Pesti Napló, 1891. december (42. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-03 / 332. szám
332. szám. Budapest, 1891. Csütörtök, deczember 342. évi folyam. Biertecsst Saél: Ferenczisk-tere, Athenaen uk-i p S1 91, A lap szellemi részét illető minden közlemény » ezerke este néglus intézendő. Kéziratok nem adatnak tissza. Kiadé bitstilt Forenaziak-ter«, Athenaen m~é p 61 • t. A lakosnyáji részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körötb panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 1 hónapra 9 írt. 8* as eati kiadás postai kölönküldése kivatik, postabélyegre havonként 85 kr., évnegyedenként 1 forint fel kifizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti ISTaplóc kiadó hivataléba Budapest, Ferencziek tere, AthenaeHmépései küldendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Az ellenzék győzelme. A mily váratlan, épp oly fényes volt az a győzelem, melyet a nemzeti párt a delegáczió mai ülésében aratott. És e győzelmet kétszeresen értékessé teszi az, hogy az a magyar nyelv jogosultságának szerzett érvényt és elismertetést éppen a hadügyi kormánynyal szemben, mely a magyar állam nyelve ellen eddig mindig rideg visszautasítást tanúsított; ma pedig, midőn e kérdés határozottan felvettetett, ellentmondó és határozatlan magatartással akarta leplezni ugyanezen álláspontnak fentartását, de amiben a hadügyminisztert ma végre erőteljesen és óriási erkölcsi súlylyal dezavuálta magának a delegácziónak nagy többsége. Ábrányi Kornél terjesztette elő az indítványt, mely a magyar delegácziónak e nagyfontosságú határozatára vezetett. Az indítvány nem kívánt egyebet, mint ami a magyar állam nyelvétől a dualizmus alapgondolatánál fogva meg nem tagadható, de eddig mindig és következetesen megtagadtatok a hadügyi kormány részéről, hogy »a közös hadügyminiszter a magyarországi törvényhatóságokkal az állam nyelvén levelezzen, magyar alattvalóktól folyamodványokat az állam nyelvén fogadjon el, s azokra a végzéseket az állam nyelvén közölje.« E határozati javaslat mellett gróf Apponyi Albert szólalt fel nagy hatással s módot nyújtott, a hadügyi kormánynak arra, hogy kielégítő és megnyugtató nyilatkozatot tegyen, ami szükségtelenné tette volna a határozati javaslat felett a szavazást. A hadügyminiszter képviselője azonban először határozatlan, másod ízben előbbi nyilatkozatával ellentétes választ adott, aminek következése az volt, hogy Ábrányi fentartotta határozati javaslatát. Alábbi táviratunk elég szemléltető képet ad arról, ami e közben és ezután a delegáczió ülésén történt. Az izgalom általános volt a hadügyi kormány magatartása folytán s miután a hadügyminiszter, daczára a hozzá kormánypárti részről intézett felszólításoknak, a kielégítő választ képviselője útján meg nem adta, a delegáczió kétharmad többséggel elfogadta Ábrányi határozati javaslatát. Az összes kormánypárti képviselők, három kivételével, a nemzeti párt tagjaival a határozati javaslatra szavaztak; ellene szavaztak gr. Pallavicini Ede kivételével a főrendi delegátusok. Az országban bizonyára örömteljes visszhangot fog kelteni a magyar delegácziónak e határozata, mely az első bátor hazafias fellépés a hadügyi kormányzatnak ama szelleme ellen, mely a magyar nyelvnek jogosult igényét és ebben a magyar állam közjogi szuverenitásának követelményét elismerni vonakodott. Oly erkölcsi diadal az, melynek meszsze ható következményei a magyar nemzeti érzület respektálása tekintetében elmaradhatlanok. Örömmel és lelkesedéssel üdvözöljük e fényes győzelmet, mely a nemzeti párt akciójának a delegáczióban maradandó emléke lesz. Értékes vívmányt, hoz magával haza az ellenzék e határozatban, melynek hírére magasan fog feldobogni ennek az országnak szive, mely hozzá van ahhoz, fájdalom, szokva, hogy a delegáczió működésétől nemzeti irányban eredményt ne várjon. Az eredményt ma kiküzdötte az ellenzék s ezzel az egész ország elismerését érdemelte ki. De a magyar delegáczió ellenzéki tagjainak magatartása a hadügyi költségvetés tárgyalásának folyamán is bizonyára rokonszenves érdeklődést fog kelteni az országban. A hazafias kötelesség teljesítésének legnehezebb feladata az, mely reájuk a delegáczióban várakozott. Összhangba hozni a hadsereg fejlesztésével és a védképesség fokozásával járó elutasíthatlan igényeket az ország gazdasági erejével és az alkotmány mellőzhetetlen követelményeivel, ha valahol nehéz probléma, úgy bizonyára nálunk az; de aki elolvassa a nemzeti párt tagjainak beszédeit, melyeket a hadügyi költségvetés általános tárgyalása közben tartottak, az lehetetlen, hogy meg ne győződjék arról, hogy amit ők, mint a maguk részéről a budgettel és a hadügyi kormánynyal szemben felállított követelményeket hangoztattak, az míg egyfelől a legmesszebb menő hajlandóságot tanúsítja a valódi szükség által igazolt igények teljesítése iránt, másrészről egyedüli garanciája annak, hogy a monarchia népei által hozott óriási áldozatok valóban biztosítsák is a kívánt sikert. Azok a tételek, melyeknek törlését, illetőleg leszállítását kívánta Beöthy Ákos határozati javaslata, egytől egyig olyanok, melyek a hadsereg védképességét egyáltalában nem érintik; hogy pedig a delegáczió ülésében határozottan nyilvánult és éppen gr. Apponyi Albert által amily lojalitással, épp oly hazafias bátorsággal hangsúlyozhatott a parlamentáris ellenőrzésnek az az alaptétele, hogy mielőtt a delegáció a folyton felmerülő és éppen nem megállapított rendszer létére valló több követeléseket megszavazná, tudnia kell a czélt, melyet a hadügyi kormány megvalósítani akar és látnia kell a maga egészében a szervezetet, melyet ezen kiadások segélyével a hadügyi kormányzat megalkotni szándékozik, — ez lehetetlen, hogy a legnagyobb megelégedéssel és valódi megnyugvással ne töltse el azokat, akik akarnak áldozatot hozni a véderő érdekében, de a czél és a követett rendszer ismerete mellett hiszik egyedül lehetségesnek az alkotmányos közreműködés sikeres gyakorlását. Kern a hadügyi igazgatás azon ágairól van szó, melyekben előre nem látható új felfedezések már előzetesen is kizárnak minden számítást és tervet, hanem szó van ama költségekről, melyeknek még előirányzása sem lehetséges, legalább elfogadható politika mellett, ha nincs előzetesen kontemplált rendszer és szervezet, melynek e költségek csak külső kifejezését és szükségszerű következményeit képezhetik. Szó sincs róla, jogosult az az álláspont, hogy vannak és lehetnek a hadügyi kormányzat körében oly detail-koncepciók, melyek nyilvánosságra hozatala nem követelhető, de meg sem engedhető. De a szervezetnek amaz általános körvonalai, melyek a budgetben számszerűleg meghatározott nagy összegekben szerepelnek, ily titkok közé nem számíthatók. Sőt az európai államoknak igen tanulságos hadszervezeti történelme azt tanítja, hogy ahol az ily általános szervezeti kérdéseket is elvonták az alkotmányos ellenőrzés alól, ott rendszerint nem is volt semmi, amit érdemes lett volna titkolni, vagy szükséges lett volna a titkolózás, mert a legtöbbször az derült ki, hogy nem egy kidolgozott és egységesen konczipiált szervezet, hanem ily koncepcziónak hiánya volt az, amit titkoltak s ez okozta azután ama megdöbbentő meglepetéseket, melyek gyászos nyomokat hagytak e nemzetek történelmének vérrel áztatott lapjain. A magunk részéről bízunk abban és hiszszük, hogy a hadügyi kormányzat megállapított rendszer alapján működik, midőn költségelőirányzataiba az ott szereplő többköveteléseket felvette. Sőt még azt is megengedjük, hogy az az ingadozás és azok az ellenmondások, melyek a delegáció hadügyi albizottságának különböző időben nyújtott felvilágosítások és előterjesztések között észlelhetők, inkább arra vezethetők vissza, hogy a hadügyi kormány ily módon akarta biztosítani bizonyos oly költségek megszavazását, melyeket különben éppen nem, vagy sokkal nehezebben hitt keresztülvihetőknek s végleges és egyszeri szükségletként mutatott be oly követeléseket, melyek tulajdonképen több évre terjedő kiadásoknak csak egy részletét képezték. De bátran merjük kimondani, hogy ez a legveszedelmesebb experimentumok egyike, mely a hadsereg-szervezet terén képzelhető. Egyfelől előáll ugyanis az a helyzet, hogy csak később, midőn az alternatívák már a maguk kényszerű hatalmával állanak elő, derül ki, hogy a konczipiált rendszernek igényei felülmúlják a nemzet gazdasági erejét, ami mindig veszedelmes válságokra vezet vagy az egyik, vagy a másik irányban, melyek nem kevésbbé lesújtók lehetnek, mint vesztett csaták egész sora; másfelül, még ha olyan is a megállapított rendszer, melyet, tegyük fel, a monarchia gazdasági erőtényezői még elbírnak, az ily módon megkísértett életbeléptetéssel mindig együtt járó visszásságok egyenesen lehetetlenné teszik annak következetes és egyöntetű végrehajtását s vagy mód nélkül fokozzák a keresztülvitel folyamán felmerülő s pusztán az eljárási mód eme neméből rezultáló költségeket, ami még a beállható esetek közül a legkedvezőbb; vagy azt idézik elő, hogy a fokozatos életbeléptetésben meg nem tartható következetes és egyöntetű eljárás hiánya folytán a szervezet kiépítésének összhangja csak hosszú idő eltelte után áll valamiképen elő s ekként, ha a háború veszélye ezen időpont bekövetkezése előtt merül fel, a hadsereg éppen ennek következtében kétszeres veszélylyel megy a háború elé. A parlamenti ellenőrzés jogának bátor hangoztatása a delegáczióban, mely mind e bajokat elhárítani alkalmas, nagyon szokatlan dolog. De az a nagy erkölcsi győzelem, melyet az ellenzék ma a nyelv kérdésében kivívott, reményt ad arra, hogy a parlamenti jogok biztosítása terén sem lesz oly kilátás nélküli a delegáczióban a küzdelem jövőre, aminő az eddig tényleg volt, a pesti napló tárczája Alienor. (Dalmű 4 felvonásban és egy epilógban. Szövegét írta Haraucourt Edmond, fordította Váradi Antal. Zenéjét szerző Hubay Jenő. Budapest, kiadja Pfeifer Ferdinánd) Hubay Jenő operájának szövege, melynek levonatát már ma vettük, úgy tartalmával, mint verstechnikai szépségeivel figyelmet kelt. Váradi Antal, ez opera szövegfordításában is azt a virtuozitást fejti ki, mely őt legjobb műfordítóink sorába emelte. Az opera a ködös regevilágban játszik. Az ihletett dalnokot a lant vezérli által az életen. Ezzel keresi kenyerét, ezzel nyeri meg magának a sziveket, ezzel hódit, ezzel szerez tekintélyt — s mentél szebben zeng ez a lant, annál nagyobb e a nép előtt! Háborgó hadakon ez vezérli át — királyok trónja előtt ez ad neki a főurral egyenrangot — ezzel Orpheusz, aki fenevadakat szelídít, ezzel Árion, a ki városokat épit, ha kell! Vedd el a dalnoktól, a bárdtól ezt a lantot vagy hárfát — s kitépted a szivét! Mint a középkor lovagjainak pajzsa és czimere, a babonásnak talizmánja, a hívőnek szentsége — olyan a bárdnak a hárfa. Ha elveszik tőle, szárnyaszegett sas, mely a porban vergődik s nem törhet többé az ég felé! Ekkörül fordul meg »Alienor« meséje, melynek alapeszméjét az emberi hálátlanság, s az ezzel szemben felmagasló messiási alak, Merlin, bocsánata képezi. Az emberi hálátlanság egyik legkiáltóbb ténye a Merlin hárfájának elrablása, s végül Merlin megköveztetése. Alienor egy szegény pásztorleány, akit nevelőjének fia, Orlin szeret. A szerelmes pár boldogságának útját állja, hogy a király fia, Hoel, beleszeret a lányba. De csakhamar kiderül, hogy a leány a király gyermeke s most már az ifjú pár boldogságának nem Hoel az akadálya, hanem a rangkülönbség. Ámde a király azt mondja, hogy az nyeri el leánya kezét, ki elhozza Merlin hárfáját. Orlin ekkor az és a leány legnagyobb jótevőjének, Merlinnek, hárfáját megy elrabolni. E jelenetből adjuk a következőket: Typhanie Mindjárt jő . . . s lepihen Fáradtan . . . e helyen. Orlin őt ... a hőst, a nemest, Aki sohase gyűlölt S ellenéért is esd Akit áld ez egész föld — Csupa szív, s szeretet ... S rablója én legyek ? . . . Typhaine Ha majd védtelenül leterült s elaludt. . . Orlin Tegye, ki ilyet tenni tud. Szégyenkező szivem föllázad . . . Typhaine Orlin — eszedbe jut, Hogy megmented hazádat ? Orlin A hazát ? Utolsó csepp véremmel ha kell De nem, hogy ily bűnt kövessek el — Mentést a hon ily áron nem követel — Gyalázat! Typhaine Hát majd elköveti más . . . Szived boruljon gyászba Szegény Alienor . . . Megöl e csalódás . . Orlin Hallgass! . . . Typhaine Szerelmesed Megveti a szived — S egy más, — királyfi tán Vagy koldus, bírni kíván, Kit nem ijeszt e vész . . . Nem remeg — s az övé lesz! . . . Orlin Elég! . . . Typhaine És diadallal megy a mátkapár, Rájuk nász üdve vár, S aztán ... a család! . . . Orlin Megteszem, mit kívánsz . . . Typhanne, Merits tehát erőt: — Gondold meg, ha remegsz — Elveszted őt! (Indul halfelé.) Erős légy! (el.) A hárfa-rablás sikerül s Merlin később megbocsát a párnak, mely egybekel. Hárfáját visszakapja, de most a király azt akarja, hogy harczi dalt zengjen. Ámde Merlin ilyet nem zeng, mert: Merlin: A vér ! Mindig a vér A gyilkolás vad árja ... A tenger a hunyó napot, Vértóba várja ... Oh, népek, nemzetek ! Egy isten alkotott — Véretek foly — oda nézzetek A sátán kaczag ott E zord, véres csatára! Embervetést kaszál Vérbe borult kaszája .. . (Merlin megragadja hárfáját.) De azért újra nyíl A tündérszép tavasz, Leszáll a béke rá, Az ég mosolya az! Messze jövőben majd Teljesül édes álmom Gyászos anyák reménye: Béke a világon! Soká . . . nagyon soká — De még megjö a nap, Midőn a frank s breton Majd kezet nyújtanak. Egy hazájuk leszen S béke minden szivén — S egy uj világ meleg sugárú napja Kél majd az emberek felett, Látom, szent tünemény Sugáros képedet: Ó testvérszeretet ! A háborúban a király elesik s a nép Merlint teszi ezért felelőssé s megöli. Végül a kar dicsőíti Merlint. A szöveg, melynek rövid kivonatát itt adtuk, gazdag hatásos jelenetekben s az uj opera előreláthatólag színi effektusokban is bővelkedni fog. Gróf Teleki Sámuel Afrikában. 15 Lelita kísérője HÖHSJELL JÁNOS, cs. és kir. sorhajóhadnagy. A mi oroszlán és leopárd, zsiráff és strucz, hiéna és egyéb vad itt van, az éjjelenként a Csipetóhoz vándorol vizet inni; ennek környéke tehát a vadászatra nézve valóságos paradicsom; a tóban magában nagy számmal vannak harcsák és sügérek, valamint krokodilusok és vizi lovak. Csak néhány óra választott el még első czélunktól, az erdőben rejtőző Távetától. E névnek gyakran egyszerű kiejtése is varázserőként hatott embereinkre és őket, midőn kimerültek és kifáradtak új erőre keltette; nem csoda tehát, hogy ha egyszerűen csak rágondoltunk, e gondolat képes volt embereinket és nem kevésbbé bennünket is kábultakká tenni. De mi mindent is kellett volna e csöndes, sokat igéző erdőnek adnia, amelynek mélyébe a halomról tekintetünkkel hiába igyekeztünk behatolni ! Az erdő hűvös árnyékában, csevegő patakok szélén nyugalmat és pihenést! Nehéz, a naptól elsütött pusztákon, nagy forróságban megtett menetek után igazi afrikai paradicsomba kellett eljutnunk ! Késő éjjelig gyönyörködtek embereink abban a gondolatban, hogy minő élvezetek várnak rájuk; midőn tehát másnap szürkülni kezdett, tanyánk olyan féktelen vidámság képét nyújtotta, mint soha azelőtt. Sokan közülök felöltötték ünnepi ruháikat, mások éltek az alkalommal és már előtte való nap kimosták ingeiket. A puskákat megtöltötték puskaporral a megrepedésig, csakhogy a bevonulás ünnepét a szokott és kellő módon megülhessék; mindenki sietett és sürgölődött, hogy lehetőleg gyorsan készen legyen; örömtől sugárzó arczokkal és ujjongó kiáltozások közt indult útnak a karaván. Minél közelebb jutottunk Távetához, annál zöldebb és bujább lett a növényzet, annál magasabbak és összefüggőbbek az erdő fái, annál sűrűbb a kúszó növényektől behálózott bozót, míg végre a sötét, nyirkos-nedves erdő egészen körülfogott. A fák koronái ugyan magasra emelkedtek föl fejeink fölé és sűrű árnyékot vetettek reánk, de tüskés bozótok és tövises felszökők is tekerőztek közbe. Az ezerszer ide-oda kanyargó ösvényt gyakran keresztbe fekvő fatörzsek zárták el; minduntalan meg kellett hajolni; a földön kellett csúszni, fordulni és kanyarodni, hogy a számos fordított kampókat kikerüljük ; így tehát csak lépésben haladhattunk előre. Kínos hosszú fennakadások történtek és embereink lassanként már fáradtakká és rossz kedvűekké kezdtek válni, ámde annál jobban ujjongtak azután, mikor végre a puskaropogtatás megkezdődött; ezzel ugyanis meg volt adva a jel, hogy a karaván eleje megérkezett Távetá bejáratához, a nyers fatörzsekből készített erős kapuhoz, amely az ültetvények szélén az ösvényt elzárja. A már reggel keményen megtöltött puskák tehát majd a messze távolban, majd veszedelmes közelségben, mennydörgéshez hasonlóan ropogtak a visszhangzó erdőben. Eközben a számos madár, amelyek fölriasztva repültek tova, szörnyű rikácsolást vitt véghez; a majomcsapatok pedig, amelyek eleinte vakmerő közelségből bámultak reánk, most nyakrafőre siettek, merész ugrásokkal a fák legmagasabb tetőire följutni. Egy másik karavánnak emberei, akik épen akkor az erdőben tanyáztak, a puskalövésektől édes semmittevésekből fölriasztva, most ugyanannyi, esztelenül sok puskaport kezdtek elpazarolni; itt is ott is ropogtak tehát a puskák és a békés bevonulás igazi csatának nyújtotta képét. Miután a keskeny kapun négy kézláb átmásztunk, nyíltabb vidékre érkeztünk ; az ösvény szabadabbá lett; mi tehát gyorsabban haladhattunk a hűvös banyán a berkeken keresztül és sebesebben kelhettünk át a számtalan kis vizeren. Tétlen benszülöttek állottak itt-ott az út mellett; örömet eláruló tekintettel nézegettek, a mint mellettök elhaladtunk ; maguk az apró erdőkkel környékezett mezőkön dolgozó asszonyok is félbehagyták munkájukat; az idegen magvanák pedig még füstölgő puskáikkal elesiettek, hogy kezeinket megcsókolják és mint régi, várva-várt barátokat üdvözöljenek. Rövid, futólagos Jámbo, jámbo száná, szábálkbeli, uháli gháni, hábári, gháni*) és egyebek elmondása után, mindenki a fátalan, magas gyommal benőtt tisztásra sietett, mert ide jutván, a paradicsomi Távetá szivében voltunk. *) Jó napot, Isten hozott, hogy vagy, mi újság. III. FEJEZET. Tartózkodásunk Távetában; utazásunk a Kilimándron és a Meruhegyhez. (1887. április 30-tól július 15-ig.) Táveta igazi eldorádó. — Találkozás az angol vadásztársasággal. — Tanyaépítés, tanyai élet. — Hámisz, a majmunk. — A mtáveták. — Dualla Idrisz. — Az állati élet az erdőben. — Két karaván visszatér a tengerpartra. — Indulás a Meru-útra. — Orrszarvú vadászat. — Három nap a Kilimándsáron. — A Kilimándsáro alja mentén a Meru-hegyhez. — További vadász-élmények. — Találkozás mászáikkal. — Az Engilátánál. — Az időjárás és az utak állapota az esős évszakban. — Bivalyvadászat. — Első ismeretségünk a vámerukkal. — Békekötés. — A vámeruknál. — A Bálbál-tó. — Matunda szultán. — A Dárdsámán. — A Rongán keresztül Kis-Árusába. — Kábé. — Újra Távetában vagyunk. — Részleteink kiegészítése. — Vadász-kirándulás. — Megindulunk a Kilimándsárára. — Tartózkodásunk Mihálinál. — Fölmenet a Kilimándsáro-nyeregre. — Egy éjjel. — 11° C-nál. — kísérletet teszünk a Kibora fölmenni. — Visszatérés Távetába. — Megindulunk a mászáik földjére. Nem régen történt, hogy a mai távetáiak ősei, előbbi lakóhelyeikről elűzve, a Lumi melléki árnyékos, erdős vidékre siettek, hogy ott menedéket keressenek. Az erdő mélyében föltalálható zavartalan béke, a tiszta vizű patak, a gazdag föld, mely a ráfordított munkáért százszoros jutalmat ígért — mindez csalogatta őket, hogy ezen erdőben keressenek maguknak uj lakóhelyeket ; serényen neki estek a buján tenyésző növényzetnek, baltával és tűzzel tisztásokat teremtettek és elkezdték a földet művelni. Az egész világtól elkülönítve, szerényen éldegélt az erdei gyarmat, míg egy szép napon a kereskedők föl nem fedezték, onnan túl folytonosan föl-fölkeresték. A békés lakosság híte csakhamar messze elterjedt; hűvös, árnyékos banyána berkeiben gondtalanul, pompásan lehetett élni; a karavánok tehát mindig gyakrabban és gyakrabban választották pihenőhelyekké. A benszülöttek szívesen látták maguk körében a parti lakókat, mert ott létük alatt magukat biztonságban érezték, ami fölöslegük volt,készségesen el is adták nekik és igy lassanként újra jómóduakká lettek. A kereskedőknek szintén érdekökben állott, hogy a benszülötteket barátaikká tegyék, mert csak igy válhatott az erdő biztos nyugvó helyükké. Kelméken és gyöngyökön, puskaporon és puskákon kívül, különböző földtermékeket is hoztak magukkal, a melyeknek termesztése mindkettejöknek érdekében állott és igy vált Távetá azzá, a mi ma boldog és megelégedett árkádiaiat, gazdag és szép telepévé, csaknem második hazájává azon nyugtalan elemeknek, amelyek északkeleti Afrikában az utazást hivatásukká tették, mert rendesen csak Távetával ér be az ember a földrész belsejébe; midőn pedig azt elhagyja, ismét kint van belőle. Az erdőt, a mely veszély idején menedéket nyújt, a távetáiak még mindig kímélik, bár puskáik Typhaine Orlin Typhaine Orlin Merlin amott Csönd van . . . várd e helyen Mig hangszerével megjelen. Tudod , mi vár reád ? ! Légy hát rettenthetetlen . . . Mivé lettem Anyám! . . . Ne remegj hát! Nagy isten . . . Mivé levék hát . . . Én . . . orvul megraboljam őt ? . . . Lapunk mai számához fél év melléklet van csatolva. Budapest, decz. 2. A választások feletti bíráskodásról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött képviselőházi bizottság Bokross Elek elnöklete alatt tartott mai ülésében folytatta a törvényjavaslatnak és pedig az érvénytelenségi eseteket megállapító 3. §-ának részletes tárgyalását. A szakasz tizennegyedik pontjánál (a választásnak nem a kitűzött időben és helyen való megnyitása mint érvénytelenségi eset) Gruner mellőzendőnek tartja azt az eszmét, hogy váljon a választási elnök felmerült szükség folytán, vagy anélkül halasztotta-e el a választás megnyitását. Horváth L. a választási törvény módosítására vonatkozó fejezetbe tartja átteendőnek a pont azon rendelkezését, mely szerint elhalasztás esetében az 1874: 33. t.-czikk 70. §-ában az ajánlás beadására meghatározott fél óra s a szavazás elrendelésére megállapított egy óra a tényleges megnyitás időpontjától számítandó. A bizottság hozzájárul ezen rendelkezés áttételéhez s a pontot egyebekben érdemleges módosítás nélkül elfogadja. Ezzel a tárgyalás folytatása holnap d. e. 11 órára halasztatván, az ülés véget ért. A magyar delegáczió ülése. — Távirati tudósítás. — Bécs, decz. 2. A magyar delegáczió ma délután két órakor tartotta hatodik nyilvános ülését. Elnök: Zichy Ferencz gróf. Jegyzők: Hegedűs Sándor, Rudnyánszky Béla b. Jelen vannak a közös minisztérium részéről: Bauer b. hadügyi és Kállay pénzügyminiszterek, Tóth legfőbb számszéki elnök, Barkassy vezérkari ezredes, Cziráky Béla gr. udvari tanácsos, Szentgyörgyi Gyula osztályfőnök, Ferenczy sorhajó-hadnagy, Beckerhimn tüzér-ezredes stb. A magyar kormány részéről jelen voltak: Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök, Fejérváry, Wekerle, Szögyény miniszterek. A jegyzőkönyv hitelesítése után elfogadtatik az országos bizottság házi költségvetése. Napirend előtt Beöthy indítványozza, hogy az országos bizottságnak a hadügyminiszterre vonatkozó külön határozatainak elseje és másodika mint rendesen, most is együttesen tárgyaltassék. E határozatok elseje a katonai akadémiákra , illetőleg Magyarországon felállítandó új akadémia létesítésére; a második a magyar nyelvnek a katonai tanintézetekben való oktatására vonatkozik. Az indítvány helyesléssel fogadtatván, Rakovszky előadó előadja és indokolja az albizottság határozati javaslatait. Ezzel szemben Beöthy a következő határozati javaslatokat nyújtja be: Határozati javaslat.A közös hadügyminiszter által a katonai akadémiákra vonatkozó kimutatások egyelőre tudomásul vétetnek. Azonban egyúttal utasítja az országos bizottság a hadügyminisztert arra, hogy Magyarország területén oly magyar tannyelvű katonai akadémia felállításáról gondoskodjék, melynek tanterve azonos legyen őfelsége többi országainak területén levő katonai akadémiák tantervével.« Határozati javaslat: »A hadügyminiszter által a magyar nyelv oktatásának eredményéről előterjesztett kimutatások tudomásul vétetnek, egyúttal azonban utasítja az országos bizottság a hadügyminisztert arra, hogy a Magyarország területén levő katonai alreáliskolák tanterve