Pesti Napló, 1895. augusztus (46. évfolyam, 208-238. szám)

1895-08-01 / 208. szám

S Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1895. augusztus 1. 203. szám. alkotmányi egyensúlyt konzerválni, a népképvise­let komoly jelentőségét megmenteni, a demokra­tikus kezdeményezést a programm szigorú betar­tásával befejezni akarja. Ez az érvelés már csak a talajt és szel­lemi készletet vesztett pártnak az okoskodása. Az uj mágnások kinevezésén annyira felhábo­rodni, hogy még azokat a hátrányokat is emlé­kezetükbe idézzük nekik, amelyeknek a homo novusok a felsők társadalmában állítólag ki van­nak téve. a naivság: az uj mágnások Magyar­­országon mindig meg vannak érve mágnásoknak. A pairek kinevezése ellen a demokráciával ér­velni, kapkodás. Összefér még Magyarországon a törvényhozás két heterogén eleme: a mágná­sokon áll, hogy ez így maradjon a jövőben is. Annál inkább így maradna, ha a mágná­sok minél többet recipiálnának a demokráciából. Azonban komolyan, nem pedig tréfásan, mint ahogy azt a klerikális sajtó e mai napon csele­kedte. Mert kérdezzük, hogy vájjon akkor is zokogott volna-e ez a sajtó a demokrácia és a népképviselet romlásán, ha például egy ultra­­montán kormány a főrendiház szabadelvű több­sége ellenében kreált volna új főrendeket? Nem ugyebár, tisztelt uraim. Mert ha csakugyan a demokrácia forog veszélyben, akkor önök nem sírni szoktak, hanem nevetni. BELFÖLD. Miniszterek a királynál. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, mint bécsi tudósítónk távira­­tozza, holnap reggel báró Jósika­­Samuval,­ a király személye körüli miniszterrel Ischlbe utazik a ki­rályhoz. A miniszterelnök ma délben hosszasabban érte­kezett gróf Golubowski külügyminiszterrel. Kállay Béni közös pénzügyminisztert a király ma reggel, mindjárt Ischlbe való érkezése után, ki­hallgatáson fogadta. Az 1896. évi állami költségvetés. Mint a Magyar Értesítő jelenti, most állitják össze a pénz­ügyminisztériumban az 1896. évi költségvetést. Még csak a pénzügyminiszteri tárca költségvetésének meg­­állapitása van hátra, a többi minisztériumok költ­ségvetése már mind elkészült és a pénzügyminiszté­riumnak meg is küldetett. Hogy az egész költségve­tés még nincs összeállítva, ennek oka az, hogy a pénzügyminisztérum csakis az egyes tárcák budge­tje alapján készítheti el az egész költségvetést, amely különben a jövő hónap első napjaira teljesen elkészül. Lukács László, pénzügyminiszter augusztus 17-ikén reggel visszaérkezik a fővárosba s nyomban minusz­hatalmas protekció tölgyébe kapaszkodik, gondolta (ismét nem ily poétikusan) az államtitkár úr és a lehető legfagyosabb modorral igyekezett a szupplikáns reményének csiráit kiirtani. A fiatal­ember elmondta, hogy ő ügyvéd volna tulajdonképpen, ha irodája volna. De pénze nincs, hogy irodát nyisson, hát egy más szerencsésebb jog­tudor igájában robotol. Azért is jött esedezni ezért a szerény hivatalért. — Se vagyonom, se rokonságom, se pro­tekcióm . . . nézett maga elé a kékszemű, sápadt fiatal ember, mintha jövendője sírjába nézne. Az államtitkár fölkelt üléséből ez utóbbi sza­vakra. — Nincsenek rokonai, barátom, akik tolnák a szekerét ? — Senkim a föld hátán. — Semmiféle protekciója? — Nincs . . . suttogó tompán, kétségbeesetten a kérvényező, belátván, hogy ez a lépése is hiába­való: az államtitkár úr is valami befolyásos kapaci­tás után tudakozódik, akinek az ő kineveztetésével kellemes szolgálatot tehetne. — Jól van. —Hagyja itt a folyamodását. Átné­zem az okiratait. És ha kedvező világításba helyezik képességeit, önnel fogom elkezdeni az új korszakot! A fiatal ember nem tudta, miféle új korszakot akar vele kezdeni a méltóságos úr és sietett mene­külni a szigorú államférfi elől, akiről oly sok jót hal­lott s íme, ő is csak olyan mint a többi: a kérvé­nyezők protekciója után tudakozódik. Az államtitkárnál ezt az állást már hatan kér­ték, legalább hatvan politikai, társadalmi, egyházi tekintély ajánlólevelével. Az államtitkár úr szeme diadalmasan nézte az új, protekciónélküli korszak hajnalnyomait, mikor az ínséges, árva fiatal ember kinevezését a miniszterrel aláíratta, anélkül persze, hogy egy pillantást vetett volna az okirataiba...­ ­. Adassék azonban minden dicséret az államtitkár úr vesékbe látó tudományának: ő azért szerencsés fogást csinált a Dankó Géza kinevezésével, mert a fiatal­ember azt valóban megérdemelte. A főváros társasköreiben csakhamar fölkapott, kedvelt alakká nőtte ki magát, különböző sportegyesületeket szá­mos diadalhoz segített, barátainak a párbaj segédke­déstől kezdve az elefántoskodásig mindenben rendel­kezésére állott, s a minisztériumban is valósággal rajongtak érte, mert mikor ott a tanácsos uraktól kezdve, a portásig, mindenki kacagott, olyankor mindig Dankónak valami friss, pikáns, mulatságos pletykája tett az óriás épületben körutat. Az államtitkár úr tudakozódott a fiú felül. Fő­nökei tudták, hogy a fiú az államtitkár úr kedvence — hát elhalmozták magasztalaikkal: — Kitűnő erő! Villámgyors felfogás! Sólyom­­szemű judicium! Valódi hangyaszorgalom! (Dankó ilyenkor bizonyosan a Triton evezős- egye­sület gyakorlatán fejtette ki azt a nagy szorgalmat.­ Valóban, az államtitkár úr következetlen lett volna kimondott nagy elvéhez és önmaga döntötte volna le az új korszak dicső épületét, ha a legköze­lebbi előléptetéskor ismét nem ezt a jeles munkaerőt és tehetséget ajánlja legmelegebben a miniszter úr figyelmébe. A hivatalnokseregnek tündöklő példát kell adni, hogy haladhat az igazi érdem a saját erejéből protekció nélkül is ... Ekkor már csöndes boszankodás, elfojtott irigy­kedés támadt a minisztériumban Dankó ellen, de persze csak lopva, titokban, aggódva, hogy ő azt meg ne tudja. Oh! vele szemben fölöttébb nyájasak voltak. Néha egy-egy hivatalnok, akit a ranglétrán Dankó ismét átugrott, fel mert lázadni: — De az mégis hallatlan, hogy ugrál át ben­nünket ez a fickó! Akár a lóversenyen az akadályo­kat a jockey! De az öregebbek, a tapasztaltabbak, ilyenkor rögtön leintették. IV. Az államtitkár úr javában dolgozott az új kor­szakon, s ahányszor előléptetésekre került a sor, ő mindig ajtót mutatott a protekciónak, hanem a meg­üresedett állásra előkereste azt az ő emberét, akit csak a saját érdemei vittek előre, ebbeli jótékony mű­ködése örömét megzavarta az a fölfedezés, hogy életpiros, vidám kis­lányán szörnyű levertséget, sápadt elkeseredést vett észre. Az államtitkár úr elhatározta, hogy kellő gyön­gédséggel ő fog a kicsi szívébe hatolni, ami külön­ben a mama tiszte lett volna. — Szerelmes vagy, ugy­e, kérdezte tőle, tekin­tettel arra, hogy a kis leány szomorúsága egy Mar­­git-szigeti bál után kezdődött. Kibe vagy szerelmes? — Mi haszna, édes­apám, ha meg is mondom? Apám­ soha se adja a beleegyezését, pedig úgy sze­retjük egymást! Hát ki az? — Dankó Géza... Egyszerű polgár­ család sarja, a mienk pedig ősnemesi família... Az államtitkár úr büszkén emelkedett fel ülté­ből és szigorú méltatlankodással nézett gyermekére: — Sári, én azt hittem, hogy te jobban ismered atyád elveit. Tudod, hogy előttem csak az egyéni kiválóság, az érdem a fő! Látod, az a fiatal ember a saját erejéből, a saját érdemeiből küzdötte fel ma­gát, protekció nélkül! Te tán jobb szeretnél báró Háromszéki fogalmazó úrhoz nőül menni, akit az egész rokonsága protezsál!. . . Dankó Gézához megy — parancsolom! Sárika nagyon jól tudta, hogy az apja paran­csainak engedelmeskedni kell; az ellen semmiféle fölebbezés a mamához, semmiféle protekció nem használ . . . Sas Ede­ tertanács elé terjeszti az 1896. évi költségvetést, s amint a minisztertanács véglegesen megállapította, valószínűleg még augusztusban ő felsége elé terjeszti. A kultuszminisztérium budget­je és új beosztása. Wlassics Gyula vallás- és közo­ktatásü­gyi miniszter tegnap fejezte be a vezetése alatt álló mi­nisztérium jövő évi költségelőirányzatának tárgyalását a pénzügyminisztériummal. A költségvetés megállapí­tásánál első­sorban az volt döntő, hogy a helyzet reális legyen és hogy az évről-évre ismétlődő tételátlépések mellőztessenek, továbbá az intézmények fejlődésé­vel járó nagyobb költséges fedezetet találjanak és hogy az elkerülhetetlenül szükséges új alko­tásokat is életbe lehessen léptetni. Formailag is lényeges változáson ment át a budget, bizto­sítva a könnyű áttekintést. Lényeges átalakulá­son ment keresztül a minisztérium személyzeti és ügybeosztása is. Wlassics az eddigi öt osztály helyett tizenkét osztályt szervez. Az egyházi osztályok az elsők az új beosztásban, azután következnek a művé­szeti és tanügyi osztályok, az emberbaráti intéz­mények új ügyosztálya, végre az alapítványi, jogi és gazdasági osztályok. Új osztályban látják el a tanítói nyugdíj­ügyeket is. A népnevelés­­sel foglalkozó ügyosztály három alosztályba oszlik külön-külön főnökkel és önálló hatáskörrel. A miniszter a napokban megbízta Molnár Viktor osztálytanácsost, hogy a külföldre menjen az ottani tanügyi és külö­nösen a központi igazgatás tanulmányozására. E ta­­nulmányúttal a miniszternek az a célja, hogy a tan­ügyi igazgatás lassúságán és rendszertelenségén se­gítsen. Parallelsík, Budapest, július 31. Az ultramontán sajtó egyik pártközi orgá­numa újabban a párhuzamokat kultiválja. Paral­­lelába állítja az idegen államok nevezetesebb politikai eseményeit a magyar közügyek jelenlegi ál­lásával és ezekből az analógiákból a tarka következ­tetések egész láncolatát vonja le — természetesen mindig a magyar liberalizmus hátrányára. Legújab­ban ismét megkonstruálja az angol-magyar párhuza­mot. Hogy mekkora hivatottsággal foglalkozik ez a laptársunk az angol politikai viszonyokkal, annak jellemzésére felhozzuk a következőket: A Roseberg­­kabinet lemondása után, tehát r­övid pár héttel ez­előtt, ez a hírlap ünnepiesen kijelentette, hogy Angliában ime most megesett az a precedens nélkül való dolog, hogy nem egységes párt jut a kormányra, hanem két pártnak a koalíciója. Ugyanekkor magyarázatul azt is elmondta olvasói­nak, hogy ez a koalicionális kényszer hozza ma­gával, hogy az új kormánypártnak két vezetője is van, tudniillik Salisbury, a konzervatívok vezére és Balfour, a liberális unionisták leaderje. Mi akkor elolvasván ezeket a dolgokat, alig mertünk szemeink­nek hinni. Hisz aki csak félig ismerős Anglia politi­kai viszonyaival, annak feltétlenül tudnia kell, hogy az egyesült királyságokban az utolsó tíz esztendő során soha homogén többség, sem homogén kisebbség nem létezett. Az utolsóelőtti Salisbury-kormány már koalicio­nális kormány volt és tagjaiul luta a mostani kormány tagjainak legnagyobb részét. Az utolsó Gladstone-kabi­­net szintén nem egységes pártra, hanem koalícióra tá­maszkodott, amelynek alkotó részei voltak az angol liberálisok, az ír nemzeti pártnak két frakciója , és az úgynevezett Independent labour party, vagyis a füg­getlen munkáspárt. Nem áll tehát az, hogy Angliában most először jut pártkoalíció kormányra, mert a koa­licionális kormány s a koalicionális pártok Angliának tíz év óta megszokott közéleti formái. Az sem áll, hogy a liberális unionisták vezére Balfour, mert a home­ rulet ellenző liberális párt a devonshirei herceg, vezetése alatt áll a főrendiházban, Chamberlain vezetése ■ alatt az alsóházban; Balfour pedig, akit ultramontán laptársunk kinevezett a liberális unionisták vezérévé, a legortodoxabb angol konzervatívok egyike. Salis­­burynek különben unokaölelöse és az utolsó előtti Salisbury-minisztériumban már mint Írország ál­lamtitkára és az alsóház vezetője foglalt helyet. íme, ilyen hivatottsággal és mély tudással szól­ ultramontán laptársunk hozzá az angol ügyekhez. Természetes tehát, hogy jogosultnak érzi magát arra, hogy az angol és a magyar közviszonyok kö­zött párhuzamot vonjon. A párhuzamos vonalaknak megvan az a sajátságuk, hogy soha sem metszik egymást. Az ultramontán kéz által szerkesztett an­gol-magyar párhuzam ellenben abban a lényeges hi­bában leledzik, hogy az angol vonal bolondul belefut a magyarba és nemcsak metszi ezt, hanem egyszer­smind elmetszi az igazság nyakát is. Az analógia abban csúcsosodik ki, hogy ime, Angliában a konzer­vatív és liberális elnevezés elvesztette minden jelen­tőségét és csak nálunk, Magyarországon oly felületes a közvélemény, hogy rámegy ezeknek az üres jelsza­vaknak a lép vesszejére. Ezennel megkorrigáljuk a sántikáló ultramon­tán hasonlat hibáit. Mióta Gladstone a brit állam­egység talajáról lelépett s a home-rule táborába szegődött, tehát tiz esztendőnél hosszabb idő óta, Angliában a liberális, vagy konzervatív politika nagy kontroverziója teljesen a háttérbe vonult és az angol közéletet a brit államegység fentartásának, vagy, megbontásának kérdése dominálja. Az angol politika tehát egy évtized óta tisztán közjogi politika. Nálunk Magyarországon megfordítva áll a dolog. Az egyház­­politikai kérdések felmerülése óta a közjogi kontra-, Verzió Magyarországon teljesen a háttérbe szorult. Itt minálunk az egész politikai érdeklődés a közéletben lüktető erők összességét az egyház­­politikai liberalizmus, vagy egyházpolitikai konzerva­tivizmus nagy kontroverziója foglalja le. Már most Angliában az államegység fentartásáról, vagy meg­bontásáról lévén szó, a két tábor a politika egyéb ágazataiban egyszerűen népszerűségre tör, úgy okos­kodván, hogy ha egyéb politikai törekvéseikkel sikerül a néptömegek rokonszenvét megnyerniük, uralomra jutnak és közjogi aspirációikat könnyű szerrel végre­hajthatják. Angliában tehát, ahol egy mélyreható köz­jogi kérdés a közéletnek tengelye, Angliában, mond­juk, semmi elvtelenség nem jár azzal, hogy oly politikai elemek, amelyeket azelőtt a liberális és a konzervatív meggyőződés nagy különbsége választott el egymástól, ma a közjogi épségbentartás,­ vagy a közjogi bomlás érdekeinek szolgálatában együtt­mű­ködnek, valamint minálunk sincs semmi csodálkozni való azon, hogy az egyházpolitika, mint a közélet — Csitt, az Istenért! Még meghallja és beárul az államtitkár úrnak! Csak nem fogunk kikezdeni a méltóságos úr protegáltjával ?

Next