Pesti Napló, 1897. augusztus (48. évfolyam, 212-242. szám)
1897-08-01 / 212. szám
%s Budapest, vasárnap PESTI TV A T*T ,11%. 1897. augusztus 11 212. szám teni azzal, ha az uj főpolgármestert ismét a fővárosi kaszinók, az ismert érdekkörök vezető emberei közül választják ki. Minél kevesebb összeköttetése van a leendő főpolgármesternek ezekkel a kaszinókkal, annál jobb volna a fővárosra, vagyis a polgárok összességére nézve. Bár volnának a mostaniaknál kifejlettebb vidéki városaink, hogy az ezekben fejlődő termékeny tehetségek sorából fölfrissíthetnék fővárosunk terjedő kormányzatát, amelyben a lelkiszegény bürokratizmus lassankint a tehetségeket is leőrli, ahelyett, hogy újakat nevelne. Ebben a sajátságos légkörben kiszáradnak a tehetségek, kiúsznak a magasabb ambíciók, csak a protekció burjánzik hatalmasan s az autonómia önérzete a kormánynyalvaló kicsinyes és sokszor együgyü ujjhúzás hajlamává fajul. Vidéki városainkat említettük. Ezek ma még az igazi városi életnek többnyirecsak fejlődő stádiumában vannak. De mégis el merjük mondani, hogy van köztük nem egy, melynek vezetése fölötte áll a főváros vezetésének, kivált ha fontolóra veszszük azt az óriási különbséget, amely a rendelkezésre álló anyagi eszközük közt szembetűnő. Amit a főváros vezetői alkottak, az lehet sok tekintetben jeles és célszerű, de bizonyos, hogy az övékénél termékenyebb agyvelő és kitartóbb akarat, gyakorlatibb érzék és a közérdekért erősebben buzgó tetterő egy tizenötmilliós költségvetés keretében többet és értékesebbet alkothatott volna. Nem mondjuk, hogy a kormány vidékről hozzon a fővárosnak főpolgármestert s el tudjuk képzelni a csodálkozást, amelyet ily gondolatnak csak a megpendítése is a főváros bizonyos köreiben keltene. Sőt éppen ellenkező irányban kívánnék érvényesíteni a főváros és a vidéki városi élet kölcsönhatását, amennyiben nálunk a városok nagy többsége a fővárostól várja a példát, az eszmét, a kezdést, amely után indulhasson. De hát éppen ez az egyik döntő ok arra, hogy minél kiválóbb férfiút—olyant, aki a fővárost behálózó érdekkörökön fölül és azért rajtuk kiindul — állítsanak arra a nagyfontosságú helyre, amelyen városi politikát kell csinálni és nem kaszinó-politikát, egymást. Ha igen hosszasan beszívta a leány ajakát (ez igen csúf szokás volt tőle, mert még másnapig is meglátszott az ajakán), elbágyadtak s arra elkezdtek szaladni a veresszőlővel szegélyezett utón, hogy fölfrissüljenek. Aztán lekuporodtak egy bokoraljra, úgy ették a bogyókat, hogy egymás szájába tették a fürtöket. Az este is igy lepte meg őket, akkor (a kapitány «gyilkos ropogós !» káromkodására) szétfutottak, hamar feküdtek le, hogy korán keljenek föl, újból kezdve a játékot. Azután Anettet elvitte egy tagbaszakadt jámbor német cukrász az aranyos boltba, oltár elé vezette s érette hajnaltól estig dolgozott, nagyon megbecsülve. Egy kis fiuk is született, aranyos kövér kölyök, akinek a karika lábai most gyakorolják be magukat, hogy kibírják a gazdájukat a sírig. Dénes kissé elkeseredett akkor az Anett férjhezmenésén, elment bajában katonának. Hogy visszakerült a városba, csak oly bájosnak találta Anettet, még százszor kívánatosabbnak. A játékot már nem bírná, mint azelőtt, mert most, mihelyt csak az ujj hegyéhez ért, kigyúlt mindjárt, vagy elhomályosodtak a szemei, mintha köd borulna rá. Az ördög bújjék az egész német nemzetbe, akibe minden oldalról beleütközik a magyar! Várjon mondott-e valamit Anett? Már nem lehet kiokosodni e hölgyből. Egyszerre lett az átlátszó, igaz kis leánykából egy rejtelmes hölgy, akiről nem lehet tudni, mikor enyeleg — mikor érzeleg? mikor tréfál — igazán szól? mikor akar valamit — mikor félt valamit? Honnan tudja már Dénes? akinek egy szempillantására pedig száz baka igazodik, úgy sürgött-forgott le, fel, úgy elfoglalta magát, hogy hozzá se juthatott, egy halk szóra bár, hogy tájékozza magát. A nyakon összekapcsolta a gallérját s megtűzte ismét az Sztojlov Ausztria-Magyarország ellen. Budapest, július 31. • Sztojlov, Bulgária miniszterelnöke, aki ez idő szerint Ferdinánd fejedelemmel Koburgban van, fogadta a Berliner Lokal- Anzeiger egyik tudósítóját s bőven nyilatkozott előtte a Bojcsev-ügyről. Ez a per annyira friss még, hogy a közönség a részletekre is emlékszik s tudja jól azt is, hogy ez a dolog méltó megbotránkozást keltett egész Európában, elsősorban azért, mert világos volt az államhatalomnak az a célzata, hogy nem akart büntető igazságot tenni a gyilkosokon. Csakis az osztrák-magyar konzul határozott föllépésére s az európai közvélemény erős pressziója alatt szánta el magát Bulgária az igazságszolgáltatásra. Most azonban, miután kierőszakolták tőle az igazságtételt, Sztojlov miniszterelnök ismert keleti fogással színleli a méltatlankodást, adja a fölháborodottat s védelmezve Bulgáriát, a legvakmerőbb rágalmakat szórja Ausztria-Magyarország szemébe s érint olyan dolgokat, amelyeket emlegetni sem nem illő, sem nem okos dolog. A bolgár miniszterelnökkel folytatott beszélgetésről a berlini újság a következőket írja: A miniszterelnök éles hangon kelt ki Ausztria és Magyarország bolgár-ellenes politikája ellen. Bojcsev dolgát közönséges bűntettnek mondja, amelynek mindenáron politikai vonatkozásait keresték. Elfelejtették, hogy Bulgária új állam, amelynek viszonyai még meg nem erősödtek, ahol osztálykülönbséget nem ismernek. Bojcsev kitűnően végezte iskoláit, azért vették be a turini katonai iskolába. Kitűnő tisztnek bizonyult, azért lett szárnysegéd. Szóval, semmi ok sem volt rá, hogy meglakoltassák apja bűneiért, akiről különben elismeri, hogy rabló volt s hogy a börtönben múlt ki. Az udvar mindent elkövetett, hogy a gyilkosságért megbünhödjék Bojcsev, mihelyt a bűntett, nyilvánosságra került. A fejedelem megfosztotta a rangjától s a bíróság kezébe adta. De Ausztria és Magyarország mindenképpen úgy akarta föltüntetni a dolgot, mintha valamit leplezni akarnának. Az osztrák-magyar konzul követelte, hogy a kihallgatásokon ott lehessen. Sztojlov tiltakozott ez ellen, mert az a látszata volt a dolognak, hogy az udvart is bele akarják keverni a piszkos ügybe. Meg is mondta az osztrák-magyar konzulnak, hogy ő a magyar arisztokráciát nem tartja korrumpálnak azért, mert egy tagját, Nopcsa bárót a magyar parlamentben nyilvánosan kerítéssel vádolták. Ausztria-Magyarországnak nincsen joga ahhoz, hogy olyan nagyon érzékenyen vegye a Bulgáriában történt dolgokat, Ausztriában is sok minden történt. Rudolf trónörökös halálának körülményei máig sincsenek földerítve. Miért keresik a bulgáriai bűntényekben mindig a hivatalos hatalom kezét, ékszerrel. Hangosan egy-egy jelentéktelen szót dobott Dénes felé, sőt apró maliciózus megjegyzéseket tett a szemüket meresztő diákokra, akik, mint annyi lomha túzok, lassan bontogatták szárnyaikat. Hölgyek jöttek a cukrászatba, felgyújtották a gázt. Egyszer halkan hozzászólt Déneshez: — Miért ül ott? Szóba vesznek, ha itt ül sokáig. Menjen — és mosolygott (rejtelmesnek látta Dénes) s halkan hozzátette: viszontlátásig. Később bezárták a boltot, az óra felkészült a majálisra. Minden cselédjét elvitte, akik a tortákat, fagylaltos ónkondérokat vitték. Az ég csillagzatos volt, a lámpák pislogtak a vak sötétben. Anett fölment az emeletre, ahol a lakásuk volt s kikönyökölt az ablakba, minthogy folyton meleg volt az idő. A fiacskája aludt rácsos kis ágyában, kövér lábacskáiról lerúgva a takarót. Egy nagy tarka vizsla feküdt karikában az ágy előtt, diófa szinü szemeivel ügyelve az asszonyt. Az óra ketyegése hangosnak hallszott a nedves, tikkadt levegőn. Valami régi barátklastrom volt a ház, ahol laktak. Bolthajtásos folyosóival, fekete barokk tölgyfa ajtaival, cifra vasalásával, várszerű falaival: — minden oly öreg, törpe, erős volt, mintha sóhajok raktárául építették volna. Az Anett lépéseinek a zaja is alkalmatlan volt. Leült. Halkan dúdolt. Igen idegennek találta a saját hangját. Varrást vett elő. De nem igen nézett reá. Szórakozottan öltögetve megszúrta az ujját. Erre boszankodott és ideges lett. Valamiért a gyertya lángja libegett, valahonnan jött légvonat uian. Felkelt, hogy megnézze: be van-e zárva? Akkor eső eredt meg. Egyszerre jött nagy suhogással, mintha egy sereg csóka libbenne át a fekete levegőn, hiszen nemcsak Bulgáriában történnek bűntények. Novelics volt rendőrfőnöknek semmi befolyása sem volt Bulgária közigazgatásában. Kiváló tiszt volt, azért bízták rá a rendőrfőnökséget. Különben Koburgban arról értesült, hogy Novelics osztrák származású. Csak most nemrég történt, hogy Belgiumban egy előkelő rendőrtisztviselőt méregkeverésért ítéltek el, Galíciában is történtek ehhez hasonló esetek, miért nem tették ott is az udvart és a kormányt felelőssé, miért fújják föl éppen csak a Bolgárországban történt gyilkosságot? Soha senkinek sem jutott eszébe, mondotta haragosan a bolgár miniszterelnök, hogy közönséges bűntényekért valamely ország kormányzatát tegyék felelőssé. A bűntettek nem egyes nemzetek sajátságai, hanem nemzetközi jellegűek, mindenütt egyaránt megtörténhetnek. Bojcsev és Novelics védekező rendszerében sok volt a parasztfurfang. Azért akarták bűnüket a fejedelemre és a fejedelemasszonyra való hivatkozással enyhíteni, mert azt remélték, hogy akkor fölmentik őket. Ámde már a vizsgálóbíró kijelentette Bojcsevnek, hogy reményei nem fognak teljesülni. Bojcsev erre furfangot változtatott s a föltétlen, merev tagadásra tökölte el magát, noha a tények mind ellene bizonyítottak. Hogy Bojcsev a fejedelem parancsára hivatkozott, ez talán abból magyarázható meg, hogy a fejedelem rendeletet adott Szimon Anna eltávolítására, aki a palota előtt mindig botrányos jeleneteket csinált. Ezt azután Bojcsev Novelics előtt úgy magyarázta, hogy a fejedelem Szimon Anna halálát kívánja. Hogy Avradali palotaszolgát Bulgária legrettegettebb emberének híresztelték ki, ez merőben nevetséges dolog, mert azt az embert senki seme veszi komolyan. Becsületes, jó modorú, használható ember s ezért alkalmazták legutóbb a fejedelem irodájában. Sztojlov miniszterelnök végül abban foglalta össze az elmondottakat, hogy a politikának semmi köze sincs Bojcsev peréhez. Mindenki előtt világos, hogy Ausztria és Magyarország erőnek erejével kompromittálni akarja Bulgáriát. Eredménye ez annak a bolgárellenes politikának, amely Ausztria és Magyarországon mostanában divatos, de amelylyel Ausztria és Magyarország egyedül áll. Ezek volnának a Berliner Lokal-Anzeiger szerint a Sztojlov nyilatkozatai. Ezekből tehát az derül ki, hogy az egész Bojcsev-dologban voltaképp senki sem bűnös, csak Ausztria-Magyarország, amely az ő éktelen bolgár gyűlöletében erőszakosan kompromittálni akarja szegény Ferdinánd országát. Sztojlovról tudjuk, hogy világlátott ember, aki képes mérlegelni a szavai súlyát, s ha ezek a nyilatkozatok csakugyan tőle erednek, akkor a mi külügyi hivatalunknak feladata csak az lehet, hogy most már éppen olyan határozoti megtorlást vegyen, mint amilyen határozottságot tanúsított a Szimon Anna ügyében. Mindenekelőtt az a teendője, hogy a leghivatalosabb után szerezzen információt arról, hogy valóban mondotta-e Sztojlov azokat, amiket a német újság a szájába ad ? Ha nem mondotta, akkor hiva-Ugyanakkor lépés hallszot a gangon s aztán, néhány diskrét koppanás. Anett kiáltani akart. Azonban az ijedelem megszorította a torkát. — Csak én vagyok itt Anett, hallszott az ajtó előtt. Nem ismerte meg. Csak én, Dénes ... egy percig Anett, egy percig. Tompa torokhang volt. •—• Mit akar? ■ — Nagyon zuhog az eső. — Aztán, nincs esernyője ? •— Nem nyit ajtót egy percre? — Valamijét itt hagyta ? — Igen, valamim van ott. — Mi? A zár tolóját félrehúzta. Azt szerette volna mondani Dénes: «a szivem» de nem mondta. A félhomályos szoba (egy lélekző kis babával) megzavarta s gyámoltalanul állt ott meg. Az asszony visszalépett. A Dénes njaka kissé rebegett: — Mondta, hogy magára van ma este és fél. Azért jöttem Anett, hogy bátorítsam. Nem bírtam otthon ülni, míg maga remeg. Nézze! csupa víz vagyok. A magánytól tán fél — de tőlem nem. — Máskor nem, de ilyenkor a tolvaj jár... Nagyon szigorú akart lenni, de elmosolyodott. Hamar visszakapta az erejét, látva a gyámoltalan makacs legényt. Ő a gyengébb. A sapkájáról csörgött a víz, s a blúza fekete volt, úgy megázott. Azért behajtotta az ajtót utána, de nem zárta be. Az eső hangosan zuhogott. Derülten kérdezte: — Maga kalandot keres kedves urfi? Kalandot — ilyen lucskosan?