Pesti Napló, 1890. szeptember (41. évfolyam, 241-269. szám)
1890-09-11 / 250. szám
250. szám. Budapest, 1890. Csütörtök, szeptember 114. évi folyam. Szerkesztőség: Perencziek-tere, Athenaeum-építet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeeztséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. , A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap: ISSUSig Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 5O kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. H»m esti kimdii postai ktuiíunkUMóse Virintatik. pajtabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szint úgy mint előfizetések a »Pesti lNapó« kiadó-rivatalában Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A király nyilatkozatai. A király nyilatkozatai, melyeket Nagy- Váradon az egyes küldöttségek előtt tett, kiváló jelentőséggel birnak valamennyien. De kettő azok közül annál fontosabb és kiemelkedőbb, mert mindenike kormányakéziót jelent, és pedig oly kormányakéziót, mely már eleve bírja a korona helyeslését. E két fontos nyilatkozat közül az egyik a kath. klérus körében fölmerült mozgalmakra, a másik az állami közigazgatás ellen megindított agitácziókra vonatkozik. Ama szavakból, melyeket a király Schlauch püspök üdvözlő beszédére válaszul adott, világosan kitetszik, hogy az a mozgalom, melyet a kath. klérus egy része az elkeresztelések ügyében és a gróf Csáky-féle rendelettel szemben megindított, a királynak nem tetszik, s a leczke, melyet Nagyvárad püspöke a királyi ajkakról hallott, bár a legildomosabb formába volt öntve, de lényegében kemény és erélyes intést tartalmazott. A mi különben könnyen is megfogható. A kath. klérus egy részének mozgalma a gróf Csákyféle rendelettel szemben egy oly törvény ellen irányul, melyet az alkotmányos király, és egyszersmind a legfőbb kegyur szentesített. A kath. klérusból azok, a kik e mozgalmat megindítani és szítani jónak látták (s a kik ebben a bibornok-primás intenczióján is jóval túl mentek), azt a hibát követték el, hogy hivatalos alakban provokálván a római kúria döntését, ezáltal a koronát is, mely az általa szentesített törvényekkel identikus, kényes helyzetbe vitték. De nem kevésbbé kényes helyzetbe keverték magát a római kúriát is, mert állásfoglalásra kényszerítették oly ügyben, melyből ha a konzekvencziák levonatnak, a kulturharcz kikerülhetetlen. Márpedig a kulturharcz Magyarországon soha sem lehet olyan, hogy abban a korona, mely a szentesített törvényekkel identifikálva van, a legkínosabban ne legyen érintve. A kulturharcz Magyarországon soha sem lehet olyan, hogy abban a katholikus világi elemek nagy többsége ne a magyar koronának, hanem a római kúriának álláspontjára álljon. Ezt a kath. klérusnak tudnia kellett volna és ehhez képest kellett volna megszabni eljárását. De a mi megtörtént, az megtörtént. Most már csak az a kérdés, hogy mi fog történni ezután? A király szavaiból azt kell következtetni, hogy a kormány a gróf Csáky féle rendeletet nemcsak visszavonni nem fogja, hanem még erélyesebben fogja fentartani. S ily viszonyok közt csakugyan kiváncsiak lehetünk arra a modus vivendire, melyben gróf Csáky és a herczegprimás állítólag már megállapodtak. Szeretjük azonban remélni, hogy bármi legyen is ez a modus vivendi, de a király nagyváradi szavai után az eddig szított mozgalom meg fog szűnni a kath. klérus köreiben és a kihivó és erőszakos izgatások nem fogják útját vágni a nyugodt és méltányos megoldásnak. A másik fontos nyilatkozat a közigazgatási reformra vonatkozik, melyre nézve a király már a múlt évben is, a jelenlegihez hasonlóan nyilatkozott. A király szavai, melyek szerint »a közigazgatás mai igényei szükségessé teszik a megyei szervezetnek átalakítását«, világosan rámutatnak az állami közigazgatásra és a kinevezésre. S így az, hogy e reform a kormány által rövid időn csakugyan beterjesztetik, a királyi nyilatkozat után is alaposan várható s remélhető. Ama szavak, melyek a megyék lojalitására és hazaszeretetére vonatkoznak, nem fognak a pusztában elhangzani. Ami pedig azt illeti, hogy a megyékben a reform után is a közügyek iránti érdeklődés változni nem fog, ehhez a királyi óhajtáshoz mi is annyival melegebben csatlakozunk, mert e szavak nyilván arra vonatkoznak, hogy az autonómia részére igen jelentékeny jogkör legyen fentartva, és hogy tehát az állami közigazgatás és a kinevezési rendszer ne jelentsen se merev centralizációt, sem pedig a municipalizmus megsemmisítését. Igen szerencsésnek tartjuk, és lelkesedve olvastuk a királynak a román papsághoz intézett nyilatkozatát, melyben a trón és a haza iránti hű érzelmek vannak hangsúlyozva. A haza fogalma az, mely szülője a hazafiságnak. S midőn a király a román papságnak megmutatja a hazát, mely nekik nem lehet más mint Magyarország, ugyanakkor arra a hazafiságra is oktatja őket, mely csak a magyar állam iránti hűt és őszinte odaadást jelentheti. De midőn ily lelkesedéssel és feltétlen elismeréssel szólunk a királyi nyilatkozatokról, melyekért a kormány érdemét és tapintatát szívesen elismerjük, nem zárkózhatunk el egy megjegyzés elől, mely azonban az összes nyilatkozatok közt csak egyetlen szóra, egy epithetonra vonatkozik. E szó az, melyben a királyi nyilatkozat a főispánhoz intézett válaszban Nagyvárad lakosságának »józan« hazafiságát hangsúlyozza. Azt hiszszük a kormány sokkal helyesebben tette volna, ha a »józan« hafiságra vonatkozó kifejezést egyszerűen csak a hazafiság alakjában fejezi ki, mert igaz ugyan, hogy létezik józan és nem józan hazafiság, de a koronának nem lehet az a szerepe és hivatása, hogy az egyiket hangsúlyozva, a másikra önkéntelenül is ezélzást tegyen, és a politikai pedagógiába ereszkedjék, mely pedig a politikai pártok küzdelméhez nagyon ! A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA Báthory nagy hite, Bethlen és Rákóczy két országra lengő győztes lobogót, Nagy Magyarországra hozva szabadságot. — Vagy hegyeknek is van’ csalfa délibábjok ? Mosolygó délibáb, csak te lakd a rónát, Szép magyar síkságnak légy te a valóság! De a hegyek méhe, aknák komor öble Honvédek tetemit hozza feldörögve. Emlékezzetek meg ! . . Holt vitézek kelnek, S jönniök kell a hun szellem-seregeknek! Mert nem elég, Erdély, hogy a bűn keblére Hegyek láncra fűzzön, s egy légy vele névre! Nem ép test, mig karja béna, engedetlen A szív parancsára, sőt fordul az ellen. S nem anyjáé addig, s nem édes a gyermek, Mig nem zengi ajkán az anyai nyelvet! Ti sóhajtó erdők, zokogó patakok, Nagy magyar nemzetek ti panaszkodjatok! Bérez, völgy mélye, állítsd holtjaidat talpra, Lég szellemi, Erdélyt védni viadalra! S magyar ha nem segít, bárba csoda által, — Egy lesz ajkra, szívre Erdély a hazával! A jeles iró közleményében legérdekesebb az, a amit a székelyek eszejárásáról és beszédmódjáról mond el: Eszejárása agyafúrt, vagy közönségesen furfangos s a természeti népeknek arra a szokására emlékeztet, hogy szakadatlanul beható tekintettel néznek maguk körül, hogy vájjon nem fenyegeti-e ellenség ? Ilyen kerülő utakon jár a székely ember gondolkodása, mi miatt ritka eset, hogy kérdésedre egyenes feleletet adjon. Hány gyermeke van kendnek, bátya ? erre a kérdésre egy tősgyökeres székely igy felelt: »Aval együtt, ki múlt Szen Mihájkor mögbót, három héján tiz...« Maga a székely igy .fejezi ki eszének ezt a kerülő utakon való járását. Egyik eszömmé azt gondolam, hogy mönnénk-é a vásárba, de a másik észömmé azt gondolam, hogy ne mönnénk é. Kétségtelen, hogy a székelyt sok józan észszel áldotta meg a természet, csakhogy bérezei szűk határai közé szorultan ez az ész, hogy úgy szóljak : lokalizálódott, úgy, hogy ami az ő hegyein túl esik, tehát a szomszéd megye is, neki mind külföld s ha a csíki székely azt kérdezi, hogy mi bsz külföldön? azon elsősorban Udvarhely vagy Háromszék megyét érti. Mindennapi beszéd módja is tele van vallásos motívumokkal. A felnőttek csodálkozásának »Jézus Mária Szent József«-féle kifejezéseit gyakran hallhatni; a gyermekek pedig (persze a kath. községekben) rendszerint igy köszönnek: »Dicsértessék az Úr Jézus«, a felnőttek pedig útnak induláskor ezt a szólamot használják: »Az Úr Jézus hirivé« vagy »Szűz Mária képivé«. Protestáns községekben pedig a mindennapi pohárköszöntő ez: »Az isten adjon jó emberrel ügyet-bajt.« A székelyeknek hangulata mondhatnám egész valója tele van poézissel. Náluk minden foglalkozás, minden mulatság: a fonó, kaláka, táncz, megtenni a maga nótáját. Estenden elmesélik Kőmives Kelemenné, Molnár Anna, vagy más ballada-alak bús történetét, amint apáról szállt fiúra, tele azokkal a költői szépségekkel, melyek a balladák mintáivá tették a kapa-kasza bordó emberek egyszerű történetét. Kiérzik e nép poézisén a hosszú százak keserves küzdelme, melyet az emberekkel s a földdel folytatott, s melyet megörökített balladáiban. Havasainak frissesége csap ki szerelmi dalaiból, lírai verseiből, s a megrikató és kaczagó u. n. sirvavigadó elem karöltve jár rigmusaiban, melyek százszámra születnek minden faluban s visszatükrözik e nép karakterét. Általában a költői év oly gazdag e nép szellemében, hogy köteteket lehetne róla írni. Hazám. ÁBRÁNYI EMIL. Mint a komoly pap, a ki égő hittel Dicséri, áldja folyton istenét. Egy gondolattal, egy szívdobbanással Úgy szállok én is minden nap feléd. Imádkozom, hogy martyr-koszorúdat A nagyság koronája váltsa fel. Imádkozom, hogy jöjön el megváltód, Ki boldogabb népek közé emel. Imádkozom, hogy áldás és szerencse Jüssön ki annyi gyász után neked; S szeressen úgy, mint én szeretlek téged, Oly forrón és hűn, minden gyermeked! Emke-dal. SZÁSZ KÁROLY: Légy magyar — s adj érte bálát, Hogy magyar lehetsz! Hűn kövesd zászlód uszályát, Merre lengedez! Majd ha megfutottad pályád: Magyar föld fedez. Légy műveit — a tudománynak Rakj oltárokat. Kertész nem csak iskolának Ültet, oltogat, Hasznát látja fűnek-fának, Hogyha megfogant. Légy testvér — örülj, ha vannak A kiket szeress; Boldog, a ki másnak adhat — Adj, hogy az lehess! Ki a köznek élhet, annak Élni érdemes! Honfi légy — s azt bármi nyelven Mondja, vallja szád: Védni légy kész bárki ellen Künn és benn hazád!! S bért ne kérj, bár érte tennen- Élted áldozád. Az első Krin grófné, SZABÓ SÁMUEL. Úgy adom ezt az igaz történetet, a mint hiteles helyről hallottam. — Itt lakott a faluban (mondjuk Gyógyon) két derék úri asszonyság, Kún Istvánné-Bethlen Zsuzsánna és Győrfi Mózesné-Szilvási Krisztina. Jó barátságban éltek, egymást gyakran látogatták s jól töltötték együtt az időt. Egyszer Kún Istvánné asszonyom, hogy eljött a nyár, elutazott Udvarhelyszékre s odamaradt jó sokáig, hírét se igen hallották, olyan messze volt akkor az ország egyik széle a másiktól. Hát uram fia! mikor őszszel hazakerül s elkövetkezik az Urnák szent napja és templomra harangoznak, egyházba készül mind a két asszonyság: előbb érkezett Győrfiné, később Kún Istvánné, s mi akad először is a szemébe. Hát Győrfiné nem ott ül, ahol azelőtt rendesen, vele egy sorban, hanem csináltatott magának külön helyet, 2 lépcsővel magasabbra, mint a többi, szép kékre festett veres szélű széket. Odaült nagy hegyesen s rá sem igen nézett más ember fiára, olyan kevélyen tartotta a fejét. Vége lesz az isteni tiszteletnek; haza mennek. Kún Istvánná hivatja izibe a papot, Molnár uramat s kérdezi tőle: — Molnár uram, miféle széket csináltatott Győrfiné s miért ül oda, nem a többi magunk félék sorába ? — Annak bizony az a históriája, hogy Győrfiné asszony báróné lett. Könnyen adják Bécsben; Győrfi uram gárdista korából jó ismerős az udvarnál, meg aztán pénze is volt hozzá. — Az bizony rosszul tette Tiszteletes uram! hogy erről engemez előbb nem értesített, de igy is csak segítünk rajta valahogy! Kún István uram derék, becsületes, de kissé tiszi-muszi embert volt. Nem sok vizet zavart, nem is igen bántott mást, ha neki békét hagytak. — Ne hallja kigyelmed! — mondja neki ebédnél a felesége — Győrfiné báróné leve; nagyra is van vele; a templomban is már külön ül, magasabb széket csináltatott, mint a miénk, hanem azt mondom én! várok hat hónapig, ha azalatt grófné nem leszek, itt hagyom figyelmedet; meglássa, hogy úgy lesz ! — Na de édes lelkem! miért beszélsz te nekem ilyent ? — Már akár lelkem, akár nem lelkem! de ez úgy lesz; nekem Győrfiné az orrom alá nem paprikáz! Mit volt mit tenni! Kún István uram kihúzza a pénzes fiókját, de fele sem volt benne annyi, a mennyiért a grófságot adták. Meg aztán réstelte is, hogy a kurucz nemzetség létére titulusért kunyeráljon. Szorultságában levelet irt szülő apámnak (igy nevezte, a ki elbeszélte), Lázár Istvánnak s kér tőle kölcsön 6000 forintot, azt is megírta, mire kell. Édes öcsém uram! feleli Lázár István, aki olyan könnyen költi a pénzt, annak nem adnék különben, de ilyen idvességes czélra szívesen adok. Kösse le a pirkiczi jószágrészt, aztán küldheti a tiszttartót a pénz után. — ügy is tett. El sem telt a fél esztendő: megjött a grófság. Bethlen Zsuzsánna asszony csináltatott a templomban, szemben a Győrfiné székével, másik külön széket, az is kékre volt festve piros széllel, de egy lépcsővel magasabb volt! — így lett Mária Terézia idejében: az első Kun grófné. Az E. M. K. E. emlékkönyve. Az »Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet« dévai közgyűlésének alkalmából, saját javára, díszes emlékkönyvet adott ki. Ára 1 forint s Radnóti Dezső állította össze elég változatosan. Csinos fénynyomatú képek vannak a 96 lapnyi könyvben, számszerint huszonnyolcz. Ezek közül kiemeljük a Than Mór által rajzolt szép czímképet (»A hajnal«), továbbá a gróf Kun Kocsárd, gróf Béldi Ákos, gróf Bethlen Gábor, Horváth Gyula, Rökk Pál, gróf Kuun Géza, Szathmári György és mások arczképeit, többnyire igen jó kivitelben. Az irodalmi rész értékesnek mondható. Költeményeket Bartók Lajos, Szász Károly, Ábrányi Emil, Jakab Ödön írtak s prózákat közöl Rákosi Jenő (»Magyar Géniusz«), Bartha Miklós, Felméri Lajos, gróf Kuun Géza, Szahmári György, Réthy Lajos, Téglás Gábor és mások tollából. Az érdekes tartalomból kiemeljük a következőket : Erdély. BARTÓK LAJOS: Rád gondolok, Erdély, a fönn Kárpátokon. Képed e hegyekkel s lelkemmel oly rokon ! Sötét erdők, magas ormokra borulva, Mint az árny, mely borul nagyszerű múltadra, Levelek zúgása keblünk sóhajtása, Patakok sírása könnyeink hullása ... Ez volt-e mentsvára Attila népének, A hadak útjára mikor ő már lépett ? A hadak útjára, a csillagok közzé, Honnan ellenünkre nyilait lődözné... Hejh, már ellenségünk annyi, mint a csillag, Isten ostorának tűznyila késik csak! S ama hősök hőse, rettenetes Hunyad, Lovagok virága, szirteiben fakadt ? Vezérek királya itt nemzé nagy vérét, Igazságos Mátyást, királyok vezérét ? S igazság-e, hogy most az oroszlánoknak Fészkében farkasok, rókák szaporodnak ? Igaz-e, álom-e régi dicsőséged, Hét váron trónoló fejedelmi széked, Mai számunkhoz fél év »Közgazdasági melléklet« van csatolva. Egy Pár szó a székelyekről. FELMÉRI LAJOS: közel áll, holott a koronának mindig ezek fölött kell állania. De ez csak futólagos megjegyzés, és a királyi nyilatkozatok értékét s fontosságát semmi tekintetben nem alterálja. Budapest, szept. 10. Orczy és Szögyény. A »Nemzet,t« mai esti lapjában a következő illetékes helyről nyert közlemény jelent meg: Több lapnak arra a hírére vonatkozólag, mintha Orczy Béla báró, ő Felsége személye körüli miniszter, egészségi szempontból legközelebb lemondását szándékoznék benyújtani, illetékes helyről vett értesítés nyomán közölhetjük, hogy Orczy báró egészsége teljesen kielégítő s hivatalos állásától való felmentését kérni nem szándékozik. A »Nemzet« ezen dimentijében az a feltűnő és különös, hogy nem hamarább, mint négy nappal a »N. Fr. Presse« közlése után adatik ki. Még különösebb, hogy a »N. Fr. Presse« közlését a »Nemzet« a tegnapi reggeli lapban szóról szóra, egész terjedelmében és minden megjegyzés nélkül reprodukálta. De a legkülönösebb az, hogy ámbár az első hir Bécsben jelent meg és ámbár Szögyény is Bécsben van és egy egész sajtóirodával rendelkezik , mégis a hir Bécsben nem dementiroztatott, hanem Budapesten a »Nemzet« hasábjain. És pedig dementiroztatott, de nem oly alakban, mintha Szögyény nem lenne hajlandó elvállalni a király személye körüli tárczát, hanem demontíroztatott oly alakban, hogy Orczy nem szándékozik beadni lemondását. Itt tehát vagy egy nagy tapintatlanság történt, vagy egy nagy valótlanság állíttatik. Ez ügyben egyébiránt Bécsből a következőket táviratozzák lapunknak: A »N. Fr. Press« holnapi száma fentartja budapesti levelezőjének jelentését, hogy báró Orczy visszalép és helyét Szögyény foglalja el. A »Fremdenblatt« pedig kijelenti, hogy értesülése szerint Magyarországon már rég óhajtják ugyan, mikép Szögyény osztályfőnök meghivassék a kabinetbe, de e szándék az utóbbi időben nem jutott közelebb a megvalósuláshoz. Arról, hogy Burián meghivatnék a külügyminisztériumba, ott mit sem tudnak; a konzuláris ügyek vezetése különben is kipróbált kezekben van. Boulanger tábornok nyilatkozik most a »Figaro« leleplezéseiről. Méry Pálhoz ugyanis a következő levelet intézte : »Kedves barátom ! Szerencsésnek érzem magamat, hogy nézeteink a bizottság egykori tagjaira és ezeknek irányomban tanúsított magatartására nézve teljesen megegyeznek. Czéljuk az, hogy a köztársaságiak bizalmát koholt elbeszélések által tőlem megvonják. Ők, kiknek előbb nem volt elég nyáluk, hogy csizmáimat nyalhassák, most nem rettennek vissza attól, hogy terjeszszék a világ legutálatosabb történetét, melyet én méltán politikai piszoknak neveztem. De mit törődnek ők azzal! Nekik pénz kellett és az orleanisták azért vannak itt, hogy nekik adjanak és aztán az opportunista uraknak is kegyükbe kell járniok. Szerencsére csalódnak számításaikban és fondorkodásaik nekem nem fognak ártani. Meglássa, hogy azok, kik ez utálatos összeesküvésnél a legmerevebben viselkednek, maguk fogják majd belátni annak szükségét, hogy beismerjék, ami igaz, mert félniök kell, hogy ők szintén belevonatnak a sárba.« Sándor czár a hadgyakorlatokon. III. Sándor czár ezúttal először jelent meg az »ó-orosz« tartományban, mint a hivatalos jelentés Volhyniát nevezi, s természetesen a hivatalosak el vannak ragadtatva a fogadtatástól, melyben a lakosság a czárt részesítette. Az ottani hadgyakorlatok középpontjai Lutzk és Rovno városok, mely utóbbi csak 60 kilométernyire esik az osztrák határhoz s százra Lemberghez. A gyakorlatok már ez okból is élénk figyelmet keltenek. Egy másik körülmény, mely érdeklődést kelt, az, hogy a gyakorlatokban egymás ellen működő két hadsereg mindegyikéhez egy-egy híres orosz lovastábornok van beosztva. Gurko seregében Strukov tábornok, Skobelev iskolájának egyik legjelesebb tisztje, Dragomirov seregében Ter-Asszaturov kaukázusi tábornok vezeti a lovasságot. A gyakorlatokban nagyban szerepet játszanak a vasúti csapatok. Aug. 13-án a vasúti dandár Riverny állomástól Lutzkig vasút építését kezdte meg, mely Golovics tábornok, a vezérkar csapatszállítási osztályának főnöke felügyelete alatt folyik. A 14 kilométernyi vasutat 22 nap alatt kellett elkészíteni, noha a vasút erdős, mocsáras, utóbb pedig halmos területen vezet át. Éjjel-nappal nyolc vasúti század dolgozott felváltva a töltés, a rendes szélességű vágány, három fahíd, egy állomási épület és távirdahuzal elkészítésén. A hivatalos jelentés szerint a vasút a kitűzött időben el is készült s katonai czélokra már használatban van. A tulajdonképeni nagy hadgyakorlatok még a czár megérkezése előtt, szept. 6-án kezdődtek. Aznap ragadta meg Gurko serege az offenzívát, de a megállapodások szerint csak 8-án találkozott az ellenséggel. Ekkor a balszárny elfoglalta Lutzkot, 9-én Dubnót, s 10-ikén az egész támadó sereg Olskig és Virkovicziig nyomult előre. Holnap 11-ikén, mint már jeleztük, Sándor czár nevenapján szünet lesz. Szeptember 14-ikén tartják a nagy zárgyakorlatot, melyben mind az öt hadtest csapatai részt vesznek. A király Magyarországon, Nagyváradon. Lapunk esti kiadásában kimerítő részletességgel írtuk meg azt a valóban párját ritkító, lelkesült és hódoló fogadtatást, melyben király ő Felségét Nagyváradra érkeztekor úgy a város lakossága, mint a szomszédos megyékből összesereglett vendégek ezrei részesítették. A küldöttségek fogadtatásánál a király mellett felváltva gróf Szapáry miniszterelnök és báró Orczy, a király személye körüli miniszter állott. A bejelentéseket gróf Paar altábornagy, főhadsegéd eszközölte. A király minden küldöttségnél számosakat tüntetett ki megszólítással. Meg kell még említenünk, hogy a tisztikart Kubinyi altábornagy vezette. 350, majdnem kizárólag honvédtiszt volt jelen négy honvédezredből és a király nemcsak a tábornokokat, hanem majdnem minden törzstisztet megszólított. Végül megjegyezte, ő Felsége, hogy a legközelebbi napokban ismét találkozik a tiszt urakkal a hadgyakorlatok színterén és hiszi, hogy alkalma lesz működésükre megelégedését kifejezni. Érdekes továbbá, hogy a két izraelita hitközségi küldöttség fogadtatásánál a küldöttségben jelenlevő hat helybeli és megyei rabbi a király előtti megjelenésükhöz engedelmet kértek, hogy vallásuk rendeletéhez híven födött fővel mondják el héber nyelvű áldásukat, melynek végén ő Felsége az »Ament« ismételve az áldásért köszönetét nyilvánította. Csak ezután intézték Adler elnök és Fuchs rabbi beszédeiket a királyhoz, melyekre ő Felsége a már közölt választ adta. A fogadtatás után, mely több mint 11/2 órát vett igénybe, ő Felsége 12 órakor dejeunert adott, melyen gróf Szapáry, báró Orczy és báró Fejérváry miniszterek és kiséretbeli urak vettek részt; a király azután 1/21 órakor a székesegyházba ment, ahol ünnepélyes »Te Deum« tartatott, ezután megkezdte ő Felsége körútját a városban, hogy a különféle nyilvános intézeteket megtekintse. A királyi menet előtt négy rendőr lovagolt, ezután jöttek az első kocsiban Rimler Károly városi kapitány a rendező bizottság elnökével Mezey Mihálylyal, a második kocsiban ültek, báró Dőry főispán és apolgármester, ezután következett a király nyitott kocsija, melyben ő Felsége mellett gróf Szapáry miniszterelnök ült. A legközelebbi kocsiban ültek: báró Orczy miniszter és gróf Paar altábornagy főhadsegéd és a többi nagyszámú kocsikban a kiséret és a küldöttségek tagjai. Mindamaz utczákat, melyeken ő Felsége megjelenése várható volt, rengeteg közönség töltötte meg, mely azonban példás rendet tartott és a menetet sehol sem zavarta meg. Legelsőbben az »Erzsébet« árvaházat szemlélte meg ő Felsége, a hol a királyt a biharmegyei nőegylet tagjai, élükön dr. Gerliczy Ferenczné és Tisza Kálmánnéval fogadták. A király igen sokáig beszélt Tisza Kálmánnéval, tudakozódott az ő és családja hogylétéről és az árvaház viszonyairól. Miután még néhány hölgyet megszólított, a király az intézet belső helyiségeibe lépett és azokat nagy érdeklődéssel tekintette meg. Ő Felsége köszönetet mondott a hölgyeknek fáradozásaikért és a szép fogadtatásért és dr. Orczy miniszter, gr. Paar altábornagy főhadsegéd, gr. Schaffgotsch őrnagy és Poten őrnagy szárnysegédek és Jekelfalussy miniszteri tanácsos kíséretében az Orsolyaszüzek zárdájába hajtatott. Itt a királyt Schlauch püspök és Zeey kanonok a zárda kapujánál fogadták és tiszteletteljesen üdvözölték. A zárdába belépte alkalmával a királyt a fehérbe öltözött nagyszámú és sorfalat képező leányok lelkes éljenzése fogadta; az egyik leányka a 7 éves Adler Piroska rövid beszéd kíséretében virágbokrétát nyújtott át. Ő Felsége a bokrétát köszönettel fogadta, megdicsérte a bátor leánykát, neve és kora után tudakozódva. Ezután Schlauch püspök bemutatta ő Felségének a főnöknőt, aki a zárdát 60 év óta nem hagyta el. A király erre a főnöknőhöz kérdőleg megjegyzé: E szerint ön a mai várost nem is ismeri! Egy bécsi nőtől németül kérdezte ő Felsége, hogy mióta van a zárdában? Ama válaszra: »54 éve, Felség«, megjegyzé a király: »Úgy hát tud magyarul?«, amire igenlő választ kapott. Ezután a király a szépen díszített zárda helyiségeit, továbbá a zárda tantermeit tekintette meg.