Pesti Napló, 1893. június (44. évfolyam, 154-183. szám)

1893-06-01 / 154. szám

154. szám. Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1893. junius 1. 3 az iránt, hogy e megegyezésre az utolsó miniszter­tanács után több kilátás van-e, mint volt az udvari estély előtt. BELFÖLD. A miniszterelnök Bécsben. Wekerle minisz­terelnök, mint félhivatalosan jelentik, holnap hosszabb tartózkodásra Bécsbe utazik. Hétfőn Steinbach osztrák pénzügyminiszterrel lesz konferenciája. A firenziház reformja. Szeged város törvényhatósága mai közgyűlésén, mint tudósítónk te­­legrafálja, egyhangúlag elfogadta a tanács­javaslattal pártolt azt az indítványt, hogy intézzen a város fel­iratot a kormányhoz és a képviselőházhoz az iránt, hogy a főrendiházat a Tcor demokratikus irányának megfelelően reformálják. A határozatot város­szerte nagy tetszéssel fogadták. A közgyűlésen Kállay Al­bert főispán elnökölt, és városok. — (Nógrádmegye az egyházpolitika mellett.) Balassa-Gyan­as-!'A telegrafálja tudósítónk: Nóg­rádmegye törvényhatósági bizottsága mai gyűlésén 172 szermn 34 el­len elfogadta az állandó választmánynak a kormány egy­házpolitikáját pártoló javaslatát s elhatározta, hogy annak mielőbb leendő megvalósítása ügyében fölér a képviselőház­­hoz. A javaslat mellett beszéltek Török Zoltán, Pulszky Ágost és Bölönyi, ellene Szávodszk­y és Farkas vadkerti plébános.­­ (Főispán-beiktatás Alsó-Fehérmegyében.) Nagy-Enyed­ről jelentik táviratban: Alsó-Fehér megye jú­nius 5-én búcsúzik el ü­nnepiesen volt főispánjától, Kemény Kálmántól. Zeyk Dániel, az új főispán beiktatását pedig ugyane hónap 8-án tartják meg.­­ (Kolozs megye közgyűlése.) Kolozs megye ma tartotta meg tavaszi közgyűlését, melyen először is Bélas Ákos főispán-elnök nyújtotta át beszéd kíséretében Gyar­­mathy alispánnak a harmadosztályú vaskorona-rendet, melylyel a király a napokban kitüntette. A gyűlés csendes folyását csak akkor zavarta meg heves vita, mikor annak elhatározása került napirendre, hogy mely pénzintéze­tekben helyezzék el a gyámpénztár készleteit. Bariba Miklós orsz. képviselő azt indítványozta, hogy a kolozsvári Economusnál, mely ek­luzive oláh jellegű, ne helyezzenek el pénzt. Gyarmathy alispán azt kéri, hogy ne vegyítsenek ebbe az ügybe semmi nemzetiségi kérdést. Trucza megyei gyámpénztáros ingerült hangon polemizál Bartha Miklóssal, kijelentvén, hogy az Economus nem politizál és hogy joga van a gyámpénztári betétekre. Trucza tapintatlan felszóla­lása igen rossz hatást tett, a közgyűlés mindamellett túl­nyomó többséggel elfogadta az előterjesztést, hogy az Eco­nomus is részesüljön betétekben.­­ (Az adóprés Aradon.) Az aradi adókivető bi­zottság, mint tudósítónk telegrafálja, a budapestihez ha­sonlóan, ugyancsak szintén erős mozgásba hozta az adó­prést. Egyesek adóját 100, sőt 200 percenttel emelte, a­mi nagy és méltó elkeseredést szült a kereskedők közt. Az adónak ily hallatlan felcsigázása ellen a kereskedelmi és iparkamara mai rendkívüli közgyűlésén erélyes óvást emelt. A királyné tünődése. — Udvari intrigyák. — Budapest, május 31. A tegnapelőtti udvari fogadásról, melyen nagy idő óta először, a királyné is megjelent, igen érdekes dolgokat beszél a Magyar Értesítő. A rózsaszín papírra litografált kőnyomatos az udvari fogadás előzményeiről, hátteréről, azokról a titkos machinációkról, melyek az udvarnál a kü­lönböző pártok és klikkek közt folynak, nag­yérdekű lelep­lezést közöl, mely, mint a Magyar Értesítő szerkesztősége írja, olyan ember tolla alól került ki, a­ki az udvari kö­rök viszonyaiba be van avatva. Bécs, május 31. A legutóbbi udvari fogadás a társadalom min­den rétegében, de különösen az arisztokrácia körében olyan feltűnést keltett, a­milyent ritkán kelt udvari esemény. Noha a nagy közönségnek azokról a rend­kívül érdekes udvari cselszövényekről, melyek e foga­dást megelőzték, még sejtelme sincs, mégis önkényt ér­zi mindenki, hogy valami különös esemény leírhatta a királynét, kinek egészsége még mindig nem állt helyre teljesen, arra, hogy az ilyen fogadással járó fáradalmaktól vissza ne riadjon. És tényleg, a jelen esetben nemcsak arról volt szó, hogy a több oldalról szőtt cselszövényeknek vé­get vessenek, hanem az is, hogy elégtételt is szol­gáltassanak a magyar arisztokráciának, mely a leg­utóbbi udvari ünnepségeknél nem csak hogy vissza­szorult, hanem a melyet háttérbe is szorítottak. Ismeretes, hogy a királyné a télen távol volt Bécsből és hogy a fogadtatásoknál helyettese Mária Terézia főhercegasszony, Károly Lajos főherceg neje volt. Az egész tél folyamán az udvari körökben két áramlat volt észlelhető. Az egyik, melynek élén Metternich hercegnő és más arisztokrata hölgyek állottak, azt akarta, hogy az éppen udvarképessé váló fiatal hölgyek ne a főhercegasszonynak mutassák be magukat, hanem várják be, míg ő felsége, a királyné fogadja őket. Metternich hercegnő javaslata a főnemesség fiatalabb tagjainál, különösen a magyar arisztokráciá­nál élénk visszhangra talált, mert a­ magyarok szere­tik és tisztelik a királynét, de másrészről egy percig sincsenek csalódásban az iránt, hogy a másik udvari párt nem igen rokonszenvezik velük. Ennek a­­másik udvari pártnak élén Hohenlohe hercegnő, a főudvarmester neje áll, ki minden be­folyásával azon volt, hogy Mária Terézia­­főherceg­asszony domináló állását minél inkább emelje és hogy a tél folyamán minél nagyobb számban mutassa be neki az arisztokrata családok sarjait. A főudvarmester nejét e politikában megerősí­tette az a körülmény, hogy Metternich hercegné­ tábo­rának legnagyobb része, éppen a magyar arisztokrácia köréből csoportosul. Tisztában volt vele, hogy a Wekenle magyar miniszterelnök kezdeményezte önálló magyar udvartartás eszméjét a magyar arisztokrácia lelkesen fogadta. A magyar udvartartásnak termé­szetszerűen az lenne a következménye, hogy férjének, az első főudvarmesternek hatalmas állása fényben je­lentékenyen megcsorbulna, így állott az ügy a télen. Mikor most a királyné utazásáról visszatért, Met­ternich hercegnőnek sikerült a felséges asszonyt arra bírni, hogy jelenjék meg az udvari fogadásnál. A fo­gadást tegnap este tartották meg és a szó szoros ér­telmében fényes, sőt tüntetésszerű­ lefolyása volt. Mindazokat a hölgyeket, kik már a tél folyamán akar­tak az udvarnál bemutatkozni, köztük több magyar arisztokrata hölgy is, most tényleg bemutatták a ki­rálynénak, a­ki különösen a magyar mágnások leá­nyaival beszélgetett hosszasabban és az udvari cere­mónia ellenére feltűnő előnyben részesítette őket. Hohenlohe hercegnő most ezt a csatát elveszí­tette és attól kell tartania, hogy ez események a ma­gyarokat újból arra fogják buzdítani, hogy még in­kább folytassák a küzdelmet a magyar udvartartás­­érdekében, melyet pedig Hohenlohe herceg tényleg érthető okokból a leghevesebben ellenez. Az udvarnál ez eseményekről sokat beszélnek. Számosával vannak azok, a kik kárörömmel látják e dolgokat, mert Hohenlohe hercegnőnek állása az ud­varnál már régen soknak szemet szúr. A hercegnő ugyanis nemcsak a politika terén legfőbb irányítója egyes áramlatoknak, hanem a színház és művészet terén is túlnyomó befolyást szerzett magának. Ezt a befolyását Vlassak igazgató legutóbb történt elbocsá­tásánál is érvényesítette. Ez eseményeknek bizonyára utójátékuk lesz még. Nem lehetetlen, hogy a főudvarmesteri állásban közel­jövőben válságot fog okozni. KÜLFÖLD. A francia költségvetési bizottság elnöke. A francia kamara költségvetési bizottsága elnöki állására jelöltnek többeket emlegetnek. Rouvier-t a félmúlt miniszter­elnököt és Bordeaux-t, a volt igazságügyminisztert. Mind a kettő a skartba tett államférfiak köréből való, akik hol nagyobb, hol kisebb türelemmel várják feltámadásukat. Ebben a feltámadási processzusban már nem is az első lépés a költségvetési bizottsági elnökségnek elfoglalása. A költségvetési bizottság a legfontosabb parlamenti bizottsá­gok egyike, mely nem egyszer kabineteket buktatott és kellemetlenségeket okozott a respublikának. Csak a múlt kabinetválságra kell emlékeznünk, hogy erre konkrét példát emlegessünk. A bizottság elnökét csakúgy miniszterkandidánsnak tartják, mint a­hogy a szená­tus elnökét a köztársasági elnökség aspiránsának te­kintik. Nagy szerepe lehet a költségvetési bizottság elnö­kének különösen most, mikor az 1894-ki budget tárgyalá­sánál a bizottság­ tagjai előtt a közelgő választások képe s azok az ígéretek lebegnek, melyeket a kamara tagjai megválasztatásuknál választóiknak tettek. Már a múlt költségvetési vitánál is, melyet a közbejött incidensek olyan hosszúra nyújtottak, hogy ez ebben a tekintetben is páratlan a francia költségvetési tárgyalások történetében, erősen dolgozott a képviselők feltámadt lelkiismerete. Azt a temérdek, kalandosnál kalandosabb tervet, melylyel a de­ficitet apasztani akarták, ez a feltámadt lelkiismeret dik­tálta. — Az uj bizottság, mely az 1894-iki budgetet fogja tárgyalni, 32 köztársasági és egy konzervatív pártiból áll. A bizottságot azért állították össze ily módon, hogy a költségvetés minél gyorsabb elintézését lehetővé tegyék. A bizottság tagjai a költségvetést lényegében elfogadhatónak nyilvánítják. A programm főpontját az ablakadó eltörlése és az italmérési adó reformja képezi. A leplezett deficitet, a­mely körülbelül 45 millió frankra rúg, a 4­/5 százalékos járadék konvertálásával fogják fedezni. A bizottság többsége B­ouvier-t kívánja elnökének, míg a kisebbség Bordeaux-ért buzgólkodik. Az incidensek hazájában nem igen tudható előre, hogy a többség vagy a kisebbség jelöltje fog-e győzni, vagy, hogy nem kerül-e a kettő küzdelméből egy harmadik győztesként az elnöki székbe. Az orosz-francia szövetség, Budapest, május 31. A francia külpolitikát évek hosszú sora óta nem öntudatos tervek és államférfi­ koncepciók ve­zetik, hanem váltakozó érzelmek, melyek a rettegés és reménykedés szélsőségei között mozognak. A rette­gés Németországgal szemben nyilvánul s a háborút követő első néhány év alatt csakugyan több jelenség merült fel, melyekből joggal azt következtethették a franciák, hogy Bismarck herceg őket végképp összetörni szándékozik egy újabb háborúban, melyet reájuk akar hamis ürügyek alatt zúdítani. A reménykedés attól a pillanattól kezdve" képez jelentékeny faktort a francia kontinentális külpolitikában, midőn Le Flé tábornok, mint pétervári francia követ, reábirta II. Sándor cárt hogy az Nagy Vilmos császárnál tiltakozzék egy újabb háború terve ellen, mit a cár nyomatékosan támoga­tott azzal a fenyegetésével, hogy amint a mozgósítási parancs Németországban Franciaország ellen kiadatik, az orosz csapatok azonnal a német határra rendel­tetnek. Ez időben lett általánossá az az óhaj először Parisban, majd csakhamar egész Franciaországban, vajha sikerülne Oroszországgal megkötni a szövet­séget Németország ellen. Ez az óhaj vezette a francia külpolitikát azóta folytonosan s ez sodorta nem egy­szer oly lealázó helyzetbe a cár birodalmával szem­ben, amilyenbe egy művelt nemzet csak a kétségbe­esés lejtőjén lefelé csúszva juthat el. Egyedül igy magyarázható meg az a megdöb­bentő körülmény, hogy annak a nemzetnek sajtója mely Európában az emberi jogokat diadalra juttatta s a szabadság és testvériség elvét proklamálta, szinte szolgai eszközévé adta oda magát az orosz barbariz­mus hatalmi céljainak s ezeket iparkodott a legna­gyobb elvakult­sággal támogatni és előmozdítani. Min­den, a­mit az orosz politika tervezett és műveit, a francia sajtó szemeiben nemcsak helyes, hanem dicső is volt. E sajtó elvesztette érzékét a népjogok és a szabadság eszményei iránt, a­hol azok Oroszország­nak útjában állottak, sőt megértük azt is, hogy Pa­risban nyíltan pártfogás alá vették azokat a gyilkos­sági merényleteket, melyeket orosz bérencek Bulgá­riában elkövettek. E magatartás érthető, ha meggondoljuk, hogy az egész francia közvélemény egyértelműleg oda tö­rekedett, hogy minden eszközzel és minden áron az orosz udvar kegyében járjon, ekként remélve elérni azt, hogy a két nemzet között el­ként kifejlődő és megerősödő rokonszenv a szövetség létrejöttét moz­dítsa elő. A régi diplomácia is azt az elvet vallotta, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ugyanezt az elvet tette a modern francia külpolitika magáévá. Szerencsétlen­sége csak az volt, hogy míg ezen a téren éppen nem volt válogatás az eszközökben, a célt mindennek da­cára nem volt képes elérni e mai napig. Mert az, a­mit orosz-francia szövetségnek ne­veznek, mindeddig, legalább e szó azon értelmében, melyet annak a nemzetközi jog tulajdonit, nem léte­zik. A kronstadti megható barátkozás és ölelkezés s a későbbi hasonló demonstrációk nagy feltűnést kel­tettek ugyan s komolyan magukra vonták az egész európai diplomácia figyelmét, de semmi egyebet nem jelentettek, mint hogy a két birodalom népeit és irány­adó politikai férfiait kölcsönös meleg rokonszenv és bizonyos politikai célok közösségének lelkesedésben nyilvánuló tudata hatja át; de az a nemzetközi instru­mentum, melyet a szövetség biztossága igényel, nem született még eddig meg, bármint hisznek is abban a francia parlamenti körök és bármennyire el akarja azt Európával hitetni a párisi diplomácia. Nem is valószínű, hogy ily szövetség írott ok­mány alapján létrejöjjön, a­meddig III. Sándor cár uralkodik. A mostani cár atyja képes volt ily nagyobb külpolitikai koncepciókra, de ural­kodása alatt a viszonyok nem fejlődtek any­­nyira, hogy Franciaország és Oroszország között szövetségi szerződés lett volna egyáltalán köthető. II. Sándor cár rendkívül nemes lelkű, bátor elhatáro­zása, sőt merész ember volt. Ezekből a kedély- és jel­lembeli tulajdonságaiból magyarázható meg, hogy ak­kor, midőn a pétervári francia nagykövet kormánya megbízásából leleplezte előtte Bismarck herceg terveit, nem késett megtenni a döntő lépést a jelenlegi né­met császár nagyatyjánál. A­kik emlékeznek még az azon időben történtekre, s a későbbi hiteles leleple­zésekre, tudják, hogy a cár megdöbbenve e leleplezés hallatára, azt kérdezte a francia nagykövettől. ..És

Next