Pesti Napló, 1896. június (47. évfolyam, 150-178. szám)
1896-06-01 / 150. szám
2 Budapest, hétfő PESTI NAPLÓ, 1896. junius 1. 150. szám. A A moszkvai gyásznap. Budapest, junius 1. (V.) Gyász borult az ünnepi örömtől Visszhangzó, bibordiszben pompázó Moszkvára. Temetésre kandidnak a harangok a cárok koronázó városának ezernél több templomtornyában: nem az élőket hívja ércnyelvek ünneplésre, hanem halottakat siratnak, sok száz emberélet vesztét panaszolják. Szinte mesés a balsors sötét végzése, amely oly váratlanul váltotta gyászra a cári koronázás ünnepzaját. A hatóságok tompa félelme valami nihilista merénylettől tartott, s ime a végzet maga csapottfel nihilistának. Nem volt se bomba, se vasúti attentátum, a Kreml falaiba sem vájt puskaporos aknát a forradalom vakmerő furfangja, és mégis ezerszeres emberhalál zavarja a koronázó ünnep lefolyását. Pedig szinte megfoghatatlan, hogyan eshetett a moszkvai katasztrófa. 11 a zárt helyre összezsúfolt tömeg riad meg valamely hirtelen támadó ijedtségtől s az igy keletkező tolongásban vész oda száz meg ezáz ember élete, a dolog legalább érthető s némi vigasztalást mégis csak nyújt az a tudat, hogy — miként a bécsi Ringszinházban is történt — a létfentartás ösztönének elemi kitörése okozta a gyilkos torlódást. De itt nem zárt helyen esett a dolog, hanem nyílt térségen, és nem a leküzdhetetlen életösztön, hanem puszta kapzsiság támasztotta az öldöklő tolongást. A cár kegye hatszázezer ajándékserleget kívánt a nép kezébe juttatni, s az a szenvedélyes mohóság, amelylyel az emberek százezrei ezt az emléket bírni vágyták, vált a mérhetetlen szerencsétlenség okozójává. A hatszázezer serleg ajándékozása fejedelmi bőkezűségre vall, s a végzet mégis ádáz fukarsággal fizet érte Miklós cárnak, a bánat keserű kelyhét kínálja cserébe neki. Másképpen volt bőkezű II. Sándor cár, mikor Kremlben a fejére tette császári elődeinek koronáját. Az ajándék, amivel százmilliónyi népét meglepte, a szabadság ígérete volt, sőt ennél is több: a szabadság kezdete. Felszabadította a jobbágyokat, enyhítette a cenzúrát s egy intésével odavarázsolta az orosz nemzet horizonjára a szabadság pirkadó hajnalának első sugarait, amelyeket az egész birodalom lelkes hálájának riadó hozsannája fogadott. De ennek a nagylelkű fejedelemnek is gonoszul fizetett a sors: éppen aznap ölték meg a nihilisták, mikor aláírandó volt az orosz alkotmányt, amelylyel művét befejezni, népét egészen szabaddá tenni akarta. Igaza van Herzen Sándornak, az orosz nemzet nagy ébresztőjének: van egy speciális muszka végzet, amely keserűbb, kegyetlenebb, ironikusabb a más népek fátumánál. Az a végzet ez, amely az orosz nép legjobb fiait a bitófára vagy a szibériai ólombányákba hurcolja, az öngyilkosságba vagy az őrületbe kergeti. Ez a végzet diadalra juttatja a gonoszságot és a sötétséget, ellenben üldözi a világosság és a haladás ügyét, a nemes eszmék bajnokait. A Miklós cár koronázó ünnepére is ránehezedett ez a muszka végzet. Reá nehezedett ugyancsak kegyetlenül. Egy darab pergament várt népe tőle koronázó ajándékul: az alkotmányos szabadság oklevelét, amelyet III. Sándor cár édesatyja roncsolt holttestének eltemetése után annak íróasztalán talált, de alig huszonnégy órai tétovázás után a sutba dobott. Miklós cár e fakó pergamendarab helyett ragyogó ezüstserlegeket akart népének ajándékozni. A muszka végzet megadta rá a feleletet. Ennek a keserűen és kegyetlenül ironikus végzetnek az intését várjon meg fogja-e az imént megkoronázott és fölkent Romanov érteni ?* A katasztrófát egész vészes nagyságában még most sem lehet, teljesen ismerni. Magában Moszkvában a rémület, a megdöbbenés nőttön nőtt, amint a hallatlan szerencsétlenség részletei egyre iszonytatóbb adathalmazzal jutottak lassab kint nyilvánosságra. Az áldozatok számáról különböző hírek vannak elterjedve, amelyek két-háromezer áldozatról is beszélnek. A távirati tudósítások, melyek az éjszaka folyamán érkeztek, konstatálják, hogy az orosz koronázó városban a katasztrófa okáról különböző verziók keringenek. Azt mondják, hogy a szerencsétlenséget az okozta, hogy azok az emberek, akik a szétosztandó adományokat kocsikon a szétosztás helyére szállították, a kocsik után tóduló s nem éppen nagyszámú közönség kérésére csomagokat dobtak a tömeg közé, bár a szétosztásnak csak 11 órakor kellett volna kezdődnie. Futótűzként terjedt el a mezőn táborozó emberek százezrei között az a hír, hogy a szétosztás már megkezdődött. A tömegek azonnal a bódék felé rohantak, ahol aztán megtörtént a szörnyű veszedelem, amelyhez hasonló még sehol sem fordult elő. A csatatérhez hasonló helyről a halottakat éjjel kivitték a temetőbe, ahol kilétek megállapítása végett közszemlére vannak kitéve. Tegnap délelőtt a cár különös kívánságára a Kreml templomában gyászistentiszteletet tartottak a szerencsétlen áldozatokért s maga a cár és egész családja is megjelent a bus szertartáson. A katasztrófa lefolyásáról így számol be egy moszkvai hivatalos távirat: Moszkvából és a szomszédos helységekből már tegnapelőtt este nagy tömegek özönlöttek a Kodinszkijmezőre. Éjjel 12 óra felé már kétszázezer ember gyűlt össze. A tömeg mintegy tábort ütött, őrtüzeket gyújtott és az éjt énekelve és mulatozva töltötte. Hajnal hasadtával mind nagyobb tömegek özönlöttek oda, úgyogy reggel 4 óa felé közel négyszázezer ember volt együtt. A koronázás alkalmára külön alakított rendőrség, mely a rendőri szolgálatot végezte, erősbítéseket kért. Ennek következtében 5 óra felé kozákok és rendőrök érkeztek oda. Időközben az óriás tömeg a földek szélén emelt bódék felé nyomult, amelyekben a népnek szánt adományok voltak fölhalmozva. A tömeg erőszakkal betörte a bódékat. Reggel hat óra felé elhatározták, hogy megkezdik a szétosztást. A szétosztással megbízott száz ember azonban nem járhatott el kellő gyorsasággal az odatolakodó tömeg türelmetlenségével szemben. A bódékhoz vezető keskeny sikátorokban rettenetes tolongás keletkezett, amely a százezernyi tömegek folytonos nyomása alatt pillanatról-pillanatra növekedett és végül a rettenetes katasztrófára vezetett. A tömegben szívszakgató kiáltozás és jajveszéklés volt hallható. Végre sikerült a kozákoknak a tömegnek egy részét kiszorítani a térről. Sok ezren megriadva, már előbb visszatértek a városba. Az utcákon késő délutánig vonult a tűzoltókocsik és teherkocsik hosszú sora, amelyek holttesteket vittek a kórházak udvaraira és betegeket a kórházakba. Az áldozatok többnyire nők, számos gyermek is szerencsétlenül járt. A súlyosan sebesültek számát 200-ra teszik. Ugyancsak egy tegnapi keletű moszkvai távirat szerint egy hivatalnok, aki szemtanúja volt a történteknek, így beszéli el azt, amit látott: Nem akarunk eltagadni semmit, nem is szépítgetjük a dolgokat. Az a sajnálatos eset reggel történt. A szomszédos helységekből egy hét óta tódul a nép Moszkva felé. Minél jobban tisztult az ég, annál nagyobb tömegekben özönlöttek az emberek messze vidékekről s persze a szomszédból is. A népvándorlás két nap óta különösen erős volt. Azt lehet mondani, hogy Kodinka környékén ma éjszaka öt-hatszázezer ember táborozott. A rendőrség ma reggel öt órakor akarta megkezdetni az eledelek és ajándékok szétosztását. Hajnali három órakor már talpon volt minden ember, a rendőrség ott volt, de nem elegendő számmal. Gyönge volt az óriás sokasággal szemben. Nem tudni, tévedés volt-e, hogy az emberek azt hitték, az osztogatás már megkezdődött, vagy csak türelmetlenek voltak, elég az hozzá, hogy három órakor rémes tolongás támadt. Néhány sörös hordót egészen összenyomtak. Kezdete volt ez a még nagyobb tolongásnak, amelynek szörnyű zajából már jajveszékelés is hallatszott. Halomra buktak a halottak és sebesültek. A rendőrség minden erejét megfeszítette, hogy helyreállítsa a rendet s támogatták a tömeg intelligensebb elemei is. Vágtatva jöttek a mentőegyesülek szekerei s megérkezett a katonaság is. Egy óra alatt elcsendesült minden. De akkor látták csak, hogy mily rettenetesen sokaz áldozat. Hogy hányan pusztultak el, azt még most sem lehet tudni. A sebesülteket összeszedték, a halottakat eltakarították. Az orosz nép jólelkűsége felülkerekedett ebben a szomorú pillanatban. Akik az imént lökdösődtek és tolongtak, most segítségére voltak a rendőrségnek. Elsőbben is kocsira rakták a sebesülteket s elszállították a hallottakat, aki’ket a nagy hőség miatt mihamarább el fognak temetni. Az egész katasztrófa alig tartott tovább egy óránál. Négy óra után már nyoma sem látszott sehol. A szerencsétlenségről azonnal értesítették az udvart. A felelősség egyes egyedül a tömeget illeti, de ha mások is hibásak, bizonyosan meg fognak lakolni. Mialatt a szemtanú ezeket beszélte, — teszi hozzá a tudósító — az ünnep szintere egyre népesedett. A követek és nagyhercegek utolsókul érkeznek, de legel utoljára jött a cár és a cárné. A cárnak komor az arca s meglátszik rajta, hogy fájlalja a hajnali katasztrófát. Mindenfelé örömrivalgás köszönti, amely elnémítja még az ágyuk dörgését is. A fájdalmas benyomást, úgy látszik, elfeledték, a pillanat legyőzte az emlékezést. * , Szinte megrázó ellentéte ennek a szomorú képnek az a vidámsággal, csillogással teli másik kép, amelyet a népnek a cár előtt való kódolásáról fest egy moszkvai hivatalos távirat, amely így szól: Tegnap délután a Kodinszkij-mezőn a Petrovszkijpalota mellett, a nép hódolatra gyűlt egybe, amely alkalommal emlékkorsókat és más adományokat osztottak szét. A midőn a császári pár a palotából a szemben levő pavillonba hajtatott, számos jelző léghajót eresztettek föl. Egy ágyuüteg sortüzeket adott és egy énekkar zenekiséret mellett az «Isten tartsa meg a cárt» himnuszt adta elő. Midőn a császári pár az erkélyen mutatkozott a népnek, a nép százezrei dörgő hurrá-kiáltásokba törtek ki. A császári pár ismételt meghajlással köszönte meg az ovációkat. Az Isten tartsa meg a cárt és az Életünket cárunkért himnuszokat többször ismételték folytonos hurrák-kiáltások közt. Az ég majdnem teljesen felhőtlen volt. A hódolás befejezése után a cári pár visszatért a Petrovszkij-palotába, ahol különböző moszkvai testületek küldöttségeit fogadta. Azután több száz községi elüljárót vendégeltek meg a palota előtti három sátorban. A császári pár áthaladt mind a három sátoron s a cár köszönetet mondott a községi elöljáróknak a szeretet és hűség érzelmeinek kifejezéséért. A parasztok javáért való gondoskodás épp oly közel áll az ő szivéhez, mint állott nagyanyja és felejthetetlen atyja szivéhez. Az elöljárók emlékezzenek vissza azokra, amelyeket atyja koronázása alkalmával mondott. — Adjon Isten, mondá a cár — önöknek mindig egészséget és munkájuknak és jó tetteiknek sikert. A nemesség küldöttségének a császár köszönetet mondott a kifejezett érzelmekért és a nemesség hű szolgálataiért. Nem kételkedik, hogy a nemesség úgy, mint mindig, ezentúl is támasza lesz a trónnak, őszintén becsüli a nemességnek hasznos és önzetlen részvételét a helyi ügyekben. Tudja, hogy a földbirtokos nemesség nehéz időket él át. A nemesség meg lehet győződve, hogy szükségleteiről a császár a drága haza jólétéért való gondoskodása közepette nem fog megfeledkezni.* Parisból jelentik, hogy Hanotaux külügyminiszter megbízta gróf Montebello nagykövetet, fejezze ki az orosz cárnak Faure elnök és a francia kormány részvétét. " MILLENNIUM. " A kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktorai. A hivatalos lap mai száma közli a közélet ama kiválóságainak névsorát, akiket a kolozsvári tudományegyetem a millennium alkalmából tiszteletbeli doktorokká választott. Királyi kézirat alakjában történik a publikáció, amelynek értelmében a király megengedte, hogy a kitüntetett férfiakat tiszteletbeli doktorokká felavathassák s nekik a doktori okleveleket kiszolgáltathassák. A hivatalos lap közlése igy hangzik: Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem előterjesztésére megengedem, hogy a Nevemet viselő kolozsvári tudományegyetem a magyar állam ezredéves fennállásának ünneplése alkalmából. József főherceg császári és királyi fenségét tiszteletbeli bölcsészdoktorrá, továbbá Szabó Miklós valóságos belső titkos tanácsost, a Kúria elnökét, Horváth Boldizsárt, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagját, Daruváry Alajos valóságos belső titkos tanácsost, a Kúria nyugalmazott másodelnökét, Csemegi Károly valóságos belső titkos tanácsost, kúriai nyugalmazott tanácselnököt, Czorda Bódogot, a Kúria másodelnökét, Karap Ferenc királyi táblai nyugalmazott tanácselnököt és Oberschall Adolf kúriai tanácselnököt a jogtudományok tiszteletbeli doktoraivá, gróf Csáky Albin valóságos belső titkos tanácsost, gróf Apponyi Albertet és Hegedűs Sándor országgyűlési képviselőket, Körösi Józsefet, a fő- és székvárosi statisztikai hivatal igazgatóját, és dr. Schwarcz Gyula budapesti tudományegyetemi tanárt az államtudományok tiszteleti doktoraivá.