Pesti Napló esti kiadás, 1891. május (42. évfolyam, 119-147. szám)
1891-05-02 / 120. szám
Budapest, 1891. 120. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Szombat, május 2. Budapest, május 2. Oroszország és a porta. A Dardanella-kérdés, mely a párisi szerződésig annyi kellemetlen összeütközésre adott alkalmat, ismét napirenden áll azon események következtében, melyekről már ismételve megemlékeztünk s melyek az orosz és török kormányok közt élénk jegyzékváltásra adtak okot. A Dardanellákon való hajózás ügyét a krími háború után, 1856-ban, külön egyezmény szabályozta, mely azonban kiegészítő részét teszi a párisi szerződésnek. Az egyezmény a fekete tengert semlegesnek nyilvánította s kimondotta, hogy a két tengerszoros zárva legyen minden állam hadihajói előtt; a külhatalmaknak csak egy kis hadihajót a Duna torkolatánál s egyet a Dardanellákon túl konstantinápolyi képviselőik számára volt szabad tartaniuk. Sőt Orosz- és Törökország külön arra is kötelezte magát, hogy hadihajó- vagy fegyvergyárat a Fekete tenger partjain nem emelnek s e tengeren általában csak tíz kisebb hajót tartanak. Az egyezmény végül megadta a szultánnak a jogot, hogy minden hadihajó elől elzárhassa a tengerszorosokat s az átkelést csupán kereskedelmi hajóknak engedje meg. 1870. okt. 31-én Oroszország az egyezmény első részét önkényesen széttépte ugyan s jegyzékében kijelentette, hogy a Fekete tengeren hadihajókat fog tartani. De ez egyezmény azon részét, mely a tengerszorosok elzárására vonatkozik, a pátervári kabinet érintetlenül hagyta s igy e tekintetben az 1856-iki jogállapot változatlanul fentartatott. Most azonban úgy látszik, hogy Oroszország ezen korlátoló kötelezettség alól is ki akarja magát vonni. E czél elérésére eszközül az úgynevezett önkéntes czirkáló flotta-hajók szolgálnak, melyek valóságos hadihajók, de békében kereskedelmi lobogót viselnek. Két héttel ezelőtt, mint jelentettük, a török tengerészeti hatóság a czirkáló flotta egyik hajóját, a »Nisnei Novgorod«-ot, mely katonai munkásokat, tehát katonaságot szállított Odesszából Vladivostokba, a Dardanellák bejáratánál megállította és csak akkor bocsátotta át, midőn Nelidov orosz nagykövet közbelépett. Ugyanez történt pár nappal ezelőtt a »Kostroma« czirkáló hajóval, mely szintén katona munkásokat szállított. Nelidov mindkét esetben a portához jegyzéket intézett, ezekben erősen fenyegetőzött és elégtételt kívánt. Az orosz kormány azt állítja, hogy a czirkáló Flotta hajói kereskedelmi lobogó alatt közlekednek s azért szabadon kelhetnek át új tengerszorosokon. A porta viszont a hajókat hadi hajóknak tekinti s érvényesíti velük szemben szerződésszerű jogait. A jelen esetben még felhozza, hogy a hajók katonát és hadiszert szállítottak s igy szükségképpen hadi hajóknak voltak tekintendők. A porta azért lép most föl oly erélyesen, mert nem akarja, hogy preczedens alkottassák, melynek alapján utóbb az oroszok kereskedelmi lobogó alatt közlekedő hajókon akár egy egész hadtestet a Boszporuson át szállíthatnak s igy megrohanhatják Konstantinápolyt. Mindazonáltal attól tartanak, hogy a porta nem lesz képes teljesen jogos álláspontját Oroszország erőszakoskodásával szemben megtartani, mert a többi kabineteknek alig van kedvük őt kellő támogatásban részesíteni. A munkásmozgalmak. A május elseje nagyobb baj nélkül ért véget az összes iparos országokban. De apró bajok voltak mindenütt s katonaságnak és rendőrségnek roppant erősödéseket kellett tennie, hogy nagyobb zavargásoknak elejét vegye. A küzdelmek néhol véres lefolyást vettek s több franczia városban valamint Rómában mélyen elszomorító események történtek, habár nem is vezettek a köznyugalom állandó megzavarására. Különösen a római események jelzik a munkásosztályok szörnyű elvadulását s a veszélyeket, melyek a modern társadalmat e részről fenyegetik. Jobban viselték magukat a belga munkások, ámbár meglehet, hogy Belgiumban is történtek rendzavarások, de a hivatalos táviró czélszerűbbnek látja azokat agyonhallgatni. Egészben azonban a május elseje szerencsésen elmúlt anélkül, hogy a hozzá fűződő aggodalmakat igazolta volna. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A toweri apátság. Irta : Besaut Walter. 33 Angolból fordította: Á. EntOIlyCleUlCUUIl. Teázás után is még mindig e tárgyról beszélgettünk. Igaz ugyan, hogy a bánat és aggodalom nem oszlik el az által, hogy beszélünk róla, de enyhülést nyer. Nyolcat ütött az óra. S mi még mindig e bus tárgygyal foglalkoztunk. — De talán már megértük a legrosszabbat, — végre Katalin nővér vigasztalólag — s most már jóra fordul minden. Eső után napsugár! Mondom, hogy bizonynyal fog történni valami. Azt hiszem, a legjobbat remélhetjük. — Engem rossz elősejtelmek fognak el. Lehet, hogy fog történni valami, de csak hogy még nagyobb bajt hozzon ránk. Egyszerre közelgő gyors lépések zaja s kopogtatás lett hallható. Siettem kinyitni az ajtót. A hadnagy s az atyám jelent meg a küszöbön. — Itt van György ? — kérdé az előbbi szigorúan. — Csak Katalin nővér és én vagyunk itt. Erre beléptek, engem nyersen félretolva az útjukból. — Mi történt, testvér ? — kiáltá Katalin nővér. — Hol van György — a fiam ? — kérdé a hadnagy. Arczát feldúlta a szenvedély — nem boszúság, hanem a szertelen düh; arcza egészen ki volt vetkőzve formájából. A vasárnap tiszteletére egyenruha volt rajta. Kezeit ökölre szorította, és szemei vadul forogtak. Halálos rémület fogott el s szombat estére gondoltam. Mi történhetett? Atyám szintén legnagyobb zavart és borzalmat árult el. Ugyan mi történhetett? — Tudtam, hogy fog valami történni. — Nevűnek is mondtam , megéreztem — mondá Katalin nővér egy székre lerogyva. Mondd meg hamar, testvér! Hadd tudjam meg a legrosszabbat. György — a mi drágánk — csak nem halt tán meg ? — Bár inkább meghalt volna. Rosszabb ez a halálnál, testvér. A halálát még el tudnánk viselni. Meggyalázta magát és minket. — Ő csak a halált keresi, — mondom. — Úgy meghalgatást nyer a khánsága. Mert meg fog halni. De nem úgy, mint kívánná. — Az Istenért! hát mi történt, testvér! — Hogy én soha többé nem viselhetem arczpirulás nélkül a királyi egyenruhát! De hogyan tudjak élni anélkül, hogy ne viseljem ? De hát miképp viselhetné azt az olyan ember, kinek egyetlen fia — a hadnagy itt leült s újra fölkelt, egy párszor ismételve ezt, lelkének nagy zavarában azt sem tudta, mit mivel. Katalin nővér atyámhoz fordult. — Talán ön, uram, képes lesz megmondani nekem ? — Katalin nővér, a legborzasztóbb dolog történt a világon. Régi barátomnak a fia s egy lojális családnak az ivadéka — mely hajdan a nemes De Comine- háznak állott szolgálatában — a pokolban is! Bayssallance György — ő, a tengerész, kinek kötelességtudónak kellene lennie, s tisztelnie a rendet, a fenhatóságot — mondom, György — de hisz sohasem is hiszi el, kedves Katalin nővér, pedig mégis igaz — (atyám itt keblére szokta a kezét s fejét hátraszegve, szakasztott olyan volt, mint az elhunyt XVI. Lajos király élőképmása.) György, asszonyom, lázadó lett. Katalin nővér hitetlenül nevetett. — György lázadó ? Hogy is ne! — György lázadó! — Ügy van. Forradalmár ! Republikánus ! Hazaáruló! — György áruló? — Az árulókkal szövetkezett — lázitotta a csőcseléket, — egy fölkelés élére állott. — Ez lehetetlen! — A csőcselék élén áll. Százak állanak mellette. Mind a köztársaságért ordítoznak. Ha csak azóta már a rendőrök kezébe nem került s a katonaság szét nem ugratta e csőcseléket. Györgyöt talán agyon is lőtték. — Jobb volna reá és mi ránk nézve, ha agyonlőtték volna. Az én fiam — az én egyetlen fiam lázadó! Azt reméltük, hogy talán senki sem ismervén fel őt, ide menekült magát elrejteni. — De hát én Istenem, — folytatá atyám, — mit vétettünk, hogy igy hullanak ránk a sorscsapások ? Mit jelent az Égnek boszuló haragja oly család ellen, mely sohsem vétkezett készakarva a rendes s emberi gyarlóságokon kívül? Hisz úgy tanítottak bennünket, hogy ezek megbocsáttatnak a bűnbánó embereknek. Mit jelentsenek hát e csapások e kerületben élő oly családra mérve, mely a többi sz.katalinbeli társasággal együtt keresztényi életet folytat s a kegyesség és vallásosság példájával jár elől a körülötte lakó durva népnek! Az Úr keze ránk nehezedett — de mindenekfelett egyedül mi ránk mérve oly büntetést, mely még a legmegátalkodottabb szivet is elrémithetné. Leányom, ki csodálatos betegséggel van megverve, napról-napra a sir felé hanyatlik; míg György forradalmár lett a csőcselék szószólója is a lázadás élén! Épp oly hihetetlen ez előttem, akár csak a saját fiamról hallanám (fájdalom ez is bekövetkezett !), György néplázító s a fölkelés vezére! Mondja meg hát Katalin nővér, ha tudja, hogy mit jelent mindez ? — Azt, hogy meg vagyunk babonázva. Testvér — Connies úr, ezt állítottam én elejétől fogva. Meg vagyunk babonázva. Előbb Sylvia, aztán György. Azután ? Ki tudja ? Talán Nevill ? S miért ne ? Ez a fiú sohsem okozott bajt a szüleinek, sem soha el nem tántorodott a kötelesség és vallásosság útjáról. Igen, úgy van. Sohse pirulj és sohse süsd le a fejedet, Nevill. Mert ez mind igaz. Hogyha a boszorkány újra sújt, lehet, hogy te leszel az áldozat! X. Fejezet. A népfölkelés. Minories, Houndswitch, Bishopsgate, Street Without és Norton Forgate el Keletre, — a vásáron kívül s még a vásárkertek és a cseresnyések előtt — Londonnak oly része fekszik, melyet a jobbfajta városi polgárok kevéssé ismernek és sohasem látogatnak. Nagyobbára a Szt.-Mary-Matt,son, Whitechapel, St.-Leonard s Shoreditch parókhiákhoz tartoznak, noha a nép — mely utóbbi időben hihetetlenül felszaporodott — ott teljesen vallástalan. Építettek ugyan ide is egy pár templomot, de azt hiszem, ezek szegényesen vannak dotálva s nem kapnak részt London városa számtalan jótékony alapítványaiból. Még az utczák nevei is ismeretlenek. Az itteni lakosság egészen a kézműves osztályhoz tartozik. Mile End Roadon, igaz, hogy sok szép nagy házat látunk, s Stepney, West Ham, Bow és Rateliffe-Crossban hírneves kereskedők bírnak nyaralókkal. De az a város ismeretlen és hitelelő részében, mely pedig épp oly népes, mint a város bármely hitközsége, a nemességből senki sem lakik. Az utczák hitványak, a házak többnyire kicsinyek s a lakosság megfelel a házaknak. Nagyobbára a városi kereskedők szolgálatában jutnak kenyérkeresethez, kik hihetetlen számú szegény népet tudnak keresethez juttatni. Sokan azonban független kézművesek s nagy ügyességű mesteremberek. Mint például az órások, — kik itt nagy számmal találhatók, — aranyművesek, kertyükészitők, hímzők, asztalosok, esztergályosok s több efféle. Spitalfieldben egy egész falut franczia selyemtakácsok laknak, kik igen csöndes és szorgalmas emberek. Nem értelmetlenek, sőt gyorseszűek, (ujjaik gyorsaságával összhangzólag), kik tüzes olvasók, vitatkozók s mindenféle kérdéssel foglalkoznak, még azokkal is, melyek meghaladják felfogásukat. Az efféle embereknek a kellő ismeretek hiánya miatt könnyű elforgatni a fejüket s veszedelmessé válhatnak az államra nézve. E nevezetes vasárnap délután nagy népcsoportosulás volt egy bizonyos térségen Whitechapel Mount mögött. Nagyon keresett térség az vasárnaponkint, a rajta levő tó miatt, ahol a legénység kedvencz sportját, a kacsa- és macskavadászatot űzheti. Azzal is szoktak mulatni, hogy kutyáikat egymásra uszítják, bika- és kakasviadalokat rendeznek s versenytusákat tartanak, az effélékben telvén örömük a szent vasárnapokon. Szép időben minden vasárnap sokan vannak itt. E napon is tömve volt olyanokkal is, kik nem vettek részt a játékokban, hanem kis csoportokat képezve ácsorogtak, mintha valamire várnának. Vájjon miféle titkos rugó hozta így össze őket s mi végett követték a meghívást ? Ha valamelyiket megkérdeznénk, hogy miért ment oda, bizonnyal azt felelné: barátja kedvéért. Ha pedig ismét e társát kérdeznénk, körülbelül ugyazt a választ nyernénk. Kettesével, hármasával álldogáltak türelmesen, noha már szemetelt az eső s a felhők mind jobban tornyosultak. Halkan és suttogva beszélgettek; világos, hogy valami izgalomban tartja őket. Némelyek bátorították a kishitüeket, mások ismét hátrább húzódtak s azt mondták, hogy ők majd csak nézni fogják, hova lyukad ki a dolog. Négy óra felé mintegy hat tagból álló társaság lépett be a nyitott kapun, egy mindenki előtt ismeretlen fiatal emberrel az élén. Széles vállú, magas ifjú volt. Himbálózdva járt, ami tengerészre vallott. Bárhol is helyes takaros legény számba mehetett. Arczán rózsás pir égett, szemei ragyogtak s folyvást maga körül tekintgetett, mintha valakire, vagy valakikre várna. Midőn beljebb jutottak a térségen, kísérőinek s egyike csomagot tett a földre s azt fölbontá. Vörös I kardkötős kardot s pisztolyokkal ellátott övet vett elő belőle. A vezérség e jelvényeivel ruházta föl a magas ifjút, kinek öltözete különben szolid londoni kereskedőre vallott. Egy másik társa valamivel körülgöngyölt rudat vitt. Amint kibonta, széttárult a forradalmi vörös zászló. Egy másik ismét három lábú széket erősített a földhöz. Egyikőjük éles füttyöt hallatott. Erre a csoportok a székből rögtönzött toribün, vagy szószék közé kezdtek gyülekezni. S miután kis tömegből mindig nagy tömeg kerekedik, migyen szét nem oszlatják — ép mint ahogy kis tűzből is nagy tűz lesz, ha el nem fojtják — pár perc alatt az egész sokaság e szék köré gyűlt össze, noha meg vagyok győződve, hogy egy negyedrésze sem tudta, mit szándékoznak itt beszélni, vagy tenni. A macskákat sorsukra hagyták, hogy tetszésük szerint elmerüljenek a tóba, vagy akár megmeneküljenek. Még a kutyák is abbahagyták a harczot, mert nem volt a ki nézze őket. A magas ifjú — a vezér — a tribünre lépett. Már a nélkül is egy fejjel kimagaslott a körülte állók közül — mert a londoni kézműves termetre nézve alacsony — most pedig még mintegy két lábbal emelkedett felibük, úgy hogy belátta az egész tömeget. — Polgártársak! — kezdő érczes hangon, melyet egy mértföldnyire is meg lehetett volna hallani. A tömeg jól érte e szavak jelentőségét; nem volt közülök egy sem, a ki ne tudta volna, hogy a franczia köztársaság bűnei az igy czímzett polgárok által követtettek el. E szó még sohasem használtatott londoniak által a gyűléseken, de azért mégis mindenki tudta, mit jelent. A gyűlés zajosnak ígérkezett, mely csak annál ingerlőbb, mert tiltott volt. De nem is voltak rendőrök Whitechapel Mount közelében. — Polgártársak! — ismétlő a szónok — a vitatkozások ideje lejárt s megjött a cselekvés ideje. Ma — e perezben sújtjuk le az első döntő csapást. Azért vagyok itt, hogy minden becsületes embernek, a ki el van határozva a szabadság zászlajához szegődni, megadjam az alkalmat ama tisztesség és dicsőségre, hogy első lehessem az új éra kezdetét proklamálni. Legelőbb is — egyetértünk-e abban, hogy vesszenek a királyok, lordok és a papok ? Úgy látszott, hogy egyetértettek ebben — de nem valami lelkesülten. — Továbbá egyetértünk-e abban, hogy minden ember egyenjogúnak született ? Mire való hát még több beszéd? Polgártársak! emeljétek meg a kalapjaitokat s éltessétek a brit köztársaságot, mely e napon lett proklamálva ! (Folyt. köv.) A közigazgatási bizottság. A közigazgatási bizottság mai ülésében több nagyfontosságú kérdés nyert elintézést. Először is a 20. §., mely a főnök és alárendelt tisztviselő közt fennálló hierarchikus viszonyt állapítja meg, fogadtatott el csekély módosítással a kormány által ajánlott szövegben. Bár ez a szöveg nem világos, megnyugtató kijelentések létettek minden oldalról annak értelmezésére nézve, úgyhogy addig, míg a szolgálati pragmatika ezt a fontos kérdést részletesen szabályozza, a szakasz nagyobb aggodalom nélkül fentartható. De ugyanezen §-hoz gr. Apponyi Albert pótlást indítványozott, mely szerint az alárendelt tisztviselő engedelmességi kötelessége megszűnik oly rendeletekkel szemben, melyek meg nem szavazott adók behajtására és meg nem ajánlott újonczok kiállítására vonatkoznak. Ez az indítvány a változott szervezetben is fenn akarja tartani azt az alkotmányos garancziát, melyet már az 1790/91. XIX. t.-cz. adott az országnak, és eddig minden megyerendezési törvény fentartott. A bizottság a miniszterelnök kívánságára egy későbbi ülésre tette át ezen indítvány tárgyalását. Azután kezdődött a közigazgatási bizottságról szóló fejezet tárgyalása és itt sajnos, nem teljesültek azok a remények, melyeket a kormánynak az általános vita alatt tett nyilatkozatai ébresztettek. A bizottság ellenzéki tagjai azt indítványozták, hogy csupán a szakfőnökök és a főispán (tehát 6 tisztviselő) bírjanak szavazati joggal a 12 választott taggal szemben és ezt az álláspontot néhány kormánypárti bizottsági tag is pártolta. Apponyi legfölebb még a gazdasági felügyelőt lett volna hajlandó szavazattal felruházni. A kormány azonban és vele a többség a szavazattal bíró hivatalos közegek számát 8-ban, némely nagyobb megyét illetőleg éppen 9-ben állapította meg, és elvetette az ellenzék azon indítványát is, hogy ezzel szemben a választott tagok száma 14 re, illetőleg 16-ra emeltessék, hanem meghagyta a 12-őt. Világos, hogy ezzel az önkormányzati elemek azon túlsúlyaa megyei közigazgatási bizottságban, melyet a kormány javaslatának védői oly nagy önérzettel anticzipáltak, gyakorlataiig a legtöbb esetben illuzóriussá vált, és az arányok, a mai állapothoz képest, midőn 56 kormányhivatalnok állott szemben 15 önkormányzati elemnek nevezhető bizottsági taggal, rosszabbodtak. Pedig mindig az mondatott, hogy a megyéknek az elvesztett tisztviselő-választási jogért az önkormányzat valódi attribútumainak megerősítésében kel kárpótlást nyújtani! Sajnálattal látjuk tágulni az űrt az önkormányzat barátainak és a kormányzat álláspontja közt, és sajnálattal tapasztaljuk azt, hogy a háznak a közigazgatási bizottságánál az érzék azon követelmények iránt, melyekhez az állami közigazgatásnak közmegnyugvással elfogadása kötve van, inkább fogy, semmint növekedik. Némi enyhülésül a kinevezett és választott tagok arányának kedvezőtlen megállapításáért szolgálhat Kiss Pálnak azon indítványa, mely szerint "a 12 választott tag mellé 4 póttag választassák, melyet a bizottság elfogadott és mely, úgy ahogy, a választott tagok számának folytonos teljességét van hivatva biztosítani. Az ülésről a következő tudósítást közlünk: A képviselőház közigazgatási bizottsága gróf Tisza Lajos elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta a közigazgatási önkormányzat rendezéséről a vármegyékben szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A 30. §-nál (a megüresedő megyei tisztviselői állások kinevezés útján betöltése), melynek tárgyalása már az előző ülésen megkezdetett, Holló ismétli azon már tegnap beterjesztett indítványát, hogy oly intézkedés veendő itt fel, mely biztosítsa alkalmas tisztviselői elem képzését s lehehetővé tegye, hogy ne kizárólag a régi elemek véglegesitlessenek a közigazgatásban. Szóló is kívánatosnak véli, hogy az eddigi elemekből a legalkalmasabbat megtartassanak, de másfelől közigazgatási szakvizsgák mielőbbi rendszeresítése által gondoskodni kellene az új tisztviselői elem képzéséről is. Szederkényi azt tarja, komikus állapot fog lenni az, hogy a megyei tisztviselők sorában együtt legyenek választott s kinevezett tisztviselők. Ha esetleg az alárendelt lesz kinevezve, a főnökével szemben más érzést fog táplálni, mintha egyenlő lenne alkalmaztatásuk ideje. Vagy azonnal életbe kell léptetni a kinevezési rendszert, vagy várni kell öt évig, midőn a megyei tisztviselők megbízatása lejár. Szóló kérds, hogy az ily időközben kinevezett tisztviselő nyugdíj igényei miképen fognak szabályoztatok Magát a szakaszt szóló nem fogadja el. Gulner kéri, hogy e szakasz együtt tárgyaltassék a 264-ik §-szal, mely szerint a megyei tisztviselők e törvény életbeléptetése napjától kezdve ideiglenesen alkalmazott állami tiszviselőknek tekintendők. Gróf Szapáry miniszterelnöknek nincs észrevétele az ellen, hogy a jelen szakasz a 264. §. tárgyalásáig függőben hagyassák. A bizottság ily értelemben függőben tartja a szakaszt. Tárgyalás alá vétetett ezután a törvényjavaslat függőben maradt 20. §-a (a főnököt az alárendelt közegekkel szemben megillető jogok.) Gróf Apponyi azt tartja, hogy ha a törvény valamely teendőt egy közeg hatáskörébe utalt, a felettes közegnek nem lehet joga arra, hogy e hatáskörben a szak szerinti munka mikéntjére az illetőnek utasítást adjon. Ezen eszme benn van ugyan a §-ban, de valamivel szabatosabban lenne kifejezhető. A §. megállapítja az illetékességi körön belül a feltétlen alárendeltséget a tisztviselőre nézve s szóló nem tesz az ellen kifogást, de a törvény által meg nem szavazott adók behajtására s ujon ezek kiállítására vonatkozólag egyenesen meg kívánja tiltani az engedelmességet, másként egy eddig birt alkotmányos garancziát veszítenénk el. E kivétel évszázados alkotmányjogi tradíciókban alapuló sarkalatos elv s megtétele semmi fennakadást nem hozhat az adminisztrációba. Szóló óhajtja, hogy ha alkotmányellenes kormányzat kíséreltetnék meg, ez ne találhasson kész eszközt a hivatalnoki karban, amelynek tudnia kell, hogy ha ily esetekben engedelmeskedik, nem menekül a felelősség alól. Szóló ezek folytán a §-hoz a következő megtoldást hozza javaslatba: Az 1790/1. XIX. t.-cz.-ben foglalt tilalom alapján azonban a tisztviselő nem tartozik oly rendeletnek vagy utasításoknak engedelmeskedni, melyek az országgyűlés által meg nem szavazott adók behajtását s meg nem ajánlott újonczok tényleges kiállítását rendelik el, sőt ily rendeleteket s utasításokat teljesítenie nem is szabad, s ha teszi, minden ily ténykedéséért a hivatalos alárendeltségi viszonyra való tekintet nélkül felelősségre vonható, illetőleg vonandó. A kiadott kormányrendelet végrehajtására vonatkozó előmunkálatok azonban ily esetekben is azonnal teljesítendők. Az előző bekezdés rendelkezése nem vonatkozik háború idejére, valamint azon esetre, midőn az országgyűlés törvényszerűen feloszlattatott, az 1848 : IV. t. sz. 5. §-ában megállapított határidőn belül új országgyűlés hivatott össze s ennek határozatáig az alkotmányos kormány saját felelősségére intézkedik. A bizottság abban állapodik meg, hogy ezen megtoldási javaslatot a §. rendelkezéseinek megállapítása után reendi tárgyalás alá. Holló a szakaszban megállapított hivatalfőnöki jogokat a bizottság előző megállapodásai folytán nem tartja a főispán részére megadhatóknak. Helyesnek vélné továbbá, hogy a szakasz első bekezdésében a rendelkezési s általános jellegű utasítási jog különválasztassék a felügyeleti s ellenőrzési jogtól. Tibád a felettes hatóságot megkülönbözteti a főnöktől, azt tartja, hogy az utóbbit csak a felügyelet s ellenőrzés joga illeti meg s utasításokat is csak e körben adhat, miért is a szakasz ily értelemben lenne szövegezendő. Tisza István feleslegesnek tartja a főispánra nézve külön dispozíció felvételét, a már megállapított 38. §. után magától értetvén, hogy a főispán rendelkezési s utasítási jogát csak a felügyeleti s ellenőrzési jogkörön belül gyakorolhatja. Tibád indítványával szemben hangsúlyozza szóló, hogy az elv, melyet a szakasz kimond, helyes s ennél tovább menni addig, míg a hivatali hatásköröket a szolgálati pragmatika nem fogja részletesen szabályozni, a jelen törvényjavaslatban czélszerűen alig lehetne. Vadnay Andor a §. rendelkezéseinek érdemleges módosítása nélkül való fentartása mellett nyilatkozik. Szederkényi mint indokolatlant kihagyatos javasolja a szakaszból azt, hogy sürgős esetekben a közvetve alárendelt közeg is közvetlenül utasítható, de erről egyidejűleg a közvetlen főnök is értesítendő. Dárday előadó nem tartja elfogadhatónak Tibád indítványát, tekintettel különösen arra, hogy itt a pénzügyi közegekről is szó van, akikre nézve nem lehet azt a megszorítást tenni, hogy a főnöki jog csakis felügyeleti körben gyakorolható. Justh nem képes felfogni az egész szakasz horderejét. A főnöki alárendeltje közti viszony minden egyes esetben már preczizírozva lévén, nem szükséges ily általános rendelkezés, mely csak félreértésekre adhat alkalmat, azért leghelyesebb lenne az egész szakaszt kihagyni. De ha nem hagyatnék ki, az mindenesetre kimondandó lenne, hogy akik másodfokon vannak hivatva intézni valamely ügyet, az első fokú elintézésére nézve utasítást ne adhassanak az alattas hatóságnak. Gulner azt tartja, hogy ha helyesen akar a bizottság eljárni, csakis azon jogok és kötelességek definiálására kell itt szorítkoznia, melyek a felügyeleti s ellenőrzési jogkörből folynak. A bizottság érdemleges módosítás nélkül az első bekezdés szabatosabb szövegezésével fogadja el a §. rendelkezéseit. A gróf Apponyi által javasolt megtoldás tárgyalása a bizottság legközelebbi későbbi ülésére halasztatott. A tárgyalás további folyamán és a reggeli lapban közlünk tudósítást. KÜLÖNFÉLÉK. — május 2. A hiv. lapból. Kinevezések. Dr. Sárfy Guidó pancsovai törvényszéki elnök a szegedi főügyészséghez főügyészi helyettese, dr. Demki Kálmán lőcsei főreáliskolai tanár ugyanoda igazgatóvá, és Palatkás István tordai törvényszéki írnok a kolozsvári Ítélőtáblához Írnokká neveztetett ki. Véglegesítés. Novák Mária vágvecsei állami elemi iskolai rendes tanítónő állásában végleg megerősítietett. Alapszabály-jóváhagyás. A sárkányi olvasókör alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Ő Felsége a királyné — mint Bécsből távirják — ma reggeli 7 és háromnegyed órakor az oberpetzendorfi pályaudvarra érkezett, hol ő Felsége a király és Mária Valéria főherczegnő szívélyesen üdvözölték. Kovács József, egyetemi tanár, legfelsőbb kitüntetése azaz miniszteri tanácsossá történt kineveztetése alkalmából, tanítványai részéről élénk ováczióban részesült. A klinikai segédek és gyakornokok nevében Prochnov tanársegéd üdvözölte a kitüntetett tanárt, a tanteremben egybegyült hallgatóság pedig élénk éljenzéssel fogadta. A görög trónörökösné megkeresztelése, mint Athénből távírják, ma délelőtt 9 órakor történt a királyi család, valamint a miniszterek jelenlétében. Délben ez alkalommal a királyság összes templomaiban isteni tiszteletet tartottak. Illetékes körök kijelentik, hogy a trónörökösné áttérése saját vallásos meggyőződéséből eredt és sem a királyné, sem más valaki ez irányban nem gyakorolt befolyást a trónörökösnére. Főispáni kinevezés. A hivatalos lap mai száma a következő királyi kéziratot közli: »A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére: báró Fáth Miklós kamarást és földmivelésügyi magyar miniszteri osztálytanácsost, Fejér vármegye és Székesfejérvár szab. kir. város főispánjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1891. évi április hó 14-én Ferencz József, s. k. Gr. Szapáry Gyula, s. k. Bankett. A képviselőház közigazgatási bizottsága gróf Tisza Lajos elnök tiszteletére kedden bankettet rendez a Continental szállodában Az államosítás mellett. Szombathelyről távirják: Vasvármegye állandó választmánya a közigazgatási reformjavaslat tárgyában egyhangúlag az állami közigazgatás mellett nyilatkozott s a közgyűléshez intézendő javaslatában hivatkozik arra, hogy a vármegye már 1876. évben a képviselőház előtt az állami közigazgatás behozatalát kérelmezte. Feliratot ezúttal nem javasol, hanem a törvényhozás bölcseségétől elvárja, hogy a hozandó törvényben a közigazgatás egységes kezelése mellett a polgári és politikai szabadság követelményei teljesen biztosíttassanak. Az érsekújvári tisztújítás, melyről már röviden megemlékeztünk, — mint lapunknak írják — tegnap délelőtt folyt le, Crausz István alispán elnöklete alatt. Drága Sándor nagyszombati szolgabíró érsekújvári polgármester-jelölt 105 szavazattal két ellenjelölttel szemben győzött. Első tanácsos lett Kukán Imre városi kapitány, második tanácsos Mássányi Mihály ügyvéd, tiszti ügyész dr. Dohmann Ferencz, számvevő Skarnitzel Gyula, pénztárnok Goda József, ellenőr Tyúkos János, gazda Berecz János, tollnok Jaksics István, végrehajtó Csiba Endre és írnok Filé Antal. Köd Fiuméban. Fiuméból jelentik, hogy tegnap átláthatom köd uralkodott a városban. Az abbáziai gőzös, melynek reggel 8 órakor kellett volna megérkezni, d. e. 11 órakor futott be a kikötőbe, mert útközben nyílt tengeren 3 órán át kénytelen volt vesztegelni. Az Abbáziába és Vegliába más körülmények között d. e. 10 órakor induló gőzösöket nem bocsátották útnak. Munkácsy képe a párisi Salonban A párisi Salonban, mely az imént nyílt meg, nagy feltűnést kelt Munkácsynak az a képe, melyet ott kiállított. A képnek czíme: A »kedvencz nóta«. Egy magyar csárdában czigányok, — még pedig, mint a »Figaro« megjegyzi, igazi czigányok és nem huszárok, mint amilyenek Parisban láthatók czigányokul — egy bun legénynek játszanak, aki egészen odaadja magát a zene hatalmának. Munkácsy e mellett egy arczképet állított ki a Salonban, melyről a franczia lapok megjegyzik, hogy mesterileg van készítve. Május elseje Orosházán, Magyarországon egy faluban volt a legvörösebb május. Míg a főváros majdnem zavartalan csöndben ünnepelte az első igazán tavaszi napot, addig egy békésmegyei faluban, Orosházán valóságos ribillió volt. Az ottani munkáskor a tilalom daczára meg akarta ünnepelni május elsejét s az egykori helyiségre ki is tűztek három fehér selyem zászlót, de a szolgabiró levétette s elhelyezte saját hivatalában. Ebből támadt a baj. Előbb a munkások, később egy munkásasszonyokból álló küldöttség iparkodott a zászlót visszaszerezni, de hasztalan s igy a hangulat rendkívül izgatottá lett. A szolgabiró ennélfogva Csabától katonaságot kért, melynek tényleg akadt is dolga, mert a munkástömeg ekkor már fenyegetve szállta meg a szolgabirói hivatalt s csakhamar valóságos kő-