Pesti Napló, 1897. április (48. évfolyam, 91-120. szám)

1897-04-01 / 91. szám

I­ n Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1897. április 1. 91 szánj Nevezetesen a párt volt elnöke, Justh Gyula ritka lojalitással támogatja Kossuth Ferencet, akit megillet az az elismerés, hogy Irányi Dánielnek őszintén demokra­tikus és felvilágosult elveit átvette és tán­toríthatatlan hűséggel követi. A Kossuth­­párt tehát teljes erővel fogja felvenni és folytatni a kiegyezés ellen való küzdelmet. A kiegyezés egyes részeinek kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb alakulása azonban ennél a pártnál legfeljebb a hang tekinte­tében fog határozni. Lényegében a párt részéről a legelkeseredettebb ellentállásra számíthatni , akár jó a kiegyezés, akár rész. Teljesség kedvéért meg kell emlékez­nünk még az Ugron-frakcióról. Nem lehet rá alkalmazni, amit Heine a becsületes düsseldorfiakról ír, hogy városuk 30,000 főt mutat ki, mivelhogy hír szerint minden lakosra egy fej esnék. A frakció a képviselőházon belül nyolc emberből áll­­— de fej egészben csak egy van a háznál, a Polónyi Gézáé. Kvalitásra nézve ez a fej — minek tagadnék? — nem az utolsók közül való, a viselője pedig a maga nemében mint szónok ritkítja a pár­ját. De amilyen élvezetes mint szónok, éppen olyan kevés talentummal bír a párt­­vezérségre. Akik talán elég gyengék, hogy szeretnék a Kossuth-párt hajlékát az Ugron­­párt kedvéért elhagyni, még az a három­négy ember is erősen tiltakozik az ellen, hogy Polónyi Géza kommandója alá kerüljön. Ily körülmények között az ő pártvezérsége egy nem közeli jövendő­nek a zenéje és mi is csak a jövőben fog­juk majd megírni az ehhez a zenéhez való szöveget. A Kossuth-párt fog tehát első­sorban a kiegyezés ellen síkra szállni és a küzdelem semmi esetre sem lesz könnyű. De végre is, az ország már három ízben tette meg a próbát a kiegyezésre. Minden egyes ki­egyezés igazságosabb volt az előzőnél. Most is ilyen lesz a kiegyezés, vagy nem lesz kiegyezés. Egy igazságos és észszerű kiegyezést azonban meg tudunk védel­mezni és mialatt megvédelmezzük, nem tartunk senkitől é­s semmitől. Semmitől! És itt világosan kiírjuk azt, amit a par­lamenti folyosó nagy cselszövői csak suttogva emlegetnek — kiírjuk már ma, időnek előtte is, az obstrukciót és az utcát, mint kiegyezési argumentumokat. Az obstrukcióra nézve annyit válaszo­lunk: «Tessék megpróbálni!» Csak a Szapáry-éra tapasztalataira nem kellene túlságosan építeni. Az utca, az komolyabb dolog. Látjuk, hogy kezdik mozgósítani. Sőt halljuk azt is, hogy nemcsak Budapesten kísérleteznek vele. Ám legyen. De e részben is hiba volna arra számítani, hogy a régi reper­toárt újra lehessen színre hozni. Ismerjük azt a repertoárt, a szereplő urakat is fölötte tiszteljük, sőt a kellő pillanatban a lelkes közönség a sorompók elé is fogja szólítani a szerző urakat. Egyelőre csak ennyit ígérhetünk. ■ A képviselőház pártjainak ez a fel­vonulási rendje a kiegyezési csata elő­estéjén: -----­ Budapest, március 31. Miniszteri tanácskozás. Ma délután több óráig tartó minisztertanács volt. Országgyűlés. A képviselőház ma rövid ülést tartott, melynek kezdetén Szilágyi Dezső el­nök bemutatta Debrecen és Kassa város kérvé­nyét a kvóta emelése ellen, gróf Esterházy Kálmán jegyző pedig bejelentette, hogy Asbóth János a legutóbbi oravicai bányaszerencsétlenség ügyé­ben az ülés végén interpellálni fog. A napi­rend során az appropriacionális törvényjavas­latot harmadszori olvasásban elfogadta a Ház, továbbá Mayor Károly előadása alapján vita nélkül a számvevőszék jelentését az 1896-ik év harmadik negyedének túlkiadásairól és Magyarországnak és Horvátországnak az 1894. évre szóló leszámolásáról. Erre a holnapi (április 1.) ülés napirendjére kitűzte a Ház a kvótabizott­ság megválasztását, több vasúti javaslatot és az állami számvevőszéknek az 1896-ik év negye­dik negyedére vonatkozó jelentését a túl­­kiadásokról. Végül Asbóth János terjesztette elő interpellációját, melyben azt kérdezte a pénz­ügyminisztertől, váljon a tegnapelőtt Oravicán történt bányaszerencsétlenség okainak kiderí­tése végett indított-e vizsgálatot és ha igen, hajlandó-e annak eredményét a Házzal kö­zölni? Az interpellációra a miniszter közelebb fog válaszolni. Az osztrák kvóta­bizottság. Az osztrák urak­­háza mai ülésén Beer udvari tanácsost, Dumbát, gróf Merant, gróf Montecuccolit és gróf Schönlernt válasz­totta az osztrák kvóta­bizottságba. A képviselőház az elnökség megalakulása után küld ki tagokat a kvóta­bizottságba. Összeférhetetlenség. A képviselőház összeférhetetlenségi bizottságának ma délelőtt fél tizenkét órára volt kitűzve gróf Andrássy Tivadar elnöklésével tartandó ülése, hogy hite­lesítse a legutóbb tárgyalt összeférhetetlenségi ügyekben a Ház elé terjesztendő jegyzőkönyvét és ennek kapcsán megállapítsa az ítélet részle­tes megokolását. A bizottság azonban ülés helyett bizalmasan megbeszélte az indokokat, amelyeket Rudnyánszky Béla előadó fog írásba foglalni és az így elkészített jegyzőkönyvet holnap délelőtt 9 órakor hitelesítik. Rátkay László, Schmidt Károly és László Mihály ugyan­akkor terjesztik be külön véleményüket, ame­lyeket a bizottság indokolásával együtt a kép­viselőház holnapi ülésén fognak bemutatni, amikor Rátkay László alaki szempontból is ki­fogás alá veszi a meghozott ítéletet. A Hieronymi Károly, Enyedy Lukács és gróf Tisza István ellen bejelentett összeférhetetlenségi ügyeket csak húsvét után tárgyalja a bizottság. Az erzsébetvárosi választás. A VII. kerület­ben ma már egy jelölttel kevesebb van. Báró Tho­­roczkay Viktor, akit e kerületben szintén jelöltként emlegettek, kijelenti, hogy ő a jelölést nem fogadja el. Szilágyi Dezső képviselőházi elnök amaz átirata folytán, amelyben a központi választmánynyal hivata­losan tudatja, hogy dr. Morzsányi Károly a VII. kerü­­­etbeli képviselői mandátumáról lemondott s amelyben fölhívja a választmányt a választás idejének s helyének és az egyéb formaságoknak az elrendelésére, Márkus József polgármester a központi választmányt ma délután 5 órára hívta össze. A választmány akként határozott, hogy a VII. kerületben az új képviselőválasztás április 14-én, szerdán, lesz. A választás színhelye a nyár­­utcai elemi iskola. A választás elnöke újból: dr. Heltai Ferenc lesz; szavazatszedő küldöttségi elnökök: Stadler Károly, Fischer Ignác; elnökhelyettesek: Paulheim József, Schmidt Sándor, Milassin Mihály; jegyzők: Lád Károly, dr. Salgó József, dr. Grósz Sándor; jegyző­helyettesek: Szabó János, Szász István, dr. Uhrik Gyula. A szavazatszedő küldöttségeket a következőképp alakí­tották meg: 1. szavazatszedő küldöttség, elnök dr. Heltai Ferenc, jegyző: Lád Károly; II. szavazatszedő küldött­ség, elnök: Stadler Károly, jegyző: dr. Salgó József, III. szavazatszedő küldöttségi elnök: Fischer Ignác, jegyző: dr. Grósz Sándor. A választási elnököt akadá­lyoztatása esetén Stadler Károly helyettesíti.­­ A választás alkalmára séligaszinti bárcákat bocsátanak ki, amelyeket a választók április hó 9-ike és 12-ike közt vehetnek át, még pedig naponta délelőtt 9—12 és délután 3—6 óra közt, a VII. kerületi elöljáróságnál. A Braun párt ma este népes értekezletet tartott a Murányi­ utcai­ Kültelki Kaszinóban, amelyen a mintegy nyolcszáz polgár ismét dr. Braun­ Vilmost kiáltotta ki jelöltnek s azonnal küldöttséget menesztettek hozzá, fölkérni a jelöltség elfogadására. Braun el is fogadta a jelöltséget s a napokban meg is tartja programm­­beszédét. « — De micsoda logikával kapcsoljuk össze a különböző országokat? — Botor ifjú, mondta a Mester moso­lyogva, — ki hitette el önnel, hogy az operett­ben logikára van szükség ? A felvonások ott történnek, ahol mi ketten jónak látjuk. Följegyeztem a mester észrevételeit, majd áttértünk az úgynevezett nüánszokra. — Mi lesz a püspök refrénje ? kérdezte­m érdeklődve. — A püspök refrénje ? Mi az ? — Maga kis árkádiai pásztor, hát fezt sem tudja ? Az operett-buffóknak mindig szük­ségük van egy bizonyos kedvenc kifejezésre, amit minden mondatukba belekeverjenek. Né­mely operettben azt mondják: Spongyát rá, másokban: Hozom, vagy Harmatos egek. Abszo­lúte nem szükség, hogy ennek a mondásnak értelme is legyen. A jelen esetben pél­dául helyesnek tartanám, ha a zenggi püspök eféle kifakadásokba törne ki: «Szimpli­­ciusra mondom, hogy igaza van!» — De hiszen­ semmi értelme sincs annak, hogy a zenggi püspök Szimpliciusra hivat­kozzék! — Már hogyne lenne értelme, ha mi így akarjuk! Meg fogja látni, hogy a közönség már a harmadik Szimpliciusnál hömpölyögni fog a kacagától. — Ha ön úgy gondolja. .. — Azonkívül célszerűnek gondolnám, ha a hódmező­vásárhelyi kormányzó következete­sen az orrán keresztül beszélne . . . — Az orrán keresztül ? — A humornak ez a fajtája okvetetlen hat a nép nevető idegeire. Mit szólna ahhoz az ideához, hogy a madárhangutánzó egy sze­lídített borzot hozna magával a színpadra ? — De az Isten szerelmére, micsoda ak­tualitása van itt a szelídített borznak ? — Gyermek, hát ön azt hiszi, hogy az operettekhez aktualitás kell ? A szelídített borz önmagában is hat, mindenféle kapcsolat és aktualitás nélkül. Pár hét alatt átalakítottam az operettet, Estrellát férfiruhába öltöztettem, a canterbury-i érsekről kiderítettemn, hogy egy szegedi halász átöltözködött felesége, a harmadik felvonást át­helyeztem Korzika szigetére, a madár hang­utánzó instrukciójába pedig parancs szerint beleírtam az eleven borzot. A Mester el volt ragadtatva a korrektúráktól, nagy sikert jósolt az operettnek, s tetszése jeléül több ízben hom­lokon csókolt. Abban azonban, fájdalom, té­vedtem, hogy e javításokkal az egész operettet bevégeztem, mert a Mester még mindig töp­­renkedve lapozgatott a librettó lapjai között. — A versek pompásak, mondta a kezét dörzsölve,­— de a második felvonásban van egy passzus, amin változtatni szeretnék. A nevezett passzus ekképp hangzott: Hol a fejdelem, kire várunk, Aki megmenti fellegvárunk ? — Mi hibája van ennek a versnek? kér­deztem sértődötten. — A versnek semmi hibája, de a sorok kissé hosszúak a muzsikához. Ezt ugyanis in­dulónak szántam, az indulóhoz pedig nem igen illik ez a méret. Nem lehet elhagyni egy­­egy szótagot ? Mit szólna, ha a vers ekképpen hangzanék: Hol a fejdelem, kire vár, Aki megmenti fellegvár? — De Mester, szóltam elborzadva, hiszen ennek abszolúte nincs érzeménye! — Jegyezze meg, hogy a verseket úgy írhatja, ahogy akarja, — az énekre senki sem figyel a színházban. De ha skrupulusai van­nak, írjon másik két sort, — nekem egészen mindegy. Hosszas töprenkedés után a következő sorokban állapodtunk meg: Ő partra száll, az alkony int, Fegyverre hát, jó Meroving! — Igen ám, csakhogy a királynak semmi köze a merovingekhez, szólottam aggódva. — Nagyszerű, hát az is baj ? nevetett a Mester jóízűen. — Ha az embernek ilyen szigorú elvei lennének, még ma tűzre lehetne dobni az egész operett-irodalmat. Ezek után még csak egyetlen hiba akadt, a Mester ugyanis mindenáron indulót akart a második felvonás végére, ahol a canter­­bury-i érsek főszakácsa a Missisippi habjaiba veti magát. Én itt fölöttébb különösnek ta­láltam az induló víg ritmusát, de a Mester csakhamar megnyugtatott, s így a főszakács következő búcsúsorait a legvidámabb induló­zenével ellátva bocsátottuk ki a nyilvánosság tengerére : Isten veled te földi éden, Isten veled, én meghalok. Mikor az operett szerencsésen elkészült, én hallani se akartam afelől, hogy a nevem a színlapra kerüljön. Kinek nincsenek ellenségei­­, olvasók ? Elvégre alig akad ember, aki szí­­vesen fejezné be életét a nagy lipótmezei nya­ralóban, már­pedig a rendőrség csak komoly köt­elességet teljesített volna, ha az operett ér­­telmi szerzőjét kényszerzubbonyba öltö­zteti. A beszámíthatatlanság valóságos orgiákat ült sze­rény librettóm sorai között, s bizonyos önérzettel

Next