Pesti Napló esti kiadás, 1891. június (42. évfolyam, 149-177. szám)
1891-06-02 / 150. szám
Budapest, 1891.Kedd, junius 2. 150. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, junius 2. A német haladópárt gyűlése. Vasárnap nemcsak a nemzeti-szabadelvű párt tartotta közgyűlését, hanem egy másik parlamenti párt is. Ez az úgynevezett haladó vagy német-szabadelvű párt, mely a déli és nyugati országrészekből Majna-Frankfurtban gyűlt össze. Valami nyolczszázan jelentek meg. Funk képviselő, mint elnök tartotta a megnyitó beszédet s előadta, hogy a szabadelvű szellem terjedőben van s hogy azok az apró nézeteltérések, melyek olykor-olykor a pártban fölmerülnek, nem bírnak mélyebb jelentőséggel. Azután Bamberger Lajos képviselő emelt szót , rendkívüli hatással hoszszabb beszédet tartott. Elmondotta, hogy 1848. márcz. 30-án beszélt utoljára Frankfurtban; az akkori idő egy lehellete lebeg a mostani gyülekezeten is. Az a varázs, mely Németország egységes fejlődésén nyugodott, immár Bismarck herczeg elbocsátásával meg van törve. Ez az elbocsátás szerencse Németországra, de nem a parlament idézte elő. Németországnak még mindig nincs parlamenti élete, melynek csak ezután kell gyökeret vernie. Szónok azután kívánatosnak és lehetőnek mondotta, hogy a párt együttműködjék a nemzeti szabadelvűek balszárnyával. A czentrum — folytatta — lassan kint ki fog halni, a szocziáldemokrata és a forradalmi párt veszélyességét pedig általában túlozzák. A szocziáldemokrácia előbb-utóbb parlamenti párttá fog átalakulni és segédkezet fog nyújtani a szocziális kérdésnek békés úton való megoldásához. A műveltség és tudomány iránti érzék nagyban gyarapodott a szoczialistáknál, kikkel ki lehet tehát jönni. Lassanlassan a birodalmi gyűlés az egymással becsületesen együttműködő pártok képét fogja nyújtani. Csak az összes polgárok egyenjogúsítása minden rendi ellentét nélkül vezethet a szabadságra. E szavakat, melyek elsősorban Bismarck herczeg s az általa képviselt régi és új politika ellen irányulnak, a gyűlés viharos lelkesedéssel fogadta. Boulanger tábornok, mióta az a reménye meghiúsult, hogy a fourmiési események miatt a köztársasági pártban szakadás fog beállani, ismét alig ad magáról életjelt. De párisi barátai még mindig nem mondtak le a reményről, hogy a fourmiési dolgokat a saját czéljaikra aknázhatják ki. Roche, Granger és Gabriel boulangista képviselők a napokban körútra indultak, hogy a vidéki nagyobb városokban felolvasásokat tartsanak s a népet a kormány ellen bujtogassák. Lyonban már megtartották az első felolvasást s mint lapjaik jelentik, nagyon lelkesült fogadtatásban részesültek. A Fourmiesben elesettek egyikének véres ingét Roche ez alkalommal is bemutatta s természetesen óriási hatást ért el vele. Egy angol képviselőválasztás. Minthogy Angliában még mindig tartja magát az a hir, hogy a mostani alsóház legkésőbben az ősz folyamán feloszlattatik s az általános képviselőválasztások akkor tartatnak meg, a közvélemény szokatlan figyelemmel kiséri az egyes időközi választásokat, melyek halálozás vagy más körülmény következtében válnak szükségessé. Az utóbbi időben hat ilyen választás ment végbe , mégpedig igen kedvező eredménynyel a Gladstone-pártra, mely pozícióját nemcsak mindig meg tudta tartani, hanem egy-két hódítást is tett. Ebből a párt tagjai azt következtették, hogy Gladstone győzelme az általános választásokban bizonyosra vehető s hogy akkor valami száz szónyi többség fog köréje sorakozni. E rózsás jövendölések a tegnapi nap eseményei folytán most újabb erővel fognak fölhangzani. Tegnap ismét volt választás, még pedig oly kerületben, melyet eddig Gladstonepárti képviselt. A konzervatívok most sem mertek ott jelöltet állítani, hanem a szabadelvű unionistát támogatták, ki nagy erőködéseket tett, hogy Gladstone-párti ellenjelöltjét megbuktassa. De hasztalan, mert csúfosan megbukott s Gladstone jelöltje kétannyi szavazatot kapott,, mint ő, így tehát a tegnapi nap is győzelmet jelent Gladstonera. Csakhogy túlságos fontosságot ez eseménynek tulajdonítani nem szabad. Egészen máskép alakulnak az időközi, mint az általános választások s ha a Salisbury-kormány addig valami öreg hibát el nem követ, még mindig van reménye a győzelemre. Helyzete éppen nem oly kétségbeejtő tehát, mint Gladstoneék híresztelik. ORSZÁGGYŰLÉS. A képvisőház ülése június 2-án. A képviselőház mai ülése öt szónokot intézett el a felirottak közül. A vitát a törvényjavaslat mellett Vonics István kezdte, aki mai beszédével belépett a kész parlamenti szónokok sorába. E kiváló tehetségű szónok egyike volt azoknak, akik a közigazgatási bizottság tárgyalásai alatt szakismeretük s önnállóságuk által kitűntek. Mai beszéde is mindezen előnyöket magában hordta, kiegészítve azokat az ifjú szónok férfias, meleg és rokonszenves előadásával. A képviselőház nagy érdeklődéssel hallgatta Vojnicsot, s gyakori tetszésnyilvánításokkal kísérte beszédét, s végül sokan meggratulálták a szónokot, ki mai beszédével határozottan pozícziót foglalt s biztosított magának. Utána Boda Vilmos szólalt fel a javaslat ellen, s a függetlenségi párt álláspontjából nyugodt és szakszerű modorban bírálta azt. Követte őt Rakovszky István, kinek beszéde alatt megerűsödtek a kormánypárti padok, s a szabadelvű párti tagok beözönlése jelezte, hogy súlyt fektetnek Rakovszky István felszólalására. Rakovszky István gouvernementális sempontokból védte a törvényjavaslatot, de ebben helyes mértéket tudott tartani. Beszéde végén maga Szapáry miniszterelnök sietett neki először gratulálni. Ezután következett a mai ülésnek kétségtelenül legszenzácziósb mozzanata, báró Prónay Dezső beszéde a javaslat ellen. Báró Prónay Dezső valóban magas történeti és állambölcsészeti magaslatra helyezte ama nézpontokat, melyekből a törvényjavaslatban kifejezett politikai irányt bírálta s elemezte. Beszéde egy igazi bucke-i tanulmány volt, a tudománynak, a tapasztalásnak s az állami és társadalmi problémák fejtegetésének, mélyre ható apparátusával. Nem értünk egyet Prónay konklúzióival, de elismerjük, hogy magasan szárnyaló elmének produkcziói voltak azok. Csupán egyet sajnálunk beszédében. Azt, mely oda ragadta a szónokot, hogy sajnálatát fejezte ki a felett, hogy a magyar nemzet a múlt század elején inkább az ausztriai ház szövetségét választotta, mint a török szuzerenitást. Tököli Imre e végzetes politikájának dicsőítése deprimáló hatást tett, Prónay Dezső ajkairól hallva azt. S inkább szeretnék ezt elfelejteni, mint följegyezni. Utolsó szónok Földváry Miklós volt a javaslat mellett. Beszéde élénk hatást tett a kormánypárt soraiban. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Josipovich Géza, Széll Ákos, Madarász József. A kormány részéről jelen vannak: gr. Szapáry Gyula, Wekerle Sándor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Elnök : Fájdalommal jelentem a t. háznak, hogy Szentkirályi Albert képviselőtársunk tegnap reggel Gödöllőn elhunyt.. Az elhunyt az 1884 —87-diki országgyűlés óta halála napjáig tagja volt a háznak, és itt közbecsülésben és köztiszteletben állott. Azt hiszem, a t. ház volt képviselőtársunk elhunyta fölött fájdalmának és részvétének jegyzőkönyvileg méltóztatik kifejezést adni. (Általános helyeslés.) Bemutatja Hatvan község polgárainak Kürthy Sándor orsz. képviselő által beadott kérvényét, melyben az önkormányzatnak, illetőleg a tisztviselők választási jogainak fentartását kérik. Kiadatik a ház kérvényi bizottságának tárgyalás és jelentéstétel végett. Az elnökségnek több előterjesztése nincs. Más előterjesztés sem lévén, következik a napirend . A közigazgatás reformjáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Vojnics István : T. ház! Nem szándékozom a t. ház kegyes türelmét hosszabb időre kikérni, mivel jól tudom azt, miszerint egy ily nagyfontosságú és életbe léptével elvi jelentőségénél fogva messzemenő kihatással bíró törvényjavaslat tárgyalásánál annak minden egyes előnye és hátránya országunk legelső és legilletékesebb tagjai részéről a kellő méltánylás és elbírálásban részesül, miért is csakis arra szorítkozom, hogy szavazatomat pár szóval röviden indokoljam. Magam is azon szerencsés helyzetben voltam, miszerint a vármegyénél, mint annak választott tisztviselője a közügyek terén szolgálhattam és így teljes meggyőződéssel állíthatom azt, hogy ama egyes iratok és újságokban gyakran hangoztatott állítás és vád, mely lassan kint a közönség nézetévé is vált, mintha közigazgatásunk menete választott tisztviselők mellett oly rossz, elhanyagolt és megtörhetetlen volna, miszerint kedvenc kifejezésük szerint ez egész ázsiai állapotot teremtett, ha nem is téves, de mindenesetre túlhajtott és pesszimisztikus álláspontnak felel meg. Mivel megengedem ezt, hogy közigatásunk nem mindenben felelt meg egy modern állam követelményének, de ebben egyrészt oka van annak is, hogy a tisztviselők sok oly teendők ellátásával bízattak meg, mely nem volt szorosan véve közigazgatási ügy és ezáltal idejük annyira igénybe volt véve, hogy tekintve létszámuk csekély voltát, a legmegfeszítettebb munka és szorgalom mellett sem felelhettek meg a kívánt teendőknek ; ehhez járult, hogy állásuk nem lévén állandósítva, legnagyobb részt átmenetinek tekintették eme pályát és így tehetséges kipróbált hivatalnoki kar nem alakulhatott. De még, tehát, legyenek a tisztviselők akár választottak, akár kinevezettek, a hibákat teljesen egyik sem fogja eloszlatni, hisz a törvényhozásnak épp egyik fő kötelessége az, hogy a körülmények és viszonyokhoz mért változtatásokat és javításokat keresztül vigye és épp ez teszi eme törvényjavaslat jogosultságát is, mivel megvallom, ha az államosítás csakis azon intencióból szándékoltatok volna, miszerint választott tisztviselők mellett jó közigazgatás nem képzelhető, úgy daczára annak, miszerint magam is ez államosítás híve vagyok, igen megfontolandónak találtam volna azt, vájjon ez elégséges indok-e egy ily régi lényünk és vérünkbe beolvadt intézménynek az átalakítására. Régtől fogva belénk oltott meggyőződésünkké vált az a gondolat, hogy a magyar állam, Magyarország legerősebb és legsarkalatosabb védbástyáját, a vármegyék képezik, és ép azért minden egyes oly intézkedést, mely eme vármegyének még oly csekély mérvbeni, a kor kívánalmainak megfelő átalakítását czélozta, a leghatározottabban visszautasítottunk és annak habár káros jogait és félszeg kinövéseit féltékenyen őriztük. És ez, t. hát, sok tekintetben helyes és indokolt eljárás volt a múltban, midőn épen azon szempontból, hogy sokszor évekig országgyűlés nem hivatott össze, a megyének nemcsak joga, de kötelessége is volt felügyelni arra, hogy a kiadott kormányrendeletek törvényes alapokon nyugosznak-e vagy sem és amennyiben azt ez ország közjogával összeegyeztethetőnek nem találták, annak keresztülvitelét saját választott tisztviselői által megakadályozhatta, miáltal kétségtelenül az országnak nagy és maradandó szolgálatokat tett. És ha én ezen álláspontot foglalnám el és azt tartanám még ma is a közigazgatás egyik fő czéljának, hogy az államhatalommal szemben felügyeletet gyakoroljon, úgy talán meghajolnék a túloldal álláspontja előtt, de szerény nézetem szerint ma már, midőn a felelős parlamenti kormány . . . Uray Imre: Felelős ? Kinek ? Csanády Sándor: Bécsnek! (Derültség. Halljuk ! Halljuk!) Vojnics István: Néző dolga, én azt hiszem, hogy csak nekünk felelős és sajnálatosnak tartom azt, ha némelyek azt hiszik, hogy felelős parlamenti kormányunk épen csak Bécsnek felelős, mert tiszta meggyőződésem szerint az senkinek másnak, mint egyedül a magyar parlamentnek felelős. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon, zaj a szélsőbaloldalon.) Mondom, ma midőn a felelős kormány, a parlament és a sajtó a legéberebb ellenőrzést gyakorolja alkotmányunk minden egyes, nemcsak sarkalatos joga felett, akkor a közigazgatásnak többé nem ez a fő célja, hanem igenis az, hogy egy egységes Magyarország teremtését elősegítse, mi csakis úgy érhető el, hogy az államhatalomnak az állam érdekében mentül nagyobb befolyás biztosíttassék, a tisztviselők állásának és jövőjének biztosítása mellett, a közigazgatás gyors menete eléressék és a közszabadság biztosítékai mellett az önkormányzatnak saját belügyeiben mentül nagyobb tér adassák. A tisztviselők kinevezése által az államhatalomnak mindenesetre egy nagy előny és jog biztosittatik és az által, hogy minden egyes nemcsak juriszdikcióval felruházott, de még az alantasabb állások is általa töltetnek be, meg van adva a mód arra, hogy ide oly egyéneket válaszszon ki, kik az ország, az állam érdekeinek a legjobban, a leghívebben felelhetnek meg. A főispán által — kinek a jelen törvény szerint nemcsak a székhelyen kell laknia, de azonkívül tőle elméleti és gyakorlati képzettség is kívántatik, és kit mint felügyelő és ellenőrző közeget a mai viszonyok közt okvetlenül fentartandónak vélek, meg van adva a jog arra, hogy nemcsak a kinevezett hivatalnokok felett a kellő ellenőrzést gyakorolja, hanem egyúttal az is, miszerint felügyeljen arra, hogy az ügymenet gyors és egyöntetű legyen. Sokan azt mondják, hogy eme kinevezés által a nemzetiségi aspiráczióknak sokkal tágabb tér biztosíttatik és azok sokkal könnyebben jutnak kinevezés által hivatalba, ott esetleg államellenes mozgalmakat is kezdeményezhetnek. Ezzel szemben kénytelen vagyok amaz álláspontomnak adni kifejezést, hogy az esetben, ha az illetők azt látják, hogy a jogszolgáltatás mi nálunk minden egyénre nézve teljesen egyenlő, igazságos és gyors, ha tapasztalják, hogy a náluk lévő erők és tehetségek — a helyes működési körükre jól megválasztva — szintén kellő méltánylás és figyelemben részesülnek és eme állást az államnak, nem pedig az egyes körök behatásának köszönhetik, úgy ez nem azt fogja eredményezni, hogy ők tőlünk távolodjanak, hanem belátva az állam méltányosságát és igazságosságát, azok közeledését s belolvadását fogja eredményezni. (Úgy van! Úgy van ! jobbfelől.) Az esetben pedig, ha ilyen nemzetiségek netalántán jogos és indokolt igényeiken túl terjedve — az államhatalom és rend felbontására törnének, nem kételkedem egy pillanatig sem, hogy legyen bármely kormány a poleton, vasmarokkal fog eme üzelmek közé nyúlni, a legerősebb és legmesszemenőbb intézkedéseket fogja azok elfojtására megtenni, és nem lesz parlamentünknek egy tagja sem, ki eme intézkedéseket osztatlanul ne helyeselne! (Helyeslés jobbfelől). Abban úgy hiszem mindnyájan egyetértünk, hogy a közigazgatás gyorsasága, pontossága és szabatossága csakis úgy érthető el, ha az ország törvényei, a kiadott rendeletek mindenütt hason szellemben intéztetnek el és ha azokra sem egyéni, sem helyi érdekek befolyást nem gyakorolhatnak. Maga a közigazgatás pedig ma már ép oly fontos és kiható ügykört ölel fel, hogy azt dillettantizmussal kellőleg teljesíteni nem lehet, és épp azért kell, hogy eme pálya is életczélnak tekintessék, hol a kellő szorgalom mellett a kellő előmenetel és dotáczió is biztosíttassék. Márpedig kérdem az igen. túloldal azon igen tisztelt és nagyrabecsült tagjait, kik oly feltétlen hívei a választási rendszernek, vajjon mi által van eme czél jobban biztosítva, az által-e, ha az a tisztviselő egy uralkodó pártnak köszönheti állását, vagy ha kineveztetett? Az által-e,ha tudja, hogy minden 6 évben a bizottsági tagok vezetőinek szeszélyétől függ hivatalban maradása, vagy ha ama tudattal bír, hogy állásából csakis bírói vagy fegyelmi úton mozdítható el? Az által-e, ha tudja, hogy ha és pontos szolgálata daczára 6 év múlva nyugdíj nélkül elveszti állását, vagy ha tudja, hogy szolgálatai után munkaképtelenség esetén, az által, kinek szolgálatában idejét eltöltötte, gondoskodva lesz ? Már engedelmet kérek, én azt hiszem, hogy a mérleg serpenyője ez esetben mégis csak a kinevezés felé fog hajolni és nagyobb biztosítékot látok ebben, sem mint a választásban. (Helyeslés jobbfelől.) De mert eme javaslatnak a fő célja a közigazgatás javítása, azért engedelmet kérek, hogy a csak tájékoztatás végett benyújtott költségelőirányzatra is pár észrevételt tegyek; én ugyanis, tehát, azon nézetben vagyok, hogy mindama feltételeket megadjuk, melyek egy jó közigazgatás szervezéséhez okvetlenül szükségeltetnek, úgy kell gondoskodnunk arról is, hogy eme tisztviselők oly anyagi viszonyok között legyenek, miszerint az élet fentartásához szükséges nehézségekkel ne kelljen nekik küzdeniük, hanem az igenis megadja nekik a módot arra, miszerint teljes odaadással hivataluknak szentelhessék idejüket. Márpedig, amint nemcsak kielégítőnek, de a mai viszonyokhoz mérten sok tekintetben igenis kedvezőnek látom a központi tisztviselők dotáczióját, épp oly csekélynek és rosszul javadalmazottnak kell a kültisztvisőket tekintenem, nem látom meg közöttük a kellő arányt, mert nézetem szerint előmenetelnek nem azt tekintem, ha valaki szolgabiróból jegyzővé lesz, hanem megfordítva és annak, már mint a szolgabirónak, ki jurisdictióval is fel van ruházva, mindenesetre nagyobb fizetés jár, mint egy jegyzőnek — különben ezt csakis megjegyzéskép bátorkodtam említeni — majd ha erről szó lesz, leszek bátor álláspontomat jobban kifejteni. Az önkormányzat sarkalatos jogának sohasem tekintettem a tisztviselők választását, hanem igenis azt, hogy saját belügyeiben a helyi viszonyoknak legjobban megfelelően határozzon, eme határozatok végrehajtására felügyeljen, politikai hatáskörét gyakorolhassa és hogy saját választott tagjai által ne csak felügyeletet és ellenőrzést gyakoroljon, hanem emez ügyek elintézésében tényleges részt is vegyen, azonkívül azt, hogy az ott szükséges kulturális, közgazdasági, vagy más intézeteket emelhessen és azok fentartásáról gondoskodhassék. Politikai jogait a javaslat 132. §-a megadja, mely kimondja, hogy országos és közérdekű ügyeket megvitathat, átírhat, a 134. §, az 1790. törvény amaz intézkedését, hogy meg nem szavazott adók behajtása és meg nem ajánlott újonczok kiállítása eltiltatik, továbbra is fentartja; a választás tisztaságának megóvását célozza a 15., a 16. és részben a 17. §. A közigazgatási bíróság felállítására vonatkozólag a miniszterelnök által tett nyilatkozat teljesen kielégítő és hiszem, miszerint a legrövidebb idő alatt a vázolt alapelvek mellett életbe fog léptettetni, a tisztviselők állásaikból fegyelmi úton csakis minisztertanácsi határozat folytán mozdíttatik el, mindenesetre nagy jogokat foglal magában a közszabadság érdekében. Szándékosan hagytam az önkormányzat belügyeire vonatkozó hatáskört utoljára, mivel, ama kétségtelenül nagy előnyök által, melyek eme javaslatban biztosíttatnak, az önkormányzat minden bizonynyal tágíttatik, a jelenleg érvényben levő törvénynyel szemben — mit eléggé igazol az 196. §-ban adott ügykör. A 136. §., így szintén a 139. §. egybevetése, mely szerint saját belügyeiben intézve, azoktól nagyrészt csakis törvényességi és alaki szempontból vonható meg a jóváhagyás, hogy a közigazgatási bizottságban választott tagjai nagyobb számával vesz részt és így ennek minden egyes szakába nagyobb befolyást és intézkedést nyer, hogy közgyűléseket tagjai 1/10-e kívánságára összehívhat, mégis kénytelen vagyok itt azon nézetemnek kifejezés adni, hogy ha én a mai viszonyokhoz mérten a vármegyéknek adott jogokat kielégítőknek tartom is, nem zárkózhatom el ama reményem és óhajom kinyilvánítása előtt, hogy eme hatáskör, ha egyszer az önkormányzati tagok életképessége és az ügyek iránti érdeklődése beigazoltatott, nagyban és sok irányban tágíttatni fog és el fog érkezni a nap, hogy a vármegye az állam felügyeleti és ellenőrzési jogának épségben tartása mellett, helyi érdekű ügyeit az esetben, ha ezáltal sarkalatos jogok megtámadva nincsenek, végérvényesen intézendi el. Hitem és meggyőződésem ez, miszerint az igen t. túloldal minden egyes tagja, midőn oly szívósan ragaszkodik a választási rendszerhez, ezt a legtisztább és legönzetlenebb hazaszeretettől áthatva teszi, teszi azon tudatban, hogy ha ez elesik, azáltal közjogunk és alkotmányunk egy sarkalatos pontján ejtetnék egy nagy rés, de engedje meg a t. túloldal nekünk is azt, miszerint bennünket is ugyanazon vezéreszme, a hazaszeretet, a közérdek vezet, és mivel én úgy látom, hogy ezen javaslat azon alapeszméket foglalja magában, melyeknek helyes és céltudatos keresztülvitele és fejlesztése mellett elérjük azt, hogy Magyarország erőben és tekintélyben nagy, erős, egészséges legyen, azért a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Boda Vilmos elitéli azt az eljárást, mely Magyarországon már meglehetősen divatba jött s mely abban nyilvánul, hogy a mit ok nélkül eltörülni akarnak, azt előbb szélibe gyalázzák és diszkreditálják, így tesznek most a vármegyével is. Mit akarnak azzal, hogy a reform javítani fog a helyzeten ? Hisz a megyei választások most sem egyebek, mint álcázott kinevezések. Mert hol akadna ember, ki szembe merne szállni a kormány képviselőjével, a főispánnal? A főispán kijelöli — úgyszólván kinevezi — a megválasztandókat s a törvényhatóság csak rákiáltja az obsigát éljent. Ha csakugyan vannak mellőzött közigazgatási tehetségek, mért nem szemelték ki eddig is a főispánok őket ? Ha pedig nem voltak, ezután sem fognak találni. ffg'-lU_______L____________''■JJi'l'L-lJJ________1____ k PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA, A toweri apátság. Irta : Besaut Walter. 47 Angolból fordította: Á. Katona Clementin. E jegyzőkönyv bizonnyal megrovásra méltó, mindazáltal egészen különálló dologként kellene azt tekinteni, nem pedig úgy mint a levelező társulatok által folytatott összeesküvések s izgatások egyik alkatrészét. Mert tényleg nem egyéb az filozofikus elméletek jegyzeteinél. Hiszen mindnyájan lehettünk tanúi, midőn egymás közt vitatkozó fiatal emberek a vita tüzében oly elveknek és nézeteknek adtak kifejezést, melyeket higgadtabb kedélyállapotban bizton elvetnek. Az volt a társulat főszerencsétlensége — folytató — hogy egyáltalán jegyzőkönyvet vezetett. E szerencsétlen körülmény nélkül ez ifjú most nem állana törvényszék előtt, hanem szabadon járna benne. De fájdalom, jegyzőkönyvet vezettek. A közvádló ur — mendá Vaughan — az ő ékesszólásával, melyről méltán hires s a törvény ama hatalmas fölfogásával, melyről oly nevezetes: fiatal enthusiásták s ártalmatlan és igénytelen kézművesekből álló klubot, a nagy forradalmi centrum egyik kártékony közegévé változtatott. Igen jól emlékszem e szavakra, mint amelyek nézetem szerint valószínűbb az esküdtekre, hogy hatnak, mint minden eddig mondottak. Vaughan úr egy ideig még követé az argumentálást, számtalanszor ismételve a már elmondottakat, csakhogy különböző szavakba öntve, amit nagyon unalmasnak találtam akkor, de később rájöttem, hogy ez a legczélszerűbb módja valamit egy brit esküdtszék fejébe verni, mely igen fogékony az előítéletre s rendesen ostoba. Ügyvédem beszédéből még csak annyit emelek ki, hogy erősen kifogásolta a korona által beidézett tanukat, míg Archert egyenesen csúszó-mászó féregnek nevezte, ki saját vallomása szerint még sokáig megmaradt a klubban, noha az ott hangoztatott elvek ellenkeztek érzelmeivel, de csak azért téve, hogy aztán elárulja azokat, kik őt barátjuk és elvtársuknak hitték. — Hogy vádlott mondotta volna ama beszédet, mely az utolsó este a klubban tartatott, emellett semmi sem bizonyít, — mondá ügyvédem — csak a jegyzőkönyv, melyben azonban egyáltalán nincsenek említve nevek. Ha az ékesszólás és észszerű érvelés megmenthetett volna, Vaughan ur bizonynyal megteszi azt. Azonban hiába kerestem enyhébb kifejezést az esküdtek arczán. Épp oly kemény és engesztelhetetlen kifejezés ült azokon Vaughan úr beszédének befejezésekor, mint midőn hozzákezdett. Sőt még a jelen volt néhány hölgy is oly kegyetlennek mutatkozott, akár csak Carthago hölgyei. Meglátszott rajtuk, hogy szeretnék vad ló farkára köttetni azt az embert, aki — mint nekik mondva volt — meg akarta fosztani őket szép házaiktól és vagyonuktól. Bárhová pillantottam a törvénykezési teremben, akár a birói karra, akár az esküdtekre, vagy a törvényszéki ügyvédek arczára, tisztán és világosan láttam kifejezve — elitéltetésemet. Esteli tíz óra volt már, midőn a közvádló fölállott, hogy feleljen. Jól tudta, hogy megnyitó beszédének hatása még élénken élt az esküdtszék lelkében. Ennélfogva, még csak kevesett tett hozzá. Rövid, de rendkívül erőteljes beszéd után újra leült. A biró épp ily röviden összegezett, mire az esküdtszék meghozta az ítéletet a nélkül, hogy elhagyná páholyát. — Bűnös mylord — szólt az elnök. Ekkor egyszerre nagy rémület fogott el. Fölfordult velem a világ s leesem, ha a mellettem álló porkoláb föl nem fog karjaival. De csakhamar magamhoz tértem, mire a biró kemény hangon s szigorú tekintettel kérdé, hogy van-e valami mondani valóm ? Azt akartam mondani, hogy nincsen semmi mondani valóm. De nyelvem megtagadta a szolgálatot. Csak fejemet ráztam tehát. Hallottam a jelen voltak helyeslő moraját ily gyors és igazságos ítélet fölött. A bíró egy pillanatig várakozott. Aztán föltette a fekete sapkát. E pillanatban a newgatei lelkész megjelent a biró széke mögött egyházi öltözetében. A biró a törvényszék rémes csöndjében kihirdeti az ítéletet — az árulókra mért rettenetes ítéletet, melyet azonban már nem hajtanak végre egész teljességében. Nem vagyok képes azt ismételni. Azzal végré, hogy: Az isten legyen irgalmas a lelkednek! A lelkész azt mondá : Amen. Midőn a biró megkezdte az ítélet kihirdetését, a bal oldalomon álló pálczás őrmester megfogta jobb hüvelykemet s feltartá, de nem tudtam, miért ? Midőn a biró az utolsó szóhoz ért, a porkoláb madzag, vagy zsinegből hurkot húzott hüvelykujjamra s megszokta. Külső jelvénye volt ez a kötélnek, mely nem sokára nyakam köré fog burkolódni. XVII. Fejezet. A siralomház. A baloldalamon álló őrmester megérintette a vállamat. A szép hölgyek hangosan csevegtek és nevetgéltek, mig én megfordultam, hogy elhagyjam a törvényszéket. A scheriff a birák nyomában haladt; a tanácsosok, ügyvédek, a tanuk s az esküdtek zajos lépésekkel hagyták el a tárgyalási helyet. — Vége volt a szinjátéknak. Csak Archer Richárd maradt még ott. Az övé volt az utolsó arcz, melyet láttam, rajta a káröröm borzasztó vigyorgásával. — Ez itt a siralomház, — szólt vezetőm, fölriasztva elmélyedésemből. Kis lámpást tartott a kezében, mely némileg bevilágitá a helyet. Egészen kicsiny szoba volt az, két szorosan egymás mellé állított táborn ágygyal benne, melyet két szál bárdolatlan deszka képezett. — Foglalja el ezt, — mondá vezetőm az egyikre mutatva. — Holnap külön czellát kap. Ez az ágy úgyszólván még ki sem hült Dick Pennyweight után, kit hétfőn akasztottak föl. Önre a jövő hétfőn kerül a sor, hacsak halasztási időt nem nyer. — Ott van a vizes korsó, így szólva, ott hagyott az ágy mellett, bezárva maga után az ajtót s a sötétben hagyva engemet. Az ágy látása legyőzhetlenül vonzott a nyugalom és alvásra. Éhes és szomjas is voltam, de mindenek felett halálosan fáradt. Úgy a hogy felöltözve voltam, az ágyra vetettem magam s azonnal mélyen elaludtam. Sajátságos, hogy még annak a gondolata sem tudott egy perczig is ébren tartani, hogy e rémséges helyen vagyok. Tizenegy óra körül lehetett, midőn lefeküdtem s reggeli hétig egy házamban aludtam. Ekkor iszonyú nyögésre ébredtem föl. Kívül már fényes nappal volt, de a kicsiny ablak a falon fent csak gyér világosságot engedett be. Azonban a másik ágyban mellettem egy férfi alakját vettem ki. Mint gyermek volt összezsugorodva fejével a térdén. Sirt és nyögött. Ekkor jutott eszembe, hogy hol vagyok, a siralomházban ! Nagy Ég! Még egy másik nyomorult is volt velem a czellában, még egy másik halálra ítélt szegény teremtés! — Ki van itt ? — kiáltám felugorva. — Ki ez a másik nyomorult teremtés ? Én egy citybeli boldogtalan kereskedő vagyok. Társulatunk főnöke s hitközségünk egyházi gondnoka. — Mit?— kiáltok. — Ön Thorpe úr? Tehát elítéltetett ? Ön, ki úgy ment a végtárgyalásra, mint vőlegény a mennyegzőjére ? — Hajh! ugyanaz, — felesé. — Jelenleg egy meggyalázott ember. — Nem tudom, hogyan fogom valaha kipihenni a végtárgyaláskor átszenvedett szégyent ; halálom napjáig ujjal fognak rám mutatni a tőzsdén, mert mindig azt az embert fogják látni bennem, ki váltóhamisítással vádoltatott s bűnösnek mondatott. — Uram, ez itt a siralomház, — mondom. — Mind a kettőnket fel fognak akasztani. Micsoda badarságokat beszél tehát a tőzsdéről ? — Nem úgy, fiatal ember, — szólt méltóssággal felülve ágyában. — Csalódik; engemet sem fognak felakasztani. Önt persze, hogy felfogják, de engemet nem. Ön bőségesen rászolgált. Föl fogják akasztani, fölfeszíteni s fölnégyelni, mint ahogy a hazaárulót megilleti. Barátjaival is hasonlólag fognak elbánni. Hah! megérdemelt leczke s minden árulóra intő példa lesz az. Mit ? Hát mire való lenne a törvény ha az önökhöz hasonló gazok megmenekülnének. De ami engem illet — folytatá — szó sem lehet nálam felakasztásról. Ez egészen visszás dolog lenne — csak az ítélet — az ítélet megokolása az, ami bánt engemet. Mikor én legalább is tisztességes fölmentésre voltam elkészülve ! Egészen biztosra vettem. Ama hitben voltam, hogy szabadon hagyom el a törvényszéket s mocsoktalan névvel térhetek vissza barátaim s üzletemhez. (Holott ez az ember 1500 font erejéig hamisított váltót!) Azt hittem nagy bankot fog rendieztetni tiszteletemre a kereskedelmi csarnokban. Sem lássa e kegyetlen fordulatot! Bűnösnek ítéltettem. Hát volt valaha ennél elfogultabb, makacsabb és ostobább esküdtszék ? S a biró, aki a formalitás végett — csakis a formalitás végett — mert kemény és szigorú arczkifejezése eléggé elárulta, mit tart az esküdtszékről — kénytelen volt feltenni a fekete sapkát s kihirdetni az ítéletet — (itt elakadt a kereskedő lélekzete) a bűnösöket fujó ítéletet — de csakis alaki tekintetből. — Uram — mondom — nem tudom mily alakú ítélet lehetett az az ön eseténél, de a kivé... akarom mondani az ítélet végrehajtása, valószínűleg ugyanaz lesz, a mi az enyém. (Folyt, köv.)