Pesti Napló, 1885. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1885-09-16 / 254. szám
254. szám, 36. évf folyam. Budapest, 1885. Szerda, szeptember 16. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athenaeum épitet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes számo kr. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különkiüldése kívántatik, postabélyegre havonként 11 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések aPesti Naplót kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ - Az újabban megváltozott vasúti és postai menetrend igen megnehezíti az egész éves esti lap korrekt kiadását. Sokkal kevesebb idő alatt kell az esti lappal elkészülnünk, mint azelőtt, hogy még az esti postával azt vidékre küldhessük s ez lapunk nagy példányszámánál fogva alig legyőzhető nehézségekkel jár. Ezen okból f. é. október 1-sejétől kezdve, visszatérünk a féléves esti lapok kiadásához, de a fél év is, mely az eddiginél korábban fog megjelenni, s igy helyben korábban kézbesittetni, tartalmazni fogja az aznapi országgyűlési ülésekről s minden, a nap délelőttjén történő eseményről szóló tudósítást, továbbá a délig érkező táviratokat s a börzei árfolyamokat, úgy hogy ezután is a Pesti Napló tetemesen, és pedig 12 órával megelőzi az esti kiadással nem bíró lapokat. Féléves esti lapot adván, egyszersmind az olvasóközönség köréből sokszor hangoztatott óhajnak tehetünk eleget, jelentékenyen leszállíthatjuk lapunk előfizetési árát, hogy minél nagyobb körökben tehessünk szolgálatot az általunk képviselt nagy és nemes ügyeknek. Éspedig leszállítjuk az előfizetési árt évi 6 forinttal, tehát a 24 forint egész évi előfizetési díjat 18 frtra, a félévi 12 frtot 9 frtra, az évnegyedes 6 frtot 4 frt 50 krra s a 2 frt havi előfizetési dijat 1 frt 50 krra. A Pesti Napló ezután is naponkint kétszer jelenvén meg, s hétfő reggel s ünnepnap utáni reggel is rendkívüli számot, s vasárnaponkint s a mikor a tárgyhalmaz megkívánja, mellékleteket adván ki: a legolcsóbb politikai nagy napilap Magyarországon. A Pesti Napló iránya változatlan marad. Ellenzéki álláspontot foglalunk el a jelen kormányrendszerrel szemben; törhetlenül küzdünk Magyarország jogai, a magyar nemzeti politika érvényesüléséért. Mint irányunk, úgy munkatársaink köre is a régi. A Pesti Naplóban tartalmas és élénk nagy politikai napilapot bir a magyar olvasóközönség oly olcsó áron, mely a napi irodalomban páratlan. Előfizetési feltételek : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva : 6 hónapra ............... 9 frt —kr. 3 hónapra ............... 4 „ 50 „ Havonkint ............... 1 „ 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonkint 35 kr. évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. Azon előfizetők, kik szeptemberen túl a régi áron fizettek elő, a régi s az új előfizetési árak közötti különbözetet az új előfizetésnél levonni szíveskedjenek. Hogy az új évnegyed kezdetén a lap megküldésében fennakadás vagy késedelem ne álljon be, kérjük az előfizetés korai beküldését. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatalatól többé nem akarja. De küzdenie kell szabadságáért mindig, mert küzdés nélkül minden szabadság elvész. Nem elég hogy Metternich ellen, Bach ellen, Schmerling ellen a szabadságért eleink küzdöttek és kiküzdötték a jogot maguknak és nekünk, az alkotmány is tespedésnek indult a hatalom egyedurasága alatt s most az uj nemzedéknek újra sikra kell szállni jogaiért Tisza Kálmán ellen, ki magához ragadott minden hatalmat és minden jogot. Az ellenzék merészsége bősziti a kormány csatlósait. Hírlapjait elönti az epe, látván, hogy az ellenzék, melytől hatalmát félti, tábort üt ellene s a népek zászlóihoz csatlakoznak. A rágalom kopott fegyvereit, a gyanúsítás méregbe mártott nyilait használta és használja, hogy visszariaszsza az ellenzéket délmagyarországi toborzásában , de lepattantak a nyilak és nem fogta el ijedtség a népeket, mert hétezer ember gyűlt Zsombolyára, meghallgatni a szót, mely hirdeté : »a harczot jogért és szabadságért«, biztosítani e jogokat, biztosítani a szabadságot, a népért a néppel. Hiábavaló erőlködés még mindig félhivatalosan fecsegni arról, hogy az ellenzék ostroma a Tisza-kormány ellen »megbontja Délmagyarország magyar társadalmát s igy meggyengiti ennek erejét.« Így szól a Nemzet. Ki beszél itt társadalomról ? Nem arról van szó, a rossz kormányról van szó. A Tisza-kormányról, melyet meg kell buktatni, ha a korrupcziót, a rossz közigazgatást, a jogtalanságot, az erőszakot le akarjuk rázni Magyarországról. A »bérlőkről« van szó, kik haszonbérlik egész Magyarországot s a polgároktól elveszik nemcsak a kenyeret, de a polgárjogokat is. A törvénytelenségről van szó, mely kormányrendszer. Micsoda törvénytelenségről? »Hol vannak a bűnösök, kik oly nagyot vétettek a népfenség s az alkotmány rendeletei ellen, hogy »a polgárok jogainak elkobzásáról, elnyomásról és erőszakról« beszél az ellenzék a békés németeknek Torontóiban és Temes- ben?« Ezt a Pester Lloyd kérdi. Ne tudná, vájjon miről van szó? Ne tudná, kiről? Arról, ki a politikát csinálja és azokról, kik neki szolgálnak és segítenek. És azon kormányzatról, melynek visszaéléseit az adminisztráczió terén ezerszeres botrányokban volt kénytelen konstatálni a Pester Lloyd is, de a botrányos adminisztráczió alatt a nép szenved. Emlékezzék csak az árvaügyekről a szabadelvű kormánypárti lap, emlékezzék az adóügyekben létező rendetlenségről, melyek feljajdulásra bírták Szontágh Pált is, kit soha sem exekválnak. Vagy tekintse a víz szabályozások szomorú történetét, melyekkel az elemi csapások által sújtott vidékek sokszor agyonszabályoztattak és agyonsujtattak. Bárhová tekintünk, mindenütt elnyomás, mindenütt erőszak. Micsoda jogok konfiskáltattak a polgároktól ? Hát a szabad választás joga! Tessék csak visszaemlékezni, nem régen történt. Egy egész ország szabadsága konfiskáltatott egyszerre. A kormánypárt elfelejtette, a polgárok még nem. Az igazságszolgáltatás joga! Talán a királyi ügyészek viselt dolgai a politikai bűnperekben, a hivatalos hatalommal való visszaélés eseteiben, hogy a bíróságokat nem engedték ítéletet hozni és igazságot szolgáltatni — feledésbe mentek ? Az egyesületi szabadság joga! Avagy nem alkotmányos jog ez? Nem tartozik a szabadsághoz, a polgárok jogaihoz és szabadságához, hogy Széchenyi Pál miniszter lábbal tiporja? Németországban van sok száz »kisbirtokos-egylet«, Ausztriában is van több, csak a magyar kisbirtokosoknak nem szabad egyesülniök jogvédelemre és gazdasági czélokra. Mért nem szabad? »Osztályérdek. És az iparegyesület nem osztályérdek ? Vagy a kisbirtokosok érdeke nem jogosult érdek? Azt már meg sem merik mondani, hogy a bánáti németek hazafiatlanok, tehát nem honárulásra egyesülnek. Mi kifogást tudott a miniszter az alapszabályok ellen? Azt, hogy három megyére szólnak. Egyebet semmit. Ez puszta ürügy. Ilyen egylet van száz. Azt feleli a miniszter, lépjenek be a kisbirtokosok a torontálmegyei gazdasági egyesületbe. Hát ez az egyleti szabadság? Lehet bárkit arra szorítani, hogy bármely egyletbe belépjen s elég ok az arra, hogy más, hasonczélú egylettől eltiltassék? Miféle szabadság ez? Nem, igaza volt Apponyinak,hogy »biztosítani kell a jogokat és a szabadságot és értük küzdeni azok csapata ellen, kik kibérelték Magyarországot és minden hivatalt és állást elfoglaltak.« Ez nem »nemzetiségi« czél, ez nemzeti feladat. Ez nem hivatal és hatalomvágy, hanem önvédelem. A becsületes honpolgárok önvédelmi harca a törvénytelen erőszak ellen. Hogy ilyet egy alkotmányos kormányról kell mondanunk, az a szomorú. De nem mi beszélünk, facta lequuntur. A nyomást érzi mindenki, mint a rossz levegőt, a valódi szabadságot nélkülözzük mindnyájan. Csupa mesterkedés az egész kormányrendszer tetőtől talpig. S a jogsértő tilalom, mely a délmagyarországi egyletet betiltó, mi egyéb mesterkedésnél. A kormány nem akarja, hogy a népnek bárminő szervezete létezzék, mert fél a néptől. A kisbirtokosok választók, a kormány fél a választásoktól. Hogy nem bír többé parancsolni az öntudatára ébredett s önvédelemre egyesült népnek. A kormánynak nincs jó lelkiismerete, fél. Ezért hát csak legyen az ellenzék bátor. Budapest, szept. 15. A kormánypárt haragja az ellenzék öröme. Nő az ellenzéki szellem, ébred a nemzet. A méltatlan sorsot, az elnyomást, az erőszakot, a kínzást, a törvénytelen hatalmaskodást alkotmányos mezben tűrni unott kormányá t• Szept. 16. — A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA Karácsonyi Guidó gróf. A nemzeti kaszinón gyászlobogó hirdeti, hogy a főúri világnak halottja van. Karácsonyi Guidó gróf, az ország egyik leggazdagabb főura, ma hirtelen elhunyt a buziási fürdőben. De nem csupán egy szűkebb, exkluzív kör gyászolja az elhunytat. A magyar társadalom minden rétegében népszerűvé, kedveltté tette nevét s ravatalánál meg fognak jelenni az irodalom, a művészet, a közművelődés, a politika és az egyház képviselői, hogy kifejezzék bánatukat s babérkoszorút tegyenek koporsójára. Az irodalomnak és a tudományosságnak ez idő szerint alig volt hazánkban olyan bőkezű Meczenása, mint gróf Karácsonyi, Guidó. — Évtizedekkel ezelőtt, midőn a magyarság az idegen uralom jármát nyögte, midőn nemzeti törekvéseinket a legszűkebb mederbe szorította az önkény, Karácsonyi gróf a legelsők egyike volt ama lelkes hazafiak sorában, kik az irodalomnak anyagilag segélyére siettek, hogy a szellemi élet ébrentartásával előkészítsék a magyar állam politikai ujjáébredését. Még 1858-ban tette első nagy alapítványát a magyar tudományos akadémiánál oly ezésből, hogy kamatai évenkint a legjobb magyar színdarab szerzőjét illessék. Az akadémia fölhívására a gróf utólag módosította az alapítványhoz kötött feltételeket s jelenleg a díj minden két évben tűzetik ki kétszáz aranyban. Ha jutalmazandó mű nem akad, a fenmaradt dij az ujhoz csatoltatik, mely tehát minden negyedik évben esetleg négyszáz aranyra nőhet. Ha a díjat másod ízben sem lehet kiadni, a négyszáz arany az akadémia rendelkezésére marad, mely ezt a drámai irodalom emelését előmozdító művek kiadására fordítja. Ilyen gróf Karácsonyi-pályadíjjal koszorúzva léptek a közönség elé Szigligeti Trónkövetelője és Csiky Ellenállhatatlanja ; ilyen Karácsonyi-pályadíj alapján jelentek meg Greguss nagy műve Shakespeareről, Arany János Aristofanes- és Csiky Gergely Plautus-fordításai, mind olyan művek, melyeknek nemcsak megjelenését, de részben megalkotását is az tette lehetővé, hogy Karácsonyi gróf nemeslelkűsége megadta az akadémiának a szükséges anyagi eszközöket. De nem csupán az akadémia élvezte bőkezűségét. Alig van tudományos és közművelődési nagyobb intézetünk, melynek tőkéjét jelentékenyen nem gyarapította volna. Színház és művészet iránt hasonló nemeslelküséget tanúsított s a többek közt a nemzeti színház nyugdíjalapjának nyolcz ezer forintot adott. A magyar szobrászok, festők törekvéseit,, buzgón támogatta s számos műtárgyat vásárolt. Ő volt egyike azon hazafias főurainknak is, kik régen fölismerték, hogy az arisztokrácziának Budapest szépülését és fejlődését azzal kell előmozdítania,hogy díszes palotát épit s igy szaporítja a főváros monumentális épületeit. Karácsonyi Guidó gróf Budán, a Krisztinavárosban emelt gyönyörű palotát s valóban nagyúri fényűzéssel, de egyszersmind ritka ízléssel rendezte be. Ott tartotta egykor hires estélyeit, melyeken Budapest legfényesebb társasága szokott összegyűlni. Van benne csinos kis színház is, melyben főrangú hölgyek és urak jótékony czélokra több ízben tartottak műkedvelői előadást. Egyik legismertebb és legnépszerűbb alapítványa Karácsonyi grófnak az, melyet Vörösvárott tett, s melyből évenkint egy szegény leány szokott kiházasittatni. A »rózsa ünnepély,« mely ilyenkor tartatik, rendesen nagy érdeklődés közt szokott végbemenni. Maga a gróf is jelen volt több ízben az erénydíj kiosztásánál, mely az erkölcsiség és közmorál fejlesztésére hatékony eszköznek bizonyult. Amilyen bőkezű a nyilvánosság terén, olyan szeretetreméltó volt az elhunyt a magánéletben. A főváros egyik legismertebb, legnépszerűbb alakját veszti benne. Látható volt mindenütt. Ha a színházban páholyában — és a főváros magyar színházai mindegyikének állandó páholybérlői közé tartozott — vagy az Andrássy-úton elegáns fogatán megjelent, a közönség a magyar arisztokráczia egyik legkedveltebb tagját tisztelte benne. Politikával keveset foglalkozott. Volt ugyan képviselő is, delegátus is, s mint ilyen a tengerészeti albizottságnak elnöke, a főrendiháznak pedig grófi rangjánál s vagyonánál fogva tagja, de nyugodt, inkább a zajtalanabb tevékenységre hajló vérmérséklete visszatartotta őt attól, hogy a politika fárasztó izgalmaiban élénkebb részt vegyen. A múlt választásokban még képviselői mandátumot sem vállalt; fiának, Aladár grófnak engedte át, maga pedig visszavonult a csöndesebb főrendiházba. Annál melegebben érdeklődött a gazdaság ügyei iránt s roppant birtokainak vezetése mindig az ő kezeiben összpontosult. Igen gondos, okszerűen működő gazda volt s birtokain valódi mintagazdálkodást folytatott. Délmagyarországi uradalmain számos telepítést eszközölt s ily módon is fokozta azok jövedelmezőségét. Karácsonyi Guidó gróf 1817. aug. 17-én Buda-pesten született, mely város iránt kiváló hajlamot tannusított mindenkor. Atyja, Lipót, Torontálmegye alispánja, anyja gróf Stahremberg Mária Aloiza grófnő volt. Szülei gondos nevelésben részesítették s nagy vagyont hagytak reá. De a család igazi virágzását Guidó grófnak köszönheti, ki az ősi vagyont igen jelentékeny mérvben szaporította s közhasznú tevékenységével, sokoldalú érdemeivel megszerze az örökös, előbb osztrák, később magyar grófi rangot. De nem ez volt az egyedüli kitüntetés, miben a királyi felség elismerése nyilatkozott. Belső titkos tanácsossá neveztetett ki s minden alkalommal tapasztalta, hogy a legfelsőbb körök is rokonszenvvel vannak iránta. Házassága Marczibányi Máriával, a hires és dúsgazdag család ivadékával, minden tekintetben szerencsés volt. A házasságból, melynek folytán a Marczibányi vagyon nagyrészt a Karácsonyi grófi családra szállt, több gyermek született. Egyik lány, mint fiatal asszony viruló ifjú korában épp oly hirtelen hunyt el, mint jelenleg atyja. Másik leánya gr. Zichy Géza, a jeles művész és költő neje. Kívüle még két hajadon leánya és két fia, kik közül Aladár gróf a képviselőház tagja, gyászolják az elhunytat. Karácsonyi Guidó gróf a múlt telet Dél-Olaszországban töltötte, honnan a tavaszszal a legjobb egészségben tért vissza. Legutóbb Buziáson időzött, hol ma délelőtt tíz órakor hunyt el egész váratlanul. Halálának híre mély részvétet keltett a fővárosban, mert vele a a magyar főrangú világ egyik legtevékenyebb, hazafias érdemekben gazdag alakja száll sírba. A sárga fogat. - OHNET GYÖRGY beszélye. - Esett. Nem közönséges, kedélyes, csendes eső volt, hanem teljes szenvedéllyel és erővel paskoló zápor, mely minden esernyőt nevetségessé tett, kifordított. Eső volt, a tavasz esője, az ifjúság erejével. Ameddig a szem elláthatott, az utcza üres volt, a csatornák kiáradtak, a hatalmas cseppek kopogtak a kövezeten, miáltal bizonyos zaj támadt, ami bizonyos varázszsal tölthette el azokat, kik kényelmes szoba ablakából nézték, de nagyon szomorúan hatott Schmidt Károly tanárra, ki egy kapu alá menekülve, várta a zivatar elvonulását. Schmidt Károly tanár — vájjon tanárnak kell-e neveznünk ? Igazságérzetünk kényszerít ennek bevallására, hogy már évek óta nem tartott nyilvános előadást, de azért ez nem változtat semmit a dolgon. — Schmidt Károly tehát újdonatúj kalapját féltette. Az új kalapot, melyet az imént vett, s csak minden esztendőben egyszer szokott venni. Az uj kalap virágzó ifjúságának teljes ragyogásában volt még, s a tanár úr kabátjával törülgette róla azokat az első szomorú cseppeket, amelyeket az eső hagyott rajta, melancholikus merengéssel gondolt az élet boszúságára. Az akadémia egyik tagjánál kellett volna látogatást tenni, akinél a múlt héten ebédelt, s azon elhatározással, hogy a szertartásos látogatást fényesen fogja megtenni, megvásárolta a végzetes kalapot. És esernyő nélkül ment ki az utczára, bízván a forró napsugarakban, amelyek megcsalták. Schmidt Károly az akadémia levelező tagja, nagy utazó, szenvedélyes régiséggyűjtő, nagy régiségbúvár, igen tisztelt egyéniség volt a tudós világban, s ezt a tiszteletet meg is érdemelte. Elhagyván szülővárosát, senki sem tudta igazán, hogy mi okból, évek óta fáradhatatlanul utazgatott. Végre kimerült a hosszú utakban, s egy kis lakásban telepedett le, amelynek ablakából pompás kilátás nyílt. Három szobából álló lakása tele volt üveggel borított, és fedett szekrényekkel, régi pénzekkel megrakott ládákkal, sajátos ékítményekkel és félig összerombolt szobrokkal teli állványokkal. Mindezek felett azonban sűrü porréteg rakódott le, mert az öreg házmesterné, ki nála gazdaasszonykodott, azt a parancsot kapta, hogy hozzá ne nyúljon semmihez. Az asztalokon egy halmazban feküdtek szanaszét a könyvek, az Íróasztal pedig tele volt apró betűkkel, megszárított papír-lapokkal, mert nem volt titok, hogy Schmidt Károly tanár egy nagy munkán dolgozott, az akadémia történetét akarta megírni. Különben igen hallgatag férfiú volt, ki borzasztóan halkan beszélt és senkit sem avatott be ügyes-bajos dolgaiba. Nagy szeretettel viseltetett a francziák iránt, amiért az emberek Németországban kissé elfogultnak tartották, de mély tudományosságáért a közvélemény igen kiváló és alapos képzettségű férfiúnak tüntette fel. E pillanatban azonban mit sem törődött háromnegyed részben már kész munkájával, sem érmeivel, sem a franczia tudósok iránti csodálatával: egyedül kalapja volt az eszében. A zivatar lassan elvonult, az eső most már szabályosan hullott, s olyan jellege volt, hogy a tanár jogosan félhetett, eltart órahosszáig. Schmidt úr gondolt merészet és nagyot a kocsiba akart ülni. De nem mutatkozott sehol sem alkalmas, üres jármű. Melancholikus gondolatai mármár egészen lebilincselték egyéniségét, mikor egy elegáns sárga kocsi, melyet pompás két barna mén vont, s egy nem kevésbbé elegáns kocsis hajtott, ügetve közeledett az említett kapu felé. A kocsist és lovait szürke kaucsuk-lepedő védte az eső ellen. — Tigy van! gondolá magában tanárunk, a gazdagoknak jó dolguk van, kigúnyolhatják az esőt. Is irigy pillantást vetett a kocsi felé. Nem csekély bámulatára azonban a kocsis intett, és megállóit. — Messze lakik, uram ? Ha az út nem volna nagyon messze.... És a nélkül, hogy sokat beszélgettek volna, a bámulatba mélyedt tanár az elegáns kocsiba ült, mely teljes gyorsasággal robogott tudósunk lakása felé. Schmidt úr eleintén egészen nyugodtan ült a kocsiban, átadva magát teljesen a kellemes érzelemnek, hogy az eső ellen védve, a ruganyos párnákon ringathatja tagjait, de aztán szemügyre vette a kocsi belsejét, mely teljesen megfelelt elegáns külsejének. Sárga fogat volt, puha, sima bársony párnákkal, kényelmes ruganyokkal, lágy szőnyeggel, nyitott szivardobozzal. Ez utóbbi azt bizonyította, hogy a kocsi boldog tulajdonosa dohányos ember. Egy kis bőrtáskából névjegyek kandikáltak elő. Schmidt tanár, a kutató, hivatásánál fogva indiszkrét ember, gondolkodott magában, s úgy találta, hogy joga van kíváncsiságát kielégíteni, s megtudni, ki az az ember, aki a zavarban lévő tudósnak felajánlotta vendégszeretetét.Kihúzott egy névjegyet, s ezt a nevet olvasta rajta: Reneé de Montjoyeux. A név fölött grófi korona ragyogott, a kártya egyik sarkára a nemes Reneé e szavakat firkálta: »A sült hagyma klubban.« A tanár konstatálta, hogy a nemes grófnak igen csúnya írása van, s aztán azt kérdezte magában, hogy micsoda klub lehet az, melynek ilyen demokrata czime van. De mert e kártya többet nem árulhatott el, gondosan visszatette előbbi helyére, oda, ahonnan elvette. Kísértésbe jött, ne szívjon-e el egy szivart a gróf tulajdonából, de aztán azt gondolta, hogy ez talán mégis túlságos szabadalom lenne, s azonkívül ideje sem lenne arra, hogy a szivart elszívja, mielőtt lakására érne, s így ismét beledobta magát a kocsi sarkába, s ismételte előbbi megjegyzését: A gazdagoknak jó dolguk van, és elmerült gondolataiba. Azt kérdezte aztán magától, hogy mindazt, amit az akadémiáról mondani akar, hogyan tudja elbeszélni négyszáz lapon. (Folyt, köv.) Szegődjék össze és álljon talpra. Még nem adta a király Magyarországot Tiszának örökbe. Budapest, szept. 15. Az anarkhisták Svájczban, Bernből jelentik szept. 11-ről . A ma kiadott hivatalos jelentés részletesebb adatokat közöl az anarkhisták legutóbbi kiáltványáról, mely öt idegen anarkhista kiutasíttatását vonta maga után. »Bár a kiáltvány szerzője vagy szerzői svájcziaknak adják is ki magukat — így szól a jelentés — nem szenved kétséget, hogy a kiáltványt külföldiek fogalmazták s a külföldről hozták Svájczba. Igaz ugyan, hogy a kiáltvány egyes részei annak a gyanúnak engednek tért, hogy a svájcziak résztvettek a kiáltvány szerkesztésében, de a kiáltvány szószerinti szövege arra utal, hogy külföldiek írták. Eddig csakis külföldiek birtokában akadtak ilyen kiáltványokra.« A kiáltvány kezdetén az állíttatik, hogy évek óta a svájczi nép meggyőződhetett, hogy az úgynevezett svájczi szabadság nem egyéb kinámításnál... Évek óta — így szól a kiáltvány — ismételtük, hogy a szabad svájczi köztársaság törvényei a népnek nem nyújtanak biztosítékot jogai védelmére, ezért egyesültünk, hogy a szabadságot megvalósítsuk. . . . De az anarchistákat kinevették, ha közreműködésre szólították fel a népet, mert azt állították nekik, hogy »mi szabad svájcziak vagyunk, választjuk kormányainkat, akiknek azt kell tenniök, amit mi akarunk stb.«... De a viszonyok máskép alakultak. A politikai viszonyok tekintetében a hatóságok Recsajev kiutasítása, az Avantgarde politikai manifesztácziójának elnyomása, és a tömeges kiutasítások által megmutatták, hogy a »svájczi szabadság« micsoda furcsa fogalom. A közgazdasági nyomás is azt bizonyítja, hogy a sokat emlegetett egyenlőség nem ér semmit. Most azonban a polgárok szeme felnyílt, s »mi meg vagyunk győződve, hogy szövetségtanácsunk legutóbbi szégyenteljes cselekedete eszméink mellett igen eredményesen fog hatni, mert ez túl szárnyalja az ocsmányságok netovábbját.« Ezután a kiáltvány a fenyegető levelek tárgyában megindított vizsgálatokkal foglalkozik, s azt mondja, hogy a svájczi kormány fellépése Németország és az osztrák-magyar monarchia beavatkozásának eredménye. A vizsgálóbirák tevékenysége gyalázatosnak tüntettetik fel. Ezután a kiáltvány így hangzik : »Ti azonban, svájczi polgártársak, gondoljátok meg, nincs-e itt az ideje hogy hozzánk csatlakozva, az ősi Rüth-szövetséget megújítsátok, mely bennünket e jelszó alatt: Le a zsarnokokkal! a szabadságra vezet. Ha tehát változásnak kell beállani, akkor szövetkezzetek a fennálló rend erőszakos ledöntésére. Svájczi polgárok! Ti, kik eddig távol tartottátok magatokat tőlünk, szövetkezzetek, de titokban. Le a vérszopókkal, le a követségekkel, le az idegen zsarnokokkal, le a hazaáruló szövetségtanácscsal, le a népet kizsákmányoló osztálylyal, mely nem tud más kormányt adni, csak hazaárulót! Eleget uralkodtak felettünk, itt az ideje, hogy magunk uralkodjunk! Éljen a szocziális forradalom!« A kiáltványt a »svájczi anarkhisták titkos csoportja« adta ki. A személyes szabadságnak egy államban sincs olyan kevés biztosítéka, mint Olaszországban. A vizsgálati fogság a végtelenségig nyúlik, s a rendőri felügyelet igen gyakori. A vizsgálati fogság enyhítésén, mint az új igazságügyminiszter egy legutóbbi frappáns alkalom alkalmával, a mantuai sztrájkoló földmunkások ellen megindított vizsgálat befejezése után bebizonyította, erélyes ellenőrzés és a bűnvádi eljárás reformja útján könnyen lehetne segíteni. A rendőri felügyelet mellőzése a tervbe vett nagyszabású rendőri reform egyik főpontját képezi. A reformjavaslat legközelebb már a kamara elé kerül. Már az 1882. év novemberében beterjesztette Depretis, de a bizottsági tárgyalás igen hosszúra nyúlt a javaslat terjedelmes volta miatt. A reform oda irányul, hogy az államrendőrség hatásköre szabályoztassék, s hatáskörébe utaltattak a köznyugalom és rend megtartása, a biztonsági, egészségi ügy, a vagyon elleni kihágás minden neme. Az új szabályzat megszabja a rendőrség teendőjét a szerencsétlenségek, rosszakaratú kihágások stb. esetén. Az olasz rendőrség hatásköre a bűnügyi téren kívül tehát ki fog terjedni az utczai, építészeti, egészségügyi rendőrség teendőjére is. Strossmayer püspök Pozsegán. (Külön tudósítónktól.) P o z s e g a, szept. 14. »Ne sutor ultra crepidam!« E jellemző mondás finom udvari szavakba burkolva volt a királyi válasz a zágrábi küldöttség hódoló üdvözlésére. Erről beszélt tegnap és ma az egész város s e válasz hatása meglátszik a zágrábi küldöttség lehorgasztott fején, mely sietett is hosszú orral gyorsan hátat fordítani Pozsegának. De e hatás meglátszott nemcsak e küldöttség arczán, tovább is elterjedt az, a főpatronus Stossmayerig, kinek tegnap szintén igen rossz napja volt s vigasztalásul tegnap aztán nagy tüntetést is rendeztek tiszteletére. Nagyon tanulságos nap volt a tegnapi. Nem Tisza Kálmán, avagy a bán, hanem Strossmayer püspök volt itt a főszemély, a nap hőse. Ha az utczán végig ment, mint egy fejedelem előtt, mindenfelé sorfalat képeztek körűlé, kalaplevéve nyitott utat neki mindenki a hullámzó, sok helyütt szinte áttörhetlen néptömegen át. A kath. papság csakis körébe sorakozott s állandó nagy udvara volt folyvást, a fejedelemé sem volt nagyobb. Mintha csak a diakovári püspököcske lenne egész Horvát-Szlavonország pápája, vagy legalább is prímása. Nehogy azt képzeljük, hogy a püspök valami kis emberke! Semmi tekintetben nem az. Magas, szikár alak, érdekes, hosszúkás, csontos arccal, fürkésző éles szemekkel, ajkain örökös szarkasztikus mosoly van. Nagy ő máskülönben is, nagggyá tette a fanatikus horvát nép előtt szívóssága, lázító szelleme, népszerűsége és nemzeti czélokra bőkezűen kidobált százezrei. Csakhogy e százezreknek nagyon furcsa eredetük van, melyet a kormány végre sok halogatás után kérlelhetlenül konstatált. Ezt óhajtom kissé szellőztetni, mert erről, ha jól emlékszem, lapjaink még egy árva szót sem írtak. Mindenki csodálkozott, hogy a szerény trjakovári püspököcskei (ezért voltam bátor őnagyságát kisebbitni) uradalomból miként kerül ki e sok százezer forint. Nem is készek a hívők elhitetni a néppel, hogy e tengersok pénzt a jámbor püspök nem is a magáéból osztja egyedül, hanem a czári papuska küldi általa szeretett hű horvátjainak. Ha jók lesznek, majd jut később több is! Van e czélra elég kincs Szentpétervárit. Meglehet, hogy kormányunk e hitben ringatta magát sokáig, mert különben kötelességszerüleg bizonynyal nem mulasztotta volna el kinyomozni, hogy miben áll a püspökség törzsvagyonának állapota s miként lehet e kis püspökségből oly sok százezret kidobálni ily hóbortos pánszláv czélokra. Végre jó későn (nálunk mindig igy szokott történni !) kinyílt kormányunk szeme s rájött, hogy a fanatikus horvátság a magyar kormány ellen lázongásra e tengersok pénzt a magyar nemzeti egyházi törzsvagyonból, a szlavóniai püspöki erdők vandál pusztításaiból nyeri. Kormányunknak is végre tudomására jött, amit