Pesti Napló, 1893. április (44. évfolyam, 95-123. szám)

1893-04-01 / 95. szám

Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1893. április 1. 95. szám. BELFÖLD. A fiumei horvát gimnázium. Mint zágrábi tudó­sítónk telegrafálja, befejezett dolog­, hogy a fiumei h­orvát gimnáziumot h­orvát területre helyezik át Susakon kívül, mely közvetlenül Fiume mellett fekszik, még Zengg és Ogulin városok szeretnék elhódítani a gimnáziumot. Na­gyon valószinű­, hogy a tartománygyűlés legközelebbi ülés­szakában a gimnázium ügye viharos vitára ad alkalmat. Megyék és városok.­ ­ (Magyarosító jegyzők.) Az aradmegyei jegyzők egyesülete ma tartott közgyűlésén, mint tudósítónk telegra­fálja, üdvös mozgalmat indítottak meg a magyarosodás ér­dekében. Elhatározták ugyanis, hogy az aradmegyei község­nevek megmagyarosítása iránt kérvényt nyújtanak be a megyegyűléshez s annak elfogadását teljes erővel támo­gatják. A közgyűlés ugyanez alkalommal ezer forintot sza­vazott meg a millennium ünneplésére felépítendő országos jegyzői árvaházra. •­­ (Magyarfalu Nagybecskereken.) Nagybecske­­rekről írja levelezőnk: A legutóbbi városi közgyűlésen dr. Stassik Ferenc orvosnak azt az indítványát tárgyal­ják, hogy a város az ingatlanok átiratási illetéke után egy százalék pótadót vessen ki és az ez után begyűlő összeg­ből létesítsenek egy új színházi alapot. A mostani színház ugyanis már nagyon rozzant és a városra nagyon ráférne már­ egy új múzsa­templom. Ezt az indítványt egy dr. Pelcs nevű úr arra használta fel a közgyűlésen, hogy magyarellenes érzelmeivel tüntessen. Állást foglalt az indítvány ellen és legfőbb argumentuma az volt, hogy: „az új színházból megint csak a magyar színészetnek lenne haszna.“ Dr. Peics nagy in­telligenciájára mutat az a kijelentése is, hogy: „Nagybecskere­­ken csak a proletárok járnak színházba.“ A nagybecske­­reki magyarfaló kijelentései kü­lömben nagy indignációt keltettek a közgyűlésen és Krsztics polgármester, a­ki maga is szerb, adta meg beszédére a méltó feleletet. „Lel­kiismeretlen dolog, mondta a polgármester, ebben a dolog­ban nemzetiségi kérdést provokálni; ez nagy ízléstelenség. Az indítvány első­sorban a város érdekét mozdítja elő s ez a fő, mert ha szülővárosunk kultúráját emeljük, emeljük vele a hazát is.“ A polgármester hazafias beszédét zajosan megéljenezték, a magyar faló úr támadásainak eredménye az volt, hogy az indítványt 23 szavazattal 9 ellenében a közgyűlés elfogadta.­­ (Szeged város zárszámadása.) Szeged város tavalyi zárszámadását, mint onnan jelentik, a városi szám­vevő már elkészítette. Ugyancsak elkészítették a város vagyonleltárát. A zárszámadás főbb adatai a következők: bevételek 1,459.614 forint, kiadások 1,453.865 forint, marad­vány 5748 forint. A leltár 19,989.933 frtnyi városi vagyon­ról számol be, amelyet 6,021.564 forintnyi adósság terhel- A város tiszta vagyonértéke 13.968.368 forint. Az uj polgári perrendtartás. — Előadói tervezet. — Budapest, márc. 31. A teljes polgári perrendtartás előadói tervezete, melynek készítésével az igazságügy-miniszter Flósz Sándor egyetemi tanárt bizta meg, elkészült. A tervezet — mint a Jogi Szemle írja — egyik külföldi eljárást sem vette mintául, hanem a tiszta szóbeliség és közvetlenség elveinek alapul vétele mellett önállóan alakítja meg a per szerkezetét oly módon, hogy az az alaposság mellett a gyorsaság és olcsóság követelményeit a lehető legnagyobb mérték­ben hozza érvényre. A tervezet 674­8-ból áll és 10 címre oszlik. Az első cím a bíróságokról szól. A bírósági szerve­zet mai alakjában van fentartva. Csakis a külön keres­kedelmi bíróságokat szünteti meg a tervezet, hogy ez által a hatásköri vitáknak elejét vegye. Ez azonban nem zárja ki, hogy oly bíróságoknál, melyek sok kereskedelmi ügyet intéznek el, ez ügyekre külön szaktanácsokat alakítsanak. A bíróságok hatásköre majdnem ugyanaz marad, mint a jelenlegi perrendtartás szerint A járásbírósági hatáskör értékhatára 1000 korona. Ez értékhatáron belül az ingat­lanokra vonatkozó, valamint az örökösödési perek is a járásbíróságokhoz tartoznak. A járásbírósági hatáskör ki­kötése az 1000 koronát felülhaladó ügyekben is meg van engedve. A második cím a felekről szól. Az ügyédi képviselet tekintetében a mai jog fenn van tartva. A járásbírósági eljárásban a felek személyesen járhatnak el és bárkit meg­hatalmazhatnak, a törvényszékek és a felső bíróságok előtt azonban az ügyvédi képviselet kötelező. A tervezet harmadik és legterjedelmesebb címe a törvényszéki eljárást foglalja magában. A törvényszéki eljárás a keresettel kezdődik; a ke­resetre az elnök rövid (8—15 napos) perfelvételi határidőt tűz ki. A perfelvételi tárgyalásnak tárgyát csakis a per­gátló kifogások, továbbá a pernek mulasztás, egyezség, el­ismerés vagy joglemondás alapján elintézése képezheti. Ha a per ily módon nem szűnik meg, az érdemleges tárgya­lásra határnapot tűznek id. A perfelvételi és az érdemle­ges tárgyalás közti időben a felek előkészítő iratokkal és az okiratok közlésével előkészítik a szóbeli tárgyalást. Az érdemleges szóbeli tárgyalás képezi a törvény­­széki eljárásnak súlypontját. A nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség elvei érvényesülnek itt a maguk teljességében-A tárgyalás szóbeli. Szóbeli előadás helyett iratok tartalmára hivatkozni nem szabad. A felek a szóbeli tár­gyaláson az előkészítő iratok tartalmához nincsenek kötve és e tartalom az ügy eldöntésében csak annyiban vehető figyelembe, amennyiben szóval elő volt adva. A fél azon­ban, a­ki a tárgyalás előkészítésére vonatkozó kötelessé­gének nem tett eleget, az okozott költségben elmaraszta­landó, ha e mulasztása folytán a tárgyalás elhalasztása válik szükségessé. A szóbeli tárgyalást az elnök vezeti, a­ki gondos­kodni tartozik arról, hogy az ügy kimerítő tárgyalásban részesüljön. E célból úgy­­, mint a bíróság minden egyes tagja, a felekhez kérdéseket intézhet. A bíróság a tény­állás felderítése végett az egyik vagy mindkét fél szemé­lyes megjelenését is elrendelheti és szabadon mérlegeli ama körülménynek befolyását, ha a fél vagy képviselője a hozzá intézett kérdésekre nem felel, vagy a személyes megjele­nésre idézett fél elegendő ok nélkül meg nem jelenik. A bizonyítás tekintetében a tervezet a bizonyítás szabadságának és a bizonyíték szabad mérlegelésének elvét fogadja el. A bíróság­ valamely tényállás valódiságát vagy valótlanságát a szóbeli tárgyalás és a bizonyítás egész tar­talmának szorgos méltatása alapján ítéli meg. Ez azonban nem vezethet önkényre, mert a bíróság az okokat, melyek meggyőződését előidézték, vagy a­melyek miatt valamely bizonyítást elégtelennek tart, vagy a téltől ajánlott bizo­nyítást mellőzendőnek ítéli, az ítéletben tüzetesen előadni köteles. A bizonyítást a perbíróság a szóbeli tárgyalás fo­lyamán veszi fel és csak kivételes esetekben bízhatja va­lamely kiküldött tagjára vagy megkeresett bíróra. Ha a bizonyítás felvétele végett a tárgyalás elhalasztása szüksé­ges, a bíróság a bizonyítás felvételét elrendelő végzésben megjelöli a bizonyítandó tényeket és a bizonyító eszközö­ket. A bíróság azonban ezen végzéséhez nincs kötve. Az egyes bizonyító eszközök felvételét, nevezetesen tanúk kihallgatását, okirat általi bizonyítást, bírói szem­lét, szakértők meghallgatását és a félnek eskü alatt ki­hallgatását a bíróság hivatalból is elrendelheti. A fél, a­ki tanúval akar bizonyítani, tartozik a ta­núval bizonyítandó tényeket megjelölni és a tanút úgy meg­nevezni, hogy meg lehessen idézni.Ha az előkészítő iratok­ból az tűnik ki, hogy tanú kihallgatása lesz szükséges, az­­ elnök a fél kérelmére a tanút mindjárt az első szóbeli tár­gyalásra megidézheti. A fél tanúját a szóbeli tárgyalásra magával is hozhatja. A perbíróság, a tanúkihallgatás elren­delésekor megállapíthatja a kihallgatás körül felmerülendő költségeket és meghagyja azon félnek, a­ki a tanúra hi­vatkozott, hogy azokat tegye le. Tanúképp ki nem hallgat­hatók: a lelkészek, a gyónásban vagy egyébként a titok­tartás egyházi kötelessége alatt vele közölt körülményekre? — továbbá közhivatalnokok oly körülményekre nézve, a­melyekre a hivatali titoktartás kötelessége kiterjed és a­melyeket közokirattal be lehet bizonyítani. A rokonsági viszony, a becsület vagy vagyon sérelme, a titoktartás kö­telessége és egyéb, a tervezetben részletesen körülírt okok alapján a tanúságtétel megtagadható. A tanú megesketése mellőzendő, ha a tanú még nincs 14 éves, értelmileg fejletlen, elmebeli vagy testi fogyatko­zásnál fogva a valóságot meg nem tudhatta, vagy közölni nem képes, ha hamis tanúzásért vagy hamis esküért el volt ítélve, ha az érdekelt felek megesketésétől elállanak, vagy ha a tanú vallomása jelentéktelen, vagy az esküvel való megerősítés esetében sem érdemelne hitelt. Az okiratok tekintetében a tervezet nem tér el na­­gyobb mértékben a jelenlegi jogtól. De az a ragyogó kép akkor már a lelkembe hullott, rabja, őrültje lettem. Kerestem, kerestem azóta, sehol sem lettem. Pedig világosan előttem állt őrü­le­­tes szépségében, oly valószerű­en, hogy ,a tükörbe néztem: nem veti-e vissza az alakját? És imádtam rajongó szerelemmel és minden­­cselekedetemmel az ő elismerését akartam kivívni. Ő az úrnőm, én lovagi rabszolgája vagyok. Magános, éjszakákon térdre borul­tam és imádkoztam hozzá. És nyughatatlan vágyam kiüldözött a világba, hogy fölkeressem, hogy föltaláljam. Istenem, annyi szép teremtés létezik, kisértő zajban kergetődznek körülöttem a legvakítóbb szépségek, csábítanak szemük villanásával, lehelletük forróan égeti a homlokomat, beszédjük zenéje elbóditja az eszemet s ilyenkor lelkem kínosan vonaglik és föl­sóhajt­­ó Dulcinea, milyen kegyetlen vagy! Miért kell, meglátnom téged, ha sohasem láthatlak többé? Miért vagy oly szép, hogy szépséged napjába nézve, szemem­ vak minden egyéb szépség látására! Üres fejű, üres szivű­ fiatal emberek, mint a pillangók kergetődznek Isten szép virágos kertjében. A szerelem mámora átjárja a lelküket, minden virág, mely feléjük mosolyog, tetszik nekik. Eszmény, hit és imádat nélkül üdvözülnek a földön, abban a lényben, akivel találkoznak, megtalálnak eszményt, hitet és imádatot. Én pedig a remek tökéletesség ideáljá­val a lelkemben egy csavargó vén gebén, álmatlan éjeken keresztül rovom az országutat és hirdetem: Dulcinea a világ legszebb leánya, aki tagadja, álljon elém! S nem éreztem, csak most érzem, milyen mód nélkül nevetséges voltam. Egy hajtincshez képzelek egy leányt, aztán keresem: hol létezik? Azok a ha­zug, charlatán könyvek! Ezek szerint a lovagok min­dig kerestek egy ideált, mindaddig, ameddig megta­lálták! Hazugság­! Az ember önmagában születik, a leány is önmagában születik s nem az ideálhoz kell valóságot keresni, hanem ki kell zárni az üres lel­ket a benyomásoknak. Nem az a nő kelt szerelmet, mely ideálunk, hanem az a nő lesz ideálunkká, aki szerelmet kelt. A borbélyoknak igazuk van. A verebek száz esztendők óta csiripelik ezt az igazságot minden ágon. Én pedig csak most látom át. Most, amikor testem, lelkem önmagában összeroskad, midőn kihull kezemből a kard, melylyel eddig harcoltam — szél­malmok ellen ugyan — de harcoltam. S mint nemes elődöm a halálos ágyon, én is bevallom hóbortosságo­mat, visszavonok mindent, amit vallottam és tagadok mindent, amit hittem. Ó, csak egyről nem mondok le. Átlátva álom­világom álom voltát, megcsapva a valóság józanító szele által, leborulok lelkem bálványa előtt és hir­detem. Dulcinea a legszebb leány a világ és én vagyok a legszerencsétlenebb lovag! Ha hórihorgas, ha nevetséges vagyok magam is, ha kardomat eszi a rozsda, csata-lovam egy kimustrált omnibusz-ló, az a szépség, az a fény, az a jóság, melyet imádtam, me­lyet kerestem, a legszebb, a legfényesebb, a legjobb. Dulcinea a legszebb leány a világon, hiszen a vilá­gon nem találtam senkit, aki hozzá hasonlítana! Halálos józanságban, kimerülve, halálra éretten fekszik a te lovagod. Jöjj hozzá és állj eléje a bor­bély és a baccalaureus közé, hadd lássa megtört szeme a te fényességedet. S a valóság józan taga­dása mellett légy utolsó boldogító hallucinációja az elvesző léleknek,, mely megsemmisül azért, mert te nem születtél. Érintsd a homlokot szellem-kezeiddel, mely formát adott mivoltodnak, meghitt benned, mint ahogy hisznek az emberek Istenben, akit szintén nem látnak. S ha a józan emberek a halottként után kül­denek, láthatatlanul, amilyen vagy, fogd le a megtört szemeket, melyek mindenütt és mindenkor téged ke­restek s láttak ott, ahol senki sem volt. Nyári krisitnok. — A Pesti Napló húsvéti mellékletéből. — Irta: Szomaházy István. Az újságírók társaságának meg vannak a maga év­­i ahh­oz kötött alakjai is, akik csak az év bizonyos részei­­­­ben jelennek meg a szerkesztőségek szobáiban. Máskor bár­­ folyton a szemeink előtt vannak, éppen oly kevéssé látjuk­­ őket, akár az elhidegült kályhát július, vagy augusztus­­ közepén. Hűenek a báli tudósítók, mikor a vizkereszt szűz hava lehullik s a nyári kritikusok, mikor az első kőnyo­matos újdonság megjelenik a városligeti színkörről. Többnyire nagyon fiatal emberek ezek, huszonöt, sőt húsz esztendőn alul. Néha a munkatársak fiai, néha öcs­­csei, néha bizalmas ismerősök, néha vadonat idegenek. Négy óra tájt, mikor a redakciók belső munkatársai még rendesen a fekete kávéjukat szürcsölgetik, a nyári kritikusok már ott vannak a szerkesztőségben. Unatkozva forgatják a vidéki lapokat, s lenéző, impo­náló tónusban diskurálnak a betévedő idegenekkel. Nem mutatják be magukat, de jól esik nekik, ha a vidéki láto­gató publicistát, vagy tárcacikkírót sejt bennük, s bizonyos pose-zal írják alá nevüket a táviratkihordó vevényére, ha az már a kora délutáni órákban hoz valami telegrammot. Tisztelettel és alázatosan sompolyognak oda hét táján a segédszerkesztő asztalához: — Ha a színkör jegye nem volna elfoglalva, nagyon le volnék kötelezve, ha megkaphatnám... Egyébként amúgy is írni kell az előadásokról, mert a Bukow részben új szereposztással megy ... Megkapják a jegyet és távoznak. Mily büszkén lép­­degélnek­ az utcákon! Érzik, hogy élet és halál fölött ren­delkeznek, s magukban összehasonlításokat tesznek Lareey és a saját lényük között. Az ismerőseiknek leereszkedőleg intenek a kezökkel: — Szervusz! . . Megyek a színházba, írnom kell az előadásokról! . . . Nemcsak az előadásról írnak, de sokszor már az előadás közben is. Összeráncolt homlokkal foglalják el zártszéküket s visszavonh­atatatlanul elhatározzák, hogy Heródesnál is kegyetlenebbek lesznek. Néha mefisztói mosolylyal rázzák a fejüket, néha vállat vonnak, de soha sem tapsolnak. Egyik-másik papírt, ceruzát szed elő a zsebjéből és feltűnően jegyez a nyílt jelenetek közben. A színfalak között úgy járnak, mint a souverain fejedelmek, lépteik konganak az üveges folyosón s dacára civilbeli mivoltuknak, csak egy katonatiszt szalutálásával köszöntik az ismerőseiket. A színház kabitjéi, a karinták

Next