Pesti Napló, 1895. augusztus (46. évfolyam, 208-238. szám)
1895-08-01 / 208. szám
S Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1895. augusztus 1. 203. szám. alkotmányi egyensúlyt konzerválni, a népképviselet komoly jelentőségét megmenteni, a demokratikus kezdeményezést a programm szigorú betartásával befejezni akarja. Ez az érvelés már csak a talajt és szellemi készletet vesztett pártnak az okoskodása. Az uj mágnások kinevezésén annyira felháborodni, hogy még azokat a hátrányokat is emlékezetükbe idézzük nekik, amelyeknek a homo novusok a felsők társadalmában állítólag ki vannak téve. a naivság: az uj mágnások Magyarországon mindig meg vannak érve mágnásoknak. A pairek kinevezése ellen a demokráciával érvelni, kapkodás. Összefér még Magyarországon a törvényhozás két heterogén eleme: a mágnásokon áll, hogy ez így maradjon a jövőben is. Annál inkább így maradna, ha a mágnások minél többet recipiálnának a demokráciából. Azonban komolyan, nem pedig tréfásan, mint ahogy azt a klerikális sajtó e mai napon cselekedte. Mert kérdezzük, hogy vájjon akkor is zokogott volna-e ez a sajtó a demokrácia és a népképviselet romlásán, ha például egy ultramontán kormány a főrendiház szabadelvű többsége ellenében kreált volna új főrendeket? Nem ugyebár, tisztelt uraim. Mert ha csakugyan a demokrácia forog veszélyben, akkor önök nem sírni szoktak, hanem nevetni. BELFÖLD. Miniszterek a királynál. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, mint bécsi tudósítónk táviratozza, holnap reggel báró JósikaSamuval, a király személye körüli miniszterrel Ischlbe utazik a királyhoz. A miniszterelnök ma délben hosszasabban értekezett gróf Golubowski külügyminiszterrel. Kállay Béni közös pénzügyminisztert a király ma reggel, mindjárt Ischlbe való érkezése után, kihallgatáson fogadta. Az 1896. évi állami költségvetés. Mint a Magyar Értesítő jelenti, most állitják össze a pénzügyminisztériumban az 1896. évi költségvetést. Még csak a pénzügyminiszteri tárca költségvetésének megállapitása van hátra, a többi minisztériumok költségvetése már mind elkészült és a pénzügyminisztériumnak meg is küldetett. Hogy az egész költségvetés még nincs összeállítva, ennek oka az, hogy a pénzügyminisztérum csakis az egyes tárcák budgetje alapján készítheti el az egész költségvetést, amely különben a jövő hónap első napjaira teljesen elkészül. Lukács László, pénzügyminiszter augusztus 17-ikén reggel visszaérkezik a fővárosba s nyomban minuszhatalmas protekció tölgyébe kapaszkodik, gondolta (ismét nem ily poétikusan) az államtitkár úr és a lehető legfagyosabb modorral igyekezett a szupplikáns reményének csiráit kiirtani. A fiatalember elmondta, hogy ő ügyvéd volna tulajdonképpen, ha irodája volna. De pénze nincs, hogy irodát nyisson, hát egy más szerencsésebb jogtudor igájában robotol. Azért is jött esedezni ezért a szerény hivatalért. — Se vagyonom, se rokonságom, se protekcióm . . . nézett maga elé a kékszemű, sápadt fiatal ember, mintha jövendője sírjába nézne. Az államtitkár fölkelt üléséből ez utóbbi szavakra. — Nincsenek rokonai, barátom, akik tolnák a szekerét ? — Senkim a föld hátán. — Semmiféle protekciója? — Nincs . . . suttogó tompán, kétségbeesetten a kérvényező, belátván, hogy ez a lépése is hiábavaló: az államtitkár úr is valami befolyásos kapacitás után tudakozódik, akinek az ő kineveztetésével kellemes szolgálatot tehetne. — Jól van. —Hagyja itt a folyamodását. Átnézem az okiratait. És ha kedvező világításba helyezik képességeit, önnel fogom elkezdeni az új korszakot! A fiatal ember nem tudta, miféle új korszakot akar vele kezdeni a méltóságos úr és sietett menekülni a szigorú államférfi elől, akiről oly sok jót hallott s íme, ő is csak olyan mint a többi: a kérvényezők protekciója után tudakozódik. Az államtitkárnál ezt az állást már hatan kérték, legalább hatvan politikai, társadalmi, egyházi tekintély ajánlólevelével. Az államtitkár úr szeme diadalmasan nézte az új, protekciónélküli korszak hajnalnyomait, mikor az ínséges, árva fiatal ember kinevezését a miniszterrel aláíratta, anélkül persze, hogy egy pillantást vetett volna az okirataiba... . Adassék azonban minden dicséret az államtitkár úr vesékbe látó tudományának: ő azért szerencsés fogást csinált a Dankó Géza kinevezésével, mert a fiatalember azt valóban megérdemelte. A főváros társasköreiben csakhamar fölkapott, kedvelt alakká nőtte ki magát, különböző sportegyesületeket számos diadalhoz segített, barátainak a párbaj segédkedéstől kezdve az elefántoskodásig mindenben rendelkezésére állott, s a minisztériumban is valósággal rajongtak érte, mert mikor ott a tanácsos uraktól kezdve, a portásig, mindenki kacagott, olyankor mindig Dankónak valami friss, pikáns, mulatságos pletykája tett az óriás épületben körutat. Az államtitkár úr tudakozódott a fiú felül. Főnökei tudták, hogy a fiú az államtitkár úr kedvence — hát elhalmozták magasztalaikkal: — Kitűnő erő! Villámgyors felfogás! Sólyomszemű judicium! Valódi hangyaszorgalom! (Dankó ilyenkor bizonyosan a Triton evezős- egyesület gyakorlatán fejtette ki azt a nagy szorgalmat. Valóban, az államtitkár úr következetlen lett volna kimondott nagy elvéhez és önmaga döntötte volna le az új korszak dicső épületét, ha a legközelebbi előléptetéskor ismét nem ezt a jeles munkaerőt és tehetséget ajánlja legmelegebben a miniszter úr figyelmébe. A hivatalnokseregnek tündöklő példát kell adni, hogy haladhat az igazi érdem a saját erejéből protekció nélkül is ... Ekkor már csöndes boszankodás, elfojtott irigykedés támadt a minisztériumban Dankó ellen, de persze csak lopva, titokban, aggódva, hogy ő azt meg ne tudja. Oh! vele szemben fölöttébb nyájasak voltak. Néha egy-egy hivatalnok, akit a ranglétrán Dankó ismét átugrott, fel mert lázadni: — De az mégis hallatlan, hogy ugrál át bennünket ez a fickó! Akár a lóversenyen az akadályokat a jockey! De az öregebbek, a tapasztaltabbak, ilyenkor rögtön leintették. IV. Az államtitkár úr javában dolgozott az új korszakon, s ahányszor előléptetésekre került a sor, ő mindig ajtót mutatott a protekciónak, hanem a megüresedett állásra előkereste azt az ő emberét, akit csak a saját érdemei vittek előre, ebbeli jótékony működése örömét megzavarta az a fölfedezés, hogy életpiros, vidám kislányán szörnyű levertséget, sápadt elkeseredést vett észre. Az államtitkár úr elhatározta, hogy kellő gyöngédséggel ő fog a kicsi szívébe hatolni, ami különben a mama tiszte lett volna. — Szerelmes vagy, ugye, kérdezte tőle, tekintettel arra, hogy a kis leány szomorúsága egy Margit-szigeti bál után kezdődött. Kibe vagy szerelmes? — Mi haszna, édesapám, ha meg is mondom? Apám soha se adja a beleegyezését, pedig úgy szeretjük egymást! Hát ki az? — Dankó Géza... Egyszerű polgár család sarja, a mienk pedig ősnemesi família... Az államtitkár úr büszkén emelkedett fel ültéből és szigorú méltatlankodással nézett gyermekére: — Sári, én azt hittem, hogy te jobban ismered atyád elveit. Tudod, hogy előttem csak az egyéni kiválóság, az érdem a fő! Látod, az a fiatal ember a saját erejéből, a saját érdemeiből küzdötte fel magát, protekció nélkül! Te tán jobb szeretnél báró Háromszéki fogalmazó úrhoz nőül menni, akit az egész rokonsága protezsál!. . . Dankó Gézához megy — parancsolom! Sárika nagyon jól tudta, hogy az apja parancsainak engedelmeskedni kell; az ellen semmiféle fölebbezés a mamához, semmiféle protekció nem használ . . . Sas Ede tertanács elé terjeszti az 1896. évi költségvetést, s amint a minisztertanács véglegesen megállapította, valószínűleg még augusztusban ő felsége elé terjeszti. A kultuszminisztérium budgetje és új beosztása. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter tegnap fejezte be a vezetése alatt álló minisztérium jövő évi költségelőirányzatának tárgyalását a pénzügyminisztériummal. A költségvetés megállapításánál elsősorban az volt döntő, hogy a helyzet reális legyen és hogy az évről-évre ismétlődő tételátlépések mellőztessenek, továbbá az intézmények fejlődésével járó nagyobb költséges fedezetet találjanak és hogy az elkerülhetetlenül szükséges új alkotásokat is életbe lehessen léptetni. Formailag is lényeges változáson ment át a budget, biztosítva a könnyű áttekintést. Lényeges átalakuláson ment keresztül a minisztérium személyzeti és ügybeosztása is. Wlassics az eddigi öt osztály helyett tizenkét osztályt szervez. Az egyházi osztályok az elsők az új beosztásban, azután következnek a művészeti és tanügyi osztályok, az emberbaráti intézmények új ügyosztálya, végre az alapítványi, jogi és gazdasági osztályok. Új osztályban látják el a tanítói nyugdíjügyeket is. A népneveléssel foglalkozó ügyosztály három alosztályba oszlik külön-külön főnökkel és önálló hatáskörrel. A miniszter a napokban megbízta Molnár Viktor osztálytanácsost, hogy a külföldre menjen az ottani tanügyi és különösen a központi igazgatás tanulmányozására. E tanulmányúttal a miniszternek az a célja, hogy a tanügyi igazgatás lassúságán és rendszertelenségén segítsen. Parallelsík, Budapest, július 31. Az ultramontán sajtó egyik pártközi orgánuma újabban a párhuzamokat kultiválja. Parallelába állítja az idegen államok nevezetesebb politikai eseményeit a magyar közügyek jelenlegi állásával és ezekből az analógiákból a tarka következtetések egész láncolatát vonja le — természetesen mindig a magyar liberalizmus hátrányára. Legújabban ismét megkonstruálja az angol-magyar párhuzamot. Hogy mekkora hivatottsággal foglalkozik ez a laptársunk az angol politikai viszonyokkal, annak jellemzésére felhozzuk a következőket: A Rosebergkabinet lemondása után, tehát rövid pár héttel ezelőtt, ez a hírlap ünnepiesen kijelentette, hogy Angliában ime most megesett az a precedens nélkül való dolog, hogy nem egységes párt jut a kormányra, hanem két pártnak a koalíciója. Ugyanekkor magyarázatul azt is elmondta olvasóinak, hogy ez a koalicionális kényszer hozza magával, hogy az új kormánypártnak két vezetője is van, tudniillik Salisbury, a konzervatívok vezére és Balfour, a liberális unionisták leaderje. Mi akkor elolvasván ezeket a dolgokat, alig mertünk szemeinknek hinni. Hisz aki csak félig ismerős Anglia politikai viszonyaival, annak feltétlenül tudnia kell, hogy az egyesült királyságokban az utolsó tíz esztendő során soha homogén többség, sem homogén kisebbség nem létezett. Az utolsóelőtti Salisbury-kormány már koalicionális kormány volt és tagjaiul luta a mostani kormány tagjainak legnagyobb részét. Az utolsó Gladstone-kabinet szintén nem egységes pártra, hanem koalícióra támaszkodott, amelynek alkotó részei voltak az angol liberálisok, az ír nemzeti pártnak két frakciója , és az úgynevezett Independent labour party, vagyis a független munkáspárt. Nem áll tehát az, hogy Angliában most először jut pártkoalíció kormányra, mert a koalicionális kormány s a koalicionális pártok Angliának tíz év óta megszokott közéleti formái. Az sem áll, hogy a liberális unionisták vezére Balfour, mert a home rulet ellenző liberális párt a devonshirei herceg, vezetése alatt áll a főrendiházban, Chamberlain vezetése ■ alatt az alsóházban; Balfour pedig, akit ultramontán laptársunk kinevezett a liberális unionisták vezérévé, a legortodoxabb angol konzervatívok egyike. Salisburynek különben unokaölelöse és az utolsó előtti Salisbury-minisztériumban már mint Írország államtitkára és az alsóház vezetője foglalt helyet. íme, ilyen hivatottsággal és mély tudással szól ultramontán laptársunk hozzá az angol ügyekhez. Természetes tehát, hogy jogosultnak érzi magát arra, hogy az angol és a magyar közviszonyok között párhuzamot vonjon. A párhuzamos vonalaknak megvan az a sajátságuk, hogy soha sem metszik egymást. Az ultramontán kéz által szerkesztett angol-magyar párhuzam ellenben abban a lényeges hibában leledzik, hogy az angol vonal bolondul belefut a magyarba és nemcsak metszi ezt, hanem egyszersmind elmetszi az igazság nyakát is. Az analógia abban csúcsosodik ki, hogy ime, Angliában a konzervatív és liberális elnevezés elvesztette minden jelentőségét és csak nálunk, Magyarországon oly felületes a közvélemény, hogy rámegy ezeknek az üres jelszavaknak a lép vesszejére. Ezennel megkorrigáljuk a sántikáló ultramontán hasonlat hibáit. Mióta Gladstone a brit államegység talajáról lelépett s a home-rule táborába szegődött, tehát tiz esztendőnél hosszabb idő óta, Angliában a liberális, vagy konzervatív politika nagy kontroverziója teljesen a háttérbe vonult és az angol közéletet a brit államegység fentartásának, vagy, megbontásának kérdése dominálja. Az angol politika tehát egy évtized óta tisztán közjogi politika. Nálunk Magyarországon megfordítva áll a dolog. Az egyházpolitikai kérdések felmerülése óta a közjogi kontra-, Verzió Magyarországon teljesen a háttérbe szorult. Itt minálunk az egész politikai érdeklődés a közéletben lüktető erők összességét az egyházpolitikai liberalizmus, vagy egyházpolitikai konzervativizmus nagy kontroverziója foglalja le. Már most Angliában az államegység fentartásáról, vagy megbontásáról lévén szó, a két tábor a politika egyéb ágazataiban egyszerűen népszerűségre tör, úgy okoskodván, hogy ha egyéb politikai törekvéseikkel sikerül a néptömegek rokonszenvét megnyerniük, uralomra jutnak és közjogi aspirációikat könnyű szerrel végrehajthatják. Angliában tehát, ahol egy mélyreható közjogi kérdés a közéletnek tengelye, Angliában, mondjuk, semmi elvtelenség nem jár azzal, hogy oly politikai elemek, amelyeket azelőtt a liberális és a konzervatív meggyőződés nagy különbsége választott el egymástól, ma a közjogi épségbentartás, vagy a közjogi bomlás érdekeinek szolgálatában együttműködnek, valamint minálunk sincs semmi csodálkozni való azon, hogy az egyházpolitika, mint a közélet — Csitt, az Istenért! Még meghallja és beárul az államtitkár úrnak! Csak nem fogunk kikezdeni a méltóságos úr protegáltjával ?