Pesti Napló esti kiadás, 1892. május (43. évfolyam, 122-151. szám)

1892-05-02 / 122. szám

hét alakuljon. A megyékből érkezett hírek is arra engednek következtetni, hogy rendzavarások nem lesznek. Páris, május 1. A belügyminisztériumhoz érkezett jelentések szerint eddig francziaország­­ban sehol sem fordult elő rendkívüli incidens. Nem volt még május elseje,mely ily csendesen folyt volna Letartóztatásokról sehonnét sem érkezett jelentés 4 órától fogva a forgalom Párisban élénkebb lett. Páris, május 1. (Délután 2 órakor.) Eddigelé mindenütt csend és nyugalom uralkodott. Páris, máj. 1. (6 óra 30 perc­ este.) A fegyü­­lést délután a Salle de Favreben tartották meg. Mintegy 3000-en voltak jelen. Eddig nem történt rendzavarás, az összes szónokok követelték a 8 órai munkaidőt. Vaillent városi képviselő kijelen­tette, hogy a munkás­párt az idén utoljára fog kísérletet tenni a kormánynál. Ha a követelésnek nem volna eredménye, erélyesebb intézkedéseket kell tenni. Levy szoczialista képviselő a leghatá­rozottabban megtámadta az anarchisták eljárását. Szónok barátja a forradalomnak, de ellensége a dinamit-merényleteknek. (Elénk tetszés.) A gyűlés határozati javaslatot fogadott el, melyben a 8 órai munkaidőt és a helyközvetítő irodák megszünteté­sét követelik. A gyűlés, mialatt szétoszlott, élén­ken éltette a szocziáldemokrata forradalmat és a Carmagnole-t énekelte. Az eloszlás rendzavarás nélkül történt. Zürich, május 2. A szoczialisták a májusi ün­nepet jövő vasárnapra halasztották. Páris, május 2. (Éjfélkor.) Este itt teljes nyugalom uralkodott. Semmiféle zavargás nem fordult elő. Kilencz órakor a csapatok visszavo­nultak a kaszárnyákban. Páris, május 1. (Délután 3 órakor.) Az utczák még néptelenebbek, mint délelőtt. Kocsik és gya­logjárók csak szórványosan láthatók. Lyon, St. Etienne, Marseille és Lille városokból érkezett táviratok szerint e helyen teljes a nyugalom. Tours­­ban a múlt éjjel egy árnyékszéken felrobbant egy bomba. A merénylet elkövetője súlyosan megsebe­sült. Chartresben ma a székesegyházban a mise alatt petárda robbant fel, mi pánikot okozott. Bal­eset azonban nem történt. London, május 1. Ma reggel közvetlenül a woolwichi fegyvergyár fala mellett fekete kézitás­kát találtak, melyben nyolc­, részben dinamittal, egy részben lőporral teli szelencze volt. A táska hír szerint számos, idegen nyelvű iratot tartalma­zott. A szelenczék tartalmát holnap a robbanósze­rek felügyelője meg fogja vizsgálni. Marseille, május 1. Marseille környékén egy gyűlésen verekedés támadt. A rendőrség közbelé­pett és a gyűlés végén két embert letartóztatott. Az utczákon a lovasság állította helyre a rendet. Lüttich, május 2. A nap folyamán több helyen fordultak elő dinamitmerényletek. Az egyik Selyssenchamps szenátor há­za ellen volt irányítva, de csak kevés kárt okozott. Két robbanás történt a Szt.-Márton­­templomban, tetemes kárt okozva. A szoczia­listák klubhelyiségekben tapsoltak a me­rénylet hírének. A rendőrség, a polgárőrség és a csapatok fegyver alatt vannak. (M. E.) Lüttich, május 2. Tegnap este 10 órakor újabb robbanás volt, még­pedig a Szent-Már­­ton templom háta mögött. Körülbelül 100,000 frank értékű üvegfestés tönkre­ment. Mintegy 300 méternyi kerületben a házaknak több száz ablaka össze­tört. Ifjabb robbanásoktól tartanak, mert több töltényt találtak égő kanó­­czokkal. A városban leírhatatlan az izgatottság. Lüttich, május 2. Tegnap este 8 órakor D­e­t­­teki városi tanácsosnál és fiánál két robba­nás történt, melyek nagy kárt okoz­tak. Szerencsére senki sem sérült meg. London, május 1. A mai munkástüntetés tel­jes rendben folyt le. A munkásegyletek hosszú menetben a Hyde-parkba vonultak, hol félkörben 16 szószék volt felállítva. A menet felvonulása két és fél óráig tartott. A munkások számát 300,000-re teszik. Sok vörös zászlót látni. A gyűlés négy órán át tartott s a nemzetközi 8 órai munkaidő mellett foglalt állás. A nemzetközi szószékről né­met, franczia, osztrák, lengyel és orosz szónokok és szónoknők mondottak beszédeket. Kopenhága, május 1. A város rendes képét nyújtja. A kegyetlen hideg daczára a munkásgyü­­lések igen látogatottak voltak. A csend sehol sem zavartatott meg­ Kopenhága, május 1. Itt és sok más városban népgyülések voltak, melyekben egybehangzó ha­tározati javaslatokat fogadtak el a nyolcz órai munkaidő és a munkás védelmére vonatkozó nem­zetközi egyezmények tárgyában. A határozatokat a törvényhozás elé terjesztik. Bern, május 1. Május elsejét itt csekély rész­vétel mellett, zavartalanul ünnepelték meg. Krisztiánja, május 1. A mai munkásmenetnél 31 szakegylet, 3—4000 emberrel vett részt. Beszé­deket tartottak a 8 órai munkaidő, a szocziálde­mokrata munkás­szervezés és az általános szava­zati jog mellett. — A menet a legnagyobb rendben folyt le. Madrid, május 1. Ma mintegy 2000 szoczia­lista nagy­gyűlést tartott. Gromez elnök üdvözlő beszédet intézett a »világegyetem szoczialistái«-hoz és felolvasta az érkezett táviratokat. Egy kőműves ember azt kívánta, hogy rombolják szét a vasuta­kat és vérpadi halált jósolt a polgároknak.­­ Egyébként azonban a népgyűlés nyugodtan folyt le. (M. É.) Fourmies, május 1. A mai nap teljes nyuga­lomban folyt le. Lafargue képviselői "Wignehies­­ben, Fourmies mellett, nyilvánosan kigúnyolták. Amsterdam, május 1. Május elseje alkalmából itt két gyűlést tartottak, melyek teljes rendben folytak le. A gyűlések végén a szoczialista veze­tők felszólították a tömeget, hogy térjen haza és kerüljön minden rendzavarást. Madrid, május 1. A város szokott képét nyújt­ja. A csapatok konszignálva vannak. Sem Mad­ridban, sem a vidéken eddig nem fordult elő in­­czidens. Bern, május 2. A munkások májusi ünnepe mindenütt nyugodtan folyt le. Az időjárás zord. Lisszabon, május 2. A munkástüntetések tel­jesen nyugodtan folytak le. A munkások koszo­rúkat tettek a szoczialisták sírjaira és határozatokat hoztak a 8 órai munkaidő érdekében. Bukarest, május 2. A munkásünnep, melyen csak kevesen vettek részt, nyugodtan folyt le. Barcelona, május 2. A rendőrség tegnap egy petárdát talált és elvágta a rajta levő kanóczot, mi­által a robbanást megakadályozta. Több egyént letartóztattak, most már biztos hajlék alatt van, legjobb volna Jim szobáját megosztani az éjszakára, vagyis in­kább reggelre, mert már nemsokára megvirrad. Jim biztosan szívesen átköltözik a pamlagra. — Én ? Nagyon szívesen! — mondá Jim, a gyertyát eloltva, mihelyt a lámpával világított szobába beléptek. Igen szépen ízléssel berendezett szoba volt az, vidáman lobogó tüzével, meleg és lakályosnak tűnt fel a kint uralkodó zord éjszaka után. Miss Burgoyne kalapját, köpenyét letéve, rögtön hozzálátott a vacsora kiegészítéséhez, mely már feltálalva várt a középen álló asztalon. Bátyja Jim, egy jó kedélyű ötven év körüli agglegény, kissé komikus tarka pongyola öltözetben és egyip­tomi fezzel a fején segített kiüríteni a pohár szék tartalmát, úgy hogy nemsokára már mindhárman körülülhették az ízletes kis lakomát, mely valóban csaknem pompásnak volt mondható annyira, hogy Lionel szinte hajlandó lett volna feltételezni, mi­szerint miss Burgoyne, ki furfangos fiatal hölgy volt, már előre számított erre a kedélyes vendégségre. Mert például mi végre rendelne magának miss Burgoyne minden estére mindjárt egy tuc­at osztrigát ? hiszen bátyja rögtön kijelentette, hogy ő még soha életében nem evett és meg se ennélt olyasmit. Az is feltűnt Lionelnek, hogy az a fény­képe, melyet legutóbb adott Miss Burgoyne-nak, az állvány főhelyén díszeleg, míg másik régibb arczképe, melyet Miss Burgoyne maga vett meg, a zongorára volt kiállítva. De hát mire valók ezek a rut gyanúsítások ? mikor a fiatal hölgy olyan szívélyes vendégszerető és figyelmes! Folyton kínálgatta, ő maga öntötte poharába a bort; a mellett vidám, csevegő és kedélyes volt, amennyire csak lehetett. — Mily különös elgondolni, hogy mi már oly régóta ismerjük egymást, s ön ezelőtt még soha se volt nálam! — mondá Miss Burgoyne. — Az az arczkép ott, a­melyet most nézeget, a nővé­remet ábrázolja... szépnek találja őt ugy­e? Miss Corkran festette. Sajnos ő nem lehet velem, csak Jim teheti azt, rendesen megosztja társaságomat a vacsoránál, mert hát egymagam nem ülhetnék az asztalnál késő éjjelig, nemde ? De önnek még inni kell Mr. Moore, tudom, hogy gentlemanek fél­nek a champagneitól olyan házban, hol a háziasz­­szony választja azt meg, de ez jó pezsgő ám, ka­rácsonyi ajándékul kaptam mr. Lehmantól... — Kitűnő, — nyugtatta Lionel — de vi­gyáznom kell, hogy fejem tiszta maradjon, külön­ben nem találnék el a Park Lanebe, pedig most már könnyebb lesz hazamenni. — De hiszen itt van Jim szobája! — kiál­tott fel miss Burgoyne. — Ő nem, köszönöm, — szabadkozik Lionel, — minden akadály nélkül hazasétálhatok. (Folyt. köv.) Budapest, május 2. A valuta­ügyben W­e­k­e­r­­­e pénzügyminisz­ter a képviselőház mai ülésén határozott nyilat­kozatot tett az iránt, hogy a valutarendezésre vo­natkozó törvényjavaslatok a költségvetés tárgya­lásának megszakításával még ebben a hónapban a képviselőház napirendére fognak kerülni. A pénz­ügyminiszter e kijelentését nemcsak a kor­mánypárt , hanem az ellenzék is helyesléssel fogadta. És mint illetékes forrásból értesü­­lünk, e nagy fontosságú törvényjavaslatok már a terjedelmes indokolással együtt az államnyom­dában vannak és azoknak elkészítésén serényen dolgoznak. Holnap érkezik Budapestre Stein­­bach osztrák pénzügyminiszter és Weker­le pénz­ügyminiszter közölni fogja vele a törvényjavaslat indokolását, mely nem lesz ugyan szó szerint azo­nos az osztrák indokolással, de az alapelvekre nézve teljesen egyező fog lenni. Steinbach osztrák pénzügyminiszter holnapután fog visszatérni Bécs­be, hová gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula miniszterelnök és Wekerle pénzügyminiszter szombaton fognak elutazni, hogy véglegesen elintézzenek minden részletet és azután a nagy művelet útjára ereszszék. Az elkeresztelések ügyében a »Pester Lloyd« legutóbbi száma a következőket írja : Az elkeresz­­telési kérdésre vonatkozólag felmerült ellentétes hírekkel szemben hiteles informácziók alapján je­lenthetjük, hogy e verziók egyike sem felel meg teljesen a valóságnak. A legnagyobb kételylye kell azonban különösen azokat a híreket fogadni, melyek a herczegprímás által tett propozíc­iók tartalmával foglalkoznak. Ezeket nyilvánosságra hozni, még mielőtt elfogadásuk biztosítva volna, a képviselőházi kultuszvita küszöbén, ellenkeznék az összes mérvadó faktorok intenc­ióival, melyek mind arra törekszenek, hogy a fenforgó konfliktu­sok mind a két fél méltóságának és tekintélyének megsértése nélkül békés és végleges megoldást nyerjenek. Az egész ügy továbbfejlődésére nézve is az újabb időben annyi különböző verzió lép fel, hogy emlékeztetnünk kell arra, hogy a kérdés újabb felvetése nem a kormány, hanem az egyház részéről következett be és így az államhatalom képviselői semmit sem engedtek álláspontjukból, midőn egy, a nekik javaslatba hozott, kielégítő modus vivendi iránti javaslatokat újabb megfon­tolás tárgyává tették. Nem árulunk el vele titkot, ha emlékezetbe idézzük, hogy Vaszary Kolos her­czegprímás kinevezési okmányával egyszersmind­ azt a kötelezettséget is vélte magára vállalni, hogy az egyház és állam között akuttá vált érdekharcz­­ban békés kiegyenlítést hozzon létre. Abból az elvből kiindulva, hogy csak oly megoldást szabad­ ajánlania, mely sem az egyház álláspontját, sem az állam felfogását nem sérti, a szentszékhez for­dult, a­mely 1890. deczemberében kiadott bullá­jával kimondta az utolsó szót, hogy a szent­széket a konfliktus gyors kiegyenlítésének szük­ségességéről meggyőzze. A Vatikán föl is ha­talmazta őt ez év első napjaiban, hogy békés mo­dus vivendit keressen, mely egyértelmű volt ama bullák hatályon kívül helyezésével, melyek előd­jének közbenjárására bocsáttattak ki. Nem félünk annak megc­áfolásától, ha eláruljuk, hogy az első megoldási mód, melyet az új prímás a kor­mány elé terjesztett, jóllehet az mindenütt mint Kolumbus tojása tűnt fel, nem fogadtatott el, mert ez bár békés, de nem eléggé alapos megol­dást jelentett. És a kormány első­sorban ezt ke­reste. A herczegprimást e balsikere nem riasztotta vissza s újabb modus vivendit keresett, mely a mellett, hogy a lelkészek lelkiismereti szabadságát a legskrupulozusabban megóvná, egyuttal a legtel­jesebb mértékben számot vetne az államhatalom és a parlament tekintélyével. Mikor megtalálni vélte a megoldás e mód­ját, javaslat alakjában a kormány elé terjesztette, mely elvi kifogásokat nem emelt ellene. Így indult el a herczegprímás Rómába, hogy az ottani köröket megnyerje javaslatait számára, de Bécsen át vette útját, hogy ő­felségével közölje az ügy állásáról táplált nézeteit és hogy a nuncziussal is megbe­szélje a dolgot. A Vatikánban, a­hol a leghízel­­gőbb fogadtatásra talált, bemutatta nemcsak saját propozíczióit, hanem a kormány által javaslatba hozott modus vivendit is. A herczegprimás azzal a benyomással távo­zott Rómából, hogy a Vatikán, mely javaslatait nagy jóakarattal fogadta, a magyar kormány ál­tal javaslatba hozott megoldási módot sem el­lenzi s azt amaz állami rendszabályok közé számí­taná, melyeket az egyház kénytelen megtűrni. További azzal a benyomással, hogy a Vatikán — távol állva attól, hogy Magyarország törvényhozá­sát befolyásolni akarná — a be nem avatkozás elvét fenntartja, de erkölcsi támogatásban részesítenék a herczegprimás javaslatait melyek mind a két félre nézve kielégítő megoldást nyújtanak. Hazatérőben a herczegprimás ismét Bécsnek utazott és itt újból jelentést tett a királynak — ki az ügy s annak békés kiegyenlítése iránt nagy érdeklődést tanúsít — küldetése sikeres eredmé­nyéről és a nuncziust is meglátogatta. A herczeg­primás ezután a Vatikán által appróbált javasla­tokat bemutatta a kormánynak s már a tegnapi minisztertanácsnak volt alkalma az ügygyel fog­lalkozni. A­mi már most a propozicziók lényegét illeti, az a már ismert oknál fogva a kultusz­vita kü­szöbén nyilvánosságra nem hozható. Az egyház részéről biztosítják azt, hogy a javaslatok a kor­mány és a parlament tekintélyét csorbítatla­nul hagyják és hogy elfogadásuk esetén ke­resztülvitelük egy részről sem ütközhetik ne­hézségekbe s az összes egyházfelekezetek meg­nyugvással fogadhatják. Az utóbbi abból a körül­ményből is következtethető, hogy Vaszary her­czegprimás, mint azt már többször is a nyilvános­ság előtt is kijelentette, nem követel a saját egy­háza részére kiváltságokat s ezt az ügyet is az összes vallásfelekezetek egyenlősége és viszonos­sága alapján szeretné rendezni. Nem kívánja a herczegprimás propozícziója sem a parlament vala­mely újabb legislatív intézkedését, sem valamely kormányrendelet visszavonását s mégis teljesen megnyugodhatik benne a lelkészek lelkiismerete. Ha azonban a herczegprimás javaslata a képvi­selőházi kultuszvita alkalmával nyilvánosságra ho­zatnék, várható, hogy a herczegprimás is ki fog lépni eddig szigorúan megóvott tartózkodásából és ez alkalomból elfoglalja érseki székét a főrendi­házban. A zsidó vallás reczepcziója. Azon hir, hogy gróf Csáky vallás- és közoktatásügyi miniszter a kép­viselőház elé törvényjavaslatot szándékozik be­nyújtani a zsidó vallás reczepcziójáról, a »Magy. Ért.« szerint jól értesült forrásból eredő jelentése szerint teljesen alaptalan. Ugyane tárgyban írja »B. Corr.« Az »Egyenlőség« több lap által is kö­zölt híre, hogy a közoktatásügyi miniszter legkö­zelebb be fog terjeszteni rövid törvényjavaslatot a zsidó vallás reczepcziójáról, illetékes oldalról nyert értesülésünk szerint miden alapot nélkülöző találgatás. A zsidó vallás reczepcziójá­­nak ilyetén keresztülvitele a törvényhozás útján különben is képzelhetetlen, mert czélszerűtlen, mivel nem a reczepczió elvi kimondásáról, hanem a reczepczióval összekötött számos kon­krét kérdésről van szó. Csáky gróf miniszter, mint halljuk, a közoktatásügyi tárc­a tárgyalása alkalmával a reczepczió fontos kérdéséről behatóan fog nyilatkozni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 2-án. A képviselőház mai ülésén bevégződött az indemnity tárgyalása s megtörtént a szavazás is, melyről a félhivatalos »Bud. Korr.« jónak látta azt írni, hogy legfeljebb szerdán vagy csütörtökön fog megtörténni. A mai vitában csak Kun Mik­lós és C­s­a­n­á­d­y Sándor vettek részt. K­u­n Miklós egy egész sorozat gravament hozván elő, amit a kormányrendszerben a nemzeti szellem rovására konstatálni lehetne. Ezek után a párbeszédekre került a sor­s Hegedűs Sándor előadó polemizálván az ellen­zéki szónokokkal, főkép Apponyival szemben védelmezte a kormánypártot a nemzeti politika kérdésében. Utána Helfy Ignácz tartotta párbe­szédét s több találó vágást mért az előadóra, fej­tegetéseivel élénk tetszést ért el az ellenzéken. A­p­p­o­n­y­i el akart állani eleinte a zárbe­­szédtől, de Hegedűs provokácziójára felelnie kellett és tartott egy félórai rögtönzést, mely az ál­lamférfias erőnek és a meggyőződés inspi­­rácziójának oly remek szüleménye volt, hogy szép­ségével s hatalmával zajos lelkesedésre ra­gadta az ellenzéket s lebilincselte a kormány­párt figyelmét. Apponyi még egyszer preczizírozta a nemzeti párt politikáját, feltüntetvén az elvá­lasztó vonalakat a kormánypárt és a nemzeti párt között; megragadó igazsággal szólván arról, hogy államférfiak és pártok nem elég, hogy czélokka bírjanak, hanem kell bennük lakni hitnek, hogy törekvéseiket meg is valósíthatják a nemzet érde­kében. Nagy hatással utasította vissza Apponyi azt a vádat, mintha ő ellenfeleinek intenczióit valaha gyanúsította volna, s megmagyarázta,hogy hol kez­dődik a pártharczokban az,a­minek ő sohasem volt barátja: a kölcsönös jóhiszeműségnek kétségbevo­nása. Apponyit remek rögtönzése után az ellen­zék perczekig éljenezte szekerle Sándor pénz­ügyminiszternek, ki Apponyi után felállott, sokáig kellett várni, míg a lelkesedés zaja lecsöndesült. Wekerle pénzügyminiszter a nála meg­szokott jóízű és szeretetreméltó modorban polemi­zált az ellenzék szónokaival, ezek közt Apponyival is, ajánlván elfogadásra az indemnityről szóló tör­vényjavaslatot. Kiemeljük nyilatkozatából még azt is, mely a hivatalnokok fizetésemelésére vo­natkozik, s melyre nézve az impulzust Apponyi indítványa adta meg. E szerint még azon esetben ben is, ha a hivatalnokok fizetésemeléséről szóló törvényjavaslat nem lenne július 1-ig letárgyalható ez nem lesz akadály arra, hogy a hivatalnokok magasabb fizetései­ket már július elsejétől kezdve él­vezhessék. A pénzügyminiszternek e nyilat­kozatát az egész ház helyeslő tetszészajjal fogadta. Holnap a ház a földmivelési tárcza tárgyalását kezdi meg. Elnök: Dr. Bánffy Dezső. J­e­g­y­z­ő­k: Gróf Esterházy Kálmán, Schober Ernő, Szederkényi Nándor. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Sza­­páry Gyula, Wekerle Sándor, Josipovich Imre, gr. Csáky Albin. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­síttetik. Az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, me­lyek az illető bizottságoknak adatnak ki. Bemutatja továbbá D­a­k­u­s Ernő kiküldött vizs­gáló biztos jelentését a bodajki választás ügyében telje­sített vizsgálatról. A jelentés a harmadik bíráló bizottságnak ada­tik ki. Felolvasásra kerül ezután az elnök havi jelentése a függőben levő ügyekről. Az indemnity. Következik a napirend: az indemnity hatá­­sának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat , folytatólagos tárgyalása. Kun Miklós az utóbbi évek parlamenti törté­netét vázolva mutatja ki, hogy a kormány egyik nemzetietlen cselekedet után a másikat követte el. Utal a feketesárga jelzőzászló behozatalára, a ho­nossági törvény módosítása iránt tett ígéret be nem váltására, az aradi ünnepélylyel szemben kö­vetett eljárásra, a magyar fegyvergyár erőszakos elbuktatására, a konzuli bíráskodással teremtett újabb közös ügyre, a közigazgatás reformjával osz­trák mintára c­entralizáló törekvésre, a magyar függetlenség kimondhatása szempontjából egy harmadik faktor kreálására,a Radetzky-ünnepélyen való részvételre s a legutóbb fölmerült tekintély­­kérdésre, melyet a miniszterelnök szerint a fekete­sárga szín és a kétfejű sas emelnek stb. Ebből a sok nemzetietlen cselekedetből a miniszterelnök koszorut kötött és saját kezével festette homlokára. Midőn két év alatt ily eredményeket ért el a kor­mány, az általa tervezett reformok iránt a nemzet bizalommal nem viseltethetik s ezért az indemnityt nem fogadja el, hanem pártolja Helfy Ignácz ha­tározati javaslatát. Szólásra senki sem lévén följegyezve, elnök a vitát be akarja rekeszteni. Csanády Sándor azonban még szólani kíván. Kérdem én önöktől — úgymond — t. Szapáry-féle képviselő urak, ki bízta meg önöket, hogy a már is elviselhetlenné vált adókat emeljék ? Nem hiszi, hogy volna választó a hazában, aki ilyen meg­bízást adott volna a képviselőknek. Nem akarja, hogy a nemzet érdekeit idegen érdekeknek felál­dozó kormány költségvetés nélkül kormányozhas­son s ezért a törvényjavaslatot nem fogadja el. Elnök a vitát berekeszti. Hegedűs Sándor előadó szerint ez a törvény­­javaslat úgy járt, mint a költségvetés: tárgyalták a nélkül, hogy beszéltek volna róla. Csak két kép­viselő tett némileg érdemleges megjegyzést rá s ezek is csak honor­is causa. Ez a két képviselő Helfy Ignácz és Hoitsy Pál volt. Vitatkozva velük állítja, hogy az indemnityvel a kormány nem kap egyébre meghatalmazást, mint arra, hogy az 1891. költségvetés keretében 1892-ben is utalványoz­hassa a szükséges fizetéseket. Az indemnityvel a kormány keze jobban meg lesz kötve, mintha a költségvetés meg volna szavazva, mert az 1892. évi költségvetés sok tekintetben szélesebb kerete­ket tartalmaz, mint a tavalyi. Azt iparkodik kimutatni, hogy a költségve­tés tárgyalása, ha az eddigi arányban halad, még nagyon sokáig eltarthat s így az indemnity meg­hosszabbításának kérése szükséges volt. Elhiszi, hogy az ellenzék nem akar obstruálni, de maga Helfi is megmondotta, hogy két tárczánál lesz még hosszabb vita, a többinél nem. Nyilvánvaló tehát, hogy a viták tartama egé­szen az ellenzéktől függ. A bizalmi kérdés, melyet minden lépten-nyomon fölvetnek, az appropriáczió­­nál van helyén s ott rövidesen elintézhető. Külön­ben is a bizalmatlanságot egyes választott köze­gek visszaélésével kapcsolatban a mai rendszer mellett bajos a kormánynyal szemben indokolni. Beszédének végén gr. Apponyival polemizál s azt állítja, hogy nemzeti törekvésekkel szemben a többség sohsem emlegetett dhauvinizmust. A ja­vaslatot újból elfogadásra ajánlja. Helfy Ignácz legfőképen az előadó beszédével kíván foglalkozni. Az előadó még mindig azt hi­szi, hogy az ellenzék mindmáig nincs tisztában az indemnity fogalmával. Pedig éppúgy tudja, mint az előadó. De a nemzetre, a kormányzásra tartja károsnak a budget-provizóriumot. A költségvetés hasonlatos egy szerződéshez, melyet a kormány bi­zonyos kötelességek teljesítése végett a nemzettel kötött. Ám az idemnity nem jelent mást, mint meg­hosszabbítani a kötelezettség lejáratának határ­napját. Hegedűssel szemben tagadja az obstruk­­c­iót, azt mondván, hogy az abnormis állapotok oka a parlament vezetésében rejlik. Mért vádolja az előadó az ellenzéket dhauvin­izmussal ? Tán azért, mert az ellenzék védi a nemzet színeit az idegen színekkel szemben ? A­mi Hieronyminak a ház ta­nácskozási rendjére vonatkozó indítványát illeti, szóló már tizennégy év előtt indítványozta, hogy az ülések délután egy órakor kezdődjenek. Új­ból ajánlja határozati javaslatának elfogadását. (Helyeslés a szélsőbalon.) Dr. Apponyi Albert beszédét reggeli lapunk­ban közöljük. Wekerle Sándor pénzügyminiszter röviden kí­ván szólani, mert mint a törvény végrehajtásával megbízott miniszter, állásából folyó kötelességének tartja, hogy a javaslat elfogadását kérje. Nem fog kiterjeszkedni a kormány politikájának védelmére, mert mit sem tehetne hozzá ahhoz, a­mit csak nemrég a felirati vitánál erre vonatkozólag már el­mondott. Nem fogadja el Helly azon álláspontját, hogy az imdemnitási törvény kizárólag bizalmi jel­leggel bírna. Az indemnitás csak arra nyújt mó­dot, hogy az államháztartás a költségvetés meg­szavazásáig fennakadás nélkül folyhasson. Hogy az indemnitás csakugyan nem bizalmi jellegű, bizonyítja az is, hogy az ellenzéknek rend­kívüli eszközökre van szüksége, mikor a bizalom szempontjából akarja az indemnitást ellenezni. Elismeri az ellenzék jogát, hogy az indemnitást a bizalmatlanság alapján is megtagadhatja, kivált akkor, ha saját politikai elveinek sorsát még azon rövid idő alatt is veszélyeztetve látja, melyre az indemnitás szól. De hisz erről most szó sem lehet­­ az ellenzék, különösen dr. Apponyi maga hozta fel, hogy most már nemcsak a nemzet többsége he­lyesli az ő elveit, hanem titokban még a kormány­pártnak számos tagja is. Helly­vel polemizálva tagadja, hogy a tárgya­lások késedelmes volta az országgyűlés feloszlatá­sának számlájára volna írható. A késedelmesség oka az, hogy az ellenzék mindenkor joggal, de nem mindig okkal nyújtja a tárgyalásokat. Elismeri, hogy az ellenzéknek ehhez joga van, de legalább aztán ne okozzák a kormányt, hogy indemnityt kell kérnie. Kifejti továbbá, hogy oly esetekben, mikor egyes miniszterek ez indemnity tartama alatt többet kénytelenek költeni, semmint az in­­demnityben megszabott keretek engedik, az illető miniszterek ugyanúgy járnak el, mint akkor, ha a megszavazott költségvetés keretén kénytelenek túllépni. A pénzügyi esztendőnek a polgári eszten­dőtől való különválasztását nem tartaná helyesnek mert annyit jelentene, mint egy nem természet­szerű intézményt életbe léptetni. Sietni kellett az indemnity kérésével annál is inkább, mert már legközelebb pénz­rendszerünkre vonatkozólag oly tör­vényjavaslattal fog a kormány elő­­állani, melyre nézve esetleg kérnie kell, hogy a költségvetési vitának megszakításával is letárgyaltassék. (Éljenzés.) Gr. Apponyival polemizálva megjegyzi, hogy a fölemlített tizenkilencz havi permanen­­cziából egész sereg­törvényt lehet felmutatni s azonkívül abból három hónapot foglalt el az a vita, melyben gr. Apponyi is a többség mellett harczolt. Apponyi szemére vetette a kormánynak, hogy a korrupczió üldözésénél megáll a jegyzők megbün­tetésénél; ma Apponyi sejtetni engedte, hogy hát meddig kellene elmenni s rámutatott, hogy a minisz­tereket s azoknak elődjeit kellene perseguálni.Ámde a jegyzők fölött az ellenőrzést a szolgabirák és fő­ispánok gyakorolják, a jegyzők visszaéléseit pedig éppen a szolgabirák és főispánok derítették ki, eze­ket büntetni pedig nem lett volna méltányos. Végül a tisztviselők fizetésének szabályozásá­ról szóló javaslatra vonatkozólag megjegyzi, hogy azt nem fogják a költségvetési vita megszakításá­val tárgyalni, de az nem is szükséges, mert nem az a fő, hogy a törvény július 1-én lép­jen­ életbe, hanem az, hogy a tisztviselők a magasabb fizetést tényleg már július elsejétől élvezzék. Ez pedig meg fog történni akkor is, ha a javaslat nem is volna éppen július 1-ére már életbe léptethető. Kéri ezután a javaslat elfogadását. A ház többsége a javaslatot a határozati ja­vaslatok mellőzésével elfogadja. A részleteknél vita nem volt. Holnap a földművelési tárc­át tárgyalják. Elnök bejelenti, hogy Thaly Kálmán inter­­ellác­iójára a honvédelmi miniszter képviseletb­­en Gromon Dezső államtitkár a szerdai ülésen fog válaszolni. Ülés vége 2 órakor. Fővárosi ügyek. A röv. pénzügyi és gazdasági bizottmány ma délelőtt Al­k­e­r Gusztáv alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott. Mátray József tanácsjegyző referált a telekeladó albizottság javaslatairól. A budapesti nemzeti színház nyugdíjintézetének kér­vényét és a népszínházi tagok segítő egyesületé­nek folyamodványát mutatja be, melyben nyug­­díjiintézeti palotájuk számára telket kérnek. A te­lekeladó alb­zottság ragaszkodván ahhoz az elvi állásponthoz, hogy a főváros jótékony egyesület­ieknek telket csak rendkívüli esetben adá­sát java­solja, hogy a kérvényező két nyugdíjintézetnek 10 év alatt utalványozandó 30 —30.000 főt utal­­ványoztassék segélyképpen ; abban az esetben pe­dig, ha a pénzügyi bizottság, illetve a közgyűlés mégis telket kíván adni, engedjék át a nemzeti színház nyugdíjintézetének a Külső Kerepesi-út és Festetich-utcza sarkán levő körülbelül 30.000 frt értékű telket, a népszínháznak pedig szintén a Külső­ Kerepesi-uton egy megfelelő értékű telket adjanak át, de a telekadományozás esetén kikötendő volna, hogy 5 év alatt kell építeni és az épület csakis nyugdíjintézeti czélra használható. O­r­s­z­á­g­h Sándor azt hiszi, hogy inkább a telket kell átengedni, mert ezzel a fővá­ros szépítéséhez is hozzájárulhatnak s a főváros áldozatkészségének mégis látható nyoma marad. Dezsényi József azt hiszi, hogy végre is véget kell szakítani a telekadományozásoknak s inkábbb a pénzbeli segélyt szavazza meg, de elégnek tart­ja, ha 20—20 ezer forint lesz a nyújtandó segély. Darányi Ignácz különbséget akar tenni a nem­zeti és népszínház között. Az előbbinek 40, az utóbbinak 30 ezer forint segélyt szavaz meg. — Radócza János a kért telkeket adná meg mind a két intézetnek. Weisz Berthold fur­csának találja, hogy a nemzeti színháznak azért akarnak előnyt adni, mert máris nagyobb anyagi erővel rendelkezik, — holott ezzel az okoskodás­sal éppen az ellenkező volna a helyes. A népszín­házi segély egy let még szegényebb s igy jobban rá van szorulva a támogatásra, annál is inkább, mi­vel a nemzeti színház és operaház tagjainak anya­gi helyzete sokkal előnyösebb, mint a népszínházéi s utóvégre a népszínház mégis fővárosi intézmény. W­o­d­i­aner Béla szerint egyszer s mindenkorra végét akarja látni a telekajándékozásoknak. — A nemzeti színháznak 10 éven át 5—1, a népszínház­­nek 2—2 ezer irtót szavazna meg. Schweiger Márton a kért telkek átengedése mellet szól, Rácz Károly pedig határozottan a kérvény teljesítése ellen nyilatkozik. Ha népkonyha vagy gyermekmenhely, vagy bármely más pozitív jótékonyságot gyakorló egyesület kér telket, kész­séggel szavazza meg azt; de egy fényesen dotált tagokból álló magántestületnek nem szavaz meg semmit, mert úgy tudja, hogy abban a nemzeti színházi nyugdíjegyesületben azért van zavar, mert munkaképes embereket nyugdíjaztak s lehetne még sok egyebet is felhozni. A népszínházi szer­ződés megkötésekor pedig a népszínházi bizott­ságnak lett volna kötelessége gondoskodni arról, hogy a bérlő járuljon hozzá az alapítandó nyugdíj­alaphoz. V­­­r­a­v­a József elismeri a nemzeti szín­­ház magasabb nívóját, csakhogy azt óriási szub­­venc­ióval az állam tartja fel, a népszínház pedig magára van hagyatva. Az ajánlott 30—30 ezer frtot megszavazza, de utasíttatni kíván­ja a népszínházi bi­zottságot külön is, hogy gondoskodjék a népszín­házi nyugdíjalap megteremtéséről. Fenyvessy Adolf e kérdésben teljesen a Rácz Károly állás­pontjához csatlakozik, s ugyanez értelemben szól S­i­g­r­a­y Pál bizottsági tag is, nem azért ugyan, mert akkor véget nem érnek a telekadományozá­sok, hanem inkább azért, mert ilyen gazdálkodás mellett nemsokára nem lesz mit elajándékozni, mert a főváros összes telkeit jótékony egyesüle­teknek adja oda.­­ Preuszner Józef, Rock Pál, Forgó István és az indítványozók hozzá­szólása után az elnök fölteszi a kérdést, hogy támogattassák-e a két intézet egyál­­talán, a­mire a többség igenlőleg fe­le­l. A második kérdés az,­­hogy pénz, vagy t e-­­ e­k adassék-e, a bizottság a pénzbeli támogatás mellett nyilatkozik. Ezután szótöbbséggel elhatá­rozták, hogy a két intézet egyenlő mér­tékben 30—30 ezer forinttal támogat­­t­a­s­s e azzal a kikötéssel, hogy a népszín­házi nyugdíjalapnak csak annak létesítése után adj­áj­ meg a segélyt. Ezután elnök indítványára

Next