Pesti Napló, 1897. április (48. évfolyam, 91-120. szám)
1897-04-01 / 91. szám
I n Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1897. április 1. 91 szánj Nevezetesen a párt volt elnöke, Justh Gyula ritka lojalitással támogatja Kossuth Ferencet, akit megillet az az elismerés, hogy Irányi Dánielnek őszintén demokratikus és felvilágosult elveit átvette és tántoríthatatlan hűséggel követi. A Kossuthpárt tehát teljes erővel fogja felvenni és folytatni a kiegyezés ellen való küzdelmet. A kiegyezés egyes részeinek kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb alakulása azonban ennél a pártnál legfeljebb a hang tekintetében fog határozni. Lényegében a párt részéről a legelkeseredettebb ellentállásra számíthatni , akár jó a kiegyezés, akár rész. Teljesség kedvéért meg kell emlékeznünk még az Ugron-frakcióról. Nem lehet rá alkalmazni, amit Heine a becsületes düsseldorfiakról ír, hogy városuk 30,000 főt mutat ki, mivelhogy hír szerint minden lakosra egy fej esnék. A frakció a képviselőházon belül nyolc emberből áll— de fej egészben csak egy van a háznál, a Polónyi Gézáé. Kvalitásra nézve ez a fej — minek tagadnék? — nem az utolsók közül való, a viselője pedig a maga nemében mint szónok ritkítja a párját. De amilyen élvezetes mint szónok, éppen olyan kevés talentummal bír a pártvezérségre. Akik talán elég gyengék, hogy szeretnék a Kossuth-párt hajlékát az Ugronpárt kedvéért elhagyni, még az a háromnégy ember is erősen tiltakozik az ellen, hogy Polónyi Géza kommandója alá kerüljön. Ily körülmények között az ő pártvezérsége egy nem közeli jövendőnek a zenéje és mi is csak a jövőben fogjuk majd megírni az ehhez a zenéhez való szöveget. A Kossuth-párt fog tehát elsősorban a kiegyezés ellen síkra szállni és a küzdelem semmi esetre sem lesz könnyű. De végre is, az ország már három ízben tette meg a próbát a kiegyezésre. Minden egyes kiegyezés igazságosabb volt az előzőnél. Most is ilyen lesz a kiegyezés, vagy nem lesz kiegyezés. Egy igazságos és észszerű kiegyezést azonban meg tudunk védelmezni és mialatt megvédelmezzük, nem tartunk senkitől és semmitől. Semmitől! És itt világosan kiírjuk azt, amit a parlamenti folyosó nagy cselszövői csak suttogva emlegetnek — kiírjuk már ma, időnek előtte is, az obstrukciót és az utcát, mint kiegyezési argumentumokat. Az obstrukcióra nézve annyit válaszolunk: «Tessék megpróbálni!» Csak a Szapáry-éra tapasztalataira nem kellene túlságosan építeni. Az utca, az komolyabb dolog. Látjuk, hogy kezdik mozgósítani. Sőt halljuk azt is, hogy nemcsak Budapesten kísérleteznek vele. Ám legyen. De e részben is hiba volna arra számítani, hogy a régi repertoárt újra lehessen színre hozni. Ismerjük azt a repertoárt, a szereplő urakat is fölötte tiszteljük, sőt a kellő pillanatban a lelkes közönség a sorompók elé is fogja szólítani a szerző urakat. Egyelőre csak ennyit ígérhetünk. ■ A képviselőház pártjainak ez a felvonulási rendje a kiegyezési csata előestéjén: ----- Budapest, március 31. Miniszteri tanácskozás. Ma délután több óráig tartó minisztertanács volt. Országgyűlés. A képviselőház ma rövid ülést tartott, melynek kezdetén Szilágyi Dezső elnök bemutatta Debrecen és Kassa város kérvényét a kvóta emelése ellen, gróf Esterházy Kálmán jegyző pedig bejelentette, hogy Asbóth János a legutóbbi oravicai bányaszerencsétlenség ügyében az ülés végén interpellálni fog. A napirend során az appropriacionális törvényjavaslatot harmadszori olvasásban elfogadta a Ház, továbbá Mayor Károly előadása alapján vita nélkül a számvevőszék jelentését az 1896-ik év harmadik negyedének túlkiadásairól és Magyarországnak és Horvátországnak az 1894. évre szóló leszámolásáról. Erre a holnapi (április 1.) ülés napirendjére kitűzte a Ház a kvótabizottság megválasztását, több vasúti javaslatot és az állami számvevőszéknek az 1896-ik év negyedik negyedére vonatkozó jelentését a túlkiadásokról. Végül Asbóth János terjesztette elő interpellációját, melyben azt kérdezte a pénzügyminisztertől, váljon a tegnapelőtt Oravicán történt bányaszerencsétlenség okainak kiderítése végett indított-e vizsgálatot és ha igen, hajlandó-e annak eredményét a Házzal közölni? Az interpellációra a miniszter közelebb fog válaszolni. Az osztrák kvótabizottság. Az osztrák urakháza mai ülésén Beer udvari tanácsost, Dumbát, gróf Merant, gróf Montecuccolit és gróf Schönlernt választotta az osztrák kvótabizottságba. A képviselőház az elnökség megalakulása után küld ki tagokat a kvótabizottságba. Összeférhetetlenség. A képviselőház összeférhetetlenségi bizottságának ma délelőtt fél tizenkét órára volt kitűzve gróf Andrássy Tivadar elnöklésével tartandó ülése, hogy hitelesítse a legutóbb tárgyalt összeférhetetlenségi ügyekben a Ház elé terjesztendő jegyzőkönyvét és ennek kapcsán megállapítsa az ítélet részletes megokolását. A bizottság azonban ülés helyett bizalmasan megbeszélte az indokokat, amelyeket Rudnyánszky Béla előadó fog írásba foglalni és az így elkészített jegyzőkönyvet holnap délelőtt 9 órakor hitelesítik. Rátkay László, Schmidt Károly és László Mihály ugyanakkor terjesztik be külön véleményüket, amelyeket a bizottság indokolásával együtt a képviselőház holnapi ülésén fognak bemutatni, amikor Rátkay László alaki szempontból is kifogás alá veszi a meghozott ítéletet. A Hieronymi Károly, Enyedy Lukács és gróf Tisza István ellen bejelentett összeférhetetlenségi ügyeket csak húsvét után tárgyalja a bizottság. Az erzsébetvárosi választás. A VII. kerületben ma már egy jelölttel kevesebb van. Báró Thoroczkay Viktor, akit e kerületben szintén jelöltként emlegettek, kijelenti, hogy ő a jelölést nem fogadja el. Szilágyi Dezső képviselőházi elnök amaz átirata folytán, amelyben a központi választmánynyal hivatalosan tudatja, hogy dr. Morzsányi Károly a VII. kerüetbeli képviselői mandátumáról lemondott s amelyben fölhívja a választmányt a választás idejének s helyének és az egyéb formaságoknak az elrendelésére, Márkus József polgármester a központi választmányt ma délután 5 órára hívta össze. A választmány akként határozott, hogy a VII. kerületben az új képviselőválasztás április 14-én, szerdán, lesz. A választás színhelye a nyárutcai elemi iskola. A választás elnöke újból: dr. Heltai Ferenc lesz; szavazatszedő küldöttségi elnökök: Stadler Károly, Fischer Ignác; elnökhelyettesek: Paulheim József, Schmidt Sándor, Milassin Mihály; jegyzők: Lád Károly, dr. Salgó József, dr. Grósz Sándor; jegyzőhelyettesek: Szabó János, Szász István, dr. Uhrik Gyula. A szavazatszedő küldöttségeket a következőképp alakították meg: 1. szavazatszedő küldöttség, elnök dr. Heltai Ferenc, jegyző: Lád Károly; II. szavazatszedő küldöttség, elnök: Stadler Károly, jegyző: dr. Salgó József, III. szavazatszedő küldöttségi elnök: Fischer Ignác, jegyző: dr. Grósz Sándor. A választási elnököt akadályoztatása esetén Stadler Károly helyettesíti. A választás alkalmára séligaszinti bárcákat bocsátanak ki, amelyeket a választók április hó 9-ike és 12-ike közt vehetnek át, még pedig naponta délelőtt 9—12 és délután 3—6 óra közt, a VII. kerületi elöljáróságnál. A Braun párt ma este népes értekezletet tartott a Murányi utcai Kültelki Kaszinóban, amelyen a mintegy nyolcszáz polgár ismét dr. Braun Vilmost kiáltotta ki jelöltnek s azonnal küldöttséget menesztettek hozzá, fölkérni a jelöltség elfogadására. Braun el is fogadta a jelöltséget s a napokban meg is tartja programmbeszédét. « — De micsoda logikával kapcsoljuk össze a különböző országokat? — Botor ifjú, mondta a Mester mosolyogva, — ki hitette el önnel, hogy az operettben logikára van szükség ? A felvonások ott történnek, ahol mi ketten jónak látjuk. Följegyeztem a mester észrevételeit, majd áttértünk az úgynevezett nüánszokra. — Mi lesz a püspök refrénje ? kérdeztem érdeklődve. — A püspök refrénje ? Mi az ? — Maga kis árkádiai pásztor, hát fezt sem tudja ? Az operett-buffóknak mindig szükségük van egy bizonyos kedvenc kifejezésre, amit minden mondatukba belekeverjenek. Némely operettben azt mondják: Spongyát rá, másokban: Hozom, vagy Harmatos egek. Abszolúte nem szükség, hogy ennek a mondásnak értelme is legyen. A jelen esetben például helyesnek tartanám, ha a zenggi püspök eféle kifakadásokba törne ki: «Szimpliciusra mondom, hogy igaza van!» — De hiszen semmi értelme sincs annak, hogy a zenggi püspök Szimpliciusra hivatkozzék! — Már hogyne lenne értelme, ha mi így akarjuk! Meg fogja látni, hogy a közönség már a harmadik Szimpliciusnál hömpölyögni fog a kacagától. — Ha ön úgy gondolja. .. — Azonkívül célszerűnek gondolnám, ha a hódmezővásárhelyi kormányzó következetesen az orrán keresztül beszélne . . . — Az orrán keresztül ? — A humornak ez a fajtája okvetetlen hat a nép nevető idegeire. Mit szólna ahhoz az ideához, hogy a madárhangutánzó egy szelídített borzot hozna magával a színpadra ? — De az Isten szerelmére, micsoda aktualitása van itt a szelídített borznak ? — Gyermek, hát ön azt hiszi, hogy az operettekhez aktualitás kell ? A szelídített borz önmagában is hat, mindenféle kapcsolat és aktualitás nélkül. Pár hét alatt átalakítottam az operettet, Estrellát férfiruhába öltöztettem, a canterbury-i érsekről kiderítettemn, hogy egy szegedi halász átöltözködött felesége, a harmadik felvonást áthelyeztem Korzika szigetére, a madár hangutánzó instrukciójába pedig parancs szerint beleírtam az eleven borzot. A Mester el volt ragadtatva a korrektúráktól, nagy sikert jósolt az operettnek, s tetszése jeléül több ízben homlokon csókolt. Abban azonban, fájdalom, tévedtem, hogy e javításokkal az egész operettet bevégeztem, mert a Mester még mindig töprenkedve lapozgatott a librettó lapjai között. — A versek pompásak, mondta a kezét dörzsölve,— de a második felvonásban van egy passzus, amin változtatni szeretnék. A nevezett passzus ekképp hangzott: Hol a fejdelem, kire várunk, Aki megmenti fellegvárunk ? — Mi hibája van ennek a versnek? kérdeztem sértődötten. — A versnek semmi hibája, de a sorok kissé hosszúak a muzsikához. Ezt ugyanis indulónak szántam, az indulóhoz pedig nem igen illik ez a méret. Nem lehet elhagyni egyegy szótagot ? Mit szólna, ha a vers ekképpen hangzanék: Hol a fejdelem, kire vár, Aki megmenti fellegvár? — De Mester, szóltam elborzadva, hiszen ennek abszolúte nincs érzeménye! — Jegyezze meg, hogy a verseket úgy írhatja, ahogy akarja, — az énekre senki sem figyel a színházban. De ha skrupulusai vannak, írjon másik két sort, — nekem egészen mindegy. Hosszas töprenkedés után a következő sorokban állapodtunk meg: Ő partra száll, az alkony int, Fegyverre hát, jó Meroving! — Igen ám, csakhogy a királynak semmi köze a merovingekhez, szólottam aggódva. — Nagyszerű, hát az is baj ? nevetett a Mester jóízűen. — Ha az embernek ilyen szigorú elvei lennének, még ma tűzre lehetne dobni az egész operett-irodalmat. Ezek után még csak egyetlen hiba akadt, a Mester ugyanis mindenáron indulót akart a második felvonás végére, ahol a canterbury-i érsek főszakácsa a Missisippi habjaiba veti magát. Én itt fölöttébb különösnek találtam az induló víg ritmusát, de a Mester csakhamar megnyugtatott, s így a főszakács következő búcsúsorait a legvidámabb indulózenével ellátva bocsátottuk ki a nyilvánosság tengerére : Isten veled te földi éden, Isten veled, én meghalok. Mikor az operett szerencsésen elkészült, én hallani se akartam afelől, hogy a nevem a színlapra kerüljön. Kinek nincsenek ellenségei, olvasók ? Elvégre alig akad ember, aki szívesen fejezné be életét a nagy lipótmezei nyaralóban, márpedig a rendőrség csak komoly kötelességet teljesített volna, ha az operett értelmi szerzőjét kényszerzubbonyba öltözteti. A beszámíthatatlanság valóságos orgiákat ült szerény librettóm sorai között, s bizonyos önérzettel