Pesti Napló, 1885. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1885-03-26 / 84. szám

84. szám. 36. évi folyam. Budapest, 1885. Csütörtök, márczius 26. Szerkentési Iroda­­ Ferencziek-tere, Athenaen m­é­p fl­­­e­t A lep szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen len­ek esek ismert kezektől fégedtetnek es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal­­ Ferencziek-tere, Athenben m­é­lylét. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadóa körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézündők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek­­ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 1 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért felülfizetés hat­onként 35 krt évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti ISZaplóc kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ - April 1-jével új évnegyed kezdődvén, felhívjuk azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés minél előbbi megújítására. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli előnyt élvezik, hogy a „Magyar Bazár“ nagy szépirodalmi és képes divatlapot, melynek gazdag munkalap-, szabás­rajz-, színes divatkép-, zene- s regénymellékletei vannak, féláron rendelhetik meg. Előfizetési ár a Pesti Naplóra (reggeli és esti kiadás ) hétfő reggeli rendkívüli szám) évnegyedre 6 frt, egy hónapra 2 frt. Előfizetési fr­ a Pesti Naplóra és Magyar Ba­zárra . Évnegyedre 7 frt 25 fr. Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum) minél­­előbb beküldendők, hogy a lap kézbesítésében fennaka­dás ne történjék. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala, Budapest, márczius 25. A franczia képviselőház tegnap elintézte a választási törvény nagyfontosságú reform­ját s megszavazta a lajstromos szavazásra vonatkozó törvényjavaslatot. Jövőre nem 557 önálló választókerület fogja a képviselőház tagjait megválasztani­, hanem minden megye összes választói fognak bizonyos számú kép­­selőt választani. Lakosságuk szám­arányához képest a megyék összesen 596 képviselőt vá­lasztanak, úgy, hogy jövőre a franczia képvi­selőház 89 taggal többől fog állani, mint eddig. A vita a házban több napon át folyt s csak tegnap öltött nagyobb mérveket. Maga Ferry miniszterelnök e kérdésben egész passzív ma­gatartást követett. Egykor, Gambetta idején határozottan ellenezte a lajstromos szavazást, melyhez most csak azért járult, mert minisztertársai közül többen annak idején választóiknak ez irány­ban ígéretet tettek. Ugyanily helyzetben volt számos képviselő, ki csak régibb ígéretek folytán szavazta meg az új javaslatot, mely azonban egy párton sem keltett nagyobb visszatetszést. Az egész javaslatot a ház 412 szóval 99 ellen fogadta el, a­mi azt bizonyítja, hogy csupán a legszélsőbb párttöredékek el­lenezték a javaslatot. Nagyon valószínű, hogy a szenátus szintén hozzájárul a reformhoz, s így az új törvény még a tavaszszal megnyeri a szentesítést. A tegnapi vita főleg a körül forgott, mikorra tűzzék ki az új választások határide­jét. A radikálisok azt akarták, hogy bizonyos idő állapíttassák meg, melynek eltelte előtt a kamarát az alkotmányban megjelölt esetek kivételével feloszlatni egyáltalán nem szabad. A kormány eleinte ellenezte ez indítványt. De a vita folyamán abbanhagyta az ellenál­lást. Ez ügyben különböző indítványok tétez­vén, az ülés felfüggesztetett, s a bizottság, melyhez a javaslat utasítva volt, visszavonult határozathozatalra. A következő szövegezés­ben állapodott meg: »A kamara azon felosz­latásán kívül, mely az alkotmányban meg van határozva, az általános választásokat azon hatvan nap alatt, mely a képviselők mandá­tuma tartamának lejártát megelőzi, vagyis aug. 14 és okt. 14-ke közt kell megtartani.« E szövegezést a ház vita nélkül elfogadta, mire óriási többséggel megszavazta az egész javaslatot. Az egyiptomi pénzügyi egyezmény az angol ellenzék köreiben nagy mozgalmat kel­tett. Az alsóházban már megtétetett az indít­vány a kormány előterjesztésének elvetése vé­gett. Az ellenzék főleg azt kifogásolja, hogy az egyezményben nincs kimondva, hogy a kölcsönnek a hatalmak általi együttes bizto­sítása nem involvál beavatkozást Egyiptom belső kormányzatába. A kormány győzelme azonban bizonyosnak látszik. Az afghán ügyekben ma Londonból szintén kedvezőbb hírek érkeznek. A kabinetben van egy irány, mely hajlandó Oroszország igényeinek rész­­beli jogosultságát elismerni. Csakhogy a döntő szó e kérdésben mégis az afghán emiré, kit a dolog a legközvetlenebbül érdekel. Ha ő hivatalosan kikéri Anglia támoga­tását, akkor ezt nehéz lesz tőle megtagadni, mert Anglia ezzel nemcsak szerződésszegővé válnék, de arra is kényszerítené az emírt, hogy Oroszország karjaiba vesse magát. Ez irányban már régóta előkészíti a talajt az orosz rubel. Afghanisztánban jelentékeny an­golellenes és oroszbarát párt van, s ha ilyen feltűnő esetben, mint a mostani, bebizonyod­­nék, hogy az ország nem számíthat Angliára, úgy kétségkívül az emir is Oroszország haté­konyabb védelmét fogja keresni. Ez teszi Angliára szerfölött nehézzé az orosz követelé­sek elismerését, mely nélkül az orosz-angol megegyezésre ez idő szerint alig van kilátás. A PESTI NAPLÓ TÄRCZÄJA. — Márezius 26. — S EBAPIS. 54 Irta:Ebers György. mag°ÄL. Fordította: Szervtgyörgyi Vörös Dezső. Demetriusz lelkéből örvendett e vidám élénk­ségnek s elégülten hallgatá, amint a hajadon az éne­kest megbökve könyökével, mondá: — Nézd csak, hogy nyújtogatják felénk alulról a nyakukat, de az én ruhám igen szép! De honnan is vette a te Pozidóniuszod a pompás, gyönyörű rózsá­kat ! Kár, hogy oly gyorsan elhervadnak. Szeretném megszántani a leveleket s rózsaolajt csinálni belőle! Demetriusz vidáman vágott közbe s vállai fölött mondá: — Arra a czélra aligha lesz elég! Dada a váratlan megszólításra hátrafordult s elpirult, mikor Markusz testvérét megismerte. Demet­riusz ismételten biztositá, hogy régóta megbánta fel­lépését, azt, hogy tegnapelőtt oly vakmerően megtá­madta. A hajadon nevetett s azt mondá, hogy ő látta kárát. Különben udvariasabban is elválhattak volna egymástól, de hát éppen akkor nem volt a legjobb kedvben s valakin ki kellett töltenie boszuját, mert Hersze asszony eldugta czipőit s mezítelen lábbal hagyta a hajó fedélzetén a viz közepeit. Dada azután megismertette Demetriuszt Mé­­diuszszal s végre Markusz és lovai után tudakozódott s kérdé, vájjon van-e neki reménye a győzelemre. Demetriusz szívesen állt szóba, s midőn virág­árusnők léptek az üléssorok közé s koszorúkat, kék és vörös virágokat s füzéreket kínáltak, a legszebb olivkoronát vette meg, hogy Dada a győzőnek, remél­hetőleg testvérének dobja alá. Médiusz és leánya a pogányok vörös szinü sza­lagjait tűzték ki s Dada is ilyen szalagot tűzött ki. Most azonban elfogadta a Demetriusztól nyújtott kék szalagot s az énekes nagy boszuságára a vörös he­­ébe tűzte, mert Márkusának óhajtotta a győzelmet. Demetriusz hangosan felkaczagott mély hang­ján s biztositá, hogy testvére már most is csupa buz­galom ugyan, de ha látja őt ezzel a szalaggal, megfe­szíti utolsó csepp erejét is, hogy megköszönje a párt­változtatást. Megmondá azt is a hajadonnak, hogy Markusz folyton csak ő reá gondol. — Ah, annak örvendek! mondá Dada elfogu­latlanul s hozzá­téve, hogy ő is csak úgy van, mert hát ezen az éjszakán is mindig Markusz és lovai fo­rogtak eszében. Médiusz nem mulasztotta el figyelmeztetni a hajadont, hogy Karnisz és Hersze rossz néven fogják venni tőle azt, amit tett. Dada azt válaszolta, hogy nem bánja, de a kék szín jobban tetszik neki, mint a vörös. A felelet oly daczosan s kurtán hangzott, hogy feltűnt Demetriusznak, annál is inkább, mert Dada közönségesen vidám és ártatlan modorban szokott fe­csegni. Érezte ebből a feleletből, hogy Dada nem igen szereti vendéglátóit. Felhangzott a zene a födött állások melletti tornyokról és a tribünökről, de az nem zengett oly jó kedvvel és vidáman, mint máskor, mert a fuvola­játék és a zenélésnek más módja el volt tiltva. Máskor a hippodrom volt a helye a szerelmesek találkozóinak s itt kötöttek sok új ismeretséget, ma azonban a jobb családok leányait nem eresztették ki a női szobákból, mert mindenütt bajtól tartottak, azonkívül számos pogány ifjút a Szerapeumbeli ese­mények vettek igénybe s úgy tetszett, mintha titokza­tos valami volna a levegőben, mely megbénítja a szo­kott vigadó jó kedvet. Szenvedélyes izgatottság, a legvégsőig fokozott várakozás, tetszés és nem tetszés jelei máskor is mu­tatkoztak e helyütt. Ma ezek az érzemények sokkal élesebb alakban kerültek felszínre — a gyűlölet fog­lalta el a sziveket, a gyűlölet uralkodott mindenki felett. A pogányok mindenütt meg voltak károsítva, sértve jogaikból s mindenünnét kiszorították őket. Látták, hogy a keresztények az élet száz meg száz terén győznek, és az a gyűlölet sokkal borzasztóbb, engesztelhetetlenebb, ahol az irigység mérges kígyója üti fel fejét. De a keresztények is gyűlölték a bálványimá­dókat, akik büszkén mutattak szellemi tulajdonaikra, a dicsőséges múlt örökségére. Az üldözöttek, a kigú­nyoltak váltak most uralkodókká s hatalmasokká, s mi­nél erőszakosabbak voltak a leigázottak ellen, minél nagyobb jogtalanságokat követtek el ellenük s minél kevesebb volt a reményük a pogányoknak arra, hogy mindezeket megboszulják, annál mélyebben kezdték gyűlölni a keresztényeket, akik őket mint babonás bálványimádókat is megvetették. Az isteni rész, a lélek gondozása körüli mun­kájukban a keresztények eddig elhanyagolták a test ápolását és kiképzését, s így a palesztiában s a hip­­podromban eddig a pogányok voltak az uralkodók. Itt, a porondon szégyeneit kiállani a keresztény, mert véteknek tartotta mezítelen testtel megjelenni. A hippodromban azonban saját lovaikkal kezdtek működni s a régi győzők koszorúját már egyszernél többször kérdésessé tették. Érezték a pogányok, hogy itt is fenyegetve vannak, hogy ezen a téren is túlha­ladhatják régi dicsőségüket. Ezt nehéz volt elviselni, ezt meg kellett akadá­lyozni s annak elgondolása, hogy itt is győznek a ke­resztények, a pogányokban szintén baszúságot s gyű­löletet ébresztett. Skarlátvörös mákvirágokból, gránátokból s vi­ruló rózsákból összeállított koszorúkkal fölösen fel­­ékesítve jelentek meg, vörös öltözeteiken bíborszala­­gokkal s sávolyokkal. Ezek voltak a jelek arra, me­lyik párthoz tartoznak. Rendesen fehéret és zöldet használtak megkü­lönböztetésül, de ma nem ezt választották, mert tel­jes erejüket ellenségeik ellen akarták fordítani. Nőiket vörös napernyők ótalmazták, vörös szír nyek voltak a kosarak is, melyben ételeket tartottak azon időre, midőn az egyes versenyek közt szünetek állanak be. Ellenben az özvegy Mária és minden keresz­tény kék színben jelent meg, a hajóktól kezdve a sa­ruig, mely kék szalagokkal volt megkötve a láb kö­rül, s Dada kék szalagja rózsapiros öltözetéhez sem­hogysem akart illeni. A laczikonyhák rabszolgái, akik hűsítőket hordtak körül, vörösre és kékre festött tojásokat, édes lepényeket s két színű korsókból italt árultak. Ahol keresztény került pogány mellé, a vállaik csakhamar ferdén álltak egymáséihoz, s ahol a kü­lönböző hitűeknek egymásra kellett tekinteniük, az sötét pillantásokkal történt. Czinegiusz mint pályabíró a verseny megkezdé­sét mennél későbbre igyekezett halasztani, mert óhaj­totta, hogy a komesz feladatát a Szerapeumban tel­jesen végrehajtsa, s a csapatokra minden eshetőség tekintetéből szüksége volt, mielőtt a hippodromban a verseny elvégződnék. Az idő különben gyorsan eltelt, mert a nagy, itt összegyűlt sokaság vonzotta őt, aki Rómában és Konstantinápolyban már oly gyakran látott ily játé­kokat. Vonzó ereje abban állt, hogy a nézők lényege­sen különböztek a más czirkuszokban megjelent kö­zönségtől. A felsőbb, ingyenes helyeken több fekete és barna ember jelent meg, mint fehér. Az első emelet kőből való pódiumján saját pompás, drága székeiken s párnáikon hellének és egyiptomiak közt ezer meg ezer gazdagon fölékesitett férfiú és nő ült éles met­szésű szemita arczokkal, tagjai a nagy zsidó hitköz­ségnek, melynek ősz főnöke, az alabardi, méltóságos pátriárka-alak hellén öltözetben, a szenátus tagjai­nak közelében foglalt helyet. Az alexandriaiak nem szerettek várakozni s már a sokaság türelmetlensége vad rajongásban nyi­latkozni kezdett. Czinegiusz erre felemelkedett s fehér kendővel megadta a jelet a verseny megkezdésére. Az ötvenezernyi nézősereg lassan kint hatvan­­hetvenezernyire növekedett s a karcteresz mögött harminczhat fogat várakozott. Négy misszuszt vagy versenyt tűztek ki. A három elsőben egyenkint tizenkét kocsinak kellett résztvenni s a negyedikre csak a megelőző misszusz három győzője volt bocsátandó. Aki az el­határozó küzdelemben az olajlomb-koszorút és a pál­mát megnyeri, az a nap hőse, annak pártja győzte le a másikat s hagyhatta el mint győző a hip­­podromot. Az oppidumban a karcteresz mögött sorsot húztak, az egyes kocsik melyik versenyen jelennek meg, s melyik misszuszhoz tartoznak. Markusz az elsőbe jutott s ugyanoda, rémüle­tére azoknak, akik feketéb­e fogadtak, Hippiász, az agitátorok matadorja, négy pejlovával. Mig pogány papok Pozeidonnak s Főbusz Apol­­lonnak, a lovak és a hippodrom védőinek libácziókat áldoztak, —■ a véres áldozatok el voltak tiltva, — a keresztény lovakat preszbiterek és exorcziszták szen­telték be a püspök nevében. Több szerzetes is követte őket, de ezeket a pogányok mint hívatlan vendégeket keserű gúnyolódásokkal űzték ki. Czinegiusz ismét intett. Harsonák hangja reszketteté meg a levegőt s a tizenkét első fogat a részükre kijelölt födött állás felé indult. Néhány perczczel utóbb egy gépezet kiterjesz­tett szárnyú érczből való sast emelt a magasba a kar­czeresz előtt s nemsokára a fogatok az állásokból előhajtva, az elindulási vonal mögé álltak. A vonalat ferde irányban húzva, pótolták a külső szélre eső ko­csik hátrányát. Csak a karcteresz fölötti kedvező helyen fekvő ülésekről láthatták eddig a kocsikat és hajtóikat. A sokaság csak most pillantotta meg először őket s messzecsengő tetszés-zaj hangzott padsorról padsorra. Az agitátorok minden erejüket megfeszítették, hogy a zajban visszatartsák előre igyekvő lovaikat, de csak néhány perczre, mert Czinegiusz ismét jelt adott s egy arany delfin, mely egy erkély alatt füg­gött, s amelyre minden hajtó pillantása volt szögezve, esett a földre, harsonajel csendült meg, s a negyven­­nyolc­ ló úgy robogott tova, mintha egyetlenegy kéz bocsátotta volna őket szabadon. A négy nemes állat hatalmas ereje játszva vonta maga után a könnyű, kétkerekű kocsit a ke­mény talajon, melyen a múlt éjjel dúlt vihar a port elverte. Mosolygó napsugár játszadozott, csillámlott s tükröződött vissza rövid, gyorsan megtörő villámlással a félholdalaku, dús ékességekkel feldíszített állások gyönyörű aranyozásain, bronczán s ezüstjén, melyeken az agitátorok álltak. Öt kék vegyült két vörös hajtó közé, így ren­delte a sorshúzás. A szem gyönyörrel követé a derék alakokat, kik mezítelen lábaikkal álltak rendületlenül a kocsikban. Szemeik mintegy odatapadtak a kijelölt úthoz, de mint a nyilazó, ki a nyilat, tegezt és ezért egyszerre veszi tekintetbe, a négy lóra is figyeltek. (Folyt. köv.) Budapest, márczius 25. A reichsrathból. Távirataink említették a za­jos jeleneteket, amelyek az osztrák képviselőház­ban az északi vasút tárgyában benyújtott törvényja­vaslat tegnapi tárgyalása alkalmával lejátszódtak. A következőkben közöljük az ülés rezüméjét: Herbst in­dítványát az északi vasút államosítása ügyében 29 szavazattal elvetették. A parlament kimondta határo­zatát­­ a kérdésre, mely három nap óta lebegett az ajkakon, megvan a válasz. A ház elfogadta a részle­tes vita alapjául az északi vasúttal való egyez­ményt jelenlegi alakjában. A ház egyben-más­­ban javíthat, változtathat a javaslaton, de arról nem is lehet szó, hogy a javaslatot komoly veszély fe­nyegetné. A többség valószínűleg azon az úton fog haladni, melyet a Coronini-klub javaslatai által kijelölt. Az elv elfogadtatott, s ez a többségre, a kormányra és az északi vasútra nézve a fődolog. Az ülés lefolyása alatt háromszor volt név szerinti szava­zás. Az első Herbst javaslata tárgyában, a­mely a vasút államosítását óhajtotta, a második Zellinger klerikális képviselő abbeli indítványa tárgyában, hogy a tárgyalás elnapoltassék, s végre a harmadik a bi­zottság javaslata, vagyis a megegyezés elve fölött. Az első javaslatot 29 szótöbbséggel vetették el, mert a baloldali padokból 21-en hiányoztak. Ezek kö­zül egyesek, mint Dumba és Folz gyengélkedé­sük miatt maradtak távol, mások szabadságra mentek, egyesek pedig egyátalában tartózkodtak a szavazástól. A távollevők közt voltak: Portheim, Oppenheimer, Wolfram képviselők. A hiányzók egy­­része a második szavazásra visszatért, de ennél is­mét sokan voltak olyanok távol, akik az első sza­vazásnál megjelentek. Zallinger javaslatát 10 szó­többséggel vetették f­el. Ezután következett a harma­dik szavazás, mely alkalommal a javaslat 167 szava­zattal 159 ellenében a részletes tárgyalás alapjául el­fogadtatott. Az ülés igen izgatott volt. A szavazás al­kalmával, ha a jegyző hívó szavára nem hangzott vá­lasz, a baloldalon erős zaj volt hallható. A klerikáli­sokat, kik Herbst indítványát megszavazták, élénken üdvözölték. A barcznak tehát vége , az államosítás védői vereséget szenvedtek. Az osztrák reichsrathban legújabban történt ese­ményekről a berlini National Zeitung ezeket írja: Nagy csalódás volna, ha Ausztriában azon be­nyomást, melyet ily dolgok Németországban előidéz­nek, nem a német lapokból ítélnék meg. Németország­ban nagyon jól tudják, hogy a politikai felelősség tudatára ébredt sajtónak egyik legelső feladata a lehető tartózkodás, sőt bizonyos tekintetben rezigná­­czió a külföldi eseményekkel szemben. A mi birodal­munk a legközvetlenebb szövetségese az osztrák-magyar monarchiának; ezen szövetségen nyugszik Európa békéje, és német részről még annak színét is el akar­nék kerülni, hogy bármi módon beleavatkozni aka­runk a nagy szomszédállam belügyeibe. Bármily ro­konszenves is legyen, ha Ausztriában az oly igen megtámadott németség bátor ellenállásra készül, bármennyire fájjon, ha azt látjuk, hogy ott a német­ség nehéz viszonyok közé került, — a német sajtó inkább hallgat, mintsem szóljon, nem egykedvűség­ből, hanem mert meg van győződve, hogy ha bele­szól, ezzel nemcsak nem használ, de bizonyos irányban talán árthat is. De ha cseh lapokban oly czikkek je­lennek meg, mint a minő az osztrák képviselőház szószékén felolvastatott, akkor a német sajtó önma­gának tartozik azzal, hogy ily szemérmetlen nyilatko­zatok ellen tiltakozzék és azon kérdést felvesse, vájjon német utazók, kik Csehországba fognak menni, védte­lenül tétessenek ki ily gyalázatos megtámadásoknak. A legnagyobb mértékben lehet sajnálni, hogy az osztrák igazságügyminiszternek a kérdés ezen oldalát illetőleg semmi mondani­valója nem volt. Oroszország és Anglia. A táviratok legutóbb igen terjedelmes közleményeket hoztak az Anglia és Oroszor­szág között felmerült érdekösszeütközésről Ázsiában. Időszerűnek tartjuk a két biroda­lom közti viszálynak genezisét megismertetni. A Times nem rég hivatalos kommünikét közölt, melyben az foglaltatott, hogy Abdurrahman khán, ki nem volt teljesen biztos az iránt, hogy országának határai meddig terjednek, az indiai alkirályhoz for­dult a végett, hogy küldjön neki oly térképet, mely Afghanisztán határait pontosan kijelöli. Az indiai alkirályi hivatal csakugyan küldött is egy térképet az emirnek, melyben Pendseht még Afghanisztán terüle­téhez tartozónak jelöltetik ki, a­mire az emir biro­dalma északnyugati határának e fontos pontját azon­nal helyőrséggel látta el. Kétségtelen, hogy Pendsehet Afghanisztán rég idő óta a saját területéhez tartozó­nak tekintette és azt csak azért nem látták el helyőr­séggel, mert a szarik-turkománok Afghanisztán fen­­hatóságát elismerték, s így a helyőrség teljesen feles­leges volt. így állottak a dolgok egész a múlt évig, midőn az oroszok Mérvét elfoglalták, a­mit csakhamar köve­tett a szarik-turkománok önkénytes meghódolása, mely azonban az összes szarik törzs beleegyezése nél­kül történt. Ebben fekszik a viszály tulajdonképeni magva. Oroszország azt állítja, hogy az egész szarik­ törzs elismerte a fehér padisah uralmát, míg Anglia, ille­tőleg Afghanisztán ezt teljes joggal kétségbevonja, és Pendsehet turkomán lakosságával egyetemben még mindig Afganisztánhoz tartozónak tekinti és egy­általában az oroszok ingerencziáját a közép Murgab folyó táján el nem ismeri. Ez magyarázza meg, miként lett Pendseh a vi­szály tárgyává. Annyi azonban világos, hogy a viszály igen nehezen oldható meg. Oroszország szemmel láthatólag aggresszív po­litikát követ. Sz.­Pétervárott nyilván azon czélt tűz­ték maguk elé, hogy Herat környékét hatalmukba ejtsék. A­mennyire az eddigi tárgyalásokból kivehető, az orosz külügyi kormány oly határvonalat akar meg­­állapíttatni, mely az orosz haderőt Herathoz 22—26 földrajzi mértföld közelségre hozza és oly fontos sztra­­tégiai pontokat juttat az oroszok birtokába, melyek Herat elfoglalását nagyon megkönnyítik, mert az oda vezető utak csomópontjai fölött uralkodnak. Ily követelések teljesítésébe Anglia, még ha a legőszintébben akarja is a béke fentartását, bele nem egyezhetik. Az angol államférfiak pillanatnyilag ta­lán kielégítő megoldást hozhatnak létre, de ez nem ér többet fegyverszünetnél. Legegyszerűbb volna, ha Heratot angol, vagy angol-afghán csapatok szállanák meg, mint ez Kamran sah korában történt. Úgy látszik, tényleg ez a czélja az angol kor­mánynak s az indiai alkirály és az emir közötti ösz­­szejövetelnek egyik feladata az, hogy az alkirály meg­győzze az emirt, hogy saját biztonságának érdekében szükséges Herat megszállása. Nehéz volna előre meg­mondani, vájjon Abdurrahman emir el fogja-e fogadni ezen ajánlatot ? Annyi azonban bizonyos, hogy az an­golok mindent el fognak követni, hogy ezen czéljukat elérjék. Ha ezzel szemben azt mondják, hogy Oroszország casus bellit látna abban, ha Heratot angol csapatok megszállanák, ez legfölebb ijesztgetés akar lenni, mert az orosz diplomaták, legalább eddigi nyilatkozataik után ítélve, alig fognak, ha a megszállás csakugyan megtörténik, ezen álláspontra állani, mert Oroszország ismételve kijelentette, hogy maga is angol védelem alatt álló semleges területnek tekinti Afghanisz­­tánt és beismerte, hogy Afghanisztán északnyugati részének biztonsága és ott a rend fentartása erős katonai fedezetet kíván, a­miből szükségsze­­rűleg következik, hogy a közös afghán-angol helyőr­ségek ellen sem igen lehet komoly és indokolt ki­fogása. Miután az oroszok Mervét elfoglalták és Afgha­nisztán közvetlen közelébe nyomultak, ebből önkényt következik az, hogy Anglia is jogosítva van azon te­rületet biztosítani, mely India kulcsának tekintetik. E mellett Herat megszállása által Afghanisztán sem­legessége éppen nem alteráltatik, sőt ez képezi a leg­jobb biztosítékot arra, hogy a határokon a rend és nyugalom meg ne zavartassák, ,ha ugyan Oroszország becsületesen akar Angliával Ázsián megosztozkodni. Ha háborúra kerül a dolog, az nem az Induson és nem a Szulejmán hegylánc­ északi részén, hanem Badsiz mellett fog eldőlni. Ily körülmények között éppen nem közönyös dolog, várjon az oroszok Ak- Robatnál, vagy Pul-i-Kistinél foglalnak-e állást, vagy megengedtetik nekik Pendsehet és a Murgab közép­hegyszorosát elfoglalni. Itt minden talpalatnyi föld rendkívüli sztratégiai fontossággal bír, és minthogy az oroszok Sarachs és a Hernrud mellett elfoglalt állá­suknál fogva az angolok fölött kétségtelen előnyben vannak, nem csoda, ha az angol közvélemény nyug­talankodik. Nincs Angliában politikai párt, mely ezen kér­désben engedékeny lehetne Oroszországgal szemben. Minden attól függ, mi lesz az indiai alkirály és az afghán emir közti találkozás eredménye. De az előadottakból is látható, hogy a kérdés rendkívül kényes és könnyen nagy válságokra ve­zethet. A vízjogi törvényjavaslat tárgyalására kiküldött képviselőházi bizottság kedden d.e. 11 órakor Csáky László gróf elnöklete alatt ülést tartott, melyen folytatta a javaslat részletes tár­gyalását. A kormány részéről jelen voltak: Széche­nyi Pál gr. és Kemény Gábor b. miniszterek, to­vábbá Matlekovits Sándor és Baross Gábor államtitkárok. A 117. §., mely a társulat által kivetett járu­lékoknak az egyenes adókkal egyező természetéről szól, beható vitát provokált, melyben D­a­r­á­n­y­i Ig­nácz, Károlyi Sándor gr., Horváth Gyula, D­á­r­­d­a­y előadó és K­e­m­é­n­y K. miniszter vettek részt. Darányi Ignácz megjegyzi, hogy sem az ár­­mentesitési társulatok kölcsönügye rendes mederbe nem jő, sem a folyófentartási költségek befolyása, s igy a töltések folytonos fentartása biztosítva nem lesz, ha az egymással konkuráló állami adók és társulati járulékok egymás közti viszonya a behajtásnál nem rendeztetik. Az 1879. 34. t. ez. 6. §. g) pontja nem volt egyáltalán kielégítő a legszigorúbb rendeletek da­czára sem. Az 1879. 34. t. ez. most eltöröltetik s nem mondatik meg, mi jön a helyébe. Helyesen csak az jöhet be, hogy a mily arányban állanak az állami, községi és vizszabályozási járulékok egymás közt, oly hátralékokkal legyenek azok egymás közt a 3. czimen a behajtásnál felosztandók. Indítványozza, hogy e kér­dés eldöntése függesztessék fel akkorra, midőn a pénz­ügyminiszter is jelen lehet a bizottság ülésén. Károlyi Sándor gróf felszólal az ellen, hogy a pénzügyminiszter rendeletileg állapítja meg azon feltételeket, melyek mellett a társulati járulékok és hátralékaik behajtatni fognak. Ez nagy latitűdöt ad a kormánynak. Kemény Gábor b. miniszter megjegyzi, hogy a pénzügyminiszter nézetét okvetlen meg kell hall­gatni, mielőtt ezen, első­sorban pénzkérdés felett dön­tene a bizottság. Baross államtitkár hosszasabban válaszol Darányinak. Ezután az elnök felteszi a kérdést a halasz­tást illetőleg. A bizottság tagjainak fele a halasztás mellett, fele pedig ellene szavazván, elnök az elhalasztás mellett döntött. E szerint a 117. és 118. §§ felett a bizottság egy későbbi ülésben fog határozni, melyre a pénzügy­­miniszter is meghivatik. A 119. §, mely a társulat működésének meg­adása, vagy pénzügyi zavarok esetén kiküldendő mi­niszteri biztos hatásköréről intézkedik, változatlanul elfogadtatott. Következett a 120. §, melynek három pontja így szól: »Két vagy több társulat egyesülése esetében a következő szabályok irányadók: 1) a beolvadó társulat vagyona mindaddig kü­lön kezelendő, míg hitelezői kielégítve vagy biztosítva nem lettek; maga a kezelés azonban az új társulat igazgatósága által történik; 2) a múltból eredő terhek a társulatok illető tagjait épen úgy terhelik, mintha az egyesülés meg nem történt volna.« — stb. Horváth Gyula két vagy több társulat egye­sülése esetében a társulat financziális ügyeinek rend­behozását kívánja. Darányi a­ második pontját a következő­leg kéri módosíttatni: »a múltból eredő terhek s azon költségek, me­lyek a szabályozási műveknek egyenlő biztonságot nyújtó méretekben leendő kiépítésére szükségesek, a társulatok illető tagjait éppen úgy terhelik, mintha az egyesülés még nem történt volna meg.« Teleszky a szakasz első pontjában a »hite­lezői« szó helyett a következőket indítványozza felvé­tetni: »míg a társulati kölcsönök s a hitelezők által az egyesülésnek a vizi könyvbe bevezetésétől számí­tott 6 hónap alatt bejelentett másnemű követelések.« A bizottság elfogadta úgy Darányi, mint Te­leszky indítványát. A 121. és 122. §§ változatlanul elfogadtattak. Darányi a fejezet letárgyalása után indít­ványt tett a postaszállítás kedvezményei tárgyában. Az indítvány elfogadtatván, annak szövegezésével az előadó bízatott meg. Következett a vízhasználatra alakult társula­tokról szóló fejezet. A 123. §-nál előadó indítványára elhatároz­tatott, hogy a 78. §. nem a vízrendészetre alakult tár­sulatokra, hanem a lecsapolás czéljából alakult tár­sulatokra fog kiterjesztetni s e szakasz bevézetik mint idézet a 123. §-ba.

Next