze ki a felvétel idejét. Elnök megjegyzi, hogy az indítvány felvételé­re nézve a napirend iránti, előterjesztése közben fog indítványt tenni. Az interpellácziós könyvben a következő újabb bejegyzések foglaltatnak: Nov. 6-tól Kállay János a honvédelmi miniszterhez a 42. honvédzászlóaljnak Nagy-Kállóról Debreczenbe áttétele tárgyában. November 8-tól Turgonyi Lajos a miniszter­­elnökhöz a Zala megyében, különösen annak görcseji részében uralkodó ínségről; Gyurgyik Gyula, a bel- és kereskedelmi miniszter urakhoz az italmérési és malom regale jog megszüntetése és megváltása tárgyában ; Csatár Zsigmond a közmunka és közle­kedési miniszter úrhoz a Tisza és Duna folyók sza­bályozásának megvizsgálására meghívott külföldi szakértők véleményének közzététele tárgyában. Az interpellác­iók a szokott időben fognak megtételni. Harmadszor felolvastatott és végleg megsza­vaztatott az állampolgárságról szóló törvényjavaslat. A szavazás alkalmával a jobboldal tagjai oly csekély számmal voltak a teremben, hogy az elnök kénytelen volt egy kissé elhalasztani a felállás után követelt meg­számlálást. Ez megtörténvén, a törvényjavaslat, mi­után számosan jelentek meg időközben a jobboldali padokon, 88 szavazattal 73 ellenében elfogadtatott. Hasonlóképen végleg elfogadtattak a magyar földhitelintézetről és az udvartartási költségekről szóló törvényjavaslatok. Elfogadtatván Tisza Kálmánnak a 21 tagú közigazgatási bizottság választására vonatkozó indít­ványa, a szörény megyei közigazgatási rendszerre és Uj-Szegednek Szegedhez kapcsolására vonatkozó tör­vényjavaslat e bizottsághoz fognak utasíttatni. Tárgyalás alá vétetett a kérvényi bizottság jelentése. Makó város a 71. XXXIX. t. ez magyará­zatát kéri a belvizek levezetését illetőleg. Sérelme az, hogy daczára annak, hogy az illető társulat meg nem alakult, a kormány annak segélyt adott, s most az Makó városától is visszaköveteltetik- A bizottság a közmunkaminiszterhez indítványozza e kérvény át­tételét. Vécsey Tamás előadó röviden ismerteti a kérvény tartalmát. Széll György a várost felmentet­ni kéri a visszafizetés kötelezettsége alól, mint­hogy Makó a szabályozást nem óhajtotta s belvizek ál­tal ostromolt területe nincs is. Péchy Tamás köz­lekedési miniszter kifejti, hogy az illető társulat meg­alakult, a kormánynál sürgette az előleget, midőn azt megkapta, köszönettel fogadta s igy ha a munkálato­kat nem folytattuk is, a tagok az előleget visszafi­zetni kötelesek. Szabely Antal nem osztozik Széll György felfogásában s igazoltnak tartja a kormány felfogását. Madarász József azt hiszi, hogy nem kötelezhető Makó városa oly munkálatok költségei­nek viselésére, melyekhez hozzá­járulni nem akart. Hieronimy Károly a törvény magyarázata szerint kétségtelennek tartja, hogy a nyert előleg visszafize­tése a társulat megalakulása után terheli azon tago­kat is, kik majorizáltattak. A ház elfogadta a kérvényi bizottság javaslatát. Kézdi-Szent­ Lélek a kis üstben való pálinka­­főzésre vonatkozó rendelet visszavonását kéri. A kér­vényi bizottság a kérvényt tekintettel arra, hogy a kormány kilátásba helyezte e részben az intézke­dést, a pénzügyminiszterhez indítványozza utasíttatni. Ugron Ákos a pénzügyminisztert jelentésének be­adására még ezen év folyamára kéri szoríttatni, Nagy Gábor szintén sürgős intézkedést kér. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter meg­jegyzi, hogy a legrövidebb idő alatt be fogja terjesz­teni kilátásba helyezett jelentését. Szabely Antal a szüretre utalva szintén gyors intézkedést kér. Lázár Mihály záros határidőt kér kitüzetni. A ház elfogadta Ugrón indítványát. A győri kölcsönös segélyző egyesület az ön­segélyző egylet megadóztatására vonatkozó rendelet megváltoztatását kéri. A kérvényi bizottság a kor­mányt a törvény megváltoztatására c­éltó javaslat előterjesztésére kívánja utasíttatni. Kautz Gyula utasíttatni kívánja a minisztert, hogy a kölcsönös segélyző egyletek megadóztatására nézve a jelenlegi nem szabatos törvény helyett még ezen év folyamá­ban terjeszszen elő új tvjavaslatot. Szapáry Gyula gr. elismeri, hogy a törvény változtatást igényel s elfogadja az indítványt, de a záros határidő nélkül. Ráth Károly felszóla­lása után a ház elfogadja Kautz indítványát a záros határidő nélkül. Hosszabb vitát idézett elő B­r­a­s­s­ó városának kérvénye a 70. XLII. t. sz. 4-ik szakaszának értel­mezése tárgyában, hogy váljon közgyűlési határozat ellen kinek van joga felfolyamodni,magánfélnek, vagy egyszersmind bizottsági tagnak is. A kérvényi bizott­ság e kérvényt a ház irodájába kívánja letétetni. Zay Adolf hosszú beszédben a közigazgatási bizottságtól óhajtana e kérdésben véleményt. Rövid vita után a kérvényi bizottság véleménye fogad­­tatik el. Több törvényhatóság Pest megye kérvé­nyét pártolja a pest-zimonyi vasútnak a Duna bal­partján vezetése iránt. Mocsáry Lajos felszólalá­sára Péchy közmunkaminiszter kijelenti, hogy két vonal között forog a kérdés: a kalocsa-baja­­zimonyi, és halas-szabadka-zimonyi között. E tekin­tetben határozat még nem hozatott, mert az illető vidékek áldozatkészsége is mérlegbe esik. A vasút munkálatainak tényleges foganatba vételéről akkor, lehet szó, ha Szerbiával a kérdés tisztába hozatik. Ezután a kérvények tárgyalása felfüggesztet­­vén, az interpellácziók terjesztettek elő. A miniszterek bejelentett válasza egyes inter­­pellácziókra az idő előrehaladt volta, miatt elhalasz­­tatott. Ezzel az ülés 2 órakor véget ért, dost nem ismerik el és az orosz szövetséget, Bolgár­ország egyesítését Kelet-Ruméliával, a pánszláv irány­zatok és czélok diadalra juttatását tekintik Bolgár­ország legelső feladatának. A fejedelem — mint legújabb távirataink már jelentették, — Zankoffot, a konstantinápolyi ügy­vivőt, Balak­off benső barátját bízta meg a kabinet­­alakítással. Zankoffot az egész országban, több ke­rület választotta nagy többséggel képviselővé, de mégis kétséges, hogy képes lesz-e a pánszláv pártot megfékezni. A keresetadó. Sopron, nov. 7. Már sokszor feltűnt, hogy a törvényjavaslato­kat és ezek folytán a törvényeket oly felületesen szövegezik. A legújabban beterjesztett törvényjavas­latot­­a II. oszt. keresetadó tételeinek újabb megál­­lapitási­ról« is hiányosnak tartom. Bátorkodom né­zeteimet kifejteni. 1. Az 1. §. első kikezdésében az 1875 : XLVII. t. sz. annyiban nincs jól idézve, a mennyiben ezen törvény czime nem az »intézkedés«, hanem a »rende­let« szót tartalmazza. 2. Az 1. §. első kikezdésében hatályon kívül kellene helyezni az 1875 : XXIX. t. ez. 13. §-át is, mely a családtagok keresetadójáról szól. Ezen­­ már eredetileg azért volt hiányos, mert nem rendelkezik oly családtagok keresetadójáról, kik maguk is föld­vagy ház- vagy tőkekamat-adót fizetnek. Mikor az 1875 : XLVII. t. ez. hozatott, még szükségesebb lett volna e § szabatosabb szövegezése, de elmulasztatott. Legalább most kellene tehát a hiányon segíteni, azaz hatályon kívül kellene helyezni az 1875: XIX. t. ez. 13-ik §-át, és a törvényjavaslatba az első és második § közé új §-t beszúrni, ily formán: »A II. osztályú keresetadó alá tartozó egyének családtagjai, a meny­nyiben magok nem rovandók meg az első § alapján, fizetnek keresetadó fejében egy-egy frtot« s igy to­vább, mint az 1875. XIX. t. ez. 13-ik §-ában. 3. A 2-ik §. szintén hibásan van szerkesztve. Nem tekintem most azt, hogy méltánytalan, ha a IV. osztályú keresetadó alá tartozók, kik úgyis aránylag keveset fizetnek, kamatélvezményük, tehát magánva­gyonuk után is előnyben részesülnek, és hogy ez ok­ból az egész­e-t egészen elhagyandónak vélném, de úgy, a­mint most előttem fekszik, oly hivatalnok, ki háza után 1000, tőkekamatja után pedig csak 10 frt adóval van terhelve, épen nem fizetne II. osztályú keresetadót. Ha tehát ezen­­ megmarad, legalább gondosabban kellene kidolgozni, talán így : »A II. osztályú keresetadó alól felmentetnek azon IV. osz­tályú keresetadót fizető egyének, kik II. osztályú ke­resetadóval csak az első ( b) betűje alapján volnának megrovandók, ha tőkekamatadójuk 10 írtnál nem nagyobb.« Dr. Töpler Károly.

Next