Pesti Napló esti kiadás, 1891. november (42. évfolyam, 301-329. szám)

1891-11-03 / 302. szám

Kedd, november 3. Budapest, 1891. 302. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, november 3. A delegácziók. A király, mint egy bécsi táv­irat jelenti, a delegácziókat e hó 11-én, szerdán, fogja a burgban fogadni és pedig 12 órakor a ma­gyar, 1 órakor az osztrák delegácziót. Az önkéntesek vizsgái. A m. kir. honvédelmi minisztérium a következő jelentést terjeszti be a képviselőházhoz, a közös hadseregbeli és honvéd­ségbeli egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának ered­ményéről, az 1890/91. tényleges szolgálati év vé­gén . A képviselőház 1889-ik évi április 29-én tar­tott 229-ik ülésében hozott 2209. számú határozatá­hoz képest van szerencsém a közös hadseregben és a honvédségnél szolgált magyar (és horvát) honosságú egyévi önkéntesek tisztivizsgájának eredményéről szóló jelentésemet a következőkben előterjeszteni ! 1. A vizsga letevésére az 1890/91-ik évben teljesí­tett egyévi tényleges szolgálat után hivatva volt a hadseregnél 966, a honvédségnél 159. Ezek kö­zül a vizsgát sikerrel tette le a hadseregnél 782, a honvédségnél 150. 2. A vizsgáról visszavettetett a hadseregnél 131, a honvédségnél 7. A vizsgát le nem tette betegség miatt a hadseregnél 14, a hon­védségnél 2. Önként visszalépett a hadseregnél 38, a honvédségnél —. A vizsgát egyéb más okból nem tette le a hadseregnél 1 (a fogságban), a honvédségnél —. 3. A vizsgán elbukottak közül az egyévi önkéntesek elméleti oktatásában a má­sodik tényleges szolgálati évben is résztvehetni feljogosíttatott a hadseregnél 117, a honvédségnél 5­4. A határozat 4-ik pontjára (hányan nem bocsát­tattak megfelelő magaviselet miatt egyáltalán a vizsgára az 1-ső, továbbá hányan a 2-dik szolgálati év elteltével ?), megjegyzem, hogy csupán egy fogságban lévő hadseregbeli egy­évi önkéntes nem bocsáttatott a vizsgára. 5. A határozat 5-ik pontja értelmében jelenthetem, hogy a 2-dik évben szolgáló 114 közös hadseregbeli és 3 honvédségbeli egyévi önkéntes közül vizsgá­ra jelentkezett 86 közös hadseregbeli és 3 honvéd s a vizsgát pedig sikerrel letette a hadseregnél 49, a honvédségnél 3. A vizsgán megbukott a hadse­regnél 37, a honvédségnél 6. Végül van szerencsém tisztelettel megjegyezni, hogy a fenti összegekben a nem Magyarországon levő hadtesteknél szolgált magyar (és horvát) honosságú egyévi önkéntesek is benn foglaltatnak. Az új kalocsai érsek üdvözlése. Császka György újonnan kinevezett kalocsai érsekhez kö­zelből- távolból egymást érik az üdvözlések. A­mint a kinevezési királyi kézirat leérkezett, gróf S­z­a­p­á­r­y miniszterelnök rögtön meleg hangú levélben üdvözölte az uj kalocsai érseket, kinek tegnap azután lakásán megjelenvén személyesen gratulált. Az uj érsek jövendő székhelyéről, Ka­locsáról a következő távirati üdvözlések érkez­tek, melyekre az uj érsek rögtön táviratban felelt. A kalocsai főkáptalani helynök üdvözlő távirata igy hangzik: »Nagyméltóságu Császka György kalocsai érsek urnak. Budapest. A legmélyebb hódolattal és legbensőbb örömmel üdvözli exczel­lencziádat, mint legkegyelmesebben kinevezett főpásztorát főegyházmegyéje nevében legalázato­sabb szolgája Mayer Béla főkáptalani hely­­nök.« Erre az uj érsek válasza a következő : »Méltóságos Mayer Béla püspök, főkáptalani helynök urnak. Kalocsa. Hálásan köszönöm mél­tóságodnak úgy saját, mint a kalocsai főegy­házmegye papsága és hívei nevében kifejezett szives üdvözletét. Imádkozzanak velem, hogy az uj terhet, melyet a gondviselés reám rótt, egy­házunk és hazánk javára, a gondjaimra bízott lel­kek és saját lelkem üdvére viselhessem. Császka György:« A kalocsai főkáptalan üdvözlő távirata a következő: »Nagyméltóságu Császka György kalocsai érsek urnak. Budapest. Hódolatteljes tisz­telettel üdvözli exczellencziádat, mint kegyelmes föpásztorunkat a kalocsai fökáptalan.« Az érsek válasza: »A méltóságos főkáptalannak Kalocsa. A méltóságos fökáptalannak szives üdvözletét szivemből köszönöm. Uj állásom súlyos terhei­nek elviselésében bizalommal számitok a mél­­tóságos főkáptalan támogatására. Ajánlom ma­gamat imáikba és testvéri szeretetükbe. Csász­ka György.« Kalocsa érseki székváros üdvözlő távirata. »Nagyméltóságu Császka György ka­locsai érsek­­ Exczellencziájának Budapest. Nagy­méltóságod kineveztetése örömünnepet hozott Ka­locsa székváros lakosságára. Fényesen tanúsított hazafius törekvése, szivjósága, áldozatkészsége ed­­digelé is meleg visszhangra talált közöttünk, most pedig, midőn a gondviselés nagyméltóságo­dat érsek- elődeinek dicső nyomdokaiba vezette, székvárosának lakossága nevében őszinte öröm­mel és forró szerencsekivánattal üdvözlöm azon édes meggyőződést táplálván, hogy exczellencziád szeretetére és atyai szivének gondosságára min­denkoron számolhatunk. — Fogadja kegyelme­sen Kalocsa lakosságának távirati üdvözletét addig is, mig a nagyméltóságod által jelzendő idő­ben lehetünk szerencsések szeretetünket, ragaszko­dásunkat és bizodalmunkat tolmácsolni. Dr. Brandtner György főjegyző.« Az érsek válasza: »Tekintetes dr. Brandtner György főjegyző urnak, Kalocsa város lakosságának szívélyes üdvözletéért fogadják, kérem, lelkem mélyéből fakadt köszöne­­temet. Nagynevű elődök helyébe lépve, főpásztori hivatásom legjobb betöltésére irányzott becsületes törekvést hozok magammal. Kalocsa székvárosnak javát első­sorban szivemen viselvén, remény­em, hogy a bizalom és szeretet kölcsönös érzelmeiben mindenkor egyesülve fogunk találkozni a hazafias kötelességnek terén. Örülni fogok, ha egy később kitűzendő napon küldötteik előtt élőszóval is ki­fejezést adhatok Kalocsa székváros lakossága iránti meleg érzelmeimnek. Császka György:« Az Ugron-párt e hó 5-án értekezletet tart, me­lyen hír szerint a függetlenségi és 48-as pártba való visszatérés felett határoz. A szerb miniszterválság. Vuics pénzügyminisz­ter lemondása általános kormányvál­ságra vezetett Szerbiában. Első­sorban Tauja­­novics kereskedelmi miniszter állása vált tartha­tatlanná, mert ő ellene Vuics olyan vádakat emelt, melyek személyes becsületébe vágnak. Pasics azonban nem akarta elejteni, mert azt hitte, hogy a szkupstinában sok híve van. Úgy látszik azonban, legutóbb az ellenkezőről győződött meg, tegnap ugyanis a szkupstina tagjaival értekezett s az értekezlet után Taujanovics újra leköszönt. Pasics miniszterelnök úgy oldotta meg a kérdést, hogy benyújtotta az egész kabinet lemondását. A ré­­gensség ezt elfogadta, de ugyanakkor ismét Pasicsot bízta meg a kabinetalakítással, így a válságnak a külügyek szempontjából nincs fontossága. Tisztán belügyi tekintetek okozták, mert a radikális ura­lom a legnagyobb zavarba hozta Szerbia viszo­nyait. Különösen pénz nincs s a kormány az adó­­kat sem meri behajtani, nehogy elkedvetlenítse a választókat, kiknek egyszer aranyhegyeket ígért. A franczia kormány és a radikálisok. A fran­­czia képviselőház mostani többsége tudvalevőleg két főcsoportból, a radikálisokból s a mérsékeltek­ből áll. A választások után a boulangizmustól való félelem egyesítette a két töredéket s rábírta arra, hogy támogassa a kormányt, melynek lelke az erélyes Constans belügyminiszter. De minél inkább apadt a boulangizmustól való félelem, annál job­ban lazult a két töredék viszonya s a radikálisok ismételve azzal fenyegetőznek, hogy felmondják a barátságot a mérsékelteknek. Sőt nem egyszer azt lehetett hinni, hogy tényleg kiütött köztük a test­­vérháború, ámbár a veszélyt mindeddig sikerült elhárítani. Most azonban újra nagy a két fél közt a harag s minthogy ma már Boulanger a te­metőben nyugszik, a hozzá fűződő mozgalom pe­dig elvesztette jelentőségét, nem lehetetlen, hogy ezúttal a két töredék csakugyan összevész s igy az eddigi köztársasági többség szétbomlik. A had­üzenet már megtörtént, még­pedig a képviselőház szombati ülésén. A fourmiesi szoczialista mozgal­mak miatt még a tavaszszal elfogták Lafargue nevű szoczialistát; a törvényszék vétkesnek találta és elítélte. Most azonban Lafarguet a szoczialisták képviselőjelöltnek léptették föl . Roche képviselő tegnap felhívta a kormányt, helyezze szabad lábra az elítéltet. Erre Falk­eres igazságügyminiszter azt felelte, hogy a kormánynak nincs joga olyan egyént, ki törvényesen elítéltetett, egyszerűen el­bocsátani a börtönből. E nyilatkozat szörnyen megharagította a radikálisokat; vezéreik, Clé­­menceau és Millerand hevesen megtámadták és szószegéssel vádolták a kormányt, sőt Clémenceau kijelentette, hogy a minisztérium megszegte a radi­kálisokkal kötött paktumot. A ház többsége a kor­mány mellett foglalt ugyan állást, de nem lehetet­len, hogy a radikálisok ez­úttal beváltják régi fenyegetésüket s megszakítják viszonyukat a mér­sékeltebb elemekkel. Ez esetben a képviselőház­­ban ismét nem lenne állandó többség s a kormá­nyok tétele, mint régebben, csupa véletlentől füg­gene. A miniszterek azonban azt hiszik, hogy e bajtól is megmenti őket az orosz szövetség; az offic­iózusok nézete szerint ugyanis a radikális pártnak nem lesz bátorsága ellenséges állást fog­lalni el ama kormány iránt, mely a külpolitikában oly fényes sikereket aratott. Hogy csakugyan ez fog-e történni, az már legközelebb eldőlhet, mert a parlamenti tárgyalások elég alkalmat szolgáltat­nak arra, hogy a radikálisok kimutassák, komo­lyan veendő-e fenyegetések vagy nem. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 3-án. A képviselőház mai ülésén a vasúti árufuva­rozásra vonatkozó nemzetközi egyezmény beczik­­kelyezéséről,­­ és a határjelek megsértése tárgyá­ban alkotandó büntető határozatokról szóló tör­vényjavaslatokat tárgyalta. Vita csak az előbbinél volt, melynél Beöthy Ákos, báró K­a­a­s Ivor, Irányi Dániel és H­a­v­­­á­r Dániel fejezték ki alkotmányjogi aggodalmaikat s Baross Gá­bor kereskedelmi miniszter iparkodott is azokat eloszlatni, de Szilágyi Dezső igazságügymi­niszter — bár Kaas Ivor direkte is idézte — ez­úttal sem sietett segítségére. A javaslatot elfo­gadták. A legközelebbi ülés csütörtökön lesz. Elnök: Péchy Tamás. J­egyzők: Dárday Sándor, Széll Ákos, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak : Gróf Szapáry Gyula, Baross Gábor, báró Fejérváry Géza, Josipovich Imre, Szilágyi Dezső, gróf Bethlen András. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­­lesíttetik. Az elnökségnek előterjesztése nincs. Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter beter­jeszti az 1892. évre szükséges ujonczmegajánlásról szóló törvényjavaslatot s a tavalyi önkénytesi tiszti vizsgák eredményéről szóló jelentését. Kiadatnak a véderő-bizottságnak. Felolvasásra kerül az elnök szokásos havi jelenté­se, mely tudomásul szolgál. A vasúti áru-fuvarozás. Következik a napirend: az igazságügyi bi­zottság jelentése a vasúti áru-fuvarozás tárgyában Bernben 1890. okt. 14-én létrejött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről és az azzal kapcso­latos intézkedésekről szóló törvényjavaslat tár­gyában. Bokross Elek előadó ismerteti a viszonyokat melyek az egyezményt szükségessé tették s aztán magát a törvényjavaslatot, mely az eddigi zavaros állapotokon segíteni lesz hivatva. Éppen azért az igazságügyi bizottság nevében elfogadásra van ajánlva a törvényjavaslatot, annál is inkább, mert a javaslat második szakában foglalt meghatalma­zás nem c­éloz egyebet, mint hogy ugyanazon fu­varozási intézménynél különböző és egymással össze nem egyeztethető jogszabályok ne legyenek érvényben, hogy a meghatalmazás szerint a mi­niszter rendeleti úton fogja a törvény szabványait megváltoztathatni, az nem képezhet aggályt, mert amint e javaslat, mely a meghatalmazást megadja elfogadtatik, már törvénynyé lesz s igy két hazai törvény fog egymással szemben állani. Beöthy Ákos kijelenti, hogy az egyezményt magát elfogadja, de a törvényjavaslat második szakaszát, mely az egyezménynyel összefüggésben nincs és nem is annak effektuálására vonatkozik, nem fogadhatja el. A nemzetek szolidaritásának nagy elve kedvéért mindenkinek csak örvendenie kell, ha egy újabb nemzetközi egyezményt sike­rül létesíteni, de a jelen esetben az egyezmény létr­­ötte fölötti örömet megrontja az a mód, mely­­lyel azt beczikkelyezni kívánják. Már a javaslat indokolásában is fordulnak elő egyes inkorrektsé­gek, mint pl. az, hogy Magyarország, mint egyen­értékű szerződő fél szerepelt volna, holott közös szerződő fél volt; aztán helytelen az, hogy a javas­lat csak az igazságügyi bizottságnak adatott ki s nem egyszersmind a közgazdasági bizottságnak is. Röviden foglalkozik ezután az egyezmény­nek ama részeivel, melyek a létező kereskedelmi törvények intézkedéseit módosítják s ezekre meg­­téve megjegyzéseit, áttér a javaslat második sza­kaszára. Ismétli, hogy e szakasz nincs összefüg­gésben az egyezménynyel. Ha e szakasz nem is fogadtatnék el, azért az egyezmény intakte meg­maradna. Ha tehát mégis bevették, annak czélja nem más, mint az, hogy a miniszter hatalmasko­dásának újabb tért biztosítson. Nem tartja helyes­nek, ha a kártérítési módozatokra vonatkozó tör­vény módosíttatik a vasutak érdekében, de ha már meg akarják változtatni, úgy annak novellá­­ris és nem rendeleti uton kell történnie. De nem csak azért ellenzi e szakaszt, hanem azért is, mert meg akarja óvni a kereskedelmet a miniszter ren­deleti féktelenségétől. Egyszer az egyöntetűség, másszor a fegyelem érdekében ad ki rendeletet s okoz vele folytonos amabilis konfúziót. Az előadó utalt Ausztriával való viszo­nyainkra. Éppen e viszonynál fogva nem szabad megengedni, hogy a miniszternek joga legyen a törvényt rendeletekkel megváltoztatni. Ha e sza­kasz elfogadtatik, akkor e jog a miniszternek megadatik. Ilyen módon hamar eljuthatunk a kor­mányzati diktatúrához. Az igazságügyi bizottság tett egy stiláris módosítást, de ez a bizantinizmus aktusa, mert azt mondja ki, hogy a rendeletek ki­bocsátása csak akkor engedhető meg, ha a kor­mány azt szükségesnek látja. Ezzel minden a kor­mány kényére van bízva. Ezt nem lehet megen­gedni. Éppen azért az egyezményt s a javaslatot általánosságban elfogadja ugyan, de a második szakaszhoz nem járulhat hozzá. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbaloldalon.) Baross Gábor kereskedelmi miniszter azt fejti ki, hogy mihelyt az egyezmény s a javaslat elfo­gadtatik, az törvénynyé lesz s igy a létező törvény ismét csak törvény által s a törvényhozás hozzá­járulásával módosíttatik. Fejtegeti ezután, hogy abban, a­mit Beöthy az egyezmény indokolásának inkorrektségéről és hiányosságáról mond, tévedés van, mert az indokolás az egyezmény minden lé­nyegesebb részéről bőven és világosan megemlé­kezik. Majd azt emeli ki, hogy az egyezmény nem a vasutaknak, hanem a kereskedelemnek nyújt elő­nyöket. Hangsúlyozza, hogy abban az esetben, ha a nemzetközi fuvarozásra nézve a jogszabályok már megállapíttattak, fontos gyakorlati érdeket képez, hogy a fuvarozási szabályok a belforgalomra nézve is módosíttassanak. Egyébként tárgyalások van­nak folyamatban, hogy Németország és Ausztria is akként módosítsa a belforgalmi fuvarozási szabá­lyokat, hogy azok ez egyezményhez simuljanak. Tagadja, hogy a törvényjavaslat második szakasza a minisztert felhatalmazná a törvénynek rendeleti úton való módosítására. A felhatalmazás csak arra terjed ki, hogy a kormánynak szükség esetén joga lesz a törvényt a törvény erőre emelt nem­­zetközi egyezmény szabványaihoz képest a belfor­galomra nézve is módosítani. Ez pedig lényeges kü­lönbség és semmiesetre sem mondható a hatalmas­­kodási vágy kifolyásának. Az egész intézkedés a kereskedelem érdekében történik, s ha ezt Beöthy kétli, ám ne fogadja el a szakaszt, s akkor látná csak, hogy váljon a kereskedelemnek használna-e e szakasz el nem fogadása. Mindezeknek alapján kéri a javaslat elfogadását. Iványi Dániel sajnálatának ad kifejezést, hogy a képviselők e javaslattal szemben oly vétkes kö­zönyt mutatnak s oly csekély számban jelentek meg. Egyetért Beöthy­vel abban, hogy a javaslatot a közgazdasági bizottságnak is ki kellett volna adni, a beczikkelyezésre nézve záros határidő az egyezményben meghatározva nincs s így a dolog nem olyan sürgős. Éppen azért javasolja, hogy a törvényjavaslat a közgazdasági bizottságnak is kiadassék. Egyetért Beöthyvel abban is, hogy a törvénynek rendeleti úton való módosítását sem­miesetre sem szabad megengedni. Ez oda vezetne, hogy a magyar törvényhozás a maga szuverén törvényhozói jogát másokkal megosztaná. Végül még egy fordítási hibára figyelmezteti a mi­nisztert. Dr. Kaas Ivor szavait az igazságügyminisz­terhez intézi. A kereskedelmi miniszter előadást tartott arról, hogy gyakorlati szempontból a bel­földi fuvarozásra is alkalmazni kell a nemzetközi fuvarozási szabályokat. E tekintetben nem vitat­kozik a miniszterrel. De Baross hivatkozott az Ausztriával 1878-ban kötött egyezményre s abból azt a szomorú következtetést vonta le, hogy léte­zik egy változhatatlan vasúti közös ügy, azaz oly vasúti ügy, mely csak Ausztria hozzájárulásával módosítható. Ez állításnak közjogi vitatásába nem bocsátkozik, mert ily argumentumra nem volt előkészülve, de nagyon bántja őt a közös ügyek ilyetén szaporítása s módosíthatlanná tétele. Mint közjogunk őréhez, az igazságügymi­niszterhez azt a kérdést intézi, hogy midőn az 1791. alaptörvény 10. §-a kimondja, hogy azért, mert Ausztria vasúti téren, valamit változtat, még Magyarország nem tartozik hasonló változ­tatást tenni s midőn tény, hogy rendeletekkel kormányozni nem szabad, miképp tartja közjo­gunkkal összeegyeztethetőnek a jelen javaslat má­sodik szakaszát? A javaslatot különben általá­nosságban elfogadja. Haviár Dániel Iványi felfogásához csatlako­zik. Tételes törvénynek módosítására csak a tör­vényhozásnak van joga s erről semmiféle minisz­ter javára nem mondhat le. Általánosságban a ja­vaslatot elfogadja, de a második szakaszt nem. Több szónok nem lévén följegyezve, elnök a vitát berekeszti. Bokross Elek előadó Beöthyvel szemben védi az igazságügyi bizottságot s a javaslatot ismétel­ten elfogadásra ajánlja. Szavazásra első­sorban Iványi Dániel azon indítványa kerül, hogy a javaslat a közgazdasági bizottsághoz utasíttassék. Az indítványt a ház többsége nem fogadja el, hanem általánosságban s aztán vita nélkül rész­leteiben is megszavazza a törvényjavaslatot. A felolvasott egyezményben néhány fordí­tási hibát a ház hozzájárulásával kijavítanak. Következik a határ- és földmérési jelek ron­gálása és megsemmisítése tárgyában alkotandó büntető határozatokról szóló törvényjavaslat tár­gyalása. Krajtsik Ferencz előadó ismerteti a javasla­tot , kifejtvén, hogy a bizottság az indokolást tel­jesen magáévá tette, ennek nevében elfogadásra ajánlja. A ház a javaslatot általánosságban és részle­teiben vita nélkül elfogadja. A legközelebbi ülés csütörtökön d. e. 10 óra­kor lesz. Ülés vége 1 órakor. A kép­v­iselőház pénzügyi bizottságából. A képviselőház pénzügyi bizottsága Wahr­­m­a­n­n Mór elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta a vallás- és közoktatásügyi tárc­a költ­ségvetésének tárgyalását. (Előadó O­r­s­z­á­g­h Sándor.) Elnök bejelenti, hogy Neppel Ferencz bi­zottsági tag betegség által van gátolva a bizott­ság ülésein való megjelenésben. Darányi Ignácz a prímási kinevezés és prímás-áthelyezés kérdéseire kiterjeszkedni nem kíván, de az elkereszt­elések kérdésére kíván egy észrevételt tenni. Örömmel fogadja a mi­niszter azon nyilatkozatát, hogy a kormány vál­tozatlanul ragaszkodik a törvényhez s az annak alapján elfoglalt álláspontjához s annak foga­natot is szerez ; megjegyzi azonban, hogy e vég­re nem elég, ha ily ügyekben ítéletek hozatnak, hanem kell, hogy azok végre is hajtassanak, a­mi eddig vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak rész­legesen történt. Ha pedig az ítéletek végrehajtása legyőzhetetlen nehézségekbe ütköznek, akkor nem marad más hátra, mint egész határozottsággal azon expedienshez nyúlni, melyet a kormány ad even­tual már megjelölt, hogy t. i. az anyakönyvek ál­­lamosíttassanak. De ha minden nehézséget el le­het kerülni egy oly modus vivendi által, hogy a tudvalevő bizonylatok átadása a hatóságok útján közvetíttessék, az ellen szólónak észrevétele nem volna. Szóló nagy súlyt helyez a felekezeti békére mindenütt, de kétszereset Magyarországon, mely az egység és az erő ezen forrását nem nélkülöz­heti. De e béke megóvására csak egy biztos mód van, s ez az, hogy az állami akarat minden irány­ban egyformán érvényesüljön. Horánszky a tegnapi napon hallott kije­lentések után csak röviden kíván nyilatkozni. Tel­jesen egyetért a kultuszminiszterrel abban, hogy a prímási szék betöltésének nagyfontosságú kér­dését a személyi momentumoktól el kell választa­ni és pedig az adott esetben annál inkább, mert ő is úgy van meggyőződve, hogy azon kiváló férfiú kezében, a­kire a korona bizalma esett, teljes meg­­nyugvással tekinthetünk azon fontos közjogi és egyházpolitikai érdekek gondos ápolására, me­lyek a primási méltóság viselésével össze vannak forrva. Más kérdés az, a­mit Helfy felt­etett és a­­mire a miniszter válaszolt, t. i. a legfőbb kegyúri jog csorbítatlan fentartása és gyakorlása. Definí­­cziókra szóló kiterjeszkedni nem akar, mert ez sokszor tévedésbe ejthet, de a kegyúri jog meg­nyugtató gyakorlására az bír fontossággal, hogy azon kombinácziók érdekében, melyek a jelen­legi prímás kinevezését megelőzőleg fenforog­­tak és melyeket a miniszter is konstatált, té­tetett-e kérdés Rómában ? miben állott ezen kérdés? és mi volt erre a válasz? — Csakis ezeknek ismerete teszi lehetővé a helyes kognicziót. Ezekre nézve kérne tehát a minisztertől vá­laszt. Az elkeresztelések tárgyában a miniszter nyilatkozata szerint semmi változás elő nem for­dult s igy szóló sem utalhat másra, mint azon ál­láspontra, melyet annak idején e kérdésben a ház­ban elfoglalt. Végül miután a primási szék áthe­lyezésének kérdésében a m­iniszter érdemleges nyi­latkozatot nem tett, erre nézve szóló ezúttal véle­ményt sem mondhat. Gróf Csáky miniszter első­sorban Dará­nyinak válaszolja, hogy nincs tudomása róla, mi­ként elkeresztelési ügyben hozott rendőri ítéletek végre nem hajtattak volna. Nincs oka kételkedni abban, hogy a belügyminiszter által végérvénye­sen hozott ítéletek végre ne hajtattak volna. A­mi Horánszky kérdését illeti, szóló már tegnap ki­fejti, hogy hivatalos úton az előterjesztést meg­előzőleg semmiféle kérdés a kormány részéről nem történt s semmiféle alkudozás nem fordult elő. Ré­gebben fennálló gyakorlat az, hogy az apostoli ki­rály saját informác­iója czéljából, mielőtt a hiva­talos eljárás kezdetét veszi bizalmas úton magának minden tekintetben felvilágosítást szerez. Ez tör­tént a jelen esetben is. — Ez tisztán az apostoli király véleményének s akaratának megállapítására bírhat befolyással, de semmiféle befolyást nem gyakorolhatott a magyar kormány eljárására. Szóló csak ismételheti, hogy semmi sem történt ez esetben, a­mi a korona főkegyúri jogát bármiként érinthetné. Pulszky Ágost az elkeresztelési ügyben megjegyzi, hogy figyelemmel kell lennünk arra, váljon a czél: a felekezeti béke és­ a törvény hatá­lyának biztosítása, el van-e érve a jelenleg alkal­mazott módszer által. Ha az eddig alkalmazott rendszabályok nem vezettek volna a kívánt ered­ményhez, fenmaradnak a kérdés megoldására azon további módok, melyeket a miniszter felhozott s amelyekre nézve az alkalmas időpont megválasz­tását természetesen a kormányra kell bízni. Horánszky a miniszter nyilatkozata után sem lát tisztán arra nézve, vájjon az előzetes tár­gyalás folyamán nem történt-e olyasmi, ami a korona kegyúri jogát érintette volna s erre nézve fentartja szóló magának esetleg nézeteinek más helyen való kifejtését. Gr. Csáky miniszter megjegyzi, hogy ha valamely esetben tudomására jutna, hogy végérvé­nyes ítélet nem hajtatott végre, nem mulasztaná el figyelmeztetni erre a belügyminisztert, a­ki bi­zonyára azon lenne, hogy a közigazgatási közegek teljesítsék kötelességeiket. Más ingerencziát e te­kintetben nem gyakorolhat. Horánszkyval szem­ben ismétli, hogy a jelen esetben abszolúte semmi se történt, a­mi az eddigi gyakorlattól eltért volna. Azt, a­mit Helly tegnap mondott vol­na, hogy azáltal, ha valaki kombináczióba vé­tetik, ezáltal rajta bármiként sérelem eshe­tett volna, egyátalán nem oszthatja szóló. Ily kombináczióba vétel mindenkire nézve csak ki­tüntetés. Helly nem teszi felelőssé a minisztert az iránt, váljon végrehajtatott-e valamely elkereszte­­lésügyi ítélet vagy nem, de megkívánhatni tőle, hogy minden ily esetről tudomást szerezzen. A­mi a kombináczió és jelöltség közti különbséget illeti, arra megjegyzi szóló, hogy ha az illető nem volt jelölt, miért nem jelentették azt ki a házban tör­tént interpelláczió alkalmával. Szóló a meghur­­czoltatást nem az illetőnek emlegetésében, hanem abban látta volna, ha igaz az a verzió, hogy az aka­dály Rómában keletkezett. Az elkeresztelési ügyet szóló azért mondotta tegnap függőben levőnek, mert úgy vélekedik, hogy csak akkor lesz ez tel­jesen megoldva, midőn a viszály minden magva el lesz hárítva. Az alsó papságra nézve pedig még mindig függőben levőnek kell tekinteni a kérdést s szóló azon reményben volt, hogy a miniszter megragadta a mostani alkalmat arra, hogy az ide­vonatkozó pápai breve napvilágot ne lásson. Ebben látott volna szóló vívmányt. Gróf Csáky miniszter válaszolja előtte szólónak, hogy Ugrón interpellácziójában nem az egri érsek jelöltségéről szólott, hanem a primási szék betöltéséről s inkább egyes egyének elleni czélzattal. A kormánynak tehát nem is lett volna módja a jelzett irányban nyilatkozni. Az elkeresztelési ügyben Helfy felfogását nem teheti szóló magáévá, mert az annyit jelen­tene, mintha a kormány transzakc­ióba akarna bo­csátkozni a magyar törvényhozás ügykörére nézve. Szóló tisztán a magyar törvény alapján járt el, s ebből vonta le a konzeqvencziákat. Ha egyházi ol­dalról történnének lépések, a kormány akkor jöne azon helyzetbe, hogy megállapítsa ez eljárással szemben, mi a kötelessége. A bizottság áttért ezek után a tárc­a bud­­getjének részletes tárgyalására, melynek lefolyá­sáról reggeli lapunkban hozunk tudósítást. A belpolitikai helyzetről. »A belpolitikai helyzetről« czím alatt Nagy- Szőllősön 24 napra terjedő röpirat je­lent meg. Átveszszük az egésznek irányát feltün­tető befejező részleteket, melyek igy hangzanak Legújabban a jobbra változás lehetőségére, az Apponyi által jászberényi beszámolójában jel­zett állásfoglalása s az azótai fellépése adhat re­ményt, és e reményt fokozza, hogy Ugronék is, a már egyszer kibontott zászlót nem ejtették el, csak egy időre félretették s az ma általuk ismét kitüzetett. Hazafias cselekedet ez mindkét részről és a helyzet megismerésének bölcseségére vall. Lobogtassa a mérsékelt ellenzék, a mai »nemzeti párt« kiváló vezére, az általa kibontott zászlót magasan, de consequensen kímélet nélkül, nem engedve melléktekintetek által magát s párt­ját letéríteni az útról, melyen haladni ígérkezik. Egy öntudatos, erélyes nemzeti politika min­den téren, minden irányban! Ily politika inaugurálása s folytatására a szabadelvű párt, vénségének meddősége és végel­­gyengülési reszketegségében, valóban nem képes. Nem fognak-e Apponyiék lankadni, képesek lesznek-e maguk iránt a nemzet­i országban bi­zalmat ébreszteni, tőlü­k függ, lesz erre módjuk és idejük elégséges még ez országgyűlés tartama alatt, és bizalmat gerjesztve, bizonyára tért fogla­­landnak a nemzet közvéleményében, és ekkor na­gyobb súlyt szerezve maguknak, nagyobb súlyt is vethetnek majd az általános választások mér­legébe. Ugronék helyzete részben könnyebb, mert nekik nem kell népszerűséget szerezni, azzal már is bírnak, de részben nehezebb, mert kevesebben vannak és mert kompaktabb a tábor, a­hol első­sorban az ő feladatuk, igyekezni tért foglalni. És ha az Apponyi és Ugron fellépéséhez köt­hető remények bekövetkeznének, alapos kilátás volna az általam tárgyalt belpolitikai helyzet ja­vulására és az eddigi s mai állapot káros hatása és elkerülhetetlen következményeinek ellensú­lyozására. Mert ha nem is juthatnának többségre Ap­ponyiék s Ugronék, úgy külön, mint együttesen, a bekövetkező országos választások alkalmából (és ez, az én állásomból, mint általánosabb szempont­ból ítélve meg a helyzetet, nem is szükséges), de bizonyára megszaporodva, mindegyikük, mint egy oly ellenzék (ha külön színezettel is) lépnének fel az országban s mutatnák be magukat a parlament­ben, mely számot tesz, mely fékezőt képezhet. És ez az, a­mire s­zükség van. A szabadelvű párt híveinek nagy része az országban nem lelkesedik pártjáért, csakis »re­­zignáczióval« fogadja a helyzetet és így van ez nemcsak az országban, de a parlament kötelé­kében is. Soha sem adatott meg a lehetőség a helyzet könnyebb kiaknázására és valóban hazánk igaz java érdekében, mint éppen most. A szabadelvű párthoz tartozók közül azokat, kik megbarátkoztak a közigazgatás államosítása s a kinevezési rendszer eszméjével, vagy annak máris hívei voltak, tulajdonkép semmi sem vá­lasztja el ma a volt mérsékelt ellenzéktől és a kor­mánypárt minden függetlenebbül gondolkodó tag­ja várjon józanul nem-e inkább Apponyiékkal me­het e téren is, mint Szapáryékkal, kik utóbbiak, reformátori képességüknek és a szabadelvűség kí­vánalmai iránti érzéküknek, az általuk bemutatott javaslatban, valljuk meg, felette gyönge bizonyí­tékát adták. Mindenki tudja, hogy közigazgatásunknak vannak hiányai, hogy azok bizonyos reformot igé­nyelnek, tehát, magának a reform eszméjének senki sem ellensége, — sőt egy észszerű reformba szívesen megy bele mindenki, még a kinevezési rendszer kérdése is mellékessé válhatik, kellően körülírt garanczia­törvények mellett, mert kine­vezett közegekkel is fennállhat a legteljesebb ön­­kormányzat , — de ily mélyreható reformot, vagy bármely komolyabb reform-akc­iót, a szemtől­­szembe látott kísérlet után, ugyan kinek lehet kedve­s bátorsága továbbra is Szalavszkyékra bíz­ni, vagy oly pártra, mely, mint a mai parlamenti kormánypárt, az eléje tálalt férezművet is kész lett volna skrupulus nélkül törvénynyé tenni. A ki pedig nem híve az úgynevezett államo­sításnak, kinek az önkormányzat keretében nem kell a kinevezési rendszer, vagy kit egyéb tekin­tetek visszatartanak a mérsékelt ellenzék, a mai nemzeti párttali együtt menéstől, annak Ugronék legújabb zászlóbontásával adva van a mód, hogy szintén pártra találjon, melyhez csatlakozhatik. Azonban maga a közigazgatási általános re­form kérdése, a maga egészében­­s lényegesebb részletei­ben felvehető, vagy maradhat pártpro­grammal, de nem nehezíti meg a mai helyzetet, mert előre láthatólag évek állanak rendelkezés

Next