Pesti Napló, 1888. augusztus (39. évfolyam, 212-241. szám)

1888-08-01 / 212. szám

212. szám. ------nr v» JiTan­awjik­ gr - ~ ^ Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p n l e t. A Up iztUemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségban intézendő. Bem­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenben m­é­p­ü 1 a t. A Up anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadóe körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr. vidéken S kr. Budapest, 1888. Szerda, augusztus 1.­39. évi folyam. ‘m­­­ini----------------------' ' lm Előfizetési feltételek­­ A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapest«* kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 0 frt Ba­s sitt kiadás postai kü­lönkü­ldése kívántatik, postabályegrs havonként 35 kr. évnegyedenként 1 forint feltdld­etendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­­3 Pesti Napló­­ kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szem helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Szoczialisták Francziaországban. — julius 31. Elmúltak az idők, mikor ifjú szabadság­hősök a barrikád tetejére állva, lengették a zászlót, mezítelen mellüket feltárva a golyók­nak. Az új kor forradalmárai tanultak. Politi­kai taktikusok, kik aknamunkát végeznek, nem segítik az államhatalmat könnyű katonai győzelmekhez. Kifárasztani a kormányt, tart­hatatlanná tenni a közállapotokat, toborzani hi­veket, szervezni az eléged­etlen népet s kivált az izmos munkásokat, kik katonák is voltak és tudnak fegyelmet tartani, a­mint be vannak osztva csapatokba és engedelmeskednek veze­tőiknek, tüntetni, strikeolni, választani s csak akkor nyúlni erőszakhoz, ha kilátás van a si­kerre : a modern forradalom így visel háborút az állam és társadalom ellen. De mikor a forra­dalom elég erősnek hiszi magát, hogy a csa­tát elfogadja, akkor kiszámított kíméletlen­séggel dúl és rombol, rabol és öl. A belga bányakerületek munkásforradalma szolgálhat mintaképül arra, hogy milyen a szoczialista polgárháború ? Páris fél. A franczia kormány fél, hogy a köztársaság és annak fővárosa szoczialista forradalomnak néz elibe. Rendőrség és kato­naság őrzik Párist, melynek utczáin és tévéin dologtalan munkások ezrei kísérlik meg a szoczialista programmot megvalósítani. Stri­­kenak nevezik a munkásmozgalmat Párisban is, úgy látszik azonban, hogy a földmunkások strikeja nem közönséges munkásszünet bér­felemelés végett, mint az angol, vagy német strikeok lenni szoktak, hanem, hogy Párisban a politikai pártok vegyültek bele a munkás­mozgalomba s a strikeolók czélja az anarchia vagy pedig a kommün. Az állam is, a munkások is defenzív el­járást követnek, a kormányhatalom nem szúr, vág, lövet, hanem csak elfogatásokat eszkö­zöl, a szoczialisták itt is, ott is tüntetnek, ter­jesztik az izgatottságot, ellenszegülnek, de nem verekesznek. Még nem. Az általános strikeot szervezik. Ha általános munkás­szünetet tudnának létrehozni Párisban és kör­nyékén, az volna nagy dolog! Annak nyo­mása alatt keletkezhetnék forradalom. A vö­rös respublika a trikolor köztársaság helyébe lépne. A nemzetgyűlés helyébe a városháza. Idáig, a kommün lázadáson elkezdve, a franczia köztársasági kormány minden szo­­czialista mozgalmat el bírt nyomni és soha egynek sem kedvezett. A köztársaságban a harmadik osztály fölényben van a negyedik felett, a bourgeoisie a munkások felett. A régi első rend, a papság államszolga s a második rend, az arisztokráczia megszűnt,, helyét a hadsereg foglalja most el. A­míg a hadsereg a kormányt követi, addig a társadalmat fél­teni nem kell. Csak ha a tüntetések oly ará­nyokat ölten­ének, hogy a hadsereget is meg­ragadnák, akkor jutott Francziaország a for­radalom szélére. A legközelebbi napok megmutatják : a veszély elhárítható-e összeütközés és komo­lyabb következmények nélkül ? Mi ezt remél­jük. Mert végzetes lenne a köztársaságra nézve, ha a strike forradalomba csapna át, mire hajlandósága mindenkor megvan. A szoczializmus különben Francziaor­szágban kevésbbé veszedelmes az államra, mint Németországban, hol a legtökéleteseb­ben szervezve van s évről-évre nagyobb tö­megekkel rendelkezik. Maga Berlin évek óta kis­ ostromállapotban van miatta és az sem használ. Strike ott nincs, mert nem tüzetik, de a nép passzív ellentállása a nyomás alatt terjed. Francziaországnak csak éppen nagy­mérvű munkásmozgalmak kellettek még, hogy teljesen elveszítse Európában pozíc­ióját. A szent­pétervári látogatás után csak még egy kis forradalom Párisban s a köztársaságnak vége. A polgárság őrülten futna tőle a mon­archiába. Bismarck pedig szorosabbra vonná Francziaország körül az egészségügyi kordont. Belső béke kellene Francziaországnak és megnyugvás, az őrült pártoskodás tönkre teszi. S legkevésbbé tűrhető reá nézve, hogy az 1789-ki forradalom jubileuma egy újabb szocziális forradalommal ünnepeltessék. Ezen logikai következetességtől kímélje meg magát és bennünket. Budapest, július 31. A bolgár fejedelmi állás betöltéséről keringő hírekről a müncheni Alig. Ztg. ma érdekes bécsi le­velet közöl. Kiemeli, hogy mégis különös, hogy Péter­­várott olyan dolgokat is tudnak a bécsi kabinet szán­dékairól, melyekről Bécsben senki sem tud semmit. Egész komolyan állítják, hogy Ausztria-Magyarország már beleegyezett azon tervbe, hogy Valdemár dán h­e­r­c­z­e­g, ha áttér az orosz orthodox hitre, legyen Bulgária fejedelme. Ez e hit — mondja a levél — nemcsak üres kombináczió, ha­nem egyszerűen képtelenség. Mielőtt a tervet Ausztria-Magyarország helyeselhetné, előbb hivatalos tudomást kellene kapnia róla. Ez azon­ban nem történt s igy a bécsi kabinet sem nyi­latkoztathatta ki véleményét. Coburg »eltávolítása« kérdésével — folytatja a levél — nem kell fog­lalkoznunk. Ausztria-Magyarország nem küldötte Ferdinándot Szófiába s nem is tekintheti felada­tának, hogy onnan »eltávolítsa.« Valdemár her­­czeg trónjelöltsége általában csak néhány lapban lé­tezik. A kabineteknek nem volt alkalmuk vele foglal­kozni. Még akkor sem, midőn a bolgárok a koronát a herczegnek felajánlották, érlelődött az ügy annyira, hogy a hatalmak állást foglalhattak volna, minthogy a herczeg maga, mint beszélték atyjának tanácsára, nyomban visszautasította a választást. Annál kevésbbé lehet ma szó a jelöltséggel szemben való állásfogla­lásról , hogy Ausztria-Magyarország a jelöltséget már jóváhagyta, azt csak egy látnok vagy gondolat­olvasó tudhatja. Végül a levél hozzá­teszi, hogy a bol­gár fejedelmi állásra vonatkozó híresztelések olyan üres kombinácziók, melyekkel komolyan foglalkozni egyáltalán nem érdemes. Boulanger tábornoknak hamar megkeserítik a fölgyógyulása fölött való örömét. Csak nemrég gú­nyolták ki azért a komikus fontoskodással tett kije­lentéséért, hogy: a béke akkor sem lehetne jobban biztosítva, ha ő állana a köztársaság élén , s most barátjai részéről is olyan tanácsokat kap, melyekből tisztán láthatja, hogy azok sem bíznak megválaszta­tásában. Ezt a bizalmatlanságot tükrözi vissza Cor­­nély royalistának a Matin élén közlött ama czikke is, mely szerény tanács akar lenni a bukása után újból fellépni szándékozó Boulanger számára. A czikk ki­fejti, hogy Boulanger jobban tenné, ha nem lépne fel. »Ön valami nagyobbra született — mond a czikk. Mi haszna is volna belőle, ha újból beválaszta­nák a kamarába ? S ha nem választanák be, mi volna akkor? Az nagy baj volna, mert népsze­rűségén csorba esnék s akkor még nehezebben tehet­né meg, hogy a kamarát programmja szerint felosz­lassa s a revíziót, melyet mi óhajtunk, előidézze. Lássa csak, Boulanger félelme képezi a republikánusok böl­csességének kezdetét. Ennek ellenére egyesülnek s most arról van szó, hogy ez aggasztó állapotnak eleje vézessék. Ez az ön igazi szerepe s önnek erre kell tö­rekednie, amennyiben bátran, zajosan s a közönséges szempontok figyelmen kivü hagyásával lép fel. Csak igy fog ön győzni és elveinek diadalt szerezni.« A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA — Julius 31. — Balázs Sándor. (Augusztus 1.) Ma is előttem áll szegény Balázs Sándor, Her­kules-termetével, gyermekes, kedélyes mosolyával. .. Egy évszázadra volt teremtve s hozzá olyan aranyke­­délylyel, mely örökkévalósággal kecsegtethette... Reményei kifogyhatatlanok, álmai végtelenek, ki hitte volna, hogy csalódás is fér el szivébe ? Az a néha nap­ján fel-feltűnő érzelgős búskomorság, még a keserű humor számába sem jöhetett, azt véltük, életes. Pedig nem volt az élet, hanem szomorú valóság. Tíz éve ké­szülődött az öngyilkosságra, naponként olyan benső­­séggel vált el tőlünk, mintha többé nem lenne viszont­látás. Szenvedélyes szorgalommal kutatta a mérgek hatását, beszélt az öngyilkolás legrettenetesebb és legbiztosabb nemeiről. Mi ebben csak a humort lát­tuk, egy-egy beszély fejezetét, epizódot, mert az 5 legszebb alkotásai beszélgetés közben termettek. Mint a pezsgő gyöngye, úgy habzott fel, ha társalgóit, köl­tői invencziója. A maga leleményes ötleteivel, — tehát a valóval az ábrándot — áthimezte beszélyét, tár­­czáit.........Este búcsúzott az élettől s reggel uj ter­vet kovácsolt s e terveknek végczélja az volt, hogy mesésen gazdag lehessen s kincseit egy valakinek lábaihoz tehesse, a ki őt nem értette meg, s ennek a félreértésnek része van bal végzetében, s a kinek meg­bocsátott halálának első évfordulóján .... Ki volt ő ? Olvassuk el iratait, ezeket a, szép alkotásokat s megfogjuk tudni, ha soha nem ismer­tük volna is . . Egy ember, ki a szeretet élő oszlopa, egy szív, mely millió részekre tudott oszolni. Mél­tassa őt az igazságos irodalomtörténetiró, én a barát­ról, a jó czimboráról beszélek, azoknak — és ezek sokan vannak — a kik szerették .... Apa, barát, testvér volt ő, azok iránt, akiket szeretett. A legérdesebb vitákat, a legszenvedélye­sebb harczokat a kedélyesség medrébe terelte, s ké­pes volt száműzni a XIX-ik század egyik uralkodó démonát az irigységet, a visszavonást. Jobbára elmentek már azok, kikkel Balázs Sándor ifjúsága rózsás napjait leélte, de azért ezek kétszeresen éltek, halálok után is. Mert az ő alakító ereje, előadása varázsa benépesítette velük körünket. Hallom kaczagását, a­melyben nem volt semmi szán­dékosság, semmi rosszaság, hallom elkeseredett fel­­jajdulását: »Ok be rosszak az emberek«, hallom ér­­czes hangján énekelni, szavalni, látom szellemet idéz­ni, jó kedvet varázsolni. Hallom a­mint a túlvilágba igyekvő hangon mondja: Ha szárnyain a zenének Leszálltak az érzemények Akkor gondolj majd reám. Mikor elborult kedélye­s szép őszinte szemei megteltek könynyel, majd a »Holló«-ból idézett, majd megfenyegetve a semmit, de a­hol mi láttunk valakit, a »Lábas órából« idézte: »Soha többé, mind örökké...« Élete regénye volt e két szó... Sokszor kérdé tőlem: »Mit szensz Beöthy Laczinak?«... s ekkor elkezdett beszélni, hogy megszabaduljon szivét tépő gyötrelmes gondolataitól, a korán elhunyt íróról, s elborult kedélye átcsapott a legrózsásabb kedvbe... Adoma után adoma, igaz történet, bizarr tervek, ötletek tűzijátékával kápráz­tatott. Egy provencei dalnok volt, mikor dallamosan regélt ifjúsága regényeiről. Mennyi erő, mennyi lyra volt szavaiban! De ő is szerette, ha valaki a szere­lemről beszélt, ekkor dalolt, szavalt a szerelemről s poharat köszöntött a szerelemre s arczán szemeiben olyan ifjú tűz ragyogott, mint valami troubadouréba. Nem szeretett ő a földön járni, az eszményért rajon­gott, ez volt az ő ígéretföldje, mint egy Mózes a csodatevés erejével vezetett ide mindenkit. Bár gyö­törte a szerelem, bár rászedte az eszmény, még a kínokat is élvezni tudta. A­mi a szegény Sándor ter­veit illeti, a­melyek felett szintén folyt élczelődés, mind reális alappal bírt a legtöbb, nem egyet érté­kesített. Szerette az ifjúságot, nem csoda, ő legfiatalabb volt mindnyájunk között s nem volt féltékeny egyik emelkedésére sem, szívesen emelt bárkit s nem taszí­tott vissza senkit. Ez ma nem irodalmi divat, ezért nem volt ő népszer­ű­ az intéző körökben. Csak egy éve szabadult meg a reá nézve terhes élettől, s alig egy éve, a­mikor ketten együtt sírira­­tainkról beszéltünk, a­mit ha kapunk, márványainkra vésnek. De többet, sokkal többet kell az ő sírkövére vésni, mint azt a három szót, a­mit ő akart. A már­ványon a halhatatlan k­ő kapjon több elismerést, mint a­mit óhajtott; a közönség hadd lássa itt ki­fejezve érdemeit, mi pedig barátai, írótársai véssük szívünkbe azt, a­mit ő a márványra akart vésetni: »Jó fiú volt szegény!« Erdélyi Gyula, Olaszok és francziák közt a viszony egy idő óta ismét igen feszültté változott s élénken foglalkoztatja a diplomácziai világot és a közvéleményt. Nem­rég Masszovah kormányzata tárgyában támadt viszály a párisi és a római kabinetek közt, mely végül arra vezetett, hogy Olaszország, mint említettük, hivatalo­san bejelentette a nagyhatalmaknak, hogy forma­­szerűen birtokba veszi Masszovalt és vidékét. A jegyzék, melyben az olasz kormány e szándékát a hatalmakkal tudatja, meglehetősen erélyes hangon szólt azokról az üzelmekről, melyeket bizonyos rész­ről a masszovahi olasz kormányzat ellen folytat­tak, sőt egyenesen utal reá, hogy a francziák izgatták fel a Masszovahban élő görögöket a rájuk kivetett adók elleni reklamáczióra.­­ Jelzi azt is, hogy a franczia köztársaság Olaszország gyar­matügyi törekvéseit minden módon akadályozza, a­miből azt lehet következtetni, hogy Párisban egyáltalán rossz szemmel nézik Olaszország békés haladásait, mert ezekben a saját hatalmuk csök­kenését látják. Ez ellen Crispi határozottan felszólal s fölemlíti, hogy Afrika elég nagy arra, hogy minden hatalomnak tért engedjen a jogszerű és polgárosító tevékenységre. Az olasz kormány ezen férfias fel­lépése oly kérdésben, melyben a nemzetközi jog telje­sen az ő részén áll, mert a berlini szerződés megadja neki a jogot Masszovah birtokba vételére, a diplomá­­czia körében teljes elismeréssel fogadtatik. Azt hi­szik azonban, hogy franczia részről sem fognak a vá­­laszszal adósak maradni s hogy a két kabinet viszo­nyára mindez kedvezőtlen hatást fog gyakorolni. A francziák egyébiránt már is megkezdték a visszator­­lást s azon vádat emelik Olaszország ellen,hogy elő­készületeket tesz Tripolisz birtokba vételére. Mai párisi táviratunk ugyanis félhivata­losan azt jelenti, hogy az olasz lapok azon híresztelé­sét, mintha Francziaország Tripoliszt el akarná fog­lalni, Párisban oda magyarázzák, hogy Olaszország leplezni akarja velük azon hadikészülődéseket, me­lyeket maga tesz, még­pedig a végből, hogy okkupálja Tripoliszt. Mi igaz e hírekben és mi nem: olaszok vagy francziák terveznek-e valamit Tripolisz ellen, azt nem tudjuk. A francziák ezen magaviselete azonban rend­kívül jellemző, mert azt sejteti, hogy Párisban komo­lyabb konfliktustól sem riadnak vissza. Egy olasz­­franczia viszály pedig könnyen az európai békét Budapesttől Lyonig. (Az arlbergi vasúton át.) Lyon, jul 24. (II.) Lyon a kitartó munkának, a tisztes ipar­nak köszönvén mindenét, iparmúzeumot létesített és egyik kitűnő fia az angol szolgálatban meggazdago­dott Martin vezérőrnagy áldozatkészsége és nagy adománya folytán oly ipariskolát alapított, mely min­den körülmények közt a legsürgősebben ránk férne. Az iparmúzeum a tőzsdepalota emeletén foglal helyet és a selyemtermelés, selyemipar, szövészet és festés minden fokozatát történelmi átmenetben tárja a szem­lélő elé a legrégibb kortól egész mostanig, Rhinától Francziaországig, minden képzelhető alakban és mi­lyenségben, szövetekben, hímzésekben, világi és egy­házi öltönyökben. A­mi már az ipariskolát illeti, az, miként az ugyancsak a már említett Martin bőkezűsége kö­vetkeztében létrejött kalkuttai és lucknowi ipariskola Keletindiában, La Martiniére nevet visel és nagy jelentőségénél fogva külön leírást érde­melne. Elég legyen mondanom, hogy középiskola, mely sajátságos módszerével páratlan sikert tudott felmutatni. Németek, angolok, oroszok egyhangú nyi­latkozata szerint ez a legkiválóbb iskolák egyike a világon. Dumas a nagy vegyész már 1850-ben állí­totta volt ez intézetről, hogy a vegytant sehol sem ta­nítják úgy mint ott. Lyon város valamennyi neveze­­tes, előkelő selyemfestője mind a Martiniéreben nyerte képzettségét. Az intézet kiválóan van felszerelve minden­nemű géppel; természettani múzeuma, mely amphi­­theatrumot foglal magában, semmiben sem szenved hiányt; vegyészeti műhelye egész telepből áll. A gépcsarnokban találjuk a varrógép feltalálója, Thi­­m­o­n n­­­e­r Bertalannak a szobrát, s a természet­tani múzeumban mindenkit meglep az a kép, mely XVI. Lajos király végrendeletét tartalmazza, s melynek finom apró betűjü fekete szövegét fehér selyemalapon az intézet növendékei szőtték. Ebből is látni, hogy mily mértékben szolgálja az intézet az ipart, mely a város dicsőségét, erkölcsi és anyagi ere­jét megalapítá. A tanulók iskolai zászlóaljak helyi­ségében végzik a tornászati és hadi gyakorlatokat. Intézetekben, iskolákban, kórházakban Lyon kiválóan gazdag s azok majdnem kivétel nélkül mind jótékony egyleteknek, magántársulatoknak köszönik létrejöttüket. A takácsok nem gyárakban, hanem odahaza, a családi tűzhelynél dolgoznak és a családi élet e városban tiszteletre méltó alapon áll, szegé­nyeknél úgy, mint a gazdag polgárságnál. Lyon kiválóan csak iparos város, hanem művé­szet dolgában, legalább múzeumaiban igen sok becses tárgyat, kincseket rejt magában, mit könnyen meg­magyarázhatni, ha egyfelől tekintetbe veszszük, hogy Philibert Delorme a Tuileries-k építője, Cou­­ston, Coysevox szobrászok s más igen jelenté­keny művészek itt is működtek; másrészt pedig terü­letén, folyamatban rengeteg régiséget találtak, milyen többek közt a már említett klauatusi bronz­ tábla, mely a maga nemében páratlanul áll; milyenek a mozaik táblák, a görög és római pénzek, kicsiny és nagy bronzszobrok, római kézi eszközök, többágu vas ostorok, milyennel a rabszolgákat büntették. Mind eme múzeumok a szépművészeti palotában vannak elhelyezve. Hajdan apáczazárda, most városi műcsar­noki kertté átalakított tágas udvarán, pompás terra­­szain, folyosóin mindenkinek megengedi a díjtalan belépést, a sétát. Földszinti folyosóin találtak helyet a római fel­iratos táblák, sírkövek, szarkofágok, hamvvedrek számára; emeletei tartalmazzák a régiségtárt, a könyvtárt, a természetrajzi múzeumot, s a különböző iskolákat, a lyonit is, elég becses példányokban fel­tüntető képtárt. Miként a selyemfestésben, úgy az üvegfestésben is elsőrangú helyet foglal el Lyon, s templomai, főleg érseki székesegyháza­iben meg­lepőt, csodálatraméltót nyújtanak. K­orai között a legnevezetesebb a városi, Claude Dénestrier je­zsuita atya és hírneves író ajándékából származik, s azért érdemel figyelmet, mivel hazánkat érdeklőleg is több becses munkát, részben lyoni kiadásút tar­talmaz. A Bethlenekre, Rákóczira, az erdélyi hábo­rúkra, János király és Miksa háborújára vonatkozó­lag (ez utóbbit illetőleg Páris, Jean de Malmidy, 1565, in 8-a) sok forrás áll készen. Nándorfehérvár, (ville de la Basse-Hongrie), Hatvan, Budavár vissza­foglalásáról külön könyvek emlékeznek. Budavára visszavételét Lyonban 1687-ben és 1698-ban megje­lent két különböző munkában találjuk tárgyalva, me­lyekről nem emlékszem, ha tettek-e említést a pár évvel ezelőtt lefolyt történelmi kiállítás alkalmával. Egyetemről lévén szó, nem fölösleges felemlí­teni, hogy Francziaországban hivatalosan elismert egyetemek nincsenek, de azért minden nagyobb városban találhatók, így például Lyonnak öt fakul­tása van s azonkivül még egy »Faculté catho­­lique«-ja. Az orvosi fakultás és gyógyszerészet palotája pár évvel ezelőtt készült el s egész területet fog­lal el a Rhone­ partján; az irodalmi és bölcseleti fakultások most nyernek új palotákat. Mindenütt alaposan képzett lelkesült fiatal erők működnek és a tudomány legújabb vívmánya szerint oktatják a fiatalságot. Sedan romjain egy új, öntudatos Franczia­ország épült fel, így látva, így ismerve e nemzetet, így bámulva törekvését, találékonyságát, kimeríthetetlen forrásait­, különösnek találjuk, hogy a németek az igazság oly rut összetiprásával csak kígyót, békát kiáltanak rá ? S ez igazságtalanság annyival szembeszökőbb, mivel már nálunk is találkozott egy hírneves tudós és író, ki csak nem­régiben décadence-ról beszélt a francziákról szófiában. Pedig a felebráti szeretet nagy félreismerésére mutat, midőn valaki ala­pos értesülések és személyes meggyőződés nélkül rosszat mond bárkiről is, ha mindjárt jóhiszeműleg is. Bízzuk ezt a dolgot a németre, mi magunk eléged­jünk meg az igazság kutatásával. Én a décadenc­e-ot hiába keresem, ellenke­zőleg óriási haladást tapasztalok utolsó ittlétem óta. Még erkölcsiség dolgában is, valamint külső illemben oly magasan áll Lyon és valamennyi franczia város, magát Párist is beletudva, Bécs fölött, mint az egyp­­tusi pyramisok a nyílt homokbuczkák fölött. A szel­lemi törekvés, termelés minden irányban óriási, az anyagi élet jobb és egészségesebb mint egyebütt. A kereskedelemben itt is érzik a pangást mint nálunk, hanem a szerencsésb körülmények folytán több segéd­eszköz áll rendelkezésére ez országnak. Francziaor­szág a vendégszeretet hazája s még nem vesztette el régi jó kedvét, jó étvágyát, finom ízlését, és a pom­pásan terített, remek gyümölcscsel, csemegével meg­rakott, virágokkal díszített table d’h­o­­­e os aszta­lokon a legfásultabb gyomor is megleli, mi étvágyát kielégíti. A rend és közbiztonság, a tulajdonjog tisz­telete épp oly nagy, mint bárból a világ legszigorúbb veszélyeztethetné. Mikor Francziaország részéről azon törekvés nyilvánul, hogy össze akar veszni Olaszországgal, mindig eszünkbe jut a berlini officzió­­zusok azon nyilatkozata, mely szerint Bismarck her­­czeg nem a keleten, hanem a nyugaton fél olyan ese­mények bekövetkeztétől, melyek a béke fentartására irányuló törekvéseit halomra dönthetik. ■í"m T"' I -------------------Turn... ----- m Gabonakiviteli árviszonyok. — julius 31. Az átalakulás tekintetében korábban mi sem haladt biztosabb mérték szerint, mint a búza, s ma talán egyetlen áruezikk ártörvé­nyei sem kifürkészhetetlenebbek, mint éppen a búzáéi. E jelenség oka kétségtelenül abban keresendő, hogy míg ezelőtt tisztán a ter­melés mérve szabott irányt a búzaárak emelkedésének, vagy csökkenésének, addig most a jegyzések a versenyhez alkalmaz­kodnak, mely természeténél fogva sokkal több változatosságot és hullámzást mutat. A gabo­naárak régebben oly következetesen simultak a termelés mérvéhez, hogy a nemzetgazdasági tudomány biztonsággal vélte megállapíthatni azt a százalékarányt, melyben a jegyzések változása a termés módosulásához áll. Így létesült többek közt az a szabály is, mely szerint az árak 30°/o-kal javulnak, ha vala­mely ország termése 10°/o-kal kisebb. Ma a világverseny uralkodó helyzete oly mér­vű, hogy ez arány nemcsak érvényét és érté­két vesztette, de sőt képzelhető, hogy az árfo­lyamok — éppen megfordítva — általában 30°/o-kal csökkennek, daczára annak, hogy valamely ország produkcziója 10°/o-kal, vagy talán 30°/o-kal is kisebb. E mellett bizonyít az 1873-dik év, mi­dőn a termelés 9°/o-kal csökkent s az árak daczára ennek 10°/o-kai apadtak, az 1875-dik év, melyben a termelés 20,3°/o-kal volt ki­sebb, s a jegyzések mégis 25°/o-kal sülyedtek, s bizonyít mellette a jelen év is, a mikor bár a búzatermés 20, az összproduk­­czió pedig legalább 25—30°/o-kal marad a tavalyi mögött, az új bú­záért a forgalom megindulásakor mégis csak 6 frt 80 krt, tehát 50 krral keve­sebbet fizettek, mint júniusban a megfelelő minőségű régi áruért, a­mint különben annak valószínűségét előre jeleztük. Az áralakulás tehát a termelési aránynak egy ország produkc­iójából eredő törvé­nyét nem ismeri el többé, vagy legfeljebb is nagyon kevéssé. Ezért vált legutóbb a jegy­zések tekintetéből illuzóriussá az, hogy dú­­sabb, vagy szűkebb-e valamely ország ara­tása. A verseny szab mértéket és határt, s ha­tározott árhaladás a termelésből folyólag csak akkor következhetnék be, ha a rendel­kezésre álló gabnakészletek több ország, esetleg egy egész földrész feltétlen terméshiánya következtében nem bizonyul­nának elégségeseknek a világszükséglet fe­dezésére. H°gy a jelzett 6,80-as árfolyam nincs érvényben többé, az igaz. Néhány nap óta nagyon mozgalmassá vált a gabonatőzsde képe, s az árak különösen tegnap és ma délben rég nélkülözött mérvben emelkedtek. Nagy téve­dés volna azonban azt hinni, hogy az áremel­kedés ami gyöngébb termésünk kö­vetkezménye, s ezért állandó lesz. A termés kisebb eredményének hatása, ha egyáltalán tekintetbe jöhet, két héttel ezelőtt nyilvánult volna, a­mikor a szállítások szórványosan érkeztek, s nem most, midőn már teljes mértékben megindult az idei áru kínálata. A beállt fordulat oka éppen an­nak a versenynek hiánya, a­mely, ha érvényesülni kezd, oly gyor­sasággal döntheti romba a javu­lást, mint a­hogy az keletkezett. Ezt a versenyt pedig az amerikai termés szüli, a­mely csak későbben kerülhet piac­ra, s így egyelőre nem állhatja el már elkészült búzánk kivihetésének útját. Jó szerencse, hogy a francziaor­szág­i szükséglet, a mely a hausse mozgalom előidézője s a melynek bekövetkezhetését már előbb jeleztük, oly természetűvé vált, hogy nem engedhet tért az amerikai termés bevárásának s igy a francziaországi keres­letnek akarva, nem akarva felénk kellett te­relődnie. Kezünkre játszották továbbá a fran­czia igények jobb kielégíthetésének módját az aratás közben beállt esőzések, a­melyek a búzát sok helyt sárgává tették. Ez a kö­rülmény, mely a gazdát elszomorította, most hasznunkra vált, mivel Francziaország tud­valevőleg kiválóan sárga búzát keres. De kü­lönben a bekövetkezett emelkedő irányzat állandóságának valószínűtlenségétől eltekint­ve , a történt javulás nem oly mérvű, hogy a gazdának valamely nagyon kiváló előnyt nyújthatna. A legdrágább búzát ma 7,40-nel fizették, úgy hogy az új búzában — a régihez képest — kezdetben beállt csök­kenést csak 10 krajczárral haladja túl a jelenlegi jegyzés. De hogy állunk egyálta­lán a franczia kivitellel ? Algírban nem ter­mett semmi, sőt hír szerint éhínség is uralko­dik. Francziaország idei termését 95 millió hektoliterre becsülik, azaz 15 millióval kevesebbre, mint a­mennyit a tavalyi tett. Ennek a hiánynak a részleges fede­zésére tehát most alkalmunk nyílnék rövid ideig, a­míg az amerikai olcsóbb áru nem kac­érkodik a fogyasztással. De itt áll ismét a magyar búza kivitelképességének három fő­akadálya : a drága termelés, a magas szállítási díjak és a terhes vám. A jelenlegi budapesti búzaárfolyam átszámítva körülbelül 15 frankra rúg, a vám 6 frank, a szállítási költség a 12 kvnyi rerakezia levoná­sával 5,70 frank; a Párisba szállított magyar búza tehát minden rakodási és bizományi díj te­kintetbe vétele nélkül is 26­ 70 frankba kerül, holott tegnap a párisi tőzsdén 25,85 frankkal jegyezték a búzát. És hol marad még a sok ap­róbb költség és hol marad különösen az expor­­teur nyeresége ? Az Egyesült­ Államokban más a viszony. Termelésük olcsó, szállítási költség

Next