Pesti Napló, 1886. február (37. évfolyam, 32-59. szám)

1886-02-23 / 54. szám

54. szám. Szerkesztési irod­a: Ferancziek-tere, Athenaeum-ép­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal­­ Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p ft 1 • t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás közttH panaszok, hirdetmények^ a kiad^-hiT0*0intézendők. Egyes szám 4 kr. •assaHWWfMMBEBBMiMitimiWsci _________ Budapest, 1886. Kedd, február 23. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli éz esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 36 kr., évnegyedenként 1 forint felül fizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Tisza Kálmán anabázisa. Kelet népe vagyunk, nekünk szultán kell, így tartja Pulszky Ferencz a pártatlan kormánypárti, ki bizalommal vi­seltetik Tisza iránt azért, mert — úgymond — »a jelenlegi miniszterelnökben van egy jó tulajdon:õ parancsolni tud, s a ma­gyar ember szívesen engedelmes­kedik, ha neki parancsolnak.« Kelet népe vagyunk, nekünk szultán kell s a szultánnak pasák, gondolá magában a miniszterelnök s megcsinálta a törvényja­vaslatot, melyben a főispánokból pasák lesz­nek ; ő parancsol ezeknek, ezek parancsolnak a népnek s a magyar ember engedelmeskedni fog, azt hitte, Bécsben is elhitték neki. Azonban még­sem úgy kell lenni egé­szen, mint Pulszky Ferencz hiszi, hogy a magyar ember passziója szót fogadni, ha hű háziállatként bánnak vele, mert ha a nemzet olyan szolgalelkű volna, mint a képviselőházi többségről s az általa képviselt polgárokról felteszi Pulszky , akkor a parancsoló Tisza nem vonta volna vissza a hurkot, melyet a magyar bíróságok fejére szánt, sőt már ki is vetett volt. Ha a magyar nemzet meghunyászkodó erényekben oly gazdag lenne, mint Tisza parancsoló erőszakban, úgy nem demonstrálna 31 város és számos vármegye a közigazgatási új javaslatok ellen — mellettük Bihar egye­dül — s a bírák és ügyvédek kara nem kiál­totta volna oly hatalmasan vető­ szavát a mi­niszter fülébe, hogy a hatalmas nagyúr kény­telen volt önként visszavonulni. Okos »gene­rális« csata előtt meghátrál, mielőtt megverik, s ezt hívják »Rückwärtskonczentrirung«-nak. Hát mi üdvözöljük a magyar nemzet jobbjait, hogy még nem veszett ki lelkükből a függetlenség szelleme ; hogy még nem en­gedelmeskednek föltétlenül senkinek sem, an­nak a Jupiternek sem, ki budai olimpusának ormáról lenézi az embereket, s cuncta super­­cilio movens, parancsokat dörögve fényt áraszt, vagy lesújt. Mert ime, a nem engedel­meskedő magyarok zúgása arra bizta őt,hogy apró isteneit és szolgáit maga köré gyűjtve kijelenté, hogy meggyőződése ugyan nem változott, a­mit akart, most is jónak látja és jogosultnak, a bírói függetlenség megóvására­­megindult agitáczió pedig nem volt jogo­sult« ; mindazonáltal, mert nagy aggodalmak mutatkoztak, bár ezek alaptalanok, de hogy látszatát is kerülje a bírói függetlenség sérté­sének, javaslatát elejti. E kijelentés a szabadelvű pártkörben él­jenzéssel fogadtatott, mi ismét nem azt bizo­­nyítja, hogy Pulszkynak igaza van s a ma­gyar ember azt szereti, ha neki parancsolnak, mint inkább az ellenkezőt, hogy nem szívesen rendeli alá meggyőződését a miniszterelnök úrnak sem, ha nem szorítják s örül minden mameluk, ha a lelki kényszer alól szaba­dulhat. Ezek ugyan megszavazták volna a bírói függetlenség felfüggesztését is, ha Tisza »pa­rancsol,« de »szívesen« nem, mint Pulszky róluk feltételezi s Tiszának volt annyi belá­tása, hogy nem parancsol, ha látja, hogy nem akarnak engedelmeskedni. Ez hát a közvélemény diadala a kor­mány felett most ez egyszer. Bizonyítja, hogy többször is lehetne, ha a magyar közvélemény erélyesebben nyilatkoznék. A miniszterelnök most haragját a hírlapokra önti ki, melyek a bírói függetlenség védelmére keltek, de ez nekünk nem árt. Bár tenné többször, mindig szívesen nyugtázzuk, ha rovásra írja, hogy a szabad sajtónak van hatása Magyarországon s olykor a kormányt is önkényében meg­akasztja. Sajnos, ez önkény erősebb a közvéle­ménynél, most is kitér előle inkább, mint megadja magát. »A gyakorlatban« mégis azt fogom tenni, mi nekem tetszik, ha nem is lesz törvényes az én akaratom, ilyformán hangzik a kormány visszavonó nyilatkozata. A reser­vatio mentalis tehát megvan akkor is, midőn a kormány nyilvánosan retrahál. Ha törvé­nyesen nem tehet valamit, megteszi törvény­telenül. Bíróságainkat a közigazgatási börtönből tehát valahogy mégis csak kiszabadítottuk. De mindenki más bele kerül. A szultán ma­­melukjainak meghagyta, hogy a kadikat kí­méljék, de mást senkit. Pasákra és pasalikokra okvetlen szüksége van, hogy ha még nincs, a Pulszky-rendszert Magyarországon behoz­hassa, hogy egy parancsol, a többi engedel­meskedik. A miniszterelnök úr téved, ez nem a régi vármegyerendszer, ez az új megyerendszer. A régi az volt, midőn a Werbőczy nácziója az adminisztrátorokat a megyeház gyűléstermé­­ből kiugrasztotta, most pedig ezek zárják ki onnét az ellenzéki férfiakat. Nem vagyunk bámulói a múltaknak, mert a korral haladni kell, de a szolgaság hívei sem lehetünk, bár azt beszélte róla Pulszky, hogy ez nemzeti kormány­forma, vagy állítsa Tisza, hogy »a magyar állam érdekei« követelik így. Ugyebár, ha ő másként javasolta volna, a magyar állam érdekei is másként követel­nék az adminisztráczió szabadelvű párti re­formját? Tisza úgy tesz a közvéleménynyel, mint az egyszeri ember a farkassal: oda dobja neki a ködmönét és odébb szalad. A bíróságokat elereszti, de a megyéket viszi. S megkéri, meghagyja, vagy ha jobban hangzik, hát megparancsolja pártjának, hogy a főispáni mindenhatóságot egyebekben megszavazni tartsák múlhatatlan kötelességüknek, s a vá­rosok jajgatására se hallgassanak, mert hi­szen mindenben engedni a közvéleménynek csak nem lehet; tekintettel kell lenni a főis­pánok érdekeire is, kik a mameluksereg soraiból avanszíroznak lófarkú méltóságaikba. És meg fogják szavazni nekik a penziót és a teljhatalmat. Mi pedig küzdeni fogunk a népszabadság mellett tovább. A főispáni törvényjavaslat ellen, s ha meghozatott, a főispánok ellen. Mert nem engedjük, hogy Magyarország ke­leti állam legyen egészen. A horvát képviselők budapesti köre elhatározta, hogy Bedekovics minisztert, miniszterségének tizedik évfordulója alkalmából ováczióban részesíti. A kör egyszersmind helytelenítését fejezte ki Zsiv­­k­o­v­i­c­s b. eljárása felett, a­ki a nemzeti pártból A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az orosz forradalom. (The Russian Kevolt: By Edmund Noble. London.) London február közepén. Edmund Noble-nak előttünk fekvő munkája sajátságos helyzetet foglal el abban a külföldi iroda­lomban, mely az orosz forradalmároknak a czár ab­szolutizmusa ellen folytatott harczából ered. Nem a czári birodalomban előforduló borzasztó események­nek realisztikus rajza ez, úgy a­mint azt Stepniak­i Földalatt Oroszországjában nyújtja, nélkülözi is azt a pártszenvedélyt, mely legújabb munkáját (Russia under the Czars) oly érdekessé, de egyúttal oly egy­oldalúvá teszi. Alapos, történeti tanulmány. Ha a forradalmi mozgalom Oroszországban befejezett tény és nem folyamatban volna »The Russian Revolt«-ot az orosz forradalom filozófiájának lehetne elnevezni. Óvatos kézzel szoktunk hozzányúlni az Oroszország­ról szóló angol eredetű könyvekhez, az angoloknak Mrs. Lansdell kivételével — az a szokásuk, hogy min­den fölött, a­mi a czár birodalmában történik, pál­­czát törjenek. A nihilisták kihágásait épp oly kímélet­lenséggel ítélik el, mint az abszolút kormány erősza­koskodásait. Mr. Noble könyve azonban pártatlan­sággal van megírva. Szerzője az országnak és az em­bereknek alapos személyes megfigyelésével az orosz történelemnek és, a­mi külföldön mindenesetre ritka, a napi sajtónak beható tanulmányozását köti össze. Hatalmas, de apró vonásokkal rajzolja az egész orosz történelmet, a nomád életmódtól a forradalmi kor­szakig és a fejlődés három nagy szakaszában rámu­tat azokra az eseményekre, melyek napjainkban a nép és a czárság nyers erőszakoskodásainak ijesztő összeütközéseit eredményezték. Természetesen oda lyukad ki az olvasó, hogy ennek a forradalmi mozga­lomnak megvan a maga jogosultsága. A világosan átgondolt zárófejezet ez órában különös érdekkel bír, mert a szlávok a Balkán-félszi­geten oly mozgalmat létesítettek, a­mely hatással lesz bizonyára az északi nagy szláv birodalomra, épp úgy, mint évekkel ezelőtt a szerbek mozgalma megelőzte a nihilisták kétségbeesett mozgalmait. Az orosz nép jellemvonásai, valamint nemzeti sajátosságai épp oly behatóan, mint alaposan méltá­nyoltalak. Turgenyev egy ízben így ír: »Ha Orosz­országban behunyt szemekkel hallgatom a szellő sut­togását a falevelek közt, meg tudom mondani nemcsak az évszakot, hanem az év hónapját is.« A szlávoknak tényleg rendkívül erős felfogó képességük van. Testi kitartásuk nem lehetne nagyobb, mintha egyenesen Csigni khántól, a mongoloktól származtak volna le. A schott, vagyis a számolótábla általános használata, a közönséges és bonyolult arithmetikai problémák megoldására a szláv intelligencziára nézve igen ked­vezőtlen bizonyítvány lenne, ha más oldalról nem tenne fényes bizonyságot felfogó képességük és reczi­­piáló tehetségük erős voltáról az idegen nyelvekben való jártasság. A saját nyelven kívül majd mindegyik beszél valami mást, ami Európa nyugati részében csak ritkaság. Noble ebben csak ügyességet és nem tehetséget lát; ez sajátságos fajvonás, melynek fejlődését az ethnográfiai származás különös körülményei segítik elő. A nyugtalanság, a költözködési hajlam és a moz­gékonyság szintén nemzeti jellemvonásuk az oroszok­nak, mi a népvándorlásra vezethető még vissza. Bár ezen a vándorlás okainak megszűntével nagyban és egészben a vándorlás is megszűnt, azért a népből nem halt ki a mozgékonyság. Szibéria hemzseg a vagabun­­dok, a szökevény bűnösöktől. A rabszolgák felszaba­dítása óta a parasztok a városokba költöznek, hol mint mesteremberek töltik az év egyik részét, aztán ismét visszatérnek falujukba. A vallás is elősegíti a vándorlási hajlamot a bucsujárásokkal. A Sz. Szer­­gius lavra-ja minden évben egy millió zarándokot vonz. Számos évi vásár van, a­mi kedvencz alkalom az utazásra. A munkások ritkán maradnak egy helyben. De különösen feltűnő az a szembeszökő könnyedség, a­melylyel a legszegényebb paraszt is vállalkozik a bor­zasztó ország egyik végéről a másikba utazni. Az orosz, úgy látszik, soha sincs otthon, hacsak nincs útban. Az európai Oroszországban uralkodó nyelv­egység is érdekes vonás. A Balti-tengertől a Kaspi­­tengerig, a Krímtől a Jegestengerig csak egy nyel­vet beszélnek. A lengyel nyelv nem tájnyelv, hanem önállóan fejlődött szláv nyelv. A nomád élet kezdetleges szokásainak még most is láthatók a nyomai a modern oroszok lakomái alkalmával. A síkságon való élet elősegíti az evésben való mértéktelenséget. Herbenstein, ki Iván Vassilje­­vics udvaránál német követ volt, beszéli, hogy vannak oroszok, akik egy jó lakoma után 2-3 napig böjtöl­nek. A szabályos ebédelés, a bizonyos órában való étkezés feltétele a jó szervezetű városi közéletnek. Oroszországban még most is délben szoktak ebédelni. A reggelizést a lakosság legnagyobb része nem is is­meri. Rendesen csak egy csésze gyenge b­eából, egy darab kenyérből vagy kalácsból áll. Az orosz ételek figyelemreméltó sajátsága a könnyűség, a­melylyel készítik és hordozzák. Óriási mennyiségű szárított halat fogyasztanak el. A belföldi szakácsművészet rendkívül egyszerű. Daczára az oroszok finom modo­rának, nem tartozik a ritkaság közé, hogy egyszerre két ember nyúl a tálba a saját villájával. A 16. és 17. században az a szokás volt, hogy két ember egy tá­nyérból evett. A délutáni alvásnak is megvan törté­nelmi jogosultsága ; mint a Domostroi czímű erkölcs­tanból kitűnik, a vendégnek nem illik soká az asztal­nál ülni, mert hátha ezáltal megzavarja a házigazda nyugalmát. Az oroszok iszonyodnak a víztől és imádják a theát, az új elleni vonás uralkodik a puszták néptör­zseinél és Ázsia síkságain a tatárok, kalmükök és kirgizek közt. A b­eaivás mértéktelen élvezésével áll összeköttetésben az oroszok folytonos köpködése. Ha az orosz megbotránkozását akarja kifejezni, köp. Turgenyev egyik regényében megemlíti egy orosz lap publikáczióját, az első oldalon e mottóval: »á tout venant je crache«. A Domonstroi könyv is sokat ír a köpködésről. Mr. Noble ethnográfiailag akarja iga­zolni e szokást a nomádok életében, kiknek a puszta­­ homokját a szél szájukba kergetvén, szükséges a köpködés. Igen érdekes fejezetben foglalkozik Mr. Noble azzal a kérdéssel is, mily befolyást gyakorolnak az éghajlati viszonyok az orosz jellem fejlődésére. Az egyes évszakok közt nagy az ellentét. A rövid, majd­nem tropikus forróságú nyárra következik a borzasztó hideg tél; hat hónapon át vannak befagyva a folyók. Ezek a klimatikus változások még kiválóan jellegzetes gyorsasággal lépnek fel. Az oroszok tulajdonságaiban a klimatikus változások hűen visszatükröződnek. Épp oly szeszélyes, mint az időjárás. Az orosz individuali­tásnak, épp úgy, mint az éghajlatnak megvan a maga tele, melankholiával és pesszimizmussal, megvan a tavasza újabb meg újabb, hirtelen fellépő remények­kel és megvan a nyár forró érzésekkel, lángoló szen­vedélyekkel. S vájjon nem-e hasonlítható a természet újjászületéséhez az orosznak az a bámulatos kitar­tása, mely egyik fő jellemvonása az elnyomatás korsza­kában. Az orosz gondolkozásmód inkább szubjektív, mint objektív, inkább reflektív, mint megfigyelő. Alz orosz írók festenek, leírásokat ritkán találunk náluk. Pisemsky regényeiben egy sor leírás nem található. Gogolban is erős a szubjektivitás. Turgenyev legszebb regényeiben csak jelentéktelen leírásokat találunk. Felette érdekesek az ó-orosz életről és bizantiniz­­musról szóló fejezetek. Mr. Noble az ó-orosz élet jel­lemző tulajdonságakép említi fel az egyesekben erősen kifejlődött önérzetet és a személyes jogokhoz való szí­vós ragaszkodást. E jellemző tulajdonságok mutatkoznak az ó­­orosz eposzban. A régi oroszok ismerték az önkor­mányzatot. A konstantinápolyi lelkészek azonban felléptek az autokratizmus eszméjével, a mongolok, kánjaik alatt a politikai c­entralizáczió eszméjével is­mertették meg a régi oroszokat. A beállott változás kiterjedt a társadalom minden rétegére. A parasztok jobbágyokká lesznek azon a föl­dön, melyet a magukénak tekintettek, az apa és gyermekei között deszpotikussá válik a viszony, a tör-­­ vény megengedi, az egyház megparancsolja a családfő­nek, hogy bottal éreztesse nejével, gyermekeivel és a szolgákkal, hogy kötelességük az alázatosság. A Demonstrol azt írja, hogy a gyermekeket meg kell verni lelki üdvök kedvéért. De legnagyobb volt a változás a nők helyzetében. A szláv nő az első kor­szakban tagja volt a családi köztársaságnak, és befo­lyása elvitázhatlan volt a paraszt kunyhójában, a feje­delem palotájában egyaránt. Még poligamikus viszo­nyok között is megvoltak jogai, és meg is tudta azokat védeni. A régi krónikákban sok példa talál­­tatik a nők nagyságáról A tizenegyedik és tizenkette­dik században a nő még megfelelő bánásmódban részesült. A görög vallás terjedésével kezdődik a nő el­nyomatásának korszaka. Először külön lakosztályt kap; ennek neve: »terem« és a családfő deszpotikus hatalma mind jobban kifejlődik. Később a nőt úgy tekintették, mint a férfi tulajdonát, mintha vásárolta, vagy háborúban rabolta volna el. A férj, ha nejétől meg akart szabadulni, megölhette; fiú- és leánygyer­mekeknek nem volt szabad együtt játszaniok; a fiatal embereknek sem volt szabad a leányokkal érintkez­niük. A lelkészek úgy bántak a nőkkel, mint olyan titkos lényekkel, a­kikről minden feltételezhető, és a­kikre folyton vigyázni kell. A férjnél levő nőknek nem volt más dolguk, minthogy férjeik szeszélyeit teljesítsék, elvégezzék a házi teendőket. Kötelessé­gük volt, hogy gyermekeket szüljenek, de nem hogy azokat fel is neveljék. A Domonstrol nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a verésnek jótékony hatása van az asszonyokra. Szilveszter lelkész figyelmeztette a férjeket, hogy haragjukban ne verjék meg nejeiket. Megtiltotta a fából és vasból készült eszközök hasz­nálatát, figyelmeztette a férjeket, hogy soha arcába vagy a szív tájékára ne üssenek, nehogy vakság vagy csonttörés legyen a verés következménye. Ha Renan azt mondja, hogy a kereszténység a nők vallása, az izlám a férfiaké, úgy figyelmen kívül hagyta a keresztény vallás ama bizánczii formáját, mely Oroszországban található fel Csak a nyugati czivilizáczió terjedése enyhítette a családfő zsarnoksá­gát. 1678-ban, írja Tanner, a férjek már megengedték Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva, kiválván, továbbra is megtartja az e párttól nyert orsz. mandátumot. A képviselőház zárszámadási bizottsága tegnap az igazságügyi tárcza 1884. évi zárszámadásait vette tárgyalás alá s a tárcza keretében felmerült összes hiteltúllépések, előirányzat nélküli kiadások és keve­sebb bevételekre nézve Zay előadó indokolása alap­ján a törvényszerű felmentést jelentékenyebb vita nélkül javaslatba hozni határozta. Ezután a bizottság Bossányi előadó tüzetes is­mertetése mellett a belügyi tárcza 1884. évi zárszám­adásait vette tárgyalás alá. A XV. fejezet 7. czim 20. rovatának b) pontja alatt elszámolt azon 46.596 frt 79 krra rugó túlki­­adást, mely 1884. évi képviselőválasztások alkalmával kirendelt katonai karhatalom költségeire fordittatott. E n g e d­y mint oly költséget, mely szerinte a válasz­tási szabadság korlátozására lett igénybe véve, elfo­gadni s arra felmentést adni nem volt hajlandó s erre nézve határozati javaslatot indítványozott, melyet azonban a bizottság többsége elvetvén, a felmentés megadandónak véleményeztetett. Indítványozó ez ellen különvéleményt jelentett be. A tárcza keretében előfordult más eltérésekre nézve kifogás nem tétezvén, azokra nézve a felmentés megadása szintén javaslatba hozatott. Ezzel az ülés véget ért. A ma délelőtt 111/3 órakor tartandó ülésen az 1884. évi zárszámadások I—VI. fejezetei és a hon­védelmi tárczát illető tételek zárszámadásai fognak tárgyaltatni. Karagyorgyevics Péter herczeg proklamácziója a szerbekhez. A Novoje Vremja bécsi levelezője írja : »Itt küldöm Karagyorgyevics Péter herczegnek a szerbekhez intézett proklamáczióját szószerinti fordításban: »Szerb testvérek! Szerbia létezésének legsúlyo­sabb és legsötétebb napjaiban jelenek meg előttetek. Nem a személyes igények bíznak erre a lépésre. Hall­gattam atyám halála után, midőn mint Karagyorgye unokája joggal szólhattam volna. Tovább hallgatnom már nem lehet, hogy nagyatyám, atyám és kedves ha­zánk szabadságáért életüket feláldozott hősök szelle­mei meg ne átkozzanak. Most a gyilkos keze az ör­vény szélére juttatá Szerbiát. Tovább nem hallgatha­tok immár; látom, hogy a­kik drága hazánkat az ör­vényig sodorták, a rettenetes katasztrófa után sem akarnak letérni a veszedelmes útról, melyen nem­csak Szerbia, hanem az összes szerb nép romlásra van kárhoztatva. Ily pillanatban minden szerb megérdemelné, hogy közönyös volta miatt szemrehányással illessék, Karagyorgye unokáját illetőleg pedig megbocsátha­tatlan volna, ha föl nem lépne népe előtt nem a szerb trónra való igényével, mely trón különben is joggal őt illeti, hanem a szerb népet a végső veszedelemtől meg­szabadító programmjával. Szívemben mély fájdalommal régóta látom én, hogy Milán király balvégzetű kormánya mint vonz benneteket az örvény szélére, mint szakaszt el az egy­­fajuság és egyhitűség százados vérkötelékeitől, és kér­lelhetetlenül aláássa ama kemény alapokat, melyeken Szerbiának épülnie kell, s melyek nélkül léte nem képzelhető. Mindez a szerencsétlen uralkodó egyéni, önző czéljai miatt történik így, mert neki nincs szíve tulajdon népe számára, ő nem vert gyökeret népében, nem szenved annak fájdalmától, nem gondol szeren­cséjével, jövőjével. Szívemben mély fájdalommal szemlélem már régóta Szerbia rendszeres megaláztatását; azt, hogy trónján mennyire nem tisztelik a nép szent jogait; trónján mint tiporják lábbal alkotmányát; mint te­szik tönkre alapjában az orthodox hitet, nemzetisé­günk eme szögletkövét; mennyire szélesre tárják ki Szerbia kapuit a nemzeti szellemet felbomlasztó min­den korrupczió számára; mint nyög a nép a súlyos adók alatt s mindez csupán egyetlen ember személyes érdekeiért, ki a nép szivébe irányzott szuronyokkal tartja fenn hatalmát!... Láttam,mint szenvednek Szer­bia legjobb fiai a börtönben, mely méltó helye a ti leigá­­zóitoknak, mint űzik ki őket rabló módon, arra kénysze­rítve, hogy hazájuktól távol ontsák kényeiket az ő szerencsétlen sorsán, és a száműzöttek keserű kenye­rét egyék. Mindezt láttam én és remegek drága Szerbiánk jövőjéért! De mind­a mellett reménykedtem, hogy a szerb nép jó géniusza fel fog ébredni. Fájdalom, a szerbség géniusza ama lealacsonyító helyzet előtt, melybe Szerbiát sodorták, elfödte képét s elfordult a szerb néptől, mert a szerb nép meg nem védte géniuszát a legborzasztóbb gyalázattól, a becsü­let elvesztésétől, mely pedig az életnél is drágább... Nem volt elég a trónon levő gyilkosnak, hogy a szerb népre rámérje az utóbbi évek minden csapá­sát, még arra is vetemedett, hogy e népet arczul üsse, elnémítsa becsületét s hős dicsőségét, azt a hősiessé­get, melylyel büszkélkedtünk a világ, barátaink és ellenségeink előtt. A nép gyilkosa oda vitte s kényszerítette a né­pet, hogy fattyúvá satnyuljon a szláv család közepett, hogy szláv Káinná váljék, édes testvérére emeljen kezet abban a szent és nagy pillanatban, midőn sza­badságán, egyesülésén fáradozott — és a szerb nép testvérgyilkossá vált! A Mindenható keze rettenetes bűnhődést mért a testvérgyilkosra. De a megérdemlett büntetés még várja mind­ezen szerencsétlenségek okozóját. És nem fog késni utolérni őt. Ez a büntetés — a ti ügyetek szerb testvérek ! Nektek kell fellépnetek Isten amaz ostora gya­nánt, mely kikergesse körötökből a benneteket sújtott minden csapás, minden gyalázat okozóját, nevetek, becsületetek gyilkosát!. .. Tőletek függ, szerb testvérek,hogy Szerbia ismét az igaz útra térjen, hogy kigyógyuljon az őt ért súlyos sebekből. Ha jólétben látnálak, szerb testvéreim, soha sem tettem volna említést magamról előttetek; távol­ról, lelkem mélyéből örvendeztem volna szerencséte­ken, és soha nem emlékeztettelek volna jogaimra; ezek a jogok eltemetve feküdnének jóléteteknek, bol­dogságtoknak alatta, mert nem kívántam semmiféle igényekkel megzavarni élteteknek csendes és boldog folyását. És most is nem a hatalomért, hanem a nép boldogságáért követelem jogaimat Erre biz ama szent kötelesség, hogy szerb,és Karagyorgye unokája vagyok. Kötelességem segíteni a népen, melyet az örvény szélén látok. Szerb testvérek! Mentsétek meg a hazát, amig van idő ! Házatok felülről van leroskadóban!. .. Távolitsátok el a kezet, mely feldúlja azt, még mi­előtt rá nem ért végleg feldúlni az állam egészséges alapjait. Ha segítségemre van szükségtek, rendelkezés­tekre állok nem annyira jogaim, mint ama kötelezett­ség alapján, hogy szerb és Karagyorgye unokája vagyok. Segítünk Szerbiának, hadd lépjen arra az igaz útra, melyen ismét a szerbség szilárd támaszává s a szlávság reményévé fog válni, hogy ismét a jó gazda s a hősök hazája legyen, az ősi hit hagyományaihoz rendületlen és hű, s hogy ismét ragyogó legyen arczu­­lata a világ és népek előtt, mint ragyogott egykor feltámadása hajnalán. Velünk az Isten! Genf, 1886. évi január 1. (13-án). Karagyorgyevics Péter:« A bizalmi kérdés. A budgettárgyalás befejezése mindig az appropriáczió, mely felhatalmazza a kormányt, hogy a megszavazott költségvetést végre­hajtsa, mely tehát bizalmi kérdést foglal ma­gában. S természetesen az ellenzék, még ha a költségvetést, mint a törvények által megsza­bott bevételek és kiadások összegezését, álta­lánosságban el is fogadja,­­ az appropriá­­c­iót, mint bizalmi kérdést, mindenkor meg­tagadja. Ha a kormánypárt túlerős, rendsze­rint a költségvetési viták alatt konc­entrálja támadásait az ellenzék; ha ellenben az ellen­zék oly erősnek érzi magát, hogy a kormány állását esetleg meg is döntheti, akkor rend­szerint az appropriác­ionális vita nyer kiváló jelentőséget, s e pont az, hol a leghevesebb mérkőzés történik. Ebből folyólag szokták az ellenzéki pártok időnként megváltoztatni ab­beli eljárásukat, hogy a költségvetést általá­nosságban elfogadják-e, avagy nem ? — S ha ez idő szerint, a pártok jelenlegi számarányá­hoz és a kormánypárt túlerejéhez képest, az lenne általában az ellenzéki utus, hogy a költségvetés általánosságban se fogadtassák el, ezen éppen nem lehet csodálkozni, miután az appropriác­iónak, előre tudva lévén annak végeredménye, nagyobb jelentősége egyáltalán nem lehet, így tegnap is az appropriáczió tárgya­lása, mely más években napokig eltartott,­­ nehány óra alatt véget ért s a mi e nehány órai vita alatt nagyobb jelentőségű volt, az is nem a belügyi, hanem a külügyi kérdések körül forgott. Mind Ugron Gábor, mind gróf A­p­­p­o­n­y­i Albert, kik a bizalmi kérdésben nyi­latkoztak, főként a külügyi politikára fordí­tották figyelmüket. Ugron Gábor nagyobb vonásokban rajzolta a jelenlegi külpolitika irányát, kiterjeszkedve annak történetére is, gróf A­p­p­o­n­y­i Albert pedig reflektálva Ug­­ronnak nézeteire, a külügyi politikának k­e­­z­e­l­é­s­é­t összekötötte a belpolitikában ural­kodó kormányzati felfogással s egyszerre tünteti fel annak aggasztó jelenségeit mind a kül-, mind a belpolitika irányára nézve. Ugron Gábor beszédében főként az a fontos és figyelemreméltó, hogy ő mint füg­­getlenségi párti politikus, a külpo­litikának részletes bírálatával foglalkozik, s e bírálatban már mintegy aktív részt vesz a külpolitika csinálásában, ellenőrzésében. Mondjuk, hogy még az esetben is, ha az Ugron Gábor által előadott nézeteknek nem is min­­deniket helyeselhetnek, még akkor is kiváló súlyt fektetnénk beszédére, mert első lépés­nek tekintjük ezt arra, hogy a függetlenségi párt eltér ama merev negácziótól, melylyel mindent, ami a közös kormány hatáskö­rébe tartozik, nem az aktuális politika, ha­nem a közjogi ellenzés szempontjából néz és fogad. De tovább kell mennünk, mert amiket Ugrón a külpolitikáról elmondott, azokat mint egyéni nézeteket is, legtöbb részében helyeseljük, mert e nézetek főbb vonásaikban ugyanazok, melyeket a legközelebbi delegá­­czióban az ott megjelenő ellenzéknek szónokai kifejtettek, s melyeket annak idején a magunk részéről is helyeslőleg regisztráltunk. Mi voltunk, a­kik Tisza Kálmán minisz­terelnök urat megróttuk, hogy a kremsieri találkozáson nem jelent meg, ezt tette ma Ugrón is, s ez volt bírálatának kiindulási pontja. Kárhoztatta, hogy a kettős szövetség­ből három császár szövetség lett, kárhoztatta, hogy a Balkán-félszigeten az orosz befolyást nem tudtuk megsemmisíteni; tiltakozott az ellen, hogy monarchiánk csak a Balkán­félsziget nyugati felében keresse misz­­szióját, a keleti részt pedig Oroszországnak engedje át, s követelte, hogyha már benne vagyunk a Balkán-félsziget rendezésében, ott igen is álljuk meg helyünket, de ne hódítást.

Next